Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-25 / 47. szám

19«2. február 25., vasárnap NÉPÚJSÁG o Egyfilt kell kitenni a pontot A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS ‘•^'gondolata — nem mai keletű. Egyidős a szocialista társadalommal. Azzal a szov­jet társadalommal, amely már megalakulása pillanatában meghirdette a szocializmus és a kapitalizmus nemzetközi méretű, békés gazdasági ver­senyét, a szocializmus és a ka­pitalizmus közti osztályharc különleges formáját. A Szov­jetunió, az elmúlt négy évti­zed során kevés sikerrel tud­ta érvényre juttatni a békés együttélés érdekében kifejtett politikáját: néhány napos „lé­legzetvétel” után, 1917-ben ti­zennégy ország támadt a szov­jet hatalom ellen, hogy csecse­mőkorában fojtsa meg a mar­xizmus—leninizmus gyakorlati eredményeit, hogy az új társa­dalmi rendszer megszilárdítá­sának eleve gátat emeljenek; az intervenciós háború a szov­jetek győzelmével ért véget, s akkor a fegyverek zaját vi­szonylagos „csend” váltotta fel a világpolitika küzdőterén; s aztán jött Hitler, aki gát­lástalan viléguralmi és népírtó tervekkel 1941. nyarán, hatal­mas hadsereggel, csatlósai tá­mogatásával rátört a Szovjet­unióra. A Szovjetunió népei a második világháborúból is győztesen kerül tele ki! De a Szovjetunió józan és becsüle­tesen gondolkodó polgárai, a szocialista tábor lakói nem akarják, hogy háború legyen. S éppen ezért fáradozunk a békés együttélés elveinek kö­vetkezetes érvényesítésén, s munkálkodunk azon, hogy megszilárdítsuk a szocialista világrendszer pozícióit a kapi­talizmussal folytatott verseny­ben. . Egyes emberek azt mondják: amíg fennáll a kapitalizmus — háború volt és lesz; szocializ­mus és kapitalizmus között bárminemű együttélés elkép­zelhetetlen — tűz és víz nem férhet egymás mellett. A XXII. PÁRTKONG­RESSZUS a békés együttélés különféle ellenfeleit szigorú kritikával illeti. Cá­folhatatlan és minden kétséget feloszlató tényekkel bizonyítot­ták be a kommunisták: a je­lenlegi nemzetközi helyzetben —, hogy a háborút, mint az ál­lamok közti vitás kérdések megoldásának eszközét, az em­beriség életéből kiiktathassuk — egyetlen helyes és reális politika lehetséges, s ez a bé­kés együttélés gondolatának gyakorlati megvalósítása. Ez nem engedékenység, vagy bé- külékenység, s nem ugyanaz az elvekről való lemondás — az egész emberiség létérdekének követelménye ez, a bekövet­kezhető veszélyek elhárításá­nak legtehetségesebb módja. A békés együttélés elvének támogatása — mint az SZKP- nak a kommunizmus felépíté­séről alkotott programja is rögzíti — „megfelel a burzsoá­zia ama része érdekeinek is, amely belátja, hogy a termo­nukleáris háború a tőkés társa­dalom uralkodó osztályait sem kíméli meg." A tőkés társada­lom uralkodó osztályainak képviselői eddig szépen cso­magolt nyilatkozatokban he­lyest! ték a békés együttélés politikáját. Ám egyre inkább sürgeti az idő, hogy teljesen színt valljanak: akarják-e tet­tekben is ezt a politikát, vagy kötik magukat a szavakhoz, spha valóra nem váló ígéretek­hez. Nyugat-Berlin kérdésében kell végleg színt vallaniok! Nyugat-Berlin problémájának békés úton való rendezése — ez a háborút nem akaró tőkés burzsoázia igazi szándékának próbaköve. A Hitler ellen küzdő álla­mok közötti — Potsdamban kötött — egyezmény alapján Németországot ketté osztották; a két német államban külön­böző gazdasági rendszert épí­tettek ki. különböző törvénye­ket hoztak, különbözőképpen oktatták a gyermekeket. A két német állam — bár azelőtt egy birodalomhoz tartoztak — nem hasonlít egymáshoz. (Csak annyiban, hogy ezt is és azt is németek lakják! A két né­met államot ennél fogva me­chanikusan egyesíteni nem le­het — következésképpen, eo ipso: mint tényt, el kell is­merni létezésüket. El kéne ismernie nyugatnak a demok­ratikus Németországot, de ezt hidegrázásán megtagadják. Es mivel magyarázzák ezt, mi az oka a „miért”-nek? A magya­rázat: a Német Szövetségi Köztársaság az „igazi” állam, mert különböző pártok jelen­létében, „szabad választáso­kon” jött létre. Ostoba magya­rázat! Hitlert talán nem „sza­bad választásokon” segítették uralomra?! A POTSDAMI EGYEZ­■r*' MENYEK értelmében, a szövetséges hatalmaknak meg kellene akadályozniok, hogy Németországban fasiszta szervezetek működhessenek. Nyugat-Németországban pedig egymásba ér a lába a külön­böző fasiszta alakulatoknak; s épp a napokban közöltek hírt az újságok arról, hogy Nyugat- Berlinben alakult új, neo­fasiszta egység, amely az NSZK egész területére ki akarja terjeszteni működését. Ezzel szemben a béke hívei­nek mozgalmát betiltották, ve­zetőit Düsseldorfban bíróság elé hurcolták, s elítélték. Fur­csa, hogy az „igazi” Németor­szágban a háború ellen küz­dőket, a békemozgalom híveit börtönnel sújtják — a hábo­rús bűnösök pedig, akik mil­liókat pusztítottak el, háborí­tatlanságot élveznek, magas nyugdíjat kapnak, vagy még ma is rangos helyet foglalnak el az ország élén. Odaát, nyugaton sokan azt gondolják: ha mindig határo­zottan azt mondjuk: Nem! ki hiszi el a szovjeteknek, hogy Van egy másik Németország is az NSZK-n kívül? A demok­ratikus Németország — füg­getlenül attól, hogy mit mon­danak és mit nem mondanak határozottan — létezik! A Szovjetunió javasolta szö­vetségeseinek, kössenek béke- szerződést a két német állam­mal. Ez a békeszerződés kon­statálná a két ország létezé­sét, rögzítené a ma meglevő határok vonalait is — térké­peken. Egy ilyen szerződés torkára forrasztaná a szót a mai határ-revíziót követelők­nek. De éppen ezt nem akar­ják a nyugati hatalmak?! Szabadon ágáljanak csak a revansisták, ez ébrentartja a háborús pszichózist és mi el­adhatjuk a fegyvereinket — Adenauemak is, másoknak is. Mert bizn;sz ez a javából, bu­sás üzlet! Kennedy „jogokat” emleget Nyugat-Berlin eseté­ben... Miféle „jogok” ezek? Jogok a profitra, jogok arra. hogy Berlin nyugati felével bármelyik pillanatban félel­met és rettegést kényszerítse­nek az emberiségre. |\|IG A „JOGOKRA” hi­vatkoznak folytonosan, a nagy monopóliumok és a szoldateszka főkolomposai Né­metország katonai feltámasz­tását segítik elő. Egymást tö­rik a nyugati hatalmak, ki tud több pénzt, több márkát kipréselni adenauerékböl fegy- verszállitmányok, katonai fel­szerelések eladásával. Ez ügy­ben — a fegyverszállítmányok megkétszerezésének ügyében — kilincselt sikertelenül Mr. Brooke angol pénzügyminisz­ter-helyettes a minap Bonn­ban. A világ népei épp eleget szenvedtek már a német szol- dateszkától, nem akarjuk, hogy ezek a szenvedések újra megismétlőd jenék a történe­lemben. A SZOVJETUNIÓ békét, ** békességes alkotó csön­det akar Európában — ezen­kívül semmi különösebb szán­déka nincs a békeszerződés aláírásával. Nem akarja egy­kori szövetségesei tekintélyét rontani, még kevésbé azok jo­gait csorbítani — annyiban, amennyiben emberi értelem szerint elfogadható, valóságos jogokról van szó. Ostoba az, aki a békeszerződés megköté­sében holmi — a nyugati ha­talmak ellen készülő — me­rényletet szimatol. Becsületes a Szovjetunió törekvése: azok­nak, akik együtt harcoltak, együtt kell kitenni a pontot is — a még le nem zárt mondat után... Pataky Dezső ... hogy Nyugat-Németor- ; szágban arról beszélnek: a: bonni kormány egyes tagjait; elgondolkoztatta a szovjet; „mosoiy-offenzíva”, a leg-; újabb szovjet jegyzék pedig — függetlenül a hivatalos; megnyilatkozásoktól — ko-; moly vitákat robbantott ki az ; Adenauer-kormányban. Az „időjárásváltozás” Jel-! lemzésére talán csak annyit:! már Wolfgang Mischnick. ! menekültügyi miniszter („me- nekültjei” a Keiet-Európából ! kitelepített németajkú fasisz- 1 ták és emigrált ellenforradal- ! marok, háborús bűnösök) is ! kijelentette, hogy Némctor- \ szagnak szakítania kell el-1 avult militarista politikájá­val, s miniden alkalmat meg I kell ragadnia, hogy tárgyald- : sokat és diplomáciai akciókat: kezdjen a szocialista orszá­gokkal. ... Bonnban is vannak po­litikusok. akiknek Európa cs ! a béke ügye fontosabb, mint j a „menekültek” érdekképvi­selete! (— zár) — A HATVANI Lenin Termelőszövetkezetben ez ; ideig 800 holdon végezték ; már el a fejtrágyázást. A még hátralevő 400 hold fej- J trágyázáson kívül 200 mázsa ; tavaszi árpát is vetnek 209! hold területre . Vasárnapi jegyzetek ... a pletykáról Kétség sem férhet hozzá, hogy híres hírünket sikerült, ha más formában is, megőriznünk: lovas nemzetből plety­kás nemzetté lettünk. Azt a sportszerű izgalmat, azt a lázas odaadást, amellyel pletykálunk, már csak. azért is kell aggódva szemlélni, mert az amúgy is feszítettnek tűnő ötéves pletykatervünket minden bizonnyal három, sőt egyesek jóvoltából talán már két év alatt is sikerül telje­sítenünk. Mert mi mindent tudunk. S természetesen jól. Mert mi mindent továbbadunk. S természetesen köl­tőien kiszínezve. Mert mi mipdent tudni akarunk. Természetesen csak azt, ami nem ránk tartozik. Hogyan él otthon Kovács? — kérdezd meg Nagytól. Hogyan dolgozik üzemében Kiss? — kérdezd meg Kovácstól. Hogyan bánik Nagy a köz pénzével? kérdezd meg Kisstől. Mindig mástól kell kérdezni, sohasem attól, akire vo­natkozik természetes, vagy nem éppen természetes emberi kíváncsiságod: és akkor mindent megtudsz. S ha mindent megtudtál, csak rajtad múlik, kiábrándulsz-e az egész em­beriségből, megutálod-e a fajtád, korod, múltadat, jelene­det, de még jövődet is... Csak rajtad! Mert, ha a plety­kákból formálsz képet ennek a.z országnak a népéről, ak­kor itt mindenki tolvaj, gazember, iszákos, itt mindenki veri a feleségét, csak a szeretőjét nem, de sebaj, mert az is férjes asszony, tehát azt is verik, itt senki sem ért semmihez, lóg, fuserál és a többi... Hogy hány embernek fordul keserűre szájíze az ostoba pletykáktól? — nehéz volna kiszámolni, sőt lehetetlen is. De sebaj, éljen a jelszó: pletykálj ma többet, mint teg­nap, s holnap, mint ma... A pletyka minden nemzet tá­masza., talpköve..., ki mint pletykál, úgy Ítél... Érdekes azért, hogy milyen jól dolgozik ez az ország... Érdekes azért, hogy mennyi boldog családi életet lát az' ember... Érdekes, hogy mennyi őrzője van a köz vagyonának... Azaz, hogy miért volna ez érdekes, hisz ez az igazság... A pletyka hazudik, mert a pletykás jelszava: hazugsággal, tűzön, vízen és emberi becsületen át. Amig lehet! • •• (gy ..ó) > 'V*iAAAAAAAAAAÁAÁAAMAAAAAAAAAAAAÁAAV)(V'AAAA'Vy/*AAd//'AÁAMAAAAA/M „Maszek" a tsz-ben? AZ EGRI Nagy __________ József Te rmelőszövetkezetben az el­nökhelyettessel beszélgettem az elmúlt napokban a termelő- szövetkezet ez évi terveiről, elgondolásairól, a múlt év ta­pasztalatairól, és több, más problémáról is. Sebestyén András elnökhe­lyettes, aki maga is egyéni gazda volt ezelőtt egy évvel, büszkén beszélt a tsz 1961-es eredményeiről, büszkén szólt a tagokról, akik tíz fő kivéte­lével egész nyáron át tisztes­ségesen elvégezték a rájuk há­ruló feladatokat. Ennek volt köszönhető — magyarázta töb­bek között —, hogy a tervezett 41 forint helyett 50 forintot tudtak egy munkaegységre ré­szesedésként osztani. Ez a tervtúlteljesítés, ez a nagyszerű eredmény jó hatás­sal volt azokra a tagokra is, akik eddig kételkedtek a ter­melőszövetkezet életrevaló­ságában, kételkedtek annak komolyságában. Bizonyságul elmondotta, hogy ma már mindenki dolgozik a szövetke­zetben, még fizok is jelentős területvállalást tettek, akik az elmúlt évben sokkal kevesebb szőlőt vállaltak megművelésre, s ma ott tartanak, hogy kevés a tsz területe. Az elnökhelyettes csillogó szemekkel sorolta ezeket a tet­teket, de aztán elkomorult te­kintete: — Csupán egyetlenegy em­berrel van bajunk — mondot­ta. — Egyetlenegy emberrel, aki útját állja a többieknek, útját a szövetkezés gondolatá­nak, útját a megértésnek, út­ját az egyöntetű cselekvésnek. Érthetetlenségemet látva, bővebb magyarázattal szolgált. — Van a tsz-ünkben egy minden rosszal megkent em­ber folytatta — Zacharides Bemáthnak hívják, ott lakik a Makiári úton. Egy évvel ez­előtt írta alá a belépési nyilat­kozatot, mint én, és a többi szövetkezeti tagunk, mégis „ki­tetszik” a többiek közül. EZEL0TT 1 évv^l, az első háztáji területek ki- k osztásakor, ostorral és baltával te — Feri, kit hívjunk meg? — eresztette le a ceruzát a pa­pírra az asszony ... — Kit is... kit is? — töpren­gett a férj, sokkal inkább csak udvariasságból, mintsem őszin­te érdeklődéssel. Az ilyen dol­gokba sohasem szokott bele­szólni, nem is szólt, de az asz- szony mégis mindig kikérte vé­leményét, csak úgy, formaság­ból. — Hát gondolom — motyogta a foga alatt, s összeráncolta homlokát is, lássa a felesége, hogy azért gondolkodik ö, bi­zony, gondolkodik, de milyen nagyon gondolkodik. — Úgy vé­lem, hogy talán Tariékat is le­hetne ... Nem? — Tarinét? — húzta össze a szemét az asszony. — Nem Tarinét, hanem Ta­riékat ... S miután Tariék az asszonyt is jelenti, tehát öt is — próbálta fölényesen magya­rázni, de már legszívesebben leharapta volna a nyelvét. A fenébe jutott eszébe ez a név? — Tehát őt is? Feri, neked van képed ehhez? Mert nekem nincs ... De Tarinénak biztos lenne — böködött a ceruzával, mint valami veszélyes lándzsá­val férjére. — De szívem ... hát akkor ne hívjuk meg ... Nem is ér­telek, mit akarsz ezzel a Ta- riékkal? Te kérdeztél, hogy kit hívjunk meg, én mondtam egy nevet, s te mindjárt felpapri- kázódcl — dug'o. gyorsan bele az orrát az újságba ... — Hal­lod, most olvasom, hogy hét JCit hmfuitk meg. tabletta ciankáli... Hogy mik vannak! — lelkendezett minél hangosabban. / — Hagyd azt a ciánkálit... Megint rám akarsz bízni min­dent, megint nem törődsz sem­mivel, pedig utóvégre neked is lenne valami közöd a dologhoz, nemdebár? Tehát kit hívjunk meg? Remélem, más nevet is tudsz mondani, mint Tariék — makacskodott az asszony. A férj nagyot sóhajtva leenged­te az újságot, ismét színészke- dett egy kicsit, aztán a lehető legőszintébb arcot vágva, bá­natosan megrázta a fejét: — Nem, semmiképpen nem jut eszembe azokon kívül sen­ki, akiket te már úgyis felír­tál? Igazán senki... — Csak Tariék, ugye, csak Tariék — mérgelődött az asz- szony. — De hát, szívem... Tari mégiscsak kollégám... Mégis­csak együtt dolgozunk... Ti is jó viszonyban vagytok Etelká­val... — Az udvariasság nem jó viszony, s egyáltalán ez most más, több annál, mintsem, hogy a megjátszott jó viszony­ra fel meghívjam a te egyko­ri... szóval... Nem hívjuk meg Tariékat — szögezte le az asz- szony a szentenciát. A férfi azonban dühös lelt. Mégis ne­vetséges ez az egész ügy, csak a nők tudnak ilyenek lenni, csak a nők... — Mit akarsz te azzal a Ta­rinéval... Nem mondanád meg, hogy mit akarsz? — Hogy én mit akarok? Hogy én? Nevetséges vagy és... és tapintatlan is. Igen, tapintat­lan. Még, hogy én mit akarok Tariéktól? Te mit akartál Ta­rinétól? Na, de hagyjuk ezt... — intett olyan lemondóan és keserűen, mintha élete talán legnagyobb csalódására borí­tott volna szemfödelet. — Nem akartam semmit... És igazán abbahagyhatnád ezt az egész ügyet... 'jó? — hábor­gott most már a férj is, mert mégiscsak borzasztók ezek az asszonyok, mindig eszükbe jut valami, s mindig ugyanaz a va­lami, ha kellemetlenkedni akarnak. Utóvégre a százlábú is megbotolhat, pedig annak tudvalévő, hogy 99 lába egé­szen biztos van... — Én már abbahagytam, ha nem is felejtettem el... Te kezdted, nem én... De azért el­felejteni sohasem fogom... So­ha, érted! A férfi lecsapta az újságot, felugrott és le, s fel kezdett rohangálni a szobában... •»- Ne rohangálj, nem nevez­lek be arra az olimpiára — biggyesztett az asszony és ke­zébe véve a ceruzát, firkálgat- ni kezdett a papíron. Ez aztán még dühitőbb! ő kezdi, ő foly­tatja, s aztán, mire sikerül fel­bosszantani szegény férjét, egykedvűen firkálgatni kezd azon a vacak papíron... — Mit firkálsz? Mi bajod? S igenis, rohangálok, ha nekem úgy tetszik... Ez az én laká­som is, nemcsak a tied... — El is mehetek, ha azt akarod... S akkor meghívha­tod Tarinét — húzta fel a vál­lát gúnyosan, de sértetten is az asszony. — Beleörülök ebbe a Tariné­ba... De beléd is... Esküszöm, hogy beléd is, mert... — Volt idő, amikor Tarinéba voltál beleőrülve, ugye? — fordult me'g hirtelen a széken az asszony. — Volt idő, ugye? Még egyéves házasok se vol­tunk, s te már megcsaltál az­zal az undok nővel, aki... — Nem csaltalak meg... — De akartál! — Az akarat még nem tétt, s nem minden tett, egyúttal akarat is... — Ismerem a szókincsedet... Meg akartál csalni. Féléves fiatalasszony létemre meg akar csalni az uram egy idegen, és ilyen csúnya nővel, mint ez a Tar iné... Mert, ha szép lett volna... Még megértem... De csúnya, s már akkor is kövér volt... Hát lehet ezt elfelejte­ni — kezdett potyogni az asz- szony könnye, hogy szép, ke­rek" foltok vizesedtek fel a pa­píron. A férfi a huszadik körnél tartott az asztal körül, az asz- szony a századik csepp könny­nél, már sikerült megtárgyalni a férfi minden gazemberségét, de különösen Tarinét és jelle­mét, az asszony mártíromsá- gát és a férj örök kegyetlensé­gét... A hangok már a felle­gekkel vitáztak, a két vitafél, pedig a másik — természete­sen — ostoba és tarthatatlan érveivel, igaztalan vádaskodá­sával... — Vissza ne menj a mamád­hoz — így a férfi, ordítva... — Ne bántsd szegényt a ha­ló porában... Nem ilyennek szánt — sírt az asszony. — Állandóan rágalmaztál és mindig bizalmatlan voltál — ütögette homlokát a férfi... — Mert neked minden nő tetszett és talán még ma is, igen lehet, hogy még ma is tetszik... csak én nem... csak én soha — borult az asztalra az asszony és könnyei teljesen szétmázolták a papírra írt be­tűket. Holnap kezdheti elölről a névsorösszeállííást: kit hívja­nak meg házasságuk 25. évfor­dulójára? Gyurkó Géza fenyegette meg azokat a be­csületes tagokat, akik az ő kö­zösbe vitt földjére lábukat tenni merészelték. így aztán érthető is volt, hogy senki nem mert háztájit vállalta abból a szőlőből. No, de ez nem maradt eny- nyiben. A szövetkezet vezető­sége szép szóval igyekezett jobb belátásra bírni Őt, de minden eredmény nélkül. Za­varkeltését fokozta azzal, hogy az elmúlt ősszel, a szőlő szíire- telésekor, minden engedély nélkül leszedte a szőlőjét — a kétezer egynéhány négyszögöl­ről? — és saját pincéjébe szál­lította. Ott kipréselte, és ma is magánál tartja a jogtalanul el­tulajdonított bort. Most, hogy újra a háztáji kiosztása folyik az egri Nagy József Tsz-ben, a múlt évben sikerrel folytatott „sikkasztá­sát”, fenyegetőzéseit tovább akarja folytatni, sőt, tovább is folytatta az erős termetű Za­charides Bernát. Újra baltá­val, és halállal fenyegeti azo­kat a tagokat, akik a „terüle­tére kívánkoznak”. Felvetődik a kérdés, miért hagyta ennyire éleződni a helyzetet a tsz vezetősége? Miért nem fordult bírósághoz? A válasz rá: nem a vezető­ségen múlott, hogy ma is fele­lősségre vonás nélkül fenyege­tőzhet ez az ember. Hat hó­nappal ezelőtt bíróságra ad­ták az ügyet, de sajnos, a per, az ügy tárgyalása egyre ké­sik. Késik — valószínű, nem szándékosan, okai vannak en­nek — mégis nem érthetünk ezzel egyet. MÍG EZ AZ ember meg nem kapta a társadalmi tulaj­don ellen elkövetett vétségé­ért, és életveszélyes fenyegető­zéséért méltó büntetését, ad­dig továbbra is így cselekszik, zavart kelt a szövetkezeti ta­gok terveinek megvalósításá­ban, zavart, elkeseredést az ót ismerő emberekben. — f. i. — Olcsó a vasút Csehszlovákiában A csehszlovák vasutak sta­tisztikusai szerint a vasúti díj­szabás Csehszloválciában világ- viszonylatban igen alacsony. Reálbérekben számítva Cseh­szlovákiában 1 óra és 50 per­ces, átlagbérért végzett munka ellenértékéért 100 kilométeres utat lehet megtenni vasúton. Ezzel szemben Svájcban, Nyu­gat-Németországban, vagy Franciaországban 3,5 órai munkabérért lehet azonos utat megtenni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom