Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-02 / 128. szám

1961. június 2., péntek 1 Uj díjak, új igények és lehetőségek a munkásszállásokon KÍPÜJSAG A Minisztertanács rendelete szerint felülvizsgálták a mun­kásszállásokat és a díjakat az Új besorolás szerint kell fizet­ni. Az új díjak általában ma­gasabbak a korábbinál. De az állam előnyben része­sítheti-e az egyik munkást a másikkal szemben? Mert ed­dig a munkásszállásokon lakó dolgozók országos átlagban 475 forinttal többet kaptak, mint az ugyanazon a területen dolgozó, de lakóhelyükről na­ponta bejáró társaik. Bér­aránytalanságot, feszültséget okozott ez. Az államnak ha­vonta 150 forintba került egy szállásférőhely fenntartása, de a munkások átlagosan csakMS forintot fizettek. Ahol mind­ezt elmondták, az igazság ere jével meggyőzték az embere két, ott a munkások nem zú­golódnak. Mi a helyzet ma a munkásszállásokon ? Nagyjából két nézet alakult ki. Az egyik helyen kifejezés­re juttatják a dolgozók óhaju­kat, hogy lehetőleg legyen ol­csóbb a szállás díja. Másutt meg azt hangoztatják, ha már fizetünk, akkor legyen jobb és kényelmesebb a szállás. De ha kevesebb térítést kérne az állam, akkor miből építsenek több szállást, miből vásárolja­nak több takarót és rádiót? Igazuk van azoknak, akik a magasabb térítési díj ellené­ben jobb ellátást igényelnek. De mondjuk meg azt is, hogy nem érkezett még el annak az ideje, hogy minden munkás- szálláson társalgó, televízió és összkomfortos kényelem le­gyen. A túlzott követelések­nek nem adhatunk helyt. A két felfogás között — tehát az olcsóbb díj és a nagyobb igé­nyek között — kell megtalál­ni a helyes mértéket, a kielé­gítő megoldást. Minden veze­tőnek kötelessége, hogy az igé­nyeket és a lehetőségeket meg­fontoltan, józanul mérlegelje. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa mellett mű­ködő munkásellátási bizottság széleskörű vizsgálat és elem­ző jelentés alapján megállapí­totta, hogy megyénkben álta­lában helyesen, a vonatkozó rendeletek figyelembe vételével sorolták be a munkásszálláso­kat. A dolgozók megértették a rendelkezés lényegét, a maga­sabb térítési díjak különösebb problémát nem jelentenek. De koránt sincs minden rendben. A bányász, vasas és az épí­tőipar munkásszállásainak többségén kulturált, jó szál­lást kapnak a dolgozók. A Nagygombosi Tangazdaságban javult a helyzet, de Fenyőha- raszton és Nagyteleken sürgős tennivalók vannak. Több ki­fogás merült fel a Hevesi Ál­lami Gazdaságra, de szembe­tűnően rossz a helyzet a Do- moszlói Állami Gazdaságban. Több helyen arra hivatkoz­nak, hogy a munkásszállások kérdése beruházási 'térdés, pénzügyi fedezettől függ a kielégítő megoldás. De ez az igazság egyik oldala csu­pán, A gyakorlat azt mutatja, hogy azokon a helyeken jók a munkásszállások, ahol a dol­gozók maguk is törődnek a második otthonnal. Ahol már régebben megválasztották a szobabizalmiakat, létrehozták a szállásbizottságokat és azok valóban működnek is, ott a vállalat vezetősége hathatós segítséget kapott a követel­ményeknek és a szociális nor­máknak megfelelő szállások kialakítására. Persze, ehhez a2 szükséges, hogy a szobabizal­mit, vagy a szállásgondnokot ne csak kinevezzék, hanem működéséhez megfelelő er­kölcsi alapot és segítséget is adjanak. Ezekre az emberekre fontos politikai és. nevelési feladatok hárulnak. Tehát csak tekintéllyel és megfelelő poli­tikai képzettséggel rendelkező dolgozót bízzanak meg gond­noki feladattal. Nem tekint­hető ez az állás szociális men- helynek. Valóban a szállás munkásai között éljen a gond­nok, intézze panaszaikat és segítsen ügyes-bajos dolgaik­ban. Es főleg nevelje őket. Ne tűrje a szállás és a berende­zések rongálását. Kezdemé­nyezze, hogy a dolgozó)'c said* erejükből, társadalmi munká­ban igyekezzenek otthonossá, lakályossá tenni a szállást. Le­gyen gazdája mindennek, a könyveknek, a rádiónak is, hogy ne a raktárban tartsák, hanem adják ki a dolgozóknak és valóban használják azokat. Ha a dolgozók fegyelmet tartanak egymás között, tisz­taság és rend uralkodik a szálláson, akkor joggal és fő­leg nagyobb súllyal követel­hetik meg, hogy a vállalat tartsa be a szociális normákat. A szállásokat most a megadott ismérvek szerint különböző kategóriába sorolták be és en nek megfelelően fizetik a térí­tési díjakat. De ott jártak el helyesen, ahol azt is felmér­ték, hogy mi nem felel meg a szociális normáknak. Tartsák ezt észben a szakszervezti bi­zottságok, adjanak javaslatot, és vitassák meg a gazdasági vezetőkkel, hogyan és mikor­ra lehet a hibákat javítani. A területi bizottságok és a fel sőbb szervek követeljék meg a vállalatok igazgatóitól, hogy a megállapodásokat és a meg­beszélt határidőket tartsák is be. . Ideje lenne, ha a munkás- szállások ügyében is igénye­sebb vezetési módszer való­sulna meg. Nem elegendő az, ha a fizetett alkalmazott tes- sék-lássék takarítja a szállást, viselje annak gondját minden lakója. Minden vállalatnak megvan az anyagi lehetősége, hogy a legrendesebb munkás- szállást, a legszebb szobát rá­dióval, órával, vagy a 'közös­ség által használható más ajándéktárggyal jutalmazza. Bizonyára ez ösztönzően hatna és segítené a bizalmiak és a gondnokok munkáját is és mindezek nyomán otthono­sabbakká, kulturáltabbakká válnának a szállások. Le hetőség van arra is, hogy egyik, vagy másik követel­mény hiánya miatt egy kate­góriával ideiglenesen lejjebb sorolják a munkásszállást és így a húzóhatást kedvező irányban használhatjuk jel. A Domoszlói Állami Gazda­ságban arra hivatkoztak, hogy nem kapnak szekrényeket. De a kérdések nyomán azonnal kitudódott, hogy jóformán semmit sem tettek ebben az ügyben. Jó lenne, ha hatéko­nyabban ellenőriznék a szo­ciális beruházások felhaszná­lását. Az a tapasztalat, hogy a munkásszállások ügyében több helyen egész évben sem­mi sem történik, legfeljebb az év végén szaladgálnak, hogy el ne vesszen a pénz. Türelmes felvilágosító mun­ka, a dolgozók nevelése és igényesebb vezetés, a vezetők szemlétetének megváltoztatá­sa... A munkásszállások ügyében is ezt kell szem előtt tartani. F. L. Hétszáz űf diákot vesznék fel az idén a Népek Barátsága Egyetemre A Népek Barátsága Egye­tem tanácsához a külföldi or­szágok fiataljaitól hatezer fel­vételi kérelem érkezett. A ta­nács eddig 50 ázsiai, afrikai és latin-amerikai országból 520 személyt hívott be felvételi vizsgára. A közeljövőben befejezik az összes befutott kérelmek megvizsgálását. Az 1961—62- es tanévre 700 új diákot vesz­nek fel az egyetemre. Központi fűtéses katakombák Rómában a turistáknak rend­szerint megmutatják a híres katakombákat. Elviszik őket a Colosseum föld alatti helyisé­geibe, ahol több mint kétezer évvel ezelőtt a vadállatokat tartották, s ahol a gladiátorok várakoztak, mielőtt az aréná­ba indultak. A föld alatti helyiségek azonban nedvesek és hidegek, s ennélfogva a turisták olykor nem szívesen mennek le. Ezért sok római katakombában köz­ponti fűtést szereltek fel. A külföldi turisták most már ké­nyelmesebb körülmények kö­zött tekinthetik meg a törté­nelmi nevezetességű katakom­bákat. A szőlők) eső Az autóbusz ablakát elho­mályosítja a sűrűn lefolyó esővíz. Nagy cseppek zápora veri a szélben hajladozó bú­zatáblákat, fürdik az elnép­telenedett határ. A sáros úton lassan óvako­dik Egerszalók felé a degesz­re tömött autóbusz. Utasai­nak jó része falubeli asz- szony, akiket az eső „enge­dett be a városba”, mivel­hogy nem lehet kapálni a mezőn. Ahol pedig ennyi az asszony, onnan elkotródik tüstént a csend. A beszéd té­mája a gyakori eső. Idős asz- szony kendőjét igazgatva, pergeti a szót: — Hiába imádkozik az em­ber, úgy ■ jön lefelé, mintha dézsából öntenék, pedig mennyi munka lenne a ha­tárban — tesz sóhajjal vesz- szőt mondókájához, de nem tudja folytatni, mert bele- kárálnak a többiek. — Az imádság se’ segít ezen... — Az ember ki se ismeri már magát ebben a világ­ban..., hogy kinek higgyen. — Ezek a kommunisták meg okosabbak lesznek már az Istennél is... — rosszmá- júskodik közben egy újabb hozzászóló. — Hát hallod... a hét vé­gén kijöttek a pártbizottság­tól, aztán erősködtek, hogy „emberek, hordják be a ta­karmányt..., mert baj lesz.” — Azt tudják csak mon­dani „így, meg úgy csináljá­tok” — önti bele a szó pa­takjába a maga véleményét éles hangon az előző asz- szony, hogy lássák, meg me­ri mondani a véleményét. De nem fejezheti be ő se man- dókáját, mert szomszédja, kihasználva a lélegzetvétel­nyi szünetet, ügyes csellel megint visszaveszi a szót. — Szóval azt mondja a pártbizottsági ember, hogy nem lesz jó vége annak, ha kint marad a takarmány, mert lesz hétfőre olyan eső, hogy elmossa az egészet. — Oszt hallgattak rá? Be- hordtak? — Addig nem hagyott bé­két az embereknek, míg ki nem mentek a takarmányért. — De‘ honnan tudta, hogy mára ilyen eső lesz? — A jó Isten annak a meg­mondhatója — tárja szét ke­zét az asszony, mire a má­sik is rákontráz. — Ezektől minden kitelik... — Ebben a világban... — Fő az, hogy a takar­mány megvan — zárta le a témát a tsz-beli asszony, az­tán elcsendesedett a beszéd, a megállóhoz értünk... (K. E.) A terpesiek kézfogása A JÁRÁSUNK egyik leg kisebb községe Terpes. Amikor két évvel ezelőtt megkezdődött járásunkban is a szövetkezés, Szederkénypuszta után Terpes község dolgozó parasztjai ér­tették meg másodiknak a szo­cialista mezőgazdaság jelentő­ségét, azt, hogy a szebb jövő csak a termelőszövetkezetek­ben van biztosítva parasztsá­gunknak. Valamennyien alá­írták a belépési nyilatkozato­kat és azóta mint tsz-tagok szorgalmasan dolgoznak kö­zösbe vitt földjeiken, s egyre jobban fejlesztik gazdaságu­kat. A szövetkezés megváltoz­tatta a falu arculatát, megvál­toztatta az emberek egymás­hoz való viszonyát. Ezt bizo­nyítja a következő példa is. Az elmúlt évben, amikor elkészültek az első épületek a szövetkezet tanyáin, legna­gyobb problémát az állatok itatásához szükséges víz biz­tosítása jelentette. Nem volt víz a tanyaközpontban, hiába is keresték. A víz-probléma megoldása azonban nemcsak a szövetkezet, hanem a helyi párt, tanácsi és Hazafias Nép­front, valamint más tömeg­szervezetek problémájává is vált. Mindenki azon gondol­kodott, hogyan lehetne meg­oldani a szövetkezet vízellátá­sát. Horuczi János népfront-el­nök a múlt évben javasolta, hogy a tsz tanyaközpontjához kb. 300 m-re ássanak le, ott egész biztos találnak vizet. A kút ásását végezzék társadal­mi munkában. Javaslatát el­fogadták a dolgozók, és az ipa­ri munkások, bányászok több vasárnapon keresztül végezték a munkát, hogy mielőbb vizet találhassanak. Nem is kellett hiába fáradozniuk a terpesi- eknek, mert munkájukat siker koronázta: vizet találtak azon a helyen, ahol az ásást meg­kezdték. Ezután már csak a víz elvezetésének problémája maradt meg. Azonban ezt a kérdést is megoldották. A tsz V/VWWVW^vW felét elfogta. Egy háromkere­kű betegtolókocsi. — Mi a fenének kellett ezt iderakni — mondta ingerül­ten, félig hangosan, de ezért kikerülte és belépett. A cserépkályha mellett levő asztal felé tartott. Meleget kí­vánt. Atfázott, nyirkos teste didergett a kabát alatt. De az asztal fele foglalva volt. Csa­lódottan fordult volna vissza. — Tessék csak nyugodtan, én nemsokára úgyis megyek — hangzott az asztal felőle'í.v kellemesen öreges hang. — Köszönöm — mondta ő, és levette kabátját. Leült. Az öreggel szemben. Mert öreg volt, biztos hatvan körüli. Fe­hér haj, alatta sima homlok, piros arc, amelyből halvány­kék szem nézett feléje jóságo­sán, nyugodtan. Az arc is de­rűs volt, s az öreg ember, ké­nyelmesen hátradőlve a ka­rosszékben úgy nézett ki, mint egy jó pátriárka, aki kedves mosolyával hívogatja maga mellé az elfáradt embereket. — Gyertek, derüljetek fel az én közelemben. — Kérje tisztán — szólt oda neki, mikor a pincér közele­dett. — Kár volna elrontani az ízét. Pista két decit kért tisztán. Mikor kihozták, az öreg bácsi is megemelte felé háromdeci- séfés együtt ittak. Neki le­csúszott mind a két deci Jól­esett, nagyon jól, s valami könnyű mámor fogta el. Még két deeit kért. Az öreg mo­solygott. De amikor látta, hogy az mohón nyúl újból a pohár felé, megkérdezte: — Nem lesz túl hamar? Amaz a vállát rántotta. I vezetői megszerezték a szük­séges mennyiségű vízvezeték-' csövet, míg Horuczi elvtárs brigádja kiásta a 300 méter hosszú árkot, sőt még társa­dalmi munkában megásták a villanyvezeték oszlopainak gödreit is. így az egész falu összefogásával sikerült végle­gesen pontot tenni a termelő- szövetkezet vízproblémájára. | DE NEMCSAk| eZp,^ zonyítja a terpesiek kézfogá­sát, hanem több esemény is. Nemrég határozták el a szö­vetkezetben például azt, hogy bekötőutat építenek tanyaköz­pontjuk és a műút között, mert ősszel, meg esős időben a földúton nagyon nehéz a közlekedés, nehéz a szállítás. Május 12-én falugyűlést hir­dettek. a községben. Itt ismer­tették a falu lakosaival a szö­vetkezet tervét, s arra kérték a lakókat, hogy úgy, mint a vízprobléma megoldásánál, most is egyöntetűen segítsék a szövetkezetiek tervének megvalósítását. A falugyűlé­sen Horuczi János bányász, : népfrontelnök, valamint Ha- \ nuszek István bányász, nép- : frontbizottsági tag vállalták* ők ketten két napot töltenek a földmunkáknál és javasol­ták, hogy a munkát már a kö­vetkező vasárnap kezdjék is el. E két vállalás után sokan jelentkeztek még, akik szintén részt kértek a munkákból. Jelentkeztek a férfiak, je­lentkeztek a nők is. Végezetül megállapodtak abban, hogy május 14-én megkezdik a munkát. így az említett na­pon reggel 6 órakor lapáttal* csákánnyal, kapával fogtak hozzá az emberek a földmun­kákhoz. Első volt a társadal­mi munkában Horuczi János, Csabai Mihály, Huszár Lőrinc és még sokan mások. Kedves színfoltja volt a munkáknak az, hogy Engi Dezső százados, aki aznap érkezett haza sza­badságra és tudomást szerzett a dolgokról, lapátot fogott és beállt ő is a társadalmi mun­kások közé dolgozni. A vasár­napi munka nyomán hétfőn, kedden is végezték a munkát a terpesiek. De emellett nem volt hiány a növényápolási munkák végzésében sem. & 7fsT A elkészült a föld­___________ munka. Most már vá rják az Útfenntartó Válla­latot, hogy az út burkolását és hengerezését elvégezzék. A terpesi tsz-tagok nemsokára kövesúton járhatnak a szövet­kezet tanyaközpontjába, nem kejl félniük a sártól, az eső­től. Marúzs János, a pétervásári járás Hazafias Népfront titkára is elért. Mert nem érdemes.. — Megjöttem, édesapám! Kicsit késtem, de remélem, nem sokat? — hangzott egy fiatal hang az ajtóból. Az öreg ember párja, de fiatal kiadás­ban jelent meg ott. A pincér ugrott. Kitárta az ajtó mindkét szárnyát. Egy to­lókocsit gurított be rajta. Azt, ami ott állt a kis folyosón. — Nem, fiam — hangzott a mosolygós, zengő bariton az öreg ajkáról. — Jól éreztem magam. Megfogták az öreget ketten, a fia meg a pincér, és beemel­ték a tolókocsiba. Mindkét lába tőből hiány­zott. Bodnár Pista agyába belefa­gyott a gondolat. Az öreg a kocsiból derűsen mosolyogva intett feléje bú­csút, és kicsit apásan, kedve­sen mutatott a pohár* felé. — Nem lesz kicsit sok? — majd még egyszer intve, fia kigördítette a kocsit az ajtón. A pincér becsukta az ajtószár­nyakat. Bodnár István felemelkedett a székről. — Fizetek — szólt és vette a kabátját. Sietve távozott, s hogy kilé­pett az utcára, ijedten állapi-: tóttá meg, hogy öt felé jár az| idő. S még neki be kell fejez-: nie a mai munkát Igen, mert holnap bérfizetés,: s nem szeretné, ha valaki rek-; lámáim jönne... ; elesettjei, szerencsétlenjei, bé­nái, vakjai, akik nem tudnak a fényre törni, akik ott lent vannak a sötétségben, ahol csak a szomorúság terem, a megalázás, a fájdalom. Nem lehet mindenki csupán a nap­fényen, s akik ott vannak, észre sem veszik a másikat. Mint most ez is, ez az öreg, aki kényelmesen dől hátra a székben, nyugodtan néz előre, karfán pihen a két ráncos, de dolgos keze, kicsit ernyedten, jóleső pihenőn. Neki könnyű, neki valószínű jó nyugdíja van, s nincsenek mindennapi kenyérgondjai, üldögélhet, mo­solyoghat a világon, ahol ro­hannak az emberek, s futnak a megélhetés, a holnap jobb kenyere után. Sokan kidől­nek, kifáradnak, s köztük ő is. Idestova negyven éves s ott kapirgál az iratok között, baleseti segély, túlóra, és ki­küldetési díjakat számol nap­estik és amikor téved, akkor letolják, leszidják. Különben is... az egésznek semmi ér­telme. Nincs. Nincs! Élni se kelle­ne, mert ez nem élet, kifáradt bele, nem bírja tovább ... Még két deci bort kért. Az öreg most nyalogatta el a há­rom deci bor maradékát, és ki­húzta az óráját nadrágzsebé­ből. Ivott, és dűlőre vitte a dol­got magában. Elmondja az öregnek, ennek az ismeretlen, szívesmosolyú embernek gond- ját-baját, talán ez könnyíteni fog rajta. Elmondja, hógy mi­ért nincsen értelme élni, és nem bírja már kivárni azt a szép öregkort, amit szomszédja néz, akit mindenki tisztel és szeret. Igen, mert esze is van, tu­dása is, csak valahogy nem értik, vagy nem akarják őt az emberek megérteni, s hiá­ba, bármit tesz, nem sikerül semmi. Súlyosan nyomja va­lami, mintha ki akarnák szo­rítani belőle a lelket és ő süllyed, süllyed lefelé, elme­rül egy nagy árban, már nem is éviekéi, már nem is kapasz­kodik, már mindegy neki, bár­mi is történik. Család? gyerekek? Igen, az van, de mit ér, ha ő elveszí­tette célját, nincs értelme an­nak, hogy ő éljen? Nélküle is meglesznek, megvannak, ő már nem kell sem itt, sem ott. A munkahelyén az igaz­gató megmondta, hogy baj lesz ebből a hanyagságból, a család nem tud erről semmit, de ne is tudjon. Minek? Egy­szerűen eltűnik az életükből, úgyse fontos. Egy ilyen ügye- fogyott, élhetet­len, szomorú embernek leg­jobb, ha meghal. Igen, elmond­ja majd ennek a jóltáplált, öreg embernek, aki itt mosolyog az asztal má­sik végén, hogy neki már nincs célja és valószínű, ez az utolsó pohár, amelyet kezébe fogott; Elmondja neki, hogy nem lehet mindenki olyan sze­rencsésen öreg, mint ő, aki itt ül és nevet elégedett, piros ar­cával, mert vannak az életnek — Nekem már mindegy. — Az öreg nem szólt. Csendben ültek egymás mellett. A korai est leszállt. Szürke, piszkos felhők rongyoltók az eget, fázósan görbéd tele meg az emberek, s sietve léptek meleg otthonuk felé. A cse­répkályha mellett jó volt. Pista fejében a bor már kez­dett gőzzé válni, de a meleg, és a bor valahogy még elkese­redettebbé tették. Szerette volna megmondani, hogy mit érez, szerette volna már egyszer kiönteni a szívét, s el­mondani, hogy milyen szeren­csétlen, milyen elesett ember is ő, akinek nincs értelme, hogy éljen. Nincs célja, nincs jövője, összeomlott már az ál­ma, tönkrement, elesett, akit felemelni soha többé nem le­het. Elhatározta, hogy elmondja, nem kell senkinek, elvetélt, korcs ember vált belőle, aki­nek soha nem lehet célja és értelme. Megbukott az élet vizsgáin. Nagy szeretett volna lenni, olyan nagy és elérhetet­len, akire mindenki csak fel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom