Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-23 / 172. szám
2 NÉPÜJSÄG 1961. július 23., vasárnap Tizenhétezer családi ház épül saját erőből, OTP-kölcsönnel Uiabb típusterveket hoz forgalomba a A családi ház építkezések helyzetéről, a tapasztalatokról az OTP Hitelezési Főosztálya a következő tájékoztatást adta: Államunk a családi ház építkezések támogatására az idén 850 millió forintot ad, kétszázmillióval többet a múlt évinél. Ugyancsak az idén emelték fel öt vidéki városban — Miskolcon, Debrecenben, Pécsett. Szegeden és Győrött — 80 000 forintra a családi ház és 120 000 forintra a társasház építési kölcsön felső határát. Más városokban és az ipari településeken, bár nem ilyen mértékben, ugyancsak több kölcsön adható, mint tavaly. A kedvező intézkedés eredménye máris jelentkezett. Az év első felében ugyanis az érintett vidéki városokban' eddig 15 százalékkal nőtt a kölcsönt kérők száma. Főleg a fizikai dolgozók, a nyugdíjba „indulók” kedvelték meg a kényelmes otthon megteremtésének ezt a formáját, mivel a városon kívül, szép, kertes telkeken, jórészt két kezük munkájával, aránylag olcsón építhetik fel házukat. Ezt bizonyít ja egyébként a kölcsönigénylők összetételének változása. Az idén fél év alatt 7 százalékkal, 70 százalékra növekedett a fizikai munkások aránya. Az Országos Takarékpénztár a hitelkérelmeket igyekszik a lehető legrövidebb idő alatt elintézni. A kölcsönöket 2—3 hét alatt elbírálják és folyósítják. Az anyagellátás, a TÜZÉP szerződéses rendszerének bevezetése óta, ugyancsak kedvező. Akadályként jelentkezik viszont, hogy kevés a megfelelő házhely. Ennek megoldásához az szükséges, hogy a tanácsok lássanak hozzá a parcellázáshoz, s így biztosítsák a következő években várható nagyobb igények kielégítését. örvendetes, hogy egyre szebb, tágasabb lakások épülnek. Az elmúlt félévben is két százalékkal növekedett a 2—3 szobás családi házak száma. Hiányosságként kell megemlíteni azt, hogy aránylag még mindig kevés a jó típusterv, s ezektől — bár beoszTakarékpénztár tásuk kedvező — külső formájuk miatt idegenkednek. Az Építésügyi Minisztérium az idén újabb típusterveket állít össze, amelyek közül a legjobbakat, a legtetszetősebbeket az OTP forgalomba is hozza. Általános tapasztalat, hogy a kölcsönigénylők ma már gondosabban készülnek fel, s csak akkor látnak hozzá az építkezésekhez, ha az anyag, a szükséges pénz együtt van. Így aztán 8—10 hónap alatt be is költözhetnek az új lakásokba. Sok esetben még ennél is rövidebb idő, 4—6 hónap alatt befejeződik az építkezés. Néhány éve még 9 000, tavaly 3000 az idén pedig már csak 1600 volt az előző évről áthúzódó építkezések száma. A kölcsön-igényeket az idén eddig ki tudta elégíteni az Országos Takarékpénztár, s jelenleg mintegy 17 000 családi ház épül állami támogatással. Kedvelt a társasházépítkezés is. Évente eddig 5 ház készült el, de az idén csak a fővárosban 15 társasház befejezése várható. (MTI) •• Öngyilkosok klubja A nyugatnémet főváros nem gazdag nevezetességekben. — Talán csak Beethoven háza vonzza a turistákat, amit egyébként egy évvel ezelőtt valami őrült felgyújtott. Nemrégen azonban újabb „nevezetességgel” gyarapodott Bonn — légiriadót jelző szirénát szereltek fel a Bundestag épületére. Ez a „látnivaló” értéktelen, néha aggódó pillantásokat vált ki a járókelőkből. Vajon azok, akik a bonni politikát ma meghatározzák, nem értik meg, hogy a légiriadót jelző sziréna csak anakronizmus lehet a rakéta- és atomtechnika korában, egy olyan sűrűn lakott országban, mint Nyugat-Németország? A tény azonban tény marad. A Bundestag a sziréna árnyékában ülésezik. Bonnban már mindenki tudja: az egyperces sziréna-jelzés egyszerű légiriadót jelent, a kétperces pedig atomriadót. A Bundestag épületében látszatra minden megfelel a nyugati demokrácia kialakult szabályainak. — A szónokok túlnyomórészt üres teremben, szólalnak fel, a képviselők órákat töltenek az étteremben, ahonnan csak ritkán hívja őket a csengő névszerinti szavazásra. Néha felhevülnek a szenvedélyek és a kormánypárt képviselői útszéli kifejezésekkel árasztják el az ellenzéket, azután változnak a szónokok. — Ez azonban többnyire csak másodrendű fontosságú kérdések megvitatásánál van így, például olyan problémáknál, hogy bevezessenek- e második televíziós adást, vagy átépítsék-e a Bundestag üléstermét. De ha az ember a katonai kérdésekről és a külpolitika egyes vonatkoz4sai- ról, például az NSZK és a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és a szocialista táborhoz tartozó más országok viszonyának problémájáról folyó vitát hallgatja, az a benyomás alakul ki. hogy egymásért kölcsönösen kezeskedő öngyilkosok klubjának ülésezésén van jelen. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes volt a Bundestagnak az állami költségvetésről legutóbb lezajlott vitája. A vitában felszólalt Adenauer kancellár. Beszédének az volt a vezérmotívuma, hogy vissza kell utasítani a német kérdés békés rendezését. Strauss hadügyminiszter ugyanezen az ülésen elég világosan kifejezte, hogy a bonni öngyilkosok miért félnek a békétől. „A Bundeswehr atomfelfegyverzése folytatódik. — dicsekedett Strauss. — A Bundeswehrnek ugyanolyan joga van ahhoz, hogy igényt tartson atomfegyverzetre. mint a NATO más tagjainak”. Lám, itt van a kutya elásva, ez a lényeg, az atombomba aminek birtoklására oly hevesen törekednek a bonni militaristák. Adenauer, Strauss és a ve lük egy véleményen levők — a keresztény-demokrata mi niszterektől a Brandt és az Erler típusú szociáldemokratákig, „szabad demokratákig” és nyílt revansistákig — nyilvános felszólalásaikban egyre világosabban kinyilvánítják idegen területekhez fűződő igényeiket. A szovjetellenes és háborús hisztéria újabb fellángolását váltotta ki Bonnban a szovjet kormánynak a német kérdés békés rendezéséről szóló emlékirata, valamint N. Sz. Hruscsov elvtársnak á moszkvai rádióban és televízióban, s a moszkvai közélet képviselőinek a Nagy Honvédő Háború kitörésének 20. évfordulója alkalmából rendezett gyűlésen mondott beszédei. — E kampány megkezdéséhez a kancellár adta meg a jelet „a sziléziai németek szövetségének” revans-szellemtől áthatott hannoveri gyűlésén. „Berlinnek a szovjet javaslatok szerint szabad városnak kell lennie. El akarják tőlünk szakítani ugyanúgy, mint ahogyan el akarják szakítani az övezetet is. (Adenauer így nevezi a Német Demókratikus Köztásaságot, amely pedig szuverén állam. — A szerk.) Soha nem fogunk beleegyezni a Szovjetunió ezen törekvéseibe...” — fogadkozott a kancellár. Akaratlanul is felmerül a kérdés: hogyan lehet elvenni az embertől azt, ami nem az övé — hiszen annak idején még a nyugati hatalmak is elismerték, hogy Nyugat Berlin nem az NSZK területe. Még ostobábbak Adenauer kancellárnak a Német Demokratikus Köztársasággal kapcsolatos igényei. A nérrtet munkásparaszt állam még nem szűnik meg létezni, nem szűnik meg sikeresen építeni a szocializmust attól, hogy a kancellár makacsul továbbra is „övezetnek” nevezi. A nyugat-német sajtó tovább folytatja a nyilván olyan céllal sugalmazott szovjetellenes kampányt, hogy diszkre- ditálja a szovjet javaslatokat. Egyébként egyes nyugat-német szerkesztőknek szemmel láthatóan nem tetszett, hogy N. MOSZKVA (TASZSZ): Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke és Brezsnyev, a Legfelsőbb Tanács elnöke, táviratot küldtek Nasszernek, az EAK elnökének, abból az alkalomból, hogy július 23-án ünnepük az Egyesült Arab Köztársaságban a forradalom napját. Nyikita Hruscsov táviratában kifejezi reményét, hogy a Szovjetunió és az EAK közötti baráti kapcsolatok mindkét nép javára és az általános béke érdekében fognak erősödni. Nagy elégtételt szerez nekem — hangzik a távirat —, hogy az országaink kü-ö'ti baráti kapcsolatok, :■ . k kiállták Sz. Hruscsov a Kremlben, a Nagy Honvédő Háború kezdetének 20. évfordulója alkalmából rendezett gyűlésen a szovjet hadsereg tábornoki egyenruhájában szólalt fel. Talán ezekben az urakban, így például a Deutsche Zeitung című kölni lap szerkesztőjében a szovjet katonai egyenruha felidézi a szovjet hadifogságban töltött kellemetlen éveket? Fenyegetés: ez a vezérmotívum húzódik végig számos nyugati lap kommentárjában, melyeket a német kérdés békés rendezéséről szóló szovjet javaslathoz fűztek. Ezek a lapok a békeszerződést... fenyegetésnek tüntetik fel. S válaszul erre a „fenyegetésre” a nyugat-német sajtóban olyan hangok hallatszanak, amelyek felszólítják az Egyesült Államokat, hogy „tanúsítson szilárdságot”, ne mondjon le nyugat-berlini jogairól”, sőt, hogy tegyen katonai jellegű intézkedéseket. A nyugatnémet lapok hasábjain felfújják amerikai szenátorok kardcsörtető kijelentéseit. Az NSZK politikusai és államférfiai kisebb-nagyobb mértékben kontráznak ezekre a szólamokra. A bonni hadügyminiszter ezekben a napokban az atomháború nyílt propagálásáig merészkedett. Az első és a második világháború — mint Strauss hadügyminiszter a Reinische Post című lapnak adott interjújában mondta — hagyományos fegyverekkel folyt. Emiatt e két háború következményei meglehetősen „szörnyűek” voltak. Ezért Strauss „rendkívül veszélyesnek” nyilvánította az olyan politikát, amely az atomháborúról váló lemondásra irányul. Ezek a kijelentések igazán méltóak a bonni öngyilkosok klubjának egyik vezetőjéhez. A bonni vezetők számára sokkal hasznosabb lenne, ha meghallgatnák Hruscsov elvtársnak józanságra szólító felhívását, hiszen Nyugat-Németország népe kétségtelenül nem akar az öngyilkosság útjára lépni. az idő próbáját, sikeresen fejlődnek tovább, szemléltetően példázva a különböző társadalmi-politikai rendszerű államoknak az egyenlőségre, a kölcsönös nagyrabecsülésre és a belügyekbe való be nem avatkozásra alapított kölcsönösen előnyös együttműködését. Brezsnyev Nasszerhez küldött távirata kiemeli, a két ország gyümölcsöző együttműködésének sikerekben gazdag fejlődését és hangot ad annak a várakozásának, hogy a „fennálló baráti kapcsolatok a jövőben is tovább erősödnek, ami megfelel mindkét ország érdekeinek és hozzájárul a béke megerősítéséhez”. (MTI) Hruscsov és Brezsnyev távirata Nasszerhez \emzethozi szemle Kennedy pókerjátszmája Hetek, hónapok, sőt nyugodtan mondhatjuk, évek óta az összezúzott hitleri birodalom által örökül hagyott kérdésszövevényt kell szemügyre vennie annak, aki meg akarja vizsgálni, hogy milyen a nemzetközi helyzet. Ma ott tartunk, hogy a világ testéne sí német kérdés néven ismert „jobboldali tüdőgyulladása ’ olyan fertőző góc lett, amely egyre inkább fenyegeti a normális vérkeringést, s hiába javalják e kór szocialista orvoslói a békeszerződés megkötésének sztreptomicin injekcióját, a militarista kuruzslók makacsul kitartanak a ráolvasás, vagy legjobb esetben a szenteltvíz mellett. Ennek egyik jelét szolgáltatták a nyugati hatalmak hétfőn, Moszkvában átadott válaszjegyzékei a német kérdésre vonatkozó bécsi szovjet emlékiratra. A többé-kevésbé egy kaptafára gyártott fércművek lényege a következő: szemforgató bevezetés arról a készségről, hogy a dokumentumoic aláíróinak véleménye szerint meg lehet találni a megfelelő megoldást, s aztán következik a i-égi nóta, hogy ragaszkodnak nyugat-berlini, úgynevezett jogaikhoz és minden eszközzel megvédik azokat, s hogy a békeszerződést az önrendelkezési elv alkalmazásának értsd Németország Adenauer uralma alatt való egyesítésének kell megelőznie. De olvassuk csak el az amerikai jegyzék néhány mondatát: „... a nyugati hatalmak erőteljesen végrehajtották a náci militarizmus gyökeres kiirtásának programját, az agresszív erők újjászületését megakadályozó rendelkezéseket ... a Német Szövetségi Köztársaság jelentős kül- és katonapolitikai korlátozásokat vállalt. Kötelezte magát, hogy nem gyárt atom- és vegyifegyvereket és nemzetközi ellenőrzést fogadott el ennek biztosítására...” És így tovább nya- katekert mondatokon át. Ha nem volna olyan végzetes következményekkel fenyegető a sok zagyvaság, nevetni kellene rajta. Az olvasó hitetlenül dörzsöli a szemét és azt kérdezi: vajon a nyugati világ e nagyhangú szóvivői magukat ámítják-e, vagy a világot csapiák be jobban? Elfelejtik, hogy Strauss úr csizmás serege a legerősebb Nyugat-Európában, már jóformán minden korlátozást lerázott magáról és atomfegyverekért döngeti az asztalt? Nem hallottak Globkéről, Heusingerről és a fasiszta államgépezettől átvett tábornokok, politikusok és vérbírák tömegéről? Nem élték át az efajta „biztosítékot” adó porosz militaristák hitszegése miatt kirobbant két világháborút? Kennedy eléggé reálpolitikus volt ahhoz, hogy elmenjen a bécsi találkozóra és ezzel elismerte, hogy a világ- problémákban nem dönthet egyedül az Egyesült Államok, hanem azok megoldásást gyakorló szocialista világtábor vezető — és Amerikával legalábbis egyenrangú — nagyhatalmával. Talán látja azt is, hogy a német békeszerződés megkötésére tett javaslatot nem okvetlenül és nemcsak hisztéria keltéssel, kardcsörte- téssel lehet fogadni, s kiszivárgott hírek szerint állítólag elvetette a szakadék szélén táncolás ócska elvét, előrángató hadügyminisztériumi és egyéb nagyfejűeknek a közvetlen részleges mozgósításra tett javaslatait. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyrészt átvette a régebbi kormányzatok „harcias öregeit”, akik nagyon megkedvelték a mammut- jövedelmű fegyvergyártó monopóliumok részvényeinek vagdosását és híven őrzik „a dullesi szellemet”. Ezeknek egyik fő külpolitikai szószólója Acheson volt külügyminiszter, a „kemény vonal” egyik legismertebb képviselője. Ezzel a vonallal azonban nem mindenki értett egyet a kormányon belül sem: mutatják ezt a Bowles külügyminiszterhelyettes távozásáról elterjedt és gyorsan megcáfolt hírek. De nem értenek egyet olyan közéleti személyiségek sem, mint Walter Lipmann, az ismert közíró, vagy Jules Moch, volt francia miniszter, és a vezető angol politikusok egész sora, akik valameny- nyien nyíltan kimondják, hogy a legnagyobb ostobaság el nem ismerni az NDK-t és akárcsak mérlegelni is Nyugat-Berlin miatt a háborús kockázatot. Persze nemcsak a rossz tanácsadók viszik erre az útra az amerikai elnököt. És hogy mennyire veszélyes irányba viszik, arra elegendő idézni az amerikai szenátus külügyi bizottságának csütörtöki megállapítását: egyes szélsőséges katonatisztek tevékenysége akadályozza Kennedy politikájának megvalósítását és háttérbe szorítja az elnök vezető- szerepét; Kapóra jön a „szovjet ultimátum” mumusának falrafestése ahhoz is, hogy félretegyék az ország szociális helyzetének megjavítására éppen félévvel ezelőtt, az elnöki beiktatáskor megígért gazdasági intézkedéseket, vagy elfeledtessék, hogy a most zárult évi költségvetésnek négy millárd dolláros hiánya van. Esetleg megfeledkezzenek arról a „fényes jövőről”, amelyet az új kormányzat a választási kampányban ígért, de amelyből semmit sem váltott be. A sok többi haszon között arra is jó ez a pánikkeltés, hogy a NATO szövetségesekből több hozzájárulást zsaroljanak ki ennek az agresszív tömbnek a céljaira. Amerikában divatos játék a póker. Ennek az a lényege, hogy a kártyás nagy téteket dob az asztalra, és így akarja rossz lapját erős ütőnek feltüntetni, vagyis blöfföl. Kennedy rosszul blöffölt Kuba, Laosz, Dél-Vietnam esetében és más alkalmakkor, s most helytelen logikával úgy gondolja, a német békeszerződésre vonatkozó szovjet javaslatok esetében még fokozottabban kell alkalmaznia e szemfényvesztő módszert. Megfeledkezik azonban arról, hogy ebben a „játszmában” a Szovjetunióval és a béke megvédésére elég erős embermilliókkai, sőt milliárddal áll szemben. Erről az alapvető igazságról feledkezik meg De Gaulle elnök is, aki kénytelen-kelletlen visszaült- ugyan most az algériai kérdés tárgyalóasztalához, de nagyon kétséges, hogy mennyire megjavult szándékkal, és mennyire hajlandó tudomásul venni, hogy a szabadságáért hét év óta vérét hullató algériai nép egy fikarcnyit sem enged önrendelkezési jogából és hazájának területi épségéből. Ügy látszik, egyébként a francia kormányra rá jár a rúd: szembekerült még olyan nyugatbarát francia államfővel is, mint Burgiba elnök, éles konfliktus tört ki a bizertai francia katonai támaszpont miatt. Tunézia függetlenné válása óta követeli Bizerta kiürítését, de a francia vezérkar semmiképp sem hajlandó lemondani a Földközi-tenger mindkét medencéjét ellenőrző e támaszpontról, hosszú idő óta csak ígérgeti a kivonulást, most kiderült, hogy éppen ellenkezőleg, még jobban berendezkedik rajta. Ennek hírére Tunézia népe egyöntetü- leg követelte, hogy tűnjenek el végre az ország területéről a gyarmatosítók csapatai: Bi- zertában, Tuniszban és az ország egyéb helyein tüntetések söpörtek végig. Burgiba a hét elején a parlamentben követelte a támaszpont és az ország délnyugati határa mentén megszállt szaharai földsáv kiürítését. Tudni kell, hogy Burgiba ez utóbbi igényével korábban a franciákhoz fordult, amivel gyöngítette az algériai ideiglenes kormánynak azt az álláspontját, mely szerint a Szahara elszakíthatatlan része Algériának. A tunéziai közvélemény ezt rossz néven vette és nincs kizárva, hogy Burgiba most így akarja bebizonyítai fran- ciaellenességét. Az sem lehetetlen, hogy át akarja játszani ezt a támaszpontot a NATO- nak. Akármit is akar Burgiba, a franciák nem ve’tték tudomásul a tunéziai nép követelését, csapaterősítéseket, ejtőernyősöket szállítottak Bizertába, s ezek összeütköztek a támasz- potot blokád alá vevő tunéziai katonasággal. Francia 'repülőgépek és tűzéi'ségi erők bombázták magát a várost, ahol megszűnt az ívóvíz szolgáltatás, zsúfolt valamennyi kórház. Tunéziai és francia erők összecsaptak a vitatott szaharai sávban is. A két ország közt megszakadt diplo-. máciai összeköttetés, az ügyet a Biztonsági Tanács pénteken este tárgyalta. A francia gyarmatosítók konoksága miatt afrikai hazafiak vére hullik Tunéziában is. Kis oepillantást tesz lehetővé a nemzetközi politikai boszorkánykonyhába és hosszú fejtegetésnél jobban beszél e* két egymás mellé állított hír: a Fehér Ház szóvivője nyilatkozik „kormánya reméli, hogy a konfliktust sikerül békésen rendezni”. Egy nyugati újságíró jelenti Bizertából: mind a francia, mind a tunéziai egységek amerikai fegyverekkel vannak felszerelve... A TASZSZ tudósítójának jelentése a genfi három hatalmi atomértekezlefről GÉNT (TASZSZ): A genfi háromhatalmi atomértékezlet pénteki ülésén elsőnek az Egyesült Államok képviselője szólalt fel. Az amerikai küldött teljes mértékig a Szovjetunióra hárította a felelősséget'azért, hogy az értekezlet kátyúba jutott. Támadta a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy olyan adminisztratív tanácsot hozzanak létre, amely mindhárom államcsoportot képviselné. Carapkin szovjet küldött méltó választ adott az Egyesült Államok képviselőjének. Carapkin kijelentette, hogy a Szovjetunió, amikor a három tagból álló adminisztratív tanács létrehozását javasolta, a megbeszélések részvevőinek egyenjogúságából indult ki és a kölcsönös, előnyös együttműködésre hívott fel. A nyugati küldöttségek azonban ragaszkodnak az egy adminisztrátor személyéhez, saját befolyásuk alá akarják vonni az ellenőrző szervet és az értekezlet munkáját saját propagandacéljaikra használják fel. Nem a Szovjetunió felelős, hogy az értekezlet kátyúba jutott, hanem a nyugati hatalmak képviselői, akik nem reálisan közelítik meg e fontos és égető probléma megoldását. A szovjet küldöttség — folytatta Carapkin — a megbeszélések folyamán több ízben rugalmas volt és engedményeket tett a Nyugatnak, de a nyugati hatalmak képviselői nem támogatták e lépéseit. A Szovjetunió javasolta, hogy a nukleáris fegyverkísérletek betiltását az általános és teljes leszerelés keretében oldják meg, a nyugati kormányok azonban ezt sem fogadták el. Mint látható — mondotta Carapkin —, a nyugatiak állásfoglalásának célja, hogy biztosítsák maguknak a nukleáris kísérletek felújításának lehetőségét, ezt — mint ismeretes — maga az amerikai sajtó is beismerte. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy a genfi tárgyalásokat ilyen célokra használja fel. A TASZSZ tudósítója rámutat, a nyugati hatalmaknak a tárgyalásokon elfoglalt álláspontja, a nyugati küldöttek állandó mesterkedései, kedvezőtlen benyomást tesznek a sajtó képviselőire. A nemzetek palotájának újságíró köreiben hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok és Anglia úgy tesz, mintha érdekelve lenne a tárgyalások folytatásában, ahogy állítólag őszintén törekszik a megegyezésre. A valóságban azonban nemcsak, hogy kátyúba juttatták a tárgyalásokat, hanem valószínűleg nem riadnak vissza a megbeszélések végleges megszakításától sem.
