Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-02 / 154. szám

1961. július 2., vasárnap

N ÉPC JS AG

s

A szép tettek dicsérete

A haza: a növekedés, a felfelétörés, a n jövőt építő munka lelkes dicsérete napjainkban. Nézz körül az országban, mindenütt ezt látod. Fényüket vesztett szavak a sugárzó eredmények megjelölésekor, és a százalékok, adatok — a számadás máskor szürke egységei — ma fáklyaként világítanak az időben. Az Időben, melyben élünk, dolgozunk, örülünk, néha bánkódunk, harcolunk, hibákat helyrehozunk — percről percre és évről évre új és újuló ei’ővel, hittel szilárdítjuk a nagyszerű rend, a szocializmus alapjait.

Pulchrum est bene facéré rei publicae — Szép a tettek mezején szolgálni a hazát! .— mondja egyhelyt Caius Sallustius Crispus, a nagy római történetíró. S bízvást elmondhatjuk, a jövő történetírójának elég dolga akad, midőn cselekvő társadalmunkat megrajzolni föllapozza napjaink újságjait, könyveit — a lendület, a merész lépések képe tárul elé. Egy olyan kor képe, melyben minden áldozat, cselekedet, ifjúságos erőfeszítés gyümölcsöt termett. Olyan kor képe, melyben ott lüktetett a hétköznapok annyi akarása s az ünnepek zsibongó feszültsége.

Szép a tettek mezején szolgálni a hazát! Mert ezt teszik falun és városon, földeken és a gyárakban. Falun, ahol ÖK: a jegyző, a csendőr, a báró, a nagyságos úr, a tekintetes úr, a malmos, a nagygazdák, s a velük szót- értők társasága jelentette a hatalmat; ök jelentették a jólét titokzatos világát, amelyben télen almaillatúak, nyáron sonkaszagúak voltak a szobák, ök jelentették a hatalmat földjeikkel, hintóikkal, vagy szépen lakkozott szekereikkel, puskáikkal és az otthoniasság érzésével; MI jelentettük az életet, a napszám- bajárással, a földtelenséggel s a szúrós-dróttal körülvett gyümölcsösökben, szőlőkben — az idegenség szorongató indulataival, ök voltak a hatalom, és mi a hatalom elviselői. ök gyakorolták a hatalmat, mi gyakoroltuk a türelmet, mely legtöbbször nagyapák fenn- séges nyugalmának tetszett, de valójában a tehetetlenség érzését takarta. Hiszen egy- szer-kétszer a nagyapák is kinyújtották kezüket sorsuk után, hogy legalább ujjuk hegyével érintsék.

ök és mi... e nyelvtani fogalmak megváltoztak, átminősültek, volt okunk az éles elválasztásra. Megtanultuk mi is az otthoniasság érzését. És láttam, miként ragadta meg a mérőláncot a felszabdalt uradalmi földeken, ahol béresként, csőszként, kocsisként, napszámosként, részes-aratóként egész életét leélte — a paraszt. Láttam és gyönyörködtem benne. De láttam az elmúlt évek napjaiban újra ezt a parasztot, nadrágszíjnyi földjeiket

szántották egy táblába, mélyen elásva a sok szégyent és gyalázatot, örök ellentétet szító mezsgyekövet. Láttam a mosolyukat, amely- lyel tudomásul vették, hogy lányuk új házba költözött. Láttam, hogy lépett be először a községháza ajtaján Kása Dezső bácsi, a községháza ajtaján, ahonnan eltűntek a szobákból mindazok, kiket — utánozhatatlan sercintés közepette — csak a szeme sarkából nézett meg.

()k és mi... Láttam a nyugdíjas lemez- nyírót, ahogy a gyárigazgató irodájába belépett. „Üljön le, Ferenc bácsi, oda a fotelbe” — mondta a „vezér”. S ő ezt a hely- lyel kínálást természetesnek, sőt kötelezőnek tartotta, mert a mai gyárigazgatóban a tegnapi csapkenő fiút vette észre.

Gyakran hallgattam, jegyzetfüzetemmel a kezemben az emberek vallomását életükről, munkájukról. Sok volt közte a munkás- és parasztfiú. Olyanra egyre sem emlékszem, aki visszaemlékezését ne így kezdte, vagy végezte volna: ha nincs ez a rendszer, most is juhok mellett élhetném életemet, cipelném a könyörtelen sors terhét, s nem tudnám meg soha, mit jelent megbecsült, elégedett embernek lenni... Szóról szóra, majd így mondhatná mindenki, aki valamire vitte a tizenhat év alatt. És vannak-e, akik, ha szorgalmuk, tehetségük és akaratuk volt — nem „vitték valamire” a tizenhat év alatt?

Egy ipari vállalatot sem ért csőd. Egy munkáscsalád élete sem torkollott a megsemmisüléssel határos nyomorba, a munkanélküliség ingoványos útján. Egy parasztcsalád hajlékát sem verték dobra a bankadósság miatt. Tehetséges gyermekek tanulhatnak kedvük és képességük szerint az oktatás minden fórumán. Megszüntettük „az együttélési szabályok lábbal tiprásának, a tömegek kizsákmányolásának, nélkülözésének és nyomorának alapvető társadalmi okát.” (Lenin) — mást nem tekintve, ez is milyen nagyszerű, szép tett! És társadalmunk új összképének kibontakoztatása mégcsak kezdeti folyamat. Mennyi mindent ígérnek fejlődésünk távlatai,

Tervezünk és számadásokat teszünk.

A legforróbb érzelmi összegezésekben is ott van mindnyájunk szocialista társadalomismerete, a közjó alkotásáról vallott meggyőződésünk, tudományos tervszerűségünk, s ragaszkodásunk a békéhez, a dolgozó emberiség testvériségéhez. Szép tettek hazája a mi hazánk, s úgy változtatnám meg a Sallustius-idézetet: a szép tettek hazáját szolgálni minden munkásembemek nagyszerű!

Pataky Dezső

Japánban Sabin- cseppekkel oltanak gyermekbénulás ellen

A japán kormány a közvélemény, elsősorban az édesanyák nyomására, június 23-án segítségért folyamodott a világ különböző országaihoz, hogy szállítsanak megfelelő mennyiségű élővírusos gyermekbénulás elleni vakcinát 13 500 000 veszélyeztetett japán gyermek immunizálására.

Az idei évben eddig 1089 gyermekbénulás megbetegedés történt Japánban, közülük 79 halálos volt

Az egyik vezető japán közegészségügyi alkalmazott kijelentette, hogy valószínűleg a Szovjetuniótól fogják beszerezni az oltóanyag nagy részét.

A hatvani járás üzemeiben 22 ifjúsági brigád dolgozik. Ebben az évben már hét ifjúsági brigád alakult, amely közül többen elhatározták, hogy még az idén megszerzik a szocialista munka ifjú brigádja címet

'Wi

Hovatovább nálun- már csak a „miílt bál” ismert betegség lesz a járványo > gyermekbénulás — mert kötelező, me az egész országot á' fogja a megelőző o! tási eljárás, amely*

! hatalmas összegeket fordít népi államunk Most kaptuk a hírt hogy Nyugat-Német országban járvány szerűen terjed, s mind több áldozatot szed magának ez az alattomos és rettenetes betegség. Minden részvétünk és együttérzésünk és tőlünk I telhető segítségünk

ni küzdelmet, s bízunk benne, hogy végül is felülkerekednek a gyógyító erők, de ...

De nem lehetett volna megelőzni ezt? Nem lehetett volna néhány tank, rakétafegyver árán mái) előre biztosítani a kellő mennyiségű Salk-vakcínát, s megvalósítani a megelőző védőoltásokat? Az emberi élet mégiscsak többet ér< mint az ember halála! Kevesebb tankot, több Salk-vakcinát — s ne legyen ez „furcsa” jelszó!

A% ostor ősi brigád vezető

Alig olvadt még a tél hava, amikor először találkoztam Gaál Imrével, az ostorosiak mostani növénytermesztési brigádvezetőjével.

Akkortájt olyan volt a falu, mint egy zsongó méhkas és minden háznál — minden utcasarkon — még az italboltokban is, — a termelőszövetkezetről beszéltek az emberek, .amely éppen születőben volt. Gaálék alig egy órája írták alá a belépési nyilatkozatot, mikor benyitottam hozzájuk. A gazda, akinek elhatározására sokat adott a falu —, gondolatokba mélyedve ült az asztal mellett feleségével együtt. Azon töprengtek, hogy, s mint lesz majd a jövő, hogyan élnek a szövetkezetben? És a kavargó gondolatok között megtalált egyet Gaál Imre, ki is mondta hangosan, talán ázért is, hogy hitet, bizakodást öntsön a családba: nem féltem én az ostorost népet! Szorgalmas emberek laknak a mi falunkban, csak jó vezetőt, szakembert biztosítsanak, aztán a többi a mi gondunk.

Ez a két mondat volt az, amellyel Gaál Imre, hajdani középparaszt elszakadt a múlttól és egyszerre száz, meg ezer holdakban kezdett el gondolkodni. És ezt a hitét, bizakodását nemcsak magába fojtotta, de kifelé, a falu népe felé is sugározta ez a csendes

szavú, de nagy szívű ember.

A napokban újra Ostoroson jártam. Egy üzenet hívott ki oda, amely azt közölte, hogy a faluban naponta három-négyszáz ember dolgozik a szövetkezeti földeken.

Lassan telt az idő a tsz-iro- dában, amikor egyszercsak megérkezett Gaál Imre, „az én emberem”, az elnök, Zsebe József társaságában. Csak nézett, kereste emlékei között az arcomat, aztán megismert. Elmondották, hogy ő a növény- termesztési brigádvezető, már volt egyhetes tanfolyamon is, és a megalakulás után egy jó ideig agronómus nélkül irányítottá a munkát. Később, a párttitkár valahogy úgy fejezte ki magát Gaál Imrét illetően: nem gondoltuk, hogy ebben a csendes, halk szavú emberben ennyi erő, szorgalom, iparkodás lakjék. Nézze csak meg a vetésforgónkat, a táblák kialakítását, ő csinálta, ő végezte az egészet, minden szaksegítség nélkül.

Együtt, az elnök társaságában jártuk végig a szövetkezet tanyáját. Megnéztük az istállókat, a hízó marhákat, a szép sertésállományt, a kocákat, amelyek most fialnak és büszkén mutogatták a hatalmas szénakazlat is, amelyhez hasonló nagyot nem rakott a falu népe, csak akkor, amikor az érsekségé volt az ostorosi birÖlem flUk

; Én nem, én aztán ; egyáltalán nem. Különben sem olyan fá- ; bői faragtak, hogy [csak úgy egyszerűen [odaáll jak félni. Miiért? Kitől? Utóvégre l férfi vagyok, nem íhitvány, gyönge báb. íFelnőtt, családos em- ; bér, éppen olyan, '■mint az, akitől állító- llag nekem félni kel- lene. Még fél óra, be- ’ megyek, leülök, ki- ! húzom a tételt, ha ’tudom, elmondom, ha !nem tudom, nem | mondom, és kész ... ■ Ennyi az egész, s > ezért teljességgel nevetséges volna félőnem.

Mert ugye még

; egy professzort is ]meg lehet fogni, még ;annak is lehet olyan ;pechje, hogy pont azt ; kérdik tőle, mielőtt a ;Nobel-díjat kiutalnák ; számára, amit nem Itudott megtanulni a ;negyedik elemiben. [ Mert éppen gyomor- ’ rontása volt. Na, ;ugye. Csak semmi fé- í lelem, még húsz perc, ;bemegyek, leülök, Időhúzóm a tételt, ha tűdom elmondom, ha nem tudom, nem mondom és kész... Ennyi az egész.

Hogy ez a tizedik cigaretta? Na és aztán. Erős dohányos vagyok én, kérem, nagyon erős. Ha én egyszer elkezdek dohányozni, akkor dohányzóm teljes erővel és tüdővel... Dehogy is remeg a kezem. Ez nem remegés kérem, ez torna. Olvastam valahol, hogy a vérkeringésnek rendkívül jót tesz egy kis reszke- tés és úgy kering az a vérkeringés, mint vad hegyipatak, lohol a friss oxigénnel, viszi az elhasznált luftot és olyan friss lesz tőle az ember, mintha ötvenkét órát aludt volna. Ezért reszket a lábam is, semmi másért. Félelemről szó sincs, még tizenöt perc, bemegyek, leülök, kihúzom a tételt, ha tudom elmondom, ha nem tudom, nem mondom és kész ... Ennyi az egész.

Különben is, félre

az átkozott egoizmussal. Mi az, hogy é n vizsgázom, hogy é n félek, vagy é n nem félek, hogy é n húzok tételt és én tudok, vagy nem tudok ... Ugye, itt van a Kuwait-i probléma és még mennyi más a külpolitikában ... S a tőkés országokban a munkások milliói munka nélkül... Űj gyárak épülnek nálunk ... Emberek halnak meg szerte a világon és emberek születnek és akkor én féljek a magam kis nyavalyás vizsga ügyével, tekintsem ezt valami döntő és nagy horderejű dolognak, törődjek csak magammal, akkor, amikor...

... még öt perc van, s bemegyek, leülök, kihúzom a tételt, ha tudom elmondom ... ha tudom, de mi lesz, ha nem tudom? A fene egye meg, de fáj a gyomrom ... Le kell ülnöm. Jaj, reszket a lábam. Biztos valami hirtelen trópusi betok. Megmutatták a darálót és elmesélték, hogy háromezer hektónál is több borra számítanak az idén.

— A felét már lekötöttük, — magyarázta az elnök, aztán elkerültünk a kis borjak istállójába, ahol elmondták, hogy az utóbbi napokban már hetven borjút vásároltak fel a tagoktól, mert erős, egészséges törzs- állományt akarnak kialakítani.

Később motorra ültünk az ostorosiak növénytermesztési brigádvezetőjével és végigrobogtunk a szőke búzatáblák köpött, megnéztük a kukoricát, az egész ostorosi határt egészen a mezőkövesdi útig. Egyszer így szólt Gaál Imre:

— Erre azért nem gondoltam, hogy fél esztendő alatt ennyire fejlődjön a szövetkezet, hogy a szorgalmas, derék ostorosi nép így kitegyen magáért. Látná csak hajnalonta, három óra után, amikor a hangosbemondó megadja az igazítást, mint a méhek a méhkasból, úgy mennek asszonyok, férfiak kifelé a határba, a szőlőbe, a kukoricaföldre, minden különösebb figyelmeztetés, vagy kérés nélkül.

így mondja Imre bácsi, majd az emberekkel való bánásmódról esik a szó.

— Én azt tartom, szép szóval megy legmesszebbre az ember. — mondja a tapasztalt ember bölcseségével. Ha kimegyek a határba, ott szívesen beszélgetnek el velem az emberek, az asszonyok még tréfálnak is jókedvükben... Parancsolgatással kevésre lehet haladni a szövetkezetben, mert itt arra kell törekedni, hogy mindenki gazdának érezze magát.

Hallgatom ezt az okos beszédű, nagy élettapasztalattal rendelkező embert és újra eszembe jut január vége, amikor Ostoroson még csak vajúdott, született az új, a szövetkezet. Amikor még csak terv volt az azóta felépült istálló, a sertéshizlalda, a daráló, az ötszázas sertésállomány és amikor senkisem hitte, — vagy csak nagyon kevesen, hogy a tavaszi szántásba került búza és árpa jó termést is hoz az idén.

Igen. Félév se telt el azóta és a növénytermesztési brigádvezető már így beszél a jövőről: Két esztendő múlva virágzó élet lesz itt nálunk. Virágzó gazdaság az ostorosi nép kezenyomán!

Szalay István

tegség ... Ilyen melegben, miért ne len-; hetne trópusi láz vagy valami efféle?' Félelemről szó sincs,; bár esküszöm, hogy; egy szót se tudok ...; Mi is az a Habeas; Corpus? Mielőtt be-; mennék, kimegyek.. Habeas Corpus ...;

Corpus Habeas .. :,

Habus Corpeas ... Én\ nem félek... nem,', nem, nem megyek én', innen el... Jaj, a; corpusom... Hogy ', én, márminthogy én,', kedves tanár úr. .', Dehogy is félek.. ugyan, mitől? Felnőtt', ember vagyok én ké-', rém, éppen úgy, mint', a tanár úrnak tetszik', lenni...

★

— Na és nem fél-] tél a vizsga előtt?

— Félni? Nevetsé-Ő

ges ... A tanár félt...] Esküszöm, úgy félt. hogy rossz volt rá-; nézni... Hátha olyan tételt húzok, amit 6 se tud, s akkor nem képes levizsgáztatni... Szerencséje

volt. jó tételt húztam neki...

(egri) '■

Ifjúság a szocializmusért

Növekszik azoknak a fiataloknak a száma, akik az apci Fémtermia Vállalatnál az ifjúság a szocializmusért-mozga- lomban jelentkeztek. Alig indult meg a szervezés, és a jelentkezők száma megközelítette a hatvanat, s ez annál is jelentősebb, mivel az üzemben mindössze 74 fiatal dolgozik.

/

günk Pelére. — És ezt csak úgy mondta, arra nem is gondolva: vajon nem tette-e tönkre egy- szersmindenkorra a világ legjobb labdarúgóját?

Némileg a sors igazságszolgáltatása, hogy mióta Pele nem játszik, a Santos minden mérkőzését elveszítette és az ötödik helyen végzett.

maga öt gólt rúgott és a Ma- racona-stadion közönsége tombolva ünnepelte.

Igenám, de Pele kezdte érezni a korábban elszenvedett ütés nyomát, egyre tűrhetetlenebb fájdalmakat érzett. Ö úgy tudta, hogy kulcscsont-re- pedése van. Az orvosok azonban már tisztában voltak a szomorú ténnyel. Pele igen súlyos csigolyarepedést szenvedett Mexikóban. Tisztában voltak ezzel, de hallgatniuk kellett, mert Pele játékára szüksége volt a Santosnak és az egyesület gazdagon megfizette az orvosok hallgatását.

Ezek után jött a Flamengó visszavágója, melyen a Santos l:0-ás vereséget szenvedett. Az áldozatnak, Pelének itt is ki kellett futnia a pályára, ki- bírhatalan fájdalmai mellett el kellett tűrnie a közönség felháborodott szitkait is.

Dr. Hilton Gosling, Pele jóbarátja az, 1958-as világbajnok csapat orvosa a kapu mö-’ gül nézte végig ezt a mérkő-; zést. Együtt szenvedett a rokonszenves néger fiúval. Látta, mint torzul el arca minden összecsapásnál, mint húzza el ijedten a fejét minden magas labdától. Vizsgálat következett és Gosling doktor kimondta az igazságot.

— Sürgős műtétre van szükség, vagy Pele soha nem futballozhat többé! — A fiatal orvos elég bátor volt ahhoz, hogy a Santos hatalmasainak fejéhez vágja az igazságot és azonnali pihenőt követeljen Pele számára. Zeze Moreira, a csapat edzője vállait vonogat- va, egyszerűen kijelentette:

— Van elég tartalékunk, tulajdonképpen semmi 6zükséA földkerekség futballrajongói előtt ismeretes az FC Santos, brazil csapat világhírű csatárának, Pelé-nek a neve. A fiatal labdarúgó az 1959-es labdarúgó világbajnokságon teljesen megérdemelten vívta ki a világ legjobb csatára jelzőt. A csatár teljes neve: Edson Arantes di Nascimento, de a sportközvélemény egyszerűen és meghitten Pelének hívja. A nyugati újságok szenzációs szalagcímekben arról adtak hírt az utóbbi időben, hogy a káprázatos tehetségű labdarúgó minden bizonnyal el fog veszni a labdarúgás számára. Tragédiája nagyon tanulságos, s teljes mértékig fekete színekkel hirdeti a profisport kegyetlenségét.

Néhány hónappal ezelőtt történt, amikor az FC Santos Mexikóban vendégszerepeit, Pele nagy kedvvel játszott, mint műlesikló a havas lejtők zászlai között, úgy cikázott a mexikói védők előtt a labdával. Az egyik hátvéd végre megsokallta a közönség gúnykacaját és egy alkalommal hatalmasat csapott a rohanó csatár vállára.

Pele hosszú pályafutása alatt megszokta a „faragást” és fel sem vette az ütést. Nyugodtan játszott tovább és pályára lépett a Carioca bajnokság döntőjén is. Itt az FC Santos 7 :l-re werte a Flamengót, Pele egy-