Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-25 / 252. szám
2 WßPÜJSÄG 1961. október 25., raerd» As SZKP XXII. kongresszusának keddi ülése fFolytatás áz 1. oldalról) összefórrottságá — a Szovjetunió Kommunista Pártja nemzetiségi politikájának diadala'1 — jelentette ki Muhitgyinov. A szónok foglalkozott a szövetséges köztársaságok gazdaságának fejlődésével, többi között a gyapottermesztő köztársaságokkal. A Szovjetunióban az idén lesz a legmagasabb a gyapottermés. Az elkövetkező húsz év folyamán az országban a gyapottermelés 10—11 millió tonnára emelkedik. A szocialista országok egységének hátterén — mondotta Muhitgyinov szennyes foltnak tűnik az albán vezetők marxista-ellenes magatartása. A marxizmus—leninizmustól és a prőletárinternacionaliz- mustól való eltávolodás senkire sem hozott dicsőséget. Nem hoz dicsőséget az albán vezetőkre sem. A nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésével kapcsolatban Muhitgyinov hangsúlyozta, hogy Mihail Solohov: IVagy Mihail Solohov író, az SZKP rosztovi szervezetének küldötte (Oroszország föderáció) kijelentette, hogy „e nagyszerű kongresszusi napokban dalol az élet, a szovjet nép élete új dallamot zeng”, A párt új programjáról szólva Solohov így nyilatkozott: „Nagy népre nagu út vár, hiszen nagy fának hosz- szú az árnyéka. Mihail Solohov a pártellenes frakció» csoportra gondolva: „a pártütők kemény, de igazságos elbírálása” mellett nyilatkozott. Kijelentette, hogy „tettikért felelniük kell és felelni is fognak”. Beszédének jelentős részét Solohov irodalmi kérdéseknek szentelte. Megelégedéssel állapította meg, hogy „a fiatal és valóban tehetséges írónemzedék érett mesterekké fejlődik”. Ez nemcsak az orosz irodalmárokra, hanem a többi nemzeti irodalom képviselőire is vonatkozik. „Támogatnunk kell ezeket az írókat” — mondotta a szónok. Solohov rámutatott, hogy az utóbbi időben jó könyvek jelentek meg, de számuk kicsi, s ezt azzal magyarázta, hogy sok író elszakadt az élettől. A burzsoá kritikusok aztálLeonyid Ilifesov: a nemzetközi küzdőtérén egyre nagyobb szerepet töltenek be a kolonializ- mus alól felszabadult országok. A kolonializmus maradványai azonban még nem semmisültek meg. önkér t az imperializmus soha nem távozott és nem engedi át politikai és gazdasági pozícióit. A kolonializmus legfőbb támaszai az amerikai monopóliumok. Ezek, a kollektív kolonializmus szervei, mondotta Mu- hitgyinov, hozzátéve, hogy úgynevezett „segélyük” imperialista jellegű. Ez a „segély" „olyan méz, amit csak az üvegen keresztül engednek nyalogatni”. Az SZKP Központi Bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja támogatja az ázsiai és afrikai kontinenseken végbemenő felszabadító forradalmakat. Elmondta, hogy a szovjet emberek rokonszenve a hai'coló elnyomott népek oldalán áll. népre nagy \ litják — jegyezte meg Solo- hov —, hogy mi elfogultan írunk. De hát mit akarnak? Nem írhatunk közömbösen azokról, akiket szeretünk. Az író felhívta kollégáit: Arvid Pel se: Lettország dolgi teljesítik a közi népgazdaságfe Arvid Pelse, a Lett Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, hangsúlyozta, hogy a lett dolgozók szívügyüknek tekintik az SZKP új programja által kitűzött feladatokat. Arvid Pelse rámutatott, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a gazdasági és kulturális építőmunka minden területén óriási munkái végzett. Megállapította, hogy e nagy győzelmek mellett nyomorúságosán festenek a pártellenes csoport próbálkozásai, hogy letérítsék a pártot a lenini útról. A frakciósok a történelem szemétkosarába kerültek és helyes lenne ezt a szemetet kidobni pártunk házából •- mondotta Pelse, MuhitgyinOV szólt a Szovjetunió és a gazdaságilag fejletlen országok fokozódó együttműködéséről. A Szovjetuniónak jelenleg 22 Ilyen országgal van gazdasági együttműködési megállapodása. A Szovjetunió 380 ipari Üzem és más objektum létesítésénél működik közre ezekben az országokban. Mintegy ötezer szovjet szakember a helyszínen nyújt közvetlen segítséget. A Patrice Lumumbáról elnevezett népek barátsága egyetemén és a Szovjetunió más felsőfokú tanintézeteiben több mint 4000 hallgató tanul 72 ázsiai, afrikai, latin-amerikai országból. Muhitgyinov kijelentette, hogy az SZKP nemzetközi politikája egyik sarkkövének tekinti a gyarmati igát levetett népekkel való szövetséget. Az SZKP internacionalista kötelességének tartja, hogy segítse ezeket a népeket. U vár művészi módon énekeljék meg a szovjet emberek munkájának szépségét és heroiz- musát, írjanak a művészet magas fokán álló alkotásokat a szovjet emberről, )zói öt év alatt ársaság hétéves jlesztési tervét Lettország — folytatta Pelse — a szovjet hatalom évei alatt modern iparú, fejlett mezőgazdaságú, virágzó köztársasággá vált. A burzsoá időkben csupán a tőkés országok agrár-függvénye volt. Arvid Pelse a küldöttek és a vendégek tapsa közepette jelentette ki, hogy Lettország dolgozói őt év alatt teljesítik a köztársaság hétéves népgazdaság- fejlesztési tervét. A Lett Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára kijelentette, hogy az albán vezetők magatartását, akik a nacionalizmus álláspontjára kerültek, az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom elitéül. A vezetők tekintélyét nem szabad összetéveszteni a személyi kultusszal Leonyid lljictov, az SZKP KB szövetséges köztársaságokkal foglalkozó agitációs és propaganda osztályának vezetője volt a kongresszus ma délelőtti ülésén az utolsó felszólaló. Arról beszélt, hogyan fojtották el Sztálin személyi kultusza idején a friss elméleti gondolkodást, ma.id elítélte a pártellenes csoport álláspontját az elméleti kérdésekben, „A személyi kultusz időszakában — állapította meg Ilji- csov — falat, emeltek minden friss gondolat elé, ami az életből fakadt. A szónok kijelentette, hogy a pártellenes csoport részvevői nem csupán akadályoztak minden újat a gazdasági építőmunkában, de az elméleti kérdések megoldásában is megcsontosodott dogmatikusoknak bizonyultak. A frakciós csoport főkolomposai, mondotta Leonyid Iljl- csov — nem ismerték be álláspontjuk antileninista lényegét, nyilatkozataik hamisak voltak. méltatlanok a nagylelkűségre, amit a párt irántuk tanúsított. Iljicsov megállapította, hogy a vezetők tekintélyét nem szabad összetéveszteni a személyi kultusszal. A párt mindent megtesz, jelentette ki, hogy kizárja a személyi kultusz újjászületésének lehetőségét, de mindent megtesz és meg fog tenni, hogy megóvja a vezetők tekintélyét, akik minden erejüket a népnek, a kommunizmus győzelmének áldozzák. Az SZKP XXII. kongresszusának kedd délutáni ülése Valentyina Gaganova, a Visnyij Volocsok-i pamutipari kombinát brigádvezetőjének elnökletével nyílt meg. A. Z. Quay ’ Láttunk egy haladó rendszert A. z. Quay, a Ghánái Népi Konvenció Párt küldöttségének vezetője, az accrai városi tanács elnöke volt az első felszólaló. A felszólaló hangsúlyozta: a küldöttség tagjaira mély hatást gyakorolt, hogy a XXII. párt- kongresszuson milyen demokratikusan oldják meg a kérGhana népeinek baráti kapcsolatai. A Ghánái Népi Konvenció Párt képviselője felolvasta azt az üzenetet, amelyet Kwame Nkrumah, a párt elnöke és főtitkára küldött Hruscsovnak. Nkrumah üzenetében jó kívánságait küldi az SZKP XXII. Tidiani Traore: kongresszusának és kifejezi azt a reményét, hogy „pártjaink barátsága a jövőben Is fejlődni és erősödni fog népeink javára”. A Z. Quay viharos taps kíséretében átnyújtotta Nyikita Hruscsovnak az üzenetet és kezet szorítottak egymással. déseket. — Láttunk egy haladó rendszert, amely biztosítja a nép számára a boldogulást és virágzást — fűzte hozzá és kifejezte azt a reményét, hogy fejlődni fognak a Szovjetunió és A kommunizmus egyértelmű a szabadsággal Ezután Tidjani Traore, a szudáni unió küldöttségének Mali Köztársaságban működő vezetője, a Párt Politikai Bizottságának tagja mondott üdvözlő beszédet. Kifejtette, hogy a függetlenné vált afrikai országokban azért ért el sikert a nemzeti felszabadító mozgalom, mert a Szovjetunió és a többi szocialista ország, a világ demokratikus és haladó erői szolidárisak e mozgalommal. A kommunizmus egyértelmű a szabadsággal, az igazságossággal, az egyenjogúsággal, a testvériséggel és a méltósággal — jelentette ki a továbbiakban Traore, majd hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió önzetlen segítséget nyújt az ázsiai és afrikai népeknek. Ez a segítség lehetővé tesíl, hogy a népek megteremtsék független gazdasági életüket. E népek tudják, ki az igazi barátjuk és barátaik között természetesen ott található a Szovjetunió és a többi szocialista ország: a gyarmati rendszer állhatatos és következetes ellenfelei. Az SZKP XXII. kongresszusát történelmi jelentőségű kongresszusnak nevezte Emil Lijvlien, a Norvég Kommunista Párt elnöke. A kongresszushoz intézett üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII. kongresszusának munkáját nagy figyelemmel kisérik Norvégiában, nemcsak a kommunisták, hanem a lakosság összes rétegeinek képviselői is. Emlékeztetett arra, hogy a norvégok a szovjet néppel együtt harcoltak a német fasizmus ellen, majd nyomatékosan rámutatott a nyugatnémet militarizmus újjászületésének veszélyére. . A békeharc a norvég kommunisták központi feladata — jelentette ki Lövlien. A norvég nép szívósan harcol azért, hogy hazája kilépjen a NATO-ból, hogy megkössék a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésére és a nukleáris fegyverek eltiltására vonatkozó egyezményt és Európában korlátozott fegyverzetű övezetet létesítsenek. Ernest Burnelle: Az SZKP XX//. határozataiból i az eljövendő oj Ernest Burnelle, a Belga Kommunista Párt elnöke az SZKP új programját olyan „friss szélhez” hasonlította, amely „megtisztítja ■ világot és örömöt hoz a iberek millióinak.” Az SZKP XXII. kong re« z- szusa arról tanúskodik, Folytatjuk a harcot, hagy az orosz és a norvég nép közötti hagyományos, évezredes béke fennmaradjon — mondotta a Norvég Kommunista Párt elnöke. kongresszusának ij erőt merítünk ztályharcokhoz hogy a Szovjetunióban a dolgozók millióit bevonják az állami feladatok megoldásába. Az SZKP XXII. kongresszusának határozataiból új erőt merítünk az eljövendő osztályharcokhoz — jelentette ki Burnelle. Bodney Arismendi: Erősen kiéleződött az osztályharc Az SZKP XX. kongresszusa óta eltelt időszak mérlegét legjobban az SZKP új programja foglalja Össze — mondotta Rodney Arismendi, az Uruguay-i Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy a világ kommunista és munkásmozgalmának gyakorlati és elméleti tevékenysége nagymértékben azon az alapon nyugszik, amelyet az SZKP XX. kongresszusa fektetett le. Az Uruguay-i Kommunista Párt küldöttségének vezetője elítélte az Albán Munkapárt vezetőinek álláspontját, ameiy- lyel szembehelyezkednek a többi kommunista és munkáspárttal. Rodney Arismendi hangsúlyozta, hogy az SZKP programja elemzi az óriási erőt képviselő nemzeti felszabadító mozgalmat, majd kijelentette, hogy Latin-Amerika népei bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba. Rámutatott arra, hogy a kubai forradalom győzelme a latin-amerikai népek nemzeti függetlenségéért vívott harcának új szakaszát jelzi. „Erősen kiéleződött az osztályharc” — mondotta. Az idei év, amelyet a reakciósok az uruguayi nép fekete esztendejévé akartak tenni, a Kuba iránti szolidaritásáért, a szocialista országokkal való kapcsolatok helyreállításáért küzdő nagy tömegmegmozdulások esztendeje lett. Arismendi közölte, hogy M elmúlt öt év alatt as Uruguayi Kommunista Párt ereje megnégyszereződött. Vaszilij Graesev: a kolhoz jövedelmét két millió rubel fölé kívánják emelni A délutáni ülésen felszólalt Vaszilij Gracsev is, a kurszki területen levő Kalinovka falu kolhozának elnöke. Beszámolt arról, hogyan értek el a kolhozparasztok jó eredményeket a mezőgazdasági terméshozam növelése terén. Közölte, hogy 1962-ben hektáronként 26 mázsa gabonát szándékoztuk aratni, a kolhoz jövedelmét pedig kétmillió rubel fölé kívánják emelni. Nyikoláj S-rernyiki Ez a program még a jelenlegi nemzedék életében valósággá válik Utána Nylkoláj Svernyik mondott beszédet. Kijelentette, hogy a XX. pártkongresszus óta eltelt időszak „a párt és állami élet Lenin által kidolgozott normáinak és elveinek diadalát hozta”. Hozzáfűzte, hogy a XX. pártkongresszus újabb szakaszt nyitott meg a szovjet társadalom történelmi fejlődésében, a kommunizmus általánosan kibontakozó építésének szakaszát. Az új pártprogram lenini módon elemzi a jelenlegi helyzetet és határozza meg a jövő társadalmi fejlődé« útját. — Először történik meg — jelentette ki Svernyik —, hogy egy programban testesülnek meg az emberiségnek az igazságos és boldog életről szőtt álmai. Ez a program még a jelenlegi nemzedék életében valósággá válik. A szónok megállapította, hogy a párt a XX. kongresz- szuson kidolgozott lenini irányvonalat követve, biztosította a népgazdaság vezetésének megjavítását, bővítette tömegkapcsolatait, egész sor intézkedést hajtott végre a szovjet társadalom további demokratizálására, fellendítette a szovjet emberek életszínvonalát. Svernyik megállapította, hogy a pártélet lenini normáinak helyreállításával szembehelyezkedett Malenkov, Kaga- novics, Molotov és mások pártellenes csoportja, majd kijelentette: „A párt határozottan visszaverte a megvetésre méltó összeesküvőket, akik kezet mertek emelni a párt lenini egységére és az egész szovjet nép színe előtt leleplezte azok igazi arculatát.” Svernyik tényeket sorolt fel a pártellenes csoport tagjainak bűnös tevékenységéről. — Nagyszámú dokumentum alapján a párt ellenőrző bizottsága megállapította — mondotta —, hogy Malenkov, Molotov és Kaganovics nagy kárt okozott a pártnak. Ezek az emberek foltot Borisz Ponomarfoi ejtettek a kommunista becsületen és nem maradhatnak meg az SZKP soraiban. Mint Svernyik rámutatott, s személyi kultusz következményeinek megszüntetése és a pártélet lenini normáinak helyreállítása még erősebbé tette a párt kapcsolatait a tömegekkel. A Szovjetunió Kommunista Pártja egységesebb, mint valaha, szilárdan összeforrott a Hruscsov által vezetett lenini Központi Bizottsággal, * Az SZKP új programja hatalmas csapást mér az antikommunizmusra Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának vezetője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a „programtervezet a marxista gondolkodás történetében először adta konkrét képét a kommunista társadalomnak, amely „izzig-vérig”, egész valóságában és szépségében kibontakozik előttünk”. Az SZKP új programja hatalmas csapást mér az antikommunizmusra, halomra dönti annak minden koholmányát. Borisz Ponomarjov megállapította, hogy „az antikommunisták fekete seregének soraiban szégyenletes helyet töltenek be a jobboldali szociáldemokrata vezetők”. Miután beszélt arról a nyilatkozat-tervezetről, amelyet a szocialista internacionálé so- ronlevő római kongresszusán akarnak elfogadni, Ponomarjov rámutatott, hogy ez a hidegháború dokumentuma, olyan dokumentum, amely igyekszik fehérre mosni és védelmezni a kapitalizmust és amelyet áthat a kommunista- ellenesség és a szovjetellenes- ság szelleme. Az SZKP XXII. kongres» szusa szerdán folytatja mtmr kaját, (MTI) Emil LHvlien : A békeharc a norvég kommunisták központi feladata