Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-11 / 266. szám

i A FÖLDMÜVESSZQVETKEZETEK HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI KÖZPONTJÁNAK HETI HÍRADÓJA Új iparcikkbolt és cukrászda nyílt Adócsőn Az adácsi dolgozók és föld­mű vesszövetkezati tagok régi vágya és kérése teljesült. A földművesszövetkezet, egykori kultúrtermének átalakításával új iparcikk szaküzletet létesí­tett. Az új üzletben bővítik az árukészletet és így lehetőség r"ílik olyan áruféleségek áru­sítására is. amelyeket eddig a vegyes jelleg miatt nem tart­hattak az üzletben. Az új bolt önkiválasztó rendszer alapján dolgoz'k. Építése több mint 250 ezer forintba került. Eddig a községben mindössze három vegyesbolt működött, ame­lyekben igen nehézkesen ha­ladt a kiszolgálás. Néha órákig kellett várni a vásárlóknak, amíg rájuk került a sor. A szövetkezeti tagok az ez évben tartott közgyűlésen hoz­ták a határozatot az új bolt megnyitására. Ugyancsak kér­ték, hogy községükben is léte­sítsenek cukrászdát, mivel csak ezzel nyernek lehetőséget a kulturáltabb szórakozásra. Most a régi italbolt átalakítá­sával elkészült az új cukrász­da is. A műszaki átvétel már megtörtént és rövidesen sor kerül megnyitására is. A szövetkezeti tagok kérésü­ket segítségükkel is támogat­ták. Már az elmúlt években is jelentős összegű részjegyet fi­zettek be a szövetkezeti egysé­gek bővítésére, korszerűsítésé­re. Ebben az évben a vásárlási visszatérítésből származó ösz- szegek felét ugyancsak bent hagyták, de számos szövetke­zeti tag új részjegyek jegyzé­sével is hozzájárult a tervek megvalósításához. Így a szö­vetkezeti tagok több mint 19 ezer forintot adtak az- új egy­ségek létesítéséhez. Műsoros divatbemutató Alanyban A hevesi földművesszövet­kezet nemcsak Hevesen, ha­nem a környező községekben is számos rendezvényt tartott már eddig is. Ma este A tánc­ban a művelődési házban téli divatbemutatót rendez, ahol bemutatják a legújabb őszi- téli divatot és azokat az áru­cikkeket, amelyeket a fóld­művesszövetkezet szaküzletei­ben is megvásárolhatnak a község dolgozói. A bemutató után „Szabad nevetni” címmel a hevesi földművesszövetkezet kultúr- csoportja ad színes műsort. Jeleneteket, népi táncokat mu­tatnak be. Apci történet , HARMADIK NEGYEDÉVI EREDMÉNYEK: Kiskereskedelmi tervteljesltés 97,6 százalék. Vendéglátóipari tervteljesltés 90,- százalék. — Ejnye-ejnye, maguk már megint nem készültek? Kulturális szemle Az ősz beköszöntével meg­élénkült a kulturális élet a földművesszövetkezetekben. A legtöbb kultúrcsoportnál már szorgalmas munka ’ folyik. Nagyon szépen felkészültek az együttesek a takarékossági ankétokra. Különösen a heve­siek, ecsédiek tettek ki ma­gukért, de szépen szerepeltek a hatvani, viszneki, aldebrői csoportok is. Az ankéton to­vábbfejlesztették a „kérdezz- felelek” játékokat. Ennek kü­lönösen Viszneken és Horton volt nagy sikere. Fontos munka ezekben a he­tekben a könyvvásárokon való szereplés. Ebből a tevékeny­ségből is, mint általában más kulturális tevékenységből a füzesabonyi járás szövetkezeti kultúrcsoportjai vették ki leg­jobban a részüket. Közülük is külön ki kell emelni a me- zőszemereieket. Több csoport, közöttük a pé- tervásári énekkar, nemcsak szakmailag készült fel a kul­turális idényre, hanem a belső csoportéletet is igyekszik jól kialakítani. Nemrégiben jól sikerült bankettet rendeztek. Az énekkar egyébként nagy­ban készül januári bemutat­kozására, amelyre valószínű­leg Pétervásárán kerül sor. Az egri földművesszövetke­zet néhány héttel ezelőtt a szakszervezettel együtt szö­vetkezeti téli-estét rendezett. Volt a földművesszövetkezet helyiségében muzsika, újság- olvasás, tánc, kiselőadás. Az egyik dolgozó még a magne­tofonját is elhozta, hogy a je­lenlevőket szórakoztassa Több mint ötvenen vettek részt a rendezvényen, amely annyira jól sikerült, hogy elhatároz­ták újbóli megrendezését. A földművesszövetkezet vezető­sége az est megrendezésével erősítette a munkatársi kap­csolatokat. Megyénk földművesszövet­kezeteiben megnyíltak a bel­kereskedelmi akadémiák. Elő­adói a TIT és a MÉSZÖV leg­jobb közgazdászai. Sorra lettek hallgatók a poroszlói, szihal- mi, káli, füzesabonyi,, péter- vásári, apci és a többi, még most szervezés alatt álló föld­művesszövetkezetek dolgozói. Kilenc helyen több mint 200 dolgozóval alakultak meg az akadémiák. Nagy szám ez, megérdemli, hogy az FJK-k is fokozottabb gondot fordítsa­nak rájuk. A kulturális idényre való felkészülés során a földműves­szövetkezeteknél a tervek özö­ne születik. Verpelét már készül egy kiállítással, ame­lyik a földművesszövetkezetek 15 éves történetét dolgozza fel. Bábcsoportok alakulnak Szi- halmon és. Hatvanban. Heve­sen irodalmi színpadot ter­veznek, már készen van egy kétórás kabaréműsor. Klubo­kat alakítanak Gyöngyösön, Boldogon. Községi szavalóver­senyeket szerveznek Mezősze- merén, Hevesen, önálló sport­körök alakulnak Karácsondon, Adácson és több helyen. Reméljük, ezek az erő­feszítések meghozzák a ma­guk gyümölcsét. Varga László Kiözei ezer vagon szőlő exporíra Kora tavasztól késő őszig gépkocsik és vasúti- vagonok hosszú sora kígyózott a gyön­gyösi szállítótelepen. Hajnal­tól késő estig, de sokszor még az éjszakai órákban is érkez­tek a szállítmányok. A terme­lőszövetkezetek közös tábláiról termelőszövetkezetek adtak át A csomagolásokat kinn, a táb­lák végén végezték el és így a szőlő minőségét is jobban megóvták. Ez évben a háztáji terület lekről is jelentős mennyiségű szőlőt értékesítettek a terme­Modern hűtővagonokba rakják a szőlőt. A küldemény minőségét biztosítják a hűtökocsikban történő szállítással. Ezekben a vagonokban több napig is utazhat az áru, még­sem veszíti el frisseségét. fl tagbizottsági munka megjavitásáért szállították a szerződéssel le­kötött zöldséget és gyümölcsöt. Különösen nagy forgalom volt a csemegeszőlő szállításának idején. A gyöngyösi járás ter­melőszövetkezetei ez évben jelentős mennyiségű csemege- szőlő átadására kötöttek szer­ződést. Szerződésüknek igye­keztek is maradéktalanul ele­get tenni. A mennyiségi követelmé­nyek teljesítésén túlmenően lőszövetkezetek tagjai. Külö­nösen Abasáron, Domoszlón és Gyöngyöstarjánban, ahol már jó előre szerződést kötöttek a háztáji területek termésének átadására. A gyöngyösi szállítótelepről ez évben sok külföldi ország­ba küldtek exportszállítmá­nyokat. Többek között az NDK-ba, Lengyelországba és számos népi demokratikus or­szágba. Emellett a nyugati ka« A hevesi FJK az elmúlt na­pokban mintatagbizottsági ülést tartott. Az ülésen 30 tag­bizottsági tag volt jelen a Tisza-parti községekből. A tagbizottság részére Lizák Endre, a járási központ keres­kedelmi felügyelője tartott tá­jékoztatót, amelyben foglalko­zott a kereskedelem őszi és téli felkészültségével, ismer­tette továbbá a tagbizottság ezzel kapcsolatos feladatait és felhívta figyelmüket a szövet­kezeti vagyonvédelem érdeké­ben az ellenőrzések fokozá­sára. Az értekezlet igen hasznos volt, mert a jelenlevők hozzá­szólásaikban ismertették, hogy A törzsgárda tagja A felszabadulás utáni hóna­pokban Boldogon is össze­gyűltek a falu szegényebb dol­gozói, hogy megbeszéljék a tennivalókat. Arról esett szó, hogy közös erővel miként ha­ladjanak tovább az elkezdett úton. Itt ismerkedett meg Kókai István is a szövetkezés gon­dolatával. Talán még nem is látta tisztán a célt, hogy a jö­vő a munkásembereké. Az alakuló gyűlésen őt is megvá­lasztották igazgatósági tagnax így indult el a szövetkeze1! úton. Most itt vagyunk az irodá­ban, és lapozzuk a megsárgult jegyzőkönyv lapjait, amit 16 évvel ezelőtt írtak az alakuló gyűlésen. Először arról érdeklődöm Kókai Istvántól, hogyan ke­rült közelebb a földművesszö­vetkezethez. — En 1947 februárjában jöt­tem ide dolgozni. Igaz, hogy 1946-ban már mint igazgató- sági tag sokat tettem a föld- ínűvesszövetkezetekért. Köze, lebb mégiscsak akkor kerül­tem a munkákhoz, amikor pénztáros lettem. Az első időkben bizony so­kat kellett dolgozni, hogy azt a sokrétű feladatot el tudjuk látni — mondja Kókai elvtárs — Került ugyan néhány rossz­akaró is, akik nem nézték jó szemmel a szövetkezet fejldt dését, gyarapodását, de akadá­lyozni nem tudták. A megala­kulás óta mégis nagyot fejlő­dött Boldogon a földműves­szövetkezet. A korszerű bol­tokban nagy választékú áru áll a dolgozók rendelkezésére. Annak ellenére, hogy ma még sokan bejárnak Hatvanba vá­sárolni, mégis nagy forgalmat bonyolítanak le. Ez évben az italboltokat is rendbehozták. Ha még nincs is kisvendéglő és cukrászda, a szórakozási le­hetőségeket mégis igyekeznek biztosítani. Kókai István 1949 óta a földművesszövetkezet főköny­velője. 14 éve, hogy letette a kubikos szerszámokat, intézi egy szövetkezet adminisztratív munkáját. Munkájában min­dig a szövetkezet érdekét tart­ja szem előtt és igyekszik helytállni. Három oklevél is bizonyítja helytállását és jó munkáját. Reméljük, hogy még számos évet tölt el itt a földművesszövetkezetben, mint a szövetkezeti dolgozók törzsgárdájának legidősebb tagja, Sz. szövetkezetüknél az ellenőrző munka milyen mértékben fo­lyik. Az erdőtelkiek, tiszaná- naiak arról számoltak be, hogy részükre a földművesszövet­kezet elnöke ellenőrzési ütem­tervet és ellenőrzési szempon­tokat adott ki, amelyek nagy mértékben megkönnyítik mun­kájukat. Ez a módszer helyes, és felhívták azon földműves­szövetkezetek figyelmét, ahol ez eddig nem történt meg, hogy készítsenek ellenőrzési ütemtervet a tagbizottságok részére. Az értekezleten több hiá­nyosságról is beszámoltak a tagbizottság tagjai. Többek között a hevesi földművesszö­vetkezetnél a cukrászda ellen­őrzése során megállapították, hogy romlott fagylaltot árusí­tottak. Amikor ezt felvetették, a cukrászvezető nem tanúsí­tott valami megértő magatar­tást. A tagbizottság tagjai ész­revételeiket a földművesszö­vetkezethez továbbították, az elintézés módjáról azonban még mind ez ideig tájékoz­tatást nem kaptak. Ugyancsak a hevesi földművesszövetke­zetnél fordult elő, hogy a lel­tározások során választott ve­zetőségi tagokat egyáltalán nem vonnak be a leltározási munkába. A tagbizottság tag­jai nem tartják ezt össze- egyeztethetőnek az alapszabál­lyal és ezúton is felhívják az illetékesek figyelmét. A tiszanánai földművesszö­vetkezet kisvendéglőjében a tagbizottság tagjai nemtörő­dömséggel találkoztak, ahol órákhosszáig elüldögélhet a vendég anélkül, hogy a kis­vendéglő vezetője törődne a kiszolgálásukkal. Ezenkívül a vendéglővezető az ellenőrző­könyv átadását is megtagadta a tagbizottság tagjaitól. Vajon ez a vendéglővezető gondolko­dott-e már arról, hogy ezzel a magatartással meddig fogja élvezni a tiszanánaiak bizal­mát? —Zné— Az ízlésesen csomagolt szőlő már első látásra is meg­nyeri a vásárlókat. A szállítótelep dolgozói nagy gonddal rakták be a vagonokat, hiszen ezzel a szállításnál történő törődéseket akadályozták meg. nagy gondot fordítottak az áru szállítására, valamint a minő­ségi előírások betartására is. Ennek tudható be, hogy az idén csak a gyöngyösi szállí­tótelepről 911 vagon szőlőt küldtek exportra. A küldemé­nyek minőségéről elismerően nyilatkoztak a népi demokra­tikus államok, és a nyugati or­szágok egyaránt. * A járás termelőszövetkeze­tei közül legtöbb csemegesző­lőt, az abgsári, gyöngyöstarjá- ni, gyöngyöspatai .és markazi pitalista országokba is indul­tak exportvagonok, amelyek Svájcba, Finnországba, de más országokba is eljuttatták a Mátra gyümölcsét. Volt mi* bői, hiszen a telepen csak sző­lőből mintegy 983 vagont, sár­gabarackból 198 vagont, cse­resznyéből pedig közel 100 vagon árut vásároltak fel. A szállítótelep dolgozói gon­dolnak a jövőre is és már megkezdték a jövő évi szállí­tási szerződések megkötését. Szabó Lajos Takarékszövetkezeti ankét Domoszlón A takarékossági hónap ke­retében vasárnap délután an- kétot rendeztek a domoszlói községi művelődési otthonban Az ankéton dr. Ligái László, a helyi népfront-bizottság el­nökhelyettese tartott ismerte­tőt a takarékosság időszerű kérdéseiről. Az ankéton mint­egy 600 érdeklődő vett részt. A beszéd után rendezett műsorban fellépett a helyi és az egri iskolaszövetkezet kui­túrcsoportja. A kultúrcsopor­tok műsorát filmvetítéssel fe­jezték be. Ezután a fiatalok kérésére az aldebrői földmű­vesszövetkezet zenekara szol­gáltatott zenét, s az összejöve­tel táncmulatsággal fejeződött be. A nagy sikerű ankét és mű­sor megszervezéséért Likker István takarékszövetkezeti eL nököt illeti dicséret * Ve

Next

/
Oldalképek
Tartalom