Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-14 / 268. szám

4 NEPCJS AG 1961. november 14., kedd Ifiül De Gaulle útja A Szabad Európa Rádió kommentátora mondta, De Gaulle francia államelnök leg­utóbbi vidéki kőrútjának poli­tikai eredményeit értékelve: „Még egyetlenegyszer sem for­dult elő, hogy De Gaulle az algériai kérdés megoldásában ilyen messzire ment volna ...” De Gaulle messzire ment... Hogyne: Párizstól egészen Kor­zikáig! ... (pataky) — 116 SZÁZALÉKRA tel­jesítette eddig éves áruér- tekesítési tervét a gyöngyösi Dimitrov Termelőszövetkezet. A magas tervteljesítésben nagy része van a kertészet­nek. — A VÁMOSGYÖRKI vas­útállomáson új, modern bizto­sítóberendezést állítanak be a munkák megkönnyítésére, a balesetek, vonatösszeütközések megszüntetésére. Ez a legelső ilyen berendezés az országban. — AZ EGRI Városi Műve­lődési Házban tegnap kez­dődött meg a géphímző tan­folyam. A foglalkozásokat Tokaji Ferencné vezeti. — ÉPÍTKEZNEK a bükk- tzentmártoni termelőszövetke­zetben. Az istállóépület falai már állanak, csak a tetőfedés munkái vannak hátra, Igye­kezniük kell, hogy az istállót még a téli fagyok beállta előtt „tető alá hozzák”. — 70 EZER forint értékű társadalmi munkával járul­nak hozzá Eger lakói a kö­vetkező esztendőben a víz- vezetékhálőzat bővítéséhez. — A PETÖFIBÄNYA1 sze- velöüzemben a Kulcsár- és a Hatvani-brigádok már másod­ízben nyerték el a szocialista timet, öt csapat most csatla­kozott a szocialista munkabri- gád-mozgalomhoz. — 9,3 MILLIÓ forintos költséggel jövőre befejezik az egri idegenforgalmi szálló építését, amelynek munkála­tait már az idén megkezdték. Moliére Gondolatok Tartuffe-je Egerben egy kritika befejezése képpen E sorok írójának jutott az a íeladat, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház idei évadnyitó előadásáról, a Tartuffe siroki bemutatójáról kritikát . írjon. Amikor a megbízatást meg­kapta, remélte, hogy érett mun­kát és a klasszikusnak kijáró tisztelettel előadott vígjátékot kap és megírhatja az elismerő véleményt. Az történt, hogy az előadás közben' elvástak fogai és mint az_ éretlen almába harapó — jogos bosszúsággal és a becsa- pottságnak nehezen csillapít­ható — érzésével írta meg vé­leményét a produkcióról. Mon­datai elsősorban azokat vette célba, akiknek esetleges fele­lőtlensége közrejátszhatott ab­ban, hogy -egy nem kész elő­adást útjára engedtek. A dara­bot azóta vidéken játszották és most Egerbe érve, színházi él­ménnyé nemesedett. Pedig — és ez az örvendetes — á dara­bot ugyanazok a színészek ját­szották végig Egerben is, mint a bemutatón Sírokon. És játszottak. A XVIII. szá­zadi Párizst, Moliére-t. A sza­lonban egy rászedett család élete és tragikumig feszített komédiája elevenedett meg, mert Grgon vakon hitte Tar­tuffe hazudozásait; Cléante vi­tatkozott Orgonnal, Damis rob­bant, mint ahogy egy fiatal ember egészséges lelkülettel robbanni szokott, Valér félsze­gen jött Mariannához, de vi­tatkozásában élet és ragaszko­dás suhogott, Elmira példásan bemutatta, hogyan kell egy ostobán rövidlátó férj szemé­nek tengelyét helyére nyomni. Mindenekelőtt Tartuffe és el­lenpontja e nevetésre ingerlő gyülekezetben, Dorina feszítet­ték a húrt, ahol és ameddig kellett. Ezek a megállapítások most nem akarnak az elnézés és minden hiba felett szemet- húnyni akarás jegyében el­hangzani: akadtak az előadás­ban hibák is. A versmondás nem mindenkinek kenyere a színészi pályán. Jankovich Fe­renc fordításában Moliére szö­vege nagyszerű ritmust diktál és 'ezt a ritmust, lejtést nem mindig hallották meg a színé­szek. De mindenki értette a jelenetek hangsúlyát, a cselek­mény és az írói szándék sod­rását. Honnan van ez? A siroki előadás óta valaki megmagya­rázta az együttesnek, mit és hogyan kell csinálni a siker érdekében? Szó sincs róla! Meggyőződésem szerint a szí­nészek akkor is tisztában vol­tak feladatukkal, akkor is tud­ták, mit és hogyan kell játsza- niok, csupán az előkészítés és a gyakorlás lehetősége hiányzott a hangulat és a siker meg­teremtéséhez. És ezt most mondjuk annál örvendezőbb szívvel, mert azon a bizonyos siroki előadáson éppen a tár­sulathoz került főiskolások és a fiatalabb színészek nem ját­szottak elfogadható módon. Gordon Péter ma már túljutott az alexandrinusok buktatóin és a filozófiai töprengések kí­gyózó sorain. Valér sután, de bájosan tüzelt a lánnyal foly­tatott vitában és Szilágyi Ist­ván lojális ura mértéktartóbb és összetettebb tudott lenni si­roki változatánál. Az egri V. és IX. számú ál­talános iskolák társadalmi munkák végzésében kiemel­kednek a többiek közül. A ta­nulók saját erejükből építenek maguknak politechnikai mű­helyeket és ezenkívül kiveszik részüket a termelőszövetkeze­tek munkájából is. Az V. szá­EGRI VÖRÖS CSILLAG A kalandor EGRI BRODY A királyasszony lovagja GYÖNGYÖSI PUSKIN Állami Aruház GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Mágnás Miska HATVANI VÖRÖS CSILLAG Szurkolók lesen HATVANI KOSSUTH Első lecke FÜZESABONY Nincs előadás HEVES Sziklák és emberek Az előadás alatt a közönség hangulata fokról fokra nőtt és a fináléban szívesen és őszin­tén jutalmazta tapssal a játé­kot. A rendezőt és a színésze­ket igazolja az egri előadás si­kere — művészileg. A tízegyné­hány művész egy hónap lefor­gása alatt, áldozatos, s lelkes munkával Moliére-t faragott az első sikertelen kísérletből. Székely László díszleteiről a siroki alkalommal nem szólot- tunk: Annak oka az volt, hogy a díszletet elnagyoltnak és ki nem érleltnek találtuk. Ma — az előtér előnyös kihasználása és a minden áron hatni akaró falikép-betétek visszaszorítása után — az a véleményünk, hogy Székely tud hangulatot teremteni. S ezt azért kell el­mondanunk, mert a siroki be­mutatót, annak nívóját, az ott felállított díszletek is nyomták — lefelé. A Tartuffe egri bemutatása elgondolkoztató siker: a szín­ház vezetőségének és az egri közönségnek egyformán. I Farkas András mű Általános Iskola például szocialista szerződést kötött az egri Dobó István Termelőszö­vetkezettel. Az elmúlt héten egy nap alatt 2500 forintot ke­resett így az iskola a betakarí­tásban végzett munkájával. A keresett pénzt a -tanulók nyári táborozása költségeinek fede­zésére fordítják. PETER VAS ARA Téves kapcsolás Horton este 7 órakor1: Montmartre! Ibolya Vamosgyörkön este 7 órakort Tartuffe Társadalmi munkákban vesznek részt az általános iskolák tanulói Mozik műsora 1961. NOVEMBER 14., KEDD: KLEMENTINA 130 évvel -ezelőtt, 1831. november 14-én halt meg GEORG HE­GEL német filozófus, a klasszikus filozófia kiemelkedő képvise­lője. Nézeteit a -Természetfilozófia, a Logika tudománya és a Szellem filozófiája című fő munkáiban -fejtette ki. Elvei idealista jellegűek, munkásságának nagy érdeme a dialektikus módszer alkalmazása, mely szerint a fejlődés forrása az ellentétek harca. Filozófiájának tömény kritikáját Marx a következőképpen adja: — „A dialektika Hegelnél a fejetetején áll. Talpára kell állítani, hogy a misztikus burokban az ésszerű magot felfedezzük”. Hegel dialektikus módszerét felhasználták az egyetlen tudományos vi­lágnézet, a dialektikus és történeti materializmus megalkotói. 15 évvel ezelőtt, 1946-ban ezen a napon halt meg MANUEL DE FALLA spanyol zeneszerző, az újabb spanyol zene vezér­alakja. Párizsi tartózkodása alatt Ravel és Debussy modem stí­lusában az ibériai dalkincset használta fel. Néhány müve: Éj a spanyol kertben (szimfonikus költemény), operái: Rövid élet (1905), A háromszögletű kalap, ez utóbbit Budapesten is bemu­tatták. Falla 1938-ban a Franco-uralom elől Dél-Amerikába emig­rált. Érdekes találmányok és felfedezések: 245 évvel ezelőtt, 1716. november 14-én halt meg GOTTFRIED LEIBNITZ német matematikus és filozófus. Tőle származnak a számtan ma Is használt fogalmai és jelei, ő fedezte fel az integ­rál- és differenciáltszámítást. 70 évvel ezelőtt, 1891-ben e napon született FREDERIC BAN­TING kanadai orvos, az inzulin felfedezője. Munkásságáért Nó- bel-dijjal tüntették ki. Röviden PÁRIZS Nagyobb a hozama a Kobalt 60-nal besugárzott szemester- ményekríek: szójának, kukori­cának, árpának, stb. ír Űj rendelkezés: a tüdőgon­dozóintézetek személyzetének is. minden étkezés után, Zini- acidot kell bevenni. ★ Különleges „szeletelőkést” hoztak forgalomba, amellyel húsból és kolbászfélékből pon­tosan egyenlő vastagságú sze­leteket lehet vágni: ★ Fejlődik a francia nyelv. A „Kis-Larousse” következő ki­adásában először szerepelnek a „blus jeans” (cowboy nadrág), a „dekolonizáció” és a „gi­golo” stb. szavak. ★ A Németországban állomá­sozó 7. amerikai hadsereg pa­rancsnoka figyelmeztette a kövér katonákat: szabadulja­nak meg a pocakjuktól, vagy lépjenek ki a hadseregből. A Commedie Francaise első kiállítása 1962. január 15-én nyílik meg a Louvre-ban. A színház tagjai hetenként egy­szer a kiállítás helyiségében fogadják a közönséget. ★ Henri Perruchot 15 kiló ki­adatlan dokumentumot hasz­nált fel „Gauguin élete” című müvéhez. ★ Hirdetés az egyik hetilap­ban: „Keresünk fiatal gondo­zót öt árván maradt spániel­hez. Nagy fizetés: reggelire kakaó; ebéd a tulajdonosnövel, vacsora a személyzettel. A ku- tyakölykökkel kell aludni.” ★ BONN Általánossá válik az éjszakai önkiszolgálás a benzinkutak­nál 5 márkás érmék segítségé­vel: ★ Űj berendezést találtak fel a levegőnek a kémény füsttől való megtisztítására: Jhö.r'íC/'n • ••••• • • ♦ •••»••»•>••>• »a • « II. Sehol semmi, csak az a sejtelmes, egyhangú eűgás, puha, süppedő avarszőnyeg, enyhe hó­szag, ami onnan a Páring felől lopakodik he­gyen, völgyön át. Talán Mariora szűzi illatá­ból is van benne. A fák levelei megremeg­nek. Hiába, hideg még ez a hajnal. Alig észrevehetően pirkad. A vízmosás annyira összeszűkült, hogy könnyen átugor­hattam. A gyertyánt itt'már váltogatni kezd­ték a fenyőfák, az édeskés gyantaszagot jól éreztem. Valahol nagyot rikoltva, bagoly szállott odébb másik fára. Lassan ébredt az eirdő, erősebb lett a zúgás, s finom fehér massza ereszkedett alá. Éreztem, hogy ned- vesedik át a ruhám. Onnan lentről már nem látják a hegytetőt — gondoltam magamban, hiszen felhőben járok. Haneitt ez a fehér massza még kibabrál velem. Bemásztam a vízmosásba, s mentem vagy félórányit. Ku­tyaugatást hallottam. Mindjárt utána a'víz­mosás megszűnt. A köd még nagy volt, de tíz méternyi távolságra megpillantottam a sztánát. A tisztásra építették, jó vastag, erős gerendákból, a sarkain a csapoknál úgy me­redtek elő a fatörzsvégek, mint megannyi ágyútorok. Az épület túlsó felénél nagy négyszögletes karám húzódott, azokban to­longtak a kecskék. És most mit csináljak? Ha kiáltok, észre- vesznek a kutyák és Mariora nevetni fog, ahogy négykézláb mászva, menekülök elő­lük. Mert úgy nem bántanák. Várni kell te­hát, ha hideg is van, meg ha türelmetlen is a szív. Hanem ebbe a türelmetlenségbe egy kis félelem is vegyült; ugyan mit szól az öreg Jordache, akit sosem láttam és mit mondok majd neki, miért jöttem? És mit. szól Mario­ra. a kedves, hogy beszélek vele és miről? Sok így beállítani, ilyen józan reggel, ami­kor már csendesül az ember vére s a szép szavak is sután hangzanak. Töprengésemből a nyíló sztána ajtajának a nyikorgása zavart föl. Mariora lépett ki, Váilán .szőrős halina' caputtal. A kutyák oda- . rohantak hozzá, körülugrándozták s akkor elkiáltottam magam: — Hé, te kislány, segíts rajtam,' eltéved­Csodálkozva nézett felém. A kutyák hirte­len megmerevedtek, aztán vad csaholással tör­tettek felém. A lány észrevette a veszedelmet. — Ide, hozzám, Bogár, Tüske! — kiálltát a kutyákra, azután nekem szólt: — Hé, idegen, állj négykézlábra, míg odamegyek, másképp széttépnek. Már szaladt is. Mezítláb volt, a tisztás, dús, harmatos füvében ott maradt a lába nyoma. Arcom lángbaborult, ahogy négykézláb ter­peszkedve, vigyorogtam a rám vicsorító ku­tyákra. Rettenetesen szégyelltem magam, s lám, Mariora arcán is... de nem, nem volt azon szemernyi mosoly sem, inkább félelem. Hozzáírt ért, felálltam. Gyanakodva nézett. Fekete szeméből annyi báj sugárzott,' hogy meg kellett szólalnom. Nem is tudom, hogyan, de elkezdtem, s mondtam az igazat, ami a szí­vem legmélyéről jött, ahogy megfogamzott leg­szebb érzése a világnak; — Nézd, Mariora, én egy apátlan-anyátlan senki fia, az országutak vándora vagyok. Se házam, se vagyonom, csak ez a két kezem, ez ’van. A ruhám sem előkelő és nem tudom, hogy holnap eszek-e kenyeret. Megláttalak a múltkor és megszerettelek, ahogy csak- ember tud szeretni. Ma éjjel nem bírtam tovább, lát­nom kellett Téged. És... és... ha gondolod, a nagyapáddal is merek szót váltani. Mariora állt, nézett egy darabig és váratla­nul felnevetett. Nem bántó éllel, nem is gú­nyosan, csak úgy, talán a meglepetéstől. Ezüst­harang sem szól szebben, ahogy ő kacagott, madár trillája sem hangzik bajosabban. Az a két hamvas arca meg bíborpiros - lett. Kezét nyújtotta: — A nevem Mariora, hiszen tudod. Mari- cának is neveznek. És téged ... Jonel... ma­gyar vagy, ugye? Ó, tudom, elárulja a kiejté­sed. Nekünk is vannak magyar ismerőseink. Nagyapó máskülönben onnan a Vulcan völ­gyéből való, valamikor a Gyula Babin pász- toroskodott. Azt hiszem, nem nagyon fog nagyapó örülni a jöttödnek, mért vendégeink vannak. — Vendégek, itt? Tréfálsz, Marica! — Igazmondásért igazzal fizetek. Mane* ekarernent. Én utána. A kutyák rám se hederitettek többé, felfelé tartott orral szag­lásztak a kitisztult, fűszagú levegőben. A ka­rám teteje vörös lett — keleten, valahol a he­gyek mögött, akkor bukkant fel a nap. Körös­körül a fenyvesekkel tarkított gyertyánerdő­ben madarak csicseregtek, s egy vadgerle tur­bókon ■ Mélységesen nagy szépség, nyugalom pihent a rengeteg felett. S előttem Mariora... Ahogy beléptünk a sztánába, először egy fekvő embert láttam az ablak mellett a föl­dön. Bő szénaágyban héverészett, fején fehér kötés. Aludt. A másik sarokban rengeteg csu­por és köcsög között ott foglalatoskodott az öreg Jordache. Tőlem- valamivel alacsonyabb, szélesvállú. ember, ősz haja, mint valami pó­pának, körülverd esi a vállát, a momorlánok öltözetét viseli. Arasznyi széles bőröv fogja át derekát, szíjbocskor a lábán. A szeme kék, olyan, mint az igen hideg, nagyon tiszta hegyi tavak vizének kéksége. S arca alig-alig rán­cos, nem öreges, csupán a testtartása árulja el az évek terhét. Amikor meglátott, kiegyenesedett, Mario- rával szemüzenetet váltott és csendesen, sut­togva megszólalt: — Ülj le, fiú, biztos elfáradtál. A lottóktól vagy, ugye? — Onnan, Jordache apó, eljöttem Mariorá- ért... — Ejnye, te... te ... ajtóstul rohansz a házba. Hát ki fia vagy, és mióta ismered Ma- riorát? • Marica nevetett: — Ugyan apó, csak álmodott a fiú. Hiszen nem is ismertem. — S te mégis elhoztad, csak úgy... Az öreg dohogott és félve pislogott az alvó emberre. Az, mintha megérezte volna, hogy idegen érkezett — felébredt. Kábán nézett kö­rül, fejéhez kapott. Pillantása végül is raj­tam kötött ki: — Ez kicsoda, Jordache? — kérdezte a bozontos szakállú ingerülten. Idős ember le­hetett, hatvan év körüli. — Ejnye, Munteanu bácsi, ne ijedezzék — térdelt le hozzá Marica és felém mutatott. — Szegény fiú ő is, a szíve zavarta hozzánk, nem úgy, mint magát, a csendőr... — Hallgass, te lány... — De apó... Munteanu felkönyököltt — Ne bántsátok, Jordache! Látom én, hogy idevaló közibénk. — Azt se tudjuk, hová valói Munteanu intett, hogy menjek közelébb. Megfogta a kezem: — Na nézd, Jordache, vén irgalmas. Ehun a bizonyítványa, lásd, ez se most fogott csá­kányt a kezébe. Még kérded, hogy hová való, ide, közénk... Itt lesz velünk... Álomszép napok! Hogy kiment az én fejemből minden, az alagút, a munka, Pável, a kantin, az is, hogy fizetés másnap. Az öreg elment a kecskékkel, s mi ott maradtunk a sztánán hárman: Munteanu bácsi, Marica és én. Ma­rica a tejeket szűrte, túrót fonnyasztott, a vajat göngyölgette valami ismeretlen lapu­ba, amit ezerszám látni a sztána körül. Én rendszerint a fával bajoskodtam, naponta legalább egy gyertyánt kellett kivágnom és legallyazrii. Azokat hordtam az akol köré, este és reggel ez volt a porciójuk a kecskék­nek, míg fejték őket. Igyekeztem hamar el­végezni a dolgom, s be Mariorához, aki so­kat font. Míg a poros szöszt pödörgette vé­kony fonállá, addig Munteanu bácsi félkö­nyökre támaszkodva, Vulcánról beszélt Onnan jött ő, vagyis szökött, mert a csend­őrök üldözték. Bányász volt, bizalmi, sztráj­kot szerveztek, de mielőtt kirobbant volna, besúgták. Éjszaka zörgették fel a csendőrök. Ahogy meglátta őketL tudta, árulás történt. Magára kapkodta sebtiben a ruháit és ki­ugrott az ablakon. A csendőrök észrevették, utána lőttek, úgy sebesült meg a fején. Sú­lyos fejsebével bevetette magát a hegyek közé. Nappal meghúzódott valamelyik sztánában. A hallgatag pásztorok tartották ennivalóval, s hozták a híreket. A hírek pedig rosszak voltak: „keresik a csendőrök, a másik bi­zalmit, a magyar Lángosit, félig már agyon­verték, újabb szakasz csendőrt küldtek a he­gyekbe. Csak menjen el a vulcániak régi is­merőséhez, az öreg Jordachéhoz, az elég messze van.” A hírhordók, ki tudja, kik voltak, elég annyi, mire elvánszorgott ide, az öreg Jor­dache már várta. Marica átkötözte a fejét, a calugerektől valami csodálatosan erős ha­tású füvet hozott, amitől napról napra job­ban lett Munteanu bácsi. Hanem az én szívemben egyre nagyobb lett a seb, s ha esténként kint, a sztána előtt a kezét pró­báltam megfogni Markának — elkapta. Ne­vetett: — Jaj, de mohó vagy . te, Jonel. A búzát is érni hagyják, mielőtt iearatják, s lám, te zölden akarsz kaszálni. — Nem akarod észrevenni, Marica: bogy mennyire szeretlek? , — Mi az, hogy szerettek? Én még nem érzek semmit, csak jó lenne, ha testvérem lennél. — Hiszen az is vagyok. Nem emlékszel, hogy mondta az öreg Munteanu, „mi, akik­nek a két kezünk a vagyonunk, mind test­vérek vagyunk.” — Na, mit akarsz egyebet? Nincs szebb ettől, Jonel. Aztán nevetve, fehér fogait villogtatpáu felugrott mellőlem, s a sztána ajtajába vigszakiáltott: 1 — Vagy van szebb is? A napok peregtek, eltelt egy bét 4* §£> **m!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom