Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-28 / 280. szám
1961. november 28., kedd NÉPŰJSÄG s A fegyverkezési hajsza kulisszatitkaiból A legnagyobb üzlet — A „Cadillac- kormány” — A gazdasági élet kábítószere Még egyszer a hatvani ifjúsági klubról Az Egyesült Államokban ez év január 20-a, az új elnök eskütétele óta, három ízben vizsgálták felül az amúgy is rekordnak induló katonai költségvetést. A New York-i tőzsde érzékeny reagálása mutatja, hogy a július 26-i emelést bejelentő Kennedy-beszéd másnapján hallatlanul felszökött az összes hadirészvény árfolyama. Az eredeti — még az Eisen- hower-kormány által összeállított — 41,9 milliárdos hadikiadásokat először 2,1 milli- árddal toldotta meg, utána 3,5 milliárddal, s az összemelke- dés előreláthatólag végül is megközelíti a hétmilliárd dollárt. Az indok: a nemzetközi feszültség, a nyugat-berlini válság. Az a nyugat-berlini válság, amely körül éppen a NATO-hatalmak szították fel a mesterséges hisztériát. Ezért a közeljövőben várhatólag folytatódni fog ez a folyamat, s a megemelt hadiköltségvetésből próbálják kárpótolni a hagyományos fegyverkezés érdekeit. Erre vall a tartalékosok behívása, a szárazföldi hadseregek 2 millió 200 ezer főre történő növelése is. Az egyik amerikai lap, az U. S. News and World Report igen őszintén és találóan állapította meg a következőket: „A fegyveres erők az Egyesült Államok legnagyobb üzletét jelenti...” Ez válóban így is van és ezen a „legnagyobb üzleten” belül ádáz harc folyik a jobb falatokért, a hasznot hajtó hadimegrendelésekért. Az elmúlt időszakban mindinkább kiéleződtek a súrlódások a hadiipar különböző ágai között. Ameddig a hadiköltségvetés emeléséről volt szó, közös fronton álltak, de amikor a felemelt összegek elosztására került a sor, ez az egység egyszerre felbomlott. T Az Eisenhower-kormány nyolcéves uralmának első időszakában a favorit a repülőgépipar volt. 1950. és 1955. között a hadimegrendelések mintegy 70 százalékát a repülőgépipar kapta meg, amelyen belül jelentősen emelkedett ezekben az években a munkáslétszám, s elérte a 850 ezret. Ekkor a tíz legnagyobb hadianyagszállító közül nyolc volt repülőgépgyár. Csupán egy példa: ebben az időben a Boeing repülőgépgyár 82 millió dolláros részvénytőkéjére 77 millió dolláros osztalékot fizetett. A B 58-as repülőgépek már drágábbak voltak a színaranynál, mert egy-egy fontjuk (kb. 43 dkg) 567 dollárba került, míg az aranyé csak 560-ba. Mindez azonban csekély összegnek tűnik ahhoz képest, amit 1955 után a nukleáris fegyverek gyártását végző üzemek, s a rakétaipar emésztett fel. Pontos összesítő adatok nem állnak rendelkezésünkre, hiszen ezek a hétpecsétes hadititkok közé tartoznak, az amerikai sajtó azonban nyilvánosságra hozta, hogy az Atlas rakétának csak a kutatási előirányzata 35 millió dollár, s maga a gyakorlati előállítás 3,5 mil- liárdot kíván. A Bomarc légelhárító rakétára 1,7 milliárd dollárt, a Nike típusúakra kétmilliárdot költöttek, s a Polaris rakétákkal felszerelt tengeralattjáró flotta kiépítésének összegét legalább nyolc- milliárd dollárra becsülik. Amikor Wilson ex-hadügymi- niszter úgy nyilatkozott, hogy ami jó a General Motorsnak, az jó az Egyesült Államoknak is, akkor az Eisenhower-kabi- netet „Cadillac”-kormánynak nevezték el Amerikában. Rövidesen azonban módosult ez a kijelentés, az Egyesült Államoknak az lett „jó” — legalábbis az új hadügyminiszter szerint —, ami a rakétaiparnak. Hyman Lumer, az ismert baloldali, amerikai közgazdász, találó hasonlattal, az amerikai gazdasági élet kábítószerének nevezte a fegyverkezési hajszát, amely egy darabig doppingol és serkent, de hosszú távon biztosan tönkreteszi a szervezetet. Az utóbbi években kitűnt, hogy a fegyverkezésre fordított dollármilliókból mind nagyobb rész kerül az atom- és rakétaiparhoz, az elektronikai és műszeriparhoz, ugyanakkor azok a hadimegrendelésre dolgozó üzemek, amelyek hagyományosan a legnagyobb hasznot húzták régebben, most egyre inkább visszaesnek. Ezek közé tartozott például az acélipar is. 1960-ban a hivatalos adatok szerint ugyan a rakétafejlesztés ötmilliárd dollárjával szemben 4,8 milliárd jutott a repülőgépiparnak, ám, ha az előbbihez hozzáadjuk a javarészt a rakéták tökéletesítésével foglalkozó elektronikai és távközlési vállalatok hárommilliárdos megrendelését, valamint a rakétakilövő-állo- mások építésére fordított 1,2 milliárd dollárt, az arány azonnal megváltozik. A Kennedy-kormányra ezért már kezdettől fogva nagy nyomás nehezedett a nagytőkések részéről, a fegyverkezési arányok helyreállítása érdekében. Megszületett ennek a maga „elmélete” is, amelyet a legvilágosabban az elnök tanácsadói közé tartozó Henri A. Kissinger professzor fejtett' ki „A választás szükségessége” című könyvében. Ebben a Pentagon egyoldalúságát és pazarlását bírálja. Nem abból a szempontból, hogy leszerelésre volna szükség a fegyverkezési hajsza helyett, hanem hogy „a nukleáris fegyver- gyártáson kívül elhanyagoltak szinte minden más fegyverágazatot”. Kissinger profesz- szor a korlátozott háború valószínűsége mellett száll síkra, vagyis olyan összecsapásokat és elszigetelt helyi háborúkat tart lehetségesnek, amelyek során nem használnak atomfegyvereket. Az elmélet gyakorlati következtetése az, hogy nem szabad elhanyagolni a hagyományos fegyverzetet sem, az atom- és rakétaipar mellett ennek is helyet kell adni a „nap alatt”. A párizsi Monde című napilap ezzel kapcsolatban világosan megírta: „A nem atomfelszerelésre előirányzott hitelek komoly előnyöket biztosíthatnak belső síkon: gyártásuk sokkal nagyobb létszámú és viszonylag képzetlenebb munkaerő igénybevételét követeli meg, mint az atomfegyvereké. Ez segíthetne az amerikai gazdaság jelenlegi nehézségeinek megoldásában és főként megkönnyíthetné az egyre fenyegetőbb munkanélküliség korlátozását”. A „korlátozott háború” elmélete és gyakorlati kivitelezése tulajdonképpen a korlátlan fegyverkezés folytatását segíti elő, anélkül, hogy csökkentené az atomfegyverkezési versenyt, injekciókat igyekszik adni a hagyományos hadiipari ágaknak. Tovább növeli tehát a feszültséget, s a veszélyt, beleértve egy nukleáris világégés veszélyét is, amelyet nem lehet elválasztani egy „helyi méretű” ösz- szecsapástól. Eggyel több ok, hogy a világ haladó erői még erőteljesebben követeljék az általános és teljes leszerelést, és a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését. Közel a Bükk, idelátni a lefosztott lombú erdőt. S itt az épületek határolta parkban is leveleiktől levetkőztetve állnak a kis fák. Az épületek között úthenger gőzmotorja csattog, s a hangot felerősítve verik vissza a falak. Bitumenes utat építenek a munkásokat műszakba vivő áutóbuszok számára. S a házak közé befutó szántóföldek szalagjait is már kerítések szorítják vissza — drótkerítéssel vonják körül az egész telepet. Hét épület, 136 család, hatszáz ember — ennyi az egri Finomszerelvénygyár lakótelepe. Munkások, munkáscsaladok laknak itt. S ahány ember, ahány család, annyi a különböző gond, baj,, probléma — és az öröm ... Jól táplált apróságok Nem is olyan régen még munkások - birtokolták a gondnoksági épület emeleti részét. Munkásszálló volt itt. Ma ezt a helyet a bölcsőde és napközi Helyesbítés — némi reménnyel Lapunk november 22-i számában a Magyar Távirati Iroda Heves megyei szerkesztőségétől, illetve a megyei tanács mezőgazdasági osztályától kapott értesülés alapján azt közöltük, hogy a hevesi Petőfi Tsz-ben naponta két lánctalpas traktor forgatja a talajt. Hevesen minden bizonnyal naßy megrökönyödéssel olvashatták ezt közlést, hiszen, amint levelükben írják, hónapok óta könyörögnek traktorokért, hogy 102 hold szőlő és gyümölcsös alá idejében megforgathassák a talajt. Érthető tehát a hevesiek csodálkozása a hírt olvasván, amelyben több hónapos vágyuk látszott megvalósulni — sajnos, csak papíron. Mire e sorok megjelennek, reméljük, már valósággá válik lapunk közlése, s a régóta ígért gépek már ott dolgoznak a hevesi határban, s ha így van, ez lesz a hevesi Petőfi Tsz tagsága számára a legszebb helyesbítés. Karcsúsító testgyakorlás írógépelés közben Néhány londoni irodában a gépírónők hasznos újítást vezettek be. Miközben munkájukat végzik, lábukkal egy bi- ciklipedál-szerű berendezést hajtanak. Ez a testgyakorlás állítólag karcsúsítja a bokát és javítja a vérkeringést és ezáltal az ifjú gépírónők szerint — hozzásegít a munka jobb elvégzéséhez. otthon foglalja el. — Azelőtt az 5-ös épületben tartózkodtunk, két szoba összkomfort volt a mi birodalmunk — mondja Szimcsák Ilona, a bölcsőde vezetője. — Ezt a szűk helyet kinőttük. Rövid idő alatt szinte megkétszereződött a gyerekek száma. örömmel és készségesen kalauzolt végig a szépen berendezett, ragyogó tisztaságú szobákon. Megmutogatta a szakmai felszerelések' tömegét, az új bútorokat, a játékok sokféleségét. S az apróságokat. A hálóban éppen ebéd utáni csendes álmukat töltötték a kicsik. A másik szobában édes, gügyögő lárma fogadott. Egy aranyos szöszi lányka ágyának korlátját rázta dühös erővel és erélyes hangon kiabált valami érthetetlen dolgot. Szomszédja, egy buksi fekete legény, csodálkozva, némán nézte a „rendbontót”. • (Hiába, a női nem már itt, a bölcsődei kiságyban is hangosabb!) Szép, jól táplált, ápolt gyereket láthattunk mindenütt. A napköziben Mózes Magdolna, helyettes óvónő vezetett körbe a szobákon. Ö is a felszereléseket, a játékokat mutatta. A stílszerűen berendezett foglalkoztatót; az egyik sarokban a lányok játéka állt. sok-sok baba apró bölcsőkben, kis paplanokkal ' betakarva, bababútorok, kis lábasok a fő- zőcskézéshez; a másik sarokban á fiúk játékait láttuk, s aztán a választékos ízléssel berendezett mese-sarkot. Évente 200 ezer forintnyi kár...?! Alex Frigyes, a laktóelep gondnoka, már hosszú évek óta áll posztján. Sokrétű, áldozatos munka az övé. - De becsülettel és lelkiismerettel végzi azt. Ügy akarja, hogy mindenkinek jobb legyen, hogy mindenki magáénak érezze ezt a telepet. Ismeri az embreket. Az apraját és a nagyját. — Szépen fejlődő telep a mienk — mondja. — Az emberek jól élnek. Van tizenkét TV- és öt autótulajdonos, soknak motorkerékpárja. A motorosoknak külön garázs is épült. i A Népújság november 22-i számában K. I. „Két óra a hatvani ifjúsági klubban” címmel írt riportot. Soraiban megjegyezte, pillanatképekben számolva be a szerdán rendezett klubestről, hogy kifogásolni lehet azt a körülményt, hogy a gimnazisták kis létszámban látogatják a városi ifjúsági klubot és ennek az az oka, hogy a tanárok a diákokat nem engedik ide. Felveti azt a kérdést is, hogy nem tudja megérteni, hogy ezek a gimnáziumi tanárok a nevelésükre bízott diákokat miért nem engedik a munkás- fiatalok közé? Ezt a cikk írójától a klubban levő egyik fiatal kérdezte, amire ő ' nem tudott válaszolni. Mindjárt le kell szögezni, hogy érről szó sincs!. Még egyszer sem fordult elő, hogy a gimnázium tanárai megtagadták volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy egy diák, aki olyan szándékát jelentette be jóváhagyás végptt, hogy a városi ifjúsági klubba akarna menni szórakozni, ehhez ne járult volna hozzá. De miért is tiltanák meg a tanerők, hogy a középiskola diákjai egy városi szinten szervezett ifjúsági klubban szórakozzanak? El lehet képzelni, hogy a gimnázium többségében paraszt- és munkásszármazású tanulóit bárki is eltiltaná attól, hogy „munkásgyerekek közé” menjen? Az igaz, hogy a gimnáziumban is van ifjúsági klub, melynek keretében aktív klubélet folyik minden szombaton, A kulturális lehetőségek adva vannak a laktóelepen. A gondnoksági épületben moziterem, klubhelyiség, televízió áll a telepiek rendelkezésére. A mozi mindig „telt ház” elölt változatos műsorokat, friss filmeket játszik. Legutóbb is Csuhraj, a világhírű szovjet filmrendező. díjnyertes nagy filmjét mutatták be, a Tiszta égboltot. — A legnagyobb probléma a gyerekekkel van. Egyes szülők nem törődnek eléggé a nevelésükkel. S hiába minden egyes lakógyűlés, változás ezen a téren alig mutatkozik. Évente 200 ezer forintnyi kárt okoznak a gyerekek a társadalmi tulajdonban. Kezdve az ablaktörésektől a kilincsek, falak megrongálásáig, villanyégők leveréséig. Száznyolcvanhat különböző korú gyerek él a hervai lakótelepen. S bizony, eléggé elgondolkoztató az a' 200 ezer forint! Ebből az összegből már komplett költségvetést lehetne csinálni. A szülőkön múlik ennek az állapotnak a megszüntetése. A szülőkön, akik a könnyebb megoldást választva „kicsapják” az utcára a gyerekeket és sokszor még nyolc óra után is ott lármáznak, garázdálkodnak a házak között, a parkban. Vagy éppen a televízió nem nekik szóló műsorát figyelik. Fel kell, hogy ébredjen mindenkiben a szülői felelősségérzet, felelősség gyermekeik iránt. Hassanak oda a becsületes és jó szándékú szülők, hogy a gyermeknevelés ügye a laktóelepen is közüggyé váljék. Okos, meggyőző szép szóval értessék meg a felöltőién apákkal, anyákkal, hogy közömbösségük nem vezeti jóra a gyerekek sorsát. Késik a kenyér! Kevés a tej? Alszik a Sütőipari Vállalat?! Szinte állandó panasz, hogy nem kapnak idejében friss kenyeret. S ha kapnak is — nem eleget. Miért fordulhat elő mindez? más-más osztály közreműködésével. Tudomásunk szerint a városi ifjúsági klubot nem a gimnazisták részére szervezték elsősorban, hanem a gimnazistákon kívülálló, városi fiatalok részére. Nem kifogásolható, ellenkezőleg örömmel kell tapasztalnunk azt, hogy vannak gimnazistáink, akik annak ellenére, hogy a saját iskolájukban működő klub életében is részt vesznek, szívesen látogatják meg a városi klub rendezvényeit is, mert jól érzik ott magukat. Hadd idézzem a cikk írójának egy mondatát: „Az egyik asztalnál három ipari tanuló kártyázik”. Kérdezem, helyes és megengedett szórakozás-e ez egy klubban? A hatályos rendelkezések szerint diákoknak — márpedig az ipari tanulók is azok — a kártyázás sem klubban, sem másutt nem engedhető meg. Tudjuk jól, hogy ebben az oly alappal kifogásolható szórakozási formában milyen sok veszély rejlik, de különösen összeegyeztethetetlen diákjaink közösségi szellemben való nevelésével és felvetődik esetleg a sokat emlegetett „kettős nevelés” problémája is. Az iskolában tiltjuk a kártyajátékot, ugyanakkor a városi klubban engedélyezik. Helyes-e ez? — Kérdések, amelyek helyes megoldására a jövő adja meg a választ — és hisszük, hogy megadja. Dr. Rőczey Ödönné, a Bajza József Gimnázium nevelési igazgatóhelyettese. — Rendszertelen, hullámos a kenyérszáUítás — mondja Bánfalvi András, az élelmiszerbolt vezetője. — A Sütőipari Vállalat mostohagyerekként kezel bennünket. Nézze, fél három már jóval elmúlt, de a kenyér még sehol sincs. S ez itt mindennapos jelenség! Képzelheti, mi van ilyen komolytalan szállítás mellett szombati napokon?! S pláne akkor, ha ezt még tetézi az is, hogy a megrendelt egykilós fehér kenyér helyett barnát szállítanak. A megrendelt kenyérmeny- nyiség nem mindig elegendő! Ez a hiba annak tudható be, hogy a szükséglet felmérése lehetetlen; a telepiek nem állandó vásárlói a boltnak, sokszor az üzemi büfében szerzik be a kenyeret, vagy a városból hoznak. (Talán lesz valami változás ezen a téren, mert az üzemi büfét megszüntetik). Ilyenkor aztán a boltos nyakára szárad a kenyér, eladni lehetetlen, A tej esetében is hasonló a helyzet... Hiába rendel a boltos elegendő mennyiséget, nem mindig fogy el, mert máshonnan szerzik be a telepiek. Bizonyos mennyiség tehát mindig megmarad! A Tejipari Vállalat sem fogad el visszárut — s erre megint a boltvezető fizet rá. — Egy hűtőgép mindent megoldana — mondja Bánfalvi boltvezető. ★ Összefoglalva a lakótelepen tapasztaltakat: A Sütőipari Vállalat gondoskodjék arról, hogy rendszeres legyen a kenyérszállítás, időben érkezzék a friss kenyér! Az Élelmiszeripari Kiskereskedelmi Vállalat váltsa valóra több hónapos ígéretét! S az illetékesek keressenek megfelelő megoldást az ellátottság megjavítására mind az élelmiszer-, mind a zöldségellátás vonalán. (A Petőfi Tsz, amely szerződésileg vállalta a lakótelep zöldséggel való • ellátását, eléggé inkorrekt módon járt el.) Jogos követelések ezek. Hatszáz ember várja, hogy e bosszantó helyzeten változtassanak. Pataky Dezső Apróság: TOLLBAMONDÁS „Madár szállt az ágra. Pont. Az ágról hópihék pottyantak le a havas földre. Pont. Talán többé már nem is lesz tavasz — gondolta dideregve az ágon gubbasztó kicsi cinke. Pont’. Apró fiúcska hasal az asztalnál, és karcoló tolla nyomán egyre alakulnak, formálódnak a betűk. Néha felnéz, bátortalanul kérdez is: „száll, az hány lö. A többi, ugye, két bö. Mi az, hogy gubbasztó? Azt még nem tanultuk". De a nagynéni, aki, tollba mond, kérlelhetetlen: Írjad, azt neked is tudni kell, amit meg nem tanultatok, majd megtanuljatok ... Ne feleselj, ne kérdezősködj! írj! És a fiúcska ír, kitti keze remegve vezeti a tollat és alig mer felpillantani nénjére, akinek kezében úgy villog a kötőtű, mint két félelmetes fegyver. A tollbamondásnak vége. A kisfiú tbüszkén nyújtja át füzetét s várja az elismerést. Egy oldalt, diktálás után leírni, nem kis dolog egy másodikosnak. De késik a dicsérő szó! A kötőtűk egy pillanatra megállnak, aztán már csattog is a néni: „A száll csak egy lö? Hát, hány szárnya van a madárnak? És itt is hiányzik egy tö! No, nézel a kis gyámoltalant, három hibát csinált! Nem szégyelled magad?. Nem kapsz semmit a Télapótól, megmondták apukádnak, milyen hanyag, felelőtlen vagy. Ilyen nagy fiú és ilyen hibásan ír" — zuhog az „elismerés” a pityergő emberkére. Másnap. A nagynéni a hivatalban van. Másol. Géppel. Gép- irónő már tíz éve. Fürge ujjai mozdulatára apró betűk elevenednek a fehér papírra, szavak, mondatok töltik be az oldalt. S amikor vége a másolásnak, összefogja a „paksamétáű’, megigazítja frizuráját és belibben főnöke szobájába. Ott ketten is kapnak utána — már várták a fontos levelek másotatát, amit még ma; továbbítani kell. Eltelik néhány perc; és kivágódik a főnöki', ajtó: „Mária, kérem,', mi van magával?', Tessék, itt a munka-', ja, legyen szíves má-', solja le újból. S ké-‘, rém, máskor jobban', vigyázzon!” Piruló', arccal veszi át a felé-', je nyújtott leveleket,', amelyeken mintha ki-', ütések volnának, úgy' piroslanak az odaírt', javítások: „szállítás egy l-lel, „többé nem• fordulhat elő” egy] b-vel, Mária zavartan, tesz új papirt a gép-; be és ebben a pilla-; náthán érzi, milyen; igazságtalanul türel-; metlen volt öcsikéjé-; vei szemben. És sír,; ő, az érettségizett, a; tízéves gyakorlattal, rendelkező, éppúgy, mint tegnap este kis öccse- —p. Pillanatképek a bervai lakótelepről: Rövid látogatás a bölcsődében és a napköziben — Kártevő gyerekek — Hogyan áll a kenyérkérdés?
