Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-15 / 165. szám

Í961. július 15., szombat NÉPÚJSÁG 3 A munkaruhás történelem A TÖRTÉNELEM szerné- . !yesen és közvetlenül, patétikus póz és mitológiai tóga nélkül megjelent s mun­kásarcával itt jár közöttünk és naponta kezetszorít legjobb bajtársaival. A történelem te­kintete találkozik az emberek tekintetével. Szemük villanásá­ban emlékek tükröződnek, s fölcsíllan a huszadik század mosolya. Sötétség is villan eb­ben a mosolyban: cellák sö­tétje, harcok füstje. Érzed ezt te is, ha a mozgalom veterán­jaival találkozol... És felvil­lan a mosolyban a mai verő­fény szén-termelő meleg aranylása is. A munkásábrá- zat történelem kitűzte az em­lékezés érmeit az öreg és fia­tal harcosok mellkasára — s ott ragyog a kitüntetés a ma­gyar történelem overallján is. A szüntelenül jövővé növő jelent látjuk kezet fogni a múlttal; e kézfogást, a múltat, jelent és jövendőt erős mar-; kával tartja össze a mun­karuhás történelem, melynek tudatos önéletrajzát párttör­ténetnek nevezzük. Ez a tör­ténelem, melyre századokon át hiába próbáltak papi pa­lástot, császári, királyi dísz­köntöst húzni, darócruhában, everallban és rabok csíkos rongyaiban vészelte át az időt; de nemcsak vészelte! Ez a történelem sokszor bilincs- beverten, históriás robotban, homlokán patakzó verítékkel, tenyerén kiserkenő vérrel, el­méjében az emberiség leg­szebb gondolataival, lebírha- tatlanul és győzedelmesen, vesszőfutások útján és osz­tálycsaták harcmezőin emelte vállán Nap felé az embert. S azok, akik a hajdani bör­tönök kapuját átlépték, nem gondoltak a majdani kitünte­tésekre; csak a történelem sza­vát figyelték, csak az igazság­ra gondoltak. Társul szegődtek a történelem mellé. Nem azért, hogy érdemeket szerez­zenek — sebeket szereztek! Nemcsak hétköznapjaikat — életüket is kockára tették, fel­áldozták. A történelmi felada­tot nem lehetett nyolcórás munkaidőben elvégezni — egész élet kellett ahhoz. Egy egész élet — és gyakran a halál. De vállalták, mert tud­ták, hogy nagy társuk, a tör­ténelem — halhatatlan. Nem fogja golyó, nem sebzi vas, tűz nem emészti; a történe­lem megy a maga útján — más útja nincsen. A párt megy a történelem előrevezető út­ján — más útja nincs. Ö ma­ga, a tudatos történelem, a munkaruhás, harcos, békés történelem, amely az embert szolgálja. Az embert, amely holnap, vagy holnapután zen­gő rakétákon száguldja be az egész galaktikát, a közeli és távoli csillagrendszereket, s amely nem is sokára, már lá­bát a Hold porföldjére teszi. Micsoda kor! Milyen szédítő megvalósu­lások! És milyen végtelen, mérhe­tetlen és beteljesíthetetlen az emberi vágy! Nem elég neki egy falu, egy város, egy mező, egy világ: Mindenség kell! Titokzatos, távoli, „elérhetetlen” csillagok kellenek, azok felé nyújtotta ki a karját! S a szédítően erős, nagy és hatalmas akarat mindezt el is éri! A „80 NAP ALATT a A Föld körül” című, lát­ványos amerikai film előjáté­kában, az íróasztalnál — könyvek társaságában — ülő jólfésült, s öltözött, választé­kos modorban monologizáló gentleman „bölcs” fejtegetés­sel ámítja el az embert, az egyszerű nézőt. „... Az emberi elme korlátokat szab a sebes­ség előtt..." — ezt mondja, szinte kritikusan, a kapitalista filozófusok jóslatainak útmu­tatásai szerint. A fejlődés bi­zonyítja ezeknek a „korlátok­nak” szétzúzását, nem létezé­sét, s azt, hogy a fejlődés távlatai milyen szédítőek, vég­telenek. Valamikor „lehetet­lennek” tartották, hogy az ember valaha is képes lesz olyan sebességet előidézni, mint amilyen sebességgel a hang terjed. Azóta megalkot­ták a különleges, lökhajtásos repülőgépeket, az égbe felröp­penő rakétákat, s hogy mesz- szire ne kalandozzunk példáit Után — a szuperszonikus va­dászgépeket, melyedet a szovjet légierők napján a tusinói lé­giparádén is bemutattak a vi­lágnak. S most a tervezők, mérnökök más szerkezetek megkonstruálásán dolgoznak, amely oly sebesség előállítá­sára lesz képes, mint amilyen sebességgel a fény terjed. Ha van is, ha lesz is határ vala­hol, az még oly távoli, hogy az emberi elme felfogni azt nem képes... „... Hogy mi történik Föl­dünkkel — majd eldől... Az ember el tudja pusztítani a másik embert, s önmagát, vagy olyan magasságokba emelheti az életet, hogy el­képzelni sem lehet...” — ezt is mondja a film előtti jele­netekben az amerikai úriem­ber. Ezt hallani egy amerikaitól, ez nagyonis furcsa, vegyes ér­zéseket vált ki belőlem. Ha ők is tudják mindezt —, hogy az ember elpusztíthatja a mási­kat, az életet, vagy olyan ma­gasságokba emelheti, hogy az már elképzelhetetlen —, ak­kor miért nem követnek el mindent az amerikai konti­nensen is, hogy az előbbi ál­lítás lehetőségét megszüntes­sék, azért, hogy az utóbbi ál­lítás realizálódhasson. Lázban és tűzben él a vi­lág, millió és millió szív, ész és akarat dolgozik azért, hogy ember legyen az ember! Hogy emberek legyenek az embe­rek — mindenütt a világon! Azért, hogy ne legyen többé háború! Ma egy emberi kor teszi és akarja az embert em­berré. Ma minden valóság olyan, mintha világméretű álmodás lenne. De hogy az ál- modás szédítő valósággá le­gyen — ezért cselekedni is kell! Harcolni! Nem szavak­kal, szépen csomagolt „tudós” jóslatok monologizálásával, hanem józan és realista tet­tekkel. A MUNKARUHÁS törté- ** nelem — maga a nem­zetközi munkásosztály, amely történelmet formál. S ha fegy­verrel támadnak, a proletariá­tus fegyverrel formálja meg a maga történelmét — világmé­retekben! — minden nemzet saját boldogulására. Pataky Dezső j 4 bükk széki K ISZ-szervezet nevében... A bükkszék! KISZ-szervezet nevében kérem az elvtársakat, közöljék levelünket, mely a KISZ-fiatalok munkájáról szól. Mióta községünk termelőszö­vetkezetében megkezdődtek a sürgős nyári munkák, a köz­ség fiataljai rendszeresen segí­tenek. Már elvégezték 10 hold növényápolási munkáit és tíz hold aratást is vállaltak. Ha­marosan ezt a munkát is be­fejezik, aztán kaszálnak és se­gítenek a hordásban is. A ter­melőszövetkezet munkáit nagy­szerűen segítették: Kovács Vencel, Ivády József, Nagy II. László, Koska Tibor, Nagy Jo­lán, Zagyva Emma, Nagy Gi­zella és Nagy Éva. Józsa Pál KISZ-titkár — AZ EGRI Rákóczi Ter­melőszövetkezetben az elmúlt napokban 78 mázsa 54 kg fekete ribizlit szedtek le a ta­gok 4 hold területről. Az árut külföldre exportálták, ami után 95 033 forintot kapott a szövetkezeti tagság. Víxpaxarlók figyelmébe: Kemény is szigorú intézkedésekkel vetünk gátat a további nagyfokú vízpazarlásnak! Nyilatkoznak az illetékes tanácsi vezetők Néhány napja jelent meg a Népújság hasábjain Eger város tanácselnökének felhí­vása a lakossághoz: szüntes­sék be a mértéktelen vízpa­zarlást! A közleményt olvas­va, felkerestük a tanács ille­tékes vezetőit, nyújtsanak bő­vebb felvilágosítást olvasóink­nak: milyen intézkedéseket fo­ganatosítanak a pazarlók el­len... HEVEST SÁNDOR, a városi tanács főmérnöke: — Kétségtelen tény, hogy az utóbbi hetekben fellépett nagyfokú vízfogyasztás fele­lőtlen vízpazarlást takar. El­lenőrzéseinkből tudjuk, hogy a város egyes részeiben, így a Kertész, Menház, Makiári és Sas utcák környékén igeri sokan kerteket locsolnak az értékes ivóvízzel, s ez jelentős vízfogyasztást jelent. Nem be­szélve a legfontosabb dolog­ról, hogy míg az alacsonyabb területeken elpazarolják, ker­tekre locsolják a vizet, a vá­ros más, magasabban fekvő pontjain nincs víz. Sokan ut­cai közkutakról hordják nagy mennyiségben az ivóvizet ön­tözési célra. De egyes ipari üzemek is jelentős vízmeny- nylséget „fogyasztanak” fölös­legesen. — A városi tanács évek óta példamutatóan jár elöl a víz- fogyasztás tekintetében, mikor az utak, terek és parkok lo­csolására, öntözésére nem az értékes ivóvizet, hanem az uszoda elfolyó vizét használ­ja fel. A városszéli kertek ön­tözésére is elegendő s teljes értékben felhasználhatók a már meglevő, ásott kutak vize. Ipari üzemeink is jelentős mértékben könnyíthetnék ne­hézségeinket a város vízellá­tásában. CSANK LAJOS, a megyei tanács építési és közlekedési osztályának vezetője: — Elsősorban a lakosságon múlik, a lakosság egyedüli ér­deke, hogy a féktelen ivóvíz­pazarlást megakadályozzuk. A legszigorúbban ellenőriztetjük a vízfogyasztást, valamint az engedély nélküli vízhasznála­tot s a szükséges esetekben nemcsak egyes házak, de egész utcák esetében is megszüntet­jük a vízszolgáltatást. SZABÓ JÓZSEF, az Egri 1 Vízmű Vállalat igazgatója: — Az érvényben levő ta­nácsi rendelet megszabja, hogy az utcai locsoló- és tűzcsapok­ról, közkutakról való vízhor­dást, ha az nem kézi edény­ben történik, csak a Vízmű Vállalat engedélyezheti. A szükséges ellenőrzésekről mindenkor lelkiismeretesen gondoskodunk. ** A tanács és a Vízmű Vál­lalat illetékesei elmondották: aki a tanácsrendelkezést meg­szegi, e szabálysértésért 500 forintig terjedhető bírsággal sújtható, amennyiben cselek­ménye nem minősül bűntett­nek. A legszigorúbb intézke­dés az utcai fővezetékek lezá­rása lesz! Minden vízpazarló, kertjét ivó­vízzel locsoló ember gondoljon tehát arra, hogy felelőtlen tet­tének következményeit nem viseli büntetlenül. S gondolja­nak arra is, hogy az a víz, amit ők meggondolatlanul kertjükre öntöznek, éppen tíz, húsz, száz család aszta­láról, lavórjából vagy mosó- teknőjéből fog hiányozni. Sugár István rwi Alig titkolható mag •légedéssel kaptuk a hírt, hogy Nyw a*. Németország is rálé­pett a humanizmus útjára, Adenauer sem feledkezik meg at emebrekről való gon­doskodásról, külö­nösen. ha azok öre­gek. Így a helyes, így j van ez a rendjén. Fe csegjenek, amit csak I akarnak a szocialista I újságok, a kommv- [ nista demogógok, a va lóság mégiscsak az. hogy a bonni Német­ország igenis gondos*1 kodik alattvalóiról. J szívügyének tekinti az emberek sorsát, anyagi terhektől sem 1 riad vissza, ha békés, nyugodt öregkort kar teremteni azok tárnára, akik vég­eredményben ismeg- rdemlik. Amikor elolvastam a hírt, elszégyeltém magam és titokban megfogadtam, nem írok többet Adenau- erról. Igazán nem ér­demli meg, hogy bántsuk. Azért, mert egy kicsit csörteti a kardját? Ugyan! Reg­geli torna ez csak ná­la, igazi lényét a megkapó intézkedés fejezi ki. Hogy a tisz­tességtelenségbe mégr őszült volt SS-ek ál­lami nyugdíjat kap­nak. Hát nem meg­érdemlik ezt Aden- auertól? (-ó) Jutni,„t-— Egy üreg sör A parasztember, aki kora hajnaltól, amíg le nem megy a nap, húzza a kaszát, nyo­mában feleségével. Heréd határában, a Mátravidéki Tsz földjén így szól a láto­gatóhoz, köszöntése után: — Egy kis sört nem ho­zott? Oly sokat emlegetett elő­dök, akiknek kínkeserves élete, példája mindig fel­élénkül az emlékezetben, ha a rosszra, az elmúlt sötét évszázadokra emlékezünk: verejtékez munkája hősé­gének enyhítésére nálunk már sört kér az arató em­ber! Nem nagy valami egy po­hár, egy kisüveg sör. Igazán semmi, s most mégis nagyon sokat jelent. Vagy nem, még akkor sem, ha akár csu­pán az 1945 előtti időkre emlékezünk? Nem, ha a vé­kony cibereleves, lebbencsle­ves, aludttej jut eszünkbe, amely minden volt, csak tápláló étel nem a legnehe­zebb mezőgazdasági munkát végzőknek? Aludttejen arat­ni! Nevetséges, s valamikor mégis ez volt a valóság. Mert nem volt más, mert nem tellett másra, mégha oly éhesen kordult is a gyo­Az új adó-vevő készülékek hiba nélkül dolgoztak... Jól szerepelt az egri rádiósklub a rádióamatőrök nemzetközi versenyén Az izgalom már elmúlt, a si­ker okozta öröm hullámai még mindig ott gyűrűznek az egri rádiósklub tagjainak mosolyá­ban, amikor a néhány nappal ezelőtt befejeződött nagy ese­ménysorozatról, a rádóamatő- rök nemzetközi adó-vevő ver­senyéről beszélnek. A készülékek, a két utrarö- vidhullámú, 6 az egy rövid­hullámú berendezés már ismét ott áll a klub helyiségében, megszokott helyén. Igaz ugyan, hogy „megszokott” helye tulaj­donképpen csak a rövidhullá­mú adó-vevőnek van, mert az URH-készülékek közvetlenül a verseny előtt készülteik el, de előtte három hónappal is itt állt, ha más nem, — a vázuk. A klub tagjai, Csépányi Je­nő klubvezető segítségével, az URH készülékeket ugyanis tu­lajdonképpen erre a nemrég lezajlott versenyre készítették, háromhónapi áldozatos, ha kellett az éjszakát is nappallá tevő munkával. Különösen az utolsó hetek voltak izgalma­sak. Az alkatrészeket már be­szerezték, a kisebb szerkezete­ket elkészítették, hozzá kellett tehát fogni a végszereléshez, az adó-vevők összeállításához. A verseny kezdeti napjának reggelén végeztek ezzel, úgy, hogy előtte éjszaka egy URH-s sem aludt. De nem is nagyon vágyakoz­tak a pihenés után. A Honvé­delmi Sportszövetség nagy propaganda gépkocsijára rak­ták a felszereléseket, 6 már útnak is indultak a verseny „táborhelye”, a Kékestető felé. Az ország legmagasabb pontján gyorsan felütötték ta­nyájukat. A kollektív ültrarö- vidhullámú adó-vevő állomás közvetlenül a magasságot jelző kő mellett kapott helyet, száz méterrel távolabb meg Csépá­nyi Jenő egyéni állomását ál­lították fel. A klubvezető este 20,56 órakor az új készülékkel megteremtette az első kapcso­latot, épp Budapesttel... Utána már szinte számolni is alig győzték, hány összekötte­tést teremtettek. Csépányi Je­nő, a verseny végén 123 kap­csolatot jegyzett fel, s a kol­lektív állomás is hozzá hason­lóan szép eredménnyel vég­zett. Hányszor kellett ehhez elhangzani a kollektív állo­más hívó jelének: HG—6 KVM, s a klubvezető hívásának HG— 6 VM, — senki sem számolta. Csépányi Jenő is csak arra em­lékszik, hogy egyik legnehe­zebb beszélgetését egy lengyel amatőr URH-sal bonyolította le. — Ez volt egyébként a leg­nagyobb teljesítményünk is — mondja —, a lengyel SP—9 EU jelű állomás volt a legtávolab­bi pont, amellyel kapcsolatot teremtettünk a versenyen. A magyar és cseh állomások, amelyekkel beszélgettünk, mind közelebb voltak. Az új URH készülékek te­hát kiállták az első próbát. Az egri rádióamatőrök nem hiába áldozták szabad idejük minden percét felépítésükre, összeállí­tásukra, mindegyik hiba nél­kül dolgozott. — Azt hiszem, ezekkel az adó-vevőkkel innen az egri klubhelyiségből is tudunk ösz- szeköttetéseket teremteni a jö­vőben minden különösebb ne­hézség nélkül, — mondja a klubvezető, 6 ez a legjobb vé­lemény, a legnagyobb elismerés is részéről, az „ünnepelt” be­rendezésekkel kapcsalatban. Dicsérő szavakat ugyan nem­csak az egriek mondtak gé­peikről, hanem a budapestiek, a „központiak” is, akik meglá­togatták az egri versenyzők táborhelyét. A legszebb vidéki állomás — mondták az egriek kis táboráról, s méltán, mert az URH készülékek magukban szép látványt is nyújtanak, nem csupán jól működnek. Azt ma még nem tudni, hogy az egri rádiósklub ver­senyzői hányadik helyen vé­geztek az éter hullámain foly­tatott nyolcnapos vetélkedő­ben. Az értékelésre később ke­rül sor annál inkább, mert hét ország URH amatőréi ültek ezidő alatt készülékeik mellett, s igyekztek minél több össze­köttetést teremteni versenyző társaikkal. Annyi bizonyos, hogy utolsók nem lesznek. De most a sorrend tulajdonkép­pen nem is fontos a Kékeste­tőre kitelepült egri rádiósok számára, csak az, hogy az első próbálkozás sikerült. Elegendő ok ez az örömre, s különösen az, mert ehhez egy „műsoron kívüli” esemény is csatlakozott. Ez a rövidhullá­mú adó-vevő készülékkel kap­csolatos. Ezt a berendezést is kivitték ugyanis magukkal a táborba az egriek, hogy „ver­senyen kívül” dolgozzon Pa- dányi Béla operátor irányítása mellett. S az addig is sok si­kert aratott, fiatal rádióama­tőr épp itt tette fel a koronát eddigi munkájára: Ausztrália után, július 3-án éjjel két óra előtt néhány perccel hívó jelé­re felhangzott a régen várt vá­lasz: bejelentkezett a ZL 1— AMO állomás, vagyis a rádió­amatőrök számára legnagyobb sikert jelentő, legtávolabbi or­szág, Üj Zéland. Érdekes és iz­galmas beszélgetés volt ez az Üj Zéland—Kékestető közötti morsezás. A mintegy tizenhét­ezer kilométernyi távolságból jelentkező amatőr nem akarta elhinni, hogy egy ötven Watt teljesítményű adó-vevővel te remtett kapcsolatot. 'A bizton­ság kedvéért megkérdezte: 500 Watt? — s csak akkor nyu godott meg, amikor mégegy szer hallotta a választ: nem, csak ötven. Ilyen „kis teljesítményű” géppel is sikerülhet minden, különösen, ha maga az operá-> tor is minden tudásával úgy akarja. Az egri rádióamatőrök­nek úgy látszik, ezért sikerült s sikerül az, amit szeretnének elérni. Mert ha áldozatokat is kell hozni, — mindig tudásuk legjavával akarják azok meg­születését ... (weidinger) mór, hogy szinte behaUat- szott a faluba, vagy az ura­ság kastélyáig. De igen! Nagyon sokat mond ez a kérdés: „Egy kis sört nem hozott?" Az igényekről beszél, amelyek már nemcsak ab­ban jelentkeznek, hogy föl­det kér a hosszú ideig csak a másét művelő parasztem­ber, — magának, abban sem, hogy örül, ha a kenyeret adó földön minél több gépet lát, s ugyanúgy örvend, ha újonnan épült, vagy ma még régi házába új bútorokat ál­líthat be, magának, s család­jának olyan ruhákat vásá­rolhat, amilyeneket néha még az uraság kisasszony lá­nyai sem hordtak. A pa­rasztember igényei az anya­gi jóléten kívül a legtelje­sebb emberi jólétet is köve­telik. mindent beleértve eb­be. A sört is. Elértük végre ezt is. Azt, hogy azok, akik amikor először húztak ba­rázdát a volt uradalmi föl­deken úgy, hogy az már a sajátjuk volt, s nem mertek hinni abban: ezentúl minden jóban egyformán részük le­het városi és falusi ember­nek egyaránt, már kérik is, munkájuk, szorgalmuk után jogosan, aratáskor az egy pohár, a kisüveg sört, a me­leg, a szomjúság ellen. fW. L.) Hemingway kiadatlan művel Emest Hemingway özvegy« elmondotta, hogy férje után több kiadatlan mű maradt, többek között versek is. Az özvegy kijelentette, hogy He­mingway egyik regénykézira­ta egy kubai bank széfjében, egy másik pedig egy id ahoi bankban található. Ezeket a befejezetlen műveit Heming1- way „bankbetétként” tarto­gatta és azt tervezte, hogy a rendkívül súlyos adózási ter­hek miatt csak később fogja majd átadni őket kiadójának. Hemingway élete filmen A Centfox filmváUalat „Egy fiatalember kalandjai” cím­mel filmet szándékozik készí­teni Hemingwayről, a napok­ban elhunyt híres, amerikai íróról. Jerry Waid producer már ^1 is utazott, hogy Rómá­ban, Velencében, Páduában és Veronában megismerje He­mingway fiatalkori éveinek színhelyét. A film szereplői közül eddig Richard Beymer és Mary Astor ismeretes. A rendezést valószínűleg Martin Hitt fogja végezni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom