Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-10 / 265. szám
/ 1961 november 10., péntek N e P 0 J 8 A O 5 Tizenkettőn... időnként, ha valamit hallott, belelapozott. Mozdulatain nem a stréberség, de az igazi érdeklődés jegyei érződtek. Persze, nem minden családban fogadták csendes beleegyezéssel azt, hogy a kohász szakmát választották. Dehát a II fóti gyermekvárosban A napokban 50 asszony azzal a nemes elhatározással szállt autóbuszra, hogy ellátogasson a fóti gyermekvárosba s elvigye a szeretet és gyöngédség számos apró jelképét az ott élő árva és elhagyott gyermekeknek. Az asszonyok népes csapata az egri járási nőtanács szervezése nyomán kelt útra s mintegy kétezer forint értékű ajándékot, bababútorokat, kis kocsikat, ruhákat, megannyi kedves ajándékot vittek a fóti apróságoknak, akik nagy szeretettel fogadták a Heves megyei asszonyokat. Megható jeleneteknek lehettek tanúi a nőtanácsokban tevékenykedő asszonyok, a fóti gyerekek szíves fogadtatását látva, akik szintén ajándékkal kedveskedtek a vendégeknek, igaz ezek az ajándékok nem voltak anyagiakban mérhetők, mégis nagyon értékesek voltak, mert a meleg szavakból, a köszöntőkből kicsendült, örömmel várták és fogadták a szeretet ajándékaival érkező asszonyokat. A fóti gyermekváros lakói örömmel számoltak be arról, mivel telnek napjaik, mennyi gondoskodás, szeretet veszi őket körül s kérték máskor is látogassák meg őket. Az egri járás asszonyai különösen az egerszalókiak, os- torosiak elhatározták, hogy egyes alkalmakkor magukhoz vesznek a fóti gyermekváros lakóiból nyári szünidőre, hogy feledtessék velük azt a nagy veszteséget, amely szüleik halálával érte őket, pótolják azt a szeretetet, amelyre úgy áhítoznak e tragikus sorsú emberek. Megható búcsúzás után indultak haza az egri járás asz- szonyai, akik elismeréssel szóltak a nőtanácsról, a termelőszövetkezetekről, hogy lehetővé tették számukra ezt a felejthetetlen utazást és látogatást K. E. „Alsószoknyás- gengszterek“ New Yorkban A New York-i rendőrség már egy ideje eddig ismeretlen problémával, lányokból alakult bandákkal küzd. Vagy 6000 olyan fiatal nőt tartanaK nyilván, akik mindenre képes bűnözők. Üjabban háromezer 13—17 éves közötti lány önálló bandába tömörült. Az úgynevezett „alsószoknyás-gengszte- rek” tevékenysége nemcsak arra korlátozódik, hogy a zsúfolt földalattin pénztárcákat lopnak, vagy kihalt utcákon asszonyokat rabolnak ki. A lányok komolyan fel vannak fegyverezve, ami annál is könnyebb, mert a férfirendőrök nem motozhatják meg őket. Legutóbb az egymással vetélkedő bandák közötti fegyveres összetűzésben két lány életét vesztette. — A HEVES megyei Népművelési Tanácsadó zenei szakbizottsága hangszerismertetési előadássorozatot tart a megye ál;alános iskoláiban. Három arasznyi, de lehet, hogy csak kettő — ennyi az egész gyerek, aki ott ballag ' előttem egy hozzá hasonlóan megter- ! mett fiatal férfivel.' Ketten már okvetlenül kitesznek másfél évtizedet: két év múlva. Nem szokásom hallgatózni, de tanulékony ember vagyok és tanulni vágyásom néha felülkerekedik a hallgatózni nem illik tilalmán. így tehát szépen és ékesen megtanulok olyat is káromkodni a nagyobbiktől, a három arasznyitól, ami eddig hiányzott készletemből. Szép, zamatos, a tisztes családanyákat pírba borító káromkodás volt ez a javából. .. — Ejnye kisfiam, nem szégyelled magad, hogy ilyen csúnyán beszélsz ... — támad fel bennem az atyai kötelesség más gyereke iránt is ... — Kitől tanultad ezt a csúnyát? Mi? — Édesapámtól — néz rám magabiztosan, a tudatlanság ártatlanságával, hisz voltaképpen nem más ő, mint egy hatéves kis magnetofon. Én meg adnék az apjának egy magne- pofont! (—ó) Újra itthon — traktoron 1956 augusztusában búcsúzott el édesanyjától, ismerőseitől Barát Sándor és elindult falujából, Átányból „szerencsét próbálni”. Dolgozott Budapesten, Miskolcon, Sajó- szentpéteren, aztán újra a fővárosban, az építőiparban, később a népligeti Vasas pályán, s ha nem is ment fényesen a sora — nem vágyódott különösképpen haza. Tetszett a változatos élet, a sokszor új környezet, mint minden fiatalnak általában, neki is. Még a sporttelep pályamunkája is, mert sok ember fordult ott meg mindig, s ő nagyon szeretett közöttük élni. Ez év júniusának végén mégis hazajött. Rokona, Barát Mihály, a hevesi gépállomás átányi brigádjának vezetője hívta. „Szükség van itthon rád is” — mondta, s a fiatalember, ha nehezen is, de hajlott a szóra. Az idén tavasszal megszerzett gépkocsivezetői jogosítványát mindjárt hasznosítani tudta. Traktorra ült — az átányi brigád tagja lett. Keresete kétszeresére nőtt az addiginak. Otthon is volt újra, édesanyjánál, a rokonok körében, brigádvezetője mégis így beszél róla: — Szokatlan volt számára minden az első időben. Azt mondta, nem tud újra beleilleszkedni ebbe a környezetbe, nem tudja megszokni, hogy egész nap egymagában üljön a traktoron, amikor már úgy hozzászokott a körülötte élő, mozgó embertömeghez. Most mégis már a brigád egyik legjobb traktorosaként emlegetik. Tíz nap alatt 76,5 normálholdat szántott fel, legutóbb is Utos gépével. Ha kell, éjjel-nappal a traktoron ül. Váltótársával úgy állapodtak meg, hogy hetenként cserélnek műszakot, mert a gépnek mindaddig menni kell, míg az összes munkával végeznek. Amikor szülei házának kis udvarán összetalálkozunk, éppen kerépárt javít. Már nincs sok ideje, indulni kell munkába. — A géped már benn van — mondja a brigád vezetője. — Ma ugyan csak éjfélig maradsz kint, mert korán reggel Zetorra kell ülnöd, s fuvaroznod a termelőszövetkezetnek. Holnap aztán ráhúzhatsz egész éjszaka. Nehezen mondja el a fiatal traktorista, milyen érzés egész éjszaka a gépen ülni, a két fényszóró csíkja után menni, s a hatalmas ekékkel forgatni a földet, szaporítani a barázdákat. Nagyon fárasztó ezen az őszön a munka. A rendkívüli szárazság miatt, majdhogynem összeszakad a gép is, az ember is. De a munkának menni kell. S ha a traktoros elfárad, megállásra nincs idő, csak arra, hogy széttekintsen az éjszakában, s a közelebb, távolabb kúszó fényes bogarak — a mellette dolgozó társak gépeinek fényszórói —, adjanak újra erőt számára. Tizenöten dolgoznak a brigádból minden éjszaka az átányi határban. A községbeliek azt mondják, ilyen szépen még talán sohasem munkálták meg a földeket. És ilyen gyorsan sem, mert minden munkával a határidő előtt végeznek most is, mint tavasszal, nyáron, amikor 124 százalékra teljesítette tervét a brigád. Ez a dicséret Barát Sándornak is szól. Büszke rá, s miért ne lenne az. Váltótársa, de ő is mindent megtesznek, hogy még több, jobb munkát végezhessenek. — Reggel, amikor befejezem a műszakot, addig nem indulok haza, amíg a gépet rendbe nem teszem — mondja a traktoros. — Ha van javítanivaló, elvégzem. Társam, Barát Imre, csak utána indul el, s este ugyanígy, ápolás után adja át nekem a gépet, nehogy valami baj történjen. Nem kell kérdezni, hogy miért ez a nagy gondosság, magától mondja el: — Szeretem ezt a munkát Az éjszakai nagy csendben a szántást... Megszoktam most már újra itthon. Ezt nekünk mondja, aztán halkabb szóval a brigádvezetőjéhez fordul: — Ha reggel úgyis Zetorra kell ülni, nem lehetne megtenni, hogy ma ne menjek ki éjfélig dolgozni? Jön a színház, és azt mondják, nagyon jó előadás lesz. Szeretném megnézni... A brigádvezető egyelőre csak ennyit mond: — Majd megbeszéljük, Sanyi, ha kijössz — de úgy érez■ zük, énged a kérésnek. S nem !is baj. Barát Sándor és társsai megérdemelnek egy kis > kikapcsolódást. A következők» ; ben úgyis „ráhúzzák” ezt a > kiesést (W. L.) Egyesült erővel Onkiválasztó ruházati árudát létesítenek Füzesabonyban Füzesabonyban, a vasútállo- > más épületének tőszomszédságában önkiválasztó ruházati »árudát létesít a helyi föld- 5 művesszövetkezet. Az áruház ; a régi textiles üzletnél jóval »nagyobb lesz, hiszen két volt »üzlethelyiséget építenek egy- Dr. Tóth István, a Heves me--, be. Az új árudának négyfele gyei Tanács VB-titkára is fel-l kiárusító részlege lesz, ame- szólalt a taggyűlésen. Elisme-> lyek gazdagon tartalmaznak réssel beszélt a gyöngyöshalá-in^j^ árut. Míg az új áruda szi termelőszövetkezetben dol-l átalakítása folyamatban lesz, gozó kommunisták tevékenysé-<addig a Muskátli Étterem géről és felhívta a figyelmü-l kerthelyiségében ruházati vá- : két, hogy egyesült erővel dol-<sárt rendeznek. g: zzanak továbbra is. í (—vary) ben Bede István, Fáczán István, Fain János, Horváth István, Nagy István, Kiss István, Koós József, Ócsai János, Szabó Ferenc, Szabó László, Tóth István és Újházi Szilveszter György, ők tizenketten, úgy döntöttek — elektrokohászok lesznek. Először csak nézelődni jöttek a Fémtermiába ... Most már egy héten se maradnak el. A hét három napján az iskolapadokban ülnek, tanulnak — három napot pedig itt a gyárkapun belül, a csarnokokban töltenek el. Induló fiatal életek — a jövő szakmunkásai. Ütjük nagyvonalakban már meghatározott: az iparitanuló-iskola befejeztével ide kerülnek majd a gyárba. Az ígéretes jövő hajtásai ők tizenketten, az ígéretes jövő hajtásai munkásosztályunk fáján. Az új generáció képviselői, akik a boldog építések és változások korszakában születtek. S aki közülük kezébe kapja a szakmunkásbizonyítványt — azt jól felkészítette az életre az iskola. Es hogy biztosan jól felkészíti mindannyiokat az életre, a munkára az iskola — ebben nem kételkedhetünk. Olyan emberektől tanulják a munka- és a szakma szeretetét, mint Eke József mestertanár, aki 12 hosszú esztendőn át dolgozott az ózdi kohászat acélmű-részlegében. Ismeri az acélgyártás csínját-bínját. Minden titkár, fortélyát. Tőle csak jót és hasznosat tanulhatnak a „kis kohászok...” Pataky Dezső- : „ — Az én bátyám kohász... az < leszek én is” — mondja ne- i vetve „Bütyök”, az apró termetű, eleven Bede István. fiúkat nem tudták lebeszélni ! szándékukról. Látták a gyárat, ' a dolgozó embereket a kernen cék körül, s a látomások élménye mélyre ásta magát bennük, s erősebbnek bizonyult minden szülői szigorral szemA falu kommunistái elégedettek voltak a pártvezetőség nvuni.cjávz!, s legtöbbjüknek bizalmat szavaztak az ú'ji - Ir.sztás során is. A legjobb termelőszövetkezeti tag.áru, vezetői J egyöntetűen szavaztik a pártszervezet tagjai. Először csak nézelődtek ... Legtöbbjük sosem látott még belülről kohászati üzemet; és olyat, mint az Apci Fémtermia — semmi esetre sem. Kicsit illetődötten, idegenül jártak a számukra ismeretlen berendezések között. Hosszan időztek az „öreg csarnokban”, a Metallo ércpörkölő és elektromos ívfényű kemencéinél, a magnézium-részleg öntödéjében, a retortás és a színítő kemence mellett, s a gríz-üzemben. Először csak nézelődtem... de később, második alkalommal már komoly szándékkal tértek vissza ide. A gyárlátogatás után tizenketten döntöttek az elektrokohász szakma tanulása mellett. Mert a népes csoport nem puszta kíván- csiskodásból lépte át előszór sem a gyár kapuját; a hatvani 213. sz. MŰM Damjanics Ipari- tanuló-intézet tanárai és a gyár vezetői szakmaválasztás céljából kalauzolták végig őket az üzemen. — Páratlan esemény ez az elektrokohászat történetében. Országosan is ez az első kezdeményezés arra, hogy elekt- rokohászati szakmunkások nevelését intézményesen biztosítják — mondja Eke József mestertanár. Hogyan történt eddig a szakmunkások képzése az elektro- kohászatban? ... Hihetetlenül hangzik, de íf7 igaz: az Apci Fémtermiában nincs olyan dolgozó, aki elekt- rokohászati szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkeznék. Az üzem dolgozói egytől-egyig betanított segédmunkások. Itt az apci üzemben és másütt is az eddigi gyakorlat az volt, hogy évek hosszú során, mint betanított segédmunkás dolgozott az ember, s mikor már gyakorlatilag ismerte szakmáját, az elméleti ismereteket különböző továbbképző tanfolyamokon szerezte meg, s úgy léptették elő. Most az elektro- kohászatban a szakmunkás- képzés tökéletesebb alapjait kívánják lerakni — s az első módszereket, utakat keresi a hatvani iparitanuló-iskola vezetőgárdája. A szakmunkás- képzésnek ez a mostani, intézményesített formája nemcsak- hegy tökéletesebb, de megbízhatóbb, biztonságosabb — nagyobb lehetőségeket rejt magában —, mint az eddigi gyakorlat. A leendő elektrokohászok 14 évesek — most végezték al a nyolcadik osztályt. Zömmel hatvaniak, de akad közöttük rózsaszentmártoni és apci fiú is! Miért választották ezt a különösen nehéz szakmát? — Nagyon megszerettük ... — Láttuk a gyárat... — Annyi sokmindent beszéltek róla, hogy máshoz már nem is volt kedvünk ... Ezt mondják a „kis kohászok”. Most jöttek az iskolapadokból, hogy komolyabb dolgokat tanuljanak, szakmát, ami életüket kell, hogy kitöltse majd^ Apjá legtöbbnek munkásokká növekedő parasztember, vagy vasutas, méginkább bányász. Iparitanuló iskolába küldték fiaikat, hogy a legmagasabb színvonalon ismerjék meg azt a munkát, amit választottak. Igaz-, egyik-másik szülő kétségbeesett, mikor a szakma- választásról tudomást szereztek. „Pénzesebb” szakmát szerettek volna fiuk kezébe — magyarázza Eke József. — Sok 6zülő mindenáron azt akarta, hogy motorszerelő, vagy műszerész legyen a gyerek..; mért' azt megfizetik és ott lehet fusizni. — Az én bátyám kohász — mondja az eleven mozgású Bede István, akit alacsony termete miatt mindenki „Bütyök” nek nevez. — Nekem nem szóltak otthon érte, hogy így választottam... a bátyám azt mondta, legyek kohász. Az leszek! A kis termetű emberke okos szeméből komolyság, tréfás jókedv és kíváncsiság különös vegyülékét olvasom ki. Tanára. dicséri: „jóeszű gyerek! Belőle biztosan kohász lesz elevenen érdeklődik minder Iránt...” Igazat adhatunk Eke Józsefnek, mert a kis Bede s gyári foglalkozások idejére i: Magával hozta tankönyvét s > A napokban tartott vezető- lségválasztó taggyűlésen Kom- \játi Józsefné, a gyöngyöshalá- >szi termelőszövetkezet pártiszervezetének tagja örömmel lállapította meg, hogy a falu ^kommunistáinak mindjobban ^növekszik a tekintélye, s ezt Ijó munkájukkal élik el.
