Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-29 / 177. szám

1991. július 29., szombat NÉPÚJSÁG 3 ESŐ UTÁN... Mikor lehullottak utolsó cseppjei a minap csepergő esőnek, úgy véltük, nem sok embert találunk a mátrade- recskei Rákóczi Termelőszö­vetkezet házatáján. Ebben azonban rövidesen csalódni kellett, ugyanis a vízcseppek még ott remegtek a kukorica levelein, a pocsolyákban vi­dáman úszkáltak a falu libái, de a termelőszövetkezet ta­nyaközpontjában seregnyi ember dolgozott. A villany- szerelők biztosító övvel a de­rekukon, azzal foglalatoskod­tak, hogy elvezessék az ára­mot a sertésólakhoz, a mező­ről beszorult növénytermesz­tők a gazdasági felszerelést, s a tanyaudvart hozták rendbe. Leolajozták, egy helyre hord­ták az ekéket, boronákat, ja­vították a kocsit, tisztogatták az udvart. Az asszonyok a tejházat takarították, a mun­ka láza mindenkit elkapott. Amint a tények mutatták és a termelőszövetkezet vezetői­től megtudtuk, az eső nem okozott kiesést, csak más munkára „irányította” az embereket. A tétlen jóidővá- rás helyett elvégezték a ser­tésoltást, kukoricát morzsol­tak, meszelték a gazdasági épületeket. S mivel az esős idő igen al­kalmas különböző tanácsko­zásokra, mert nem kell el­vonni az embereket a mun­kától, gyorsan túlestek a kü­lönböző megbeszéléseken is. Vezetőségi ülést tartottak, ahol eldöntötték, milyen mó­don, milyen erővel végzik el a még hátralevő nyári mun­kákat, mintegy vezérfonalat adva a termelőszövetkezeti tagok további tevékenységé­hez. Mire a nap felszárította a határt, eltűntek a tócsák, a szövétkezetbeliek elégedetten tekintettek munkájuk ered­ményére, a takarosabbá vált tanyaközpontra, a rendbeho­zott gazdasági felszerelésekre, s az eső okozta „kényszer- pihenő” után, amelyet ilyen hasznosan töltöttek, még na­gyobb ambícióval kezdtek újra munkához. Ezúttal már kint a határ­ban. K. E. A címzett: KOMLOS JANOS A cím: MAGYAR NEMZET Kedves kollégám! Nagy érdeklődéssel és soronkint foko­zódó egyetértéssel olvastam az elmúlt vasárnap, a Magyar Nemzetben „Kritika és statisztika" című vezércikkedet. Ér­deklődéssel és egyetértéssel, mert bár konkrétan a kulturális élet néhány és alapvető problémáját érintetted, s ennek ér­telmében szembeszálltál azokkal a nézetekkel, amelyek ezt az „életet” csak fővárosi szinten hajlandók és egyelőre úgy néz ki — tudják is csak szemlélni, lényegében belső életünk más vonatkozásaiban is tapasztalható ez a rosszul értelmezett „centralizációs”-szemlélet Való igaz, hogy a „statisztika”, legyen az színházi mérleg egy év munkája után, vagy a zenei élet egyenlege, elsősorban és alapvetően a fővárost veszi figyelembe, pedig ma már nyu­godtan kimondhatjuk, hogy a „vidék” régen elvesztette — szerencsére — az egykor még kimondhatatlanul is hozzáér­tendő jelzőjét: maradi. Eddig jutottam a cikk olvasásában és a gondolatokban is, amikor meglepve futott végig a szemem, kétszer is — vajon jól olvastam-e? — a következő sorokon: „E hangversenyek közül még a legjelentősebbekről is csak elvétve jelentek meg fővárosi kritikák, ami egyebek között azt jelenti, hogy több mint egy és negyedmillió koncertlátoga­tónak a fele, a magyar zeneművészek többsége és az új ma­gyar zenei bemutatók egy része a helyi lapok recenzióitól el­tekintve, nem kapott igényes és szakszerű (A ki­emelés tőlem!) kritikát.” Hogyan? — hökkent meg bennem a vidéki, a provinciáiig lélek. Komlós János kollégám csak az egyik irányban lát he­lyesen, s másik irányban már ugyanolyan szemüveggel fi­gyeli a vidéket, amelyet talán még századokkal ezelőtt fes­tettek átláthatatlan feketére? Nem a vidéki, a vidéken élő és dolgozó újságíró szállt azonnal vitába a cikk szerzőjével gon­dolatban és most a nyilvánosság előtt szóban is, hanem az ugyanolyan felkéretlen, de utólag minden bizonnyal elfoga­dott prókátor. Hát csak Budapesten, a fővárosban lehet „igényes és szakszerű” zenekritikát írni? Hát a vidék nagy városaiban — Egerről, e lap székhelyéről most szándékosan nem akarok be­szélni, hogy a „személyi” sértettség vádja ne érje a várost! —, Debrecenben és Miskolcon, Szegeden, vagy Pécsett, nincsenek olyan zenekritikusok, akik igényesen, szakszerűen, vagy uram bocsá’ egyes esetekben még igényesebben és szakszerűbben ír­ják meg kritikájukat a koncertlátogatók, az új magyar zenei darabok szerzői, előadói nevelésére? Félreértés ne essék, nem arról van szó, sőt erről a leg­kevésbé, hogy csak a vidéki lapok foglalkozzanak megfelelő színvonalon a vidék zenekultúrájával, hanem rendszeresen és megfelelően fajsúlyozva, a fővárosi, az országos lapok is. Eb­ben a legteljesebben egyetértek Komlós János kollégámmal, s csak szíwel-lélekkel, s ím’ tollal is, támogatni tudom ezt az eképzelést, amely egyébként a párt hivatalos kultúrpolitiká­jának alapvető vonása. Hogy ez mennyire nehéz? — arra éppen Komlós János jó szándékú, s minden bizonnyal sokat segítő cikke is jellemző. Nehéz szabadulni a „fővárosi” szem­lélettől, — ha a magunk területéről van szó. S erről, hogy Komlós János szavaival éljek, ismét nem a vidékiek tehetnek, hanem a „gyakorlat és a szemlélet, amely a rohanó életet néha cammogva követi” — s tegyem hozzá, még a vidéki újságírás értékelését, jelen esetben a vidék ze­nekritikai munkásságának fajsúlyozását illetően is. S miután ez a hiba nem Komlós Jánosban testesül meg, sőt talán benne legkevésbé, — ezért kellett, úgy vélem, a nyilvánosság előtt is reagálnom egyébként elismerésére mél- tatóan jó szándékú és a körülményeket mélyen elemző cik­kére. Gyurkó Géza Tűzrendészet a cséplőgépeknél Megyénk területén megin­dult a gabonaneműek cséplé- se. Tűzrendészeti szempontból sok figyelmet, körültekintést igényel ez a munkafolyamat. Az elmúlt évben több példa volt arra, hogy ahol nem tart­ják be a cséplés tűzrendészeti szabályait, ott súlyos tűzeset keletkezhet. Felhívjuk ezért a dolgozók figyelmét, hogy tartsák be a cséplésnél a tűz­rendészeti előírásokat. A szérűkön és nagyobb ra­kodóhelyeken idegen szemé­> lyek, vagy gyermekek indo­> kolatlanul ne tartózkodjanak. ?A tsz-ek vezetői és az állami > gazdaságok igazgatói ne feled­kezzenek meg a szérűk őriz­tetéséről. A szérűőröket oktas­sák ki feladatukra. Gondos­kodjanak arról, hogy a tűz- ? rendészeti hatóság által jóvá­hagyott terv szerint történjék ?az asztagok, kazlak elhelyezé­se a szérűn. ; A szérű területén dohá­nyozni, nyílt lángot használ­ni veszélyes, és ezért tilos. >Ezt a tilalmat mindenütt jól ä látható helyen, táblával kell í jelezni. » Cséplésnél az előző években »sok tüzet . okoztak az erő­> gépek, mivel a gépkezelő nem ; használta az előírt szikraio- ;gót, vagy éppen hibás szikra- ; fogót használt. A csépeltetők ;ne engedjék szikrafogó nél- |kül üzemeltetni az erőgépeket. :A gépkezelők pedig tartsák ;be a tűzrendészet szabályait: :az erőgépet és a gép környé­kén levő 5 méteres tűzvédelmi Csávót tartsák tisztán. Különö­sen fontos, hogy a gépkezelők az erőgéppel ne közelítsék meg az asztagot és attól le­galább 8 méter távolságra álljanak meg. A cséplőszek­rény kivontatását, vagy be­állítását kézi erővel végezzék, mintsem erőgéppel, mert így súlyos tűzkárokat lehet meg­előzni. A cséplésnél az esetleges tűz megfékezésére szolgáló tűzoltófelszereléseket biztosí­tani kell: 500 liter vizet, két vedret, egy lapátot, egy vas­villát, ezenfelül minden asz- tagnál 200 liter vizet, egy la­pátot és egy vasvillát kell tárolni. A gépállomások kü­lön gondoskodjanak a szüksé­ges védőeszközök meglétéről. A cséplésért a cséplőgép ve­zetője tűzrendészeti szempont­ból is felelős. Ezért kötelessé­ge a tűzrendészeti előírások betartása, illetve betartatása. Soha ne hagyja el munkahe­lyét, ügyeljen a tűzvédelmi előírások betartására, és ok­tassa ki a dolgozókat arra, hogy egy esetleges tűz alkal­mával kinek, mi a kötelessége. Ezáltal tűz esetén elkerülhető a pánik és biztosítható a ke­letkezett tűz csírájában való eloltása. A felsoroltak csak egy ré­szét képezik a tűzrendé­szeti intézkedéseknek, de a fentebb felsoroltak betartásá­val is nagyon sok tűzeset meg­előzhető. Felhívjuk ezért a cséplőgépeknél dolgozó embe­rek figyelmét arra, hogy tart­sák be a tűzvédelmi szabályo­kat, mert ezáltal népünk ke­nyerének fűztől való megvé­dését is biztosítják. Heves megyei Tűzrendészeti Osztályparancsnokság, mint 11. fokú tűzr. hatóság Óra a tehénben e darabolásánál megtalálták az órát, amely olyan helyzetbe került, hogy lélegzésnél a tüdő mindig fordított egy kicsit az óra fplhúzó ján, s ezáltal állan­dóan járatta az óra szerkeze­tét. Hét év alatt az óra mind­össze négy percet késett. a mát. A balesetek megelőzésé- !, nek leginkább bevált módsze­rre a munkavédelmi őrjárat- szervezése. Üzemeinkben, gyá­- rainkban keveset hallani a t munkavédelmi őrségekről t mostanában, — de annál in­- kább hallani erről bányáink- i ban. 1 Yj unkavédelmi őrjárato­1TJ. ^a(. szerveztek a bal- l esetek megelőzésére a gyön- . gyösi XII-es aknában, e mód­szer van kialakulóban a szar- ’ vaskői szénbányában és Eger- I csehiben. A módszer lényege: a munkavédelmi őrség tagjai saját munkájuk végzése köz- ’ ben ügyelnek arra, hogy a munkavédelmi rendszabályo­kat mindenki betartsa, s az előírásoknak megfelelően jár­jon el. Az őrség tagjai minden műszak után bejegyzik észre­vételeiket az erre rendszeresí­tett „őrség-naplóba”. Az akná­szok. s az üzem más vezetői ellenőrzik ezeket a bejegyzése­ket és kötelesek azonnal in­tézkedni. Az őrség munkáját s az intézkedések végrehajtását a szakszervezet ellenőrzi. Ez fontos azért, hogy a megtör­tént balesetek körülményeit felderítsék s az okokat ismer­tessék a dolgozókkal. Hasznos dolognak mutatko­zik a munkavédelmi őrjárat. Hasznos dolognak, mert min­denkit fegyelmezettségre szo­rít: az őrségben ugyanis helyet kap mindenki — egymás után — s a bányászok igyekeznek betartani a szabályokat, hogy figyelmeztető szavuknak na­gyobb súlya és hitele legyen. (Hogy ennek ellenkezői — visszaélések — elő ne fordul­hassanak e felett ismételten a bánya vezetőinek s a szakszer­vezetnek kell éberen őrköd­nie!) A munkavédelmi őrjára- tokban részt venni — a legdrágábbra, az emberi éle­tekre vigyázni, felügyelni — fontos és talán a legszebb fel­adat. Bányászaink követésre méltó példát állítanak az ipar más ágazataiban dolgozóknak is. Legyünk rajta, hogy ez a módszer mind szélesebb kör­ben elterjedjen, s nemcsak a bányákban, de máshol is min­dent elkövessenek a balesetek megelőzésére, érvényesítve a szigorú felelősségre vonást d mindazok felé, akiknek mu- S( lasztásából, gondatlanságából, s, felelőtlenségéből baleset éri a jj dolgozókat. £ Pataby Dezső v • it vizsgálva, ezekre az okoki bukkanunk: fegyélmezetlensé vigyázatlanság, szabályok előírások megszegése, gyen kés vakmerősködés, virtusk< dás és más hasonlók. Egyi bányász csak pillanatig vó figyelmetlen. Karját szakító' ta le a gép. Mások meg nei engedett tehermennyiséggi közlekedtek a meredek lejtői Az eredmény: két halálosé több, súlyos sérülés. Isme mások szabálytalanul végezté munkájukat, figyelmeztettél de az semmit se használ' Egyesek nem használják azo kát a biztonsági felszerelése két, amelyek testi épségükéi életüket hivatottak szolgálni. A munkások felelősségére van itt szó csupán?! Arról is De a vezetők felelősségérő még inkább!! Egyik építőipari vállalatunk nál nem fedték le a padlásfel járó nyílását s az egyik mun kás — anyagmozgatás közbei — a három—négy méterei mélységbe zuhant. Belső vér­zéssel kórházba szállították : hónapokig gyengélkedett. A; SZTK pénzbéli térítést vetet' ki a nevezett vállalatra, de i csoportvezető kijelentette: i báleset a dolgozó hibájából történt, ennek érdekében s bizonyító vizsgálatokat is meg­tarthatják, ő nyugodtan ál! mindennek elébe... E bátoi kijelentés hátterét az adta hogy a baleset történésekor hi­ányos jegyzőkönyvet állítottak ki, s ezt követően helyszíni szemle sem történt: a nevezeti baleset pontos helyét, körül­ményeit utólag megállapítani már nem lehetett, mivel a munkák előrehaladott stádi­umban jóval távolabb folytak. A balesetet szenvedőnek kel­lett tehát a vállalatra kivetett összeget megfizetnie, amely­nek részletekben történő tör­lesztése is jelentős tehertételt jelentett .a balesetből éppen- hogy felépült — kevés fizeté­sű — dolgozónak... Az ilyen vezetők gondosságára, felelős­ségére, lelkiismeretességére és humánus gondolkodására nem lehet építeni. Hiszen magatar­tása nem mérhető ilyen mér­tékkel. A balesetek megelőzésében — ez egyik legfontosabb bal­esetvédelmi „eszköz” — dön­tő szerepet kell vinnie a szak­szervezeteknek. A szakszerve­zet rendelkezik a munkásokat Leginkább mozgósítani tudó »rőbázissal. A szakszervezetnek kell tehát megtalálni a legjobb megoldást — ha lehet, a vég­legeset — amellyel tovább hökkenthetik a balesetek szá­Da egy-egy üzem munka- lJ védelmi helyzetére va­gyunk kíváncsiak, a baleseti statisztikákat vesszük kézbe, a számokat faggatjuk, tőlük vá­runk kielégítő magyarázatot: mutatkozik-e valami javulás ezen a téren, s a javulás mi­lyen mérvű? A baleseti sta­tisztika — hasonlattal élve — olyan, mint egy tükör... meg­mutatja: hol fordulnak elő leg­gyakrabban balesetek, sérülé­sek, hol kell leginkább tökéle­tesíteni a biztonságtechnikai és egészségvédelmi berendezése­ket, megszüntetni s felszámol­ni a veszélyforrásokat. Hű képet mutat-e ez a „tü­kör?" Nem egészen. Nem egészen, mert csak a megtörtént eseteket regisztrál­ja, foglalja számszerű adatok­ba. De hallgat azokról a sza­bálysértésekről, fegyelmezet­lenségekről, lazaságokról, ame­lyekből nem következett ugyan baleset, de könnyen azzal vég­ződhetett volna. A baleseti statisztikák azonban még így „szépítve” is elszomorító „tü­körképet” adnak... Az elmúlt ében a gyöngyösi XII-es akná­ban például 1382 műszak esett ki a termelésből az üzemi bal­esetek miatt; az Apci Fémter- miában az idei év első negye­dében pedig 179, a második negyedévben 16 7 munkanap ment veszendőbe. De ez csak az érem egyik, anyagi oldala — a népgazdasá­got, az üzemet ért károsodás foka. J elentős károsodás — anyagi és testi! — vesz­teség éri a balesetet szenvedő­ket ... A balestes dolgozó egy időre munkaképtelenné válik, kevesebb pénzt kap — nem be­szélve azokról a fájdalmakról, szenvedésekről, amelyeket a szerencsétlenül járt embereknek el kell viselniük. S ez utóbbi — a testi fájdalmak, szenve­dések — még súlyosabb dolog, mint az államot, az üzemet ért anyagi kár. Es a balesetet szenvedő dolgozó még „örül­het”, ha kevés szenvedéssel kerül ki a bajból; mert sokszor előfordul olyan eset, hogy az élet lángját oltja ki a mások vagy saját magunk meggondo­latlanságából előidézett tragé­dia. Mindez miért? i Ki ad számot ezekről a bal­esetekről? Ki a felelős érte? Legtöbb baleset körülménye- i Munkavédelmi őrjáratok a balesetek megelőzésére s Az amerikai Iowa államban segy farmer az udvar kerítésére fakasztotta a zakóját. Egy borjú f letépte a kabát zsebét és le- f nyelte az aranyórát, amit a í farmer a zsebében hagyott. > Hét év múlva aztán a vágó­hídi munkások az állat fel­kezés. S talán nem is fizet­nek rá az ilyen módszerre. — Ha már idegen példái említettem, ez is ide kívánko­zik. A minisztérium külföldi tanulmányutakon szerzett ta­pasztalatai szerint, az építő­ipari vállalatok, a tervezők Magyarországon szolgálják ki legelőzékenyebben, a legrész­letesebben, a legpontosabban. Mi részletes terveket készí­tünk, minden problémára ki­terjedőket, s az építőknek nem kell a helyszínen töprengeniük a megoldásokon. — Milyen nagyobb létesít­mények tervei kerültek ki a közelmúltban az irodából? — Mi terveztük a kékesi TV-berendezés épületeit, az egri textilnagykereskedelmi raktárát, a ludasi tanácsházat és egy sereg négytantermes is­kolát a megyében — mondja és az órájára néz. Siet — most dolgozik a gyöngyösi IV-es iskola bőví­tésének tervein. Nem is za­varom tovább. *» ÉVENTE körülbelül 10 má­zsa papírt „terveznek el”,! használnak fel az egri terve-! zőiroda dolgozói. Tíz mázsa! papír fölé hajolnak a terve-; zők, az építészek, a szerkesz-; tők, a rajzolók, a fénymáso-; lók, hogy évente 300 épület,; 300 féle munka tervei kerül-; jenek az építővállalatok, a be-; ruházó szervek, az építtetők; kezébe. * < (Krajczár) \ fenünk. Az idén is ennyi ter­vet dolgozunk ki. Az ez évi rendeléseket már fel is vet­tük. — Újakat már nem tudunk beütemezni, ugyanis a tervek eléggé feszítettek, s pótterve­ket, pótlétesítményeket, ter­ven felüli rendeléseket már nem tudunk „besuszterolni”. De azok, akik jövőre akar­nak tervet készíttetni, helye­sen teszik, ha már az idén el­küldik a rendelést. Csak ez lehet a biztosítéka annak, hogy az építtetők 1962-ben meg is kapják azokat. Az ed­digi tapasztalatok szerint ugyanis a terveket rendszerint akkor kérték, akkor rendelték meg, amikor már szükség is volt azokra. Ez a kapkodás az „adj, uram, teremtőm, de rög­tön” elv néha azt eredménye­zi, hogy nem tudunk kellő­képpen, elég alaposan foglal­kozni az épület problémáival. De az építtetők jó része azt hiszi, hogy a terv harmadran­gú valami, s csak a pénzügyi akciók, a gazdasági és beszer­zési műveletek megindításához szükséges papíranyag, amelyet mindegy hogy milyen módon készítünk el, hiszen az épüle­teket végső soron mégiscsak az építővállalatok „kivitele­zik”. Pedig a tervezés nagyon lényeges fázisa az építőtevé­kenységnek. Vannak olyan ál­lamok, ahol a tervezőmunka háromszor annyi időt vesz igénybe, mint maga az épít­statikusok, a szerkesztők, az épületgépészek — szóval min­denki. És pontosan tudni kell a jobb kéznek, hogy mit csi­nál a bal kéz, mert nem lehet például ugyanazon a falfelü­leten ablakot vágni és eset­leg ugyanott vezetéket húzni, központi fűtést, vagy vízve­zetéket szerelni. Márpedig ha a tervezés egész folyamatá­ban nem nyilvánul meg az együttműködés, akkor köny- nyen előfordulhat, hogy a ki­vitelező vállalat dolgozói egy­másnak ellentmondó utasítá­sokat kapnak, amelyeket ter­mészetesen nem tudnak meg­valósítani, és leáll az épít­kezés. Az összhangra tehát szükség van. De az iroda rész­legei között lévén két kilomé­teres távolság, erősen gátolja ezt az együttműködést. ,S vég­ső soron ennek a hiányát az építtető, az állam, a közület érzi meg, a népgazdaság látja — DE TALÁN VEM sokáig tart már ez az állapot, mert a megyei tanács új irodaházá­ban mi is kapunk helyet S akkor mód nyílik az iroda létszámának növelésére is, ami azt jelenti, hogy a jövőben 300 tervdokumentáció helyett kb. 400—450-et tudunk elkészí­teni. — Ebben az évben hány épületet terveztek? A felújításokkal, tatarozá­sokkal együtt körülbelül 300- at. Háromszáz létesítmény do­kumentációját kellett elkészí ­— ŰJ, NAGYOBB helyisé­gek kellenének — mondja Lichter Miklós, a Heves me­gyei Tervezőiroda építész- tervezője, mikor az iroda problémáiról, munkájáról ér­deklődöm. — Szűkös helyvi­szonyok miatt nem tudjuk nö­velni az irodai dolgozók lét­számát, így természetesen az intézet kapacitását sem. Mikor ezeket mondja, az a régi kiszólás jut eszembe, hogy: „Suszternak cipője, szabónak ruhája nincs”. Mert bizony, groteszk helyzet, hogy a tervezők, akik a megye köz­épületeit, a közületek, válla­latok székházait, raktárait ál­modják kőbe és vasbetonba, — ők helyhiánnyal küszköd­nek. Az iroda egyik részlege a Lumumba téren van, egy va­sakkal, fémhulladékokkal, al­katrészekkel sűrűn telerakott zsúfolt udvar sarkában, má­sik részlege pedig a Dobó tér 4. szám alatt, az emeleten. — Komoly problémát okoz nekünk — folytatja az épí­tész —, hogy az iroda részle­gei külön vannak, mert így nem tudjuk kellőképpen ösz- szehangolni, koordinálni munr kánkat. Pedig erre nagy szük­ség van. Az épület ugyanis egységes, egész, de a tervező- iroda minden részlege, cso­portja részt vesz a megterve- Jés munkálataiban. Dolgoznak Pajta az építésztervezők, a Ahol az épületeket tervezik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom