Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-11 / 240. szám
4 NÉPOJSAG 1961. október 11., szerda ti I Hit Csoki a kanális rácsán ... — Úgy megennék egy kis csokit — zsünnyögi a lány, egy félig kocsma, félig presszó jellegű, vendéglátóipari tünemény előtt. — Gyere be és válassz, hogy melyiket akarod... — Nem, nem! Én ide nem megyek, még mit nem — tiltakozik a lány. — Jó... akkor én veszek, dehát nem tudom, melyiket . szereted. — Mindegy. Csak csoki le- OVen, A fiú eltűnik az ajtóban, bent rámutat egy szép csomagolású, rózsaszínű csoki-szeletre, s kér belőle négy darabot. Odakint a lány repesve veszi át, de ajkáról tüstént lehervadnak a mosoly virágai, mikor a szeletek árát böngészi. Fintort vág, ám azért beleharap kis fogacskáival a csokoládéba, de már köpi is ki az egészet, s a csonka darabot a kanális rácsára dobja. — Pfuj... ilyet vettél, forintosat?! (pataky) — HUSZONKÉT gép közül 15 minden éjszaka dolgozik Átány határában. A Hevesi Gépállomás traktorosai ezzel is segítik a község tsz-tagjait, hogy mihamarabb végezhessenek az őszi szántás-vetés munkálataival. — AZ ELMÚLT vasárnap a füzesabonyi járás KlSZ-fiatal- jai társadalmi munkában segítettek a járás terrflelőszövet- kezeteinek a kukorica betakarításában. Dormándon például 14, Mezőtárkányban 27, és Füzesabonyban 42 KISZ-fiatal vett részt ebben a munkában. Engedjék meg. hogy bemutassuk Varga Tibort, az egri i Gárdonyi Géza Színház új művészét, aki ebben az évben végezte el a Színművészeti Főmwisora: Karácsondoű; este 8 órakor: A montmartrei ibolya Rózsaszentmártonban; este 7 órakor: Tartuffe iskolát, s Kálmán Imre Montmartrei ibolya című operettjének egyik főszerepében mutatkozott be Heves megye közönségének. S tegyük hozzá: sikerrel. ★ Színházi krónikánkat egy jó hírrel folytatjuk: november 3-án az ideiglenes egri színházi épületben megkezdi előadásait a Gárdonyi Géza Színház. Ezekben a napokban már szerelik a forgószínpadot, a világítást, rögzítik a széksorokat, s november 3-án — ha az építők, a szerelők is úgy akarják — a közönség elfoglalhatja a helyeket, kigyúlhatnak a reflektorok, az ügyelő jeladására fölmegy a függöny és Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékával kezdődhet az előadás az évad első egri bemutatója. ★ A jó hír mellé akad kellemetlen esemény is. Ilyen többek között a betegség, amely mindig váratlanul jelentkezik és nagy gondok elé állítja a színház vezetőit. Jelenleg Kovács Máriát, Rassy Tibort és Füzessy Ottót kénytelen nélkülözni a színház, s néhány hetes betegség után Magda Gabi is csak az utóbbi napokban kezdte el a próbákat. Nem kis gond pótolni a betegeskedő színészeket. Füzessy Ottó betegsége miatt például 6 nappal kellett elhalasztani a Sok hűhó semmiért bemutatóját, s 14-én is csak úgy lesz előadás, hogy Claudio szerepét vendégművész, Mezei Lajos, a kecskeméti Katona József Színház tagja játssza. ★ Egy rövid hír a szervező-irodából. Az egri közönség nagy érdeklődéssel várja a színházi előadásokat. A felnőtt bérletek mellett jól halad az ifjúsági bérletezés is. ' Már eddig 150- nél több ifjúsági bérletet adtak ki, mint az elmúlt évadban. — És a vidéki előadások? — Bár még csak egy hónap telt el évadkezdés óta, eddig már 53 táj-, illetve Kis Színház-i előadást tartottak a Szeress belém, a Tartuffe és a Montmartrei ibolya című darabokból. ★ Benyitottunk a próbákra is — igaz, néhány pillanatra csupán. — Vass Károly rendező irányításával próbálják Shakespeare vígjátékát. A színpadon többek között a vendég: Mezei Lajos és az egriek: Stefanik Irén, Paláncz Ferenc, Zakariás Klára. F. Nagy Imre, Kanalas László. Kozaróczy József rendezésében megkezdődtek Miljutyin operettjének, a Juanita csók- já-nak próbái is. A főbb szerepeket Bürös Gyöngyi, Kanalas László, Lenkey Edit és Antal László játsszák. Horváth Jenő két darabot rendez egyszerre. Egy műsorban került bemutatásra Sartre a Tisztességtudó utcalány és Marimée A művésznő hintája című darabja. Ezen a bemutatón többek között Magda Gabit, Stefanik Irént, Pálffy Györgyöt, Varga Tibort és Dánffy Sándort láthatja a közönség. (m) 1961. OKTOBER 11., SZERDA: BRIGITTA 430 évvel ezelőtt, 1531. október 11-én esett el a kapeH csatáé ban ULRICH ZWINGLI svájci reíormátor, aki Luthertől függetlenül kezdte meg a katolikus egyház és egyben az aUamberen- dezés megreformálását. 1523-ban Zürichben egyházi és politikai újjárendezést hajtott végre, gazdasági és szociális reformokkal. Emiatt indítottak ellene harcot a katolikus kantonok. Fő műve- Commentárius. 35 évvel ezelőtt, 1926-ban, e napon halt meg LUTHER ..BÚR- BANK amerikai természettudós, korának kiemelkedő noyeny- nemesítőie. Mintegy 1300 kultúrnövényt nemesített (magnelkuU szilva és alma, tövis nélküli szeder, táplálkozásra alkalmas kaktuszok). Egyik kiváló burgonyafajtáját róla neveztek el. Búrban kísérleteinél a vegetatív hibridizációt alkalmazta,- elméleteiben darvinista és a mendelizmus—morganizmus ellensége volt. ÉRDEKES TALÁLMÁNYOK ÉS FELFEDEZÉSEK: A TELEFONT 85 évvel ezelőtt, 1876-ban GRAHAM BELL találta fel. Többek kísérletei után Belinek sikerült először elekt- romos áram segítségével az emberi hangot adóállomástól vevo- állomásig továbbítania. Bell egyik készülékét a londom Tudományok Múzeumában őrzik. A NYOMDAI SZEDÖGÉP egyik ősét 90 évvel ezelőtti KAS- TENBEIN készítette. Ez a gép a kész betűk felhasználásából indult ki, ezért nem váltotta be a követelményeket: kezeléséhez három emberre volt szükség: az egyik billentyűzött,- a másik kizárta a sorokat, a harmadik pedig szétosztotta a szedést. Mozik műsora EGRI VÖRÖS CSILLAG Katonazene EGRI BRÓDY Öt töltényhüvely GYÖNGYÖSI PUSKIN A macska kinyújtja karmait GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Nincs előadás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Nincs előadás HATVANI KOSSUTH 2x2 néha 5 HEVES A megbilincseltek PÉTERVASÁRA Egy évig tartó űt FÜZESABONY Tisztes úriház Leszoktam a dohányzásról Igen kérem, leszoktam a dohányzásról. Az emberi akaraterő egy olyan példája ez, amelyért megérdemelném legalább a miniszterhelyettesi tárcát, mert kérem, én nem vagyok tolakodó. A tolakodásról is leszoktam. Ügy látom, már többen szintén ezzel a gondolattal foglalkoznak. Az úgy volt, tetszik tudni, hogy elszívtam egy Kossuth-ot. Cigarettára gondoltam. Szép, henger alakú, fehér rudacska volt ez, benne a barna és a sárga színeknek olyan harmonikus és melengető keveréke, hogy láttára az ember tüdeje kellemesen vé- gigborzong. Én ezt a cigarettát elszívtam — életem utolsó cigarettáját. Elég! — mondtam. — Leszokom! — mondtam, — mert — igyekeztem vigasztalni magam — a dohány árt, öl, butít, és füstöl. Utolsó cigarettám után megköny- nyebbülten sóhajtottam fel. De szép az élet! .Végigsimítottam a futó őszi szél hátán, megvakargattam a füle tövét és — boldog voltam. Elhatároztam, hogy otthon ötvenszer leirom: éljen az akaraterő! ötvenszer. Nem... inkább tízszer ... Telt, múlt az idő és én már három órája leszoktam a ciga- rettázásról. Lassan bizonyos határozatlanság fogott el. Kezdtem nem is olyan elviselhetetlennek érezni a dohányzás gondolatát, sőt, kezdődő vonzalmat ébresztett bennem, mint a rég nem látott kedves emléke. — Hm... — mondtam magamban, de csak úgy mellékesen és dudorásztam is hozzá, hogy ne tűnjön fel. — Hm... Aztán elkezdtem filozofálni. Lehet leszokni csak úgy máról holnapra. Hátha ez is árt? Nem fokozatosan kéne inkább? Aztán beláttam, hogy ez a leghelyesebb. Pirulva és szemlesütve nyúltam a zsebem felé, hogy fokozatosan szokjak le a dohányzásról. Könnyek szöktek a szemembe, inert egy árva csikk nem sok, annyi sem volt a zsebemben. Akaraterő!! — bökte hüvelykujját bordáim közé a lelkiismeretem. — Ühüm ... hörögtem beleegyezően, de a légcsövem és a tüdőm halkan, finoman vonaglani kéz- ■ de tt... Amikor nagy nehezen el tudtam aludni este, borzalmas álom gyötört. Egy óriási szivarral verekedtem és közben ezt üvöltöztem: Három forint egy doboz Kossuth! Aztán egy erdőbe kerültem, ahol fák helyett cigaretták, bokrok helyett csikkek álltak és jött egy kis emberke, szájában egy cigarettával, szívta és megkér-» dezte: kell-e csikk? És az emberke nőtt .. . nőtt. A cigaretta is nőtt a szájában, aztán , kigyűlt az erdő, jöttek a mentők és a fogorvosok és mindnek cigaretta volt a szajaban... Nem bírtam tovább. Üvöltve felébredtem és átkutatva a tegnap óta takarítatlan hamutartót, kikerestem egy csikket... Micsoda illat! Na, igen, mondanák Önök, de hol az akaraterő? Tessék ide figyelni, megmagyarázom. Mert kérem, akaraterő kell ahhoz is, hogy valaki leszokjék a dohányzásról. Büszke vagyok magamra, hogy annyi csábításnak ellenállva, továbbra is kedvemre füstölöghetek. Ehhez is kell akaraterő! —bor— Rövid pihenő után hozzáfogtak a második: cölöp leveréséhez. Végre az utolsó, a negyedik is a talajban volt. Vastag acéllemezt helyeztek a cölöpökre és csavarokkal jól hozzárögzítették. Kész volt az emlékmű fundamentuma. Este nyolcra befejezték a munkát. A homokos tisztáson, a fura szürkéskék növények között, rozsdamentes acélból készült obeliszt állt. Tetején aranyfoglalatban rubincsillag ragyogott a lenyugvó Nap fényében; Az emlékmű lecsiszolt négy oldalán egy-egy szín- arany dombormű csillogott. Konsztantyin Eduárdovics Ciolkovszkij és három követője — akik nagy szerepet játszottak annak előkészítésében, hogy az emberiség beléphetett az űrkorszakba ■— nézett a marsbeli tájra. Az űrhajósok megindultan álltak az emlékmű előtt és jogos büszkeség töltötte el egész lényüket. Hazájuk lélegzését érezték a végtelen űrön keresztül, amelyet űrhajójuk azért hódított meg, hogy itt, ezen a távoli bolygón hagyja a tudomány nagyszerű diadalának jelképét, A SZIKLA Belopolszkij és Melnyikov semmi újat nem fedezett fel az űrhajótól északra és keletre. A táj semmiben sem különbözött a már átfésült nyugati résztől. Az volt a benyomásuk, hogy a Mars természetvilága mindenütt egyforma, de főleg a bolygó azon a részén, ahol az „SZSZSZR— K SZ2” főidet ért. A szovjet tudósok mindehhez hozzávették azt, amit a Mars fölötti repüléskor az ablakokból láttak, s arra a következtetésre jutottak, hogy a bolygó csaknem teljesen lapályos sivatag. Az „ugró. gyíkok” és a „nyulak” voltak nyilván az állatvilág egyetlen képviselői. Ez nagyon furcsa volt és szinte ellentmondott a biológia törvényeinek. „Miért maradt meg a Marson csak két állatfaj? — csodálkozott Belopolszkij. — Hová lettek a többiek? Lehetetlen, hogy mindig csak „gyíkók” és „nyulak” éltek volna itt. Miért maradtak meg ezek és haltak ki a többiek? A növényzet a Marson nagyon szegény. Jelenleg a bolygó növény- és állatvilága ellentmond egymásnak, Itt valami titok lappang”. Ilyennek látták a Marsot az első emberek, akik a Földről érkeztek. Valóban ilyen volt-e? Erre a kérdésre csak a jövő válaszolhat. „Az élet fejlődése számára döntő jelentőségű az az ener- giamennység, amelyet a bolygó központi lámpásától, a Naptól kap — mondta egyszer Belopolszkij. — A fejlődési folyamat egészében véve ettől a tényezőtől függ.- Egyáltalán nem szabad azt hinni, hogy minden bolygón, amelyen élet keletkezett, e folyamatnak emberhez hasonló lény megjelenéséhez kellett vezetnie. A Mars mindigis lényegesen kevesebb napenergiát kapott, mint a Föld. Teljesen logikus, ha azt mondjuk, hogy a fejlődés e bolygón sokkal lassabban ment végbe, mint a Földön és nem vezetett fejlett gondolkodású lény megjelenéséhez. A Földön, amelyen jobbak a körülmények, mint a Marson, s több napenergiát kap, gyorsabb volt ez a folyamat. A Venuson, amelyen még jobbak a viszonyok, még gyorsabb volt a fejlődés, és nagyon valószínű, hogy a Venuson levő élet túlszárnyalja majd a földit. A természet rendkívül változatos, s amint azt a Mars példáján látjuk, bármilyen körülményekhez alkalmazkodik.” Kámovnak akkor jutottak eszébe ezek a Belopolszkij-íé- le szavak, amikor a terepjáró ablakából még mindig ugyanazt az egyhangú marsbeli síkságot látta. A terepjáró dél felé haladt, abba az irányba, amelyet még nem kutattak át. Kámov úgy határozott, hogy befejezik a kitűzött programot és egyedül indul el az utolsó expedíciős útra. — Ez a kiutazásom inkább csak formális jellegű — mondotta társainak. — Csak azért megyek, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet és ne mondhassák, hogy nem teljesítettük a tervünket. Munkánkat a Marson befejeztük. Nincs semmi értelme, hogy két ember életét kockáztassuk. — De egyét sem — szólalt meg Pajcsadze. — Nem történik semmi bajom — felelte Kámov. — Szép nyugodtan megteszek száz kilométert és visszafordulok. Elvégre meg kell tudnunk, mi van délen. Ha meg valami történik velem — tette hozzá —, Borisz Nyikolájevics segítségére lesz majd Konsztantyin Jev- genyicsnek. Nehéz dolga lesz egyedül, mivel Arszén Georgije- vics kidőlt a sorból. Minden érvelésük hasztalan volt: Kámov kitartott a magáé mellett. Társai tudták, hogy kár vitatkozniuk, és fájó szívvel egyeztek bele, hogy parancsnokuk egyedül induljon útnak. Belopolszkij megígértette Kámowal, hogy semmi körülmények között nem száll ki a gépből. A terepjáró óránként átlag negyven kilométeres sebességgel haladt és Kámov feszülten figyelt előre, nehogy belefusson a „mocsárba”. A táj fokozatosan, de észrevehetően lejtett. Egyre több tó tűnt fel és a növények is magasabbak voltak itt, mint az űrhajó állomáshelyének környékén. Kámov észrevette, hogy a bozótok sűrűbbek és terebélyesebbek lettek. Ha később tömör falként zárják el az útját, vissza, kell fordulnia. Esztelenség volna keresztülhatolni rajtuk. (Folytatjuk! után nyújtota le társainak a nehéz acélcölöpöket. Aztán bezárta az ablakot, felfrissítette a helyiség levegőjét, újból megemelte az űrhajó törzsét és kiszállt. — Ezt aztán elnézték! — mondta. — Ezt a körülményt az űrhajó megszerkesztésekor figyelembe kellett volna venni. A cölöpök leverése még itt a Marson sem ment könnyen. Odalent a Földön három ember nem tudott volna megbirkózni ezzel a munkával; A - Marson uralkodó kisebb nehézkedési erő azonban lehetővé tette, hogy leküzdjenek minden akadályt. A villamoscsörlő a levegőbe emelte az első cölöpöt és függőleges helyzetbe állította. Melnyikov és Belopolszkij a könnyű alumíniumlétrán állt és tetejére egy nehéz vibrátort szerelt. Villanyáram hajtotta ezt is, • mint a csörlőt. Az áramot a terepjáró akkumulátorai szolgáltatták; A vibrátor a Földön mintegy háromszáz kilogrammot nyomott, de itt súlya száztízre csökkent. Ám ez is elég volt; ketten erejüket megfeszítve húzták fel a létra tetejére. A cölöpöket nagyon óvatosan kellett leverni, mert gyorsan szaladtak lefelé a homokos talajban. Ilyen körülmények között nehéz volt fékezni a vibrátort. Kámov bekapcsolta az áramat, s aztán nyomban kikapcsolta: Melnyikov és Belopolszkij pedig néhány fokot lejjebb ereszkedett a létrán. Így ment ez addig, amíg a cölöp felső vége egy síkba nem került a homok felszínével, XLiV. . Az űrhajó mellett jelölték ki az emlékmű helyét, egy kis tisztáson, amelyet minden oldalról sűrű bozótos vett körül. A tisztás közepétől húsz méternyire húzódott a legközelebbi bokor, tehát az „ugró gyík” nem tudott észrevétlenül felbukkanni. A munkát végző űrhajósok jól felfegyverezték magukat. Pajcsadze azon volt, engedjék meg neki, hogy a kijárati kamra nyitott ajtajában ülhessen. Onnan a magasból jól szemmel tarthatta a tisztást és figyelmét nem kerülhette el a megjelenő hatalmas vadállat. Ö maga pedig védve volt az ajtóval szemben álló terepjárótól. Az űrhajósok minden óvintézkedést megtettek, tehát nyugodtan dolgozhattak. Váratlan nehézséget okozott a vékony acélcölöpök kihozása az űrhajóból. Ezeket a cölöpöket a „földbe” verik, hogy az emlékmű szilárdan álljon a bolygó talaján. Egy-egy acélcölöp tizenkét és fél méter hosszú volt, s nem fért át a kijárati kamrán. A szűk folyosón nem tudták megfordítani. Végül az obszervatórium ablaknyílását kellett felhasználniuk. Az űrhajósok ezen a nyíláson jutottak be a rakétába még odalent a Földön, amikor a kijárati kamrát eltakarta a startállványzat. A négy cölöpöt átvitték az obszervatóriumba, aztán jól bezárták a belső helyiségekbe vezető kerek ajtót. A futóművet bevontak és az ablaknyílás egészen közel került a „földhöz”. Kámov, aki az obszervatóriumban maradt, egymás
