Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-12 / 85. szám

1961. április 12., szerda NBPOJSAO 3 Vázlat Szilvásvárad kulturális munkájáról Az ország egyik legszebb földrajzi fekvésű községe Szilvásvárad. Szívesen keresik fel a turisták festői szépségű környékét. Apró villák bújnak meg a domboldal! fenyvesek között és ódon há­zak sorakoznak a poros út mentén. Közel kétezren élnek itt. 's a környékbeli kő- és szénbányáknál, a mész- és fű­részüzemben, tsz-ben és álla­mi gazdaságban dolgoznak. Vajon munka után mivel töl­tik szabad idejüket, milyenek a szórakozási, művelődési le­hetőségek? Erről beszélgetünk Káló Sándor tanítóval, a kul­túrotthon vezetőjével. Filozófiai előadássorozat — Egyik fontos feladatunk az ismeretterjesztés — mond­ja. Az elmúlt szezonban 30. főleg természettudományos előadást szerveztünk. — Hoz­za is az éves tervet, meg a munkanaplót, amelyből kide­rül: az előadások java részét a pedagógusok tartották. — A 10 tagú tantestület mintegy fele kapcsolódott be az ismeretterjesztésbe' — foly­tatja. Az idén első alkalom­mal szerveztük meg a filozó­fiai előadássorozatot. Igen szépen sikerült dr. Föl­di Pál 10 előadása. Csaknem minden alkalommal megjelent­mind a negyven hallgató. Ne­kem, nevelőnek elsősorban a, világnézeti tisztánlátásban je­lentett sokat, világosabban lá­tom a marxista tudományok alapjait... Harsányi János boltvezető véleménye szerint az általános műveltség gyarapítására, a lá­tókör szélesítését jelentette. — Az élet sok olyan jelen­ségére kaptunk választ — mondja —, amivel naponta találkoztunk, de elkerülte fi­gyelmünket, vagy nem tudtuk megmagyarázni. Minden ha­sonló, világosan érthető elő­adást szívesen hallgatunk ... — Megfelelő előképzettség szükséges a színvonalas elő­adások megértéséhez — véle­kedik Bodor Sándor, az állami gazdaság pénztárosa. — És több lehetőség a vitához... Hogy ebben a kis községben 40 ember filozófiát tanult, azt jelenti, meg van a társadalmi bázis a komoly és elmélyült továbbképzéshez. Az évek óta folyó pártokta­tás és a községben beindult állami oktatás is hozzátartozik a falu művelődéséhez. A dol­gozók iskolájában 25-en vizs­gáztak a napokban. Az V—VI. osztályban 15 fiatal tanult, a VII. 'osztályban az idősebbek. A 700 kötetes könyvtárban közepes a látogatottság. Mint­egy 200 a rendszeres olvasók száma. Többen az üzemi könyvtárakból biztosítják az olvasnivalót. A színjátszó együttes a népi hagyotnányohat ápolja i A munkanaplóból azt is megtudjuk, hogy a múlt esz-1 tendöben- 18 műsoros estet rendeztek, — amelyeken több, mint 2600-an vettek részt. A társadalmi szervek legtöbbször tánccal egybekö­tött rövid előadást is tarta­nak. — A kultúrotthon és a KISZ Az idén: Négyezer szovjet vendég látogatott Egerbe Eger idegenforgalmi érdekes­sége, történelmi nevezetessé­geinek vonzása, ezek emlege­tése már-már közhely számba megy. Évről évre több és több külföldi vendég látogat el Eger falai közé: ismerkedni műemlékeinkkel, az egri .vár­ral, ízlelni hegyeink tüzes, ne­héz borát... Ebben az évben — az elmúlt három hónap so­rán — négyezer szovjet vendég, turista és kiránduló fordult meg Egerben. A következő hónapok során még több ven­déget várunk szeretettel és ba­rátsággal. Az egri fodrászszövetkezet lett az első a Miskolcon megrendezett fodrászversenyen A múlt hét szombatján szebbnél szebb női frizurákat láthattunk a szövetkezeti szék­ház környékén. Ugyanis itt, a házban, a fodrászszövetkezet elnöki szobájában folyt a nagy felkészülés a vasárnap meg­tartandó miskolci versenyre. A három női fodrász itt „va­rázsolta” elő a fantáziadús, de mint ők meghatározzák: „vi­selhető” frizura-kreációkat, elgondolásokat. A verseny előtti drukk, a nagy izgalom azonban nem volt hiábavaló, mert a ver­senyzők mind az egyéni, mind a csapatversenyt megnyerték és ma a legnagyobb megelége­déssel és boldogsággal mesé­lik a verseny egyes mozzana­tait, részleteit. Az elnöki szoba asztalán két ezüstserleg díszük. Az egyik a vándorserleg, amely most az egri fodrászszövetke­zethez került, az Északkelet- Magyarországi Békekupa — fodrászverseny serlege, míg a másik a csapatverseny díja, amit megérdemelten az egri versenyzők csapata nyert. Ezenkívül a versenyzők is egy-egy ezüstserleget kaptak és a csapat még háromezer forint pénzjutalomban, ver­senydíjban is részesült. Ezt a tájékoztatót Ónodi Antal elvtárs, a szövetkezet elnöke közli velem, aki fárad­hatatlan vezető és a százhat­van tagú szövetkezet minden egyes tagjának barátja, „Tóni bácsija”. — Miskolc—Eger—Nyíregy­háza—Debrecen városok kö­zötti versenyen vettünk részt — mondja Ónodi elvtárs. — Mindgn város hetes csapattal vett részt a versenyen, de úgy, hogy kidomborodjék, ifjú szak­munkásokat nevelő célkitűzése is. A csapatban 3 nő, két fér­fi fodrászszakmunkás, egy nő fodrásztanuló és egy férfi fod­rásztanuló vett részt. Az egri fodrászszövetekzetet Veres Imre, Weidinger Lászlódé, Permai Gyuláné, Lakó Péter, Árvái Ferenc szakmunkások, Czicza Mária és Berecz László ipari tanulók képviselték. A zsűri a budapesti állami fodrászat tagjaiból alakult bi­zottságból és a részt vevő vá­rosok egy-egy megfigyelő tag­jából tevődött össze. A csapat' összetett eredmé­nye adja a verseny értékelé­sének alapját. A verseny min­den év tavaszán kerül meg­rendezésre a részt vevő váro­sok sorsolás szerinti sorrend­jében: a jövő évben például Debrecenben kerül majd sor a versenyre. Ez évben a kezde­ményező miskolci fodrászszö­vetkezet rendezésében került a verseny lebonyolításra a di­ósgyőri Hámor Étterem he­lyiségében 5—600 érdeklődő jelenlétében, akik egyértelmű­en megérdemeltnek minősítet­ték a zsűri döntését, amely az összesített végeredmények alapján az egri fodrászszövet­kezetnek ítélte az első helye­zést. A második az 500 taglét­számú miskolci, a harmadik a 350 taglétszámú debreceni és a negyedik a 250 taglétszámú nyíregyházi szövetkezet. A női versényszámokban modem nappali hajviselet ké­szítése vízhullámmal és mo­dern estélyi, színházi frizura, fej-ék-, virág-, stb. díszítéssel. A férfi versenyszámok: angol hajviselet készítése, plasztikus borotva hajvágás készítése és külön elbírált fésülések. Az egri csapat már hetek­kel ezelőtt tanulmányozta az ide vonatkozó külföldi szakla­pokat és több, Budapesten rendezett háziversenyen ta­pasztalatokat gyűjtött. A ver­senyzők a verseny előtti hé­ten a . szövetkezet központi irodájában a munakidő után sokszor a késő éjszakai órákig gyakoroltak és a szövetkezet vezetőségétől minden segítsé­get megkaptak. A versenyt az egriek jávára nemcsak a lel­kiismeretes felkészülés dön­tötte el, mert ez minden bi­zonnyal a többi város ver­senyzőinél is megvolt, hanem az, hogy az egri csapat telje­sen új vonalú, modem, eszté­tikai szépségében is hordható, viselhető frizurákat mutatott be. Veres Imre női fodrász — a verseny egyik részvevője — a következőket mondja a ver­sennyel kapcsolatban: — A versenyre nem indul­tunk a győzelem reményével. Ügy gondoltuk, hogy mi kis szövetkezet vagyunk a ver­senyző városok szövetkezetei­vel szemben. Pedig magam már 20 éve dolgozom a szak­mában és néhány vidéki ver­seny győztese is vagyok, mégis meglepett, amikor a zsűri az egri versenyzőknek ítélte az első helyezést. Jólesik az elis­merés, és a jövőben még na­gyobb odaadással , és felké­szültséggel fogunk jelentkezni szövetkezetünk és városunk jó hírének öregbítéséért a verse­nyeken. Mi is örömmel és megelége­déssel nyugtázzuk a szövetke­zet és tagjainak sikerét és to­vábbi jó munkát és sikereket kívánunk mindannyiuknak. Okos Miklós Nincs rossz amerikai film — csak „erteilen“ filmnézők vannak közös színjátszó csoportja a Fonóest című népi játékkal készül a seregszemlére. Az iskolában egy éve ala­kult a 16 tagú úttörő-zenekar. A mészüzem támogatásával néhány hangszert vettek. Ezt látva a szülők több mint 10 gyereknek vásároltak tangó­harmonikát. A kis zenészek most a mozgalom 15 éves év­fordulójának megünneplésére készülnek. Az úttörő-színját- játszók is szorgalmasan tanul­nak. Nemrégen mutatták be a Többsincs királyfi című mese­játékot A kulturális életnek része a Gál Gyula pedagógus lakásán népművészeti, régészeti anya­gokból összeállított kis múze­um is. Hiányos volna a kép, ha nem szólnánk a kiszisták szépen berendezett klubjáról, ahol ugyan még nem prog­ramszerű élet folyik, de meg­van a lehetősége a tervszerű és komoly munkának. Gondoh és feladatok Sétálunk az elhanyagolt kö­ves út mentén. Az autóbuszok, gyalogos turisták jönnek, men­nek a Szalajka-völgye, a dom­bok felől... — Rendbe kelle­ne hozatni ezt az utat... Az eső elől sincs hova húzódni a turistáknak. — Bodor Sándor e szavai hazafelé is a fülembe csengenek. A megélénkült ide­genforgalom valami olcsó ét­terem létesítését is szükséges­sé teszi. Mindezt nemcsak a vendégek, hanem elsősorban a szilvásváradiak fogadnák szí­vesen. Sokkal jobban örülné­nek azonban, ha előbb fonto­sabb problémájuk oldódna meg. Jelenleg az állami gaz­daság épületében van egy kis kultúrterem, ahol a mozielő­adásokat is tartják és egyik rendezvény gyakran „üti” a másikat. Ez azonban nem je­lentheti a munka lendületének és színvonalának csökkené­sét .., Csak vázlatot akartunk be­mutatni ezzé! a riporttal Szil­vásvárad kulturális munkájá­ról. A turisták szívesen kere­sik fel festői szépségű környé­két. Am, amint ez ebből a vázlatból kitűnik, a községben nemcsak turisták találnak ér­dekességet. Dolgoznak a kul­túra munkásai, művelődnek az itt lakó emberek, s akarásu­kat bizonyítja az a filozófiai előadássorozat is, amelyet a megye községei közül eddig ezen az egy helyen szerveztek meg. Magában ez a tény is sokat mond a szilvásváradi emberekről. Rajfai István Az átlagamérikai beül a mozi nézőterére, szeme a vá­szonra tapad és peregni kezd az új hollywoodi film. Tar­talma: valaki valakit meg­zsarol, egy marcona-mord alak megfojt egy szőke nőt, egy háztulajdonos felgyújtja a saját házát, hogy megkap­ja a biztosítási díjat, aztán kisvártatva felgyújtja a tűz­oltólaktanyát, — nehogy el tudják oltani házának láng­jait — so tűzoltólaktanya le­ég, mert — micsoda pech! — a tűzoltóparancsnok éppen gengsztereket üldöz, akik el­rabolták gyermekét... A film nem kelt különö­sebb feltűnést. Az átlag- amerikai közömbös arccal távozik. Nyilván azért, mert „nem értette meg a film mé­lyebb, szimbolizált értelmét’’. Nem is mond hát a filmről semmit. De... mit tegyen sze­gény, ha történetesen, meg­kérdezi valamelyik kollégá­ja, ismerőse: milyen volt a film? Mit mondjon, miként vélekedjék, hogy ne nevez­hessék hozzá nem értőnek? Bájban van hát ilyenkor a derék amerikai polgár, báj­ban van, mert semmi idevo­natkozó irodalmat még nem volt szerencséje olvasni. Most már van... szeren­cséje. Egy amerikai könyvkiadó segítségére sietett valameny- nyi „bajbajutott” átlagame- rikaln. A könyv címe: „Ho­gyan tájékozódjunk kellőkép­pen a filmművészetben?” El­tekintve a könyv egy-egy részletétől, megállapítható, hogy ez a tájékoztató irodal­mi „termék” nagyon hasonlít a mi 20-ás, 30-as években napvilágot és nyomdafesté­ket látott levelező-könyve­inkhez, ugyanis: mindenféle­forma film megítéléséhez mellékel egy-egy sablon-vé­leményt, egy-egy sémát. Csókáiba szédve, valaho- • gyan így hangzanak a bár­melyik filmre ráilleszthető útmutatások: v 1. Ha tetszett a film és mégsem értetted meg, ez azt jelenti, hogy a film ügyes, ötletes! 2. Ha a film nem tetszett, s nem is értetted meg, akkor az a film érdekesnek mond­ható! 3. Ha megértetted a filmet, de ennek ellenére mégsem nyerte meg tetszésedet, a filmről nyugodtan állíthatod: nem rossz! 4. Ha a filmet megértet­ted és tetszett is, akkor elé­gedett lehetsz, mert valóban kiváló filmet láttál! Ezek szerint tehát rossz film nincs Amerikában, ilyen filmet nem is készítenek. Ha az átlagamerikai a „rossz!’ jelzővel illeti mégis a film­művészet termékeit, csak önmngáről állít ki szellemi szegénységi bizonyítványt. Most már csak az érde­kelne közelebbről: ki „irta? ezt a könyvet. Bizonyára nem vallja ma­gát átlagamerikainak... —Kyd— Tanulnak a füzesabonyi járás tartalékos tisztjei Hétfőn, a délelőtti órákban benépesültek a füzesabonyi já­rási kultúrotthon termei. A járás tartalékos állományban levő katonatisztjei ugyanis ezen.a napon tartották meg a szokásos szakfegyvememi ki­képzésüket A járási Honvéd Kiegészítő Parancsnokság és a járási MHS jó szervezőmunká­ja nyomán sikerült elérni, hogy a tartalékos tisztek túl­nyomó többsége, mintegy 90 százaléka megjelent és részt vett ezen a fontos továbbkép­zésen. A megjelent katonatisztek négy csoportja, — tüzérek, lö­vészek, páncélosok, és hadtá- posok, — külön-külön termek­ben vették át az előírt tovább­képzési anyagot. Legtöbben a lövészek csoportjában jelentek meg, akik részére Árvái Béla, tartalékos hadnagy tartott elő­adást. A tüzérek csoportjában Kis Ottó, tartalékos főhadnagy tartott harcászati előadást, majd utána a lövészeti foglal­kozás keretében a kezdő lő- elemek kiszámításának né­hány gyakorlati példáját ol­dották meg a hallgatók. A szépszámú megjelenés és az aktív részvétel oka, hogy a tartalékos tisztek felismerték a továbbképzés jelentőségét, és jól tudják, hogy a technika ro­hamos fejlődésével, az atom­korszak időszakában a hadi­tudomány is fejlődik és ezzel a fejlődéssel lépést, is kell tar­taniuk. Korpás Barnabás fő­hadnagy, a járási Kiegészítő Parancsnokság személyzeti tisztje elmondja, hogy a követ­kező foglalkozásokon, tovább­képzésekén gyakorlati jellegű foglalkozásokon is részt < vesz­nek majd a tartalékos tiszt elvtársak, majd ezt követően a nyár folyamán, vizsga kereté­ben számot adnak tudásukról. (Cs. I.) Ki ne ismerné Dalit, a sok keresztnévvel ellátott, egészen spanyol és egészen amerikai festőművészt, akiről a világ­sajtóban újra és újra fénykép- felvételek jelennek meg, aki­nek különcködéseit, alkotó módszereit hol nevetve, hol el­képedve veszi tudomásul a műveltnek látszó világ. Nyi­latkozik, mosolyog, vagy in­kább nevet és közben óriási pénzeket zsebel be a művészi érzék teljes híjával, de sok dollárral megáldott műbará­toktól. Ma már a magyar olvasó- közönség is tudja, hogy Dali csinos fiú — azaz művész! — és sikereit a látványosság és a meggyőzés jellemzi. Nem meggyőző például egy olyan kép, amely a vásznon festékes testtel végighempergő csinos, meztelen nő nyomán támad? Micsoda emlékek, micsoda vo­nalak, micsoda színorgia, mi­csoda kompozíció?! És micso­da műgond?! Dali bizonyára megrendülve küldetése felelős­ségétől, hempergeti a húsz év körüli bájos lánykát, mint más az ecsetet és lelke minden rezdülése tökéletesen belemá- solódik így az évezredekre megörökített pillanatba. Csak szellemóriásoknál lehetséges ilyesmi! Egyéb alkotásairól is ol­vashattunk már. Láthattuk őt minden változatban, mert a nagy, képes magazinok — mi­ért, miért nem? — folyton gondoskodnak arról, hogy Dali rámosolyogjon a hiszé­keny és jámbor olvasóra. Véleményem szerint Dali mégis valaki. Aki 1961-ben és Dali, a festőművész előtte, már tíz esztendeje, az orránál fogva tudja Vezetni a pénzeseket, akik megnézik, miért adják ki aranyaikat, nem lehet egyszerű szélhámos. Ezért elképzelem, hogy már végrendeletet írt, bezárta fi­ókjába és a nagyoknál kötele­ző őszinteséggel visszapillan­tott életére és rendelkezett á halála utáni lehetőségekről. Valahogy így: „Én, Dali (egy tucat ke­resztnév), aki Spanyolország­ban születtem becsületes ha­landóként és csak a szélhá­mosok példájára lettem szél­hámos Amerikában, én, Dali, tartozom egy vallomással. Ne­kem sohasem volt semmi kö­zöm a művészethez. Mindig kisebbségi érzés fogott el, ha szembe mertem nézni egy Goya-, vagy Leonardo-, vagy éppenséggel egy Michelangelo- reprodukcióval. Tudtam már gyerekfejjel, hogy a dolgok látása nem a szemen múlik, hanem a szellemen, amelyet folyton csiszolni kell és ke­gyetlen sanyargatással kell el­jutni a legtisztább művészi fo­galmazásig. Amíg erre rájöt­tem, éheztem, szürke volt a testem és a sorsom. A körül­mények alakulása folytán már szégyelltem a hétköznapi mun­kát, a hírnév is kellett volna, a kevés pénz kicsinyes nyűge is rémített. Így született meg az ötlet a művészet helyett. Szélhámos lettem tudatosan. Persze, nem egyedül. Szélhá­ban megvan? Ki tudja az is­teni szikrát felfedezni? Csak az, aki végignyomorogja az alkotás magányát és a földi életet a rögök között, a füvek között, a fák között, az embe­rek között, kínlódva, gyötrőd­ve, tehertétel nélkül. Ki nem lesz önző alapítványommal szemben. Ki adja vissza az életemet, amit élhettem volna? Ki adja vissza a lelkemet, ami még érzékeny műszerként mű­ködött annakelőtte? Ki fog en­gem felmenteni az utolsó órán ordító mulasztásaim és szélhá­mosságaim miatt? Igaz az, hogy a képtárak mind megőrzik, amit egyszer oda raktak? Hogyan lehetne törvényt hozni a történelmi selejtezésre? Hogyan lehetne a nevemet leradírozni a XX. század szégyentáblájáról? Ta­lálnék-e olyan orvost, aki ma, vagy holnap, de kiállítaná ró­lam az írást hogy őrült va­gyok? És mennyit kérne? És elérném-e ezzel a célomat? Mi is lenne a célom? Stb., stb...?” A végrendeletben még kötet­nyi kérdés kergeti egymást, megválaszolatlanul —■ hét pe­csét alatt és várja, hogy egy­szer majd — Dali halála után — a közjegyző felbontsa a pe­cséteket. Addig azonban Dali moso­lyog, nevet, falja a pénzt, a nőket, a hírt, a mámort, az embereket, mert — végren­delkezett. Már kiírta magából a lelkiismeret kínját és iga­zolta önmagát az utókor előtt. Ugye, milyen egyszerű?! Mint­ha politikus lenne — valahol a tengerek táján. Farkas András gyelmeztetéssel, majd belső és elfogadhatatlan javaslatokkal, fenyegetéssel, kényszerképze­tekkel. Már hét éve tart ez az el­viselhetetlennek tűnő állapot. Kifelé nevetek, csinálom üzle­teimet, fogadásaimat, asszo­nyok hevernek lábam előtt, vásznaimon és ágyamban, kö- rülrajonganak, minden kíván­ságomat lesik és teljesítik, de már nem hiszek nekik. Nem miattuk, magam miatt. Gyötrődésem egyetlen góca: művésszé kellene lennem! De hogyan? Mit szólnának most hájfejű mecénásaim, ha ép­eszű ember számára elvisel­hető kompozíciókat mázolnék? Ügy járnék, mint Rembrandt, akit senki nem tudott megér­teni, s akiért csak a szeren­csétlen leány áldozta életét és mindenét. Ma már tudom, hogy nincs kiút. Még évekig el fogok tengődni, milliókat adnak marhaságaimért, még végül teljesen el fogok zülleni. Go­lyót, vagy a Niagarát kellene választanom? Ma már min­denhez gyáva vagyok, ami ész­szerű és emberi. Adjam vissza a pénzt azok­nak, akik tömték a zsebem érdemtelenül? ök még alja­sabbal szerezték, mint én! Én csak azoktól vettem el, akik­nek számolatlanul volt, míg azok?! Létesítsek alapítványt tehetséges emberek számára, akikben az isteni szikra való­mossághoz egyedül nem fog az ember, mert egyedül nem erő az ember. De sokan — az más. A szélhámosok meg so­kan vannak. És vágtuk az embereket. Amikor az első. pénzeszsák el­hitte a szakhalandzsát, már tíz lépett helyére, aztán száz és volt idő, amikor festékeim­ben nem tudtak elég gyorsan és elég változatosan hempe­regni a lányok; kénytelen vol­tam némelykor disznókat is alkalmazni. Tárlataimon ele­gáns nők és férfiak jelentek meg, államférfiak vágtak okos képet és dicsérték azt, ami mi­att csak éjszaka pirulhattam, ágyamban, párnáim között, amikor nem kerülhettem ki önmagamat. Mentségemre szolgáljon, hogy az engem segítő szélhá­mosok tízannyit kerestek, mint én; az■ is igaz, hogy szórtam a pénzt számolatlanul. Az első öt évben magamat se vettem észre, annyira bizto­san és gondolkodás nélkül úsztam a siker mámorában és bűvöletében. És mert mindent meg tud szokni az ember, ezt is úgy vettem végül, mint más a puszta kenyeret, amit szára­zon kell ennie. És ekkor tá­madt fel a lelkiismeretem. Csodálatos dolog, de így van: amikor az ember nem is hin­né, megszólal valami belül és üldözni kezdi. Először sutto­gással, visszakérdezéssel, szá­monkéréssel, faggatással, fi-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom