Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-15 / 63. szám

6 NßPO.ISAQ 1961. március 15., seerda As Egercsehi Hányass Sam srí ly ellen győsies csapata 1 vezető csapaton győztek a megyei labdarúgó-bajnokságban Döntetlen a H. Kinissi—Gy. Hányass találkozó — Füzesabony lelépte Reesket — Idegenben is győzött a Honvéd Zalka SE — Verpelét visszavágott a Hatvani VSE-nek A megyei lab­darúgó-bajnokság vasárnapi fordu­lójában általá­ban az esélyes csapatok győz­tek, s így a táblá­zat nem változott lényegesen. A fő­mérkőzésnek szá­mító Honvéd Korvin SE—Hat­vani VSE találkozó nagy küzdelem után egygólos hazai győzelemmel ért véget. Petőfibánya a vártnál, valamivel nehezebben, de megér­demelten jutott a két pont birto­kába, csakúgy, mint a Honvéd Zal­ka SE, amely Egerből vitte el a bajnoki pontokat. A füzesabonyi támadósor alaposan kitett magáért és öt góllal terhelte meg a recskiek hálóját. Petofibányai Bányász— Egri Spartacus 3:1 (1:0) Petőfibánya, 400 néző. V.: Kiss L. Petőfibánya: Kovács - Aradi, Pa­raszt, Forgács - Tóth, Takács - Fehér, Alattyáni, Sándor, Szlavek, Tóth n. Edző; Wämser Gyula. Eger: Boros — Polonkai, Bóta, Bozsik — Somody, Mester — Csep- csányi, Srej. Árvái, Pók, Győrfi. Edző: Román Péter. Az erős hátszéllel támogatott ha­zaiak nagy iramban kezdtek, s már a 10. percben vezetést szerez­hettek volna, ám a védők keze- zése miatt megítélt 11-est Sándor rosszul helyezte, s Boros vetődve kiütötte a labdát. A továbbiakban az egriek védel­me biztonságosabbá vált, a szinte állandóan rohamozó hazai csatá­rok csak ritkán vállalkoztak lö­vésre. Az utolsó 10 percben nagy nyomás nehezedett az egri kapu­ra, amely a 42. percben góllá érett: kavarodás támadt a 16-oson belül, végül Is Sándor közelről a hálóba lőtt iá A második félidőben is hazai tá­madásokkal kezdődött a játék, nagy munkában volt a keményen, de sportszerűen játszó egri véde­lem. Az 53. percben Takács sza­badrúgása a sorfalról felpattant és a berohanó Szlavek 8 méterről megszerezte a csapat második gól- iát: 2jo. Nem sokkal később újabb gól esett: Tóth tói futott el a balolda­lon, beadását Sándor Fehér elé tom vábbította, aki a jobb felső sarok­ba vágta h labdát: 3:0. Eger nem adta fel a harcot és a 80. percben szépített: Kovács csak kiütni tudott egy erős lövést és Csepcsányi, a késedelmeskedő vé­dők mellett a hálóba lőtt: 3:1. Helyenként élénk iramú, de alig közepes színvonalú mérkőzést ví­vott egymással a két sportszerűen játszó csapat. Jó: Kovács, Aradi. Fehér, illetve Bóta (a mezőny legjobbja), Somo­dy, Árvái. Kiss Jól vezette a mérkőzést. Kulcsár Mihály Füzesabonyi VSC— Recski Bányász 5:1 (3:0) Füzesabony, 800 néző. V.: Szabó Z. FVSC: Bocsi I. — Csuhái, Kakuk, Kovács — Turóczi, Bemáth — Erőss, Molnár, Imre M.r Csontos Gy., Gulyás. Edző: Túróczi János. Recski Tóth - Kovács* Szabó, Bódi n. — Gramantik, Ma rúzs n. — Simon, Csomós, Orosz, Bódi I., Puporka. Edző: Dombóvári János. A széltől támogatott recskiek ve­szélyeztettek először, majd Gulyás nagy erejű lövése alig szállt kapu fölé. Az első gól a 15. percben szüle­tett: Molnár jobboldalról középre ívelt labdáját a befutó Imre M. négy méterről a hálóba vágta: 1:0. Egy perc sem telt el, amikor Molnár megismételte az előbbi je­lenetet, csak most beadását Ber- náth fejelte a hálóba: 2:0. A 45. percben a mérkőzés leg­szebb góljának tapsolhatott a kö­zönség: Molnár labdájával Erőss tört ki a jobboldalon, az alapvonal közeléből középre ívelt, s Gulyás mintegy 14 méterről, kapásból, nagyerejű lövést küldött Tóth ka­pujába: 3tf. A TL félidő rögtön hazai góllal kezdődött. Molnár szép cselekkel játszotta magát tisztára, aztán 8 méterről élesen a sarokba lőtt: 4:0. A sportszerűen és lelkeseit ját­szó recskiek nem adták fel a küz­delmet és az 57. percben sikerült szépíteniük: Puporka a 16-os vo­naláról bombázott a felső sarok­ba: 4:1. Hátralevő időben nagy fölény­ben játszott a vasutas-csapat, de csak egy gólt sikerült elérnie, ami­kor a 62. percben Erőss beadását Gulyás védhetetlen lövéssel küld­te a hálóba: 5:1. A találkozó jóiramú, sportszerű és időnként jó színvonalú küzdel­met hozott. Jó: Bocsi l.i Kakuk, Kovács, Tú­róczi és az egész támadósor, illet­ve Bódi I., Bórdi II., Puporka. Szabó játékvezető kitűnően látta el feladatát. Szigetváry József Hatvani Kinizsi— Gyöngyösi Bányász 2:2 (2:2) Hatvan, 600 néző. V.; Szegedi B. Hatvan: Bacsa — Takács, Sárkö­zi. Beszterczei I. — Drabos, Szendi, — Garami, Usztöke, Kovács, Malik, S.-:igetváry. Edző? Vágó Zoltán. Gyöngyös: Kiss — Varga I. Fal- csik, Fekete, — Bodó, Juhász — Dugonics, Varga II., Vörös, Borosi, Eperjesi. Edfcő: Kovács Tibor. A széltől támogatott H. Kinizsi kezdett jobban, mégis a vendégek érhettek volna el előbb gólt: az 5. percben Dugonics futott el a lab­dával, de a beadását Varga n. öt méterről mellé lőtte. Negyedóra elteltével fokozatosan nagy fölénybe került a hazai csa­pat és a 16. percben fölénye góllá érett: Usztöke három embert is kicselezett, lövése előbb a kapus­ról visszapattant, ismét csak a jobbösszekötő elé, aki másodszorra egy csel után a jobb alsó sarokba lőtt: 1:0. Ezután egymás után három szög­letet értek el a hazaiak. A harma­dik szögletet Garami ívelte be és Kovács magasan felugorva, véd- hetetlenül fejelte a bal felső sarok­ba: 2:0. Ügy látszott, hogy a hatvaniak fölényesen nyerik a mérkőzést, a, védelem két megtorpanása azon­ban gyöngyösi gólokat eredménye­zett a 36. és a 45. percben: 2:2. A második félidőben nagy harc indult meg a győztes gólért. Mind­két csapat alaposan kivette részét a támadásokból, mindkét oldalon adódtak kínálkozó gólhelyzetek, amelyeket a csatárok nem tudtak kihasználni. A mérkőzés végül is Igazságos­nak mondható döntetlen eredmény­nyel ért véget. A hazaiak közül Drabos, Szendi és Kovács nyújtott jó teljesít­ményt, a vendégek közül főleg Falcsik játéka érdemel dicséretet. Szegedi játékvezető hiba nélkül vezette a végig sportszerű mérkő­zést. Rákfalusi János Honvéd Zalka SE— Egri Előre 3:1 (1:0) Eger, 900 néző, V.: Bacsó. Honvéd; Békeffi - Kiss, Köves, Seier — László, Tóth — Kardos, Blaha, Viszt, Kamondi. Antalovics. Edző: Farkas Géza. Eger: Kelemen — Melczer, Mata, Kerékgyártó — Szász, Palotai — Papp, Tóth, Balázs, Liptai, Kiss. Edző: Kovács László. A hazaiak kezdtek valamivel job­ban, s mintegy 10 percen át enyhe fölényt harcoltak ki. Ezután foko­zatosan a vendégek kerültek fö­lénybe, és a 15. percben megsze­rezték a vezető gólt:Viszt lövés­szer ű,' lapos beadását Kerékgyártó elvétette, és a befutó Kardos nagy lövése a jobb kapufa éléről vágó­dott a hálóba: 1:0. Változatos, élénk iramú küzde­lemmel folytatódott a játék, de a félidőig már nem esett újabb gól. Szünet után a hazaiak nagy akarással vetették magukat a küz­delembe és a 47. percben kiegyen­lítettek: Mata ívelt szabadrúgásá­ra két védő ugrott fel, a labda Kö­ves fejéről Liptaihoz került, aki kapásból a bal sarokba lőtt: 1:1. Nem sokkal később Viszt egy jó csel után mintegy 20 méternyire a kaputól, hatalmas lövést eresz­tett meg, s a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba: 2:1. Á 75. percben Antalovics gólját nem adta meg a játékvezető, sze­rinte a gyöngyösi csatár kezezést vétett. A 80. percben Antalovics - kihasználva az egri védők hibáját — kapura lőtt és a labda a bal ka­pufa éléről jutott Kelemen hálójá­ba: 3:1. A két csapat változatos, végig nagyiramú mérkőzést vívott egy­mással, a két csatársor közötti kü­lönbség döntött. Jó: Kiss, László, Kardos, Viszt, illetve Melczer, Mata, Tóth. Bacsó játékvezetőnek néhány fordított ítélete is volt. Balogh Béla Honvéd Dobó SE— Selypi Kinizsi 3:0 (0:0) Eger, 600 néző. V.: Bolyki. Honvéd: Résing - Kolarik, Alaxai, Szarka — Laczkó Lőrinc — Csermák, Juhász, Enoch, Csen­des, Makiári. Edző:- Csutak Emil. Selyp: Kovács — Tóth, Surányi I., Rácz — Győri, Nyitrai — Lőrinc, Borbás, Greguss, Bajzáth II., Lo- gyik. Edző: Fehér András. A széltől támogatptt vendégek kezdtek jobban, Bajzáth két lövé­se kerülte el kezdetben a kaput. A hazaiak a 20. percben vezették első jó támadásukat, amikor Ju­hász kiugratta Csermákot, a szélső középre ívelt és Makiári a kapu torkából fölé lőtt. Ezután a ha­zaiak játszottak enyhe mezőnyfö- lényben, de az egyénieskedő tá­madósor nem bírt a kemény sely­pi védelemmeL Szünet után megváltozott a já­ték képe. A hazai támadások fo­lyamatosabbá váltak. Az 55. perc­ben Csermák lőtte az első gólt: 1:0, rögtön utána, egy szögletrúgás vé­gén ’Alaxai lövését Kovács nagy bravúrral ütötte vissza a mezőny­be. Néhány perc múlva Enoch a mér^ kőzés legnagyobb helyzetét hagy­ta lei. majd a 65. percben Csendes szöglete’ az üresen hagyott Juhász elé került, s a csatár élesen a bal sarokba fejelt: 2:0. A 80. percben Csendes 11-est hi­bázott! Egy perccel később, a be­fejezés előtt esett a mérkőzés utolsó gólja. Csermák * futott el a szélen, majd az alapvonal közelé­ből Makiári elé továbbított és a csatár közéiről a jobb sarokba lőtt: 3:0. Az egri csapat megérdemelt győ­zelmet aratott, de játéka csak a második félidőben elégített ki. jó: Csermák, Juhász, Laczkó, Szarka, illetve Kovács (a mezőny legjobbja), Surányi 1. Rácz, Nyit­rai. Bolyki néhány apró hibától elte­kintve jól vezette a mérkőzést. B. B. Honvéd Korvin SE— Hatvani *VSE 1:0 (0:0) Verpelét. 1300 , néző, V.: Demény. Honvéd: Borvendég — Pető, Ács, Gulyás, - Hutás, Merkli - Kiss, Remport, Horváth, Kozma, Mol­nár. Edző: Mészáros Bertalan. Hatvan: Nagy — Zsámboki. Tóth, Gugyella - Kiss, Szabó - Katona, Fehér, Rékási, Zilahi, Hegedűs. Edző: Bodnár Ferenc. Képek az Egercsehi Bányász - Somsályi Bányász mérkőzésről Vasárnap kitűnő játékkal lepte meg ellenfelét és szurkolóit az Egercsehi Bányász labdarúgó-csapata. Könnyedén, sőt fölényesen fek­tette kétvállra a jóképességű somsályi együttest, a hazai csatárok öt ízben vették be ellenfelük kapuját, s a sziklaszilárd, pontosan záró védelem egyetlen gólt sem kapott, örvendetes, hogy az együttes erő­vel is végig jól bírta a küzdelmet. Képeink a mérkőzés két érdekes jelenetét ábrázolják* (Kiss Béla felvételei* Rövid ideig tartó vendég kezde­ményezés után fokozatosan a ha­zai csapat került fölénybe, a szél­től támogatott csatárok lövéseit azonban nem kísérte szerencse. Egyízben Kozma például már csak a kapussal állott szemben, de a döntő pillanatban hibázott. Ez­után Remport nagyerejű lövését ütötte szögletre Nagy. A 30. perctől alábbhagyott a já­ték irama, feljött a hatvani csa­pat és kapufát ért el. A második félidő veszélyes ha­zai szabadrúgással kezdődött. Mol­nár Remport elé továbbította a labdát és az összekötő nagy lövé­se a kapufát súrolva hagyta el a játékteret. A másik oldalon He­gedűs lövése csattant a felső lé­cen, majd Rékasi labdáját üggyel- bajjal tolta szögletre Borvendég. A mérkőzés sorsa az 55. percben dőlt el. Remport tört előre a lab­dával, majd Molnár elé továbbí­totta. A csatár kiugratta az üre­sen álló Kozmát, aki kapásból a jobb sarokba , bombázott: 1:0. Az utolsó negyedórában a hat­vaniak irányították a játékot, de csatáraik nem jutottak lövéshez. A 88. percben hazai támadás végén Molnár az üres kapu felé gurítot­ta a labdát! Jóiramú mérkőzésen a valamivel többet támadó hazaiak megérde­melten győztek. Jó: Remport (a mezőny legjobb­ja), Borvendég és a hátvédliarmas, illetve Nagy, Rékási, Hegedűs, Zsámboki. A játékvezető kisebb hibáktól eltekintve jól vezette a mérkőzést. Vitéz Dezső Lőrinci Vasas—Tiszafüred 3:0 (1:0) Lőrinci, 400 néző. V: Koncz. Lőrinci: Hegyi — Gubola, Hart­man, Nagy L — Nagy II., Szűcs — Kiss, Tóth, Németh, Lőrinc, Bauer. Edző: Szalontai Béla. Tiszafüred: Tóth — Balogh, Tóth II., Ferge — Remenyjk, SzamosVári — Horváth, -Vincze, Ignácz, Megye­ri, Balogh II. Edző: Gombácsi Zol­tán. A jól kezdő vendégcsatárok elől Hegyinek két ízben is kifutással kellett tisztáznia, majd a hazaiak fokozatosan átvették a játék irá­nyítását és a 10. percben gólt ér­tek el. A kitörő Nagyot Ferge hátulról elkaszálta. A szabadrúgást Németh Lőrinc elé továbbította és a csatár közelről a hálóba lőtt. 1:0. A másik oldalon Hartmann ha­zaadását Gubola a gólvonalról vágta vissza a mezőnybe. A hazai­ak most már állandóan rohamoz­tak, de a lövéseket nem kísérte szerencse, vagy pedig a jó formá­ban védő Tóth hárított. Szünet után sem változott a hely­zet, s hamarosan megszületett a második gól: Szűcs két csel után középre ívelte a labdát és Lőrinc magasan felugorva a balsarokba fejelte. 2:0. Ezután Németh kapu- falövése jelentett eseményt, majd Gubola bombáját védte szépen Tóth. Az utolsó és egyben a legszebb gól a 80. percben esett, amikor Kiss pontos beadását Németh ka­pásból vágta a hálóba. 3:0. A hazai csapat nagyobb arány­ban is győzhetett volna. Jó: Gubola, Hegyi, Szűcs, Lőrinc, illetve Tóth I. (a mezőny legjobb­ja), Ferge, Tóth H., Megyeri. Koncz játékvezető kiválóan mű­ködött. Bozsik Ferenc Apci Vasas—Bélapátfalvi Építők 2:0 (1:0) Apc, 500 néző. V: Nagy L. Apc: Szuhányi — Bagó, Nagy, Kovács I. — Cziperle, Baranyi’ Plessek, Bendik, Csirke, Dobrocsi, Rácz. Edző: Takács László. Bélapátfalva: Szabó — Baranyi, Varga I., Durzó — Sólyom, Erdé­lyi — Varga II., Szabó II., Molnár, Barta, Kelemen. Edző: Dombóvári András. Az Apci Vasas széllel szemben kezdte a játékot. Az .első percben Rácz nagy helyzetben kapu mellé rúgta a labdát, majd a hazai fö­lény a 8. percben góllá érett: Csir­ke szép cselekkel ment el őrzői mellett és mintegy 10 méterről a bal felső sarokba bombázott. 1:0. A vendégek a 23. percben vezet­ték első veszélyes támadásukat, amelynek végén Kelemen lövését biztosan védte Szuhányi. A II. félidőben bélapátfalvi roha­mok következtek, egy ízben Szu­hányi Sólyom elől' kifutással tisz­tázott, majd negyedóra elteltével ismét az Apci Vasas lett a kezde­ményező fél. A 61. percben Rácz keresztlab­dájával Plessek futott el és a ki­mozduló kapus fölött 20 méterről a hálóba ívelte. 2:0. A gól után a vendégek teljesen visszaestek, s csak az utolsó öt percben vált ismét élénkké a já­ték, amikor a bélapátfalviak még- egyszer fellángoltak, de a hazai védelem mindig időben avatkozott közbe. Sportszerű mérkőzésen megérde­melt győzelmet aratott a hazai együttes. Jó: Szuhányi, a hátvédhármas. Plessek, Csirke, Bendik, illetve Szabó, Sólyom, Durzó, Barta, Ke­lemen. A játékvezető hiba nélkül látta el feladatát. Komáromi Tibor NAűY 4 SZENTMARJAY TIBOR edző ★ NYERGES ★ SELMECZI ★ ‘ Ab Egercsehi Hányós* Somsály elten győstem csapata MOLNÄR ★ NAGY II. ★ TENGELY ★ S. KOVÁCS HIDASI

Next

/
Oldalképek
Tartalom