Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-03 / 1. szám
4 NÉPCJSÄG 1962. január 3. szerda Hans Pfeiffer drámája egri színpadon Hans Pfeiffernek, a 36 éves német írónak, a világ színpadait bejárt drámája, „A lampionok ünnepe” eljutott Egerbe is. Tizenhat tájelőadás Után — pénteken este! — tartották meg a Horváth Árpád rendezte darab egri premierjét. Ritkán látni színpadon ilyen kristálytisztán, ennyire tudatosan célratörő, az érzelmek végleteit felszakító drámát, mint amilyen Pfeifferé. Merész és meghökkentő a drámai alapötlet... A Pearl Harbour-t bombázó japán Yamamoto és a Nagaszakira atombombát vető amerikai repülőtiszt, Kennedy őrnagy találkoznak egymással. Tehát az az ember, aki a háborút megkezdte, s az, aki befejezte. Kennedy az atombomba stratégiai hatását vizsgáló különleges bizottság tagjaként érkezik Nagaszakiba, szörnyű pusztításainak színhelyére. Vele van fia is, az orvostanhallgató James. Apa és fia Yamamoto házában szállnak meg. Yamamoto — az egykori vakmerő pilóta —helyhez kötötten, vakon, egy tolókocsihoz láncoltán él a házban, egyetlen leányával, Yukival, aki ápolóként dolgozik az atombetekeg kórházában, ahol a bizottság is tevékenykedik. A két fiatal, James és Yuki, már a kórházban összeismerkednek, szót váltanak egymással: a lány ugyanis észreveszi: James más, mint a többi amerikai, őrá borzalmas hatással van a beteg, roncsolt emberek látványa. S hogy egy fedél alatt élnek, hogy állandóan találkoznak, beszélgetnek — lelkűkből csodálatosan tiszta szerelem bontakozik ki. Ám ezt a szerelmet megfojtani igyekszik a két apa — először meggyőző szavakkal, később ocsmány erőszakkal —, egymás elleni gyűlöletüket félretéve, szövetkeznek gyermekeik boldogsága ellen. Yamamoto fegyvert ad a csavargó Shida kezébe, ölje meg Jamest. Kennedy őrnagy végül is, nem tudva mihez folyamodni, felfedi igazi arcát Yuki előtt, megmondja: „én voltam a halál, aki megrázkódtatta a világot... én dobtam le a bombát Nagaszakira”. Yamamoto tőrével oltja ki az amerikai tiszt életét. Aztán Yukiba is belemártja a gyilkos szerszámot, s abban a hiszemben, hogy a lánya meghalt, mikor val'la- tóra fogná az amerikai bizottság — önmagával is végez. A két fiatalt most már nem lehet elszakítani egymástól, sírok között, véres tragédiák között, a bosszú törvényei között fogant szerelmük elindulhat az élet útján. Ennyi a dráma néhány mondatba sűrített története — s mindezt átszövi a lampionok ünnepe, a halottak napjának középkori, sajátságos misztikuma. Szép és dicséretes vállalkozása volt a Gárdonyi Színháznak e darab színrehozása. Szép és dicséretes, ugyanakkor indokoltan aktuális. Hiszen a napokban röpítették világgá a rádiók hullámhosszain, újságok hasábjain a hírt: Japán bejelentette igényét a Kurili- szigetekre, s a japánok Szovjetunióval szembeni követelését az Egyesült Államok kormánya is támogatja. Tehát igaza van, mélységesen igaza van Hans Pfeiffer darabjában Kennedy őrnagynak, mikor a két fiatal szerelmét meggátolandó, szövetséget ajánl gyűlölt ellenségének, Yamamoto- nak e szavakkal: „Fogjunk össze!... Hát nem látja a folyamatot? Akik ma ellenségek..., holnap barátok lesznek.” A darabnak amúgy is megvan a maga örök aktualitása, mikor azt példázza: soha többet háborút, soha többet atombombát, Nagaszakit, soha többet tízezrek elpusztítását! S az élet most újabb tényekkel is megerősítette a dráma időszerűségét. Yamamoto szerepében Csapó János döbbenetes, lélegzetelállítóan mellbevágó. Alakítása okúmén módon szuggesztív, erőteljes. Tolókocsijához láncoltán, a maga sajátos világában él, a kocsi kerekeit forgatva mozoghat csak a színpadon — mégis félelmetes. Póztalan, egyszerű eszközökkel, de magas fokú művészettel tudja érzékeltetni a volt Pearl Harbour-i bombázó, s az atombomba sugaraitól megvakult, beteg ember bonyolult lelkületét. Ehhez hozzásegítette kitűnő színpadi maszkja is. Az előadás legmaradandóbb művészi élményt nyújtó színészi teljesítménye volt Csapó János játéka. Kennedy őrnagy szerepében Szoboszlai Sándort láttuk. Alakítása még nem eléggé megérlelt. Igaz, nem lehet figyelmen kívül hagyni az ő esetében azt a tényt, hogy Pusztai Pétertől vette át ezt a szerepet — beugrásszerűen! — s kevés próba után vállalta el a játékot. Belsőleg kell, hogy még jobban tökéletesítse, mélyítse, gazdagítsa a figurát. Mélyebbre kell ásnia, hogy lélektanilag tegye indokoltabbá mindazt, amit elmond. Romvári GítA Yuku szerepében bájos, légies jelenség. A gyűlölet, s a szerelem érzései váltják egymást lelkében, s egyszerre tud lenni keményen elszánt és gyengéden szerető nő. Kihívja maga ellen apja, környezete megvetését, gyűlöletét... Mégis bátran elviseli mindezt. Szereti James-t. Keményen küzd szerelméért, állja a harcot. A harcot, amelyet még a legszilárdabb jellemű, legtökéletesebb hős sem vívhat meg nagy megrendülések, fájdalmas gyötrődések nélkül. Mindenekfölött és mindenekkel szemben vállalja az áldozatot szerelméért. S éppen ebből fakad alakjának erkölcsi szépsége. Paláncz Ferenc, aki már számtalan szerepben bizonyította művészi rátermettségét, tehetségét — ezúttal, James alakjának, Kennedy őrnagy fiának megformálásban adósunk maradt. Játékában sok minden zavar. Különösen arcjátéka! Mimikájával nemegyszer bántó túlzásokra ragadtatja magát. Az igazi Paláncz Ferencet csalt az utolsó felvonás első képében látjuk, amikor az őt orvul lelőni akaró Shida kezét kötözi be, s még előbb, amikor Yamamoto kezei közül siklik ki. A dráma utolsó jeleneteiben Paláncz oly természetességgel játszik, hogy felejtetni tudja velünk a színházat. Ezekben a percekben magával sodró, erőteljes alakítást látunk tőle. Shida, a romok közt élő, apátlan-anyátlan utcakölyök alakjában Majoros Júlia érzékeny emberségű. S nagyobb erőssége is lehetne az előadásnak, ha — különösen a dráma első részében — játékának elhihetőségét indokoltabbá tenné. A harmadik felvonásban — amikor Yamamoto, megfélemlítve sarokba szorítja, hogy rászedje az orgyilkosságra, s ő kétségbeesetten tiltakozik a ,.megbízás” dien, s amikor a lövés után letagadja, hogy nála van a revolver — igazán nagyszerű alakítást láthatunk tőle. Tehetséggel mutatja meg ennek az elesett, de lassan magára találó kis emberkének tdjes lelki mivoltát, aki semmit se vár ettől az élettől, csak — azt, amit 15 éve során soha meg nem kapott senkitől — szeretetet. Horváth Árpád rendező általában eredményes, jó munkát végzett a darab értelmezése, a pszichológiai részletezés, és az összefogottabb dő- adásmódot igénylő háborúellenes hangulat egyensúlyának megteremtése tekintetében. Rendezésének stíliLsa — akár maga a dráma —több szinten érthető. Azt törekedett megmutatni: az a szerelem, amely a két fiatal között szövődik, eleve egy helyrehozhatatlan, ugyannakkor elkerülhetetlen tragédia szülője; hogy ez a szerelem nélkülözi a normális emberi kapcsolatokat, hiszen az alapvető bosszú törvényei, imperialista társadalmi viszonyok között fejlődött ki. Azt megmutatni törekedett, hogy e dráma végén fel sem vetődhet a kérdés az emberekben: „kinek van igaza?” — hiszen a cselekmény során gyilkosok csapnak össze, két rabló hatalom képviselője, s az igazság csakis a fiatalok oldalán lehet, akik — ha nem is politikai öntudattól vezérelve, de meggyőződéssd — harcolnak az imperializmus ellen saját boldogságuk megmentéséért, a félelem nélküli életért. Erénye a rendezésnek,! hogy az írói szándékokat kellően megmutatta. Hibája azonban, hogy csak felerészben sikerült az dőadás játékstílusi egyensúlyának megóvása, hogy a dráma nem érhette el teljes hatását: míg az egyik oldalon Csapó János és Romvári Gizi az előadás erősségének mondható, Paláncz és Szoboszlai játéka nem eléggé meggyőzően egységes. Több változtatást eszközöltek a drámán, a rendező nem ragaszkodott szigorúan a szerzői utasításokhoz, s merészen alkalmazta a zenei betoldásokat is (bár gyakran túl harsogó). Mindez hívebben, jobban támasztotta alá Pfeiffer mondanivalóját, a dráma megérthe- tőségét. Székely László díszlete egyébként szerencsésen illeszkedik a dráma mondanivalójához és hangulatához, s jól szolgálja a színpadi játék szükségleteit. Pataky Dezső 1962. JANUAR 3., SZERDA: GENOVEVA 125 évvel ezelőtt, 1837 januáriéban született MELIJ BALAKIR- JEV orosz zeneszerző. Művei a népi zenében gyökereznek. Isz- malej című keleti fantáziája világhírre tett szert. Tagja volt az ötök társaságának (Balaldrjev; Borogyin, Kjui, Musszorgszkij és Rimszkij-Korszakov, akik a nyugati zenétől független, orosz népi dallamkincset tekintették művészetük forrásának. 225 évvel ezelőtt, 1737. január 3-an született HEINRICH GERS- TENBERG német író és irodalom- kritikus, akinek Ugolino című tragédiáját tekintjük a német irodalom egyik kimagasló szakaszának a Sturm und Drang irodalmi irányzat első termékének. 105 évvel ezelőtt, 1857-ben e napon született EiMMA ihrer, a német nőmozgalom egyik vezetőié, ő alapította 1885-ben a Munkásnők egyesületét és adta ki 1891-től kezdve, Németországban a Munkásnő című újságot. 25 évvel ezelőtt, 1937. január 3-án halt meg ROMJÁT ALADÁR költő, a munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége, a Tanácsköztársaság egyik vezető írója. Szenvedélyes hangú versei a forradalmakat énekelték meg, s az emigrációban élő költő a Horthy-Magyarország elnyomott nincstelenjeit ábrázolta. Madrid MILIJ BALAKIRJEV j határán állunk a vártán című verse a spanyol szabadságharc ) nemzetközi brigádjának indulója lett. Néhány verskötetét idéz- ; zük: Mindent akarunk — 1931. Megindult a föld — 1937. összei gyűjtött művei 1957-ben jelentek meg. Amerikai fogorvosok „bátorsági“ kitüntetéseket adományoznak ■ Amerikai jogorvosok újabban „bátorsági” kitüntetéseket adnak betegeiknek. A kitüntetésnek négy fokozata van: 1. amiért a beteg jól tűrte az egyszerű jogfúrást; 2. amiért türelmesen viselt el egyszerű foghúzást; 3. amiért kitűnően viselker dett komplikációkkal járó foghúzásnál; 4. A fogorvosok ..bátorsága nagykeresztjét” kapják azok n betegek, akik '—zclésnél teljesen lemondatlak az érzéste- lenítők alkalmazásáról. ■.am vörös csn.LAG Adua és társnői EGRI BRODY Julius Caesar GYÖNGYÖSI PUSKIN Rocco és fivérei GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Nincs előadás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Nincs előadás HATVANI KOSSUTH Nincs előadás HEVES Balti égbolt (I. rész) PETERVASARA Szerencsés Tóni FÜZESABONY Az ítélet Egerben este 7 órakor: MONTMARTREI IBOLVA (Szelvénybérlet) I 36. — Te szedted rendbe a ruháimat? — kérdezte ellágyul- va a fiú. A lány némán bólintott. Gazsó a zsebébe nyúlt, egy 100 piaszterest kotort elő. A lány azonban, amint amaz elengedte a kezét, villámgyorsan kisietett az ajtón. ★ Gazsó már a betegek körül foglalatoskodott, amikor az orvoskapitány megérkezett. Katonásan eléállt és jelentette, hogy az éjszaka folyamán a kórtermekben semmi különös nem történt. A kapitánynak tetszett a jelentés, megveregette új beosztottja vállát, s elindult vele a kötöző felé, amelynek ajtaja előtt ott sorakoztak a századból érkező járó betegek. Az orvoskapitány intett új kollégájának, s az megkezdte az injekciók beadását. Keze gyorsan, ügyesen járt. A kapitány kedvtelve nézte. , Amikor a járó betegek ellátásával végezlek, a szokásos reggeli vizitre indultak a kórtermekbe. Ennek végén az orvos a két német elé állt. — A mai naptól kezdve mindenben tartoznak engedelmeskedni új munkatársuknak — mondotta hivatalos hangon. — On pedig — fordult Gazso felé - legyen szíves munkája után felkeresni szobámban. A két németnek leesett az illa. Kelletlenül vették tudomásul a parancsot, közben gyilkos pillantásokat vetettek új kollégájukra. Este Gazsó az orvoskapitány szobájába sietett, ahol az ezred parancsnoka és az orvos együtt borozgatott. Mindketten barátságosan üdvözölték a jövevényt, majd borral kínálták meg. Az orvos új munkatársa véleményét akarta hallani, hogyan látja az Itteni kórház helyzetét, van-e valami elgondolása, javaslata. . Gazsó mindenre szorgalmasan válaszolt, aztán ő kérdezett. — Kapitány úr, tulajdonképpen mi jár naponta a betegeknek és mi nem? Az orvos meglepődött. — De hiszen ez benne van a kórház házirendjében. Nem tanulmányozta át? — De igen! Mégis szeretném, ha a kapitány úr megismételné. — Rendben van. Tehát jár napi ötszöri étkezés, a szokásos boradag, akinek betegsége megengedi, heti két deci pálinka, vagy rum. Ezenkívül naponta egy doboz cigaretta... Máskülönben a kórház étkezés szempontjából teljesen különálló a helyőrségtől, külön élelemraktárral rendelkezik... Ez elég? — Köszönöm, kapitány úr. Még csak annyit: ki a felelős a kórházi raktárért, kinél van a kulcs? — A fiatalabbik németnél. Másnap korán reggel Gazsó a betegekhez sietett. — Mikor kaptatok utoljára cigarettát? — kérdezte az egyes számú kórteremben. — Cigarettát? — ült fel az egyik régi beteg. — Semmikor. Én már egy hónapja vagyok itt, de színét sem láttam. — Es bort? — Nagyon ritkán. Az is jó vizes! Valahol alaposan összeházasítják a bort a vízzel. — Pálinkát mikor és ki kapott? — Senki. Nem szokás itt az ilyesmi... Gazsó alig várta, hogy bejöjjön a két német. Amikor megérkeztek, behívta velük együtt Szálait is a kötöző szobába. — Kinél van a kórház élelmiszer raktárának kulcsa? — kérdezte nyugodt hangon. — Nálam — felélte meglepődve a fiatalabbik német. — Kérem a kulcsot. A német durcásan odaadta. — Most pedig jöjjenek velem. A németek is, Szalai is elindult nyomába. A raktár az épülettömb végében volt. Gazsó kinyitotta az ajtót, s belépett. A többiek követték. A raktár tele volt élelemmel és itallal, hiszen az utánpótlás rendszeresen megérkezett. Gazsó pillanatok alatt megtalálta az egyik polc mögött azt a hatalmas mennyiségű cigarettát és italt, amelyet a németek elloptak a betegektől. A két cinkos fülig pirult. Gazsó Szaiai markába nyomott négy üveg pálinkát, ő maga két üveg likőrt ragadott nyakon, a két németnek pedig megparancsolta, hogy annyi cigarettát hozzanak fel, amennyit csak elbírnak. A kórtermekben volt öröm, amikor mindenki kapott három doboz cigarettát, egy jókora pohár pálinkát, vagy likőrt ... ... Délben Gazsó már szobájában ülve várta az ebédet... Azaz maga sem tudta, az ebédet várta-e, vagy a vietnami kislányt, aki olyan kedvesen, anyáskodva viselte gondját... Jólesett, határozottan jólesett neki a törődés. Pedig nehéz munkája volt a lánynak! ö volt a kórház mindenese. Gondját viselte a magatehetetlen betegeknek, helybe vitte ebédjüket, kitakarította a kórtermeket, gondoskodott az ágyneműk tisztaságáról, mosott, vasalt... Gondolatai közepette leb- bent a szobába a lány, ismét tiszta fehérben. Meggömyedve közeledett most is az asztal félé, majd miután lerakta az ebédet, úgyanúgy akart a szobából ki- hátrábű. Gazsó hozzálépett, Ismét megfogta a kezét. — Állj fel, kérlek. Ismét megkérlek, ne gyere be így hozzám. A lány nagy, fekete szemével némán nézett a fiúra. — Ugye, legközelebb egyenesen, felemelt fővel lépsz majd a szobámba? A lány szeméből két könnycsepp buggyant ki, aztán némán intett igent a fejével. Amint a másik elengedte kezét, villámgyorsan eltűnt. ... Ebéd után hamarosan megjelent a kapitány. Kezében teniszütő. Kérte Gazsót, tartsák meg gyorsan a vizitet, mert ő teniszezni siet. A vizit azonban még kevesebb ideig tartott, mint a kapitány gondolta... Akármelyik beteget kérdezte meg: hogy érzi magát, mind azt felelte: kitűnően, kapitány úr és mindenkinek sugárzott az arca. A vizit végeztével a kapitány meglepődve fordult beosztottjához. — Mi történt itt tulajdonképpen? — Semmi, kapitány úr. Csak a betegek megkapják azt, ami jár nekik. Élelmet, cigarettát, mindent. — És eddig miért nem kapták meg? — Nem tudom, kapitány úr! — Felháborító, hogy az a két csirkefogó mit csinált itt! De még a mai napon intézkedem!... Elrohant..« Késő délután érkezett visz- sza a kórház területére, ahol azonnal hivatta a két németet és irgalmatlanul leszidta őket. — Hadbíróság elé állíthatnálak benneteket, kutyák — üvöltötte. — Beteg társaitokat károsítottátok meg és ezzel hátráltattátok felgyógyúlásu- kat. És te, te rühös kutya, mindjárt a beledbe mászok! Így gazdálkodtál a raktárral? No, ezért még számolunk. A kulcsot azonnal add át új kollégádnak és takarodjatok a szemem elől. A két német egész délután dúlt-fúlt. Végül a tizedes szemében fény villant. Rangjánál fogva a kórház területén ő állította össze az őrséget. A 6-os számú őrhelyre, este 10-től éjfélig a gyűlölt 57081- est osztotta be... A tizedes elégedetten dörzsölte tenyerét. ★ Gazsó a szobájában üldö- dögélt... Jókedvűen, derűsen várta a vacsorát. És kíváncsian várta a kislányt, vajon hogy jön be, vajon milyen ruha lesz most rajta, és... Rajtakapta magát, hogyr nem is annyira vacsora érdekli... Elpirult. Megzörrent az ajtó függönye... Gazsó arrafelé kapta tekintetét. A lány egyenesen, felemelt főve] lépett a szobába, két szép szemét mosolyogva függesztette a fiúra. Letette a vacsorát, aztán arca elborult. Tanácstalanul álldogált egy darabig, majd bizonytalanul elindult kifelé. Útközben kétszer is visszanézett. (Folytatjuk.) \
