Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-15 / 191. szám

1961. augusztus 15., kedd NGPÜ.1S AO S Szüretre készülnek Abasáron A reggel úgy köszöntött a Sárhegy- lábánál elterülő falu­ra: Abassára, hogy eső lesz. mégpedig egésznapos eső, de aztán megemberelte magát az idő: kisütött a nap és meleg sugarával bearanyozta a földe­ket, ahol már gazdag termés­ről álmodnak a súlyos bogyók­tól roskadozó szőlőtőkék és az emberek, akik hangyaszorgal­mú művelői e tájnak. Most is — pénteken — valamennyien kint szorgoskodnak az abasári határban a szövetkezeti tagok, hogy mielőbb leszedhessék és útbaindíthassák a szőlő legko­rábban érő fajtáját: a Csaba­gyöngyét, no, meg a körtét, az almát, az őszi barackot is, amely az idén szintén bőven megtermett ezen a tájon, s szí­vesen bajlódnak szedésével a szövetkezet gazdái. — Gazdag termést ígér ez az év — magyarázza Tóth Dezső, a helybeli Rákóczi Termelőszö­vetkezet elnöke, akive^ a tsz irodáján találkoztunk össze a reggeli „eligazítás” után. — Legalábbis az ez ideig betaka­rított termések ezt bizonyítják. Csak néhány példát, számada­tot ... 520 hold kalászost taka­rítottunk be az elmúlt héten. A búza 15,50 mázsát, az árpa pedig 20 mázsa átlagtermést hozott. Nagyon elégedettek va­gyunk az eredménnyel, hiszen ez az átlag jónak mondható ilyen hegyvidéken, mint ahol mi is élünk. Természetesen, emellett szépen fizetett a gyü­mölcs is. Ez ideig 4 ezer má­zsa gyümölcsöt adtunk el a MÉK-nek. 9 súlyvagon cseresz­nyét, 15 súlyvagon barackot, 5 vagon körtét, 2 vagon ribizlit, 250 mázsa szilvát, és ami már nálunk nem is nagy újság: 100 mázsa Csabagyöngyét értékesí­tettünk! Mint amilyen gyorsan eze­ket az adatokat felsorolja az elnök, oly gyorsan is búcsúzik tőlünk — siet, mert egy tár­gyalásra várják a szomszéd falu' tsz-ében, Visontán. — Épp a Csabagyöngye szü­retelése folyik a határban — mondja mellettem Kárpáti Vilmos, akit egy évre helyez­tek ide Abasárra, hogy minden tudásával segítse az év elején alakult közös gazdaságot, és hív, menjünk, nézzünk szét a határban. Együtt indulunk hát megnézni, így is mondhatnám: „megcsodálni” az abasári ha­tárt. Amerre csak a szem ellát, mindenütt emberek dolgoznak, kisebb-nagyobb csoportokban. Messziről cifráznak az asszo­nyok, fiatal menyecskék, és lá­nyok fejkendői, tarka ruhái, amint nagy buzgalommal haj- longálnak a szőlőtőkék közé és metszőollójukkal levágják a sárga, nagyfürtű, édes ízű Csa­bagyöngyét. — Már harmadik napja „szüretelünk” — magyarázza Fülöp János brigádvezető, aki mellénk szegődött az úton, s ma is elsőnek jött ki a határ­ba, hogy „kéznél legyen”, in­tézkedjék; idejében érkezzenek a reteszek, a ládák, s folyama­tosan tudják szállítani az át­vevőhelyre a szőlőt. — 100 mázsát már eladtunk — folytatja tovább. — Ma is úgy igyekszünk, hogy legalább a 30 mázsa szedés meglegyen. — Gyönyörűen mutatkozik a termés — újságolja nem tit­kolt büszkeséggel, nagy kedv­vel a brigádvezető, és a szőlő­tőkék közé lépve'mutatja az érni készülő, avagy már érő­félben levő fürtöket. — Higgye el, lesznek itt olyan területek is, ahol egy holdról a 60 mázsa termés is lejön. 18,5 mázsát terveztünk az év elején, de most már tisztán lehet látni, ha valamilyen elemi kár nem jön közbe, a 25-—30 mázsát minden hold szőlőnkről le tud­juk szüretelni. Beszélgetve haladunk to­vább a szőlőhegyen, a' Sárhegy lába alatt. Ütközben népes csoportokkal találkozunk: az első szüretelőkkel... Bernáth Jánosnéékkal: Petrovics Bá- lintnéval, Bogi Mihálynéval, kissé távolabb Fülöp Istvánnal és feleségével, Postás János­sal és feleségével, akik ugyan ma kezdtek a szőlő szedéséhez, de már 2 holdról több mint 6 láda Csabagyöngyét leszedtek. A szőlők mindenütt meg vannak kapálva és tiszták. Gyom nem gazosítja. Minden tőkén élesen fehérük a per- metlé megszáradt foltja, és a ezőlőtőkék teteje is le van vágva. Mindez azt bizonyítja, hogy az abasáriak időben el­végeztek minden munkát a szőlőben, és jöhet az érés, s mielőbb a szüret is, amit már nagyőn várnak a falubeliek. Vajon mi ösztönözheti eze­ket az embereket ilyen nagy­szerű munkára? — Ezen gon­dolkodtam a beszélgetések szüneteiben, s mintha kitalálta volna Kárpáti elvtárs gondo­latom, így válaszolt: — Érdekes fajta ez az aba­sári nép. Szorgalma, iparkodá­sa szinte nem ismer határt. Ez az élniakarás szerzett hírt, ne­vet a falunak, a népnek. Aba- sár, az abasári népről híres, amely nép tudásával, akaratá­val, szorgalmával folyékony „aranyát” tudott teremteni a Mátra sziklás, kalandos lan­káin ... Még'beszél, elnézem a tájat, amely valóban impozáns lát­ványt nyújt. így értem meg végül is azt, hogy most, nap­Fülöp u. János, a tsz egyik legjobb brigádvezetője. jainkban, hogyne dolgozna még szívesebben, szorgalma­sabban ez a nép, amikor jövő­jének gazdagításához, jobb­létéhez megvan minden lehe­tőség: akarat, szív, erő, egység és tenniakarás —, csak ki kell használni, s az abasáriak ki­használnak mindent, hogy jö­vőjüket még jobbnak alakít­sák. — Ötmillió oltvány van itt kiültetve — magyarázza Kiss Ferenc brigádvezető, aki az oltványok közül került elő. „Műszaki ellenőrzést” végzett, megtekintette az oltványok ál­lapotát, nem kell-e árasztani, vagy öntözni, mert meleg van, s ilyenkor jobban kívánják a vizet. —' Az oltványokat családok művelik — folytatja tovább. — Ök oltották, iskolázták, művelték, locsolják, s most ez a gyönyörű telep az ő mun­kájukat dicséri. Igaz, meg is kapják érte jutalmukat, mert 10 ezer oltvány felnevelése után 110 munkaegységet kap­nak és prémiumot. Van 3 szö­vetkezeti tagunk, Porosánszky János, Magyari Péter és Pos­tás Elemér, akik 46 ezer olt­ványt gondoznak ebben az év­ben, s fejenként 505 munka­egységet kapnaJc érte, s előre­láthatóan még 7 ezer forint prémiumot is az év végén. — Elégedettek ezek szerint a termelőszövetkezettel? ' — kérdem az embereket, akikkel összetalálkoztam, és a szövet­kezeti életről váltunk néhány; szót. — Természetesen! — vála­szolnak többségében. S ezt a véleményt csak egyre erősíti az a tudat, hogy az abasáriak között a legutóbbi előlegosz­táskor is akadt nem egy olyan szövetkezeti tag, aki 4 ezer fo­rint fölött vitt haza előleget. Elfáradva érkezünk vissza a faluba. Utunk a szövetkezet kádár segédüzeme mellett visz el. Néhány percig ide is benézünk, hogyan halad a fel­készülés a szüretre, hogyan halad a hordók javítása, kar­bantartása. Valek László, a csoport ve­zetője válaszol kérdésünkre. — Már hetek óta hordók ja­vításával foglalkozunk — mondja. — Hatan dolgozunk. Több mint 10 ezer hektoliter befogadására kell a hordókat előkészíteni. Ennyi javítani va­lónk van. A munkákkal jól ál­lunk, hamarosan jelenthetjük, a szövetkezet vezetőségének, hogy elkészültünk, a szüret­re a hordókat „felkészítettük”. Ugyanezzel a kérdéssel ke­restük fel a szövetkezet iro­dáján Oláh Jánost is, a terme­lőszövetkezet főagronómusát, aki Szabó Győzővel, az agro- nómus gyakornokkal a mun­kák állásáról beszélgetett. — 835 hold szőlő a szövet­kezet iszőlőterülete. — Magya­rázza a tsz-főagronómus. — És az időjárás kedvezett a szőlőnek. Ennek megfele­lően 19 vagon tervezett cse­megeszőlő helyett 51 vagonra kötöttünk szerződést az állam­mal, s ezen felül még 14 ezer hektoliter borra is számítunk, mert a termés napjainkban azt mutatja, hogy 40 száza­lékkal jobb lesz, mint ahogy azt mi a tavasszal terveztük. A termés tárolását időben biz­tosítjuk. Hét és félezer hekto­liter bor befogadására a pin­ce a hordókkal együtt készen áll, 3 ezer hektoliter befoga­dására alkalmas pincét pedig most készítünk el. így nem lesz a férőhellyel hiba, nem lesz hiány. Kilencezer hekto­liter bor átadására is kötöt­tünk szerződést, valószínű ezt a tervet is túlteljesítjük. — A szüret 2 héttel koráb­ban indul, mint az előző évek­ben. Szeptember 15—20-a kö­zött kezdjük meg a borszőlő szedését, s normális idő ese­tén 3 hét alatt le is szürete­lünk. A szőlő préselését egy nagy teljesítményű présgépsor végzi majd, aminek beszere­lése és szállítása az elmúlt napokban szintén kezdetét vette. Egész gépsor két mű­szakban 2 ezer mázsa szőlőt tud kipréselni. — A szüretelés munkacsa­patonként történik. A szőlőt fajtánként szedik, s premizál­va lesz, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos teljesítmény el­érés után prémiumot kapnak a munkacsapatok. A prémiu­mot készpénzben fizetik ki a tagoknak. — A szállítás Is érdekesen lesz megoldva. A hegyekből a présgéphez fogatokkal, és erő­géppel történik majd a szőlő szállítása. Mindkét esetben át­alakított csillékben helyezik el a szőlőt és ennek kiemelé­se automatikus emelővel tör­ténik. A kézi szedés kivételé­vel minden folyamat gépesít­ve lesz, ami nagyban meg­gyorsítja a szüretelés mielőb­bi befejezését. —- Egyelőre ennyit tudok mondani a szüreti felkészülés­ről — mondja befejezésül afő- agronómus és búcsúzik is, mert még néhány ellenőrzést kell végrehajtania a határ­ban, a majorban, s gyorsan közeledik az este. Sürget az idő, és sok a munkája vala­mennyi szövetkezeti tagnak. Javában folyik a betakarítás, sok gyümölcs, növény, zöld­áru, amelyet idejekorán piac­ra kell vinni. Közeledik roha­mosan a szüret is, amely nagy terméssel kecsegteti az abasá- riakat, akik már az első év­ben is jól indultak a szövetke­zeti gazdálkodás útján, s nagy szorgalommal, megelégedetten végzik munkájukat. Tisztán látják: munkájukat siker ko­ronázza, érdemes közösen dol­gozni. Fazekas István Tizenhat éve szabad a koreai nép szervezése teljesen megtör* tént. Több mint egymillió pa­rasztcsalád tömörül a fejlet­tebb gazdasági formába és az öntözés, a korszerű gazdálko­dás eredményeként már 1958- ban 500 ezer tonna gabonával termeltek többet, mint 1957- ben. A gyapot- és rizstermelés többszörösére növekedett. A koreai népgadaság roha­mos fejlődése, a koreai nép életkörülményeinek javulása nagy hatással van azokra az ázsiai népekre, amelyek még kapitalista elnyomás alatt él­nek. Különösen szembetűnő a demokratikus ország fejlődé­se, ha az amerikai megszállás alatt levő Dél-Koreával hason­lítjuk össze. Dél-Korea 16 éves „fejlődésére” az a jellemző, hogy ipari termelése ma fele, mint a japán megszállás ide­jén volt (!) Észak-Korea pedig az egy főre eső ipari termelés több ágában az elmúlt évben már utólérte Japánt. A koreai nép évek óta ** harcol pártja vezetésé­vel országa kettészakítottsága megszüntetéséért. Az amerikai imperializmus azonban min­den eszközzel igyekszik meg­akadályozni a koreai egységet. Diktátorokat, bábokat ültet a déliek nyakára, és lakájai, zsoldosai segítségével véresen megtorol minden szabadságra, egységre törekvő megmozdu­lást. A délieket azonban fűti az egység utáni akarat, s nincs messze az az idő, amikor északi testvéreikkel együtt őket is köszönthetjük nemzeti ünnepükön. (P) KÉT DARUS SZÜRKÉSKÉK overállt vi­selt és akrobata ügyességgel kúszott fel a vállétrán. Egy­két pillanat és már a darus- kosárból mosolygott Huncut szeme még egyet villant, az­tán a szakaszkapcsolóra tette kezét. Előrehajolt, megnézte, hogy szabad-e az út és a 10 tonnás daru elindult. Mintha kicserélték volna a lányt. Komoly és megfontolt volt. Most csak a gép és a munka érdekelte. Minden fi­gyelmét erre összpontosította. Ügy állt ott a kis fülke pa­rancsnoki posztján, mint egy szobor. Ha a művész márvány­ba, vagy kőbe faragná, művé­nek a munkásnő címet adná. — Dózsa Margit, egyik leg­ügyesebb darusunk. Mások három hónap alatt is nehezen tanulják meg a szakmát, őt egy hét után egyedül enged­tem fel a darukosárba. Először takarítólány volt a gyárban. De azt mondták: fiatal, mun­kabíró. Szakmát kell adni a kezébe. Hozzám osztották be, jó darus lett belőle. Debrei Józsefné, a darusok csoportvezetője mondta ezeket az elismerő szavakat. Pedig ő nem játszik a szavakkal. Ko­moly, határozott asszonynak ismeri őt mindenki a gyárban. Azt mondják, olyan, mint egy férfi. Szigorú és következetes. Az élet nevelte ilyenné. Egy­éves sem volt még a fia, ami­kor egyedül maradt vele. De — Gyönyörűen mutatkozik a termés — mondja Fülöp János brigádvezető Kárpáti Vilmosnak. — Lesz olyan szőlőterületünk, ahol egy holdról a 60 mázsa szőlő is „lejön”. ' • I . i felnevelte becsülettel Kenye­ret keresett a családnak, ellát­ta a háztartást és a gyár meg­alapítása óta itt dolgozik, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalatnál. Pártveze­tőségi tag és munkásőr. Most végezte a nyolcadik általánost, de máris a technikumi felvé­telire készül. — Mi a munkánk lényege? — kérdez vissza Debrelné — óramű pontossággal kell szál­lítanunk az anyagot, készárut és gépeket. Órabérben dolgo­zunk, de a mi teljestíményünk kötelesség és becsület dolga. Hiszen nem kis mértékben rajtunk függ az üzem teljesít­ménye. Az a fontos, hogy ügyes, rátermett ember legyen a kötöző. Gyorsan és megbíz­hatóan dolgozzék. Ha a daru­val ráállok az anyag közepére, ne bámészkodjék és ne vigye arrébb a macskát. Határozot­tan intsen. Akkor ráteszem kezemet a középső kormányra és a több mázsás síneket, vagy gépet úgy emeli, vagy süly- lyeszti a gép, ahogy én aka­rom. Ez a baloldali szerkezet a macskát továbbítja. Macská­nak hívjuk mi azt a vastag láncot, illetve a végén lógó nagy kampót. Ezen függ a Szállítandó súly. A jobboldali kapcsoló a hidat működteti. DEBREI JÓZSEFNÉ a jó ok­tató gyakorlati érzékével nem­csak magyárázta a gép műkö­dését, hanem csinálta is mind­iAAAAAAAAAAA&AAAAAAAAAAAAAAAAA azt, amit mondott. Begyakor­lott, határozott mozdulatokkal parancsolt a gépnek. Hangja rekedt, de egy szó sem kerül­heti el az ember figyelmét, mert szigorú nézésű szemével, egész lényével szuggerálja mondanivalóját. — Hét férfi és 30 nő dolgo­zik ebben a gyárban darus­ként. Amikor kezdtem, egye­dül voltam. De annak már 10 éve. — Vajon hányszor „utazta” végig a csarnokot? — kérdez­getem. — Ki győzné azt megszá­molni, csak egy nap is. Nincs idő erre. De jó is, mert ha gyenge a műszak, unatkozik az ember és elálmosodik. De ilyesmi ritkán adódik. Inkább éjszaka, úgy éjfél után. Lent a csarnokban fúrógé­pek, gyaluk és esztergapadok zaja zákatol. A csupa üvegfa­lakat egyetlen tűztengerré vál­toztatta a tikkasztó nap. Ilyen­kor mondják, hogy valósággal áll a levegő. A daru ellenállás­doboza és a hídkapcsoló vil­lamoskályhaként sugározta a meleget. Valósággal folyt raj­tunk a víz. Debreiné ügyet sem vetett rá. A csarnok sar­kában megállt a gép. Velünk szemben, a Dózsa Margit darujára kötözték a Billeter-gyalun megmukált sí­neket. A fiatal lány dalolt. De ezt csak onnan tudtuk, hogy mozgott a szája. 120 méter hosszú és körülbelül 30 széles a csarnok és a gépek zajától, kopácsolástól két méter távol­ságból elvész az emberi hang. — Munka közben kivel váltson szót a darus? Fent ül a toronyban és énekel. Vidá­mat és szomorút... Egyre megy, úgysem hallja senki. Dózsa Margit mindig vidám nótákat fúj. Amikor Debrei Józsefné az utolsó szavakat mondta Dózsa Margitról, az öttonnás daru már a B-csarnok közepén ha­ladt velünk. Élesen kondult a vészcsengő és két munkás úgv ugrott odébb, mintha puskából lőtték volna ki őket. — MINDENKIRE így rá­ijeszt? — faggatom a szigorú tekintetű darust. Nem ijeszt­getek és senkit. De amerre mi járunk, ott rendnek és fegye­lemnek kell lennie, nehogy baleset történjék. Ezért egy­formán szól a csengőnk mun­kásnak, művezetőnek, sőt még az igazgatónak is. r. l A z agresszorok legyőzése ** után a koreai nép ha­zája, a népgazdaság másodszo­ri helyreállításához látott. Ne­hezítette feladatukat, hogy a helyreállítással egy időben kellett felszámolniuk a japá­noktól visszamaradt ipar gyar­mati egyoldalúságát és mű­szaki elmaradottságát. Nehéz — az imperializmus szerint megoldhatatlan — célkitűzés volt ez a szinte teljesen lerom­lott országban. Korea hősi né­pének hite és munkája a jobb életben, a jobb jövőért, a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országának inter­nacionalista segítsége mégis minden nehézségen átsegítette a belső erőforrásait mozgósító koreai népet és kommunista pártját. Az 1954—56 évi há­roméves tervet például — amelynek célja elsősorban a népgazdaság helyreállítása és a lakosság életkörülményeinek javítása volt —, túlteljesítet­ték úgy, hogy közben *az ipar­ban jelentős rekonstrukciót is végrehajtottak. 1957-ben a koreai nép első ötéves tervének megvalósítá­sához látott és Két és fél év alatt — 1959 június végén — a lelkes, szorgalmas nép tel­jesítette az ötéves tervet. A háború utáni években az álla­mi és szövetkezeti ipar ter­melése egyre növekedett és 1959-ben az 1949-es színvona­lat hatszorosan múlta felül. Fejlődtek az iparágak, a ko­reai ipar ma sok olyan termé­ket gyárt, amelyet korábban nem tudott előállítani. A párt agrárpolitikájának eredménye, hogy l 1958-ban a mezőgazdaság szocialista át­|\/| a 16 esztendeje, 1945 augusztus 15-én szovjet fegyverek vitték el a szabad­ságot a japán imperializmus igája alatt már negyven éve sínylődő koreai népnek. / A koreai nép a Koreai Mun­kapárt vezetésével nagy aka­rással és lendülettel fogott új világa megteremtéséhez. Ál­dozatos, fáradságos munkája eredményeként helyreállítot­ta a japánok által lerombolt népgazdaságát és új létesítmé­nyeket alkotott népe jobb és gyorsabb boldogulására. De alighogy megízlelték a sza­badságot, újabb veszély fenye­gette a nép hatalmát: az ame­rikai imperialisták és -csatló­sai támadást intéztek a fiatal népi hatalom ellen. Az 1950— 53-as agresszió kegyetlen pusz­títást okozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. Hozzávetőleges adatok szerint a háborús kár meghaladta a 420 millió von-t, ez több mint hatszorosa a háború előtti, az 1949-es évi nemzeti jövede­lem összegének. Teljesen el­pusztították az agresszorok korea villamosenergia-, kohá­szati és vegyipari üzemeit, nagy veszteségek érték a vas­úti közlekedést, a mezőgazda­ságot, ezrek és ezrek estek ál­dozatul az agresszorok pusztí­tásának. A koreai nép hősi har­ca „testvérbátyja”, Kína segít­ségével azonban végül is győ­zedelmeskedett és az agresszo­rok vérző homlokkal voltak kénytelenek visszavonulni. A koreai nép hősi harcát támo­gatta az egész haladó közvéle­mény és a világ haladó népei megbélyegezték a „civilizált” Nyugat banditatámadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom