Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-06 / 210. szám

1961. September 6.. szerda NEPÜJSÄG s Hadseregek nélkül Előttem az asztalon újság. A szovjet kormány jegyzéke a nyugati hatalmakhoz. Olva­som: a szovjet kormány fel­tétlenül szükségesnek tartja fi­gyelmeztetni az Egyesült Ál­lamok kormányát, hogy visel­nie kell a felelősséget az NSZK nyugat-berlini törvény­telen és provokációs cselekmé­nyeinek következményeiért! Világos beszéd, érthető. Ezeket a szavakat nem kell élesre fenni — komolyak, határozot­tak és kemények. Mint a Szovjetuniónak az a bejelen­tése, hogy felújítja a nukleáris fegyverkísérleteket. Olvasom a szovjet kormány nyilatkozatát. És önkételenül is egy régi mese jut az eszembe... A mese arról szól, hogy a muzsikus találkozik az erdőben a farkassal. A farkas fel akarja falni a muzsikust, de az elkezd hegedülni s az ordas eloldalog ... Miért idéz­tem ezt a mesét? Mert sokan hisznek az ilyenfajta far- kasszelídítésben. Lehet, hogy megrögzött pacifizmustól ve­zérelve, vagy ami ennél rosz- szabb, jóindulatú politikai tu­datlanságból. E mesében a far­kas a fasizmust, az agresszort szimbólizálja, ugyanis —ilyen értelemben idézte a mesét a Szabad Európa Rádió nem­egyszer, s vele együtt a nyu­gat-németországi lapok. Lehet egyáltalán valamilyen hiteléé mesének? Nem. Aki nem far­kassal, de alattomos kóbor ku­tyával találkozott már, az jól tudja — csak a féltégla, vagy a bünkósvégű furkósbot az egyetlen „védőeszköz” az ép­ségben maradáshoz. S azt is tudjuk, hogy nemcsak az alat­tomosán támadó ebek ellen, de a rablószándék megfékezésére is csak az az egyetlen biztos módszer, ha nem éri az em­bert felkészületlenül a garáz­daság, ha megmutatjuk fegy­verünket, ha visszarettentjük az ámokfutöt. Az Egyesült Államok milli- árdokkal növeli az idén hadi­kiadásait. S nem ragadná-e veszélybe őket a túlfűtött becsvágy, a kapzsiság, a , yiláguralmi ter­vek, nem kapnának-e vérsze­met a tőkés rend stratégái, ha azt látnák s tapasztalnák, hogy szó nélkül tűrjük egyoldalú fegyverkezésüket? A válasz nem lehet tagadás! De hát lehet-e közömbös e fegyverkezéssel szemben bár­ki?! A szovjet kormány — vála­szul a NATO katonai hadmoz­dulataira, nagyarányú gyakor­lataira, a fegyverkezési őrület­re — felújította a nukleáris fegyverkísérleteit. De ünnepé­lyesen kijelentette az emberi­ség előtt, hogy nem fog első­ként e kipróbált fegyverek al­kalmazásához folyamodni. Amerika sem meri vállalni a felelősséget, ő sem akar fizet­ni e bűnös lépés minden kö­vetkezményéért, hiszen tudja: a megtorlás fegyvere saját odújában végezne vele. Amerika az eddigi háborúk­ban sem lépett fel nyílt kez­deményezőként — háttérben megbújva mozgatta előretolt figuráit. Ezt szeretné tenni most is: felfegyverezni Németorszá­got s rászabadítani a szocia­lista országokra, a Szovjet­unióra. Csakhogy ezt se vinné már el szárazon. A bűnhődés nem hagyja meg nyugalmi ál­lapotában azokat sem, akik a háború érdekében munkálkod­nak. Tárgyalni akarunk. S ezt kívánja mindenki, aki­nek már a szocializmus te­remtette meg léte alapját, aki nemcsak önmaga, de mások életét is félti a háború borzal­maitól. S mert sokan féltjük magunk és szeretteink életét szocialista, kapitalista társada­lomban egyaránt — ezért nem robbanthatják ki a háborút. Kereszteshadjárat a bolse- vizmus ellen ... Antikommu- nizmus... E fekete lobogó alatt végzik piszkos manőve­reiket a háborús őrület mág­násai. S hiába tett a Szovjet­unió fennállása óta egész sor ésszerű javaslatot a háború veszélyforrásainak megszün­tetésére, a béke fenntartására — egyszer sem válaszoltak po- zitíve, őszintén, egyszer sem törekedtek arra, hogy szavaik­nak konkrét tettekben formál­janak hitelt. A kapitalizmus felemeli ke­zét és ellene szavaz a legne­mesebb emberi eszményeknek is. Korunk Luciferje, az impe­rializmus, ma a terméketlen, a pusztító tagadás szellemének talárjában jár. Akarja a ki­zsákmányolás felszámolását? Nem. Korunk szégyenének, a gyarmatosításnak megszünte­tését? Nem. Kiküszöbölni a háborút és a háborútól való félelmet már a mi nemzedé­künk életéből? Nem. Akarja, hogy boldog gyermekkor le­gyen itt a földi téreken és gondtalan öregség? Nem. Akarja, hogy mindent az emberért, az emberi jó­létért tegyünk? Nem. Akarja a kommunista társa­dalmat, ahol ember az ember­nek barátja, elvtársa, testvére? Nem. Ettől úgy félnek, mint ördög a szenteltvíztől. A kapi­talizmus vétóra emeli kezét. Am nemcsak azért, hogy el­lenvetést tegyen, hanem, hogy lesújtson önkörében mind­azokra, akik rokonszenveznek a mi eszméinkkel. Vétózva emeli fel kezét s benne gyi- lokkal fenyegetőzik. Ez az an- tikommunizmus. Ez jellemzi a tőkés rend minden megnyil­vánulási formáját. Milliárd dollárokkal emeli hadikiadásainak összegét az USA. Uj fegyverfajták tökéle­tesítésére törekszik, új meg új hadosztályok felállításába, harci kiképzésére. Pedig meny­nyi „békeobjektumot” — isko­lát, kórházat — felépíthetné­nek abból a pénzből az ameri­kai kontinens oktatási és egész­ségügyi helyzetének felvirá­goztatására! Milyen nagyszerű kort teremthetnénk földgo­lyónkon! Hiszen az emberiség már most fegyver és hadsere­gek nélküli világban élhetne, ha ... a nyugati „hármak" — az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország — valamint a nyugati katonai tömbökben részt vevő néhány más állam kormányai is hasonlóképpen törekednének a leszerelésre, mint a szovjet nép. Mindkét világrend roppant katonai erőkkel rendelkezik — de megengedhető-e, hogy a vitás kérdések rendezésének módjáról szakbarbár táborno­kok döntsenek Nyugaton, akik csak egyetlen „eszközt” ismer­nek — s ez a háború?! Ezek azon vannak, hogy a két világ fegyverekkel mérje össze ere­jét. Erre semmi, de semmi szükség nincs! Jól tudjuk: nem mindenki akar háborút Bonnban, Was­hingtonban, Glasgow-ban, vagy Floridában, Lyonban. De sokan vannak, akiket nem tud­nak izgatni a béke kilátásai. Nem kell különösebben vá­lasztékos ítélőképesség ahhoz, hogy mindenki megértse: vég­re kell hajtani a leszerelést, „az utolsó bombáig, az utolsó lövedékig, fel kell oszlatni a hadseregeket az utolsó kato­náig, teljesen fel kell számolni a vezérkarokat és a katonai szervezeteket”. Nekünk komoly hadsere­günk van! — mondják az ame­rikaiak. A béke oldalán is ha­talmas fegyverek állanak, ha­tásosabbak, mint amilyeneket a háború erői birtokolnak. Mégis a tárgyalásokra kerülő problémák nem a hadseregek, a fegyverek „hatáskörébe” tar­toznak. Dolgainkat hadseregek nélkül kell rendezni. Tárgyaló- asztalok mellett. S a tárgyalá­sokon szó kell, hogy essék egy olyan világ kialakításáról, amely nem fogja ismerni töb­bé a golyót és a puskaport. Pataky Dezső Miiiiiiiiiiiiiilii»i«iiauiiii!iint:iiiii)iaiiiii»--<iiiaiiiiitiMiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiaiiiiiiiiiuitiCii»iiiifai!«iiiii«miiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiifiiiitat(aiiiii«iii Akiknek szívesen tapsoltunk A Braziliána revü-együttes az egri vendégszereplés után Hatvan­ban is nagy sikerrel mutatta be műsorát. NELSOlf FERRAS, a nagyszerű énekes JOSE PRATES,’ a Braziliana zenekarának karmestere NOIR EUGÉNIA szólótáncos, a karmester felesége Kihasználatlan Nélkülözhetetlen gépek A Gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyárban pontos meg­figyelésekkel megállapították az egyes gépek kihasználását. Nemcsak a délelőtti műszakban, hanem az éjszakai gépkihasz­nálási fokot is ellenőrizték. Az adatokat nem nyelte el a hall­gatag íróasztal. A főtechnológus, a műszaki fejlesztési cso­portvezető és a művezetők vették kézbe. Szépítés és mellébeszélés nélkül vádoltak az adatok. A drágán beszerzett, korszerű — és éppen a legtermékenyebb gépeket — nem használták ki. Pedig kell a traktor és kom­bájnalkatrész. A gyár elsőrendű kötelessége, hogy termelé­kenységi tervét teljesítse és az előző évinél olcsóbban termel­jen. Tehát tűrhetetlen, hogy a nagy teljesítményű gépek ki­használatlanul heverjenek. A szakemberek nekiláttak, módo­sították a technológiát és újabb alkatrészeket szerszámoztak fel. Például csúcsesztergáról másolóesztergára vittek át mun­kafolyamatokat. Vagy a hatorsós automatára csúcseszterga­padokról. Tehát pár darab gép felszabadult. Használhatók, jók ezek a gépek? Feltétlenül, hiszen tegnap még dolgoztak rajtuk. Az ésszerűség és a gazdaságosság elve azt diktálja, hogy amit osak lehet, a modem gépeken munkáljanak meg. Mi történjék a „munka nélkül” maradt gépekkel? — Szükség lehet még azokra. Jó lesz tartaléknak, nem. kér az enni — vélték többen is az üzemben, önző és maradi gondolkodás ez. De megváltoztatnák véleményüket ezek az em­berek, ha tudnák, hogy a kisebb üzemekben mennyire szük­ség lenne a „tartalékolt” gépekre. A kihasználatlanul álló gé­pek nem kérnek enni, de a százalékosan elszámolt értékcsök­kenésük nem kismértékben terheli az önköltséget. Tudatosítsuk, magyarázzuk meg az „elfekvő”, de még használható gépek átadásának fontosságát és ne restelljük sürgetni, vagy ha kell, kényszerítsük alaposabb és gyorsabb munkára a késlekedőket. A felsőbb szervek bizonyos adminisztratív intézkedések­től sem riadnak vissza. Több gyár gépbeszerzési igényét visz- szautasították, mert a meglevő géppark kihasználása alacsony fokú. Ügy véljük, a felettes szerveknek fokozottabb figyelmet kellene fordítaniök a nélkülözhető gépek átadására. Így újabb beruházások és külön valutaigény nélkül megfelelő gé­pekhez jutnának kisebb üzemeink. Itt elsősorban a tanácsi vállalatok és a gépállomások műhelyeinek mostoha helyze­tére gondolunk. Gépparkjuk rendkívül elavult, vagy a legegy­szerűbb és szinte nélkülözhetetlen gépek is hiányoznak. A helyi ipar vezetői talán nem élelmesek, nincs meg ben­nük a kezdeményezés? Nem ezen múlik a dolog. Íme egy jel­lemző eset. A megyei tanács ipari osztályának vezetője és az egyik minisztériumi nagyvállalat igazgatója baráti beszélgetést foly­tatott a nélkülözhető, de a helyi iparban nagyon is szükséges gépek átadásáról, ök ketten bizonyára megegyeztek volna. De szükséges a minisztérium hozzájárulása. Elmentek és tárgyal­tak a felsőbb vezetőkkel. — Hogyne, elvtársak, készséggel segítünk. Ez kötelessé­günk és egyben népgazdasági érdek. A nyilvántartások alap­ján összeállítottak egy listát. A tanácsi vezetők összejártak több pesti gyárat. De olyan gépeket mutattak nekik, ame­lyeknek a fele alkatrésze hiányzott. Szétszerelték, „kibelez­ték” azokat a gépeket. Így egyet sem tudtak átvenni. Lehet, hogy az említett gépek „megértek” a kiselejtezésre, lehet, hogy évek óta kihasználatlanul álltak. De miért kell megvár­ni, hogy mindez bekövetkezzék? Elvben mindenki meghajlik a népgazdasági érdek előtt. De egyesek számára más az elmélet és más a gyakorlat. Meggyőződésünk, hogy a gépkihasználások és az újabb beszerzésekre vonatkozó rendelkezések helyesek. De eredmé­nyesek csak akkor lesznek, ha a rendelkezések végrehajtásán őrködünk. Mindenesetre, érdekes és hasznos is lenne, ha me­gyei viszonylatban pontos felmérést végeznének az egyik he­lyen nélkülözhető, de a másik helyen jól hasznosítható gé­pekről. Ha kézzel fogható pontos adataink lesznek, akkor könnyebb lesz megtenni mindazt, amit már rég meg kellett volna tenni. Dr. Fazekas László Segít a KISZ-szervezet DIANA ANTUNES szólótáncos (Kiss Béla rajzai) Kora reggel fiatalokkal teli gépkocsi indult ki a Heves megyei Tanács Építőipari Vált lalat egri telephelyéről Eger- bocsra. Halász vagy vadász? Ez a kérdés foglalkoztatott, amikor a csupa vadászélmény­re emlékeztető lakásában Si­mon Károlyra vártam. Ha­lász? Vadász? Mit csinál szí­vesebben? Mi a kedvenc el­foglaltsága? Hi­szen köztudo mású, hogy fog­lalkozásán kí­vül legszíve­sebben — fa­rag. Nem is vár­tunk rá sokáig, hanem felke - restük ott, éppen most tar­tózkodott, a hí rés szilvásvára- di pisztrángos őrházában. Ahogy élné zelődtem, ez í pisztrángnevelő hely első látás ra nem sokat mutat. Néhán hosszúkás, mes terséges tó, — szinte mozdu­latlan víz, hát hol itt a piszt­ráng? ’— Egy pillanat; — szól Si­mon Károly, s kezében egy darab kenyérrel megindul a szerintem mozdulatlan vizek felé. Egyszerre magasba emeli a karját, s mintha megmozdult volna az egész tófenék, feke­te, rajokban lepik el a piszt­rángok a vizet, s mint a leg­ügyesebb akrobaták, úgy kap­ják el egymás elől a bedo­bott kenyérdarabkákat. — Nagyon falánk népség — jegyzi meg mosolyogva Simon Károly. — Nemrég ettek, de nagyon szeretnek hancúrozni, villámgyorsan mozognak, s az Szarvasböges éles fogaknak is jó, ha vala­mit rágnak; — Tüneményes gyorsaság­gal suhannak ezek a halak — mondja az egyik szemlélő. — Bizony; Negyven kilomé­teres átlaggal úsznak ezek a szép halak; — Szép halak? Hogyhogy, szép halak? Én legjobban sze­retem nézegetni' őket nyárson, vagy halászlé formájában — szólal meg bennem az éhes ember. — Ismét leérek egy perc türelmet! — így Simon Ká­roly, aztán egy horgászbottal jön elő. Már kezdtem lelkiismeret- furdalást érezni, hogy sze­gény hal miattam kerül ho­rogra, de nyomban megnyu­godtam, amikor közölte ve­lem a telepvezető, hogy nem lesz annak semmi baja, mert a műcsalétkes horog csak a szája szélébe akad bele és azt ki lehet venni belőle. Pillana­tokon belül ki is fogott egy gyönyörű példányt és való­ban káprázatosán szép a szi­várvány minden színében tük­röződő oldalán szabályosan el­helyezkedő piros, vagy kék pettyek tömege. Megnéztük a tűhegyes fogakat, aztán Simon Károly visszaengedte a vízbe a hápogó halat. — Pisztrángosba nem sze­retnék beleesni — ez volt az első szavam, amíg az ujjam hegyéből nyomkodtam az éles fogak nyomán kibuggyanó kis vért. — No, de lássuk, mik a leg­újabb faragványok? Hiszen el­sősorban ezért jöttünk! — Most nincs itthon sok. mert a legtöbb fenn van a Háziipari Szövetkezet kiállítá­sán — válaszolja, de azért né­hány nagyon szép munkában gyönyörködhetünk így is. — Hogyan készül a csont­faragás? — Sok apró munka van ve­le, amíg egy-egy nagyon fi­nom munka elkészül. Néhány agancsdarabot hoz be, amelyeken már nagyjá­ból kirajzolódott, hogy mi is lesz belőle. A szerszámairól nem is beszélek, mert nem is tudom, egyiket-másikat hogy hívják, hiszen maga a faragó­mester alkotott a saját el­gondolása szerint néhányat. — Külföldön is vannak munkái? — Hogyne; Ha azt nem számítom, amit a szövetkeze­ten keresztül az én tudtom nélkül kiszállítanak, akkor is tudok jó néhányról, mert az évente itt vadászgató külföl­diek szívesen veszik a vadá­szatra emlékeztető dísztár­Lesen gyakat. Nemrég is volt itt egy német vadász, bőgés idején, és.­... és kezdődnek a téli esték kedves meséi, a vadászélmé­nyek. Közben szorgalmasan, de inkább kedvvel dogozgat, hiszen olyan szép dolog az, amikor a nemes állat agan­csából valamilyen új tárgy, valamilyen élmény, vagy el­gondolás kel életre. — Nagyon sok vadászél­ményt tud mesélni édesapám — szól közbe Erzsiké, a lánya — és olyan szívesen hallgat­juk, hiszen mindben szerepel egy kicsit apa is, még akkor is, ha csak kísérőként vesz részt egy nagy vadászaton. — Mert ismerni kell ám az erdőt, csak akkor lesz szeren­csés a vadászat. Hát ezek után most valóban nem tudom el­dönteni, hogy Simon Károly vajon erdész, vagy halász, vagy faragó­mester? Mert mindhárom do­logról olyan szeretettel, olyan örömmel beszél, mintha éppen az, amelyikről szó van, az lenne a legkedvesebb. Vagy nála a három össze­tartozik? Le­het. Egy biz­tos. Erdei em­ber íág-vérig, aki szereti az állatokat, aki­nek a halastavai fölött stig- lincek énekelnek, s az elhul­latott agancsokból készült tárgyaiban tovább él az erdő. Cl. Adám Cva A vállalat KlSZ-szervezeté- nek tagjai vállalták társadalmi munkában Egerbocson a 96 férőhelyes tehénistállónak te­tőfedését. A KISZ-fiatalokkal ment a vállalat többszörösen kitüntetett szakmunkása, Vas* Áron elvtárs, valamint Paizs József né vállalati párttitkár és Józsa Gyula építésvezető elv-; társ is. Egerbocson egyetlen tetőcserép sem volt az épüle­ten. Az érkezés után rövid megbeszélés. Két brigád ala­kult. Az egyik Vass Aron, s a másik Józsa Gyula vezetése és irányítása alatt Megkezdődött a munka. A fiatalok 18 tagú lelkes csoportjának munkája nyomán mind több és több cserép került a tetőre. Erdélyi János és Paizs Józsefeié nem­csak szervezte a munkát, ha­nem alaposan ki is vették ré­szüket belőle. A kora délutáni órákban tető alá került az is­tálló. Az egerbocsi KISZ-fiatalok közül külön dicséretet érde­mel Hunyák Ilona, József Pi­roska és Kovács Ferenc. Be­csületes és jó munkájukkal vették ki részüket a munkából, Dicséret és elismerés illeti a KISZ-fiatalok példamutató, szorgalmas munkáját, hogy szabad szombati pihenő nap­jukat feláldozták és hozzájá­rultak az egerbocsi tsz meg­erősítéséhez. — A FÜZESABONYI vas­úti csomópontnál az első fél­év során komoly eredmé­nyek születtek a brigádver- senyeknéL Féléves tervét a Bocsi-brigád 106,7, a Geda- brigád 106,8 és a Perge-bri- gád 107,2 százalékra teljegí- iettm.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom