Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-08 / 289. szám

1963. december 8.. péntek NÉPÚJSÁG 5 Egy újságcikk margójára Nagy érdeklődéssel olvas­tam a Népújság november 18-i számában (f. a.) cikkét, amely „A tárgyalóteremből” címet viseite és egy olyan férj történetét írta le tollával, aki tönkretette családja békessé­gét és boldogságát, ami miatt el is nyerte méltó büntetését. Sajnos, ritkán jelennek meg az újságban ilyen cikkek, amelyekből csak okulni, ta­nulni lehet. Sajnos az is, hogy igen gyakran találkozunk az életben olyan férjekkel és édesapákkal, akik főként az ital hatása alatt rombadönte- nek családi otthonokat, tönk­retesznek emberi életeket. A magam gyakorlatából is számos esetet idézhetnék, azonban most nem ilyen cél­ból vettem kezembe a tollat. A cikk írója felveti azt a problémát, hogy vajon hogyan és miként lehetne változtatni ezen a jelenlegi szomorú hely­zeten és hivatkozik arra is, hogy „nincs rá törvény, hogy a családban, a természetes em­beri kötelékben, az apa ho­gyan bánhatik gyermekeivel, az anya hogyan szerethet;, vagy nem szeretheti gyerme­keit.” A cikk írója hivatkozik arra is, hogy szigorú törvény­re lenne szükség, „amely ki­józanítja a kótyagosokat!” Részletes és az élet minden területére kiterjedő büntető­jogi szabályainkat még nem ismeri mindenki, különösen azokat nem, amelyek bírósá­gainkon nem kerülnek gyakori, mindennapos alkalmazásra. Van olyan jogszabály, és ez az ifjúság elleni bűntett,, amely lehetővé teszi a maguk­ról megfeledkezett szülők bün­tetőjogi felelősségre vonását olyan esetekben, ha szülői jo­gaikat nem a megfelelő és tör­vényes formában gyakorolják Két évig terjedhető börtön­nel rendeli büntetni büntető­jogi jogszabályunk a gyermek, fiatalkorú tartására, nevelésé­re, illetőleg gondozására köte­les személyt, szülőt, gyámot, nevelőt, stb., aki kötelességeit nem teljesíti vagy a gyermek, fiatéi korú érdekeit súlyosan sértő módon elhanyagolja és ezáltal a gyermek, fiatalkorú eletet, egészségét, testi vagy szellemi fejlődését súlyosan veszélyezteti, illetőleg a gyer­meket, fiatalkorút súlyos nél­külözésnek teszi ki. Még súlyosabban, öt évig terjedhető börtönnel bünteti törvényünk a gyermek, fiatal­korú tartására, nevelésére, il­letőleg gondozására köteles személyt, ha a gyermeket ígé­rettel, tanácsadással, biztatás­sal vagy egyéb úton arra veszt rá, hogy bűncselekményt kö­vessen el, vagy* egyébként az erkölcsi züllés útjára lépjen. A férj felelősségre vonható ha feleségét tetlegesen bán­talmazza, feltűnően durva be­csületsértésért, vagy ha testi sértést okozott, könnyű vágy- súlyos testi sértésért. íme, vannak törvényeink, csak helyesen kell alkalmazni őket és a meglevő törvények szigorúak is! Óvatosan kell azonban bán­nunk a garázdaság kérdésével. Törvényünk szerint ezt a bűn- cselekményt az követi el, aki a társadalrpi együttélés szabá­lyait semmibe v^ve garázdál­kodik, vagy olyképpen zavar­ja a közrendet, hogy garázda magatartásával nyilvánosan botrányt, felháborodást vagy riadalmat okoz. Semmi esetre sem minősíthetjük garázda­ságnak a férj olyan cselekmé­nyét, amely más konkrét bűn- cselekményt valósít meg. Azért, mert feleségét összeve­ri, dunnával letakarja, feltű­nően durva becsületsértésért vagy testi sértésért lesz fele­lősségre vonható, nem pedig garázdaságért. Nincs szándékomban kriti­zálni a cikk íróját, azonban hadd tegyék mégis néhány megjegyzést; én néha tartom talpraesett szomszédasszony­nak azt a nőt, aki a kiabáló férjet egy tál vízzel leönti, hogy elhallgasson, ez már ön­magában bűncselekmény és önbíráskodásnak minősülhet, ami ellen bíróságaink követ­kezetes harcot folytatnak. Kár, hogy a cikk írója nem jelölte meg, hogy a bíróság milyen bűncselekményben ál­lapította meg a kérdéses férj bűnösségét, amiéit négyhóna­pi börtönbüntetésre ítélte. Aligha képzelhető el csalá­don belül a garázdaság bűn- cselekményének elkövetése. F. a. cikkének elején így írt; „mik azok a normák, hol érvényesülnek azok a normák, amelyek bizonyos magatartást kívánnak? Erre a kérdésre szeretnék egy negatív példa címén válaszolni, vagy választ keresni”. Ügy érzem, ha nem is a teljesség igényével, de megjegyzéseimmel némi segít­séget nyújtottam a feltett kér­dés helyes megválaszolásának keresésében. Dr. Rőczey Ödön Tizenegy év óta vérátömlesztéssel él Svájc nyugati részében. Lons-le-Saunierben él a 64 esztendős Lucie Chervon asz- szony, akit tizenegy évvel ez­előtt villámcsapás sújtott és azóta állandóan vérátömlesz­téssel él. Legutóbb a 268. vér­átömlesztést kapta. A villám- csapás okozta áramütés olyan súlyos elváltozásokat okozott az asszony vérösszetételében, hogy ennek következtében két­hetenként van szüksége vérát­ömlesztésre. Megnehezíti az életbentartását az a körülmény is, hogy a vére a meglehetősen ritka B-negatív vércsoporthoz tartozik, s az itteni donorok­nak mindössze 1,3 százaléka tartozik ehhez a vércsoport­hoz. Külföldi híradó — TEGNAP jelentették Nagyvisnyóról, hogy a hely­beli Alkotmány Termelőszö­vetkezet december hatodikán estére befejezte az őszi mély­szántást. A közös gazdaság dolgozói 403 holdon végeztek a szántással, s így elsőnek si­került befejezniük az őszi ■ mélyszántást az egri járás­ban. Óta éj aztán... Van egy szólásmondás, ’ amely valahol ott szü­letett a pesti prériken, amely­nek lehetett ugyan egykor olyan .értelme is, hogyha már harcolni nem is vagyok ké­pes, de túltenni magam a dolgokon még igen — ez a: na és aztán? 'A tradícióknak híve lenni igen jó dolog, és illő is, . de némely tradíció nagyonis megkopik az évek és társadalmak múlásával, .s amit egykor még eL lehetett fogad­ni az ellenállás egy fajtájá­nak, amely ugyan mentes volt a forradalmiság látszatától is, ma már mint tradíció, csak arra alkalmas, hogy a közös­ségi érzésű embernek megke­seredjék a szája íze tőle. Ki ne ismerné, ezt a típust, ki ne-találkozott .volna . már vele a legkülönbözőbb terüle­tén az életnek, a bányától a hivatalig, a kutató laboratóri­umtól a termelőszövetkezetig. Igaz, nincsenek sokan, „vert" sereg már, de a közömbösség e kései és rosszul öltözött, csorba fegyverű katonái itt csörtetik még kováspuskáju- kat. S bármilyen ósdi is ez a fegyver, de ölni azért vele is lehet! Ha megvan a borítékban a pénz; na és aztán? Mi kell több, mit érdekel engem más, az üzem, a gyár dolga, a ne­hézségek, gondok. Na és az­tán? Az ő bajuk! Felépült egy új városrész? Na és aztán? Azért vannak építőmunkások, azért a tégla, cement, hogy építsenek... Üj talámány született, amely nevet, dicsőséget jelent egy egész üzemnek, vagy. éppen egy egész nemzetnek, a nyo­mában jobb, gazdagabb lesz az élet? Na és aztán? Talál­mányok mindig voltak, nyil­ván mindig is lesznek, minek a nagy hűhó ezért... Na és aztán... Na és aztán... örök és visszatérő mondóká- juk ezeknek az embereknek, akiknek érdeklődési körük alig terjed túl saját arasznyi világukon, akik .az életet ál­talában csak konkrét, saját gyomrukon mérik, akiknek minden izgalom árt, minden szépség vakít, s akiket min­den közös ügy f áraszt... — Nézze, uram, én ledol­gozom a magam nyolc óráját, becsülettel... Mit akarnak tő­lem még? Talán rohanjak ár­kot ásni, hogy az utcában másnak is legyen vize? Na és aztán, ha másnak is van? Az egész világ Gagarint és Tyitovot ünnepelte — ő meg­rántotta a vállát: ha igaz, igaz, ha pedig igaz, minek az izgalom... Nincs életünknek olyan kis és nagy tette, nincs népünk­nek olyan kicsi, vagy nagy terve, amely kizökkentené „nyugalmából”, amely ne kel­tené fel mégis titkos gyanak- • vását, hogy hát ebből mifajta < támadás kerekedik az ő egyé- ” ni .élete, nyugalma, papucsos ■ családi otthona, vasárnap • ebédutáni álma, szombaton- < kénti ulticsatája ellen. Igaz és ez rendkívül örven- < detes, hogy számuk egyre' csökken. Hogy építésünk tem- ' pójá, láza mind több és több; olyan embert ragad magával, akik még nem is olyan régen; a „nahátok” seregének közka- ; tonája, vagy éppen káplára; volt. De még mindig vannak, éppen elegen, akik kinevetik; az újítót, mert akar, mert töb-; bet akar, indignálódva nézik ! a társadalmi munkára össze- ! fogott embereket, mert járdát! akarnak a sár, a múlt ellen.! Fékezik ők életünket, vissza-! tartják az alkotni akarókat és! megelégedetten zsebelik be,! mint járandóságot mindazt,! amiben csak halvány részük! van, amiben csak a ..boríték” erejéig voltak hajlandók részt! venni. A közömbösség gyógyuló be-! tegségünk, de nem gyógyul- < tunk ki még teljesen belőle! Na és - aztán? Fel kell rázni ezeket az em­bereket, nevetségessé tenni, j újból és újból csatát vívni; velük, mert a győ- -.lem a kor-; szerű fegyvereké és nem a; kováspuskáké! , (gyurkó) VASÁRNAP . délután még nem utaznak sokan. Csak az ül vonatra, aki nagyon messzi­re megy, vagy akit vasárnap estére várnak. A vicinális vég­állomásán már csak lézenge­nék a kocsiban az emberek. Kiszállnak, várják a csatlako­zást. Az állomáson egyformák az emberek. Ha közeledik a vo­nat érkezési ideje, mindenki nyakát nyújtogatja, szemét meresztgeti az érkezés irányá­ba, helyezkedni kezd, hogy el­sőnek léphessen fel a beérke­ző vonatra, hogy biztosan ülő­helyhez jusson. Most is így történt, s a fülkében ezúttal mindenkinek jutott ülőhely. Ez az a pillanat, amikor kezd az egyéniség kibontakozni. Már a hely - foglalásánál kezdődik. Van, aki szó nélkül ül le, van, aki hangos megjegyzések köze­pette. Csomagjaikat sem egy­formán rakják fel. A hidegvé­rű ember felteszi bőröndjét a polcra, majd azonnal leül és az ablakot keresi tekintete. A nyugtalan óvatosan helyezi el a poggyászát, gondosan vi­gyázva arra, hogy a nagyobb csomagok kerüljenek alulra, leül, de egy pillanat múlva már ugrik fel, s újból leellen­őrzi, hogy nem mozog-e vala­melyik bőrönd, s fél szemét egész úton le nem veszi rc^uk. A nők ölben tartják táskáju­kat, s időnként nyitogatják, tükröt, fésűt, vagy zsebkendőt keresve. Egy hangos füttyszó, majd ..beszállni!” kiáltás után a vonat elindul, s mindenki DCXXXXXXXiOOOCXDOOOÓCXXXXXJOOOC x X'ŰÓOOÖOOOOGOÖOCXXXXXXXXÓOOOOOOODOOCX-XXXkXXXXX> \.< Vasárnapi utazás ✓wywwwyywyywywwwwvvw kezdi élni saját vonatbeli éle­tét. Vasárnapi hangulat árad szét. a fülkében, s a délutáni napsütésben az ablak mellett egy orvostanhallgató kislány egy végzett orvossal beszélget. Minden téma. Egyetemi nagy- zolások, én ez voltam, én meg ez,- ez így sikerült, ez úgy, egy­szóval: mindig „Én” voltam a központ... Egy kislány fe­szengve huzgálja szoknyáját, majd. mikor látja, hogy úgysem boldogul vele, abbahagyja, saz térdén arasznyira csúszik fel... Éppen szemben ül velem, arca kicsit elpirul a hiábavaló mű­velet közben, de hamarosan megnyugszik, s már nem is fe­szélyezi magát. EGY HÁZASPÁR ül egymás­sal szemben. A férfi újságokat vesz elő, Népújság, Népsport, Magyar - Nemzet, Nők Lapja, Az asszony horgolni kezd, szá­ja hangtalanul mozog, míg a szemeket számolja. Később már halljuk is: „Egy sima, egy fordított...” s ez így megy szakadatlanul. Egy nagyszülő- pár, két szőke, kék szemű, matrózruhás fiúcskát helyez kényelembe, s a csöppségek hamarosan alszanak is, ölbe­hajtva fejecskéjüket. Egy négytagú turista-csoport a Bü-kkből érkezett. Hamaro­san az egész fülke tudja ne­veiket. Fried bácsi és Bandi bácsi shortban, Bella úgyszin­tén, Lajoskán vászon brics­csesznadrág és magasszárú tor­nacipő. Bandi bácsi a társaság mókamestere, már az első pil­lanatban nevetnek megjegyzé­sein társai. Frici bácsi ciga­rettát vesz elő, meggyújtja, gondosan szája sarkába csúsz­tatja, s aztán egész úton el nem tűnik onnan, Bella öt perc múlva veszi le a polcról a hátizsákot és enni kezd. Lajos, aki egyébként magas, vékony, fiatalember, öt-dioptriás, bar­nakeretes szemüveggel kicsit meggömyedve ül, fejét oldalra hajtja, szemeit a mindenkor beszélőre függeszti, s csak né­ha-néha hagyja el ajkát egy- egy szó, vagy fut át egy hal­vány mosoly az arcán. Két házaspár táskarádióval űzi el az utazás egyhangúságát. Egy darabig tánczenét hall­gatnak, sűrű és hosszan tartó recsegések közepette. Később a „Szív küldi a távolból.. hullámhosszára kapcsolnak. „ ... a Hattyú utcába küldi, a viszontlátás reményében fér­je ...” S a néni, aki eddig szinte jelentéktelenül ült munkában megfonnyadt, apró kezét szája előtt tartva, miközben valószí- nűtlenül kicsi fején úgy ter­peszkedik el a nagy, fekete kendő,.mint egy nyújtott szár­nyú holló; ujjait szeme fölé emeli és szinte csak magának mondja: — az én Tibim is kint van... Szegény ... Minek is ment él, mikor itthon nem volt semmi baja... Az első időben még azt írta, jól megy sora, de most már haza akar jönni... Nem jő ott idegen­ben, azt írja... meg munka sincs mindig...,és akkora szo­morúságot okozott nekem... egyetlen fiam! Igaz, egy lá­nyom is van, de az is Pesten... most éppen őhozzá megyek... de a fiam kint van, pedig ő otthon volt velem. Sofőr volt... meg motorszerelő... és hogy hiányzik! Csak 'haza tudna jönni! Akar! Azt írja, hama­rosan fog is sikerülni... Csak már jönne... Nem voltam én ám ilyen öreg! Az tett annyi­ra tönkre, hogy elment. ... Annyit' sírtam miatta... -Búcsú nélkül... De majd csak megjön!... — és sírdogált csen­desen, könnyeit kezével mor­zsolva szét. Azt hitte, így nem látják ... EGY DARABIG csend volt, csak a néni szipogása hallat­szott, időről időre. A rádiót egészen halkra kapcsolták, szinte nem is hallottuk, az evés és a beszélgetés elnémult. Az asszonyka hangtalanul szá­molta tovább a szemeket, csak időnként vetett egy pillantást a sírdogáló nénire, a férje már a Magyar Nemzetnél tartott, a nagymama megsimogatta mindkét alvó unokája szöszke haját s valamit súgott nagy­apónak. Azután újra megeredt Ül < S > fi v' ­' A közelmúltban Lange norvég külügyminiszter látogatást tett a szovjet fővárosban. A látogatás keretében Lange talál­kozott Míkojannal is, a Szovjetunió Minisztertanácsa első el­nökhelyettesével. Képünkön Mikojan és Lange norvég kül­ügyminiszter a Kreml-ben. A — Mérhetetlen a nyomor Dél-Koreában, több mint egy­millió parasztcsalád az éhhalál szélén áll, majd hétmillió van munka nélkül. A dél-koreai hatóságok most propaganda­célokból fel akarják számolni a nyomornegyedeket, az ered­ményt a kép mutatja: sátortábor Szöul külvárosában, ahová beköltöztetik a nyomornegyed kilakoltatottjait. INNSBRUCK: Az osztrák téli divat jegyé­ben divatbemutatót rendeztek jDGC.’ÖOCOOOOOOOOOwOOOOOOOOOÖÓiXXXX'.kXXbOOOC a szó, a beszédtéma természe­tesen a disszidálás vol. Min­denki tudott egy-egy történe­tet, s most éppen a leendő doktornő mesélte, hogy egy fiúismerőse szintén kiment ... A rádió éppen Svédországba üzente: hogy „Megkondult a kecskeméti öreg templom nagyharangja...” Mikor a kalauz a végállo­mást jelezte, a két kis szőke gyerek már ébren volt, s a pályaudvar lámpáit figyelte. A kislány felállt, s szoknyája vége eltakarta térdét, az orvos és a medika öltözni kezdett. Az „újságos” férfi a Nők Lap­ja „Lelki Patyolatjának utol­só sorát olvasta, mintha kiszá­mította volna, hány lapot ve­gyen, felesége térdére fektette a kész csillagot és elégedetten szemlélte művét. Bandi bácsi utolsó poénja csattant, Frici bácsi új cigarettára gyújtott. Bella elrakta élelmiszeres zsákját, s elégedetten jegyezte meg: — Pontosan kiszámítot­tam a kaját! Igen — gondol tam, egész úton kitartott. Lajoska görnyedt hátát nyúj- tőztatta, s szétválasztotta kar­jait, a rádiósok kikapcsoltán készüléküket, hogy az a vo­natról való leszállás után újra szólni kezdjen .:. A néni megkötötte álla alatt a kendőt s lassan beállt a kijárat felé igyekvők sorába. "Megérkez­tünk. Utoljára szálltam le, s még láttam, hogy a kicsi öreg­asszony sírva borult felé sieti' lánya nyakába ..: Vasárnap este volt... Bőn» Gyula. Innsbruckban. Képünkön egy csinos téli ruha sizes utánra, egy jy^g ob osztrák mailekén.. n.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom