Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-21 / 249. szám

6 NEPŰJSAG 1961. október 21., szombat Miért ? Ha az ember Egerben a Beloian­nisz utca végén jár, ott, azon a környékén, ahol az a Csiky Sán­dor utcába torkollik. számtalan ,.miért"-re vár teleletet. Az első: miért hagyták abba itt, a Beloiannisz utca végén az útépí­tést, lassan több mint egy hónapja? A második: miért akkor hagyták abba, amikor már nem egészen száz méternyi építeni való volt? A harmadik: ha már mindenkép­pen abba kellett hagyni a munkát, miért .nem tudták legalább annyira elvégezni feladatukat az építők, hogy az erre járó gépkocsik gumi­abroncsai na menjenek tönkre a nagy és éles köveken? . A negyedik: miért fordul elő még most is ilyen, rossz munkaszerve­zésre, kapkodásra utaló példa? S végül: miért kell egyáltalán szóvá tenni, hogy egy megkezdett és az utolsó métereknél abbaha­gyott munkát több, mint egy hó­napi szünet után illő lenne be­fejezni . . .? (w) — ÖTVEN részvevővel függetlenített népművelők oktatása kezdődik november elején megyénkben, ahol a hallgatók fontos ideológiai és szakmai képzésben ré­szesülnek. — „TEREFERE” címmel rendez műsoros estet október 24-én délután 6 és fél 9 órai kezdettel az egri Városi Mű­velődési Házban az Országos Rendező Iroda, ahol fellép Németh Marika, Borvetö Já­nos, Rónai Egon, Mucsi Sán­dor, Gyimesi Kálmán és Dallos Éva. Zenét a Stúdió-együttes szolgáltatja. >GRI VÖRÖS CSILLAG Balti égbolt (II. rész) EGRI BRÖDY Soha többé GYÖNGYÖSI PUSKIN SO nap a Föld körül GY ŐSI S7ARADSAG Folytassa, nővér HATVANI VÖRÖS CSILLAG Matróz a rakétában HATVANI KOSSUTH Nem nősülök HEVES Lejtőn PET^RVASÁRA tJjra reggel van FÜZESABONY Kettétört amulett műsora ; Hevesen este 7 órakor: Sok hűhó semmiért Kompolton este 7 órakor: Tartuffe Nyílt Leváltottak egy vezetőt. Most ne írjunk se nevet, se beosztást, nem is annyira sze­méremből, mint inkább jó­szándékból. Űgyis magára is­mer — remélem. S ne írjunk azért sem, nehogy csak ő is­merjen magára, ő egyedül, aki voltaképpen csak a gondolat magját adta: ismerjen min­denki magára, akit illet, hogy tanuljon. Leváltottak egy vezetőt, mert összetévesztette, ki van kiért: a nép érte, vagy 6 a népért Leváltottak egy veze­tőt, mert azt hitte, választott tiszte, a néptől kapott beosz­tása lehetőséget teremtett számára, hogy ne adjon a vá­lasztók szavára, de azok min­denkor és minden formában adjanak az ő szavára — még­ha nincs igaza, akkor is. Csal­hatatlan csak az isten lehet — csakhogy mi nem hiszünk az istenben. Csak az emberi ér­telemben, az emberek értel­mében, a közös erőfeszítés, a közös szándék gondolatában — abban feltétlen. B. B. elvtárs, a példának felhozott vezető eléggé messze ment önteltségében, egyszerű­en tűrhetetlennek vélte, hogy bárki is megbírálja, s miután kifejtették neki ezzel kapcso­latban, hogy ezt — enyhén szólva is — elbizakodottság­nak szokás nevezni, a válasz erre még meghökkentőbb és ugyanakkor kimondottan naiv is volt: — Elbizakodott vagyok? Le­het. De ezt az elbizakodottsá­got a Vöröshadsereg hozta el számomra... S talán még látni is vélte, amint a Vöröshadsereg a Ka- tyusák helyett, vagy mellett, hatalmas teherautókon szál­lította az elbizakodottságot a most leváltott vezető és a hozzá hasonlók számára. Mindenesetre elgondolkod­tató, hogy egyes elvtársak mi­lyen „kitűnően” tudnak ér­velni a felszabadító Vöröshad­sereggel, s milyen kitűnően elfelejtik, hogy ezt a hadse­reget olyan párt vezette, amely már születése pillana­tában tűzzel-vassal harcolt a csalhatatlanság, az elbizako­dottság, az önkényeskedés el­len. Egy másik elvtárs még nem jutott idáig, s csak rajta mú­lik, hogy B. B. sorsára jut-e, de kézzel-lábbal tiltakozik, ha felettes szervei, a pártszervek figyelmeztetik hibáira. Úgy­mond: őt állandóan zaklatják! Ez is meglehetősen furcsa szembenézést tünet manapság: bírálat, mint zaklatás. EÜkényelmeskedtünk talán, vagy elkényelmeskedtek talán? B. B-t a felsőbb pártszerv javaslatára leváltották, s azt javasolták, térjen vissza ere­deti foglalkozásához, egy évig végezzen fizikai munkát, sze­rezze vissza így a bizalmat, szerezze vissza így a tekinté­lyét, hisz annak idején így szerezte azt meg, lényegesen nehezebb körülmények köze­pette, mint amilyen felelőtle­nül eljátszotta azt. És, saj­nos, ismét nem ő az egyetlen, aki ahelyett, hogy levonta vol­na a kellő tanulságokat, aki ahelyett, hogy legalább négy- szemközt, saját tükörképével kis számvetést tett volna: mi az, ami jó, de mi az, ami rossz emberi, vezetői magatartásá­ban — most duzzog. Harag- szomrádot játszik. Visszavo­nult furcsa magányába, s ki­agyalt teóriák nagyonis csaló­ka olajával próbálja keneget- ni sebeit. Pedig ezeket a se­beket éppen ő okozta önmagá­nak, csak akkor a hiúságát kenegette. És íme: itt az ered­mény! Nem, semmiképpen sem könnyű a szembenézés. Nehe­zen tud, mert nehezen akar az ember saját maga őszinte bí­rája lenni. Könnyebb objek­tív okokban, személyeskedés­ben, félreértésekben keresni kibúvót, mint bátran kijelen­teni: vétettem, vállalom érte a felelősséget és megpróbá­lom a legbecsületesebb és a legigazibb amnesztiát kapni: a munka amnesztiáját Ezek az elvtársak nem szűn­nek meg érdemeikre hivat­kozni, helytállásukra, odaadá­sukra, eladdig végzett munká­jukra, évekre és évtizedekre, amelyek alatt valóban sokszor emberfeletti munkát végeztek. Éppen ezért kétszeresen vé­tenek — a néppel szemben is, saját múltjával szemben is —, ha tőkét kovácsolnak maguk számára, ha úgy gondolják, hogy nekik mindent, vagy ha nem is mindent, de lényege­sen többet szabad, mint vala­mi „átlagember” számára. Életük, munkájuk százak és ezrek előtt pereg le, mint va­lami hosszú, s ha nem is min­dig érdekfeszítő, de minden­kor tanulságos film. A töme­gek figyelik vezetőiket. Pél­dát és erőt merítenek maga­tartásukból is, ha ez a maga­tartás egybevág a dolgozó ember józanul kialakított, a párt tanításaitól megnemesí­tett felfogásával. De éppen­ezért rögtön szót is emelnek, ha példaképük kezd — eny­hén szólva is — torzó lenni, ha nem értük, de ellenük, ha nem velük, de nélkülük akar tenni, ha nem veszi figyelem­be az ezrek véleményét, taná­csát, akaratát. Mártírnak lenni ezrekért — nemes dolog és az emlékezés kegyelete fon koszorút neve felett. De beképzelt mártírnak lenni ezrek ellenében, még csak nem is tragikomikus — annál is kevesebb. Nehéz, de nagyszerű korban élünk. S ennek a kornak ezernyi és nem kis nehézsége, ugyanak­kor megkapó nagyszerűsége nem tűri el a nevetséges hősö­ket, sem a hősködő nevetsége­seket. De ha még csak erről lenne szó. Ha csak egy ember ügye lenne ez, mondhatnánk — bár a kommunisták még ekkor sem, ilyenkor sem mondják — ám legyen, min­denki maga éli életét. Itt azonban másról van szó! A párt igazságáról, a marxi— lenini eszmékről, a nép egy­ségéről, a következetességről. Hogy itt minden ember egy­forma, legyen bármilyen be­osztásban, hogy nincsenek kis vétkek és kis emberek: elkö­vetett hibák vannak, s embe­rek, akik elkövetik. Minden­kor a hibák nagysága, s nem az embereké a mérvadó... És arról is szó van, hogy min­denki előtt nyitva az út, a lehetőség, hogy munkájával, magatartásával bizonyítsa be, tudott és akart is javítani, akarja és vissza is tudja sze­rezni az emberek megbecsülé­sé*. Emberek vagyunk, hibát kö­vethetünk el. De éppen em­berségünk követeli, hogy min­dent éLkövessünk kijavításu­kért, hogy mindent félredob­junk a bizalom visszaszerzé­séért, a közös cél közös meg­valósításáért. Még a hiúságot is! Leváltottak egy vezetőt, és arra kérték, bizonyítsa be: van ereje, hogy levonja a ta­nulságokat. Bízunk benne, lesz neki is, a többieknek is, akik kisebb vagy nagyobb hibájuk miatt hosszabb, vagy rövidebb időre a parancsnoki posztról, a közkatonák sorába minősí­tettek vissza. Ha nem is ama marsaHbot a tarsolyban, de az élet lehetősége minden ember szívében, izmaiban — adva van. Gyurkó Géza 1961. OKTOBER 21., SZOMBAT: ORSOLYA 55 évvel ezelőtt, 1906 októberében halt meg PAUL CEZANNE francia festő. Művészeti működése a szí­nek összefogása és kompozícióinak zártságával reakció volt az _im- resszionizmussal szemben. Művei közül kiemelkednek figurális zsá­nerképei, táj- és csendélet-képei. Néhány hires müvét idézzük: Kár­tyázok, Fürdőző nők. Buffet című képét a Szépművészeti Múzeumban őrzik. 405 évvel ezelőtt, 1556. október 21-án halt meg PlETRO ARETINO olasz költő. Nagy verselési köny- nyedségű, a gondolat szabadságát hirdető költeményeivel a rene­szánsz képviselője. Nevét leginkább a Beszélgetések című eroti­kus munkája tette ismertté. 380 évvel ezelőtt. 1581-ben e napon született DOMENICHINO (DOMENICO ZAMPIERI) olasz festő és építész. Művészetére a klasszicizmus felé hajló barokk stílus jellemző. 190 évvel ezelőtt. 1771-ben e napon halt meg ALEKSZANDR SZUMABOXOV orosz író. Tragédiái révén (Chorev — 1747) a klasszicizmus képviselője volt. Nagy érdemei vannak az orosz nemzeti színjátszás és az irodalmi nyelv megteremtésében. 30 évvel ezelőtt, 1931-ben halt meg ARTHUR SCHNITZLER osztrák író. Kora társadalmi kérdéseivel foglalkozó művei (Ut a szabadba (1908), Casanova hazatérése, Anatol, Körtánc) a polgár­ság erotikus és pszichológiai problémáival foglalkoznak. Érdekes találmányok és felfedezések: 130 évvel ezelőtt. 1831. október 21-én született HERMANN HELLRIEGEL német agrotechnikus. Először ő határozta meg a növényvilágban a szimbiózis (két növény hasznos együttélése) jelenségét, valamint bebizonyította a növényzet által a levegő nitrogénjének felhasználását. A fényképészetben másolatok készítésére szolgáló brómezust lemezt 90 évvel ezelőtt, 1871-ben R. L. MADDOX találta fel. A rend­kívül fényérzékeny lemezt bró mezüsttel kevert zselátinréteggel vonta be. Találmányának lényegét ma is alkalmazzák. Rádióműsor PAUL CÉZANNE (önarcképe után) Valaha bizo­nyára megírják majd az ihlet tör­ténetét. Megem­lítik, hogy Petőfit a Júliák serken­tették dalra, Kosz­tolányit transzba hozott egy új töl­tőtoll, Schiller je­ges vízbe mártotta a lábát, mikor írni kezdett, Balassit leginkább lyukas csizmában raga­dott magával a penna lendülete, és hogy Vargánya Lojzi toligörcsöt kapott egy tál má­kos derelyétől. Mákos derelye, Júlia, jeges víz — valamennyi a ha­gyományos ihlet korából való. De jöttek napja­ink, ezer csodájá­val, technikájával — slágereivel. Eb­ben a korban — minden ihlet, min­den ihletet ád. Az egyik sláger­zenész állítólag kijelentette: Sze­retném látni azt a témát, amiről én ne írnék slágert. És ő nem beszél a levegőbe. Mikro­fonba keseregte a kopasznyakú tyúkok bánatát, a kaszacímkegyűjtök buzgóságát. De rajta is túl­tett az a művész, aki megírta, hogy miközben ő Mari­ka kezét keresgél­te a természet lágy ölén, zengett az ég, zuhogott az eső, dörgött, vil- lámlott, fújt a szél. — A megosztott fi­gyelem nagyszerű példája!­Nem maradt el tőle egy megve­szekedett centivel sem kollégája, aki a rádióműsorokról dalolt, emígyen: Szeretlek élőszó­val, Szeretlek mu­zsikával ... ... A készülé­kem nem bírta to­vább, kínjában felrobbant. Csak sejtem a folyta­tást. Valahogy igy képzelem el: ölellek esti kró­nikával, Vigasztallak éj-’" féli hírekkel, Dühítlek egész nap — slágerekkel. Egyébként, ha már a sláger is a rádióműsorról szól, tánczene helyett inkább a rádió­műsort lapozga­tom. Olcsó, meg áramot sem fo­gyaszt. (garas) IMOV ián TASzr'KU* FOBDITOTtA: SÁBKÖlt 6YUIA[ 54. Nagyon szerencsés körül­mény! Ha ez nincs, reményte­len volna megtalálni a kis űr­hajót, ebben a végtelen siva­tagban. Egyetlen támpont az úton: a „mocsár” ötven kilométernyi­re volt; amikor leszaladta ezt a távot, Kámov meggyőződött róla, hogy helyes irányt vá­lasztott. Könnyen felismerte az emlékezetes helyet, ame­lyet oly gyorsan akartak elér­ni Melnyikpwal. Innen a te­repjáró már gyorsabb tempó­ban haladt. Amikor a kilométeróra azt mutatta, hogy leszaladt a száz­ötven kilométer, Kámov meg­állította a gépet, kiszállt és felmászott a tetejére. Az amerikai űrhajót sehol Sem látta. Kámov rájött, hogy letért az útról. De vajon mennyire? Erre a kérdésre nehéz volt Válaszolni. Rövid gondolkodás Után úgy döntött, hogy derék­szögben jobbra fordul és tíz kilométert halad abba az irányba. Ha nem találja az űrhajót, visszajön a nyomon és ugyanezt a műveletét meg­ismétli baloldali irányba. Ha ott sem találja meg az űrha­jót, akkor úgy fogja keresni, hogy egyre nagyobb köröket ír le a környéken. Visszafordulni anélkül, hogy megtalálná az űrhajót, »«jyet jelentene az éhhalállal. Kámov meg volt győződve, hogy nem térhetett el nagyon a helyes iránytóL A cél itt van valahol a közelben. És valóban, alig tett meg nyolc kilométert, mikor bal­kéz felől egy homokdombot pillantott meg. Az első másod­percben azt hitte, hogy ismét a sziklákra bukkant, de amint jobban megvizsgálta, felismer­te az űrhajót. Eléje a vihar — miután akadályba ütközött — egész homokhegyet hordotb A bejáratot elfedte a ho­mokhegy és Kámovnalc három órájába került, míg eljutott az ajtóig. Még jó, hogy a terep­járóban maradtak a lapátok, amelyeket Hapgood maradvá­nyainak eltemetéséhez vittek magukkal. Ha nincsenek lapá­tok, kézzel kellett volna el­hordania a homokot. Harmadízben lépett az ame­rikai űrhajó belsejébe. Elő­ször Pajcsadzéval és Bisonnal járt benne. Másodszor Melnyi- kov volt vele, s most egyedül van itt. A vezérlőpulton egy nagy boríték feküdt, amelyet még ő tett oda. Az űrhajó parancs­nokának haláláról szóló jegy­zőkönyv van benne. „Milyen furcsán alakult a sors! — gondolta Kámov. — Mind a két űrhajó elvesztette a Marson tervezőjét.” Nyomban megtalálta az alu­míniumládákat, amelyekben az élelmiszer volt tárolva. Meglepte a ládák sovány tar­talma. sertéshús-konzervek, gyümölcskonzervek, cukros, kétszersültes és süteményes dobozok. Semmi más. Vajon, mit ittak az ameri­kaiak? Legalább víznek kelle­ne lennie valahol. Kámovot most már jobban kínozta a szomjúság, mint az éhség és keresni kezdte a vizet. Egyre jobban csodálkozott a rendet­lenül felhalmoziott tartályo­kon, palackokon, ládákon és különféle edényeken, melyek között alig tudott megfordul­ni. Egy nagy alumíniumpalack­ban vizet talált. Már nagyon fémszagú és — ahogy Kámov érezte — gumiszagú volt A palackból gumicsövek vezettek két hosszúkás alakú ládához, amelyek koporsókra hasonlí­tottak. Nyilván nem ivóvíz volt. Végre talált néhány na- rancsszörpös palackot. „Hát ez nem is olyan rossz!” — gon­dolta. Miután lecsillapította éhsé­gét és szomjúságát, a papír keresésére indult. Sehol sem találta. „Hapgood tudós volt — gon­dolta. — Megfigyeléseket kel­lett végeznie és le kellett azo­kat írnia is. Lennie kell egy füzetnek, amelyben a feljegy­zései vannak.” A vezérlőpult mellett egy nagy sárga bőröndöt talált Zárja be volt csukva. Kulcs nem volt hozzá. „Hapgood bőröndje. Nyilván ebben vannak a feljegyzései. Kellemetlen, de fel kell nyit­nom a zárat. Más út nincs.” Hogy ne fecsérelje az időt kereséssel, lement a terepjá­róhoz és felhozta a szükséges szerszámot. A zár erősen tar­totta magát és Kámov elég hosszú időig vesződött vele, Végre nyitva a bőrönd. Felül két vastag füzet fe­küdt. Kámov futólag átlapoz­ta, aztán félretette őket. Csil­lagászati megfigyelésekről szóló feljegyzésekkel voltak teleírva. Néhány váltás^ fehér­nemű, kölnisüvegek, borotva­készlet. Papírt vagy legalább tiszta füzetet nem talált. A bőrönd legalján bőr aktatáska és egy rajzköteg akadt a ke­zébe. Kámov kinyitotta az akta­táskát. Apró betűvel teleírt papírlapok feküdtek benne. Elég volt csak futó pillantást vetnie rájuk, hogy rájöjjön, mik is ezek. Erezte, hogy a hirtelen tá­madt gyötrő izgalomtól elszo­rul a lélegzete. Felkapta a kö- teget és kibontotta. O, ha ő ezt előbb tudja!... Ha mindjárt ezt kezdi keres­ni! Ez, ami itt van a szeme előtt, megmenthette volna. Az amerikai űrhajó tervraj­za feküdt előtte. Hogyan került ide? Miért hozta Hapgood magával? Nyilván azért, hogy ha meg­hal, senki se használhassa művét. Valószínüüenül hang­zik, de más magyarázatot nem talál rá. A sorsnak micsoda gonosz tréfája: itt van ez a tervrajz, s egyáltalán nem tudja már hasznát venni! Túlságosan sok idő veszett kárba ... Kámov gépiesen lapozta át Hapgood feljegyzéseit, s köz­ben akaratlanul abban re­ménykedett, hogy rátalál az űrhajó sebességének a szám­adatára. „Másodpercenként 29,5 kilo­méter.” — A Föld pedig huszonki­lenc egész hatvan század kilo­méteres sebességgel halad — mondta hangosan. A papírlapok kihullottak a kezéből. Már késő! Másodpercenként egy kilo­méter többlet sem tudja be­hozni az elveszett időt. Sze­rinte csupán harminc órát le­het megtakarítani, ahhoz pe­dig, hogy részletesen megis­merkedjék az űrhajóval, a ren­delkezésére álló három óra va­lószínűleg kevés. A remény szikrája felvil­lant és kialudt. A könyörtelen halál ismét kö­zelebb lopód- zott az ember­hez, aki telje­sen egyedül van az idegen boly­gón. Néhány percig mozdu­latlanul ült. Nem gondolt semmire. Aztán felállt és gon­dosan felszedte a lehullott pa­pírlapokat. Á kétségbe­esés rohama elmúlt. Edzett akarata segí­tette legyőzni Kámov már nyugodtan kezdte olvasni Hapgood jegy­zeteit. Csupán egy műszaKi kérdés érde­kelte: hogyan tudott az ame­rikai tervező nagyobb sebessé­get elérni, mint ő. Kámov a másodpercenkénti huszonnyolc és fél kilométert a technika mai állása mellett csúcsnak tartotta.. Hapgood apró be­tűkkel, de olvashatóan írt, Kámov jól tudott angolul. Gondos rajzok egészítették ki a száraz matematikai szöve­get. Személyes tapasztalata se­gítségére volt a részletek ki­bogozásában. íFolytatjukJ*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom