Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-14 / 37. szám
im, fe„. szerda NEPOISÍG 5 EloiiíászóSás a „Csalóka számok”-hoz Az érdeklődés egyik aispja: a rendszeres» sokoldalú fcultúrmunka A cikk szerzője kétségtelenül helyesen mutat rá a falusi kultúráiét egyik legnagyobb hiányosságára, amikor a statisztika, a „holt statisztika” mögött eleven, valóságos számokat, pontosabban tényeket keres. Helyesen döbbenti rá az olvasót arra, hogy a nagy számok mögött sok helyen viszonylag csak kevés ember van, kevés művelődni akaró ember, a falu kis hányada. Azért van ez így — állapítja meg a cikk szerzője —, mert ugyanazok járnak a népművelési előadásokra, akik az ezüstkalászos tanfolyamon részt vesznek, sőt, ugyanezek az emberek a könyvtárak leglelkesebb olvasói is. És hogy bővíteni kell falun is a művelődni, kulturálódni, olvasni, tanulni vágyók számát, ezzel is bátran egyetérthetünk, de a nagy kérdés, a nagy „hogyan” — az még megfejtésre vár. E cikkel ehhez a „hogyanhoz” szeretnék hozzászólni úgy is, mint pedagógus, úgy is, mint a falusi népművelés helyzetét ismerő, a falvakat, iskolákat, kultúrotthonokat gyakran látogató ember. Egy példával kezdeném. A napokban az egyik fiatal nevelővel beszélgettem, aki elmesélte, hogy szívét-lelkét kitette bár, mégsem tudta az elmúlt három hónap alatt — amióta komolyan hozzálátott a falusi kultúrmunkához — megváltoztatni a község kultúra iránti érdektelenségét. — Mit tegyek? — kérdezte riadtan és szemének csillogásából láttam, hogy ez az em- ben nemcsak tenni akar, de tenni is fog valamit ez ügyben, előbb vagy utóbb. Kevéssel később az említett eset után a nagytályai tanító kollégával beszéltem, aki viszont arról számolt be, hogy a fiatalok, de az idősebbek is, szívesen eljárnak esténként művelődni, előadásokat hallgatni, sőt ha egy-egy színdarabpróba valamilyen oknál fogva elmarad, akkor még méltatlankodnak is a szereplők. Röviden szólva, nincs problémája a közönséggel. Ezek után joggal vetődhet fél a kérdés, mi az oka annak, hogy egyik községben jól, szépen megy a népművelési munka, a község dolgozói szívesen látogatnak el a rendezvényekre, másutt meg viszont kong a helyiség az ürességtől? Hol van hát az a mesebeli kulcs, amelynek segítségével megoldhatók a bajok? Sok tapasztalat — mondhatnám így is — számtalan példa igazolja, hogy azokon a helyeken, ahol rendszeresen éslelkiismeretesen foglalkoznak a dolgozók művelődésével és a kultúrotthonigazgató, az előadók sokatadnak arra, hogy az előadás vonzó, érdekes, az érdeklődést felkeltő, szemléltetésben gazdag legyen, ott előbb-utóbb beérik a gyümölcs, megtelnek a kul- túrházak, a tantermek az esti órákban is. Ott viszont, ahol többnyire ugyanaz az előadó beszél, ahol az elröppenő szón kívül mással nem iparkodnak; lekötni az érdeklődést, a figyelmet, ott bizony hiába íratják be a gyerekek füzetébe, hogy ma este fél hétkor előadást tart X, vagy Y, hiába kiabálja órákon át a hangosbemondó, nem nagyon lesz siker, közönség. Szokás mondani a régi közmondást: jó bornak nem kell cégér. Igen. Kétségtelenül van valami e mondásban, de csak akkor, ha valóban „jó is az a bor”! De ha az a bizonyos jó bor — a mi esetünkben előadás — száraz, érdektelen, unalmas, akkor mondjuk meg az igazat, még cégérrel se lehet rá embert fogni. Természetesen nem úgy kell mindezt elképzelni, mint valami mennyből pottyant mannát, amely egy csapásra megváltoztatja a dolgokat. Nehéz, nagyon nehéz, fáradságos munka átnevelni, a kultúra iránt érdeklődővé, érdekeltté tenni a falu népét. Nem könnyű, de lehet! Ez a lehetőség azonban csak az érdeklődés felkeltése, a vonzó erő megteremtése révén válik valósággá. Igaz, nem úgy, hogy tegnap még üres volt a ház, de másnapra hoz a kultúrotthon-igazgató egy filmet és máris a folyosón tolonganak az emberek. Nincs erről szó, de van arról, hogy a mai filmvetítésről két ember odahaza már mesél a szomszédjának, azok is kedvet kapnak, s abból az utcából a jövő héten már négyen jönnek a kultúrházba. Helyes, ha a kultúra, a tudomány magjainak hintésével foglakozó emberek ez esetben magukból indulnak ki. Vajon ki az a kultúrotthon-igazgató, vagy előadó, aki másodszor is szívesen olvas el egy unalmas könyvet, vagy vágyakozik ismételten meghallgatni egy álmos előadást? Mindenki úgy van vele, hogy azt, ami érdekes, ami szórakoztatva tanít, ami új, érdekfeszítő, szívesen nézi, vagy hallgatja. Éppen ezért bátran, a gyakorlat alapján javasoljuk: kellően készítsék elő a kulturális rendezvényeket, bátran használjanak filmet, könyvet, térképet, fényképet a szemléltetéshez, az összeszokott közösségeket hozzák egymáshoz még közelebb. Rendezzünk egy-egy baráti beszélgetést, teadélutánt, esetleg közös kirándulást is. Kérjünk fel egyszer, másszor előadásra neves előadókat. De lehetne sorolni még számtalan ötletet, jó elképzelést, amelyek valóban „meghozzák a közönséget”, amelyeknek segítségével elérhető előbb, utóbb, hogy a dolgozók hozzászoknak, sőt megszeretik a kultúrotthont, az iskolát és ezáltal termékenyebb lesz a népműveléssel foglalkozók áldozatkész, és igen nagy türelmet, és fáradságot igénylő munkája is. Odáig kell jutnunk, hogy minden egyes népművelési előadásról megelégedetten menjenek haza az emberek, hogy őszintén mondhassák: ma jól éreztem magam, ide érdemes volt eljönni! Szalay István Hw MMM>« H 1 M V warsHH KÍNOS P ILLANAT — Igazad volt, anyu! Tényleg, rengeteget zabáinak a vendégek! M ezőgazdasági könyvkiállítás nyílt a füzesabonyi Petőfi Tsz-ben A mezőgazdasági könyvhónap keretében számos színes, érdekes eseményre kerül sor megyénk falvaiban, városaiban egyaránt. Szerdán, ma délután 4 órakor a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezetben nyílik mezőgazdasági könyvkiállítás, amit ankéttal kapcsolnak össze. Ezen a napon, este 6 órakor a Járási Művelődési Házban író—olvasó találkozót is rendeznek Berkest András és Tímár Máté részvételével. Az író—olvasó találkozón, a Művelődési Ház művészeti csoportjai is fellépnek, és bejelentette részvételét a Magyar Rádió és Televízió is. — EGER VÁROS Tanácsa február 17-én tanácsülést tart. Az ülésen meghallgatják a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról szóló jelentést, majd a város tsz-ei- nek ez évi tervével és ötéves perspektivikus tervével ismerkednek meg a tanácstagok. Felkértem Malvinkát, szívem nagy szerelmét táncolni, mert Malvinka is szereti táncolni, én is szeretek táncolni, és mindketten, ráadásul, szeretjük egymást is. A | zene finom, halk és szerelmes melódiát játszott, én hozzá- simvltam, ó hozzám simult, s úgy csoszogtunk a parketton, mintha megszűnt volna szemérmes szerelmünk számára az egész világ. S ekkor a zenekar új magyar számot kezdett játszani és énekeim: ' „Hát megjött a gyerek... mily édes, egy-két hetes baba”. Az előbb még forrón lobogó vér meghűlt bennem, Malvinka arcát először pír, aztán sápadtság öntötte el és sürgősen leült. Amikor haza akartam kisémi, rémülten megrázta, a fejét, és elszaladt. A fene az ilyen tapintatlan slágerbe! (-6* Táptakarmánnyal nyolc hét alatt egy kilóra hízik a baromfi Látogatás a I adási tápke verő üzemben AZ ELMtJLT évben a baromfitenyésztés nagy fejlődésnek indult — megyei átlagban a tervet 180,5 százalékra, tehát a tervezettnek majdnem kétszeresére teljesítettük. A termelőszövetkezetek kedvet kaptak a baromfitenyésztéshez, s ez a jövedelem egyik állandó és biztos forrásává vált, hiszen bármennyit is szállítanak a piacra, az minden meny- nyiségben felveszi tőlük, A gyors eredményt a megfelelő táptakarmány alkalmazása is elősegítette. Magyarországon a táptakarmány előállításával még csali két éve foglalkoznak, megyénkben pedig 1961, július 5. óta. A Heves megyei Malomipari is Termény forgalmi Vállalatnak két takarmánykeverő üzeme dolgozik, Sarudon és Ludason, ahol nemcsak baromfi-, hanem marha- és sertéstáptakarmányt is készítenek. A napokban Ludason jártam, illetve a ludasi keverőüzemben. Itt azelőtt malom volt, tavaly júliusban tértek át a táptakarmány készítésére. Az üzemet Benke József vezeti. — A táptakarmány készítésének az a jelentősége, — mondotta, — hogy alkalmazásával rövid idő alatt, gyorsabban fejlődnek a jószágok. A mi baromfitápunkkal sikerült elérni például, hogy nyolc hét alatt az állat egy kilóra hízzon fel, tehát fogyasztásra alkalmas legyen. — Hogyan készül a táptakarmány? — A HOZZÁVALÓ alapanyagokat — kukorica, földi- mogyoró-dara, takarmánymész, napraforgódara — megfelelő százalékos arányban összekeverjük. Négyféle baromfitápot készítünk, amelyeket az életkornak, illetve a fejlődésnek bizonyos szakaszaiban — takarmány közé keverve —, kap a jószág. Az alapanyagot, különösen a takarmánymeszet, a földimogyoró-darát, de sokszor a kukoricát is, import útján kapjuk. Természetesen, a tsz-ek is szállítanak. — Amióta keverőüzem dolgozik, mennyi tápot készítet- tek? — Negyedévenként szerződést kötünk a termelőszövetke. zetekkel, tavaly például negyvennéggyel. A negyvennégy téesz július 5-e óta 250 vagon tápot kapott tőlünk. Az idén az első negyedévben 150 vagon a tervünk, s erre már 56 téesszel meg is kötöttük a szerződést. A továbbiakban Benke József elmondotta, hogy az üzem nyolc munkással dolgozik, s kapacitása szerint naponta három és fél vagon (egy óra alatt 16 mázsa) takarmányt tud elkészíteni. Egyelőre csak egy nyolcórás műszakkal dolgoz, nak, mert a szükséges alap* anyagokban nem bővelkednek, s a leszerződött mennyiség elő. állításához sem szükséges második műszak beállítása. A gyors és eredmény«« munkát azonban néhány baj így is akadályozza. A ludasi keverőüzemnek nincs a táptakarmány szállításához szükséges gépkocsija, pedig ennek segítségével sok időt és fáradságot lehetne megtakarítani. Jelenleg például a vasútállomásra érkező alapanyag elszállításához teherautót kell bérelni. így, ha a „Baromfi 1. táp” mázsájához 1,39 kiló alapanyag szükséges* nem ne. héz kiszámítani, mennyi költséget jelentett a vállalatnak nemrég a nagyfügedi tsz által rendelt 20 vagon táphoz csak az anyag szállítása. Erre is gondolhatna az anya- vállalat! A TAPTAKARMÄNY készítése nagy jelentőségű az állattenyésztésben és ha a keverőüzem működését semmi gátló körülmény nem akadályozná, még szebb, még jobb eredményt tudna elérni. Kátai Gábor Az előszobáiogasra akasztja kabátját, a polcra helyezi kalapját és a kesztyűt. Benyit a fürdőszobába, kezet mos, a tükör előtt megigazítja nyakkendőjét, megfé süli haját. És kihúzza magát. — Csinos vagyok — állapítja meg félhangosan és nevet, mert így kilátszanak fehér *s egyenletes fogai. A nappaliba megy, bekapcsolja a rádiót. Rágyújt és arra gondol, a felesége ma csak későn jön, fodrászhoz indult. Tanácstalanul járkál a lakásban. A konyhaasztalon cédulát talál, asszonya írta: „Szivecském! Csinálj egy kis rendet, töröld fel a konyhakövet, és hozz fel tüzelőt. Sok puszi: Évi”. Alatta: „Sietek haza nagyon. Puszi.” Házikabátot ölt, veszi a széntartót és indul 8 pincébe. Az első emeleten találkozik az alattuk lakó Firbással. Udvariasan köszön, az öregúr barátságosan viszonozza. Felhozza a szenet. Begyújt a kályhába. Ismét kezébe kerül felesége levele. — Miért ne? — gondolja? Rongyot szed elő. A vödröt félig engedi Vízzel, így látta feleségétől is. És kezdi. Egy mártás, benedvesíti a ronggyal a konyha kövét, egy törlés. Csavarás. Mártás ... Nedvesítés ... Törlés.., Ahogy felesége szokta, pontosan úgy. A munka negyedével sincs kész, de máris érzi a derekát. — Tjissú ez így és nehézkes — gondolja. ‘'ele: lenesedik. Elmélkedik. Diadalmas mosoly terül szét arcán, jeléül annak, hogy a rc-ni em ismét alkotott. A felmosórongyot [re '-rí és vaX-mi eső után kutat. Nem talál. A ■ .n leleményes. A szeneslapát — morogja félig magában, ■ől készült nyele üres belül. A csap SZÁNTÓ ISTVÁN: szájához illeszti. Végigfut benne a víz és kiszélesedő részének hátáról széles Ívben hull a kőre. Még jobban kinyitja a csapot, hadd áztassa a piszkot a bő lé. Már nem tócsákban áll a víz, egyenletesen ellepte az egész konyhát. Szép lassan emelkedni kezd. A lapáttal megcélozza a nyitott ajtón át az előszobát. Ezt is felmossa, mert miért végezzen félmunkát? Topog a vízben, mint valami gyerek. Es örül. — Most könnyű lesz — mondja. A ronggyal végre itatni kezdi a vizet, $ az meglepő gyorsan fogy. Ezen elmereng. — Még a végén nem áztatja fel eléggé — gondolja és ismét megnyitja a csapot. Aztán töröl és itat... Töröl.. Itat.., Belefeledkezik a munkába. Csupán arra riad, amikor lentről kiáltások hallatszanak fel. Az öreg Firbás hangjára ismer: — Csőrepedés van ... Segítsenek... Itatja a vizet és közben dühös: — A hülye megint csinált valamit, nem férhet a bőrében. Szívesen megnézné, mi történt, de cipője kezd átnedvesedni. Nem várhat a munkával. Lent újra kiabálnak: — Csórepcdés, segítsenek ... Most már lerohan a lépcsőn. Firbásék ajtaja előtt csődület. Az ajtó mögött, elképülten gesztikulál a keszeg kis öreg. A mennyezetről vakolat hullik a fejére és szakad a viz. Első pillanatban azt hiszi, Firbás valami módon bent rekedt és képtelen kijönni. Érzi, most elérkezett az ő ideje. Diadalittas mámor hullámzik át rajta. Végre ö, a vállalati revizor is véghezviheti hőstettét. Maszatos kezével önkéntelenül a nyakkendőjéhez nyúl. — Asszonyok, miért állnak itt? Azok tiszteletteljesen húzódnak félre. Vál- Iának egyetlen mozdulatával benyomja az ajtó üvegét. — Nem tud kijönni? — kérdi Firbástól. — De — mondja dühtől rekedten az öreg és kinyitja az ajtót. Miért ne tudna, ha akar. Ruhájáról nedves vakolattal együtt üvegcserepeket ráz le. Otthagyja Firbást és szalad le a földszintre, a postásékhoz. Azoknál van telefon. Az asszony éppen nyitja az ajtót. Elegáns mozdulattal elsuhan mellette. A viművekhez telefonál előbb, majd újra tárcsáz. — Tűzoltóság! t — Nagy tartállyal azonnal jöjjenek' hozzánk. Az első emeletre kell a slag — teszi hozzá szakértelemmel, — Melyik lakásba? — A fölötte levő ablaknál fehér kendővel jelzik. — Halló, de hová? Megmondja a címet és újra sürgeti. Amikor lecsapja a kagylót, jut eszébe, nem említette: nincs tűz. Hanem épp ellenkezőleg. Legyint: üsse kő. ha kijönnek, majd megmagyaráz mindent. Felrohan a lakásba. Kitárja az ablakokat és figyeli az utcát. Végre vijjogó, hitborzongató szirénázás közeledik. Piros autók sora tűnik fel. Nagyszerű ■ hármat is küldtek. Az utcán megtorpannak az emberek és figyelik a robogó kocsikat. jwaaäW» Fehér ing hever a szekrénykén. Érte nyúl, majd feltornássza magát az ablakba. Szédítő, nyaktörő póz ott állni, fell a magasban. Kezében meglibben a fehér ruha. Lent néhány ember felé mutogat. Egymás mellé kanyarodnak a gépkocsik. A tűzoltók villanásszerűen gyorsan dolgoznak. összeszerelik a hosszú csövet és máris magasba emelkedik a létra. Végén egyenruhás férfi áll. Integet, s közben ordít is, de ezt nem is veszi észre. Mutatja, melyik Firbásék ablaka. Parancsát pontosan teljesítik, ez magával ragadja. Valósággal megrészegíti. Most megáll a létra. A tűzoltó előreveti magát, beugrik Firbásék aklakán. Az utcán dörgő robajjal indítják be a szivattyúk motorját. Csupán most veszi észre, hogy még mindig lobogtatja az inget, a bámuló emberek tekintetének kereszttüzében. Leszalad a lépcsőn. Firbásék ajtaja nyitva, előtte néhány reszkető, sápadt asszony. Az előszobában jár, amikor bentről ordítást hall. Berohan. Háttal felé Firbás áll és vadállati hangon, artikulátlanul üvölt. Szemben vele a szoborrá dermedt tűzoltó, kezében az oltásra kész csövei. És ebben a pillanatban vastag sugárban megindul a víz. Mellbe löki a keszeg öreget, s az ájultan hanvatlik hátra. Elkapja, a heve- rőhöz cipeli, közben csurom víz lesz. A hosszas jegyzőkönyvezés még nem ért véget, amikor hazaérkezik a felesége. Egyébként az eset óta, valahányszor találkozik Firbással. annak mindig rángatózik a szeme. Megfigyelte. Idegesen összerándul es r”resti módon, ezernyi ráncba szalad össze a ■’ arr.a. Sőt, néha a másik képe is. A köszönését azonban nem viszonozta KRAVÁLJL A HÁZBAN
