Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-03 / 181. szám
SZENTDOMONKO Pataky Dezső Fazekas István nP°r ,a ALIA TSZ Ty.arázda. Tövises mezsgyeárok. Mi mindent zárt magába ez Szentdomonkoson is, ebben a domboktól körülölelt, északi falucskában. Egy egész világot. Barázda. Mert kevés volt, ez kényszerítette az embereket, a többséget, a szegénység árkaiba. Ez nem engedte több földhöz jutni Csirmaz Ágostont, aki Greskovíts nagyságos úr birtokából akart magának keveset, megél- hetőséget a hat gyerek mellé. Ez a felemelkedni akarás mindenét elvitte, mint a hidakat, házakat magával sodró árvíz. Csak egy részét tudta kifizetni a föld árának, a többivel adós maradt, s az egri Egyházmegyei Bank ügynökei — isten szent kegyelmességével —, mint a héják védtelen áldozatukra, lecsaptak rá; Kis földjét, vályogházát dobra verték, elárverezték. Barázda. Mert kevés volt a föld, ez hajtotta németországi kommenciós summásnak Mező Miklós bácsit. És sokakat a faluból. Barázda... Nincs már nyoma se. A falu előtt tábla hirdeti, hogy termelőszövetkezeti község határát lépi át az, aki a leleszi elágazótól Borsodnádasd irányába tart. Termelőszövetkezeti község! Es nem is akármilyen termelőszövetkezeti. A szövetkezeti életnek máris kézzel fogható előnyei mutatkoznak. Kilátásaik reménytkeltőek, eredményeik mérhetően magasabbak, mint az egyéni gazdálkodás idejében. Csak egy példa: mákból szűk három holdról 15 mázsát szüreteltek... Régebben örültek az emberek, ha liter, két liter mákjuk termett; a szövetkezet most majdnem 10 mázsát osztott szét a tagok között — a teljesített munkaegységek arányában —, s bőven jutott mindenkinek. Pedig nem volt könnyű az indulás. Bátortalanok voltak a kezdő lépések a még ismeretlen ösvényen. Az emberek nem nagyon bíztak a társulásban, mikor a múlt terheitől szabadulóban széttörték a mezsgyék bilincseit, s nagy kiterjedésű gazdaságot létesítettek. Most nyoma sincs a bizalmatlankodásnak, a tétovázók határozott emberekké lettek. S itt nemcsak arról van szó, hogy a hajdani kisgazda, a néhány pár holdja, vagy nincstelensége helyet száz és ezer holdak termésére gondol. Sőt: százezer holdak termésére. De arról is beszélnek a tények, hogy a domonkosi gazdák tudják: csak akkor haladhatnak előre, ha mindig tudják, hol tartanak, mit, s mennyit kell tenniök, s már nem a múltból indulnak ki, hanem a holnapból — a jövőből. Múlt... feljegyzésre, megörökítésre érdemes a falu múltja, az öregek száján élő történetek. Neve, s története van itt minden kőnek, minden dombnak, völgynek, rétnek, minden talpalatnyi helynek. Szentdomonkos ... honnan származik a falu szentes neve? Hol volt a legelső ház? Az öregek úgy mesélik, Házföji tetőn, vagy Kétkútja tetőn épült fel a falu legelső háza, s aki abban a házban élt, Szent Domonkost tisztelte védőszentjének, az ö nevét ruházta a leendő településre is. így mesélte ezt, csendesen emlékezve, régebbi öregek magyarázatára Sike Ignác bácsi, hetven esztendős tsz-tag; ő még emlékszik a falu mindenható földesurára is, gróf Károlyi Mihályra, aki az ő édesapja lovait fogatta hintájába, mikor birtoka szemlélésére indult. S a többi nevek?... Kisszékámyéka, Verő, Verőalja, Tipászó, Hámaszó, Pados, Proletár... Történelem, valóságba sűrűsödő história jellemzi ezeket a neveket, melyek mind-mind roppant nyomorúságról, sanyarúságról regélnek. Tipászó — ebben a névben a szegény embert t ép ás z ó úri Magyarország emléke él; Verő — jelenti azt, hogy a szegénység volt itt az emberek legnagyobb verő-je; Proletár — e szónak már a leg- újabbkori történelem adta meg — másutt is megtalálható — tartalmát... De a múltról keveset beszélnek az emberek. S inkább szólnak a máról, a jelenről, amely cáfolhatatlanul bizonyítja a szocialista mezőgazdaság felsőbbrendűségét az egyéni gazdálkodással szemben, amely a mezsgyétlen, közös nagytáblákon súlyosabb kalászokat érlelt, mint bármikor, s vastagabban dőlt a rend. Hogyan élnek a szentdomonkosiak a szövetkezetben, mit, s hogyan dolgoznak? A riportok, portrék csokra, akár házon a kitárt ablakok. Nézzünk be rajtuk... Szívbéli fiatalság Ü temre, ÄTflri*» 11 szinte egyszerre lendülnek a kaszák. Vágják a zabot a Kis- székárnyéka táblán. Az. utolsó rendeket. Idősebbek, fiatalao- bak haladnak egymás melleit. Húsz-harminc arató. Közöttük a sorban Mező Miklós bácsi, hatvanhat éves tsz-tag is ott suhogtatja az élesre fent kaszát. Mögötte felesége szedi a markot. Szép arcú, nyílt tekintetű asszony. Olyan, akinek termetén, arcán nem nagyon hagyták ott jelüket a koftok évek. Pedig de sok keservet, szenvedést kóstolt. És férje... Neki, Miklós bácsinak is bőven kijutott a rosszból... Volt bányász Egercsehiben. Mint pakkeros dolgozott az ózdi kohók tövében. És fejtette a köveket, mint kőbányász. Mindig a legkeményebb, legnehezebb dolgokkal viaskodott ez a sovány, vékony, száraz-szikkadt emberke. S végül itt a szövetkezetben eresztett gyökeret. Ezen az első közös nyáron az aratócsapatban keresett magának tennivalót. A kelő nappal ébredt, s mikor még meg sem kondították a harangot hajnali ötkor, már „megverte a kaszát” és vágta a rendet. — Hatvanhat esztendős vagyok, fiam... de még bírom- Sok fiatal nem bírja úgy. Mind kidőlnek mellőlem — mondja s az elnök bólogat: úgy igaz, ahogy az öreg állítja. Ahogy beszél s arcát figyelem, folyton egy emlék tolul gondolatomba. Valahol — olvasmányaimban — már találkoztam hozzá hasonlatos emberrel. Igen, igen, Stein- beck-í alak Mező Miklós bácsi. Ilyenforma emberről olvastam az Érik a gyümölcs lapjain, ilyen emberről, aki mint ő is, ragaszkodott néhány holdnyi földjéhez, de abból megélni nem tudott, $ bérrabszolgának kellett elszegődnie. Steinbeck-i alak • • • Lehet, hogy ezt az azonosítást az irodalmi hangulatú, olvasmányemlékű táj kényszeríti ki belőlem; mert az Érik a gyümölcsöt olvasva ilyen tájat képzeltem magam elé, mint a szentdomonkosi, 9 képzeletem ezzel a tájjal rokonította a regénybeli tájat. Véletlen... ? — Két nyáron át summás- kodtam Németországban, Stettin környékén, Neiköring tanyán ... Reith nyugalmazott ezredes birtokán ... — mondja csendesen Miklós bácsi, olyan hangsúllyal, mint aki semmi jelentőséget nem tulajdonít ennek a dolognak. Vándorolt tehát ő is. A pénzért. Jobb megélhetést keresve. — Szeretnék eljutni újra arra a tanyája — morfondírozik tovább. — Megnézném mennyit változott arra az élet azóta. Mert úgy tudom, a demokratikus részhez tartozik most az a hely is, ahol summáskodtam. ök is szövetkezetiek. íme: ez az egyetlen vágya! Üjra látni azokat a helyeket, ahol megfordult s dolgozott. Emlékeiről akarja lefújni az idők 'rárakta port. S újra átélni mindent. Természetes vágy ez és teljesíthető. Fiatalos kedvvel, erővel markolja a kasza nyelét Mező Miklós bácsi. Kedvéből jut a többiek vidítására is. Mókázik, tréfálkozik velük. S ha már egyszer-egyszer nehezen tud eljutni az aratók közé — hiányolják, mindenki azt kérdezi tőle: csak nem volt beteg, Miklós bácsi... A szövetkezetben eresztett gyökeret. Aratott a többiekkel, gyakran diktálva a munkatempót, az iramot. Karját, a földtől barnát és tisztát, izmainak feszülését nem tudják legyőzni a fiatalok. Heteken át aratott fényben és forróságban. S felemelte az útszé- len elhullott kalászt is. S nem nézett idegenül egyetlen kipergő búzaszemre sem, hogy — az a másé. Mező Miklós bácsi és a többi domonkosi tsz-tag, a kenyérért felelős földművesek a szocialista em- berréválásból is vizsgáztak az idei nyáron. 1956-ig Tarnalelesz, Bükk- szenterzsébet és Szentdomonkos egy községet alkotott. Az egyesített községet Tarnalelesz névre keresztelték, ami nem volt jó, nem sokáig szolgálta a továbbfejlődést. A három község szülötteit feszítette a gőg, a büszkeség, a rátartiság — s ez vont közéjük erős válaszfalat. így inkább széthúzás, mintsem egy akarat jellemezte a falubelieket. 1955- ban aztán külön községi tanács jött létre mindhárom faluban... A szentdomonkosiak hamarosan megmutatták a környékbelieknek, hogy szorgalmas, dolgos emberek ők. Egymásután építették a házakat, jó néhány emeletes épületet, a falu két szélén pedig valóságos villasorokat. Természetesen nem maradt el a rádió, motorkerékpár, ruha, szoba- s konyhabútor sem. Dolgoztak kora reggeltől késő estig 2—3 holdas földjeiken. 1960 augusztusában népnevelők érkeztek a faluba. A hír azonnal szétrepült a községben: „Tsz-szervezők jöttek.” — Ide aztán jöhetnek — Hét hold,.. Ennyit aratott le a szövetkezet gabonájából Csirmaz Gábor, 14 éves „legény”. Édesanyjának segített a munkaegység-gyűjtésben. S nem is akárhogyan: volt olyan nap, hogy öt munkaegységet is megkerestek ők ketten, anya és a fia. Édesanyja összegyűjtött munkaegységének nagy részét — több mint 40 munkaegységet — ő „kereste” meg. Csirmaz Gábor most végezte el a nyolcadik osztályt. S most, szeptemberben már az egri Gárdonyi Gimnázium padjaiban találkozunk majd vele. Szerény, csendes fiú. Szeretik és becsülik a szövetkezetben — munkája után. A Gárdonyi Gimnázium már most büszkélkedhet leendő diákjával. „Házi“ építőbrigád Dolgos, munkátszerető emberek a szentdomonkosi szövetkezeti gazdák. Szorgalmukra, íme, egy példa: Nemrég készült el a szövetkezet majorjában egy sertésfiaztató. Negyvenhatezer forintot ér, de nem került csak 16 ezerbe. A 300 férőhelyes juhhodály ugyancsak fele költséggel épült, mert saját erőből építette az elmúlt hetekben a szövetkezet házi épl- tőbrigádja. Sike M. Ágoston, ügyességgel bőven megáldott kőműves-ács irányítása mellett indult építő-rohamra a szövetkezet tagsága. Az újdonsült szövetkezeti parasztok maguk indultak neki az erdőnek, hogy kivágják a gerendának és lécnekvalót, hogy nappalt csináljanak az éjszakából, hogy komoly összeget tudjanak megtakarítani az építkezéseken. Es munkájuk, szorgalmuk nem volt hiábavaló. Elkészültek az épületek, több mint 25 000 forintot takarítottak meg, s ezt az összeget újabb beruházásokra tudják fordítani. A szérűn Járjak a falut, a határt, brigádról—brigádra vándorolva... Mikor elhagyjuk az utolsó házat is, az elnök jobbra int s letérünk az országút szalagjáról. — Hát, ez itt Tipásztó- puszta — mutat körbe. Látni a sertésfiaztatót, a 300 férőhelyes juhhodályt. Ezeket a létesítményeket már mind ők teremtették e'helyre, ahol hamarosan a szövetkezet központi majorjának épületei emelkednek ki a földből. Különös muzsika tölti be az egész pusztát. Cséplőgép egyenletes búgása hallik; csak akkor mordul fel élesebb hangon a masina, amikor újabb kévét szórnak az etetődob „szájába”. S ezek az élesebb hangú felmordulások is egybeolvadnak szinte, oly gyors a munka tempója. Egy mozdulat s a vasvilláról máris a dobra repül a kéve. Csir- maz Ágostonná kezében szikrázva villan a kévevágókés, amint a csavart bankakötéseket elnyisszantja. Az elevátor hegyes fogai magasra emelik a szalmacsomókat — nő, egyre magasodik a kazal. Ügy tetszik, mintha láthatatlan karmester hangolná egybe ar emberek és a gép munkáját, a gépét, amely bőséges, gazdag nyár örömeit zengi lassan már két hete a domonkosi tanyán. — Segíteni jöttek, elnök elvtárs? — kérdezi tréfásan egy testesebb asszonyság, aki többedmagával az árnyékban pihen. — Ha szükség van rá, akkor segíteni is — nevet Sike Ágoston. Aztán azt magyarázza, hogy az asszonyok váltják egymást a gép dobján és a törekrázónál. — Tizenheten dolgoznak a csapatban, öt asz- szony és tizenkét férfi. A férfiak között alig találni tsz-tagot. Ipari munkások nagyobbrészt a kazalozók, kéve- hányók, zsákolók, akik feleségüknek, családtagjaiknak gyűjtik a munkaegységeket. — Milyen a csapat? — Nincs rájuk panasz, győzik ezek!... Csak mind;g ilyen emberekkel lenne dolgom — mondja Dudás Ágoston, a Pétervásári Gépállomás gépésze, a cséplő kezelője. Egyenletesen búg a gép. Vastag csíkban ömlik a tiszta, acélos búza. Izmos, erőskötésű embereket „vallatnak” a teli zsákok. Megtörlik verejtékező homlokukat — izzóan meleg a nyár —, szusszantanak egyet- kettőt s újra kezdik a cipe- lést. — Fel a mázsára, le a mázsáról... így megy ez, mióta zúg a gép — mondják. Jó ideje csépelnek már, de még egyetlen órát se álltak géphibából. De nem is hiányzik ez a kényszerpihenő ... Nincs panasz a gépállomásra, nagyszerűen rendbehozták a gépet a téli-tavaszi karbantartások idején. Igaz, nem adott nagy könnyebbséget az embereknek a gép a betakarítások idején: 330 hold gabonából mindössze 12 holdat vágtak le géppel — a többit kézi erővel. Hiába, a Büki: erre húzódó vonulatainak meredek oldalain nincs sok „perspektívája” a gépeknek... Szaporán nyeli a kévéket a gép. A nap melegében aranyszőkére érett kalászokból peregnek a szemek. — De micsoda szemek! — mondja elismerően Dudás Ágoston gépész, s egyik tenyeréből a másikba csurgatja az acélos, aranysárga szemeket. ömlik a búza. Sűrűn telnek a zsákok. — Egyelőre két és fél kilót osztunk munkaegységenként — mondja, gondolatainkat kitalálva, az elnök —, de három-négy kilót is tudnánk osztani... Aztán a gép dobján hajladozó asszony felé int: — A legszorgalmasabb tagunk... Csirmazné. S indul fel a létrán, a dobra. (O vette kezébe a kévevágókést, s vágta a kévék kötéseit Csirmazné helyett, míg kevés szót váltottunk a piros arcú, negyedik évtizedét taposó asszonnyal.) — Nézzék, milyen elnökünk van... — mondja egy jóke- délyű, testes asszony, s hangjából kiérződik valami büszkeségféle öröm. Sike Ágoston, ez a magasra nőtt, komoly ember, fiatalosan vágja a kévéket, mozdulatain látszik a régi megszo- kottság. Jókedvű kiáltások röppennek felé. A gazdag nyár, a bőségesen termő búza vígságot. derűt, a gondtalan holnap örömét váltja ki a cséplőmunkásokból... Szándékok, tettek, eredmények... egy vagon terményt szórt szét a földeken. A szövetkezet tagjai nagyon bánkódnak ezen, dehát hirtelen jött a szélvihar és váratlanul csinálta a kárt. Ennek ellenére sikerre számíthatnak a Bükkalja Tsz tagjai. Egy munkaegységre 26 forint 50 fillért terveztek, de most már 30 forintot is tudnának osztani. S ha minden úgy megy, mint eddig, az év vé- végén, a zárszámadáskor a 32 forint is meglesz... férőhelyes sertésfiaztatójuk, elfér benne az állat, dehát egyszerre lehetetlen ennyi állatot felvásárolni. Jövőre azonban, nem kétséges: meglesz a nagy állatállomány, amely jövedelmük alakulását nagyban megjavítja. Nem titkolt büszkeséggel mondta és sorolta fel ezeket az elnök. Az arcára van írva, hogy örül annak, hogy már ez első évben is ennyire haladtak. Mindez természetesen nem magától született, hanem az emberek összefogásából, akaratából. Munkájukból, abból, hogy mindent elkövettek a munkák elvégzésére. Hogy mozgósították a családtagokat is. Az aratás ideje alatt külön brigádokat alkottak a „besegítők”. Reggeltől délig vágták a kalászosokat, délután pedig a gyárban álltak helyt. Ezért a dicséretet nagyon megérdemlik. Ennek a hallatlan mozgósításnak, szorgalomnak köszönhető az is, hogy 50 hold kukoricájuk kétszer van lóekézve és kézzel megkapálva, 30 hold burgonyájuk úgyszintén, és 20 hold cukorrépájuk pedig már háromszor lett kézzel bekapálva. Ennek köszönhető, hogy 115 hold rétet, 40 hold pillangóst is lekaszáltak, a kalászosok mellett. S ennek a szorgalomnak köszönhető, hogy az első nyár termése is szép reményeket ébreszt, a bükkaljaiakban. Huszonkét hold szovjet búzájuk 205 mázsát hozott. 84—85 fajsúlyú és 14 a víztartalma. Ez a szövetkezetnek — ahogy kiszámoltuk — 10 forint 75 fillér hasznot hoz minden mázsán. Ahogy a számokkal bajlódtunk a szövetkezet irodáján, az elnök elmondta azt is, hogy 25—26 vagon termésre számítanak ebben az évben. 220 mázsát már bevittek a Terményfogalmi Vállalat raktárába. De'— ha munkaegységre osztanak is a termésből — probléma lesz a termény raktározásával, mert 7 vagont tudnak egyelőre elhelyezni, s hogy a többivel mi lesz, hova teszik, ez még nyitott kérdés valamennyiük előtt. Segítségre van szükség, hogy megakadályozzák a közös vagyon esetleges károsodását, hiszen csak az emlékezetes vihar majd mondogattáknéhányan közülük. — Ha agyonütnek, akkor sem lépek be; — fogadkozott néhány hangoskodó, dehát veszekedésre nem került sor sehol sem. Beszélgetni jöttek a faluba a népnevelők. És a nagy döntést rájuk bízták — a falubeli gazdákra; S a döntés nem is váratott magára olyan soká. Szeptember 5-én megalakították a tsz-t, megtartották alakuló közgyűlésüket. Ekkor adták szövetkezetüknek a Bükkalja nevet — S hogyan indultak tovább, az alakulás után? — kérdem Sike Ágostontól, a termelőszövetkezet elnökétől, aki elmondta, hogy vagyonfelmérést végeztek: 42 ló, 135 juh, ■ S tehén, 20 szekér — ekével és boronával — ezt hozták be az 1740 hold föld mellett a közösbe. A tagok létszáma elérte a 135-öt, amiből napjainkban is csak 89 dolgozik, mert ä többiek nyugdíjasak, öregek, vagy rokkantak. Tizennégy munkát bíró asszony meg csak beiratkozott a közösbe, de kapát nem vett a kezébe, hiszen a férjük a környező üzemekben, bányákban dolgoznak és jól keresnek, nincs szükségük „külön jövedelemre”. 700 lakója van a falunak és nagy a munkaerővándorlás. De ennek ellenére már az elmúlt év őszén megkezdték a munkát. Az ősziek alá szántottak és vetettek. Ahogy múltak a napok, hetek, úgy jött meg a tagok munkakedve is, S bár a ‘ környező üzemek magukhoz szívták a férfi munkaerőket, s mindennap fennállt annak veszélye, hogy az időrendi munkákat nem tudják elvégezni, óriási erőfeszítések árán mégis túltették magukat a kezdeti nehézségeken. Elvégezték a szántást, vetést, később a kapálást, sarabolást. S hozzáfogtak az építkezéshez is. Ma a szövetkezet állatállománya: 11 anyakoca 62 malaccal, 229 juh, 26 szarvasmarha és 42 ló. Igaz, ez még mindig kevés, mert a takarmány bőségesen rendelkezésükre áll a jószágneveléshez, és megvan már a 300 férőhelyes juhhodályuk, 20
