Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-02 / 27. szám

1962. február 2., péntek NÉPÚJSÁG 5 „Szeressétek a mezőgazdaságot^ Esxr evetetek u mezőgazdasági politikai oktatásról Lépten-nyomon azt hallják a Végzős falusi gyerekek: „sze­ressétek a mezőgazdaságot, maradjatok itthon”. S a fiúk, lányok rábólintanak... Es mennek a legközelebbi gyárba, állami gazdaságba, hivatalba, más megélhetést keresni, mint a földművelés. Miért van ez így? Hiszen azzal a céllal, hogy a falusi gyerekek tényleg megszeressék a földművelést, az állatte­nyésztést, s felkészüljenek er­re a munkára, egymás után szervezik a politechnikai okta­tásokat, s rövidesen minden, úgynevezett osztott iskolában bevezetik az ipari, mezőgazda- sági gyakorlati oktatást. Mégis, a gyakorlati oktatás ellenére is, a vizsgált terüle­teken, közte a gyöngyösi já­rásban, azóta sem érezhető ja­vulás, a fiatalok elvándorlá­sát illetően, de más járások­ban sem hozta meg még a po­litechnikai oktatás a várt eredményt. A falun felnövő fiúkkal és lányokkal nem tud­ták annyira megszerettetni a mezőgazdasági munkát, hogy az iskola elvégzése után ott­hon maradjanak a termelőszö­vetkezetben, vagy az állami gazdaságban dolgozni. Az elvándorlásnak több fon­tos oka van, de minden bi­zonnyal a politechnikai képzés hibái is hozzájárulnak. Keres­hetjük a hibát abban a gya­korta fellelhető szülői véleke­désben is, amely szerint „ele­get dolgoztam én a határban, a gyermekem keressen jobb foglalkozást”, de ezzel össze­függően a politechnikai okta­tás módjában, abban a mód­ban, ahogyan a gyermekek megismerkednek a mezőgazda­sággal — Az előbbiben is, meg az Utóbbiban is, hiszen a kettő — úgy érzem — összefügg. Mert a szülők nagy része úgy ismerte meg a mezőgaz­dasági munkát, mint a hajnal­tól sötétedésig tartó, kímélet­len robotot; ki summákként, ki béresként, vagy néhány holdas parcelláján verejtékezve, két kezével, izmainak erejével, kapálva, művelve a földet. S hányán rokkantak bele eb­be a munkába. „Ilyen sorsot szánjunk gyermekeinknek?” — kérdezik és mindent megtesz­nek, hogy elriasszák fiaikat a mezőgazdasági munkától. Attól a mezőgazdaságtól, «melyet ők robotnak, verej- t.ékhullatónak ismertek meg. De nem veszik figyelembe, mennyit változott a mezőgaz­dasági munka jellege a szövet­kezés néhány éve alatt, s hogy milyen lesz e2 a jövőben. Nem veszik figyelembe, hogy a traktorok száma egy év alatt 60 százalékkal nőtt a termelő­szövetkezetekben, s mindin­kább gépek végzik a nehéz munkát az aratástól a vetésig, a szántástól a kapálásig. A mo­dern agrotechnika alkalmazá­sával, a fokozott gépesítéssel egyre kevesebb lesz a kétkezi munka és a földművelők egy­re inkább gépeket irányító szakemberekké válnak, nem a föld kétkezi robotosaivá. De vajon, ilyennek ismerik-e meg a falun élő, vagy a kö­zépiskolákban politechniká­ban részt vevő diákok a me­zőgazdaságot? Sajnos, nem. S itt kapcsolódik a maradi szülői felfogás a mezőgazdasá­gi politechnikai képzés hibái­val. Sajnos, az esetek többségé­ben azt a régi, verejtéket fa­kasztó paraszti munkát, mond­hatni a mezőgazdaság múltbe­li állapotát ismerik meg a gyerekek, a középiskolás diá­kok a politechnikai gyakorlati foglalkozások «órán. Nem a gépei:, a gyomirtó- szerek, az új agrotechnikai módszerek előnyeit bizonyít­ják ezek a foglalkozások, az esetek többségében, hanem szinte ezek kizárásával foly­nak. A politechnikás diákok azt a kapát emlegetik, amely évszázadok óta kíméletlenül facsarta a verejtéket, vizes, sáros cukorrépát szednek a hideg szélben, órákig görnyed­ve, vagy a málnás tüskéivel sebezik kezüket, vagy mint az egyik középiskola igazgatója mondta, ilyen címen egy-egy nap trágyát rakodhatnak. Es mindezek után azt mond­ják a diákoknak „szeressétek a mezőgazdaságot, dolgozza­tok az általános, vagy közép­iskola után falun, a földeken”. Szeressétek a mezőgazdasá­got? Ezt a mezőgazdaságot? S hogy szerettessék meg ve­lük a nevelők, akik maguk sincsenek tisztában a modern agrotechnikával, a bonyolult mezőgazdasági gépék, vegy­szerek alkalmazásával. S hogy szerettessék meg, amikor ve­lük is hasonló módon akarják „megszerettetni a mezőgazda­ságot”. Akikkel politechnikai továbbképzés címén szintén trágyát rakodtatnak, vagy ké­zi borsószedéssel gyötrik őket? S miként szeressék meg, amikor a simazinoe gyomirtás helyett a kapa jut számukra, amikor a vegyszerek alkalma­zása helyett négykézláb mász­kálnak burgonyabogarakra vadászva, s a gépekkel való is­merkedés helyett mindent, de mindent kézzel végeznek. Mondjuk nekik, szeressétek a mezőgazdaságot, mikor év­számra gyomlálniok kell, trá­gyát pakolni, görnyednek a kapa fölött, és akkor elviszik őket tanulmányi kirándulásra, egy modernül berendezett gyárba, ahol nem azt látjáK. hogy fáradságos munkával, kézzel „bütykölik” a vasat, de pompás gépeket irányítanak egy-egy könnyed mozdulattal, s nem csillog verejték az em­berek homlokán. Es akkor visszagondolnak a sárban, hideg szélben át­kínlódott napokra a cukorré­paföldeken ... és kitörölhetet­lenül szívükbe zárják az üze­met. a gépek szeretete lopa­kodik beléjük. Csodálható ez? Nem, egyál­talán nem! Megváltoztatható? Feltétlenül! Állami gazdasá­gainkban, termelőszövetkeze­teinkben már szép számmal alkalmazzák a modem föld­művelés nagyüzemi módsze­reit. Nem arról van szó, hogy minden politechnikai szakkört lássunk el traktorokkal, (bár egynéhány kimustrált gépet bizonyéra kaphatnak majd), de arról, hogy e gépek felhasz­nálását, működési elvét, a gép szere tétét, megbecsülését „ta­nulják” a kézi szerszámok ke­zelése helyett. S ez nagy lépés lenne afelé, hogy a mezőgaz­daságot, a nagyüzemi termelé­si módszereket megismerjél: és megszeressék a faius-i gye­rekek, s ha ezeket ismerik meg a málnabokor tüskéi, a kapa gömyesztő hatása helyett, minden bizonnyal megszeretik a mezőgazdaságot, s nem vá­gyódnak el a jelen, de külö­nösen a jövő mezőgazdaságá­tól. Érdemes lenne már ezen a tavaszon néhány kísérletet tenni ... Döntse él az élet, a gyakorlat, hasznosabb lesz ez a régi módszereknél. Kovács Endre ÉRTESÍTÉS Állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek és egyéni juh- tartók részére arról, hogy a Gyapjúforgalmi Vállalat szol­noki kirendeltsége átköltözött a II. sz. Irodaházba, Szolnok, Kékesi u.. III. emelet Telefon: 28—93. szám. A HOLD MÁR jókora utat barangolt be égi országútján, az Eger patak is mintha alud­ni készülne, vastag párafelhő­be burkolózott. Hétköznap este ritkán koppannak léptek a nemrégen épült Úttörő utcai járdán, korán hazatérnek a munkában fáradt emberek. Az emeleten munkásszálló fé­nyes ablakai azt mutatják, hogy lakóikat, az építőipari munkásokat otthon találjuk. A földszinten balra, félig nyitva az egyik helyiség ajta­ja, kihallatszik a beszélgetés. — Szóljatok már Tóth Sán- dorékncüc, leég a vacsorájuk. — Dehogyis ég le. Bőven tettem alá zsírt — kiáltja Szécsi Tibor kőműves. De azért ugyancsak iparkodik be­felé, mert ma ő a felelős a vacsoráért, sőt neki kell mo­sogatnia is, mert így egyez­tek meg a brigádtagok. A má­sik két rezsón is főznek. Pap­rikás krumplit, kolbásszal, meg pörköltet melegítenek. — Ez a konyhánk. Van itt villanyrezsó, asztal és szék. Csak az asszony hiányzik. Így. magunk főzünk, de azért jól élünk — dicsekedett egy idő­sebb, bajuszos férfi. — A szobánkat rendesen ta­karítják, a tüzelőt mindig be­készítik. Nem volt panaszunk Szántónéra és Giziké is gon­dunkat viseli. Á FÖLDSZINT 16-os szobá­ban ismerkedtünk meg Bodó Józseffel, a 64 éves gépkezelő­vel. Most a színházépítkezésen dolgozik, de korábban, amíg jobban bírta, vasbetonszerelő volt. — Hajlitógép nincs és ne­kem már nehéz a 28-as, meg A munkásszálló titkai a 32-es vas, ezért lettem gép­kezelő. Gondoltak rám és könnyebb munkát adtak. Ré­gen a vállalatnál keresem a kenyeret. Ezen a szállón is so­kat dolgoztam. Fizetésért is, meg társadalmi munkában is. Mert azt akartuk, hogy ren­des otthonunk legyen. Mi ketten, Bozsik Józseffel tisza­fürediek vagyunk, az a két ember — mutat a szemben ülőkre — hevesi, amaz ott bo- conádi, az anléger meg szo- molyai. Sokszor helyezgetik az embereket egyik építkezésről a másikra, kicsit átjáróház a munkásszálló. De mi már itt lakunk évek óta, csak vasár­napra járunk hazai. — Elégedettek, megkapnak mindent, ami a munkást a szálláson megilleti? — Hát az ágyneműt kéthe­tenként cserélik, előfordult ugyan, hogy késtek, de azt mondták, a Patyolat nem győ­zi a mosást. Ezt megértjük. De azt már nem, hogy miért vitték el a rádiónkat. Itt ülünk tétlenül, azt sem tudjuk, hogy mi történik a nagyvilágban, mert újsághoz is ritkán ju­tunk. De hiszen nagy, világvevő rádiót és televíziót láttunk a klubszobában! Bodó József idős ember, nem hamarkodja el a választ Előbb csak hümmög, aztán jobbról is, balról is megpödri nagy bajuszát, társaira néz, és csak aztán szólal meg. — Igaz, a klubszobában van rádió. De ott hetente legalább háromszor valamilyen gyűlést tartanak. Ha nincs gyűlés, ak­kor ott vannak a fiatalok. Hangoskodnak és tánczenét bömböl a rádió. Tánczenét, mindig csak tánczenét, mert lemezjátszó is van a rádióhoz. Hát, mi, idősebb emberek, nem vágyunk oda. De itt, a szo­bánkban hallgatnánk a híre­ket, esténként szórakoznánk is egy kicsit. Ezért kellene ne­künk a vezetékes rádió, vagy valami olcsóbb, kis készülék. AZ EMELETI 8„as szobában is szóba került a rádió. — Többször kértük már, szakszervezeti gyűlésen és tag­gyűlésen is. ígérték, de látja, nincs rádiónk. — A televízió adásait sem szokták nézni? — Nem. Rossz a készülék, vibrál a kép. Ilyen volt már akkor is, amikor Gyöngyösről ideihozták. A televízióra panaszkodnak a fiatalok is. Többen állítják, hiába kérték a gondnokot, hogy javíttassa meg a készü­léket. Amikor mi ott jártunk, nem volt televíziós adás, de láttuk, hogy a készülék beál­lító gombját fadarabbal tá­masztották ki. Az előbb még csattogott a kártya. Most az asztal sarkán hever, az emberek kicsit szé­gyenlősen odébbhúzódtak. Nem hazárdjáték és nem is pénzre megy. — mentegetőz­nek. Zsírozni szoktak, meg durákot játszanak... Foglalkozása : ? Skikmljí i8£iukkz& Kiss Imre, Hatvan: Családi pótléka ügyében ait a felvilágosítást adták, azért késett a kiutalás, mert a csatolt iratok hiá­nyosak voltak. Pótlás végett a munkáltatóját keüett megkeresni, az SZTK (elhívására pedig az csak június 3C-án küldte be a hiányzó iratokat. Azóta viszont késedelem nélkül küldik a családi pótlékot az ön számára is. K. E. Gyöngyössolymos: A levelében említett vizsgát a je­lenlegi munkahelyén tegye le, vagy ha ott nem lehetséges, új tanfolyamot kell elvégezni, ilyen tanfolyamok Szabadszálláson ‘ és Pápán vannak. H. I. Tófalu: Az illetékesek közölték, hogy nem felel meg a valóságnak az, hogy a tv-előadásra kellett 6 fo­rintos belépődíjat fizetni. A 6 fo­rint a táncmulatság belépődíja volt. Kiss István, Mátraháza: A gázigénylés ügyében, kérjük, forduljon a megyei tanács keres­kedelmi osztályához, igénylését oda kell beadnia. Pérő Nándor, Egercsehí: A rádiójavítáösál kapcsolatban közöljük: valóban előfordul az, hogy nincs raktáron megfelelő al­katrész és Budapestről kell hozat­ni. ami bizony, több időt vesz igénybe. így ezért fordulhatott e(ő, hogy később került sor rádió­jának megjavítására. — A GYÖNGYÖSI MÁV Ki­térőgyártó Üzemi Vállalat éves tervét jóváhagyták és megtar­tották már az első termelési tanácskozást. Üj feladat a kis­vasúti kitérő gyártása és a má­sodik félévben Jugoszlávia ré­szére drótkötélpálya rendszert gyártanak. Kezembe került a minap egy kérdőív. Egyszerű, meg­szokott ivecske, amelyet már annyiszor kitöltött mindenki, amelyről annyi gúnyolódó, sőt néha rosszízű megjegyzés ís elhangzott mar. Nem kell különösebben bemutatni senkinek. Mégis bemutatom, ha nem is az egész ivet, csak egyik rovatát, amely ezt a címet viseli, kérdést feltéve és vá­laszt várva: Foglalkozása... Hogy mi van ebben érde­kes? Hát első pillanatban nem sok, mert ide mindenki beírja szépen azt, amit csi­nál, amiből él, ami a szak­mája, hivatása, s ha ezt be­írta, akkor aki mindezt leír­ta, annak teljességgel feles­leges volt ezt leírnia. De ve­gyünk csak elő egy másik ivet, amelyen ugyanúgy ott szerepel a foglalkozási rovat, csak ezt az ívet nem most, hanem mondjuk húsz, vagy huszonöt esztendővel ezelőtt adták ki. Nos, vajon milyen „szak­mák” szerepeltek volna az egykori foglalkozási rovat­ban, vagy hogy inkább mi­lyenek szerepeltek valójában is. Földbirtokos. Bankár. Tőzsdés. Magánzó. Nagykereskedő... Ez, úgymond, csak a kér­dőív „egyik” oldala. Mert voltak ilyenek is: Gazdasági cseléd. Komornyik. Parádéskocsis. Napszámos. Béres ... és természetesen kőműves, esztergályos, bányász, laka­tos — munkanélküli. Gyak­ran megírták már, ha válto­zó életünkre akarlak nem sematikus példát hozni, hogy lám, a mai kor gyermeke nem tudja, mi az, hogy gróf, bankár, tőzsdés, csendőr, fő­szolgabíró ... De vajon tud­ja-e — próbáljuk csak bár­melyiket megkérdezni?! —> mi az, hogy gazdasági cse­léd, béres, lakáj, summás- gazda? Elveszett, „megszűnt” fog­lalkozási ágak ezek, amelye­ket már csak a történelem- könyvek, vagy az adott kor­ról szóló regények őrizget­nek örök mementóként, hogy talán még értelmező szótár­ra is szükség lesz nem is so­kára, ha gyermekeink tudni akarják: mi lett légyen az a soha nem hallott foglalko­zás. S ez a „fejlődés” nem a technika, a tudomány tör­vényszerűségén, hanem sok­kal inkább a társadalomfej­lődésének törvényszerűségén alapszik. Mégha a kérdés, ebben a rovatban ugyanaz is, mint volt húszegynéhány év­vel ezelőtt: Foglalkozása ? (gyurkó) Bemutatjuk Ördögfalvát TUDJÁK, merre van ördög­falva? Azt hiszem, erre kevesen fe­lelnének igennel. Pedig ami­lyen eldugott, éppen olyan fontos szerepe van megyénk gazdaságában. Tulajdonképpen nem is falu, hanem csak egy tanya Mikófalva fölött. Itt van a Szilvásvaradi Állami Gazda­ság juhtenyésztő telepe. A szekérkerék tépte, ke­ményre fagyott utcai haladunk a telep felé. A ködön át lát­juk a karámokat, a hatalmas boglyákat, a gémeskutat, a ta­nya fehér épületét. Az enyhén ereszkedő udvaron át nem a legenyhébben rohan felénk egy kis puli és harsány han­Mindössze vagy három vil­lanypózna felállításán és a hozzávaló drótok felszerelésén múlik az egész. Orosz János üzemvezető fo­gad bennünket úgy, mintha már régi ismerősök lennénk, melegen, barátságosan kezet szorít velünk, hogy ujjunk he­gyéből azonnal eltűnik a hi­deg. Mindjárt el is mondja, hogy 1960-ban csatolták a Szil­vásvárad! Állami Gazdaság­hoz az ördögfalvi juhtenyész­tő állomást. Nemcsak a gyapjú miatt te­nyésztjük a juhokat — mond­ja. — Sőt, a hízóürünek na­gyobb a kereslete, a tej és a tejtermékeknek is... Ej, de kár, hogy nem tavasszal jöt­tek... Megkóstolhatták volna, gon üdvözöl, aztán visszaro­han és letelepszik az egyik ajtó elé, mintegy megmutatva az utat... Belépünk az Irodába. Téli fél­homály uralkodik bent, a vil­lanyt meg nem lehet felgyúj­tani, mert nincs... De lehetne! A földszinti mosdóban és WC-ben rend, tisztaság volt. Az emeletiről már nem lehet­ne ezt elmondani. Gyakran baj van a lefolyóval, a vízöb­lítő sem működik: mindig, és késedelmesen javítják meg. ez igaz, de az igazság egyik oldala csupán. Akad rendet­len, felelőtlen ember, aki nem vigyáz a tisztaságra és nem kíméli a szállás berendezéseit. Az embereket, — különösen az újakat — nevelni kell. A közösségi élet, a munkásszál­lás sok alkalmat kinád erre. Az EM Heves megyei Építőipari Vállalat egri munkásszállásán van televízió és világvevő rá­dió. Van, de kevesen látják hasznát. A GONDNOKOT nem talál­tuk otthon, sem délután, sem este. A munkások azt mond­ják, hogy ők is ritkán látják. A gondnokot és a vállalat ve­zetőit kérdezzük, hogy nem le­hetne-e megjavíttatni a tele­víziót? Ha már többször meg­ígérték, nem lehet-e a szobák­ba hangszórót vezetni, vagy kisebb rádiót adni? Szórakozás közben is lehet tanulni és ered­ménnyel nevelni, tanítani. Túlzottak a munkások köve­telményei? Heten, nyolcán lak­nak egy szobában, a nőtlenek havi 90 forintot, a családosok 75 forintot fizetnek. Túlzsú­folt a munkásszálló. Es mi lesz később, ha növekszik a lét­szám? A következő esztendők­ben, de már az idén is, sokat keli építkeznünk Eger terüle­tén. Nagyobb gondot kell for­dítani a munkásszállóra, töb­bet kell törődni lakóival. Es új munkásszállóra van szük­ség. F. L. milyen finom a juhsajtunkig. Ezt mi is sajnáljuk! — Csak a hazai piacra szál­lítják a juhokat? — Dehogy! Külföldre is ren­geteget szállítunk belőlük. Ta­valy például 3000 hízóürüt rendelt Franciaország és Gö­rögország, Olaszországba meg 300 húsvéti bárányt exportál­tunk. Nemrég, már ebben az évben persze, Görögország újabb 500 pecsenyejuhot ren­delt, — a napokban veszik őket át JELENLEG az öt karámban 2800 juhot tartanak, 26 újszü­lött bárány van a mesterséges megtermékenyítés eredménye­ként a hónap vége felé még 753-at várnak. Aztán körülnézünk a te­nyésztő állomás udvarán is. Az öt akol néma csendben guriy- nyaszt a hidegben, s e csend­ből néha előbéget valamelyik kis bárány. Ott, ahol dombba szökken az udvar, tizenhárom hatalmas kazal sorakozik — a juhok téli takarmánya. — Olyan sokat gyűjtöttünk be — mondja Orosz János, a kazlakra célozva —, hogy tíz vagon lucerna jövőre is ma­rad. Zömök, nagy bajuszé, zöld kalapos ember lépeget felénk, egy fekete szőrgombolyag kí­séretében. A kis puli, faj tiszta­ságának büszke tudatában, le­ereszkedően legyinget a farká­val. A nagy bajuszú ember, ifj. Fodor Barna, a „főjuhász”. Nyolc éve dolgozik az ördög­falvi juhtenyésztő állomáson, családostól itt lakik kint a tanyán. Most 300 juh van a keze alatt, meg is mutatja őket A juhok határozatlanul pis­lognak a kinyílt ajtóra és ránk, biztonság kedvéért a régi juhszokás szerint közel húzódva egymáshoz. Szépek, kövérek, az akol is tiszta, a juhok szemmel láthatóan jól érzik magukat Egy-egy jól­lakott kis bárány el-elbégeti magát— NEM SOKÁIG zavarjuk őket, elbúcsúzunk, s Ördög­falva lassan eltűnik mögöt­tünk az egyre sűrűsödő köd­ben.' Kátai Gábor i ii i ■ ■ Megbírálom a minisztert... A miniszter udvariasan fo­gadott és türelmesen, de egy kicsit feszengve hallgatta vé­gig, amint megbírálom. Lát­szott arcán, hogy szégyeüi magát, mert amiért megbírál­tam, azok bizony kellemetlen hibái voltak munkájának, s ki szereti, ha orra alá dörgölik, mit csinált rosszul. Majdnem másfél órát vol­tam a miniszternél, majdnem másfél órát soroltam hibáit, bíráltam munkáját, intézkedé­seit, s ugyanannyi ideig je­gyezhetett, nem éppen boldog arccal, de lelkiismeretesen __ — K edves elvtársam... Kö­szönöm segítségét — kisért az ajtóig, s még ott is kétszer megrázta a kezem, utánam in­tegetett jobb kezével, míg bal­lal zsebkendőt húzott elő, s megtörölgette homlokát. Hiá­ba na, jól odamondogattam ne­ki, de igazam volt és ezt neki is tudomásul kellett vennie. Nem olyan világban élünk, ahöl egy miniszternek ne le­hetne megmondani, amit rossznak tart az ember a mun­kájában. Megelégedetten távoztam. Másnap bementem a műve­zető irodájába, hogy elmond­jam a csavaralátétek ügyét, amelyek rendre szétmáinak az első húzásnál, s amelyért, vé­leményem szerint, a művezető a hibás... — Azt hiszem, hogy... hm... hm... bajok vannak az alátéttel — kezdtem óvatosan, mert, ha lehet, ne húzzon újat az ember a művezetőjével... A művezető haragos szem­mel fogadott, s bár majdnem másfél percet voltam benn nála, máris gyöngyözött a homloka, aztán felugrott, s az ajtóig rugdalt, majd a küszöb­nél még egyet belém rúgott, hogy biztosan vissza ne jöjjek. Megelégedetten távoztam- Hiába, nem olyan világban élünk már! Néhány évvel ez­előtt még átharapta volna * torkomat és vérző torokkal fe­gyelmit cg bocsátott volna el. Ma már ez a múl4'’ Hozzájá­rulással léphettem harmad- nap! (egrij

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom