Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-26 / 253. szám
ISM. október 28., csütörtök WBPOJSÄG 9 Kádár elvtárs beszéde gorkiji látogatása alkalmával (Folytatás az 1. oldalról) lométer távolságra élünk, de az önök testvéri szívét és segítő kezét éreztük és érezzük ma is. Éppen öt esztendeje, hogy a világimperializmus, az ellenforradalmárok le akarták tiporni a magyar népet, el akarták temetni a Magyar Népköztársaságot. Miért nem sikerült nekik? Mert a magyar munkás mellett ott állt a szovjet munkás! Ott álltak önök és nem engedték! S most, amikor személyesen találkozunk, hadd adjam át a magyar munkásosztály és minden becsületes magyar dolgozó szívből jövő üdvözletét és baráti kézszorítását. — Elvtársak! — öt évvel ezelőtt Magyar- országon nehéz volt a jövőbe látni. Ügy látszott, hogy a reakciós burzsoázia már-már felülkerekedik. S mi_ van ma Magyarországon? Egészen más világ. Mi értelmesen használtuk fel az önök segítségét. Nem adták hiába. Harcolni kellett az ellenforradalommal: akivel kellett, leszámoltunk, akinek lehetett, megbocsátottunk. Azt mondtuk: aki a népet elárulta és Népköztársaságunk ellen támadt, annak felelnie kell. Aki egy kicsit megzavarodott — emberekről van szó —, azoknak időt adtunk arra, hogy észhez térjenek. És észhez is tértek. — Elmondhatjuk, hogy az országot sikerült visszatéríteni a maga helyes útjára. A magyar nép a szocializmust építi. Mindössze három év alatt 40 százalékkal növeltük az ipar teljesítményét és 12 százalékkal emeltük a mezőgazdasági termelést. Emelkedett az élet- színvonal, fejlődött a kulturális élet, előre léptünk a társadalmi haladás útján. Nemcsak az ellenforradalmat temettük el, hanem volt erőnk a mező- gazdaság átszervezésére is, úgyhogy ma már a haszonföld 35 százalékán szocialista gazdálkodás folyik. A szocializmus mind az iparban, mind a mezőgazdaságban teljes és végleges győzelmet aratott. — A Magyar Népköztársaság ma a szocialista tábor egyenjogú, megbecsült tagja. A magyar nép jogos bizalommal tekinthet a jövőbe. Nálunk sem kevés a rendes ember; Amikor Hruscsov elvtárs, mint a szovjet párt- és kormány- küldöttség vezetője, nálunk járt és gyárban, bányában, vagy falun találkozott emberekkel, nagyon elégedett volt benyomásaival; Amit mondott, arra büszkék vagyunk: ezek a magyar munkások, bányászok és parasztok nem rosszabbak a mieinknél. A törekvéseik világosak és őszinték: szabadon, rendesen, jó körülmények között akarnak élni, szocializmust akarnak. — Gondolják el, hogy ez mindössze egy és negyedévvel az ellenforradalom után hangzott el. És így igaz, mert a né' pék nem akarnak ellenforradalmat, s különösen a magyar nép nem akar, amely már 1919-ben megvívta a szocialista forradalmat és megteremtette a Tanácsköztársaságot. Azt a forradalmat az imperializmus leverte. Aztán 1956-ban az imperializmus ugyanezt akarta tenni velünk, de akkor már nem volt meg hozzá az ereje. — Milyenek is a mi embereink? Nálunk 800 000 munkás, értelmiségi, szövetkezeti és : állami gazdasági dolgozó van, aki brigádokban dolgozik és szocialista kötelezettséget vállal; közöttük kétszázezren már a szocialista brigád címért küzdenek. Nagyon sok nálunk az értékes munkát végző tudós, dolgozó értelmiségi, aki hűségesen, becsületesen teljesíti kötelességét. — A mi népünket is foglalkoztatja a háború és a béke kérdése. Kibővííett ülést tart a Heves megyei Pártbizottság Ma reggel kilenc órakor kezdi meg kibővített ülését a Heves megyei Pártbizottság a megyei tanács nagytermében. Az ülésen egyetlen napirendi pont szerepel: Putnoki László elvtárs, az MB első titkára terjeszti elő megyénk második ötéves tervét. Az előadást vita követi. Mind az előadásról, mind a vitáról lapunk későbbi számában adunk tudósítást. Elnökségi ülést tartott a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa Október 25-én elnökségi ülést tartott a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa. Ezen részt vett és felszólalt Száraz Lajos, az ÉDOSZ titkára és Jelinek Kálmán, a SZOT szervezési osztályának kiküldötte. Az elnökség rendkívüli napirendi pontként az ÉDOSZ megyebizottság vezető és irányító munkáját vitatta meg. A felszólalások és a határozatok sok olyan gondolatot tartalmaznak, amit minden vezetőnek figyelembe kellene vennie munkája megjavításánál. Szakasits Árpád Verpeléten Heves megyei tartózkodása során kedden Verpelétre látogatott Szakasits Árpád, a megye országgyűlési képviselője, a Béke-Világtanács Irodájának tagja. A községben a tanács, és a Dóssá, valamint a Petőfi Tsz vezetői fogadták a vendéget, aki Rátkai Ferenc- né országgyűlési képviselő, a megye képviselőcsoportjának titkára, valamint Gubán Dezső, a járási pártbizottság titkára kíséretében először a Dózsa Tsz-hez látogatott el. A tsz székházában Kalyinka János, a közös gazdaság elnöke ismertette a Dózsa tagjainak több mint egy évtizedes munkáját és e tevékenység eredményeit. A látogatás hivatalos része után baráti beszélgetés kezdődött Szakasits Árpád és a jelenlevő községi vezetők között, amely a késő délutáni órákig tartott. A délután folyamán Szaka sits Árpád meglátogatta a fiatal Petőfi Termelőszövetkezetet, ahol többek között Simon András elnök ismertette a tagok eddigi tevékenységével kapcsolatos sikereiket. A verpeléti tsz-vezetőkkel, tagokkal folytatott beszélgetés meleg, baráti hangulatban ért véget azzal: a verpelétiek máskor is szívesen látják vendégül országgyűlési képviselőjüket: Szakasits Árpádot. Ülést tartott a Heves megyei Tanács végrehajtó bizottsága A hét elején tartotta meg ülését a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen Pálinkás Győző, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője beszámolt a megye lakosságának téli szükségleti cikkekkel való ellátottságáról, majd Pethes István, a Gyöngyösi Járási Tanács VB-elnöke ismertette a járás őszi mezőgazdasági munkáinak eredményét, és a szüreti munkák helyzetét. — ISMERETTERJESZTŐ előadás keretében az egri szakszervezeti kul túrotthonban „Argentínától Mexikóig” címmel filmvetítéssel egybekötött előadást tart A TIT ma délután 5 órakor. Külföldiek Egerben Bármerre jár az ember a városban, itt is, ott is megüti a fülét idegen beszéd, német, francia, angol szó, de nemegyszer előfordul, hogy kínai vagy néger sétál az utcákon. Igen, Sokan keresik fel Egert, híre van, jó bora, nevezetes vára, és egyesek szerint még a lányok is szépek az öreg város falai között. Érdekes kutatásnak ígérkezett végignézni egy-két szervezetnél, hogy az elmúlt hónapok folyamán milyen országokból, milyen céllal jártak itt külföldiek. Elsőnek a legtöbbet fogadó Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei titkárságát kerestük fel, ahol megtudtuk, hogy március 1- től október közepéig 61 szovjet turistacsoport járt Egerben és környékén. Ezenkívül azonban hivatalos delegációt is fogadott az MSZBT, így járt itt májusban Moszkvából A. SZ. Szalimon főtitkár vezetésével a Szovjet—Magyar Baráti Társaság egy küldöttsége. Nem sokkal utánuk Belorussziából nyolctagú küldöttség látogatott Egerbe, s mivel a magyar néprajz, a mezőgazdaság és az iskolai ügyek érdekelték a küldötteket, ezért a pedagógusok ellátogattak a Gárdonyi és a Dobó gimnáziumokba, a többiek Boldogon találkoztak a népművészekkel és a mező- gazdaság dolgozóival, a szovjet tudományos akadémia velük érkezett rektora pedig a füzesabonyi és kompolti állami gazdaságok ban tanulmányozta a magyar búzanemesítést. Júniusban a Puskinéi egyetem professzori kara találkozott Egerben a Szovjetunióban végzett fiatalokkal. Sok vendége volt a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának is. Külföldi országok, ttestvérszakszervezetek küldöttei jöttek el Egerbe, egyrészt, hogy találkozzanak a magyar szakszervezetek megyei elnökségével, szakszervezeti aktívákkal, másrészt egyszerűen csak látni akarták a várost. Itt járt az Olasz Munkapárt főtitkárhelyettese, lengyel bányász szakszervezeti küldöttek, itt volt a Szovjet szaktanács bér- és munkaügyi osztályának vezetője és még sokan mások, akik a baráti beszélgetés során sok feljegyzést készítettek, s maguk is elmart* dották a saját területük munkájának néhány jellemző sajátosságát. Az I. számú általános iskola ez évben már szovjet és német pedagógusokat, újságírókat tájékoztatott az ének-zenei tagozatú általános iskola újszerű módszereiről; A városi tanács vendégei voltak nemrég 40 — a KGST* hez tartozó — ország építészei; akiket a város építészeti szempontból érdekelt. Jártak a városban csehszlovák; német sportolók, akikre ma is szíve* sen emlékeznek mindazok; akikkel találkoztak. A külföldi turisták és hivatalos küldöttek járják az or* szágot, csoportosan vagy egyedül nézelődnek; beszélgetnek, vásárolnak, s az egriek jó szívvel könyvelik el maguknak a legszebb dicséretet — itt mindenki jói érezte magát! (A. m A munkájából élő ember a világon mindenütt békét akar Dolgozóink is jól megértik, feogy a német kérdésben ren- Ast kell teremteni. Alig két New York, vagy Bécs ? hete, hogy országgyűlésünk megszavazta a felhatalmazást a Minisztertanácsnak a német békeszerződés aláírására. Nálunk is szükséges volt az erőnket egy kicsit összeszedni, hogy az imperialisták ne provokálhassanak. Ezen intézkedések egyike volt, hogy a kiképzett és idejüket letöltött katonákat visszatartottuk a hadseregben. Népünk és hadseregünk megérti, helyesli és támogatja ezeket az intézkedéseket. Kádár János elvtárs a továbbiakban rátért az SZKP XXII. kongresszusa munkájának méltatására. — Teljesen egyetértünk az önök kongresszusával — jelentette ki. — Népünk minden erejével azon van, hogy sikeresen befejezze a szocializmus építését és a közeli évtizedekben felzárkózzék . önökhöz, mert reméli, hogy országaink együtt jutnak el a kommunizmusba. — A kongresszus politikai kérdései közül csak egyet említek: az SZKP vezetői Hruscsov elvtárs irányításával felszámolták a személyi kultuszt, önök, mint munkások, nyilván jól össze tudják hasonlítani a személyi kultusz idején uralkodott körülményeket a maiakkal. össze tudják vetni, hogyan éltek 1953 előtt és hogyan élnek most? — Mi magyarok is a XX. párt- kongresszus irányvonalának hívei vagyunk. Azt talán felesleges mondani, hogy az MSZMP Központi Bizottságának tagjai személy szerint is hívei ennek az irányvonalnak, hiszen sokan közülük a XX. kongresszusnak köszönhetik, hogy egyáltalán élnek és nem lettek végül is a személyi kultusz politikájának áldozatai. A magyar nép megszenvedett mind a revizionista árulás bűneiért, mind a szektáns hibákért. Népünk a vérével fizetett a személyi kultuszért és ezt esze ágában sincs megismételni. — Tulajdonképpen arról van szó, hogy nekünk van egy gyönyörű eszménk, a kommunizmus; amelynek igazsága, tisztasága, humanizmusa magával ragadja az emberiséget. Ezen az eszmén ejtett foltott a személyi kultusz. Hruscsov elvtárs és a többi szovjet vezető ezt a foltot letörölte. Persze, akadnak — ha kevesen is —, akiknek tetszett a személyi kultusz, akik legszívesebben úgy vezetnek, hogy nem adnak semmit az embereknek, csak engedelmes hallgatást követelnek tőlük. Hiszen az emberek meghallgatásához türelem, a róluk való gondoskodáshoz pedig ruha, cipő és élelem, vagyis munka kell. A személyi kultuszban viszont csak parancsolni kell tudni. — Sajnos, jelenleg ilyen rend van Albániában. Gyakran vettem részt ünnepségeken, nemzetközi találkozókon, amelyeken az albán vezetők, Enver Hodzsa és Mehmet Shehu is jelen voltak. Ilyen alkalmakkor üdvözlő beszédek hangzottak el. Míg a többi delegáció tízperces, addig az albán delegáció vezetői másfél órás vagy ennél is hosszabb üdvözlő beszédeket mondtak. Ezekben az egekig dicsérték a Szovjetuniót és jelenlegi vezetőit, személy szerint Hruscsov elvtársat. És most ugyanezek az emberek sárral dobálják a kommunista pártot és azt a Hruscsovot, akit esztendőkön át körülhízelegtek. Hát milyen véleményünk legyen az ilyen emberekről? De nem is ez a legfontosabb. Van egy alapvető kérdés, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amióta Lenin megalapította a Szovjetunió Kommunista Pártját, aki e párt ellen volt, az soha nem volt internacionalista. A Szovjetunió immár több mint négy évtizede áll fenn, mint a nemzetközi munkás- mozgalom bástyája. Aki ellene volt, az soha nem lehetett internacionalista. Lenin pártja mindig a kommunizmusért harcolt, a Szovjetunió mindig a kommunizmus zászlaját vitte előre: lehetetlen, hogy aki a Szovjetunió ellen van, az a kommunizmust akarja. Kádár elvtárs így fejezte be beszédét: — Meggyőződésem, hogy a XXII. pártkongresszus megszavazza a párt új programját és önök felépítik a kommunizmust. Az MSZMP és minden magyar dolgozó azt kívánja, hogy önök mihamarabb érjék el ezt a célt. Éljenek boldog, békés életet, éljenek úgy, ahogyan csak a kommunizmusban lehet élni. Szeretnénk együtt menni önökkel, együtt érkezni el ehhez a jövőhöz. Ezt a jövőt persze csak munkával lehet elérni. Az önök munkája is nagyon fontos ahhoz, hogy a kommunista építés programja megvalósuljon. — Még egyszer köszönöm a szíves fogadtatást és szeretném ismételten hangsúlyozni népünk szolidaritását önök iránt. Ha megőrizzük a nemzetközi kommunista mozgalom testvériségét és egységét, akkor bármit tegyenek is az imperialisták, nem tudják megakadályozni a kommunizmus győzelmét — fejezte be Kádár elvtárs beszédét, amelyet többször szakított félbe a dolgozók lelkes tapsa és ünneplése. Ezután a gyár kollektívája nevében Botov brigádvezető átnyújtotta Kádár elvtársnak a gvár vörös zászlaját és egyik legújabb tartályhajójának modelljét. A Vörös Szormovo gyárból Kádár elvtárs a Lenin emlékműhöz hajtatott, majd ’megtekintette a városi szovjet műemléknek számító nagytermét és a Gorkij emlékmúzeumot. Itt ezeket írta az emlékkönyvbe: „Gorkij a nemzetközi munkásosztályé, az egész művelt emberiségé. Tisztelettel és szeretettel gondolunk rá mi, magyarok is, mert azok között tartjuk számon, akik a szabadság, a kultúra és szépség sze- retetére neveltek Kádár elvtárs délután felkereste a város autógyárát és majd két órát töltött ott. Tolmácsolta a magyar munkás- osztály és az egész dolgozó nép üdvözletét. A magyar párt vezetőjét a dolgozók meleg szeretettel fogadták. Kádár elvtárs a késő esti órákban visszautazott Moszkvába. (MTI) Az Egyesült Nemzetek Szervezetének központja 195 — a világszervezet megalakításának éve — óta az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb városában, New Yorkban székel. Az utóbbi években mind erősebben felmerül az a kívánság, hogy az ENSZ székhelyét Európába helyezzék át. Az ENSZ jelenlegi ülésszakán a Szovjetunió képviselője földrajzilag is megindokolta, hogy mennyivel helyesebb lenne a világszervezet székhelyét Európába, a semleges Ausztria fővárosába, Bécsbe áthelyezni. Mint térképünkön is látható, a New York körüli 1500 km-es körzetben csupán két főváros, a 3000 km-es sugáréi körben pedig 5 ENSZ-tag fővárosa található. A Bécs körül meghúzott 1500 km-es sugarú körben 22 ENSZ-tagállam, 3000 km-en belül pedig összesen 36 tagállam fővárosa helyezkedik el. A 3000 km sugarú körzetben Bécs körül elhelyezkedő 36 tagállam közül 9 a szocialista laborhoz, az imperialista katonai tömbökhöz tartozik, 12 ország semleges (7 Eszak-Afrikőban és Nyugat-Ázsióban, 5 Európábank e zónáimI található még 4 egyéb kapitalista ENSZ-tagállam, t