Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-13 / 36. szám
1M2. február 13., kedd NEPOJSAG 5 Egységbontók Feldebrőn Ezt. a címet lehetett volne adni egy, a mai feldebrői állapotokról szóló írásnak a Fü zesabonyi Járási Tanács mezőgazdasági osztályán kapott rövid információ után. Ott Ugyanis Tóth Lajos volt cséplőgép- és daráló-tulajdonos- nak, valamint társainak viselt dolgai szerepeltek a beszélgetés témájaként. Ám azóta kiderült, hogy itt nem az egység megbontásáról van szó csupán, mert az — sajnos —, mindeddig nem is volt a községben működő termelőszövetkezetben, csak széthúzás. A feldebrői Rákóczi Tsz-t tehát úgy lehetne jellemezni, — s talán e gazdaságra áll legjobban a sokat hangoztatott mondás —, mint a nagyüzemi gazdálkodás és a kicsinyes gondolkodás példáját, De ne vágjunk elébe a történteknek, vegyük sorba mindegyiket, úgy ahogy következtek, mert szükségesek a bizonyításhoz. Az első évben, az 1939. decemberi megalakulás után, 1960-ban, még rendes kerékvágásban ment minden. A tagok szorgalmával nem volt különösebb baj, érdekes volt mindenki számára az új módszer szerinti munka, a közös tevékenység, a zárszámadás várása, egyszóval maga a termelőszövetkezet. De 1961 már nem kezdődött ilyen jól. A zárszámadás után sokan gondolkodni kezdtek: miért kell beruházás, tartalékolás, meg ehhez hasonlók, miért nem lehet mindent kiosztani? Ez nem ment újdonságszám- ba, mert másutt sem váltak vérbeli közösségi emberekké egy év alatt a tsz-tagok. Eny- nyi idő alatt nem teremtődhet meg a teljes egység egy fiatal kollektívában. De ha ilyen hangokra lehet számítani, akkor az is elvárható lenne, hogy a tsz vezetősége időben felkészül á „harcra” s leszereli a mindent kiosztani akarókat. Feldebrőn azonban nem így történt. A Rákóczi Tsz vezetőinek hangja erőtlennek bizonyult, nem sikerült ellenérveikkel megértetniük az elégedetlenkedőkkel, hogy a nagyüzemben nemcsak egy év eredményeivel kell törődni, hanem a jövőt is építeni kell. Idős Márton Mihály, idős Pa- róczai József s Szerte József hangja viszont mind erősebbé vált, úgy, hogy „munkásságuk” nyomán egyszercsak megszerveződött 1961 tavaszán (!) az ülősztrájk a község főterén. Vagy tizenketten telepedtek le itt egymásmelleit, szép sorban, az elhatározással: márpedig ők nem dolgoznak többet a tsz-ben. Egy tucat ember, egy 3200 holdas gazdaságban, amely több száz tagot számlál, nem sok, de mint a feldebrői példa bebizonyította, éppen elegendő a zavartkeltéshez. Mert az ülő- sztrájkra zavar következett, az egész községben, s ez érthető. Így is lehet? — vetődött fel sokakban a kérdés, s míg nem tisztázódott a lelkekben, mi a helyes — állt a munka. Két hétre tehető az az idő, amíg a földeken nem dolgozott a tsz-tagság. A szőlő már sürgetően kiáltott a kapa után, az 1960-as nagy esőzések miatt jobbára tavaszi szántásba került növények is gondos ápolást igényelteli volna —, de a feldebrői tsz-tagok közül csak nagyon keveset aggasztott ez az állapot. — Mindent vissza! Ez volt a ki talán nem mondott, de sokakból szinte sugárzó jelszó előidézésére akarta kihasználni. Tóth Lajosról most essék tehát szó. Rászolgált, hogy neve szerepeljen a nyilvánosság előtt, mert ő köztudottan Fcldsbrő rossz szelleme. Bünbeesett angyalnak is lehet mondani, mert mint baptista lelkészre sincs már szüksége nyájának, amely megun ta különböző mesterkedéseit, spekulácóit. Az elmúlt tavasszal a zavart emberek közül azért mégis akadtak hívei, akkor, amikor a tsz-ben megtorpant a munka. Az idő tájt a Rákóczi vezetősége végiglátogatta a tagokat, hogy megbeszélje a termőterület százalékos művelésének felosztását, s a vállalásokat minden családdal. Nyomukban Tóth Lajos is megjelent mindenütt, ő meg a terület felosztása ellen agitált. Ősszel ugyanezt tette különböző „okos” nézeteket hangoztatva, s voltak, akik nem látták, mit akar — hittek neki. — A vezetőségnek aztán, a végén, egy beszélgetés alkalmával bejelentette szándékát — mondja Kovács József elnök — a termelőszövetkezet feje akart lenni. Feltételei ezek voltak: a területet nem felosztani, de azért az egyéni felelősséget megtartani, a szőlőt 17 százalékra művelni (a termés 17 százaléka lenne az államé), új ve- vetöséget alakítani. Ez a vezetőség úgy nézne ki, hogy egyetlen párttag sem kapna helyet, de rokon, jóbarát, — akik közül több már bizonyította, milyen jó tsz-tag, amikor a letisztítás helyett össze-vissza vagdosta a gyümölcsös fáit, csakhogy ne termő, hanem tüzelőfa legyen belőlük — az igen. Természetesen, aztán olyan kikötése is volt Tóth la jósnak, hogy akkor köszön le az elnökségről, amikor akar. Ha három hónap után, idősebb ember lévén, belefáradna a munkába, az ellen se legyen kifogás. (A józanabbak úgy mondják: addig kellene az elnökség Tóth Lajosnak, amíg megszedi magát, aztán leköszönne. Ilyen törekvéseit bőségesen igazolják eddigi sikered a nyerészkedés terén.) A tsz vezetősége ezeket mind tudja, a járásnál is tisztában vannak Tóth Lajos ügyeivel, mégsem tesz senki semmit, hagyják, hogy a szakadék mélyüljön a tsz elnökségre, és az egész tagság érdekei ellen törő, spekuláns révén. Azaz, mégsem így van egészen. Mert behivatták Tóth Lajost, beszéltek vele, felajánlották neki, hogy az általa elképzelt vezetőséget hívja ösz- sze, tagjaiból alakítson brigádot, legyen ő a vezetőjük, s bizonyítsák be kinn a földön, munka közben, hogy érdemesek a tagság bizalmára. Elétették a papírt, hogy erre azért is szükség lenne, mert például Tóth Lajos úgy szeretne elnök lenni, hogy 1960-ban mindösz- sze 24, 1961-ben, amikor a felesége is segített neki, 71 munkaegysége volt. Hogyan akar ilyen .gyenge munkásember egy egész gazdaság feje lenni? Tóth Lajost azonban ez nem győzte meg, erre behivatták a tsz-vezetőségi ülésekre, olyankor, amikor termelési kérdéseket tárgyaltak, hogy lássa: nem akar rosszat az itt ülő 25 ember az egész közösségnek, hanem ellenkezőleg, igyekszik szívén viselni sorsát. Az ..önjelölt” azonban ezúttal is hajthatatlan maradt, nem tett le tervéről, legfeljebb annyira, hogy egy időre átváltott és az ellenőrző bizottsági elnökséget kérte magának, mondván, hogy az még felette áll a tsz~elnöknek is. Az elnökségről álmodozó bajkeverő most egy rokonánál, Csehszlovákiában pihen. De ne higgye senki, hogy így egy Ids lélegzethez jut a falu, mert nem szabadult meg nyomasztó terhétől. Tóth Lajos most a szomszéd országból küldi utasításait táborának levélben, s mindenkor meghagyja, hogy ha „bármi történik” azonnal táviratozzanak neki, s rohan ha- ; za. Persze, Feldebrőn nem tör- j ténik semmi, csak lehangoltság van, mert a megzavarodás, a kelletlen munka silány gyű- j mölcsöt hozott: munkaegységenként 16—20 forintot fizet a tsz. Remélhetőleg ebből tanul a tagság, a vezetőség is. Mert abban, hogy ez idő szerint Feldebrőn ..nem történik semmi” az is benne van, hogy még mindig gyenge a vezetőség Gyenge, még akkor is, ha több jeles tett szól mellette, mint rossz, annak ellenére, hogy az egység jelei e testületen belül sem mutatkoznak még túlságosan. Amit jóként lehet említeni elsőként az, hogy a múlt tavasszal Tóth Lajos javaslataival szemben nem a Tama mellett telepítették le a kertészetet, hanem beljebb, és itt szárazon, de megfelelő talajon nagyobb termést kaptak, mint a vízparti rosszban. A másik pedig az, hogy akármilyen sokan méltatlankodtak is az állattenyésztés és más üzemág fellendítése ellen és „minden kiosztásáról” beszéltek — most mégis jó, hogy csak beruházások, — istálló, fiaztató, hodály építés —, után 800 ezer forint hitelelengedésben részesült a tsz. A gyengeség azonban még így is az marad, s most már nem magyarázható a vezetésben, nagy gazdaság irányításában való járatlansággal. Ez, ami Feldebrőn egy éve folyik, Tóth Lajos és a tagság egy része körül, nem megengedhető. Változtatni pedig úgy nem lehet, — hosszú hónapok gyakorlata bizonyította be —, hogy szépen beszélnek az elnöki székre pályázó „önjelölttel”, vagy teljesen szótlanul hagyják a fegyelmezetlenkedök tetteit, a különböző rendellenességeket. Most már határozott intézkedéssel meg kell akadályozni a kisebb rendbontók, de főként „vezérük” további tevékenységét, hogy ne bomlaszthassanak tovább. Feldebrőn a Rákóczi Tsz-nek sok kínlódás és a második év | különösen gyenge eredménye után legelőször is egységre van szüksége, hogy végre túljusson a hullámvölgyön, s jobban gazdálkodjon, az egész tagság majdani megelégedésére. Ezt meg kell érteniök a- tsz habozó, s Tóth Lajossal szemben intézkedni nem akaró vezetőinek, de meg kell értenie a felsőbb szervnek, a járási tanácsnak is, amely bár ugyancsak régen tud a feldebrői áldatlan állapotról, szintén jobbnak látta hónapokig a „megbékélés” politikájának, vagy más szóval a hallgatás semmittevésének folytatásét. A megértés pedig jó lenne, ha tettekkel járna. Jobbakkal, mint amil3renekről ez idő szerint hírnévre tett szert Fei- debrő termelőszövetkezete. Weidinger László — emlékezik Bodnár György, a tsz elnökhelyettese, s még most is bosszúsan legyint, hogy több szót nem érdemes erre vesztegetni. Pedig nem így van, mert itt az elmúlt tavaszi bajoknál kell keresni minden későbbi rossz kútforrását is. Nem a mindent kiosztani akarók pillanatnyi zavartkeltésénét, hanem inkább annál, aki ezt még mélyebb szakádéit, törés 4 petöfibánvai Petőfi Sándor úttörőcsapat nyerte a fúrási KISZ-bisotíság vándor xászla jál A napokban ülésezett Hatvanban a járási úttörő elnökség. Az ülésen többek között értékelték a járás területén működő úttörőcsapatok munkáját is. jAz elnökség határozata szerint |a petőfibányai úttörők nyerték el a járási KISZ-bizottság vándorzászlaját, holtversenyben, a lőrinci úttörők előtt. A zászlót ünnepélyes keretek között adják majd át a pajtásoknak. (röczey) Két újabb boldog autónyertes a megyében Az aulónyeremény-belét- könyv első sorsolásán két kocsi gördült „be” Heves megyébe. A második sorsoláskor „kiesett a kalapból” megyénk, de a szombati szerencsekerék ismét két boldog nyertessel gyarapította a gépkocsitulajdonosok számát. Ma már tudjuk, hogy ők hogyan tudták meg. Beszéljen hát először Négyest Zoltán, a Nemzeti Bank megyei fiókjának osztályvezetője. — Bánatosan néztem a tv- ben a hatalmas kereket az Egyetemi Színpadon. Olyan sok pici cetli volt benne, hogy nem is akartam magam idegesíteni. Kikapcsoltam a készüléket. Egy óra múlva cseng a telefon. A barátom hívott fel, akinek egy számmal alacsonyabb betétkönyve van, mint az enyém, hogy nyertem. Nem hittem a fülemnek. Felhívtam a sógornőmet Pesten, hogy szóljon át a tv-be és kérdezze meg. Nem jött válasz. Egész éjjel nem aludtam. A budapesti lapok még el sem indultak a nyomdájukból, én már az utcát róttam és vártam az újságot. Végre kezembe került és majdnem lázas lettem az izgalomtól, ott volt a számom! Nyertem egy Skoda Feliciát! Most még tíz nap van és aztán megkapom! Nem győzök csodálkozni, hogy 10 ezer forintért micsoda szerencse ért! Hogy mi a tervem? Üjra tanulok vezetni, aztán országjárás, majd Csehszlovákia. A másik nyertes Gyöngyösön él. Kocsis László, a Hazafias Népfront Tsz főkönyvelője. Halljuk, mit mond ő? — Betettem tavaly a 10 ezer forintot, gondoltam, nem árt, ha a remény mellett van a? embernek egy kis pénze is. Különösebben nem érdekelt a dolog, mert én nem tartozom a szerencsések közé. Most is apámék nézték meg a gyorslis- tát, és legnagyobb meglepetésemre azzal rohanlak hozzám, hogy nyertem egy kocsit. Erre aztán magam is lázba jöttem. Felhívtuk a Rádiót, de olt azt mondták, hogy igen, igen, kihúztak itt valamit, de ez a szám át van húzva. Teljes tanácstalanság tegnap reggelig, amikor a hivatalos nyereménylistán végre biztos lehettem abban, hogy valóban nyertem egy Moszkvics 407-est. Most majd országjárásra megyek, utána meglátogatom erdélyi rokonaimat a saját kocsimon! Nos, a két boldog nyertes most nem nagyon beszél másról, csak arról a jó érzésről, amit mint új kocsitulajdonosok éreznek. Most már csak Gyorsjáraf — gyorsdefekt Csütörtökön reggel a Gyöngyösről 7,30 órakor induló Nagykökényes — Gyöngyös — Eger gyorsjáratú autóbusz Gyöngyösről elindulva, Kápolna előtt olyan gumidefektet kapott, amely súlyos szerencsétlenség okozója is lehetett volna. Kiderült, hogy a hátsó gumiabroncsok defektesek voltak az elinduláskor is és 80 cm-es „mancsettákkal” takarták belülről az abroncsokon tátongó lyukakat egy gyorsjáratú kocsin. Majd kiderült, hogy a kocsi úti felszereléséhez tartozó két darab pótkerék is hiányzik, és igy a kocsi továbbmenni nem is tud. A kocsikarbantartás felelőseire a felelőtlenség mellett jellemző az, hogy most, tél idején, nyitva kell tartani a kocsiablakokat, mert a kocsi füst- és gázjáratú csövei töröttek és a gáz mind a kocsiba tódul. Az utasok így minden reMüdern A bonni politikai bűvészek több kiadásban modernizálják a trójai falovat. Úgy akarnak például atombombához jutni, hogy ezt a NATO-nak követelik, a NATO-t pedig saját maguknak. A legújabb trükkjük az Európai Közös Piac, amelyet a brüsszeli egyezmény után az Európai Egyesült Államok előcsarnokának tekintenek. Integrációt akarnak tehát, vagyis gazdasági, politikai és katonai közösséget — „faló nyelven”: Európai Uniót. Ehhez aztán a már beszervezett hat állam mellé később csatlakozhat Anglia, Spanyolország, Portugália — egész Nyugat- Európa. De ebben az „integrált” unióban Bonn lenne az úr és a vezényszó a Bundeswehr szolgálati szabályzatához igazodnék. Az nem kétséges, hogy mit szól Franco és Salazar e mény híján, kénytelenek voltak órák hosszáig az országúton fagyoskodni, míg az autóbuszvezető Kápolnáról intézkedett mentőkocsi ügyében. Közben az úton rostokolók megállították a Budapest— Eger—Özd gyorsjáratú kocsit — amelyben bőven volt férőhely —, és kérték, hogy hozza a defektes kocsi utasait Egerbe. Közülük többen a tanácsülésre jöttek, mások üzemekben fontos beosztásban levő emberek, de a kalauz csak személyenként 10,80 forint ráfizetéssel lett volna erre hajlandó. — A második — későbben érkező —, de ugyancsak Özd- ra tartó kocsi tizenyolc utast elhozott, míg a többi utas a mentőkocsival, „Fakaruszon” érkezett Egerbe, féltizenegykor. Hogy ez a „Fakarusz” hogy nézett ki, azt mindenkinek a képzelőerejére bízzuk, arról jobb nem írni. —om— falovak tervhez. De mit szól Macmillan? És az egyszerű angolok, akik oly büszkék a maguk parlamentáris demokráciájára? ők talán hajlandók lesznek haptákba állni Strauss „wachmeister” úr parancsára? Aligha. De nem örvend az adenaueri integrációs praktikáknak még a Westdeutsches Tageblatt sem. Attól fél, hogyha ez a terv megvalósul, szó sem lehet többé német egységről. Dehát a bonni urakat a német egység nem túlságosan nyugtalanítja. Annál inkább az „integráció”, amely az ő szótárukban — bekebelezést jelent. Ezzel szeretnék valóra váltani Bismarck, II. Vilmos és Hitler álmait. De a népek még nem feledték el a Thomas Mann-i jelszót: „Európa, vigyázz!” f. m. arra kiváncsiak, hogy milyen lesz a szűie? Mert ugyfijqár ez is lényeges! Mondjuk meg az igazat, szerencsés megye ez a Heves megye. Minden 1000 betétkönyvre van gépkocsi, itt meg mindössze 1279 könyv volt és mégis két kocsit húztak ki. Érdemes erre „spekulálni”, Ez a legolcsóbb vásárlási lehetőség. Mindössze 10 ezer forint és egy adag szerencse kell hozzá. (á dam) Dióhéjban Tar namér ár ól Apák napját rendezett az iskola szülői munkaközössége és a nőtanács a tamamérai iskolások édesapái részvételével. A kedves ünnepségen ott voltak nemcsak az apák, de az édesanyák is, így az apák napja egybefogta a szülőket, akik a nevelőkkel, fehér asztal mellett, ünnepeltek és beszélgettek. ★ Közel negyven asszony látogatja rendszeresen és sajátítja el a főzés tudományát a nőtanács által rendezett sütés-fözét tanfolyamon. Komoly jelentősége van a tanfolyamnak abban az értelemben, hogy az asszonyok sok újfajta étellel és süteményféleséggel ismerkednek meg, s a tudás birtokában változatosabbá és ezáltal táplálóbbá tehetik a család étkeztetését ★ A nőtanács tevékenyen részt vesz a könyvtár-mozgalom továbbfejlesztésében is. Megszervezték maguk között az agitációs munkát, amelynek eredményeképpen egyre több felnőtt kapcsolódik be a könyvtár olvasómozgalmába, s lesz tagja a községi könyvtárnak. Neandervölgyi fagy A vadember magára öltötte csont- tűvel varrt kacagá- nyát, jobb kezébe kapta köbaltáját, de mielőtt kiléphetett volna a mozi ruhatárából, nagybátran elé- beálltam, s ily szókkal illettem lapunk nevében. — Mondja, kedves Vad ... izé ... Vadember úr, ugye, látta a filmet, a Májusi fagy-ot? S legalább önnek tetszett?... Elhitte ? — Brrr... — rángott össze a kérdezett, s köbaltáját haragosan suhogtatta feje fölött. — Ez kérem a fagynak szólt, vagy a filmnek? A vadember retteneteset ordított. — Anya! Ide a nagyobbik kőbaltát! Ez az úr itt sérteget! Előbb megrettentem, aztán eszembe jutott, annyira még egy vadember se le hét primitiv, hogy feleségét magával vigye a moziba. Ezen megnyugodva, meglehetős bátorsággal szegeztem neki az újabb kérdést. — Voltak-e olyan pillanatok, mikor az ős természettel dacoló térde is megremz- gett a film hatására? — Volt, — vallotta be férfiasán, miközben meztelen térdéről igyekezett eltűntetni az olajos padló nyomát. — A szünet után már térdeltem, uram... En, aki a legvadabb rinocerosz- nak is nekimegyek, én térdenállva kértem a női főhőst, mondja meg... mondja meg ..., hogy ő is Pesten dolgozik. Megesik az mással is, nem? Mi van abban a fránya Pestben szégyellni való. — Es, milyen elhatározást keltett ez n film az ön vadságában? — Csak falura! Csak odamenni! Ott nősüljön mindenki, aki liliomot, erkölcsöt, miegymást akar. A város, az bűnös, alávaló, mint a hiéna, amely csak dögöt fal. A városhoz képest a Fertő-tó tisz- titóvíz, eredeti sziklaforrásból csepegtetve. Inkább sajátke- zűleg varrók az asz- szonynak tigrisbőr sapkát, minthogy abba a bűnös városba többet elengedjem. — Dehát mégiscsak tetszett valami ezen a filmen? — Asszony! Ordított megint rettentőt a vadember (biztos megint a nagyobbik kőbaltája miatt), de körülöttünk már kiürült a ruhatár, így a nagyobb kőbaltája híján a vadember elcsendesedve idézte a filmet. — Oáh .. .áá ... mikor úgy gergetőztek... gergetőztek ... meg a tóban... meg a magnó, meg az a legénylakás ... a tűz isten úgy segítsen, elcserélném a barlangomért. — Akkor, tehát mégsem jött el hiába. — Higgye el uram, inkább szembeszálltam volna egy vad, bivalycsordával. — És, mit szól « film témájához? — Rágós! PuHulha- tott volna még kevéssé a nyereg alatt. Bár, ki tudja? A neandervölgyi sógor azt mondja, egészen jól emészthető. Evett ő már ettől nyersebb filmet is. Knu.nnti neki, ősért sz " legjobb gyo ■ No, de meg el - csúzott a i — leütök fal< , >' adós man m valamivel h zetnem a És eltűnt f ját suhogta Kovát