Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-07 / 106. szám
1961. május 7., vasárnap NEPOJSAO 5 AB4S4R Négy hátlappal a kezdés után Zsendül a cseresznye a Sárhegy alatt és gazdag termésről álmodnak a frissen hajtott tőkék. A falu kint szorgoskodik a határban és az emberek dicsérik az idei má^ just. A száraz hetek után megemberelte magát az idő, és most buján zöldellnek a vetések, bújik a földből a kukorica és fürtökké formálódik a tőkéken a szőlő. leimével és szorgalmáví „aranyat” tudott termelni mindig a Mátra lankáin. Elnézem az embert -és hallgatom szavait. Hallgatom, és éhül a lelkem, hogy ilyen szeretettel tud szólni, beszélni népéről, falujáról, amelyből maga is való. Igazság minden egyes szava és a határban szerte dolgozó nyolcszáz aba- sári szó nélkül is mondja: heMegkezdték a permetezést. A hordókba és kádakba motor nyomja a vizet a közeli patakból. ilrés hangján beszél a két hete vásárolt öntözőről. — Két-háromszáz ember végzi ezen a területen az iskolázást — mondja. — Nehéz munka ez, hiszen földet kell emelni, földdel kell bánni, méghozzá olyan szakértelemmel, amely biztosítja majd a sikert. Eddig — egyéni korunkban — lányok, asszonyok hordták kannákban a vizet az iskolázáshoz, most a gép végzi helyettük ezt a nehéz munkát és így lényeges munkaerő szabadul fel más munkák végzésére. Impozáns látvány a hatalmas tábla és a rajta közösen dolgozó több száz ember, akik közül a legfiatalabbak is nagy hozzáértéssel végzik a szőlőiskolázás nehéz és nagy figyelmet igénylő munkáját. Túl a patakon, hatalmas kádakban kavarják az égszínkék permetlevet a permetezők, ide is kismotor nyomja a vizet a patakból. Távolabb már épülnek a permetezőtornyok, amelyek igen nagy segítségére lesznek majd a közeli hetekben a szőlővel bánó embereknek. Az egyik tőke mellett áll Tábi János bácsi „permetező kosztümben”. Keze, arca is szeplős már a kék színű permetlétől. Letérdel a tőke melle, széthajtja a leveleket, lesi, számolgatja a bontakozó fürtöket, majd megszólal: szívesen permetezek ilyenkor, amikor ilyen szép termést látok. Nézze, figyelje csak, mennyi apró fürt a levelek között. Ha esős, csapadékos lesz a tavasz, a nyár, gyakran jövünk majd a permetezőkkel, mert a szőlő az olyan, hogy akkor ad nagy termést, ha „benne lakik” az ember. Az abasári termelőszövetkezetben gondosan felkészült a tagság a permetezésre, a növényvédelemre. Kézgálic, porozószerek. hordók, kádak, permetezőgépek bőségesen állnak rendelkezésre és bent a szövetkezet udvarán még most is javítgatják, készítik a bognárok a szükséges edényeket. A permetezőtomyok — szám szerint kilenc — saját erőből, selejtes hordókból készültek és a közeli napokban már üzemképes állapotban lesz valamennyi. Dél felé jár már az idő, amikor hazaérkezik Gyöngyösről Tóth Dezső, a szövetkezet elnöke. Üj ember, de mint mondani szokás, már mint a tenyerét ismeri az egész falut, az egész tagságot. A határjárás után vele beszélgetünk a munkákról a szövetkezet életéről. — Most kezd igazán élni, kibontakozni a szövetkezet — mondja. — Az emberek kedvvel és bizakodással dolgoznak, szorgalmuk minden dicséretet megérdemel. A terméskilátások jók és olyan most az abasári határ, mint egy nagy-nagy kert. öröm szétnézni benne, boldogság látni a napról napra fejlődő vetéseket, a szőlőkkel bontott határt. De gond, probléma is akad szép számmal, ami természetesen a kezdő, induló közös élet velejárója. Ezek közül a problémák közül mond egyet-kettőt az elnök. — A falu lakosságának legnagyobb része iparkodással dolgozik. Vannak azonban néhányan, akik még mindig csak tétlenül lesik, figyelik mások munkáját és nemegyszer azzal foglalkoznak, hogy légből kapott hírekkel zavarják a közös munkát, az emberek hangulatát. Így volt ez a múltkoriban is, amikor az a hír kapott lábra, hogy ezentúl mindössze „nyolc” forint munkaegységelőleget fizetünk havonta. Akkor néztek nagyot az emberek, akkor veszítették el szavuk hitelét a rémhírkeltők, amikor a tagok megkapták munkaegységenként a 15 forintot. Ilyen „híreket” is hallani: jövőre már nem lesz háztáji. Azonban az ilyen és Kerékgyártó Kálmán vízágyúval öntözi a földet. A két vízágyú 70 méteres körzetben percenként 12 hektó vizet szór ki a földekre. tétlen figyelmet érdemel és amelyre fel kell figyelni az illetékes pártszerveknek, állami szerveknek is. Arról van ugyanis szó, hogy a gyöngyösi Mátragyöngye Termelőszövetkezet már az oltás idején is, „napszámra” alkalmazott 'V’f Délidd az abasári szőlőkben ■ is felhívták a figyelmet erre a ; jelenségre és tudomására noz- ták a Mátragyöngye vezetőségének, hogy esetenként segíteni, tanítani szívesen adnak szakembert, azonban helytelen, hogy „maszek alapon” hívogatják el egyik másik szövetkezet tagjait. A termelőszövetkezetek sohasem dolgozhatnak egymás ellen és éppen a testvéri segítség, támogatás kell, hogy jellemezze az új szocialista gazdaságokat. Éppen ezt akarják az abasári tsz-vezetők is, de úgy, hogy kérésüket, óhajukat velük beszélje, velük közösen oldja meg a gyöngyösi Mátragyöngye vezetősége. Minden bizonnyal a Mátragyöngye Termelőszövetkezet megérti a dolgot és közösen iparkodnak majd megoldani ezt a kérdést is a szomszédos abasári tesz-szel, akik erejükhöz mérten mindig szívesen segítenek — ha ez szükséges — a gyöngyösieknek. Búcsúzóul a jövőről, a kibontakozó jövő terveiről beszélgetünk az abasáriak elnökével. Terveik merészek, de reálisak, megvalósíthatók es nagy lépésekkel viszik majd előre az egész tagság életét, anyagi helyzetét. A tervek közül talán a legfontosabb, hogy az ősszel már teljesen gépesítik a szőlő feldolgozását. Kísérleti gépsort kapnak, amely 150 mázsa szőlőt dolgoz fel óránként. Palackozó üzemet létesítenek és közeli tervük az is, hogy már az idei ipari vásáron megjelennek a jó hírű abasári borokkal. Távlati tervek között szerepel egy mesterséges tó létesítése, levendulatermelés, juhászat beállítása, gombatelep létrehozása a szövetkezeti tagoktól bérelt nagyobb pincékben és nem utolsósorban a szőlőiskolázas gépesítésének megoldása szerepel három éven belüli terveik között. Szép tervek, nagyszerű vállalkozások ezek, amelyeknek megvalósulásában már egyre többen és többen hisznek, bíznak az abasári termelőszövetkezeti tagok közül is. Üj tavasz, új május az idei Abasáron. Szemünk előtt erősödik, fejlődik naggyá, egyre gazdagabbá a Rákócziról elnevezett szövetkezet, ahol a tagság iparkodása és szorgalma, a jó vezetés, már az idei nyáron meghozza gyümölcsét és nemcsak az emberek erőtől izmosodó karját, de szívét is odakapcsolja a szövetkezeti földhöz. Eltűntek a mezsgyék, most a szövetkezeti földek gazdáin a sor, hogy bebizonyítsák: mire képesek igazán a Mátra alji lankák, a vén Sárhegy, amelynek gyöngyét már ismerik szerte a világon. Szalay István abasári termelőszövetkezeti tagokat, az itteni vezetőség tudta és beleegyezése nélkül. Most az iskolázás idején újra napszámba (hír szerint 120 forintért naponta) dolgozik ott több ember Abasárról, noha itthon is volna most bőven tennivaló. Az abasári szövetkezet vezetői már korábban Reggeli kör járatra indul Oláh János, m szövetkezet főagronómusa. — Gazdag termést ígér az idei tavasz — így mondja Va- liskó Andor elnökhelyettes és mindjárt biztat, nézzünk szét a határban. Együtt indulunk hát megnézni, így is mondhatnám: „megcsodálni” az abasári határt. Amerre csak a szem ellát, mindenütt emberek dolgoznak, — messziről cifráznak az asszonyok, lányok tarka fej kendői. — Nyolc- százán lehetnek — jegyzi meg csak úgy véletlenül a fiatal elnökhelyettes, aki egy esztendeje még ugyancsak egyedül birkózott a másfél hold szőlővel, de most ezernégyszáz hold terméséért aggódik, az elnökkel együtt hajnaltól estig az egész falu boldogulásáért harcol. _ Itt kapálnak, ott iskoláznak, amott megkezdték a permetezést — mutat széjjel a mezsgyéden tájon. Állok az elnökhelyettes mellett, és nézem, figyelem a falu szorgalmas népét, hallgatom kísérőm szavait: — Tudja, érdekes fajta ez a mi népünk. Szorgalma, iparkodása szinte nem ismer határt. Ez az igyekezet, élniaka- rás szerzett hírt, nevet a falunak, a népnek és a messze földön híres abasári bor, az abasári szőlőoltvány mellett ott áll az abasári ember, aki megtermelte a keresett szőlővesszőt, kiérlelte hordójában a bort, amelynek ízét, nektárét már sok országban dicsérik. Abasárt az abasári emberek tették híressé, e falu népe, amely tudásával, szakérezekhez hasonló badarságod már egyre inkább vesztik hitelüket és a tagság zöme mái nem az egy-két szószátyárra hanem a vezetőségre, a dolgos, jószándékú emberekre hallgat. Tóth Dezső elvtárs, a szövetkezet elnöke azonban olyan iologról is beszél, amely fellyesen beszél ez az ember, a mi vezetőnk. — Nem könnyen szakadtunk el a régitől, a múlttól, az évszázadokon át megszokottól, attól az életformától, amelyre még ősapáink tanítottak minket — folytatta tovább a szót Valiskó Andor. — Akkor nehéz volt, de most, új életünk felett is ott ragyog már a jövőbe vetett hit, bizakodás. Nézzen szét, nem látni sehol egyetlen gyomos földdarabot, elhanyagolt részt, az abasári emberek meg akarják mutatni a világnak, hogy most, a szövetkezeti gazdaságban lehet igazán nagyszerű eredményeket elérni, méghozzá kevesebb emberi erővel, fáradsággal, mint eddig. Nagyszerű látvány vonja magára hirtelen a figyelmet. Mesterséges eső hull a földekre. Kerékgyártó Kálmán áll a vízágyú mellett és az elismeFelelősségteljes munka a szőlőiskolázás, az abasári emberek azonban nagy szakértelemmel végzik ezt a fontos tennivalót és rövid idő alatt négy és fél millió szőlővessző kerül a földbe» (Kiss Béla felvételei)
