Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Katonai eskü AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 50. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1962. március 1„ csütörtök Kölcsönös tapasztalatcsere Az első esztendő után a második esztendő elején új, s még fokozottabb feladatok előtt állnak megyénk ter­melőszövetkezetei. Több húsra, kenyérre, több me­zőgazdasági terményre van szüksége az egész ország­nak, s a többtermelésen ke­resztül, magasabb jövedel­met akar a szövetkezeti tagság is. A terméshoza­mok növelésének, az ered­ményes állattenyésztésnek ezernyi titka és fogása van, I amelyet megismerni nem­csak egyszerűen a „szak­könyv” dolga, hanem a mindennapos tapasztalaté, — a tapasztalatok cseréjéé. Gyakori jelenség, hogy két szomszédos község ter­melőszövetkezetében pél­dául alapvetően eltérőek a tejhozamok, s bár a földek minősége, sőt az arra ráfor­dított munka is megfelel egymásnak, mégis az egyik­ben nagyobb a kukorica terméshozama, mint a má­sikban. Igen sok községünk­ben van lehetőség arra, hogy házi erőből öntözéses kertészetet rendezzenek be, mert közel van a talajvíz a föld felszínéhez, s csupán néhány kutat kellene ásni. De hogyan? Számos ilyen „hogyan” van a mezőgazdaság életé­ben, amelyre a választ könnyen meg lehet találni a másik termelőszövetkezet­ben, vagy esetleg a harma­dikban, ahol egy-egy nö­vénytermesztéshez jól értő, vagy az állattenyésztésben szakember, szövetkezeti tag, brigádvezető készségesen el­árulja a magasabb hozamok titkát. Nem költséges tapaszta­latcserékre gondolunk mi itt. Nem arra, hogy az or­szág másik részébe, mint­egy társasutazást rendezve, menjenek el a szövetkezeti tagok — bár adott esetben ez sem elvetendő —, hanem sokkal inkább arra, hogy a szövetkezet vezetősége küld­jön egy szomszédos termelő- szövetkezetbe, annak állat- tenyésztését, növényter­mesztését, vagy ezen belül is, mondjuk, csak a baromfi- tenyésztést megnézni, egy azzal foglalkozó szövetke­zeti tagot. Ezek a szinte mindennapos tapasztalat- cserék, amelyek lehetővé teszik, hogy egyrészt köze­lebb kerüljenek egymáshoz a termelőszövetkezetek, le­hetővé teszik azt is, hogy szinte észrevétlenül, szövet­kezetről szövetkezetre ter­jedve, közkinccsé váljanak az egyszerű, de hasznos, sok eredményt hozó munka- módszerek. A kongresszus tiszteietére Az ÉM Heves megyei Állami utőipari Vállalat KISZ-bi- ttsága már készül az MSZMP III. kongresszusának méltó egünneplésére. Megtárgyalták, milyen terű­ién van szükség a fiatalok to- ibbi fejlődésére, milyen fel- ánlással segíthetik elő' a gaz- isági feladatok sikeres meg­Szép kezdeményezés A makiőri Új Élet Tsz le- ánykiszistáinak kezdeményezé- ? se figyelemre, és követésre méltó. A KISZ-szervezet a napok­ban tartotta gyűlését, amelyen a tsz párttitkára és az egri járási KISZ-bizottság képvi­selője is részt vett. A taggyűlés elhatározta, hogy tsz KISZ-szervezetet hoz létre. Tíz kiszista leány vál­lalta, hogy brigádot alakít, s a tsz-ben nyolc holdon meg­művelik a kukoricát. Az Új Élet Tsz vezetősége a fiatalok részére 50 százalékos munka­egységelőleg fizetését biztosít­ja. A tíz leány azt is vállalta, hogy a szervezet létszámát bő­vítik és az új tagokat be­vonják tsz-tagnak is. Reméljük, hogy a makiári Új Élet tsz leányainak példá­ját még sok KISZ-fiatal kö­vetni fogja. KARÁCSONDI EREDMÉ­NYEK, MÓDSZEREK ★ bAnyászhíradö ★ ÍGY ÉL A 72 ÉVES CHAPLIN ★ ÓHUTAI EMLÉKEK ★ CHILEI RENDEZŐK GONDJAI ★ KÜLPOLITIKA Vasárnap került sor az egri Dobó István laktanyában az első éves fiatal katonák esküjére. A katonai pompával megrendezett ünnepségen a harcosok egyenként tettek szent esküt a Magyar Népkpztársaság megvédésére. Képünkön Almási Gyula, aki a Diósgyőri Le­nin Kohászati Művekből vonult be az ősszel Lajszner Ignác tiszt elvtárs egységébe, fele­sége és apósa - Gácsi Imre százados jelenlétében tesz fogadalmat a dolgozó nép megvédé- sére‘ (Foto: Kiss Béla) A Dodi írónőiének sajtótájékoztatója a Magyar Sajtó Házában Szerdán délben Dávid Teréz, Csehszlovákiában élő magyar írónő sajtótájékoztatót tartott Budapesten a Magyar Sajtó Házában, amelyen a fővárosi lapok munkatársain kívül megjelent a Csehszlovák Kul­túra igazgatója, Szállási Gyula, az egri Gárdonyi Géza Szín­ház igazgatója, Vass Gyula, a Heves megyei Tanács művelő­désügyi osztályának helyettes vezetője, Koparóczy József, a Gárdonyi Géza Színház rende­zője, és Magda Gabi, az egri előadás címszereplője. Az írónő az üdvözlő szavak után pályafutásáról beszélt, el­mondotta, hogy 1945-től ké­szült darabjaival számos pá­lyázatot nyert, s ezek közül el­sőnek a Lidércfény című szín­darabja került a közönség elé. Valamennyi darabja cseh és szlovák fordításban is elké­szült, így többek között a Fe­kete bárány, az Emberiség ko­médiája és a Vidor család cí­mű színdarabok járták^ be nagy sikerrel a csehszlovák színpadokat. * A Dodi című háromfélvoná- scs színműve a szülői felelős­ség drámai ébresztője, Cseh­szlovákiában nagyon nagy si­kert aratott ez a dráma, eddig hivatásos színpadokon több mint 500 előadást ért el. Kozaróczy József, a darab rendezője, a mű értékeiről be­szélt és arról a felelősségről, amelyet ez a kitűnően meg­komponált dráma ébreszt a né­zőkben. Magda Gabi, Dodi ala­kítója, elmondotta, hogy nagy szeretettel készült a címszerep megformálására, A Dódrt Magyarországon először ősbemutatóként az eg­ri Gárdonyi Géza Színház tűz­te műsorára. Heves megye községeiben már eddig is nagy sikerrel játszották, s pénteken este majd az írónő, valamint a fővárosi vendégek jelenlété­ben kerül sor az egri premier­re. „Tesfreszabott" társasutazások Csehszlovákiába A tavaszi idényben a külön­böző intézmények, vállalatok, üzemek, stb, dolgozóiból ala­kított csoportok számára kü­lönleges szakmai társasutazá­sokat szervez az IBUSZ Cseh­szlovákiába. Útvonaluk azo­nos valmennyi szokásos kirán­duláséval, de a túra részvevői számára a rendszeresített programokon kívül különle­ges, az illető szakma szem­pontjából fontos • és érdekes látogatásokat is szerveznek, Az első kirándulások most indulnak, az utolsóra pedig május elején kerül sor. Az ilyen társasutazások szervezé­se iránti igényeket március 15-ig lehet bejelenteni az IBUSZ-nál. (MTI) Leány felelősök tanácskoztak Péter vásárán Február 27-én, kedden, egész napos tanácskozást tar­tottak Pétervásárán, a járási pártbizottság nagytermében a járás KISZ-alapszervezetei leányfelelőseinek részvételé­vel. A tanácskozáson az idő­szerű termelőszövetkezeti problémákat vitatták, s a tsz-en kívüli lányok brigádjai létrehozásának lehetőségeiről tárgyaltak. A napirend elő­adója Papp Mária, a KISZ- bizottság leányfelelőse volt. Ülést tart az Egri Városi Tanács végrehajtó bizottsága Ma délelőtt 9 órakor ülést tart Eger város tanácsa végre­hajtó bizottsága. Kocsmár Já­nos vb-elnök a lejárt határide­jű határozatok végrehajtásá­ról szóló jelentése után Cseh Ferenc, a mezőgazdasági osz­tály vezetője terjeszti elő a termelőszövetkezetek 1962. évi termelési terveiről szóló napi­rendi pontot, majd Antal Im­re iparügyi előadó tart tájé­koztatást a vb-tagok részére az ipari-műszaki osztály irányító tevékenységéről, a tanácsi vál­lalatok 1962. évi termelési ter­veinek végrehajtáséra való fel­készüléséről. Munkásvédelmi pályázatot hirdet a Pedagógus Szakszervezet sÁ Pedagógus Szakszervezet pályázatot hirdet, hogy előse­gítse a felsőoktatási intézmé­nyeiknél a munkásvédelmi és üzemegészségügyi feladatok megoldását. A pályázat három témaköre a következő: 1. Munkásvédelmi és egész­ségügyi szempontok érvényesü­lése a tanszék, illetve az okta­tott tantárgy keretében. 2. A felsőoktatási intézmény munkásvédelmi helyzete, a dolgozók és a hallgatók mun­kakörülményeinek alakulása. 3. Szabadon választott té­ma a felsőoktatási intézmé­nyek dolgozóinak és hallgatói­nak munkásvédélmével és üzemegészségügyével kapcso­latban. A pályázaton részt vehet a pedagógusok szakszervezeté­hez tartozó bármely felsőokta­Márciusi hó a Galyatetőn *— 900 tagja van a Heves megyei TIT-nek; agronómu- sok, pedagógusok, műszaiak, irodalmárok, jogászok, tör­ténészek, nyelvészek tömö­rültek az Ismeretterjesztő Társulat tizennégy szakosz­tályába. 3€T A Mátra hegység egyik legfestőibb, leglátogatottabb részét a Galyatető alkotja. Nyáron a kirándulók, télen a sí­sportok kedvelőinek százai keresik fel pompás terepeit, s amikor az alacsonyabb-fekvésű területeken már hírmondója sincs a hónak, a Galyatetőt meg mindig joker he pel bonnija. ftferipo Kies Béla) A Mátráról van szó. Ar­ról a Mátráról, amit Buda­pesten, a Lágymányosi Do­hánygyárban gyártanak. Felbontva az egyik do bozt, meglepetve tapasztal tam, hogy csak 18 darab van benne. Nem, senki nem ve­hetett ki belőle, mert a do­boz gyárilag volt lezárva. És amit később tapasztaltam, az már nem meglepetés, de egyenesen bosszankodás volt. 4 szivarka használha- tatlanul hullt ki a dobozból, a vékony papír össze volt roncsolva, a cigaretta teljes hosszában, véges-végig. — Gondoltam selejt és a má sik dobozban nyilván meg felelő minőségű áru rejlik Csalódnom kellett. (Iga; ugyan, hogy abban csak 3 roncsolt cigaretta volt!) tási intézmény dolgozóié- Egy személy több témakörben .is pályázhat. A pályamunkákat három példányban kell bekül-: deni, Április 15-ig a Pedagógu. sok Szakszervezetének elnök­ségéhez (Budapest, VI. Gorkij fasor 10.) A pályadíjak: mindhárom té­makörben egy-egy 1000 forin­tos első díj és egy-egy 500 fo­rintos' második díj. Ezenkívül a SZOT, az Egészségügyi Mi­nisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium 2000—1500, 1500, illetve 1000 forintos külön díjat it kitűzött. Ezek odaítéléséről az illetékes főhatóság vezetője dönt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom