Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-13 / 293. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! # AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA és a MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 293. szám ARA: 50 FILLÉR 1961.- december 13., szerda Bárom feladat, amely mindennél fontosabb Gyorsan telnek a napok, az idei naptár utolsó lapjait forgatjuk. Sok a dolgunk, gyáraink, gazdaságaink több-kevesebbel adósai még a köznek. Sok a dolgunk, mert a mával törődünk, de sok helyen munkások és vezetők már a következő év feladataira készülnek. Jó két hét múlva ötéves tervünk második esztendejét kezdjük. Nehezebb, vagy könnyebb lesz, mint az idei év? Egy biztos: feladataink nem kisebbednek. Több gépet, jobb szerszámot kell gyártani, több búzát, több zöldséget és gyümölcsöt kell termelni, jobb és olcsóbb terméket vár az ország. Feladat és gond akad bőven, minden üzemben, termelőszövetkezetben és gazdaságban. Melyek az alapvető, a legfőbb feladatok, amelyek elsődlegesek mindig és mindenütt? Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára egyik előadásában így határozta meg a legfontosabb teendőket: a pártellenőrzés erősítése, a vezetés színvonalának javítása és a dolgozó emberek még szélesebb körű bevonása a közügyek, a termelés irányításába. Miért fontos, sőt nélkülözhetetlen most a pártellenőrzés? Éppen azért, mert a helyi hatóságok és gazdasági szervek nagyobb önállóságot kaptak. De önállóságot növelni — megfelelő ellenőrzés nélkül — veszélyes dolog. Szükség van a párt irányítására és ellenőrzésére, hogy a helyi érdekek fölött érvényesüljön a központi akarat, a józan közérdek. Társadalmi, gazdasági életünk minden területén nagyobb önállóságot biztosítanak a közép- és alsóbb szervek részére. Ez csak akkor járhat haszonnal, ha operatív, elevenebb lesz a vezetés, ha sehol sem várnak a helyi ügyekben a felsőbb irányításra, vagy parancsra. Egyre nagyobb lesz a követelmény, hogy minden felelős poszton álló ember politikailag tisztán lásson, értse szakmáját, tudjon önállóan gondolkozni, merjen intézkedni és minden tettéért vállalja is a felelősséget. Röviden ez jelenti a vezetés színvonalának emelését. Milyen segítségre számíthatnak a vezetők, hogyan vállalhatják a nagyobb felelősséget? Minden fontosabb kérdésben kérjék ki és hallgassák meg a dolgozók véleményét. Vezetők és a dolgozók tanácskozzanak, vitatkozzanak, mondják meg, mit, és miért kell tenni. Ha nehézség jelentkezik, kérdezzék meg. hogy ki tud jobb megoldást. Megosztjuk a gondot és a teendőket. Azt akarjuk, hogy mindenki értse és magáénak vallja a feladatokat, tudatosan és lelkesen dolgozzék. Ha a munkahelyek többségén így lesz. ilyen szellem fog uralkodni, akkor megbirkózunk a három fő feladattal és sikerrel megoldjuk a többit is. As Egri Dohánygyárban csökkentették a mellékterméket, s így jelentős megtakarításhoz futottak A gyárban a második félév során nagyobb gondot fordítottak az üzem dolgozói a me- léktermék csökkentésére. Szakszerűbben végezték a dohány feldolgozását, s így nagyobb mennyiségű dohányt sikerült megtakarítaniok. Jobban vigyáztak a levelek kicsomagolására, s kevesebb veszett kárba. A szivarkagyártási osztály dolgozód vállalást tettek a melléktermék csökkentésére, s ezt jelentősen túlteljesítették, így 218 ezer forintot már eddig megtakarítottak. Az üzemben hat termelő osztály között munkaverseny folyik az egy órára eső magasabb termelési érték eléréséért. Jelenleg a versenyben első a szivarcsomagoló, második a szivarkacsomagoló osztály. KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEK ★ NEMZETKÖZI SZEMLE ★ A KULTÚRA NYOMÁBAN EGERCSEHIBEN ★ Kovács Endre: MARKAZI JEGYZETEK ★ Guzi M.—Becze K.: AZ 57 081-ES LÉGIONISTA ★ ' MONTEVIDEÓTÓL CHILÉIG ★ HÍREK — SPORT Véradónap Hatvanban Hatvanban és a hatvani járásban december 10-én térítés nélküli véradónapot rendezett a Vöröskereszt. A véradásra a hatvani kórházban 628, Petőfibányán 753 dolgozó jelent meg, akik minden ellenszolgáltatás nélkül adták vérüket a rászorulóknak. A véradáson részt-vett dr. St- monovits István, az egészség- ügyi miniszter első helyettese" dr. Holtán Zsuzsa, az Országos Véradó Szolgálat igazgatója, továbbá a Magyarországon tartózkodó négytagú bolgár orvosküldöttség is, akik közül dr. Pobdimitrov Iván is adott vért. Köszönet és hála illeti mindazokat, akik térítés nélkül adtak vért, hogy elősegítsék a betegek mielőbbi gyógyulását. Deák Ferencné As 4pci Fémiermia Vállalat teljesítette éri tervét Az Apci Fémtermia Vállalat dolgozói 1961. éves termelési tervüket — értékben — december 7-én teljesítették. A hátralevő időszakban még körülbelül 10—12 millió forinttal adnak több termelési értéket népgazdaságunknak. Várható tervteljesítésü'k éves szinten 107 százalék. P—500-as kaparót építettek be a szarvaskői front fej lésen P—500-as típusú, magyar gyártmányú kaparót építettek be néhány napja a szarvaskői szénbánya 70 méteres frontfejtésén. Előnye az új magyar kaparónak, hogy — akárcsak a lengyel páncélkaparókra — rárobbantható.a szén; a kaparó a lerobbantott szénmennyiség 50 százalékát szállítja el emberi erőkifejtés nélkül. Tehát az új kaparószalag nemcsak a termelékenység növekedéséhez járul hozzá, de üzemeltetésével csökkenthető a szén felrakásával járó nehéz fizikai munka is. Előnye még a magyar P—500-as kaparónak az Is, hogy a front előrehaladásánál nem kell szétszerelni, hanem egy tagban előre lehet tolni a szénfal irányában. Száznegyvenkét tanterem, hetvenhat politechnikai műhely, hatvanhat óvodai helyiség épült társadalmi segítséggel az 1960—1961-es oktatási évben Az iskolákat és óvodákat segítő országos társadalmi mozgalom 1960—61 évi • eredményeinek értékelését most fejezték be a Művelődésügyi Minisztériumban. Az elmúlt tanévben a társadalom oktatási intézményeink hálózatának fejlesztését 138 millió forint értékű munkával támogatta. Ez az összeg 16 millióval haladja meg az 1959—60. évit. Az oktató-nevelő munka körülményeinek javításához feltétlenül hozzájárnia társadalmi összefogással épült 142 tanterem, 76 politechnikai műhely és 66 óvodahelyiség is. Az üzemek, intézmények dolgozóinak a szülői munkaközösségek tagjainak keze nyomán az említetteken kívül 152 egyéb helyiség — szertár, iroda, stb. — valamint 34 nevelői, szolgálati lakás is épült az 1960—61-es oktatási évben. Különösen kiemélkedőek az eredmények Tolna, Zala és Nógrád megyében. (MTI) Szép kezdeményezés a folytatás...? .■MHHjjl - .......................... ; I Jm IIP \ BHBS ü______ ___i— „Tessék, itt a fekete..? — mosolyog Fekete Mária, az egri Ifjúsági Büfé feU szolgálója. December másodikán nyitották meg Egerben ezt a szép, impozáns, hangulatos új szórakozóhelyet — a volt Széchenyi Kávéház helyén. Alkoholmentes zenés cukrászda fiatalok, diákok részére —, így harangozták be megnyitását. De álig telt el egy hét, az alkohol is megjelent az Ifjúsági Büfében. Pedi g alkohol nélkül is nagyszerűen lehet szórakozni! A fényképezőgép lencséje akkor örökítette meg ezeket a pillanatokat az új szórakozóhely hangulatából, mikor az alkohol még „tabu” volt... (Foto: Kiss Béla.) 2710 méter vízvezeték Egerben a következő esztendőben jelentős, összegű beruházásokkal bővítik a vízvezetékhálózatot. A tervek szerint a következő tervévben 2710 méter vízvezetékhózat-bővítést végeznek 304 ezer forintos költséggel. A vízvezetékhálózat bővítéséhez az érdekelt utcák lakói jelentős értékű társadalmi munkával járulnak hozzá. A vízvezetékhálózatbővítés egy részét az. Alma- gyar-dombon tervezik, s ezzel részben az új városrész vízellátását is biztosítani kívánják. Tanácsülések az égri járásban Ma, holnap és holnapután az egri járás hét községében tartanak tanácsülést Demjé- nen a községfejíésztési alapok felhasználásáról tárgyalnák, Mónosbélen az idei költségvetés átcsoportosítás: problémáiról, Kerecsenden a helyi ta-. nács és a tömegszervezetek kapcsolatáról, Novajon, Osto-' roson és Szúcson pedig á tér-' melőszövetkezetek ez évi tevékenységéről számolnak be a tanácsülésen. Az idén 200 hízói (seri est adott el az államnak a tenki Béke Tsz Az év elején 200 hízott sertésre kötött szerződést a tenki Béke Termelőszövetkezet. A szerződésben vállalt kötelezettségeinek megfelelően a közös gazdaság az év folyamán foKfSZ-szervezet alakult Egerben a Tsz Beruházási Irodánál lyamatosan szállította le hi- zottsertéseit, 110 kilogrammos súlyban. Az elmúlt hét folyamán került sor az utolsó szállításra, amikor is a termelőszövetkezet 32 sertést adott át a felvásárló szerveknek. Az, állatokért 420 ezer forinjpt kaptak. Hétfőn, december 11-én Egerben, a Tsz Beruházási Iroda fiataljai megalakították a KISZ-szervezetet. Az alakuló gyűlésen részt vett Kiss Gábor, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, aki tájékoztatta a fiatalokat a KISZ-szervezet feladatairól. Az alakuló gyűlésen Bayer elvtárs javaslatára olyan határozat született, amely szerint alakítanak egy társadalmi komplex tervező-brigádot, amelynek tagjai társadalmi munkában készítik el egy-egy Uusxonhét beszámolót adott ki as idén a Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága Az idén 27 különféle kiadványt, felmérést adott közre a Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága. A kiadványokban ipari, mező- gazdasági és árpolitikai kérdéseket elemeztek az igazgatóság munkatársai. Most, az év utolsó heteiben is nagy munkát végeznek a megye statisztika sai; előkészítik a vállalatok költségszintjeiről, az ipari vállalatok munkaügyi adatairól, a városok vízellátásáról, a hat vani kórházról és a körzeti or voei rendelők beteglátogatá'-' ról szóló beszámolókat. termelőszövetkezet beruházási tervét. Ezután háromtagú vezetőséget választottak: Gyenes Emil titkár, Vámosi István szervező- titkár és Perge Imréné gazdasági felelős lett. %€Lj 3€T Jövőre 10 ezer méterrel bővül a megye villamoshálózata Jövőre tovább folytatják megyénkben a villamoshálózat bővítését és az elavult hálózatok felújítását. 1962-ben, az elkészült tervek szerint 10 000 folyóméteres villamoshálózat-bővítést hajtanak végié megyénk területén, amelyből 7600 méter a falvaknak jut. Eger városban 1000, Gyöngyösön 800 és Hatvanban 600 méter az előirányzott bővítés. A megye hat járása közül a hevesi járásban 1600, a füzesabonyi járásban 1500 és a többi járásokban 1000—1200 méterig végeznek majd villa- i moshálózai-bővítéöt. Még a nyáron hordták az egri Beloiannisz utcába a követ, teherautókkal.—Végre eltűnik a sár, a por — örvendeztek a lakók, de — úgy látszik — korán. Elmúlt a forró nyár, ősz is lett azóta, de a Beloiannisz utca és a Szmrecsányi tér sarkán egy árva útépítő munkást sem látott senki. Helyettük ismét megjelentek a teherautók — rakodókkal, s elvitték a követ. Az első hó alig néhány kocsira valót talált csak a „régi” helyén. Ügy látszik, máshol is építenek, s a Beloiannisz utca közelebb esett, mint a kőbánya __Mikor az tán tényleg elkezdik majd itt is az építkezést, ismét jönnek a teherautók a kövekkel, esetleg megint a teherautók, stb., stb.... Ha nem tudnám, hogy eredetileg útépítés szándékával hordták a követ az utcába, azt hinném: kőrakodó teherpályaudvar van a járási tanács épülete előtt, (—zár)