Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-20 / 222. szám

6 NEPÜJSÄG 1961. szeptember 20., szerda víVu^W A Honvéd Dobó SE vette át a vezetést a megyei labdarúgó-bajnokságban Tiszafüred a vezető H. Zalka SE ellen szerezte első győzelmét iMQ&fens*' lódást okozó A megyei labdarugó-bajnokság hatodik fordulója jelentős változá­sokat hozott a táblázaton. Az eddig vezető és pontveszteség nélküli Honvéd Zalka SE váratlan veresé­get szenvedett Tiszafüreden, s így helyet cse­rélt az Apcon győzni tudó Hon­véd Dobó SE-vel. Az utóbbi mér­kőzéseken gyen­gén szereplő, és szurkolóinak csa- Rózsaszentmárton végre ismét jó játékkal örvendez­tette meg híveit, és könnyedén fektette kétvállra a Gyöngyösi Vasutas. Érdekes, változatos küz­delmet hozott a HVSE—H. Kinizsi helyi rangadó. Végül is a helyze­teit jobban kihasználó Kinizsi sze­rezte meg a győzelmet. Az Egri Spartacus tovább folytatva jó sze­replését, ezúttal a Lőrinci Elektro­most győzte le. A Heves—Gyöngyö­si Bányász és a Füzesabony—Egri Előre találkozókon a hazaiak bir­tokába került a két pont. Elkesere­dett harc után 1:0 arányú verpeléti győzelemmel ért véget a Honvéd Korvin SE—Recsk mérkőzés. Rózsaszentmárton— Gy. Vasutas 5:1 (2:1) Rózsaszentmárton* 800 néző. Vé­gétté: Garamszegi. Rózsaszentmárton: Nagy — Bor­bély, Laczik, Patai — Kazi, Tajti — Papp, Boronkai, Halász I., Domer, Tóth. Edző: Túrán István. GyVSE: Gyón! — Kovács, Murá­nyi. Ivádi — Deli, Medveczki - Bella, Szécsényi, Berta. Rédei, Túri. Edző: Ivádi László. A hazai rohamok a SÍ. percben értek góllá; amikor Domer nehéz szögből leadott lövése jutott a há­lóba. Ezután Halász I-et és Delit kiállították. A 44. percben Boron­kai szabadrúgása után Domer fe­jese túlhaladt a gólvonalon, a men­teni akaró Murányi már csak bel­jebb tudta segíteni a labdát. 2:0. Rögtön utána Bella az elalvó vé­delem mellett szépített. 2:1. Szünet után egy darabig a gyön­gyösiek kezdeményeztek, aztán mindinkább fölénybe került a ha­zai csapat és a 71. percben Tóth góljával növelte előnyét. 3:1. Nem sokkal később Papp fejese Jutott Gyóni hálójába: 4:1, majd a befejezés előtt Boronkai lövése a kapufáról Tóth elé pattant, és a csatár másodszorra a hálóba ta­lált. 5:1. Közepes színvonalú mérkőzés, a lendületes Rózsaszentmárton ilyen arányban le megérdemelten győzött. jók voltak: Nagy, Taftl, Domer, illetve Murányi, Túri. Garamszegi jól vezette a mér­kőzést. JUHÁSZ MIKLÓS Hatvani Kinizsi— HVSE 2:1 (2:1) Hatvan, 800 néző. V.T Simon dr. Kinizsi: Bata — Szécsényi, Sár­közi Eperjesi — Koczka, Nagy I. Zámbó, Szendi, Kovács, Mayer, Szigetvári. Edző: Seres Gyula. HVSE: B erényi — Zsámbold, Totli, Gugyella — Kiss, Szabó I. — Katona, Fehér, Hanti. Szabó IL, Zilahi. Edző: Bodnár Ferenc. Kiegyensúlyozott játékkal indult a küzdelem, majd a lelkesebb Ki­nizsi támadásai következtek, s csakhamar megszületett az edső gól: Zámbó beadására Berényi ug­rott fel. de a csatároktól szoron­gatva, kiejtette a labdát és Mayer a hálóba kotorta. 1:0. ■A 17. percben Kovács fejese ju­tott a hálóba. 2:0. Ezután a HVSE vette át a kezdeményezést, előbb Hanti kapufát ért el, majd Fehér étadasát Zilahi védhetetlenül lőtte « hálóba. 2:1. Szünet után nagy fölényben ját­szott a HVSE, a Kinizsi teljesen védelembe vonult, csak Zámbó és Szigetváry tartózkodott elöl. Sok lövés ment Bata kapujára, az eredmény azonban már nem Változott. A HVSE a második fél­időben nyújtott jó teljesítményével rászolgált volna az egyik pontra. Jók: Bata, Eperjesi, Zámbó, Szl- #ctváry, illetve Zsámbokl, Hanti, Zilahi. Simon dr. az első Kinizsi-gól megadásánál hibázott, egyébként tol vezette a mérkőzést. NAGY ANTAL Honvéd Korvin SE— Recsk 1:0 (1:0) Verpelét, 1700 néző. V.: Terebesi. Honvéd: Pilisi — Hadobás, Ács, Kozma — Czuczor, Merkli — Baró- csi, Kovács, Horváth, Remport, Molnár. Edző: Mészáros Bertalan. Recsk: Földi — Kovács, Bódi I., Bódi n. - Ma rúzs I., Gál - Ká- nyási, Osztafin, Csomós, Orosz, puporka. Edző: Dombóvári János. A nagy erővel támadó hazaiak ft 7. percben szerezték meg a mér­kőzést eldöntő góljukat: Remport két védőjátékoson is átcselezte ma­gát, majd jobboldalra ívelte a lab­dát és Kovács kapásból a jobb felső sarokba bombázott. 1:0. Továbbra is a hazaiak kezdemé­nyeztek többet, de később feljött a recski csapat és kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. A félidő befeje­zése előtt ismét beszorultak a ven­dégek. Szünet után Recsk kapott hama­rább lábra, egy ízben Puporka lö­vését Pilisi nagy bravúrral hárí­totta. A hajrában ellaposodott játék, végül is megérdemelt hazai .győzelem született. Jók: Pilisi, Hadobás, Czuczor, Barócsi, illetve a közvetlen véde­lem és Orosz. Terebesi kitűnően vezette a mér­kőzést. VITÉZ DEZSŐ Honvéd Dobó SE— Apci Vasas 3:1 (2:1) Apc, 800 néző. Vez.: Bódis. Honvéd: Présing — Kolárik, Alaxai, Szarka — Laczkó, Vass — Bella, Juhász, Hack, Csendes, Enoch. Edző: Bóta Sándor. Apc: Pandúr — Mihályi. Nagy, Zelnik — Bagó, Kovács — Sárvári, Csirke, Kubinszki, Baranyi, Rá ez. Edző: Serfőző István. A Honvéd kezdett jobban és már a negyedik percben Laczkó bom­bája a jobb felső sarokban kötött ki. in). A 26. percben Csendes szerezte a vendégek második gólját. 2:0. A gól nem törte le az apci csa­patot, amely Csirke fejesgóljával szépített. 2:1. Szünet után, az 51. percben el­dőlt a mérkőzés sorsa: Kapu előtti kavarodás után Hack lövése jutott a hálóba. 3:1. Szinte állandóan, a technikailag képzettebb Honvéd irányította a játékot, a hazaiak csak a hajrában jöttek fel ismét, de támadásaik nem voltak veszélyesek. A Honvéd megérdemelten győzött. Jók: Szarka. Alaxai, Laczkó, Csendes, Enoch, illetve Mihályi, Nagy, Csirke, Rácz. A játékvezető a második Hon­véd-gólnál hibát követett el, ettől eltekintve, jól vezette a mérkőzést. KOMAROMI TIBOR Füzesabony— Egri Előre 2:0 (OK)) Füzesabony, 800 néző. V.: Rigó. Füzesabony: Bocsi — Gál, Kakuk, Kovács — Bemáth, Túróczi — Erőss, Molnár, Imre, Gulyás, Szén. Edző: Túróczi János. Előre: Kelemen — Vass, Hév ér L. Kerékgyártó — Palotai, Szász, Kréti H., Hevér n., Pintér, Tóth, Kiss. Edző: Madaras Sándor. Az első félidőben unalmas, csap­kodó játék folyt, csak a védelmek nyújtottak jó teljesítményt. Szünet után feljavult a hazai ötösfogat. Az 51. percben Molnár szögletét az előrehúzódó Kakuk fejelte a hálóba. 1:0. Egy perccel később megismétlődött a jelenet: Molnár szöglete után a labda az Előre-védőkről Erőss elé pattant, s a szélső lövése a léc mellett ju­tott a hálóba. 2:0. Az Előre nem adta fel a küzdel­met, s lelkesen harcolt a szépíté­sért. A 61. percben Tóth lövése csattant a kapufán, majd Bocsi nagy bravúrral két, gólnak látszó lövést, tett ártalmatlanná. A befe­jezés előtt Kovácsot és Kréti n-t kiállitotta a játékvezető. Füzesabony megérdemelten győ­zött. Jók: Bocsi. Gál. Túróczi, Erőss, illetve a közvetlen védelem és Kiss. Rigó játékvezető gyengén vezette a mérkőzést. SZIGETVARY JÓZSEF Hevesi MEDOSZ— Gyöngyösi Bányász 2:0 (0:0) Heves, 450 néző. Vez.: Pogonyi. Heves: Toldi — Fehér, Frank, Burovincz — Nagy F., Nagy S. — Balogh, Gombaszegi, Forgács, Kán, Bessenyei. Edző: Nagy F. Gyöngyös: Kiss - Varga I., Haj­nal, Vörös — Juhász, Bodó — Pethes, Varga II., Nagy, Morvái, Eperjesi. Edző: Héti László. A vendégek kezdtek valamivel jobban, a hazaiak csak lassan me­legedtek a játékba, de aztán tartós fölényt harcoltak ki. Kán két lövése kerülte el a ka­put, majd Frank szabadrúgása után Kán lövése a kapufán csat­tant. A félidő befejezése előtt fel­jött a gyöngyösi együttes. Morvái labdáját Nagy F. a gólvonalról vágta vissza. Szünet után a hazaiak kezdemé­nyeztek többet, s fölényük a 72. percben góllá érett: Bessenyei lö­vése jutott a hálóba. 1:0. Ezután Burovincz szabályos gól­ját nem adta meg a játékvezető, majd a 82. percben, szép támadás végén Balogh remek lövéssel meg­szerezte a hazaiak második gólját. 2:0. A jó iramú, de a vége felé, főleg Pethes jóvoltából, eldurvuló mér­kőzésen megérdemelt hazai győze­lem született. Jók: Gombaszegi. Forgács és a közvetlen védelem, illetve Varga 11., Morvái, Juhász, Hajnal. A játékvezető Burovincz góljá­nak meg nem adásával hibázott, egyébként jól vezette a játékveze­tői szempontból nehéz mérkőzést. NAGY FERENC Tiszafüred— Honvéd Zalka SE 2:1 (1:0) Tiszafüred, 1500 néző. Tiszafüred: Tóth n. - Balogh n., Szamosvári, Csorna I. — Ferge, Re- men yik — Csorna II., Ignácz, Tóth L, Balogh I., Fótos. A mérkőzés első gólja a 32. perc­bet esett, majd a további gólok a 60. és a 64. percben születtek. Egri Spartacus— Lőrinci Erőmű 3:1, Eger; * A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. H. Dobó SE 6 5 1 — 16:4 11 2. H. Zalka SE 6 5 — 1 13:5 10 3. Rózsasz.-márt. 6 4 — 2 16:11 8 4. H. Kinizsi 6 2 3 1 9:4 7 5. E. Spartacus 6 2 3 1 10:9 7 6. Gyöngy. VSC 6 2 2 2 14:11 6 7. H. Korvin SE 6 3 — 3 14:12 6 8. FVSC 6 3 — 3 12:14 6 9. Recsk 6 2 1 3 8:9 5 10. Egri Előre 6 1 3 2 6:9 5 11. Apc 6 2 1 3 13:18 5 12. Lőrinci 6 2 1 3 8:14 5 13. Heves 6 2 1 3 5:10 5 14. Tiszafüred 6 1 2 3 4:6 4 15. HVSE 6 1 2 3 7:10 4 16. Gy. Bányász 6 — 2 4 3:12 2 Tartalékosán is biztos gyézelem Honvéd Zalka SE— Ózdi Kohász 15:5 Gyöngyös, 80Ó néző. V.: Kiss L. A visszavágó mérkőzésre csak tartalékosán tudott kiállni a gyön­gyösi csapat, de így is biztosan — helyenkint szín­vonalas mérkőzé­seken - győzött a jóképességű Ózdi Kohász el­len. A Valkal— Vincze, Mincsik— Pataki és az Ár­vái—Kunkli mér­kőzéseken sok­szor verődtek tapsra a nézők te­nyerei. Az est egyetlen, de nagyon súlyos bírói tévedése a Mincsik— Pataki találkozón született, mert Mincsik pontokkal verte ellenfelét. EREDMÉNYEK (elöl a gyöngyö­siek): Légsúly: Földi-Jóbi. Pontozással győz Földi. A gyöngyösi fiú mind­három menetben jobb volt ellen­felénél. 2:0. Harmatsúly: Valkal—Vincze. Pon­tozással győz Vincze. Hatalmas Iram, kemény ütés-váltás jelle­mezte a küzdelmet. A második me­netben Vlnczét fejelésért megintet­ték, de a hajrában újítani tudott, ez elég volt a minimális győze­lemhez. 2:2. Pehelysúly: Pampuk—Oldk. Dön­tő fölénnyel győzött Pampuk. 4:2. Könnyüsúly: pék-Enekes. Dön­tetlen. Alacsony színvonalú, sza­bálytalanságokkal tarkított mérkő­zés. 5:3. Kisváltósúly: Mincsik-Pataki. Pontozással győz Pataki. A közön­ség már az első menetben tapssal jutalmazta Mincsiket, akinek ez volt bemutatkozó mérkőzése. A harmadik menetben a gyöngyösi fiú padlóra küldte ellenfelét, akire rászámoltak. Ennek ellenére nagy meglepetésre — Patakit hir­dették ki győztesnek. Nagy téve­dés! 5:5. Váltó súly: Horváth I. ellen Hol­lót az első menetben leléptették. Rögtön Horváth lépett fel támadó­lag, ellenfele szabálytalanságokban Osztrák úszók és vízilabdázók Egerben Hétfőn délután régen várt nem­zetközi sportesemény színhelye volt az egri sportuszoda. A közön­ök ség már 4 óra tájban sűrűn sorokban vo- -nult az uszoda felé, ff/,' rw amelynek lelátói a yy verseny kezdetére úgyszólván teljesen megteltek. Az árká­dokon nemzetiszínű és osztrák lobogókat lengetett a szél. A nézők örömmel látták a bemelegítés- kor, hogy az osztrák Vos. és az egri úszók mellett a Bakó Jenő által vezetett FTC- versenyzők is felvonulnak, élükön Madarász Csillával, Egervári Már­tával és Csikány Józseffel. Mindez nagyszerű küzdelmekre engedett következtetni, s valóban: hétfőn délután az egri sportuszodában két új osztrák csúcs született, s a majd 2000 főnyi szurkolótábor iz­galmas, élvezetes összecsapások­nak lehetett tanúja. Különösen nagy közönségsikert arattak a pöttömnyi egri úszók, akik bizonyságát adták annak, hogy nem kell az egri úszóután­pótlást félteni, az utánpótlás sorsa jó kezekben van. Bécsi vendégeink szinte szájtátva figyelték, amikor a 6 éves Válent Vera és a többi apróságok végigúszták a távot - méghozzá nem is akárhogyan! Rövid kis ünnepség után kez­dődtek el a versenyek, amelyek­nek eredményei a következők: Női számok. 100 m gyors: 1. Madarász (FTC) 1:05,2, 2. Müller (osztrák) 1:10,2, 3. Márisch (Eger) 1:11. 100 m mellúszás: 1. Filipovits (osztrák) 1:25,5, 2. Madarász (FTC) 1:27,8, 3. Wobei (osztrák) 1:28,7. 100 m pillangó: 1. Egervári (FTC) 1:15,9, 2. Ringelhann (Eger) 1:23, 3. Dömös (FTC) 1:27,5. 100 m hátúszás: 1. Egervári (FTC) 1:16,4, 2. Trittner (osztrák) 1:16,8, új osztrák csúcs (régi: 1:17,2), 3. Seitz (osztrák) 1:17,2. Férfi számok. 100 m gyors: 1. Kölli (osztrák) 59,4, 2. Schmidt (osztrák) 1:00,1; 8. Wolf (FTC) 1:03,4. 100 m hátúszás: 1. Csikány (FTC) 1:05,3, 2. Szabó (FTC) 1:05,8, 3. SU- da (osztrák) 1:07. 100 m mellúszás: 1. Törös (FTC) 1:19,2, 2. Spitzl (osztrák) 1:19,2, 3. Schranz (osztrák) 1:19,4. 100 m pillangó: 1. Seefranz (osztrák) 1:02,4, új osztrák csúcs; 2. Leu (osztrák) 1:05,4, 3. Sabare (osztrák) 1:08. 4x100 m vegyesváltó: 1. Osztrák Liga Válogatott 4:34,2, 2. FTC— Eger vegyes 4:34,3. Az úszó verseny befejezése után nagy érdeklődés mellett került sor az Osztrák Liga Válogatott és az Egri Dózsa csapatai közötti vízi­labda-mérkőzésre. Egri Dóssá —Osztrák Liga Látogatott 8:1 (2:0, 2:0, 1:1, 3:0) 1500 néző. V: Kertai dr. Eger: Denk — Ringelhann, Bóta — Frank — Utassy, Gál, Elek. Osztrák válogatott: öhner — Gangl, Patuzzi I. — Kölli — Schmidt, Kutschera, Tandl. Csere: Patuzzi II. A Pócsikot, Bodnárt és Bolyát nélkülöző egri csapat rög­tön az elején kézbe vette a mér­kőzés irányítását és fölényt har­colt ki a lelkesen küzdő osztrákok ellen. Az első negyedben Frank 1 SZOBA, konyha, speizos, mel­lékhelyiségből álló lakásomat el­cserélem 2 szoba, konyhásért, le­hetőleg összkomfortosért, meg­egyezéssel. Cím: „ötös’* jeligén, egri Hirdetőben. ELADÓ 3 db. 1000 literes, jókar­ban levő, használt boroshordó. Megtekinthető a Horti Földműves­szövetkezetnél. 125-ÖS, első-hátsó teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Eger, Széchenyi u. 33. TARNAMENTI Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Kál, keres megvételre, sürgősen, új állapot­ban levő 10 és 20 tonnás hídmérle­get. Cím: Tamamenti Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet, Kál, te­lefon: 46. EGERBEN, belvárosban; 15 négy­zetméter raktárhelyiség, költség­megtérítéssel átadó. Cím a Kiadó­hivatalban. 402-ES MOSZKVICS príma álla­potban eladó. Cím: Magyar Hirde­tőben, Eger. EGY szoba, konyha, speizos és 1 különálló szobából álló (vagy a külön szoba nélkül is) lakásomat elcserélem 2 szoba, konyhásért, le­hetőleg összkomfortosért, meg­egyezéssel. Érdeklődni: „Szép la­kásom” jeligén. Egri Hirdetőben. VIKENDHAZ eladó; Mátraíüred, Felszabadulás u. 54. és a ragyogó formában levő Ringelhann révén 2:0-ás ve­zetésre tett szert az egri csapat. A második negyedben sem válto­zott a helyzet, továbbra is az eg­riek kezdeményeztek többet, bar az osztrákok is többször eljutottak a jól védő Denk kapuin'? remét két szép gól esett, amelyeknek szerzői Utassy és Gál voltak. Kü­lönösen ez utóbbi kapott nagy tap­sot a közönségtől. A harmadik negyedben némileg kiegyensúlyozottabbá vált a já­ték, ekkor mindkét fél részéről «gy-egy gól esett. Előbb Ringel­hann kettőzése jutott az osztrákok kapujába, majd Schmidt szépített az eredményen. Az utolsó negyedben fokozódott az egri csapat fölénye, s noha az osztrákok emberelőnyben voltak — Eger ért el gólt Utassy révén. A további két gólon Gál és Utassy osztozott. Az osztrák liga-váloga­tott csalódást okozott a közönség­nek. Játékosai lelkesek, de nem ütik meg az élvonal színvonalát. Az egri csapat tartalékosán is ki­tűnő teljesítményt nyújtott, külö­nösen Ringelhann, Frank és Uta»- sy volt elemében, de a fiatalok is jól megállták a helyüket. Kertai dr. kifogástalanul vezette J a mérkőzést. PRÍMA állapotban levő, 1952 -s kiadású Opel Olimpia eladó. Ér­deklődni: Molnár András, Eger, Autójavító, Széchenyi u. 5. sz., dél­után 2-ig. KPM Autóközlekedési Tanintézet értesíti T. ügyfeleit, hogy Eger, Széchenyi utca 48. szám alatt ál­landó irodahelyiséget létesített. Foglalkozik a tanintézet önköltsé­ges vizsgaelőkészítő tanfolyammal, maszek mkp. és szgk. vezetők ré­szére. Továbbá szaktanfolyamok­kal (felsőfok, elektromossági, die­sel porlasztó.) Kellő jelentkező lét­szám esetén hivatásos gépjármű- vezetői iskolát is indít. Félfogadás mindennap 8—12 óráig. Szombaton 11-ig. EGERBEN, Mekcsey u. 14. sz. ház olcsón eladó. 1 szoba, konyha beköltözhetőséggel. Érdeklődni: SZTK portán. keresett menedéket, amíg le nem léptették. 7:5. Nagy váltó súly: Árvái—Kunkli. Pontozással győz Árvái. A nap leg­színvonalasabb mérkőzésén végig élvezetes küzdelmet vívott egy^ mással a két jól képzett ökölvívó. Végül Is biztosan nyert a valami­vel többet kezdeményező Árvái. 9:5. Középsúly: Gácsi ellenfél nélkül győzött. 11:5. Félnehézsúly: Gulyás—Kozák. Ko­zák feladta. Gulyás az első pilla­natban nagy erejű ütéssel padlóra küldte ellenfelét, akire rászámol­tak és edzője szőri tóba dobta a törülközőt. 13:5. Nehézsúly: Szita—Koszta. Szita döntő fölénnyel győzött. A gyön­gyösi fiú végig hevesen rohamo­zott, kétszer is padlóra küldte el­lenfelét, akit a vezető bíró végül is leléptetett. 15:5. te) A Népújság totó-tippjei 39. hét: 1. Vasas—Csepel 1 x 2. MTK—Dorog 1 x 3. Győr—Bp. Honvéd x 2 4. Pécs—Szeged 1 5. SBTC—Komló 1 6. Tatabánya—Ózd 1 7. Nyíregyháza—Diósgyőr 1 x 8. Ganz-MAVAG—DVSC 1x2 9. Kecskemét—Egyetértés 1 10. Szolnok—Bp. Előre 1 11. Kaposvár—Szombathely 1x2 12. Budai Spart.—Sz-fehérvár 1 2 Pótmérkőzések: 13. Traktorgyár—Oroszlány 1 x 14. K. Lombik—Szállítók 1 15. DEAC—Láng 1 18. Szegedi Ép.—Borsodi B. 1 A totó nyereményei: Beérkezett 689 303 szelvény. Felosztásra került: 1 240 746 forint. 12 találat 3 darab, 103 395 forint, 11 találat 136 darab, 2281 forint, 10 találat 1859 darab. 222 forint. Nagy gyakorlattal rendel­kező külső szerelésvezetőt és szerelő dolgozókat azonnali belépéssel felvesz az Egri Lakatosárugyár. — Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán (Eger, Lakatgyártó u. 2.) 7 órától 14 óráig; Fehér hússertés Hús- és húsjellegű sertés Zsír- és zsírjellegű sertés Megkezdődött az 1962. évi sertéshizlalási akció Az akció keretében szerződést lehet kötni minden meglevő, hizlalásra alkalmas sertésre. 1962; évi szállításra. Tsz-tagok és egyéni termelők sertésenként 400 Ft kamatmentes előleget kapnak, a termelőszövetkeze­tek rövidlejáratú hitelt. Átvételi árak: 106—120 kg-ig 15.70 Ft 121 kg-tól 16.50 Ft 106—130 kg-ig 15,30 Ft 131 kg-tól 16.20 Ft 126—140 kg-ig 15.20 Ft 141 kg-tól 16.— Ft Tenyésztésbe fogott koca és kanlott 170 kg-tól 14,50 Ft Termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti cso­portoknak kg-ként 1—2 forint nagyüzemi felárat fizetünk. Tsz-tagoknak és egyéni termelőknek 1,5 mázsa ta­karmányt juttatunk állatdarabonként, állami áron; A szerződés megkötése végett mielőbb keresse fel az Állatforgalmi Vállalat körzeti felvásárlóját, aki részletes felvilágosítással szolgál SZOLNOK—HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT iiiiiuiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiaiiiiiiuiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiniuo-A. -A. -A. A. A. A. -A.A.A.A.A.AAAA A. A Recski Ércbánya vil­lamos telepkezelői vizsgá­val rendelkező villanyszerelőt keres felvételre. Fizetési feltételek a hely­színen személyesen megbe- szélendők. Lakást biztosí­tani nem tudunk. Űtikölt- séget felvétel esetén meg­térítjük. NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12—57. 12—73. Postafiók: 33. Gyöngyös. Főtér 3., fszt. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24—14. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- 1 hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra H Ft. a gyöngyösi ércbánya elfekvő készleteit felajánlja megvételre, állami gazdaságoknak, vállalatoknak, termelő­szövetkezeteknek Mennyiség Megnevezés 100 kg Gőzhenger-olaj 98 kg Flotigol 429 kg Butil-alkohol 200 kg Nátrium suliit 100 kg Nátrium suliid 829 kg Amylalkohol 14/mdb Kábeltégla „A’! 4500 db Tetőcserép 160 db Szappantartó 7 kg Gépszíj, végtelení­tett, 170x6 2 db Magnetofon-orsó 19 db Opálbura 2 db Kábelösszekötő kar­mantyú, 4x25x35 25 db Elágazó karmantyú, 2x10 10 db Elágazó karmantyú, 4x35, 1 Kw 5 db Kábelösszekötő kar­mantyú, 2x10, 1 Kw 6021 db 8. sz. durrhig. gyut. 2 db Szekértengely 1 db Ételhordó 114 db Csiszolószegmens 600 fm Sodronykötél, 26 mm, 6x19x1,7 7 db Motorlap-öv 6 db Koptatógyűrű, érc­törő hengermű 2 db Hengerköpeny, érc. hengermű Mennyiség Megnevezés 6 db Végtelen lánc 23 db Nyersbőrtáska 3 db őrbotos 17 kg Bőrolaj Marófej, 60178. sz. UP 22 tip. maró­géphez Végtelen gumiék­szíj, 20x12x320 13x6x1500 13x8x1600 13x8x2000 22x13,5x2360 22x13,5x2800 22x13,5x5600 25x16x8000 22x13,5x3400 10x1000 Gördülőcsapágy 22315 tip. 32211 53412 53316 60408 61303 Lehúzóhüvely, AH 2312 Gördülőcsapágy 22222 1 db 2216 4 db 61213 4 db 61211 1 db 30303 1 db 30 db 8 db 4 db 16 db 9 db 30 db 8 db 7 db 7 db 8 db 2 db 10 db 2 db 1 db 1 db 3 db 20 db 4 db r~T V T TTTT TTT T T ▼ T T T ▼▼

Next

/
Oldalképek
Tartalom