Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-24 / 120. szám
6 NßPÜJSAO I 1961. május 24., szerda Izgalmas hajrá ígérkezik a megyei labdarúgó-bajnokságban Még öt mérkőzés van hátra a megyei labdarúgó-bajnokságban, s mindinkább bizonyossá válik, hogy a bajnoki címet a legkiegyensúlyozottabb csapat, a Petőfibányai Bányász nyeri majd el, amely most öt ■ponttal vezet a táblázaton. A második helyre három csapat — a H. Zalka, a H. Korvin, Lőrinci — egyforma esély- lyel pályázik. A kiesés sorsa még mindig nyílt. A két kieső előreláthatóan Tiszafüred. E. Előre, Selyp és Bélapátfalva együtteseiből kerül ki. Petőfibányai Bányász— Honvéd Dobó SE 3:2 (1:1) Petőfibánya, 500 néző. V.: Nemes. Petöfibánya: Kovács — Veres, Paraszt, Forgács — Tóth I., Takács — Fehér, Alattyányi, Sándor, Tóth n., Bonó. Edző: Wämser Gyula. Honvéd: Présing — Kovács, Alaxai, Szarka — Laczkó, Vass — Bolla. Juhász, Hack, Molnár, Enoch. Edző: Csutak Emil. Nagy erőbedobással kezdtek a csapatok, s a 13. percben a hazaiak értek el gólt: Fehér szögletét Sándor remek fejessel juttatta a hálóba. 1:0. Ezután fokozatosan fölénybe került a vendégcsapat és a 30. percben egyenlített: Vass előrevágott labdájával Juhász ugrott ki és a megdermedt védők mellett a hálóba lőtt. 1:1. Szünet után nagy erővel rohamozott a hazai csapat, és az 57. percben ismét vezetéshez jutott: Fehér szögletét Sándor befejelte. 2:1. A félidő közepén mezőnyjáték alakult ki. enyhe egri fölénnyel. A 79. percben gyors egri támadás végén Hack lövésébe Paraszt beletette a lábát és a labda a középhátvéd lábáról vágódott a hálóba. 2:2. öngól! A hajrában Petőfibánya beszorította ellenfelét, s a fölény néhány perccel a befejezés előtt góllá érett: szögletrúgás végén Sándor fejesét Présing Tóth II. elé ütötte, aki hat méterről nagy erővel lőtt a kapuba. 3:2. Petőfibánya a második félidőben nyújtott jobb játékával megérdemelten nyert, jóképességű ellenfelével szemben. Jók: Veres, Tóth 1.-, Takács-, Fehér, Sándor, illetve Présingi Alaxai, Laczkó, Juhász. Hack. Nemes játékvezető elfogadhatóan működött. KULCSÁR MIHÁLY Apci Vasas—Egri Előre 1:1 (1:0) Hatvan, 200 néző. Vez.: Ferencz. Apc: Rigó — Mihályi, Baranyi, Zelnik - Bagó, Kovács I. — Plessek, Dobrócsi, Csirke, Lengyel, Rácz. Edző: Takács László. Eger: Kelemen — Lezsák, Mata, Merczel — Papp, Palotai — Bodnár n., Hevér. Husi, Szász, Tóth. Edző: Kovács László. Apc lépett fel támadólag, szinte állandóan az Előre térfelén folyt a játék, de gól csak a 32. percben esett, amikor szögletrúgás után Bagó elé került a labda és a fedezet nagy kapáslövése a jobb felső sarokban kötött ki. 1:0. Szünet után Plessek hagyott ki Jó helyzetet, majd fokozatosan feljött az Előre és az 57. percben egyenlített: Husi 16 méteres szabadrúgása az egyik apci védőn irányt változtatva, jutott a hálóba. 1:1. Továbbra is az Előre kezdeményezett többet, s néhány jó helyzetet hagyott kihasználatlanul. Az utolsó 10 perc ismét az apciaké volt. A két csapat találkozója alacsony színvonalú játékot hozott. Jók: a hátvédhármas, Bagó, Lengyel, Plessek, illetve Mata, Merczel, Papp és Tóth. Ferencz jól vezette a mérkőzést. KOMÁROMI TIBOR Tiszafüred— Selypi Kinizsi 3:1 (0:0) Tiszafüred, 1500 néző. V.: Répás. Tiszafüred: Tóth n. - Csorna, Tóth I., Perge — Remenyik, Kiss — Balogh n., Horváth, Ig'nácz, Megyeri, Fótos. Edző: Gombácsi Z. Selyp: Kovács — Borbás, Surányi I., Slusznyi — Nyitrai, Surányi II. — Szabó, Lőrincz, Logyik, Bajzáth, Csizmadia. Edző: Fehér András. Az első negyedórában pontatlan leadásokkal tarkított mezőnyjáték folyt, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. A selypi védők két ízben is szabálytalankodtak a 16-oson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Szünet után megváltozott a hazai csapat összetétele, s így már jobban ment a játék, 3 perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa! Az 55. percben Fótos labdáját Remenyik továbbította a bal sarokba: 1:0, az 56. percben Horváth nagy lövése a felső lécről jutott Kovács hálójába: 2:0, az 57. percben Kovács kimozdult kapujából, Fótos felismerve a helyzetet, 30 méterről kapura lőtt, á labda a kapufa éléről Horváth elé pattant, aki a hálóba bombázott. 3:0. A hazaiak ezután lefékeztek, feljött a selypi csapat és Nyitrai fejesgóljával szépített. 3:1. Selypi támadások közepette ért véget a mérkőzés, amely végig gyengeiramú, mérsékelt színvonalú játékot, megérdemelt hazai győzelmet hozott. Jók: Csorna, Tóth I.; lgnácz-, Fótos, illetve Nyitrai, Surányi II., Szabó. Répás, egy-két hibától eltekintve, megfelelően vezette a mérkőMIKLÖSVARI ZOLTÁN Bélapátfalva— Gyöngyösi Bányász 1:1 (1:0) Bélapátfalva, 200 néző. Vezette: Zagyvái. Bélapátfalva: Mező — Durzó, Baranyi, Varga I. - Antal, Erdélyi - Kiss, Sólyom, Molnár, Barta. Kelemen. Edző: Dombóvári András. Gyöngyös: Kiss - Varga I., Fal- csik, Veres — Juhász, Bodó — Dug- novics, Varga n., Eperjesi, Borosi, Pethes. Edző: Kovács Tibor. Eleinte a gyöngyösiek irányították a játékot, sokat támadtak, de a jó formában levő Mező mindent hárított. A 30. percben formás hazai támadás futott a pályán, amelynek végén Kelemen 16 méterről nagy lövést eresztett meg és a labda Kiss melléről a balsarokba hullott. 1:0. A gól után a hazai csapat kezdeményezett többet, csatárai azonban nem bírtak a Fal esik által vezérelt gyöngyösi védelemmel. Szünet után is a hazaiak irányították a játékot, a gyöngyösiek szórványos ellentámadásai azonban minden esetben veszélyesek voltak. Az egyenlítő gól a 73. percben esett, amikor Eperjesi 18 méterről leadott váratlan lövése a bal sarokban kötött ki. 1:1. A hazaiak lelkesen harcoltak a győztes gólért, de a vendégek védelme továbbra is jól állt a lábán. Bélapátfalva, a látottak alapján, közelebb állott a győzelemhez. Jók: Mező, Antal, Kiss, illetve Falcsik (a mezőny legjobbja), Juhász, Borosi. Zagyvái kielégítően vezette a mérkőzést. KUDLÁK ISTVÁN Honvéd Zalka SE— Egri Spartacus 3:0 (1:0) Eger, 300 néző. Vez.: Rigó. Honvéd: Békeffi - Tóth II., Seier, Köves — Hankó, Kiss — Kardos, Csányi. Viszt, Tóth B., Kamondi. Edző: Farkas Géza. Eger: Boros — Nagyszalóki, Bóta, Bozsik — Somody, Mester — Pócsi, Pók, Árvái, Szántó, Polonkai. Edző: Román Péter. A hazaiak kezdtek jobban, mégis a 4. percben a Honvéd ért el gólt: Bóta késlekedett a hazaadással, Viszt megszerezte a labdát és lövése a kimozduló Boros mellett a bal kapufa éléről jutott a hálóba. 1:0. Továbbra is Eger irányította a játékot, de csatárai jobbnál jobb helyzeteket hagytak kihasználatlanul. Pók például, senkitől sem zavartatva, az ötösön belül a labda mellé fejelt, majd Árva nagy lövése Seier lábáról a bal sarok mellé jutott. Szünet után sem változott a játék képe, állandóan az egriek kezdeményeztek. ám az 51. percben újabb Honvéd gól esett: Viszt átcselezte magát a védőkön, s lövése a felső lécet érintve, vágódott Boros hálójába. 2:0. A 84. percben Kamondi gólját les címén nem adta meg a játékvezető, majd a 89. percben Viszt elment a védők mellett, lövésébe Boros belevetette magát, a labda Kardos elé. pattant és a csatár az üres kapuba lőtt. 3:0. A végig többet kezdeményező egri csapat balszerencsés vereséget szenvedett. Jók: Somody; Mester, Pócsi, illetve Seier, Kardos, Kamondi. Rigó, apró hibáktól eltekintve, jól vezette a mérkőzést. BALOGH BÉLA Lőrinci—Füzesabony 7:0 (4:0) Lőrinci. Vezette: Koncz. Honvéd Korvin SE— Hatvani Kinizsi 2:2 (1:0) Verpelét. Vez.: Paróczaí. A HVSE—Recsk mérkőzést ma, szerdán délután 17 órai kezdettel játsszák le Hatvanban! Közlemény Az SZMT és a megyei úszószövetség az idén is megrendezi Eger város üzemi, szakszervezeti vízilabda-bajnokságát. A bajnoksággal kapcsolatos fontos kérdések megbeszélésére május 25-én, csütörtökön dálután 18 órakor kerül sor, a Szakszervezeti Székház kistanács termében (I. emelet). Az SZMT felhívja az érdekelt üzemeket, vállalatokat, intézményeket és egyéb érintett szerveket, hogy a megbeszélésre feltétlenül küldjék el soprtfelelőseiket, mebízottaikat. Szegedi Barna SZMT sportfelelős Néhány kitűnő eredményt értek el az egri úszók Budapesten Az Egri Dózsa úszói a hét végén két fővárosi versenyen vettek részt: szombaton az FTC, vasárnap pedig a Tipográfia versenyén álltak rajthoz. ’ Az egriek általában a felkészülési időszaknak megfelelő időket úszták, akadt azonban néhány kellemes meglepetés is: az egyre jobban fejlődő Mártonffy Tamás 2:14,8-cal nyerte a 200 m ifjúsági gyorsúszást; majd másnap a 200 m ifjúsági hátúszásban 2:32,8-cal új megyei ifjúsági csúcsot állított fel. Nagyszerűen szerepelt a fiatal ÍRingelhann Júlia is, aki a 100 m újonc hátúszásban 1:29,2-ős időt ért el, s ez az időeredmény arra mutat, hogy hosszú évek után újra lesz Egernek női hátúszója! Frank Mária J00 gyorson nem tudta megismételni az elmúlt heti versenyen élért 1:04,7-es idejét, mentségére legyen azonban mondva, hogy érettségire való készülés túlzottan igénybe veszi és egészségileg sem volt tökéletesen rendben. Eredmények: Szombat. Felnőtt számok. Férfiak: 200 m hátúszás: 1. Csikány (FTC) 2:20,4, új országos csúcs. .. .8. Szepesi. Nők. 200 m mellúszás: 1. Killer- mann (FTC) 2:55, 2. Bobori (E. Dózsa) 3:07,9 (Bobori idényeleji formában versenyzett.) 200 m hátúszás: 1. Takács (U. Dózsa) 2:41,8 . . . * 4. Frank (Egri Dózsa) 2:55,2, új megyei csúcs. Má- tlsch, aki kartöréses sérüléséből csak nemrégen épült fel, 3:10,2-es Idővel helyezetlen volt. Ifjúsági számok. Fiúk: 200 m gyors: 1. Mártonffy n. (E. Dózsa) 2:14,8, Mártonffy 1:01,3-al kezdett, de aztán fokozatosan elmerevedett, ígyis biztosan nyert azonban. A hétköznapi edzésen már 2:11,8-at úszott, ami nagyszerű időeredménynek számít. Erről a versenyről le kell vonni a tanulságokat: a jövőben nem szabad törülköző, melegítő és papucs nélkül várni a rajtot. . Ugyanebben a számban Bodnár n. 2:21,7-el 7. lett. Ö sem tudta megismételni itthon elért 2:17-es eredményét. Lányok. 100 m ifj. pillangó: 1. Madarász II. (FTC) 1:20,8,... 8. Oláh (E. Dózsa) 1:42. Az egri kislány ellentétes úszásnemben indult. Üjoncszámok. Fiúk: 100 m gyors: 1. Szőllősi (E. Dózsa) 1:08,9. Patkó, aki betegsége miatt edzéshiánnyal állt rajthoz, csak 6. lett. Lányok. 100 m hát: 1. Túróczi (BVSC) 1:22,3, ...3. Ringelhann II. (E. Dózsa) 1:29,2. 200 m serd. leány mellúszás: 1. Répási (FTC) 3:13,6, 2. Szeremi (E. Dózsa). Szeremi gyengén kezdett, biztosnak látszó győzelmet engedett ki a kezéből, de hozzá kell tennünk, hogy egészségileg nem volt teljesen rendben. Vasárnap. Felnőtt számok. Férfiak: 100 m pillangó: 1. Kiss (FTC) 1:03,8, . . .-8. Szepesi (E. Dózsa) 1:10,9. Szepesi a fáradságos vízilabdamérkőzés után állt rajthoz, egyébként sokkal jobb időre képes. Ur- banovics ugyan ebben a számban 1:11,6-ot ért qL ^ Nők. 100 m mellúszás: 1 Killer- mann (FTC) 1:23,6, 2. Bobori (E. Dózsa) 1:29,4. 100 m gyors: l. Takács (U Dózsa) 1:04,6,2. Frank (E. Dózsa) 1:06,1... 4. Erdélyi (E. Dózsa) 1:07,6. Ifjúsági számok. Férfiak: 200 m hát: 1. Mártonffy II. (E. Dózsa) 2:32,8, új megyei csúcs ... 9. Bodnár II. 2:50,5. Lányok: 200 m mellúszás: l. Fazekas (Bp. Honvéd) 3:13,8,... 4. Oláh (E. Dózsa) 3,15. Az egri kislány 3:10-en belül tud, ám teljesítményét nagyban befolyásolta — Szeremivel együtt —, hogy Pesten nem kaptak szállást, s így szombaton haza kellett jönniök Egerbe, s másnap újra Budapestre utazni! Serdülő számok. Lányok: 200 m hátúszás: 1. Jacsó (BVSC) 2:53,2,.., 7. Szeremi (E. Dózsa) 3:13,1. Újoncok. 50 m leány hátúszás: 1. Vermes (Bp. Vörösmeteor) 37,6 . . . 4. Ringelhann n„ (E. Dózsa) 38,4 (új megyei újonc csúcs), Bakk 43,1-el a 10. lett. 9I1IR18HIIROIII Olvassa! Terjessze! j a NÉPÚJSÁGOT w Uj megyei csúcsok a gyöngyösi atlétikai versenyen A i,Gyöngyösi Kupa” atlétikai verseny alaposan megmozgatta Gyöngyös és környékét: Eger, Hatvan, Jászberény, Salgótarján, Atkár és a házigazda Gyöngyös versenyzői minden számban jó színvonalú versenyt vívtak egymással. Először Fejes István kalapácsvetése, majd Takács súlylökése jelentett komoly eseményt. Később az egri lányok 4x100-as váltója „végezte ki” a több éves megyei ifjúsági és felnőtt csúcsot. A gyöngyösi fiúk sem akartak szégyenben maradni és a serdülőkből összeállított váltó egy másodperccel megjavította a Jászberényben felállított megyei serdülő csúcsot. Az egri lányok — élükön Domonkos Erikával — uralták a rövidtávú futószámokat, míg 400 méteren Nagy Katalin könnyen érte el kiemelkedő eredményét. Az ugrók és a dobók még nem érték el legjobb formájukat, de a javulás náluk is észrevehető. Eredmények. Nők. 100 m: 1. Domonkos (Eger) 13,0, 2. Erdei (Eger) 13,3, 3. Lelik (Eger) 13,4. 400 m: 1. Nagy K. (Hatvan) 62,4, 2. Gyenes (H.) 64,8. 80 m gát: l. Demeter (H.) 15,4, 2. Szekendi (Gy.) 17,2, 3. Koboz (Atkár) 17,5. Távol: 1. Erdei (E.) 443,2, oooc (Gy.) 440, 3. Domonkos 438. Magasugrás: 1. Balogh (Gy.) 130, 2. Molnár (Gy.) 125, 3. Csiba (Gy.) 125. Súly: 1. Szekendi (Gy.) 961, 2. Bo- zóki (Gy.) 904, 3. Balázs (E.) 882. Gerely: 1. Bozóki (Gy.) 29,27, 2. Kisnémeth (Jászb.) 26,60, 3. Tóth (Gy.) 22,87. 4x100 m váltó: 1. Eger (Lelik, Orosz, Erdei, Domonkos) 54,0. Üj megyei ifjúsági és felnőtt csúcs. 2. Gyöngyös (Koch, Huszár, Bukó, Juhász) 56, 3. Jászberény 58,4, 4. Atkár. Női pontversenyben: 1. Gyöngyös 59 pont, 2. Eger 46, 3. Jászberény 27, 4. Atkár 20, 5. Hatvan 19, 6. S.-tarján 13 pont. Férfiak: 200 m: 1. Szabó (H.) 24,5, 2. Vis- nyei (Salg.) 25,1, 3. Pongó (Gy.) 25 2. 800 m: 1. Hilecz (Salg.) 2:02,4, 2. Mester (H.) 2:03,1, 3. Sztepanov (E.) 2:13. 3000 m: 1. Mecser (Salg.) 8:51, 2. Táj ti (Salg.) 9:47, 3. Tábi (Gy.) 10:01. Távolugrás: 1. Gál (Gy.) 620, 2. Tihanyi (Gy.) 616, 3. Szabó (H.) 597. Magas: 1. Horváth (H.) 170, 2. Horváth (Gy.) 165. Hármasugrás: 1. Poppé (Gy.) 12,08, Holecz (Salg.) 11,94, 3. Fesx* bäum (E.) 11,18. Súlylökés: 1. Takács (Gy.) 12,81 (megyei fijúsági csúcs!) 2. Pelle (Gy.) 12,40, 3. Csintalan (H.) 10,50. Diszkosz: 1. Takács 33,80, 2. Téglás (E.) 25,40, 3. Horváth (Gy.) 23,54. Gerely: 1. Nagy S. (Gy.) 44,30, 2. Horváth (Gy.) 43, 3. Karsai (Gy.) 38,48. Kalapács: 1. Fejes (Gy.) 41,26, új megyei ifjúsági és felnőtt csúcs). 4x100 m váltó: 1. Gyöngyösi serdülők (Bátfai, Tőzsér, Pongó, Takács) 47,0, új megyei serdülő fijúsági és felnőtt csúcs. 2. Gyöngyös B. 48,4, 3. Jászberény 49,8, 4. Eger 51. Férfi pontversenyben: 1. Gyöngyös 82 pont, 2. Eger 31, 3. Jászberény 24, 4. Hatvan 28, 5. S.-tarján 29, 6. Atkár 6 ponttal. összetett pontversenyben: 1. Gyöngyös 141 pont, 2. Eger 77, 3. Jászberény 51, 4. Hatvan 47, 5. Salgótarján 35, 5. Atkár 26 ponttal. Kömley Károly Vízilabda Az országos ifjúsági vízilabda- bajnokságban szereplő két egri csapat vasárnap rendkívül fontos mérkőzéseket vívott Budapesten, mindkét együttesnek az éllovas csapat volt ellenfele. Az E. Dózsa I. csapata balszerencsés körülmények között 6:2 arányú vereséget szenvedett a BVSC-től. míg az E. Dózsa II. imponáló játékkal, 5:2 arányban nyerte a rangadót az Elektromos együttese ellen! Ökölvívás Petőfibánya—Dorog 11:9 NB n-es mérkőzés, Petőfibánya, 500 néző. Vez.: Vízi. Nagyszámú néző előtt került sor a mérkőzésre, amelyen a petőfibányai csapat, kitűnő teljesítményt nyújtva, megérdemelt győzelmet aratott. A reális eredmény 14:6 lett volna, mert szerintünk Dutka győzött Radvánszki ellen és Zsizska úgy szenvedett k. o.-ós vereséget, hogy Palatinszki mélyet ütött... EREDMÉNYEK (elöl a petőfibányai versenyzők): Légsúly: Savu—Altai. Pontozással győz Savu. Mindhárom menetben Savu irányította a küzdelmet. Altai fogásokban keresett menedéket. 2:0. Harmatsúiy: Danyi—Karsai. Da- nyi feladta. A második menet közepéig Danyi fölényben volt, utána azonban nem bírta erővel és a mérkőzés feladására kényszerült. 2:2. Pehelysúly: Tóth-Kapus. Pontozással győz Tóth. Kapus állandóan menekült a rohamozó és pontosan ütő Tóth elől. 4:2. Könnyűsúly: Zsizska—Palatinszki. Kiütéssel győzött Palatinszki. Zsizska a második menet közepéig pontelőnyre tett szert, ekkor azonban Palatinszki mélyütése miatt a kiszámolás sorsára jutott. 4:4. Kisváltósúly: g. Tóth-Csepregi. Pontozással győz G. Tóth. Csepregi szívósan állta G. Tóth nagyerejű, csapott horgait, ellentámadásokra azonban már nem futotta erejéből. 6:4. Váltósúly: Dutka—Radvánszki. — Döntetlen. Nagy bírói tévedés volt, állandóan Dutka rohamozott, s ráadásul Radvánszkit két ízben meg is intették. 7:5. N agy váltó súly: Himmer—Asztalos. Döntő fölénnyel győz Himmer. Himmer az első menetben háromszor padlóra küldte ellenfelét, akit a vezető bíró döntő fölény címén leléptetett. 9:5. Középsúly: Sonkovics—Kotesz. - Sonkovicsot sorozatos szabálytalanság miatt leléptették. 9:7. Félnehézsúly: Erbeskorn—Argye- lán. Erbeskorn feladta. Erbeskorn az első, menetben jól harcolt, kétszer sikerült „elkapnia” Argye- lánt, utána azonban nem bírta erővél és a rutinosabb dorogi versenyző felülkerekedett. 9:9. Nehézsúly: Hinity mérkőzés nélkül győzött. 11:9. (Kulcsár) TARTÓS szépségápolást, pattanásos arcbőr kikezelését igényelje a Füzesabony és Környéke Vegyes Ktsz kozmetikájától, Füzesabony, Szihalmi u. 53. Telefon: 78. LUDAS és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Tüzép-telepén 4000 db arisztos tégla eladó. Telefon: 2. VENNÉK családi házat Mátra- füreden. Eladók jelentkezzenek a mátrafüredi postahivatal vezetőjénél. A SZŰCSI Bajza Termelőszövetkezet 1 fő szakképzett j'uhászt keres. Fizetés megegyezés szerint. Lakás biztosítva. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Budapesti Hajtóműgyár egri telepe esztergályos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet naponta, a személyzeti előadónál, 5 órától 14 óráig. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapjai Felelős szerkesztő: Suba And ot< Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat* Felelős kiadó: Tóth József* Szerkesztőség: Eger; Beloiannisz u* 3* Telefon: 12-57, 12-73. Posta fiók: 33 Gyöngyös. Főtér 3.. fszt. 19. Telefon: 697* Kiadóhivatal: Eger* Bajcsy-Zsllinszky utca t Telefon: 24-44* Postafíók: 23* Heves megyei Nyomda vállalat Eger* Bródy Sándor utca 4* Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U Ft. RÁKÓCZI Termelőszövetkezet Rózsaszentmárton, megvételre keres 24 kalapácsos darálót és gépihajtású szecskavágót, teljes felszereléssel, 2 db ló gereblyét. Fizetés megegyezés szerint. I. osztály: BVSC I.—E. Dózsa I. 6:2 (1:0, 1:0, 2:1, 2:1) Budapest. V.: Hrisztov (bolgár). Eger: Cseh II. - Bodnár II., Cseh L — Szepesi — Mártonffy II., Csi- kász, Urbanovics. Csere: Bobori. Áz egri csapat gyenge napot fogott ki ezúttal, s ráadásul a szerencse is elpártolt tőle. A nagyobb arányú vereségben részes a kezdő bolgár játékvezető is, aki több esetben is olyan dologért állította ki játékosainkat, amiért a másik oldalon csak egyszerű szabaddobást ítélt. Döntő volt, hogy 2:l-es állásnál, amikor az egri csapat két emberhátránnyal küzdött, Urbano- vicsnak sikerült megszereznie a labdát, egyedül tört előre, de közvetlen közelről leadott lövése nem sikerült, s így 2:2 helyett rövidesen 3:1 lett az eredmény a BVSC javára! A mérkőzés egyébként egyenlő erők harcát hozta, az egriek a két gólon kívül több kapufát értek el. A betegségéből nemrég felépült Bobori még nem volt teljes értékű harcos, ami az utolsó negyedben erősen éreztette hatását. Az együttesből ezúttal Szepesi játéka emelkedett ki. A gólokat Csikász és Szepesi szerezte. Csapatunknak vasárnap a gyengébb képességekkel rendelkező O. Hajógyár lesz az ellenfele. II. osztály: E. Dózsa—Bp. Elektromos 5:2 (1:0, 1:1, 1:0, 2:1) Budapest. Vez.: Kovács. ^ Eger: Danyi — Baranyai, Bánhidl - Szölgyémi — Kovács, Ali II., Majoros. Csere: Szőllősi. A pontveszteség nélküli Elektromos és az egyetlen vereséget szenvedett E. Dózsa II. párharca végig élvezetes, kitűnő játékot hozott. A nagy becsvággyal vízbe szálló egri fiúk egy pillanatra sem engedték ki kezükből a kezdeményezést és könnyedén fektették kétvállra a táblázat éllovasát. Az egri fiúk már az első másodpercekben megszerezték a vezetést Ali II. révén. A gólokat Szölgyémi 3, Baranyai és Ali II. szerezték. Az együttesből külön ki kell emelni Szölgyémi és Bánhidl kitűnő játékát, de a többiek is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak. Vasárnap .a Honvéd I. lesz az ellenfél. * Peterdi Pál sportújságíró sajnálkozását fejezte ki a Képes Sport elmúlt heti számában megjelent, a Zajlik-zajlik címmel írottakban történt nyomdai elírás miatt. A kritikus rész helyesen így hangzik: Az idei bajnokság első nagy és roppant kellemes meglepetését keltő Egri Dózsa BVSC-től. 4:3-ra kikapott a ÜJ Állapotban IZS motorkerékpár alkalmi áron eladó. Eger, Bástya u. 12. As Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pineegasdaság TÁJÉKOZTATJA a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, termelőszövetkezeti tagokat, egyéni termelőket, hogy megkezdte az értékesítési szerződések kötését OLTVÁNY (HAZAI), OTELLÖ BORSZŐLŐRE, MUSTRA ÉS BORRA. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek kamatmentes előleghitelt, a termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők kamatmentes művelési előleget kaphatnak: 135 kg oltvány szőlő, 100 liter oltvány must, bor után 200 Ft, 135 kg otelló szőlő, 100 liter otelló must, bor után 130 Ft Mezőgazdasági termelőszövetkezetek 10—30 %, termelőszövetkezeti tagok, (egyéni termelők) 10 % SZERZŐDÉSES FELÄRAT KAPNAK! Megfelelő minőségű áru átadása esetén 10 % minőségi felárat, 10—30 % fajtisztasági felárat fizet a Pincegazdaság! A SZERZŐDÉSKÖTÉS TÖBB JÖVEDELMET BIZT« T! Felvilágosítást adnak: az EGER—GYÖNGYÖS VIE EKÍ Állami pincegazdasAg központja, gyöngyös (Április 4 út 4. szám) felvásárlási felelősök és pincészetek