Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-06 / 157. szám

1961. július 6., csütörtök NßPÜJSAG 8 Szocsi vagy Siófok ** Hol töltöd a hétvégét? — Azt hiszem, leruccanok az asszonnyal Hajdúszoboszlóra... Es ti, nyaralás lesz? Hol? — Vagy a Balaton, vagy Cseszkó... de még az is lehet, hogyha összekaparom a pénzt, elmegyünk az asszonnyal Szo- csiba... Ráfér, sokat dolgo­zott ... ★ Ugye, kedves olvasóim, mi­lyen megszokott és természe­tes ez a párbeszéd, ez a mai párbeszéd? Mennyire magától- értetődő, hogy Kiss a bérszám­fejtésből leruccan Hajdúszo­boszlóra a hétvégére, hogy Nagy, a lakatos, Szocsi és a Balaton között tusakodik, hogy Kovács, a mérnök, a Magas Tátrába megy pihenni, hogy... Minek soroljuk tovább a ne­veket és a helyeket. Széchenyi még azt a jelszót adta ki, hogy tengerre magyar, most már arra a jelszóra sincs szükség, hegy utazz, láss, barátkozz ... A jelszó mindig valami hol­napi, valami megoldandó fel­adatra mozgósít, de hol kell ma már arra mozgósítani a bá­nyászt, a lakatost, s hovato­vább már a szövetkezeti pa­rasztot is, hogy a szabadság pihenésre való, hogy tied az országút, az ország, a világ nem kis darabjának minden szép­sége? Majdhogynem felesleges. A minap megszámoltam, azazhogy csak szerettem volna megszámolni, hogy Eger egyet­len parkoló helyén hány autó várja hétvégi pihenőjét a vá­rosban töltő gazdáját. Eljutot­tam ötvenig: két autó elment, három jött, egy odábbtolatott, valahonnan kettő befurakodott az egy helyére, — s lemondóan abbahagytam a számolást. Majdhogynem lehetetlen. Előttem az asztalon egy ki­mutatás, az első pillanatban meghökkent egyik megállapí­tása: 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest a belföldi idegenforgalom Egerben — mondja az IBUSZ. Hát ez hogy lehet? Vagy a szemem csal, vagy az IBUSZ téved... Vég­eredményben is egyik sem igaz. Csakhát az a tizenöt szá­zalék, vagy még több is, az idén már nem különvonattal, vagy busszal, de jön saját mo­torral, autóval. Így aztán lehet, hogy jövőre még tovább csök­ken a forgalom. A másik szám­adat arról beszél, hogy csak a nyár folyamán félezer ember­nél is több utazik a megyéből külföldre, — de csak az IBUSZ útján. Hogy mennyi azoknak a száma, akiket a szakszervezet küld, a MÉSZÖV, a többi szer­vek, az Expressz utazási iroda, vagy éppen a termelőszövetke­zetek szervezésében, — nos, azt nehéz lenne kiszámolni. S ha ehhez hozzávesszük, hogy is­mét csak a második ne­gyedévtől számítva, több mint négyezer embert üdültet, pi­hentet a szakszervezet — a me­gyéből! Üdülés, külföldi út, vfkend: úgy hozzátartozik életünkhöz, olyan természetes, mintha eb­ben az országban már Árpád apánk asztal körül kergette Ünnepi műszak a füzesabonyi vasútállomáson A füzesabonyi vasúti góc­ponton szorgalmasan készü­lődnek a XI. vasutasnap mél­tó megünneplésére. A vasutasnapi előkészületek­ről és a füzesabonyi MÁV ál­lomáson folyó szocialista mun­kaversenyről Tóth János cso­móponti párttitkár és Antal Imre szakszervezeti titkár; adott tájékoztatót. — Ebben az évben is mél­tóan akarjuk megünnepelni a vasutasnapot. Lelkiismeretessé­gükre és munkakedvükre méltó bizonyíték, hogy az első félévben elérték az élüzem- szintet. Most került az értékelő bizottság elé a füzesabonyi MÁV dolgozóinak eredménye, s minden remény megvan ar­ra, hogy meg is kapják az él­üzem címet. Az első félévben baleset- mentes munkát végeztünk. Je­lenleg hét brigád küzd egyen­lő eséllyel a „szocialista bri­gád” cím elnyeréséért. A szo­cialista brigádok indítványo­zására ünnepi műszakot indí­tottak július 1-től a füzesabo­nyi vasútállomáson a XI. Vasutasnap tiszteletére. (Szigetváry) volna mind a hét vezért, ha nem víkendeznek egy kicsit — mondjuk — Bizáncban. Olyan természetességgel beszélnek egyszerű munkások, kisembe­rek Drezda szépségéről, a ve­lencei lagúnákról, az arany Prágáról, vagy a leningrádi Ermítázsról, mint régi regé­nyeim kedvelt angol utazó hő­sei. akik irigylésre méltó ma­gabiztossággal utazták be a vi­lágot: a brit oroszlán sörényé­nek árnyékában persze. S így, nyár tájékán, a nagy nyaralások, külföldi túrák ide­jén eszembe jut mindig az én szerencsém, hogy én, akkor még a pesti aszfalt őszi szomo­rúságán, nyári poklán nevel­kedett gyerek, vagy háromszor nyaralni voltam. A szüleim­mel. Már úgy, hogy apám a szabadsága terhére munkát vállalt valamelyik „nehéz” köz­ség OTI-kirendeltségénél. ö dolgozott, én nyaraltam — fa­lun. Az volt ám a csodálatos. S az, hogy a szomszédok, akik este kinyitották az ablakot, hogy mint a rossz vízben ful­dokló halak, végre friss leve­gőhöz jussanak, mennyire iri­gyeltek minket. A szerencsése­ket. A boldogokat! Nem tudom, nem találtam arra nézve kimutatást, hogy mennyien nyaraltak Hevesből parasztok, uradalmi cselédek, mennyien egercsehi bányászok, vagy cementgyári munkások, mennyien a városi kistisztvise­lők közül? — mondom, erre nézve nincs kimutatás. De úgy vélem, különösebben nem is szükséges. Nagyon elszomorító, s ami egy kicsit még elszomo­rítóbb, ma már el sem hin­nénk-számok hirdetnék, hogy az, ami természetes, az egykor nemcsak lehetetlen, de nevet­séges is, és nemcsak nevetsé­ges, de valahogy talán még árulás is volt. Élni tudni kell, — valahogy így hangzott ama polgári élet­bölcsesség, amelynek mélyében a „tehetetlenek”, a kisemmi­zettek, az „ostobák” lebecsü­lése rejtezett. Valóban élni tud­ni kell, de volt idő, amikor ebben az országban nem élni, de egyszerűen életben maradni kellett tudni. S ebben a tudás­ban egy egész ország dolgozó népe járta ki a maga egyetemi éveit, ilyen, vagy olyan „sza­kon”. Kijárta, s megtanult elő­ször életben maradni, aztán megtanulta saját sorsát nem­csak kézbevenni, de intézni is, s lám — nem is olyan ördön­gösség —, megtanult élni is. Tud élni! Ha nem is éppen úgy, mint e hittétel egykori és nagyonis egyoldalú megfogal­mazói, de jobban, magasabb szinten, igazabban, becsülete­sebben. örömmel nézem és hallga­tom a tervező embereket, a terveket, s fantáziámban ka­ján kod va villan fel a gondolat: megérem-e, hogy ilyen vitát halljak: . — Elegem volt már a Föld­ből ... Kovácsék tavaly a Vé­nuszon voltak ... Persze, ne­ked nincs protekciód? Tehetet­len ember vagy, igazán ... Mondanom sem kell, hogy ezt egy majdani feleség mond­ja egy majdani férjnek. Mert a feleség majdan is feleség lesz! Gyurkó Géza A világ legmagasabb tornya... Bérleli operaelőadások vidéki vasutasoknak Az Operaház vezetősége új kezdeményezése, hogy az 1961 —62-es évadban a vasutasok i szakszervezetének központjával kötött megállapodás értemében vasutas bérletsorozatot bocsát ki a vidéki vasutasok részére. A négy bemutatóból álló vasutas-bérlet előadásait va­sárnap délelőttönként 11 órai kezdette] rendezik az Opera­házban. A Budapestet könnyen megközelítő pestkörnyéki, va­lamint a távolabb eső, szol­noki, ceglédi, komáromi, hat­vani és székesfehérvári vasutas dolgozók bérletsorozatában a következő darabok szerepel­nek: Ászai jev: Bahcsiszeráji szökőkút, Erkel: Bánk bán, Mascagni: A parasztbecsület, Leoncavallo: Bajazzók és Ver­di: A Trubadúr. (MTI) Óceán-buta* Rövidesen már nemcsak a levegőben, hanem a vízen is a legnagyobb sebességgel lehet majd közlekedni. Nemsokára kipróbálásra kerül az első „óceán-busz”, amely száz utast szállít és százharminc kilomé­teres óránkénti sebességgel ha­lad. Szakemberek véleménye szerint az új jármű forradal­masítani fogja az egész vízi­közlekedést. A meghajtó gáz­turbina 20 ezer lóerős, a hajó­test úgy van megépítve, hogy hasonló nyomást bír ki, mint a kétszeres hangsebességgel szá­guldó repülőgép. w - ' w ’ Í Ä& III , I 1 f 1. .A. A«\MiUv« m Ärti é ■ aíáíUv y ; .«• • ff „ ■ ... ; .. . a tokiói televíziós torony. A 333 méter magas tornyot 1958-ban adták át rendeltetésének. Háttérben a tokiói kikötő. Az út másik fele Az út egyik fele már mö­göttünk van... a másik felén most tettük meg az első lé­péseket. Hogy milyen ered­ménnyel zárult az út első szakasza, mivel, s mennyiben gyarapodtunk, — még nem is­meretes, a Statisztikai Hiva­tal most dolgozik népgazda­ságunk hat hónapi ipari, me­zőgazdasági és beruházási adatainak feldolgozásán. Egyes minisztériumok előze­tes — tájékoztató jellegű — je­lentéseiből azonban már tisz­tán és határozottan megálla­pítható: nagyot és nagyobbat léptünk előre a fejlődésben, mint ahogyan azt terveztük. A szénbányászat üzemei­ben átlagosan napi 9230 va­gon szenet termeltek ki és szállítottak felszínre. Villa- mosenergía-iparunk 7,9 száza­lékkal termelt több energiát, mint esztendővel ezelőtt. Vegyiparunk területén, a ko­hó- és gépipar ágazataiban jelentős tervtúlteljesítéssel számolhatunk. Népgazdaságunk általános képe tehát eléggé reményt- keltő, biztató. Az út első felének akadá­lyait „szépen vettük”. A nagyobb erőpróba, az út másik fele még hátra van. Ezen a szakaszon feladataink, elvégzésre váró munkánk cseppet sem kisebb, s mégin- kább nagyobb, mint az év első hat hónapja során. A termelésben mutatkozó, a ter­melést gátló kisebb-nagyobb hibákat, nehézségeket le kell gyűrnünk, szervezettebbé té­ve a munkafolyamatokat. Még fokozottabb gondot kell fordítani a balesetmentes, termelékenyebb munkára. Következetesebb harcot kell folytatni a minőségi termelés emeléséért, a munkafegyelem lazaságai, s a selejtgyártók ellen, nagyobb ösztönzést ad­va a munkaverseny- és újító­mozgalmaknak. Megyénk ipari egységei döntő többségben eleget tet­tek tervkötelezettségeiknek. De akadnak olyan üzemek is — mint például a hullám­völgyből még mindig kilá­balni nem tudó Finomszerel- vénygyár, s az élüzem-cím- mel többször kitüntetett Eger. csehi Bányaüzem esetében is —, ahol adóssággal zárták és kezdték a termelési év első felét. Itt a második féleszten­dő során még nagyobb fel­adatokkal kell megbirkózniok munkásoknak és vezetőknek. A hat hónap során mód van az elmaradás pótlására, s minden lehetőség megvan ar­ra, hogy az adósságok tör­lesztése mellett jusson erőnk­ből a túlteljesítésre is. Van lehetőség, hiszen a norma­rendezéskor feltárt tartalé­koknak még egész sorát nem hasznosították. Második ötéves tervünk el­ső esztendejének fele lezá­rult, de nem szabad, hogy ki­csit is alábbhagyjon a mun­kalendület, a munkatempó. Sőt, arra kell törekedni, hogy ezt a lendületet tovább fo­kozzuk, — gépek és berende­zések is segítséget adnak eh­hez, s a kidolgozott új tech­nológiák. Az út második fele előttünk fekszik, eredményes munkával juthatunk csak azon előbbre, de megéri a fá­radságot, hogy a szocializmus magaslatait meghódíthassuk mi is, s magasztos érzéssel fogjunk hozzá megtett utunk eredményeinek összegezésé­hez, új tervek, perspektívák kovácsolásához. Elmondta Schiller Vendel Tudja, elvtársnő, nemigen érek én rá arra, hogy népne­velő munkát végezzek. Engem a hajnali négy óra már itt ta­lál a sertéseknél, este meg sokszor elüti a nyolcat is az óra, mire hazakerülök. 240 disznónk van, ad az munkát kettőnknek egész napra. Csak győzzük. Kiváltképp most, hogy fialnak a kocák. Itt kell velük lenni egész éjszaka. Mondta is az asszony a napok­ban, hogy lassan nem ismer­jük meg egymást, olyan rit­kán lát. Igaza van, de hát a jószágra vigyázni kell. Még így is történik baj. Tegnap megdöglött egy fiaskocánk. Azt mondta az orvos, a hirte­len nagy melegben lett baja. Nyolc malac pusztult el vele. Majd ha mind lefial, több időm lesz. Persze akkor sem járok én sehová, mert tudja, ha az ember 12 éves kora óta pásztorkodik, nemigen lesz beszédes. Meg hamar ideges is vagyok, ha valaki értetlen­kedik. A múltkor is mondja nekem az egyik tag: könnyű nektek, mert sok az egységetek. Mond­tam neki: hozd ki te is az asz­FO A KERET A minap megidéz­tek az istenek bíró­sága elé, mert az Úr­isten panaszt emelt ellenem, a terv ki­játszása címén, mond­ván: új világot aka­rok beruházni, pedig azt ő már annak ide­jén, szerinte elég be­csülettel megteremtet­te. A panaszban az is bennefoglaltatott, hogy a terv kijátszása keretében alapvetően megsértettem a világ­mindenség takarékos­sági előírásait, s nem voltam rest arra sem, hogy pazarlásomat úgy tüntessem fel, mintha éppenhogy ta­karékosság lenne. Eléggé letörten és ijedten álltam a bíró­ság előtt, s hallgattam végig az Úristen tanú­vallomását az engem ért vádakat illetően, s csak fokozódott ijedt­ségem, amikor Zeusz, a tárgyalás bírája, vil­lámokat lövellve sze­méből, így mennydör­gőit rám Olimposzt pulpitusáról: — Te nyavalyás, hogy jössz te ahhoz, hogy új világot épít­sél fel a beruházási keretből, amikor még a régi megvan, és töb­bé kevésbé eléggé jól funkcionál is? Milyen hallatlan merészség és nagyképűség kell ahhoz, hogy azt hidd, te ezt az Úristennél is jobban meg tudod csinálni, amivel ő hat napig küszködött. Mi? De ez még semmi? Hol a tervdokumentá­ció, hol a költségvetés, hol a keret? Mi? Er­re válaszolj, te emberi fióka, te megátalko­dott tervcsaló, te pa­zarló, te, akit a tolva­jok istene sem fog megmenteni villámló haragomtól... — szólt és fensőbbségesen hátradőlt pulpitusán. Félszemmel láttam, hogy az Úristen vígan dörzsöli a tenyerét, kajánul belemosolyog szakállába és nagyon elöntött a méreg. Igaz, van tervfegyelem, igaz, fő a takarékos­ság, de ha egyszer az is igaz, hogy rossz ez az egész va­cak, amelyet ő hat nap alatt össze- eszkábált, pedig ak­kor még norma sem volt. Persze, a fejesek megint összetartanak, s mert építkezni akar­tam, valami jó, újat akartam csinálni, hát rajtam hegedülik el az ő nótájukat. Ekkor Hermes, a tolvajok istene, aki önkéntes védőügyvé­demnek csapott fel, fülembe súgott vala­mit. Felragyogott az arcom, meg vagyok mentve: zseniális volt az ötlet. — Tisztelt bíróság, tisztelt Zeusz —; mondtam fensőbbsé-; gesebben. Tévedésbenj vagytok, mert az Úr­isten sem értve a dol-\ gok lényegét, tévesen; informált benneteket', is. Én nem akarok új', világot építeni, szó! sincs itt új beruházás-', ról, csupán felújítást', végzek, mert a Világ- karbantartó Vállalat,', amelynek, mint tud-', játok, igazgatója va-', gyök, rendelkezik fel-', újítási kerettel.., Er­ről van szó és nem', másról. A bíróság rövid ta-\ nácskozás után fel-; mentett. Hozzákezd-; tem a felújításhoz,', mert erre van kere-\ tem. Arról viszont ki; tehet, hogy majd a; felújítás közben jö­vünk rá, hogy tetőtőlj talpig szükség van a\ felújításra. így ugyanj drágább, de sebaj: fő; a kereti (egri) szonyt, aztán neked is lehet sok egységed. Mert tudja, mi ketten dolgozunk itt a szövet­kezetben. Én a sertéseknél, az asszony meg fejős. Tavaly is 408 munkaegysége volt. öttel több, mint nekem. De az idén már mondtam neki, még szür­ke lovon sem érsz utói. Igyek­szünk, mert kell a pénz. Tud­ják itt a faluban, milyen nagy költségem volt. 58-ban vet­tünk egy telket, 59-ben épít­keztünk. Kölcsönnel. Azt is törleszteni kell. Tavaly férj­hez adtuk a nagylányunkat. Bútor kellett — hálószobát vettünk — ruha, stafírung. Akinek lánya van, az tudja, milyen sokat elvisz egy eskü­vő. Nem mondok sokat, leg­alább tízezer forintunkba ke­rült. Nagy szó ez. Hát mon­dom is a cimborának, gyertek, aztán majd nem lehet pana­szod. Nem mondom, az idén már sokkal jobban megy itt ná­lunk minden. Kezdik megér­teni, hogy innen élünk. Hogy nem mindegy, ki hogyan dol­gozik. Tavaly harmicegynéhány fo­rintot fizettek. Nem mondom, nem volt valami sok, de épít­keztünk. Nézze, én ebben a majorban húztam le 16 esz­tendőt. Ötöt, míg az uraságé volt. Rá sem lehet ismerni semmire. Látja ezeket az épü­leteket? Cselédlakások voltak. Most tettek rá nagyobb abla­kot, meg vagy három sor tég­lával magasabbra húzták — a teheneknek. Elköltözött in­nen mindenki. Mint mi. Más itt minden. És nem csak ne­künk. Mert nézze, hogy élt a parasztember? A föld volt a mindene. Zsugorgatott, haj­szolta magát, hogy vegyen egy hold földet. Aztán ha az megvolt, akkor a következőre kuporgatott. Nem is éltek. Most meg, aki amennyit ke­res, magára költi. Meg a csa­ládra. Ruhára, ennivalóra. Hát nem jobb így? Nem húz­za le a föld az embert — mondom is a cimboráknak, mikor úgy összekerülünk itt kint a tanyán. Persze sok idő nincs beszélgetésre, csak dél­ben, meg amikor kihajtjuk a jószágokat, meg-megáll az em­ber egy szóra. Érthetnek is abból, amit látnak. Sokat nem kell hozzátenni. Aki becsületesen dolgozik, az megél rendesen a szövet­kezetből. Ez az igazság, nincs sok beszélnivaló róla. Nem is tudnék sokat mondani. Csak azt, hogy jó, meg azt, hogy nézzenek meg bennünket is, a szövetkezetei is. Mindig gya- rapítunk, építkezünk, gépet veszünk, jószágokat. Nem szoktam én hát eljár­ni sehová sem, hogy népnevelő vagyok. Itt-ott, nem mon­dom, váltunk szót a cimbo­rákkal, de hát ez csak termé­szetes. Feljegyezte: Deák Rózsi Befejezés előtt a növényápolás Hét közepén megkezdik az aratást a bodonyi Mátragyöngye Termelőszövetkezetben A bodonyi Mátragyöngye Termelőszövetkezetben szorgos munka folyik a kukorica és a burgonya táblákon. Fejes Jó­zsef, a termelőszövetkezet el­nöke elmondotta, hogy — bár ez az első évük a közösben, — minden növényápolási munkát idejében elvégeztek és szépen fejlettek a kapások. A tagok szorgalmát dicséri az is, hogy júniusban csaknem minden vasárnap dolgoztak a földeken, néha 200-an is. Most arra tö­rekszenek a szövetkezeti ta­gok, hogy a héten minden fon­tosabb növényápolást befejez­zenek és csütörtökön meg­kezdhessék az aratást. Ezen a tájon viszonylag későn szo­kott kezdődni az aratás, az idén azonban a gabona érése annyira előrehaladt, hogy a szokottnál több mint egy hét­tel korábban vághatják a búzát is. A gabonacsatára már meg­történtek az előkészületek. Há­romszáz hold learatására szer­ződést kötöttek a Pétervásári Gépállomással. Több mint száz aratópárral is rendelkezik a termelőszövetkezet. Ha áz idő kedvez, július közepére nem lesz álló gabona a bodonyi határban. (ka)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom