Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-08 / 238. szám

V

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSÁBAN

MOLNÁR JENŐ versei:

Ha a békére gondolok

Ha a békére gondolok, anyám hű szeme jut az eszembe.

Ha a békére gondolok,

Lollim lágy szava száll felém egyre.

Ha a békére gondolok, szívemre hull fiam kacagása.

Ha a békére gondolok,

sarjad a szívek legbátrabb álma.

Ha a békére gondolok,

táncra perdülnek mind az emberek.

Ha a békére gondolok, a tavasz szirom-esője pereg.

Fájó korunkban mindez mostoha.

Anyák hű szeme, Kedves szép hangja elvész valahol a kalmár zajba.

El a kacagás, el a gyermekarc.

Vigyázz öreg Föld! Koldusán maradsz.

Ez mind ami szépség, ez mind ami jó; Dédelgetni és szeretni való,

Volt, van és lesz, ez örök emberi, százszor átkozott, aki elveszi.

Kik féltve őrzik az anyák álmát, Kedvesek dalát óvón vigyázzák, a gyermekeink éber őrei, ki másra vigyáz és magát őrleti, kik fényt hoznak az emberiségre, szirmot szórnak a jövő elébe,

— áldassanak érte!

Reggel a vonatablakból

Hajnalba hull a fáradt éjszaka, vidámabb lesz a kerekek zaja,

a halott vidék lassan feléled, a futó mezők már visszanéznek.

Apró állomás. Csak egy házikó.

Előtte kint vár egy serény rigó.

Friss fogat vágtat. Miesoda galopp! Megelőzi a készülő Napot?

Hiába szalad, mert már lemarad: szemközt a dombon most kel fel a Nap.

PAPP MIKLÓS:

Küzdelem, versekkel

Öh csali lehetnék egyszerű, gyerek-mosoly, virág-derű,

olyan, ki nem akar sokat, kínlódni látomásokat,

ki nem pihenhet nyugton el, s betűk hajtják, hogy adni kell,

kibe annyi jó s rossz futott, hogy bőre feszül, mint a dob,

íjként feszítik új szavak, nem lehet nem-száj, hallgatag,

s kalászos-kenyér örömét versek rugdalják szerteszét,

ritkán tud jót kacagni és rásúlyosul a rendelés,

sarkantyúzza, mint vad lovát áldozzon, fusson új utat,

nem hagyják élni a víziók s lába az égből is kilóg,

zabláját rángatják sorok, ágaskodik és rúg, dobog,

szakítana atomra szét gondolatot, ritmus-zenét,

karámjából kitörne már. de fogja a toll, rím, szabály;

hiába futna: szülő-kínja a vers-harcokra visszahívja ...

De jó lenne élni szépen: dobog család-szívverésem,

olyan: ... mindenkinek lenni, sosem sírni, csak nevetni;

akár az alma: szép, kerek s fölkínálni, hogy egyetek,

hússá sülni meg, ízesen, boldog asztalon hadd legyen,

szívben lakni, kerek házban boldogságunk megtaláltam,

s mint az egyszerű emberek egészséges és friss legyek,

harcos szó, domb, meg kisgyerek, ki a világban hempereg.

Kérés:

. Egésznek oly jó volna lenni, kettőből egyet összetenni.

ANTALEY ISTVÁN versei:

Jó éjszakát 1

Csendes lett a széles udva- a gyerekek elszéledtek, elvitték a zajt magukkal, a zugok üresek lettek.

Nem pattog a fürge labda, a homokban vár nem épül, csillagfény hull az ablakra, aztán minden elsötétül.

Álmos lett a mackó, ásít... Lefektetem Zsuzsi babám, én sem leszek fenn sokáig, jó éjszakát, Édesanyám!

Tudjátok meg...

Ti, akik sorban ültök itt, köröttem, akikkel mostan együtt utazom, nem tudjátok, hogy kire gondolok most, a Tarján felé futó vonaton.

Ti fák, akik mellettünk elsuhantok, ti felhők, akik lenéztek reám, ugye, nem tudjátok, hogy verset írok e verőfényes tavasz-délután...?

Mind-mind, akik itt vagytok most

köröttem,

fák, madarak, felhők és emberek, tudjátok meg, hogy bármint is szeretlek titeket, — Hozzá írom versemet!

CSOMAG

A papírját oly izgatottan téptem, s amit kerestem, nem találtam mégsem.

Sütemény. Sem levél, sem üzenet... Azt kívántam: ne is jött volna meg !

FORGÁCS KAROLY:

Tiszaparti ősz

Arany és bíbor: szinte nyári pompa; Az égen zápor kékje csillog gyöngyén, S amíg a folyó szürke nyugalomba öltözve habzik a parttalan völgyben, Ólomból metszett fűz-törzsek haj-ága Meztelen ing véres lombok között,

Az illatok szárnyat nyitó világa — Érzed — egy széttárt kapun kiszökött. Ha szellő vés bordát a víztükörre: Zörren, min tegnap puha szót súgott,

S a kék, piros virágok földre törve lllattalanok: meglazult hurok.

Szemem aranyló nyárfákat ölel,

S a bokrokon a vércseppekre int,

Mégis valami sebzett hang felel Kérdezetten s az örömöm meging: Agyagszín habok torkába zuhan,

Majd felbukkan s a hullámokra lép,

A barázdákra kacsint boldogan,

Hol kél a mag, jó derűt szórva szét.

ORVOS LÁSZLÓ:

Elfelejtett széndarab

Darab szén hever utam ban, semmitmondó, fekete rög.

Lábam megmozdul akaratlan s a szén az árokba görög.

Lépnék... De valami fékez —

•hirtelen támadt bűntudat:

'kegyetlen voltam a szénhez, így tennem tán mégsem szabad.

Hisz sok-sok fáradt éve már, hegy cimborám nékem a szén.

Bízvást tárom föl otthonát nap mint nap. ősi rejtekén.

S lám csak, mégis lelketlenül árokfenékre rúgtam el...

És kezem fű közé merül s egy darab kincset felemel.

NÉGER KÖLTŐK VERSEIBŐL:

CLAUDE MC KAY:

Amerikához!

Mérget csöpögtetsz titkon ételembe.

Ha dolgozom, száraz kenyér a bér, mert vétek az, ha ajkam enni kér.

És mint a tigris, törsz a védtelenre.

De érzem én, hogy bűnhődsz nemsokára Rút dög leszek kit senki nem sirat.

Ó, eljön majd a boldog pillanat, hogy béke száll a néger homlokára.

Széttörhetetlen gránittömb vagyok. Szememben, lásd, egy tisztult kor ragyog. Nem ölhetsz már meg gyilkod özönével!

Gonosz vasuk’ bár érzem keblemen, a forradalmat mégis hirdetem.

Te elpusztulsz, de él tovább a néger!

. (Fordította: Rakovszky József.)

(Claude Me Kay Jamaicában született 1891-ben. Tizenegyen voltak testvérek, ő volt a legkisebb. Egyik bátyjánál nevelkedett. Asztalosinas, majd kocsigyártó. Később New Yorkba került, ahol több éven át művelte magát, közben keményen dolgozott. Beutazta Európát, fél évig élt a Szovjetunióban. Jelenleg újságíró az Egyesült Államokban, és tagja a színesbőrűek fejlődéséért küzdő nemzeti szövetségnek, melynek élén Roosewelt elnök özvegye áll.)

HARGITAI ISTVÁN:

Szeptemberi ég

Finom, szerény, tündökletes nyakék Köröskörül a szeptemberi ég.

Gyöngyszeme még a Harsányzöld akác, Mellette rőtarany a réti sás ...

így messzebbről: a nyír, s a nyár vegyest Hullat, kimondhatatlan színeket,

S leírhatatlan békesség terül A dombra húzó lánctalpas körül...

Ekék nyomán a kiforlult muhar Helyén a friss föld dús lélegzetét Hallani vélem, — kövér nyúl inai A répa közt, s piros, meg tompakék Szőlő szemekre ráterül a köd,

A fényes köd, — s megül a táj fölött.

FARKAS ANDRÄS versei:

Dantehoz

Szeptemberben a nyár már csalfa látszat Nézted te is a délutáni ég Elmúlásodra rányüó színét,

Hogy némán súghasd: még komédiázhat.

Az őszi félig-forró csillogásnak Te sem hitted túláradó hitét,

Csak kérdezted: kéll-e maradni még,

Hiszen az élet bomló látomás csak?

Az isteni komédia fölött

Húnyt szenvedélyed most is gőzölög,

Elmúlt csaták nyomában annyi méreg,

Amennyit csak a lángész lelke ér meg,

Aki csatáz élettel és halállal,

De poklot és eget egy szívre vállaL

Az állhatatlan fellegek ...

Az állhatatlan fellegek Csak szállnak és a kék eget Olykor nehéz gyásszal befestik, Hajnaltól délig, néha estig.

Ügy kezdődött ifjúkorom,

Hogy szállt egén felhőkorom, Felhőfüst, izzó lávapemye,

Csak állt, nem szállt, nem, nem,

semerre.

9

De most, a férfideielőn Merészen fittyet hány erőm A fellegeknek, ha befestik A kék eget: nem tart el estig.

Mert elborul, órára csak,

És jön a zsíros nap, s kacag,

És rázza fényes serpenyőjét,

S neveti: van, van itt erő még!

És Jár a sors, és jár a nap,

A dolgok mindig játszanak.

És az idők a fcllcgeknok Gyakran szemük közé nevetnek.

KOP1ÄS SÁNDOR:

AFRIKA

Felborzolja a Hold az éjszaka fekete vizeit.

Felsorakoznak a szurtos hegyek,

(a csend-kordont áttöri a jajszó),, s ökölbe szorít egy kontinenst évezredek görcsös, kemény dühe.

Sortüzek ritmusa dobban,

— élő testbe fúrnak alagutat, hogy a belső, vonagló szerveket megszorongathassa a halál.

Szahara fertőzött homokkal üzen, mely sugarat hordoz, 3 csontokig szúr.

— Hirosima árnya fojtogatja az anyákban sejlő embriódat is.

... Itt az arányok eltorzulnak, felbomlik a formális logika, s az emberekről

rács-fogú börtönök rágják le a húst.

... Itt az ész h öleken ve áll, körülírhatatlan fogalmak születnek, s mintha csak egyetlen törvény lenne: a téboly.

A kapitalizmus ámokfutása ez.

S a füstölgő falvak lángkorbáccsal kergetik lakóikat.

Fehérízzásúvá válik a harc,

— itt semmi se hajlik, de törik, itt csak a győztes élhet tovább ...

Vért iszik az erdő, fiai vérét.

De fát és ércet a gyarmat nem ad.

Az élesedő frontok ki tátják szörnyű szájukat, s néha a percek: a pusztulás zápfogai.

Nincs mit kivonni s összeadni: kőbe vés mindent a történelem.

(A trópus színpadán egy darab megbukott, s dollármilliók tűnnek tova ...)

A gyarmati sors gyógyíthatatlan veit, de eszménk ma már a kórokozó hatásos ellenszere.

Akkra és Budapest így találkozik a küzdelem s a remény metszéspontjául mert a boldogság fehér is

ée fekete is lehet.