Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-21 / 118. szám

8 NÉPÚJSÁG 1961. május 21., vasárnap Labdarúgás Járási bajnoki mérkőzések: Siroki Vasas—Váraszó 6:0 (2:0) Kápolnai KSK— Mezőszemerei KSK 7:0 (3:0) Sírok, 300 néző. V.: Nagy J. A hazaiak a következő összeállí­tásban léptek pályára: Varga — Barna, Berta. Nagy - Horváth, Soós — Szabó, Tamássi, Szántó, Kohári, Török. A nagy fölényben játszó hazai együttes Szabó és Szántó góljaival 2:0-ás vezetésre tett szert a fél­időig, Szünet után szinte állandóan a váraszóiak térfelén folyt a játék és a következő sorrendben estek a gólok: Horváth, Tamássi, Berta, Szabó. Jók: Soós, Szántó, Szabó és a közvetlen védelem. (Berta) * Recski Honvéd — Bükkszenterzsébet 5:1 (3:0) A Honvéd mérsékelt teljesít­ményt nyújtott. így is biztosan győzött azonban a szétesően játszó ellenfelével szemben. Góljait Hor­váth 3, Burda és Első szerezték. A bükkszenterzsébetieknél Utassy volt eredményes. * Ecsédi Tsz SK— Hatvani. Spartacus 2:1 (2:1) A jól kezdő hazai csapat Pusztai 11-esével már a 12. percben meg­szerezte a vezetést, majd a 35. percben Fejes tovább növelte az előnyt. A vendégek a 41. percben Gulyás révén szépítettek. Ä II. félidőben szabálytalansá­gokkal tarkított, alacsony színvo­nalú játék folyt, az 56. percben Csányit a játékvezető kiállította. Jók: Zehe, Bódi, Pusztai, Sándor, Csömör, illetve Illés, Gulyás, Bú­zás 1., Búzás II. Kápolna, 300 néző. V.: Németh. Kápolna: Juhász - Szalóki n., Bonivárt. Nagy - Batki, Szalóki I. - Farkas, Birgenstock, Gál, Gra- becz, Rottenstein. Mezószemere: Bukta I. - Bukta n., Németh, Bukta III. - Bukta IV., Bíró — Kelemen L, Bukta V., Bukta VI., Szilárd, Kelemen II. A gólok sorrendje: Gál. Birgen- stock, Németh (öngól), Birgen- stock. Batki, Gál, Farkas. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. A mezőny legjobbjának Grabecz bizonyult, rajta kívül elsősorban Gál érdemel dicséretet, (pólyák) * Tegnapi számunk, sportműsorá­ban helytelenül szerepel az Egri Dózsa—Somsály NB III-as labda­rúgó-mérkőzés kezdési időpontja. A mérkőzés nem 15, hanem TI óra­kor kerül megrendezésre. Kézilabda Szolnokon rendezték meg az ipari tanulók kézilabda-bajnoksá­gának középdöntő mérkőzéseit, amelyen a gyöngyösi ITSK együt­tese nagyszerűen szerepelt és a középdöntőbe került. A gyöngyösi fiúk első mérkőzésüket a Szolnoki ITSK eden játszották, s bár a mér­kőzés 0:0 arányú döntetlennel ért véget, a két pontot mégis ők kap­ták meg, mert a szolnokiak csapa­tában igazolatlan játékos is szere­pelt. Ezután Budapest csapatával mérte össze tudását a gyöngyösi együttes és 17:5 arányú vereséget szenvedett. A következő mérkőzé­sen viszont már kitűnő teljesít­ményt nyújtott a csapat és 15:7 (9:1) arányban legyőzte a Miskolci ITSK-t. A területi bajnokság végeredmé­nye: 1. Szolnoki ITSK 4 pont, 2. Gyöngyösi ITSK 4 pont, 3. Bp. ITSK 2 pont, 4. Miskolci ITSK 2 ponttal. A gyöngyösi csapat tagjai a kö­vetkezők voltak: Varró, imricsik, Balogh, Tóth, Fekete, Vladár, Bo- ronyi, Aux, Horváth, Kiss, Csé- pány. A H. Kinizsi pontot vesztett a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A megyei ifjúsági labdarúgó-baj­nokság nagy meglepetésének szá­mít, hogy az éllovas H. Kinizsi ott­honában pontot adott le az Apci Vasasnak, s így a Bélapátfalva el­len győztes Gy. Spartacus pont­számban beérte ellenfelét. Kitűnő teljesítményt nyújtott Selypen az Egri Spartacus, amely 4:0 arányú fölényes győzelmet aratott a helyi Kinizsi ellen. Hasonlóan jól ját­szott Recsken a verpeléti csapat is, amely könnyedén fektette kétváll- ra a Recski Bányász együttesét. Az Egri Sportiskolának nem oko­zott különösebb gondot a Lőrinci Apróhirdetések éRis 1100-AS SKODA jó állapotban eladó. Megtekinthető: mindennap, Kompólt. Kísérleti Intézet, Parádi. ELADÓ Gyöngyösöm fekete Izs motorkerékpár, tízezret futott. Megtekinthető: minden héten hét­főn, Április 4. útja 29. szám alatt. KERESÜNK 8 férfi részére kb. 3 hónapi időre bútorozott szobát. Sütőipari Vállalat, Eger, Zalár ut­ca 9. AZONNAL pénzhez jut! Használt könyvekért, sorozatokért előnyös árat fizet a Miskolci Antikvárium megbízottja, május 24-én és 25-én Egerben tartandó felvásárlási na­pokon. Bővebb felvilágosítás a he­lyi Könyvesboltban. EGERBEN, Kisfaludy utca 14. számú ház eladó, 2 és 3 szobás, Összkomfortos lakással. Mindkét lakás cserelakással beköltözhető. Lakásonként is eladó. Ugyanott szép fekvésű házhelyek eladók. Érdeklődni: Sertekapu utca 18. Dániel. POROSZLÓ és Vidékére kere­sünk külszolgálatos munkakörbe, üzleti érzékkel rendelkező, lehető­leg férfi munkaerőt. Cím a Ma­gyar Hirdetőnél; Egerben. FELVESZÜNK cserépkályhás szakmunkásokat, jutányos bérezés mellett. Jelentkezni lehet: Borsod megyei Kéményseprő Vállalat, Miskolc,- Borsvezér u. 2. szám, cserépkályhás részlegnél. Jelent­kezni lehet személyesen, esetleg írásban. Felvétel esetén útiköltsé­get térítünk. HINTÖT, hajtókocsit; homok­futót jó állapotban átveszünk. ,,Könyv jóváírással’^ jeligére a Ki- adóhivatalba. ÜDÜLÉSHEZ szétszedhető vi- kendházak, bútorzattal együtt megrendelhetők a TÜZÉP-telepe- ken. Fogyasztói ára: 14100 forint­tól 16 500 forintig. Érdeklődni lehet a TÜZÉP-telepeknél. A SZŰCSI Bajza Termelőszövet­kezet 1 fő szakképzett juhászt ke­res. Fizetés megegyezés szerint. Lakás biztosítva. Útiköltséget fel­vétel esetén megtérítjük. ELADÓ egy jókarban levő, 125 köbcentis Danuvia motorkerékpár. Érdeklődni: vasárnap egész nap. Heves, Bajcsy-Zsilinszky u. 46. Nagy Jenőnél. SZÜLÖK! 2—6 éves korig gyer­mek gondozását vállalom, Hatvan, Hatvanas u. 21. szám. EGERBEN, Pacsirta utca 48/a. két szoba, konyha, fürdőszobás ház eladó, beköltözhető. TARTÓS szépségápolást, patta­násos arcbőr kezelését igényelje a Füzesabony és Környéke Vegyes Ktsz kozmetikájától, Füzesabony, Szihalmi u. 53. Telefon: 78. KIEV, fénymérős fényképezőgép eladó. Eger. Sándor Imre u. 3. MOSZKVICS, 401-es, príma álla­potban eladó, 54-es kiadású. Gyön­gyös, Vöröshadsereg 32. EGERBEN, Bethlen u. 46. kertes családi ház eladó, beköltözhető. Tel: 56-02. JÓKARBAN levő, 125-ÖS, telesz­kópos Csepel motorkerékpár el­adó. Érdeklődni lehet: Eger; Ba­bocsay S. 29. ÉPÜLETBÁDOGOS javítási mun­kát vállal Bablonkai, Eger, Szé­chenyi u. 11. (udvarban). __________ EG ERBEN 300—400 négyszögöles házhelyek eladók, Honfoglalás ut­ca végén. Érdeklődni: Eger, So­mogyi B. u. 9. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapjai Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kladía: Népújság Lapkiadó Vállalati Felelős kiadó: Tútb József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. Pelefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 33. Gyöngyös. Főtér 3.; fszt. 19. Telefon: 1397. Kiadóhivatal: Eger; Balcsy-Zsllinszky utca 1> Telefon: 24-44; Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca *. Felelős vezető: Mandula Ernő renesztl a Magyar Posta. Előfi'/Öt- aetö a helyi DostahivataloknAi *t kézbesítőknél. Oóflzetésl díj: egy hónapra u Ft. Heves megyei Termény­forgalmi Vállalat felvesz szállítási ügyintézői munkakörben jártas férfi munkaerőt Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán, Eger, Kossuth Lajos utca 10. sz. Vasas legyőzése. Az utolsó helyen álló Egri Előre pontot vett el Pető- fibányától. Eredmények: Tiszafüred—Füzes­abony 2:1, Selyp—E. Spartacus 0:4, Gy. Spartacus—Bélapátfalva -2:0, Gy. Bányász-HVSE 0:2, Recsk- Vérpelét 0:3. H. Kinizsi—Apc 0:0, Egri Előre-Petőfibánya 1:1. Egri Sportiskola—Lőrinci 4:0. A bajnokság állása: 4 1. H. Kinizsi 2. Gy. Spartacus 3. Verpelét 4. E. Spartacus 5. E. Sportiskola 6. HVSE ’ 7. Apc 8. FVSC 9. Petőfibánya 10. Bélapátfalva 11. Tiszafüred 12. Lőrinci 13. Gy. Bányász 14. Selyp 15. Recsk 16. E. Előre 24 19 23 21 24 17 24 13 1 78:12 42 2 86:16 42 3 4 57:17 37 4 7 64:29 30 7 7 32:21 25 10 7 28:31 24 6 9 44:38 22 6 10 41:54 22 3 11*40:39 21 8 10 13:24 20 4 13 33:51 18 3 13 19:44 17 1 15 25:60 17 10 11 17:38 16 3 15 25:69 11 5 16 18:66 11 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO' a HORTi Állami MEZÖGAZDASÄGI GÉPÁLLOMÁS Diesel-szerelőket vesz fel, Diesel- és elektromos-pró- bapadkezelők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. O00CM0003000000000000000000000000CX)00C>Cc Gyógynövény: akácvirág, gyöngyvirág­levél, farkasalma-levél, ka­millavirág, fecskefű, ka­kukkfű, apró bojtorján és más gyógynövények felvásárlása Eger, Harangöntő utca 1. Egri vállalat, határozott időre gépírót alkalmas Címeket a kiadóhivatalba kérjük leadni. imms&swamsBBMxmcBsmm Bútorokat veszünk és eladunk, címét telefonon is közölheti az Egri Bizományi Áruházzal, 57-04-es számon. il ■ ■■■■DUBiaE Keresünk statikus tervező mérnököt, legalább 5 évi gyakor­lattal. Fizetés megegyezés szerint. Családos részére főbérleti lakást biztosítunk. Hajdú megyei Tanácsi Tervező Iroda, Debrecen, Külsővásártér 18. szám. Venyige kapható a Dobó István mezőgazda- sági Termelőszövetkezetnél. Ara: 3,— Ft kévénként. Megrendelhető a Szovjet­hadsereg u. 58. szám alatt, vagy az 55-67 sz. telefonon. A HORTI PETŐFI TERMELŐSZÖVETKEZET azonnali belépésre, nagyobb gyakorlattal, képzett agronómust keres 3700 kh. földterülethez. Nősök előnyben. — Fizetés munkaegység, vagy pénzben, megegyezés szerint. A tsz lakást biztosit A Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy május 15-től szeptem­ber 15-ig bezárólag, az alanti egységeit tartja nyitva vasár- és ünnepnapokon teiárúsítás céljából EGER: 104-es, 108-as, 119-es tej­árudák. reggel 6—9 óráig. 96-os, 97-es, 98-as, 100-as, 114-es, 115-ös, 158-as élel­miszerárudák reggel 6 órától 8 óráig. GYÖNGYÖS: 29-es tejáru­da reggel 6-tól 8-ig, piaci pavilon reggel '-tói 9 óráig. HATVAN: 61-es tejcsárda reggel 6-tól 8 óráig. Heves megyei Élelmiszer Kisker V. Vezetősége ÍHSEE IHHIiRDRli A Füzesabonyi Gépállomás felvételre keres agronó- musi szakképzettséggel rendelkező férfiakat brigádvezetői beosztásba Jelentkezni minden reggel 7 órától 16 óráig ,a gép­állomás irodájában. Közületek figyelem ! Előrelátó gazda időben gondoskodik meleg téliruha szükségletéről. VATTARUHÄK (pufajka) minden mennyi­ségben beszerezhető az Egri Bizományi Áruházban. Zalár József utca 2. szám alatt. A HEVES MEGYEI TANÄCSI építőipari v Állal at vállal folyó évre parkettázás i munkát A beütemezés végett a rendelést már most cél­szerű leadni. Előnyben részesülnek azok a meg­rendelők, akik anyagot biztosítanak. Érdeklődni a vállalat központjánál lehet: Eger, Barkóczj u. 2. Telefon: 16-62. • Az ÉM HEVES MEGYEI Állami építőipari v. keres felvételre központi fűtés szerelőket gyakorlott segítőket. Bérezés az érvényes kollek­tív szerződés szerint. Jelentkezni a vállalat köz­pontjában. Gyöngyös, Egri út 30. munka­ügyi osztályán. lAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA 'WWW V WWW WWW WW WWW A Horti Ezüstkalász Ter­melőszövetkezet keres megvételre 1 darab 4—6 lóerős MIA MOTORT, öntöző szivattyúval, komp­lett llllllllllllllllliilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Az ÉM PARÄDI ÜVEGGYÁR, PARADSASVAR vállalatoknak, állami gazdaságoknak, termelőszövet­kezeteknek az alábbi elfekvő anyagait megvételre ajánlja: Új hídmérleg, 10 tonnás 38 320,— Ft értékben L hűtőszekrény, szovjet, 100 literes 4 586.— Ft értékben Kínai nátron csomagolópapír, 2000 kg, ä 7,80 Ft Acélszalag, 16x0,5 á: 11,30 Ft 1000 kg Acélszalag 10x0,3 a: 11,90 kg 500 kg Acélszalag, ! 5,9x0,57 a: 17,80 Ft 300 kg Acélbetonvas, 6x 100 kg a 5,13 Ft Acélbetonvas, 8x 100 kg ä 4,37 Ft Acélbetonvas, lOx 100 kg a 4,37 Ft 1 darab esztergapad, használt kg súlyban, haszonvas értékben, a 4,40 forint kilogrammonként. 'illiíHlllllllllllllllllllllllin AAAAAAA/tAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAA? II Horti Állami Mezőgazdasági Gépállomás MEGVÉTELRE AJÄNLJA AZ Állami gazdaságoknak, termelő­szövetkezeteknek : 40 kw villanymotor, 7 lépcsős szivattyúval. 1 db vízágyú. 1 db burgonyaszedő. Lanz-Buldog 17 HP hátsó felni, jutazsák, 80 kg-os, 200 db, használt. 8 db VL—3893 hűtőcella. 4 db villanymotor, 13,5 kw-os. Jóljöi'edeUrm^ SZERZŐDÉSES HIZLALÁS kössön Szerződést az AUATFORQALMI vállalattal 'h.>: *4 I Új nyár, r • UJ iirdőruha NŐI FÜRDŐ­RUHÁK szatén, szaténkarton, karton, piké anyagból 85,— forinttól 250,— forintig. LEÄNYKA FÜRDŐ­RUHÁK karton és piké , anyagból 70,— forinttól 79,— forintig. ::i

Next

/
Oldalképek
Tartalom