Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-18 / 66. szám

Ülésezett a Heves megyei MÉSZÖV választmánya Mint lapunk tegnapi számá­ban közöltük, mjrcius 16-án ülésezett a Heves megyei MÉSZÖV választmánya. A ta­nácskozáson mintegy negyven választmányi tag jelent meg, közöttük ár. Zimonyi Béla, a SZOVOSZ terv és pénzügyi főosztályvezetője, Sinkó Antal, a SZOVOSZ szövetkezetpoliti­kai osztályának vezetője, Ta­más László, az MSZMP Heves megyi bizottságának mező- gazdasági osztályvezetője. Pá­linkás Győző, a megyei tanács kereskedejmi osztályának ve­zetője, a MÉSZÖV felügyelő bizottságának elnöke. A vá­lasztmányi ülésen részt vett Ivádi József, a megyei tanács VB-elnökhelyettes és Hudák Imre, a Heves megyei Terme­lőszövetkezeti Tanács elnöke is. A Heves megyei MÉSZÖV 1960. évi munkájáról és az idei tervfeladatokról Berencz Géza, a terv- és pénzügyi fő­osztály vezetője tartott beszá­molót. Bevezetőjében hangsú­lyozta, hogy a tsz-ek szervezé­séhez és megerősítéséhez a földművesszövetkezetek is nagy segítséget adtak. Hetven­egy föidművesszövetkezeti szakember — főleg agronómus — dolgozik a tsz-ekben. A zárszámadások előkészítésé­ben 74 könyvelő segédkezett. Emellett számottevő az anya­gi támogatás is. 85 pótkocsit, 10 univerzális kultivátort, 5 nagy teljestíményű hidrauli­kus szőlőprést, és a tervezettel 18-al szemben 30 _ szövetkezet részére 36 öntözési gépegysé­get biztosítottak, amely két­ezer katasztrális hold öntözé­sét tette lehetővé. Az időszerű tennivalók vá­zolása után a felvásárlási ne­hézségekről beszélt, A burgo­nya-, zöldségfelvásárlási ter­vet 92,7, a gyümölcsfelvásár­lási tervet 54,5 százalékban teljesítették. Az előadó részle­tesen elemezte a lemaradás okait. A nagyüzemi zöldség­termesztőre való áttérés új fel­adatokat jelentett a fiatal ter­melőszövetkezeteknek, szak- emberhiány is volt s a felvá­sárlási szervek — a MÉK köz­pont — a növényápoláshoz, az áruk szedéséhez, csomagolásá­hoz nem nyújtottak folyama­tos segítséget. Az egyéni el­gondolások, a szabad piacon való értékesítés (a szerződés­ben vállalt kötelezettség elle­nére is!) szintén csökkentették a felvásárlási terv teljesítését. Nagy hiányosság volt, hogy a MEK — részben szervezési hi­bák, elhelyezési nehézségek tniatt 7— késve, vagy egyálta­lán nem vette át a tsz-ek áru­it, (Például borsót, paradicso­mot.) A földművesszövetkeze­tek vezetői a felelősséget gyak­ran a MÉK-re hárították, s tétlenül nézték a tsz-ek prob­lémáit, amik az időjárás vi­szontagságai miatt is súlyos- • bodtak. Hasonló okok miatt történt lemaradás a háztáji gazdaságok termelvényeinek (tojás, baromfi) felvásárlásá­ban is. Megyei szinten 80,8 száza­lékos a felvásárlási tervtelje- eítés, az exportterv teljesítése csupán 41,6 százalékos. A me­gyén belüli értékelés a terve­zett 996-tal szemben 1246 va­gon burgonya, zöldség és gyü­mölcs volt. A felvásárlási munka meg­javítására — hangsúlyozta az «lóadó — a íöldmüvesszövet­kezeteknek és a tsz-eknek köl­csönösen be kell tartaniuk a szerződésben vállalt kötele­zettségeiket'. A szerződést kö­tő szakembereknek fokozott felvilágosító munkát kell vé­gezniük annak érdekében, hogy a leszerződött területeket valóban bevessék jó minőségű magvakkal. A körzeti felelő­sök fontos feladata, hogy a termelés egész időszaka alatt hathatós segítséget nyújtsa­nak a tsz-eknek. A bolti és piaci kereskede­lem a múlt évbén 619 millió forint forgalmat bonyolított le, amely 59,5 millió forinttal több, mint az előző évi. A me­gyei forgalomból való részese­dés aránya 37,09 százalékról 38.29 százalékra növekedett. A vásárlóerő növekedésén túl­menően befolyásolta a forga­lom emelkedését az a körül­mény, hogy 38 egységgel nőtt a bolthálózat: 27 olyan új egy­séget hoztak létre, amelyekben a kulturáltabb kereskedelmi formát vezették be. Ez év ele­jéig megyénkben 40 földmű­vesszövetkezeti boltban árusí­tanak önkiszolgáló módon és 35 önkiválasztó szaküzlet mű­ködik. A múlt évben a keres­kedelmi munka színvonala is tovább fejlődött. Kettőszáztíz esetben rendeztek árusítással egybekötött áru- és divatbe­mutatókat, amelyek eredmé­nyességét a 12 milliós forga­lom bizonyítja. A • földművesszövetkezetek készletgazdálkodásán is javí­tani kell, mivel az elmúlt évi készlet felfutása 114,6 százalé­kos volt, ugyanakkor a forga­lom 110,6 százalékos, amely maga után vonta a forgási se­besség romlását is. A vendég­látóipari hálózat tavaly 164,6 millió forintot forgalmazott, 22 millióval többet az előző évi­nél. A legfontosabb feladatok közé tartozik a kieső közsé­gekben, valamint a külterüle­teken levő italboltok kulturált­ságának fokozása. Eredmé­nyesnek mondható a hálózat- fejlesztés is, mert négy cuk­rászdával, illetve cukrászbolt­tal, öt kisvendéglővel és há­rom büfével növekedett a ven­déglátóipari egységek száma. Az üdítő italok nagyobb mér­tékű forgalomba hozatalával további fejlődést kell elérni — hangsúlyozta az előadó. A földművesszövetkezeti % rendszer ■ gazdasági eredmé­nyeinek ismertetéséből kiemel­te a nyereségterv 107,8 száza­lékos teljesítését, majd a va­gyoni helyzetet vázolta. Egy- egy tagra átlagban 92,55 forint részjegy jut. A földművesszö­vetkezetek saját vagyona a múlt évben 22 millió forint­tal növekedett, amely 118,4 százalékos felfutásnak felel meg. 1959 végén négy földmű­vesszövetkezet gazdálkodott hitel nélkül, a múlt év végén már 21. Az 1960. évi saját erő­növekedést azon versenyfelhí­vás szellemében vizsgálva, amely szerint 1965 végére a megye íöldmüvesszövetkezetei hitel nélkül gazdálkodnak, szorgalmas munkával, takaré­kossággal és a megye 83 224 földművesszövetkezeti tagjá­nak mozgósításával teljesít­hető. A MÉSZÖV I960, évi pénz­ügyi mérlegét és áz idei pénz­ügyi tervjavaslatot Árvái László, a titkársági osztály ve­zetője ismertette. A beszámo­lót vita követte. Méhészek, készüljünk a termelésre! HÍREK (tíkáíty, iűpkmt A rendkívül kedvező időjá­rás a szokottnál korábban ve­tett véget a téli „pihenésnek". Szorgos munkába kezdtek a méhészek is. A cél az, hogy az akácvirágzásra jól felkészülve, bő méztermelést érjünk el. Eb­ben a munkában egy sor köz­ponti és helyi intézkedés se­gíti méhészeinket. A tavaszi . fejlesztés fontos feltétele, hogy a családoknál elegendő élelemkészlet legyen. Az olcsó méhetető cukor ren­delkezésünkre áll, vegyük mi­nél nagyobb számban igénybe ezt a kedvezményt. Most van itt az ideje a noséma betegség elleni védekezésnek is. Nem­csak a láthatóan beteg csalá­dokat kell gyógyszeres keze­lésben részesíteni, hanem az egészséges családoknál is ér­demes megelőző gyógyszeres kezelést alkalmazni. A jó hőgazdálkodás elősegíti á méhcsalád gyorsabb fejlődé­sét. Alkalmazzuk a szűkített fészekben való fejlesztés mód­szerét. Most már lehetőség van arra, hogy minden méhész be­vezesse ezeket a módszereket. A Méhészszövetkezetben kor­látlan mennyiségben kapható szalmapáma, noséma gyógy­szer és olcsó etetőtálca. A többtermelés megszerve­zését kívánja elősegíteni a me­gyénk szervezett méhészeinek felét egyesítő Méhészszövétke- zet az 1961. március 26-án megtartandó közgyűlésen. Ezen az elmúlt, év tapasztalatainak kiértékelésével a széles mé­hésztáborral együtt megtörté­nik az új feladatok és tervek megvitatása és kijelölése is. A közgyűlésen Kocsis Sán­dor elvtárs, a OMSZK igazga­tója tart előadást „Méhésze­tünk jelene és jövője” címen. Az előadás az új helyzetnek megfelelően a méhészeket leg­jobban érdeklő kérdésekkel fog iránytmutatóan ftalálkoz­ni. Tíz hetünk van az akácvi­rágzásig. A fentiek alapján te­gyünk meg mindent, hogy jó „aratásunk” — pergetésünk — legyen, magunk és népgazdasá­gunk hasznára. Sztamcsik Zsigmond A földművesszövetkezet igaz­gatóságának határozatára és a szövetkezeti tagság kérésére még a tél folyamán községünk­ben megalakítottuk a kultúr- csoportot és egy ezen belül működő énekkart. Sok fárad­ságos estének és próbának meglett az eredménye, hiszen a nemzetközi nőnap alkalmá­ból Szontagh Ilona tanárnő ve­zetésével bemutatkozott az új énekkar. A községi pártházban meg­Az elmúlt évben megyénk földművesszövetkezeti kiske­reskedelme, mintegy 619,3 mil­lió forint forgalmat bonyolí­tott, le 59,5 millióval többet, mint 1959-ben. Kiskereskedel­mi tervünket ezzel 104,9 szá­zalékra teljesítettük. Ugyan­ilyen jó eredmény született a vendéglátóipari terv teljesíté­sénél is. ahol 21,7 millió fo­rinttal több forgalmat értek el. — o — Az új kereskedelmi formák bevezetése szépen halad a me­gye földmüvesszövetkezetci- ben. Az elmúlt évben 36 egy­séggel növekedett az új rend­szerben dolgozó boltok száma. Jelenleg megyénkben 40 önki- szolgáló és 35 önkiválasztó rendszerben dolgozó egység működik. tartott ünnepségen mintegy 350 ünneplő előtt hatalmas kö­zönségsikert aratott a 25 főből álló énekkar. A szövetkezeti tagok kulturális munkájában a tél folyamán igen szép ered­ményeket értek el és az ének­karon kívül megalakították a tánccsoportot is, ami már be­nevezett és készül a felszaba­dulási ünnep méltó megünnep­lésére. Törőcsik Rozália Támaszén tmiklós A füzesabonyi takarékszö­vetkezet tagjainak számát egy év alatt 291 fővel emelte. Ugyanezen időszak alatt több mint 40 ezer forint kamatot fizettek ki a takarékszövetke­zetben elhelyezett betétek után. Szép eredményeket ér­tek el a tagok kölcsönnel való segítésében is. — o — A boldogi földművesszövet­kezetben szép eredményeket értek el eddig is a tojásfelvá­sárlásban. Az első félévi 40 000 darabos felvásárlási tervüket a mai napia 95 százalékra tel­jesítették. Ügy tervezik, hogy az első pegyedév végére telje­síteni' fogják a féléves tervü­ket. — o — A hevesi járásban is jól ha­lad a kereskedelmi egységek új árusítási rendszerre való áttérése. A járásban mintegy 10 önkiszolgáló élelmiszer- háztartási, bolt,5 ruházati és S vas—műszaki önkiválasztó bolt működik. A járás dolgozói megszerették az új formát és egyre több földmű­vesszövetkezetben kérik az új rendszerű boltok bevezetését. — o — Megyénk területén három én alatt a takarékszövetkezetek 4775 takarékszövetkezeti tag részére folyósítottak kölcsönt különböző beruházások meg­valósítására. Ez összegben több mint' 19 millió forintot tesz ki. Szövetkezeti énekkar alakult T arnaszentmiklóson a küldött (köz) gyűlésekről jelentjük Az elmúlt héten ismét több földművesszövetkezetnél tar­tották meg a küldött(köz)gyű- léseket. A fölművesszövetke­zeti tagok nagy számban vet­tek részt ezeken a gyűléseken és úgyszólván valamennyi he­lyen élénk vita alakult ki a földművesszövetkezetek 1960. évi gazdálkodásáról és az ez évi előterjesztett tervekről. A szö­vetkezeti tagok bírálták a földművesszövetkezetek hiá­nyosságait és igyekeztek segít­séget adni a jó eredmények növelésében. Mindenütt a meg­változott élet és a szövetkeze­ti tagok tevékenységének új formája bontakozott ki a köz­gyűléseken. A körzeti földmű­vesszövetkezeteknél a tagérte­kezletek által választott kül­döttek méltóan képviselték egy-egy község földművesszö­vetkezeti tagságát és tolmá­csolták a szövetkezeti tagok véleményét és javaslatait. BOLDOG A kedden este megtartott közgyűlésen a földművesszö- vetkezti tagok nagy számban vettek részt. A mozihelyiség­ben megtartott közgyűlésen a földművesszövetkezet igazga­tósági elnöke ismertette az 1960. évi eredményeiket ' és az ez évi feladatokat. A föld­művesszövetkezet az 1960. év­ben, csak a kiskereskedelmi üzemágban 5 millió forintos forgalmat bonyolított le. A felvásárlásban némi lemaradá­sok mutatkoznak, amit ebben az évben körültekintőbb ter­vezéssel és jobb felvásárlási munkával kívánnak kiküszö­bölni. Az eredmények ismertetése után Medveczi elvtárs, az 1961. évi feladatokat, terveket is­mertette a jelenlevő szövetke­zeti tagokkal. Tervbe vették, hogy a megnövekedett igények kielégítésére ebben az évben cukrászboltot és egy zöldség— gyümölcsboltot létesítenek. A jobb áruellátás érdekében az I. sz. boltot szakosítják. Ezt az elhatározást a tagság örömmel fogadta és a kialakult élénk vita után úgy határoztak, hogy a vásárlási. visszatérítésből származó 18 386 forintot vlsz­szahagyják a tervek megvaló­sítására. HATVAN Ugyancsak kedden este tar­totta meg a hatvani földmű­vesszövetkezet is a küldött- gyűlését. A küldöttgyűlésen Urbán István, a földműves­szövetkezet igazgatóságának elnöke ismertette a Hatvan és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet 1960. évi eredményét és egyben beszámolójában meghatározta az 1961. évi fel­adatokat is. A megjelent kül­döttek hozzászólásuk alapján javaslatot tettek az áruellátási munka megjavítására, főleg pedig a felvásárlási munka jobb / megszervezésére. A be­számoló és a hozzászólások el­sősorban azzal foglalkoztak, hogy a földművesszövetkezet a termelőszövetkezetnek ho­gyan tudna még több, nagyobb segítséget nyújtani. A megje­lent küldöttek az 1961. évi ki­tűzött beruházási és felújítási feladatok teljesítése érdekében megszavazták, hogy a vásárlá­si és értékesítési visszatérítés­sel a részjegyalapot kívánják növelni. A küldöttgyűlés határozatot hozott arra vonatkozólag is, hogy a szövetkezeti vagyon pazarlóival, a sorozatosan hi­ánnyal elszámolókkal szemben a szövetkezet igazgatósága eré­lyesen: járjon el. LŐRINCI Az elmúlt vasárnap tartotta meg küldöttgyűlését a Heréd és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet. A gyűlésen részt vettek Nagykökényes, Heréd és a Lőrinci taggyűlésen megválasztott küldöttek. Az igazgatóság beszámolóját Szá­lai István terjesztette a kül­döttgyűlés elé. Ismertette a be­számoló az 1960. év terveinek megvalósítását és egyben ja­vasolta elfogadni az 1961. éves programot is. A beszámoló után komoly vita alakult ki a küldöttek között arra vonat­kozólag, hogy ebben az évben milyen létesítményeket való­sítsanak meg. A vita értelmé­ben határozatot hoztak, hogy Nagykökényes községben egy vegyes jellegű élelmiszerbol­tot, Lőrinciben szintén egy élelmiszer—háztartási boltot és a vas—műszaki bolt rak­tárhelyiségét kívánják megva­lósítani. A létesítmények meg­valósításához a küldöttek, az .elhangzott vita alapján, 38 000 forintot szavaztak meg a vá­sárlási visszatérítésből a rész­jegyalap javára. Elítélte a küldött(köz)gyűlés a nagykökényesi I. sz. bolt ve­zetőjét, aki 22 700 forinttal ká­rosította meg a földművesszö­vetkezet vagyonát. Felhívták a felszólalók az igazgatóság fi­gyelmét, hogy az illető ellen indítsanak bírósági eljárást és gondoskodjanak arról, hogy ez az összeg a szövetkezetnek, megtérüljön. ERDŐTELEK A földművesszövetkezet köz­gyűlésén mintegy 350 földmű­vesszövetkezeti tag vitatta meg az elmúlt évi gazdálko­dást. Az erdőtelki földműves­szövetkezet az elmúlt évben szép eredményeket ért el a ke­reskedelmi egységek szakosí­tásában és a kulturált szóra­kozás megteremtésében. Üj önkiszolgáló boltot létesítet­tek és cukrászda építésével biztosítják a fiatalok szórako­zását. Ebben az évben ismét nagy terveik vannak, amelyet a szövetkezeti tagság már a közgyűlésen is egyhangúlag támogatott. Egyhangúlag sza­vazták meg a vásárlási vissza­térítésből származó 23 869 fo­rintot a tervek megvalósításá­hoz. ALDEBRŐ A községben küldöttgyűlést tartottak, amelyet 87 küldött hallgatta meg az igazgatósági elnök által előterjesztett be­számolót. . Élénk vita alakult ki az előterjesztett határozati javaslat körül és az 1961. éves tervek megvalósításának ér­dekében. A szövetkezeti tar gok Aldebrőn már többször tanújelét adták annak, hogy a földművesszövetkezetért ké­szek anyagi áldozatokat is hozni és ez ismét bebizonyo­sodott, amikor a vásárlási visszatérítésből eredő 12 900 forintot a tervek megvalósítá­sára felajánlották. * EGRI JÁRÁS A járás területén eddig IS taggyűlést, 20 tagtanácskozást.; 4 közgyűlést és egy küldött- gyűlést tartottak. A 15 tag­gyűlésen és tagtanácskozáso­kon mintegy 2242, a közgyűlése­ken pedig mintegy 1141 föld­művesszövetkezeti tag vett! részt. A megjelenési arány jó volt ezeken a gyűléseken, de különösen kiemelkedő ered­ményt ért el az ostoros! föld­művesszövetkezet, ahol a szö­vetkezeti tagság több mint 90 százaléka megjelent a gyűlé­sen. A köz(küldött)gyűlések elé terjesztett beszámolókat! előzőén Igazgatósági üléseken megvitatták és csak úgy ter­jesztették a szövetkezeti tagok elé. A * beszámolók konkréten foglalkoztak a termelőszövet­kezetek és a földművesszövet­kezetek kapcsolatával és az eddig nyújtott segítséggel. Az .eddig lezajlott közgyűlésekből is megállapítható, hogy a tag­ság érdeklődése sokkal jobb volt, mint az elmúlt években megtartott üléseken. A hozzá­szólások általában az áruellá­tás kérdéseivel, a szövetkezeti beruházások megvalósításával foglalkoztak. Tarnaszentmárián pl. felve­tették, hogy 3000 forintos cél­részjegyként lejegyeznek és ebből a szövetkezeti italboltba egy televíziót vásároljanak. Több küldött(köz)gyűlésen a hozzászólók foglalkoztak a két szövetkezet jobb kapcsola­tának kialakításával és a ter­melőszövetkezetek segítésével. ■a,

Next

/
Oldalképek
Tartalom