Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-23 / 146. szám

2

HEPtfJSAO

1961. június 23., péntek

FELHÍVÁS A JÓZAN ÉSZHEZ

N. Sz. Hruscsov és Malinovszkij marsall beszédéről

Milliók hallgatták a szovjet

párt- és állatni vezetők, a Nagy Honvédő Háborúban kitűnt katonák és tábornokok beszédéit á Szovjetunió elleni hitlerista támadás 20. évfordulójának előestéjén tartott nagygyűlésen. Milliók hallgatták és vontak le következtetéseket a legsürgetőbb nemzetközi kérdések megoldásával kapcsolatban. Sokan ismerték meg azokat az előzményeket, amelyek a második világháború kirobbantásához vezettek. Malinovszkij marsall is rámutatott arra, mennyire felelősek a nyugati hatalmak a második világháború kirobbantásáért, hiszen a nemzetközi imperializmus számára gyűlöletes szocialista ország elleni harc zászlaja alatt igyekezett tömöríteni a kapitalista tábor ösz- szes erőit. Megerősödött az emberek szemében az a felismerés, hogy a Szovjetunió békeszerető külpolitikáját menynyire nem követték a nyugati hatalmak, pedig látták Németország készülődését a háborúra. A nyugati politikusok arra számítottak, hogy a Szovjetunió ellen fordíthatják a fasiszta hadigépezetet, hogy az szovjetországot pusztítja

majd él a sok ezer repülőgép, a több millió hitlerista katona. Hiába figyelmeztette a Szovjetunió Angliát és Fránciaor- szágöt, hogy áz ő létüket iS veszélyezteti a háborúra készülő Németország, süket fülekre talált intő szava.

S miképp alakult a helyzet? Nyugat-Euíópa rövidesen Hitler lába előtt hevert. A fásisz- ta hadsereg hírhedt hadigépezete, miután végzett a nyugati országokkal, 190 hadosztállyal, öt és félmillió katonával orvul a Szovjetunióra támadt a gyors győzelem reményében, az is tudott dolog, milyen eredménnyel.

Ebben a háborúban a Szovjetunió nemcsak saját hazáját védte, de igyekezett segíteni azoknak az országoknak a népét is, amelyek már a hitleri csapatok martalékaivá váltak, s a Szovjetunió mint a fasisztaellenes koalíció legfőbb ereje, hosszú, véres esztendők után győzelmet aratott. Nagyszerű győzelem volt ez, amelynek hatása sokáig érződik még a világ történelmében. E tények ismeretében egyetlen józan gondolkodású ember sem kételkedhet ma már abban: mennyire

döntő szerepe volt a fasizmus szétzúzásában a Szovjetuniónak.

Hiszen „A szövetségesek csak akkor kezdtek sietni az európai második front megnyitásával ... amikor már világosan látták, hogy a Szovjetunió az ő segítségük nélkül is szétzúzza a fasiszta Németországot” — hangsúlyozta Malinovszkij marsall beszédében, s tényekkel támasztotta alá, hogy a Moszkva környéki, a sztálingrádi, a kurszki csaták — amelyek külön-külön is több áldozatot követeltek, mint amennyi embert az Egyesült Államok és Anglia az egész háború során vesztett —, mennyiben járultak hozzá a hitlerista hadsereg szétzúzásához.

S bármilyen áldozatokat is követelt a szovjet néptől a közel fél évtizedig tartó háború, mégis, megerősödve került ki a nagy csatákból a szovjet nép, a szovjet állam. Senki előtt sem kétséges, hogy most, 16 évvel a háború befejezése után, a Szovjetunió olyan erővel rendelkezik, hogy — mint Malinovszkij marsall mondta beszédében —

„meg tudja védeni a hazát bármilyen agresszorral szemben, és képes arra,

hogy kényszerzubbonyt húzzon bármilyen őrültre, aki egy új nukleáris háborút akar kirobbantani”.

Mégis, mindezek ellenére, a Szovjetunió mérhetetlen erejének tudatában a „Hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen intézett támadása 20. évfordulójára mi nem fegyver- csörtetéssel, nem idegen területek meghódításának és leigázásának szándékával, hanem a békére és a leszerelésre szóló felhívásokkal emlékezünk” — így fejezte ki Malinovszkij marsall a Szovjetunió kormányának és népének törekvését, s ezt hangsúlyozták a Nagy Honvédő Háború hősei: Csuj- kov marsall, Golovko tengernagy, Szaburov, a híres parti- zántábomok, s erről beszélt Hruscsov elvtárs is a Kremlben megtartott gyűlésen.

Hruscsov elvtárs beszéde nyomán egyre nyilvánvalóbb lett az emberek előtt, miként engedték óriásivá duzzadni a nyugati hatalmak Hitler hadseregét, miért nézték tétlenül, hogy az erősebb jogán feldarabolja Csehszlovákiát és hódító útján legázolja az európai államokat.

akik a békeszerződés megkötését ellenzik, — reVansra gondolnák, új háborús kalandok tervéin törik fejüket. A nyugati hátálmak kormánykörei még mindig ellenzik a német békeszerződés megkötését, és a német kérdést erőpróba tárgyává akarják változtani — állapította meg beszédében Hruscsov élvtárs, majd figyelmeztette azokat, akik — Adenauer kancellárhoz hasonlóan

— válaszként a Szovjetunió békés javaslataira, azt sürgetik, hogy „szilárdan tartsanak ki”, azzal fenyegetőznek, hogy „visszavágnak”.

Elfeledkeznek talán arról a dicstelen végről, amely a második világháború kirobbantóinak jutott osztályrészül? Mégis meg akarják ismételni, a kemény lecke ellenére is az 1941- ben történteket? Ha így történne... Ez azonban az önök pusztulásának kezdete lenne”

— figyelmeztette az új háborúra készülődőket Hruscsov elvtárs. A nyugati hatalmakhoz címzett figyelmeztetés azonban nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió katonai erejére támaszkodva fenyegeti ezeket az országokat. Nyilvánvaló, hogy

a Szovjetunió nem akar háborút, — ez ellenkezne lenini külpolitikájának alapelveivel, — de ha támadás éri, ez öngyilkosság lesz azok számára, akik meg merészelik zavarni a szovjet nép békés építőmunkáját.

„A szovjet emberek nem akarnak háborút és ezért mi arra törekszünk, hogy kiküszöböljük a háború kitörésének okait. Ennek érdekében más békeszerető államokkal együtt ez év végén aláírjuk majd a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal” — fogalmazta meg újból a Szovjetunió törekvését Hruscsov elvtárs, hangsúlyozva, hogy a béke megszilárdítása követeli, hogy a túlságosan érett berlini kérdést mielőbb megoldják, felszámolják a második világháború maradványait.

S a békeszerződés megkötésére nagyon is elfogadható, konkrét terveket dolgozott ki a Szovjetunió, amely biztosítaná, hogy Nyugat-Berlin szabad városként létezhessen, s megszűnjön háborús tűzfészek lenni Európa középén, a Német Demokratikus Köztársaság határain belül.

A Kennedy-kormány a Szovjetunió álláspontjával nem ért egyet Nyugat-Berlin kérdésében, s ez könnyen egy nukleáris összetűzést eredményezhet. Ez komoly figyelmeztetés a népek számára, hogy erélyesebben szánjanak síkra a berlini kérdés ésszerű megoldásáért. Ennek tudatában a békeszerető népek el vannak tökélve arra, hogy megszüntessék a természetellenes helyzetet Nyu- gat-Berlinben. Olyan békeszerződés megkötését követelik Németországgal, amely nem csorbítja egyik fél jogait sem, nem juttat előnyös helyzetbe egyes államokat másokkal szemben, s jogilag megerősíti Németország jelenlegi határait. Ezellen azonban dühödten kapálóznak egyes nyugati politikusok, nevetségesen naiv érveket hozva fel álláspontjuk támogatására.

Hruscsov elvtárs beszéde során egymás után zúzta szét azokat az állításokat, amelyekkel meg akarják zavarni a közvéleményt a békeszerződés ügyében. Azt mondják, az a békeszerződés, amelyet a Német Demokratikus Köztársasággal akarunk kötni, külön békaszerződés lesz, — de arra nem gondolnak, hogy annak idején az Egyesült Államok békeszerződést írt alá Japánnal, nem törődve a Szovjetunió jogaival, amelyet a militarista Japán elleni harcban szerzett. Most a Szovjetunió akar élni a német kérdésben ugyanilyen jogokkal — amint Hruscsov elvtárs mondotta —, egyszerűen az ő példájukat követjük.

Ami a Szovjetunió és a hit- lerellenes háborúban részvevő szövetségesek szerepét illeti; nyilvánvaló, — és ezt soha nem tagadta a Szovjetunió —, együtt vívták ki a győzelmet, bár a Szovjetunió lényegesebben nagyobb áldozatot hozott, döntő módon járult hozzá a fasizmus leveréséhez, ezért formád jogot a békeszerződés akár egyoldalú megkötéséhez is. Az egykori szövetségesek ismerik a Szovjetunió mostani álláspontját a béke megőrzésének lehetőségeiről, arról, hogy megvalósíthatónak tartja a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését, s hogy

tekét, ha a Szovjetunió nem fogadja el a nyugati hatalmak követeléseit.

Ilyen fenyegetésre mit is lehetne válaszolni? Hruscsov elvtárs így fogalmazta meg a szovjet nép és a kormány válaszát: „Kötelességünk figyelmeztetni ezeket az urakat, mihelyt az Egyesült Államok újra megkezdi a nukleáris robbantásokat, a Szovjetunió is haladéktalanul hozzáfog nukleáris fegyverkísérleteihez.

A Szovjetunióban kidolgoztak számos berendezést, amelyek gyakorlati kipróbálást igényelnek. Az ilyen kipróbálás pedig természetesen fokozza fegyveres erőink harcképességét, lehetővé teszi, hogy még jobb atom- és hidrogénbombákat készítsünk.”

A nukleáris fegyverkísérletek felújításáért a nyugati hatalmaknak kell vállalni a felelősséget, amennyiben továbbra is visszautasítják a Szovjetuniónak az egyezmény aláírására tett javaslatait.

A Szovjetunió, bár óriási gazdasági ' és katonai erővel rendelkezik, mégsem használta fel soha és ma sem használja fel erőit agresszív célokra. Éppen ellenkezőleg: minden erőfeszítését a béke biztosításáért veti latba. Hruscsov elvtársnak ezt a megállapítását azzal is kiegészíthetnénk, hogy ebben a véleményben

osztozik a békeszerető népek

nagy közössége is, hiszen ennek az elvnek a megvalósulását gyakorlatban is tapasztalhatta.

A tartós béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseket azonban — ezt Hruscsov elvtárs is hangsúlyozta — nem lehet egyes „hősök” vagy államférfiak tevékenységének betudni, nem képes egyetlen ember, egyetlen ország biztosítani az egyetemes békét, „az élet azt mutatja: ahhoz, hogy kivívjuk az egész világ békéjét, nem elég egy ország erőfeszítésére támaszkodni,

ahhoz, hogy biztosítsuk a tartós békét, az szükséges, hogy az egész föld népei a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegyék a béke megszilárdításáért”.

Az utóbbi évek is azt mutatták, hogy az egyre erősödő békemozgalom sok esetben visszariasztotta a cselekvéstől a háborúra spekulálókat, s az emberek előtt egyre jobban nyilvánvalóvá lesz, csakis ők, a népek tudják rákényszeríteni a kormányokat, hogy szakítsanak a háborús szakadék szélén táncolás politikájával, hogy az esztelenség, a veszélyesség politikáját a tárgyalások, a tartós béke megvalósítását célzó törekvésekkel váltsák fel.

Az emberek milliói békét akarnak,

a népeknek kell eldönteniük, milyen társadalmi rendszerben élnek saját országaikban,

„Az emberiség nem felejti el München szégyenét,

az egyezményt, amelyben Anglia és Franciaország kormánykörei a Csehszlovák Köztársaságot a fasiszta rablók karmai közé vezették. Ezért az áruló politikáért a népeknek milliók életével, szörnyű szenvedésekkel kellett fizetnie.”

Hitler őrült terveinek végrehajtását kétszer is meggondolta volna, ha Anglia és Francia- ország elfogadja a Szovjetunió ajánlatát a fasiszta ellenes koalíció megteremtésére, ha Hitlerrel való kacérkodás helyett a német agresszió megfékezését tartották volna fő feladatnak a nyugati hatalmak. Nekik azonban az volt a céljuk, hogy megsemmisítsék a Szovjetuniót és ugyanakkor uralkodhassanak a világon, mindenkinek diktálhassák a feltételeket. S most, 20 évvel a Szovjetunió megtámadása után újból akadnak nyugati körök, amelyek szívesen megpróbálkoznának egy hasonló terv véghezvitelével, csak olyan erőt kellene taíálniok, amelyet — miként Hitler Németországát — a Szovjetunió ellen lehetne ugrasztani. De van-e most ilyen erő? Nyugodtan elmondhatjuk, nincs!

„A Szovjetunió és az egész szocialista tábor ereje any- nyira megnövekedett, hogyha a nyugati hatalmak mozgósítanák összes erőiket arra az esztelen kísérletre, hogy felszámolják a szocialista országok népeinek vívmányait, — próbálkozásuk teljes kudarcot

vallana.”

A Szovjetunió erejéről szóló megállapításokat a nyugati hatalmak képviselői, ha nem is nyíltan, de elismerik. Már „erő egyensúlyról” beszélnek, ami a Szovjetunió gazdasági és katonai erejének elismerését jelenti, ám mégsem vonják le a megfelelő következtetést, továbbra is hidegháborús politikát folytatnak. Arra törekednek, hogy tartósítsák azt a helyzetet, amely a Szovjetunió hadserege által elfoglalt Nyugat-Berlinben most uralkodik. Ez ellentmond a józan gondolkodásnak, a helyzet reális értékelésének, hiszen aki valóban békére törekszik, az a háború befejezése után a békeszerződés megkötésére gondol. Ám, a nyugati hatalmak nem ezt cselekszik: s ez figyelmeztessen mindenkit: „Akkor, amikor mesterségesen elodázzák a békés rendezést, sőt mi több, amikor azt, aki a békeszerződés megkötését javasolja, háborúval fenyegetik, akkor a népeknek komolyan állást kell foglalniok, el kell állniok azoknak az útját, akik a helyzetet a harmadik világháború kirobbantása felé terelik, olyan háború felé, amelyben 10 és százmilliók pusztulhatnak el.” Hruscsov elvtárs ezt a figyelmeztetést küldte a józan ész politikájára hivatkozva a nyugati hatalmaknak, hangsúlyozva, hogy

mégsem mutatnak hajlandóságot a berlini kérdés békés rendezésére. A különböző társadalmi rendszerű országok érdekeinek figyelembe vételével és tiszteletben tartásával törekszik arra a Szovjetunió, hogy megteremtse a tartós békét, bár ennek megvalósítását erősen akadályozzák a nyugati hatalmak azzal is, hogy „készséggel” ülnek le a különböző tárgyalóasztalokhoz, ha a nemzetközi közvélemény nyomása erősödik, de csak azért, hogy ott azt a látszatot keltsék, vállalják a tárgyalásokat, hajlanak a leszerelés felé. De hány ülést tartottak már a leszerelésről a háború befejezése óta? S az ügy mégis szinte egy lépést sem tett a végső megoldás felé. Ez azt mutatja, hogy

a kapitalista országok nem vallják be nyíltan, hogy ellenzik a leszerelést, de tárgyalnak róla, hogy ezzel félrevezessék saját népeiket, hogy a népek tovább reménykedjenek a megegyezésben.

„A valóságban azonban a leszerelés megakadályozása, az eszeveszett fegyverkezési hajsza folytatása a céljuk, s ezt olyan ravasz agyafúrtsággal akarják véghezvinni, hogy az egyezmény megakadályozásáért a felelősséget a szocialista országokra háríthassák.”

így leplezte le a sok éve tartó nyugati fondorlatokat.

Hruscsov elvtárs ugyanakkor meggyőzően bizonyította, miért akarnak leszerelés nélküli ellenőrzést a nyugati hatalmak, holott a Szovjetunió többször hangsúlyozta, ameny- nyiben a nyugati hatalmak aláírják az általános leszerelésről szóló dokumentumokat, s készek azt megvalósítani, a Szovjetunió kész azonnal aláírni a megegyezést, a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés bevezetésére. De nem fogadja el az ellenőrzésnek álcázott kémkedést, miként nem engedi, hogy a nukleáris háború a maga kérlelhetetlen törvénye alapján tömegesen pusztítsa el az emberi életeket, értékeket.

Ennek a törekvéseknek jegyében szüntette meg annak idején egyoldalúan a nukleáris fegyverkísérleteket, vesz részt a mintegy három éve folyó genfi tárgyalásokon, hogy dűlőre jussanak a nukleáris robbantások megszüntetésében, amely egyik igen lényeges pontja lenne az általános és teljes leszerelésnek.

A szovjet kormány ezzel kapcsolatos véleményét nemrégen emlékiratban ismertette, Bécsben erről tárgyalt az Egyesült Államok elnökével Hruscsov elvtárs, s ma is kitart az ott kifejtett nézetek mellett, hogy

háború nélkül szeretnének egymás mellett élni, ám a monopoltőke képviselői, a nyugat-németországi agresz- szióra törekvő revansisták csoportja más véleményen van. Ez komoly veszélyt hord magában, hiszen e körök képviselői fontos kulcspozíciókban vannak, felelősségteljes tisztségeket töltenek be, s bizonyos fokig meghatározzák a nyugati országok politikáját, érvényesítik háborús elképzeléseiket, igyekeznek minél több hívet szerezni revansista törekvéseik támogatására.

Ezeknek a háborúra törekvő, vezető politikusoknak, monopolistáknak a kezét csak a népek tudják levenni a háborús gépezetet indító gombjáról, csak a népek tudják ártalmatlanná tenni azokat, akik politikájukkal az agresszió erőit növelik, háborúra készülődnek.

A nemzetközi helyzet légkörének romlását idézi elő az a tény, hogy a Szovjetunió békekezdeményezéseire, arra, hogy megszüntette az összes külföldi katonai támaszpontokat, csökkentette fegyveres erejét, a nyugati fél azzal válaszolt, hogy az Egyesült Államok az idén majdnem két és félmilliárd dollárral többit irányzott elő a fegyverkezésre, gyilkosságokra és felforgató cselekményekre képez ki különleges alakulatokat, rontva ezzel az államközi kapcsolatokat, fokozva a hidegháborút, rontva a tartós béke megteremtésének esélyeit.

A szovjet kormány mindent megtesz, hogy véget vessen a fegyverkezési hajszának, de ha azt tapasztalja, hogy a nyugati hatalmak továbbra is a fegyverhalmozás politikáját folytatják, mint Hruscsov elvtárs mondotta „ez olyan helyzetet teremthet, amelyben a Szovjetunió is kénytelen lesz növelni katonai kiadásait, hogy erősítse és tökéletesítse

védelmét. És — ha elkerülhetetlenné válna — növelni fogja fegyveres erőinek létszámát is, hogy így biztosítsa a békét és a békés egymás mellett élést.”

A Szovjetunió megfelelő védelmére most is készen állnak a különböző fegyvernemek, a gyalogság, a tüzérség, a műszaki és híradós csapatok, a páncélos egységek, a haditengerészet, a légierők és rakétafegyvernem egységei, amelyek közül különösen a rakétafegyvereknek van rendkívüli jelentősége. Hiszen a különböző hatósugarú rakéták megsemmisítő ereje az, ami visszatartja az agresszorokat, hogy a Szovjetunió, vagy szövetségesei ellen támadjanak, ezeknek a visszaütő képessége biztosíték arra, hogy

megbűnhődik az agresz- szór, ha mégis olyan cselekedetekre szánná el magát, amely a háború kirobbantásához vezet.

A német fasiszta csapatok által indított Szovjetunió elleni háború 20. évfordulóján a Szovjetunió jelenlegi erejének felmérésével nem kérkedni akartak a szovjet vezetők, hiszen ezeket az erőket korábban is a béke biztosítására használták, s a szovjet kormány álláspontját ismertetve, most is ezt hangsúlyozták az évforduló alkalmával elhangzott beszédek. De ezt bizonyítják a szovjet diplomácia lépései, a különböző tárgyalások, amelyek a Szovjetunió kezdeményezésére indultak meg.

Hruscsov elvtárs beszéde, amelyet úgyis nevezhetnénk, hogy „felhívás a józan észhez”, máris nagy visszhangra talált szerte a világon. A Szovjetunió törhetetlen békeakaratának eme újabb megnyilvánulása újból nyilvánvalóvá teszi a népek előtt, hogy

a Szovjetunió hatalmas gazdasági, katonai ereje, a béke ügyét szolgálja.

az általános és teljes leszerelés szorosan összefügg a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésével.

De ez a nyílt beszéd ellenséges kirohanásokra készteti azoknak á nyugati köröknek a szószólóit, akik ma is a vitás nemzetközi kérdések békés rendezése ellen ágálnak, akik változatlanul háborúra törekednek, ha békés szólamokkal leplezik is igazi céljaikat. S ezen nincs semmi csodálni való, korábban is így tettek, ha a leszerelésről, békeszerződésről hallottak beszélni. A közvélemény azonban nagy figyelemmel kísérte e felszólalásokat, hiszen az évfordulón elhangzott beszédek sokat segítenek abban, hogy tisztábban

lássák, milyen előzmények után robbant ki a második világháború, milyen áldozatokat hozott a Szovjetunió, hogy megszabadítsa az emberiséget a német fasiszták romboló dühétől, s hogy milyen lehetőségei vannak a tartós béke megteremtésének napjainkban.

A nemzetközi helyzet reális értékelése, a békemozgalom erejének megmutatása pedig hozzájárul majd ahhoz, hogy egyre többen csatlakozzanak — saját felelősségüket felismerve — a béke megőrzését biztosító világmozgalomhoz.

latkoztak: Az Egyesült Államok kormánya kezdje meg újra a nukleáris fegyverkísérleS mikent reagált erre az Egyesült Államok? Egyes amerikai személyiségek sietve nyi-