Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-31 / 77. szám

4 »EPÜJSAO 1961. march« 31., péntek Dr. Mengele fogoly Dr. Mengele ... Ahad, hi nem ismeri e rettenetét, iszonyt, vért és gyilkosságot, halálkamrákat fel­idéző nevet? Ezreket, tízezreket, milliókat küldött halálba, a leg­gyalázatosabb és a leg szörnyűbb halálba ez a náci gyilkos. Apró fiúcskákat férfiatlanított, nők mel­leit operálta le, sterilizációs mű­téteket folytatott, fiatal nők comb­ját hasította fél a szikével, orvosi késével, s a nyílt sebekbe földet, fűrészport, üvegszilánkokat dör­zsölt — így akarta megtudni, ho­gyan viselik el a sebesülést a fron­ti katonák, orvosi segítség híján, meddig képesek élni. Kik voltak a -^páciensek” ? Az auschwitzi halál­tábor elkínzott lakói, lengyelek, magyarok, csehek', s más meg­szállt területek „tisztátalanjai”. A hitlerista orvos most az izraeli titkosrendőrség foglya. A tizenhat esztendős hajsza véget ért. A há­borúsbűnös Eichmann után ő is horogra került. Néhány nap múl­va „megérkezik” dr. Mengele is az izraeli börtönbe. Azok olvassák fe­jére bűneit, azok mondanak ítéle­tet élete fölött, akik túlélték a gázkamrákat, akik élve szabadul­hattak a haláltáborokból. De pó­tolhatja-e élveszetteiket. meggyó­gyíthatja-e beteg, összeroncsolt lelkűket bármiféle ítélet is?! (pataky) — AZ EGRI JÄRÄSI ta­nács tanácstermében meghí­vott pedagógusok, védőnők, nőtanácsi és KISZ-vezetők részvételével gyermek- és if­júságvédelmi ankétot rende­zett a művelődésügyi cso­port. — MEGYÉNK termelőszö­vetkezetei az idén 78 758 ka­csát és 22 500 libát nevelnek fel. A naposkacsák és libák szállítására hamarosan sor ke­rül. — A VERPELÉTI általá­nos iskolában a szülői mun­kaközösség bevonásával ol­dották meg a politechnikai ok­tatásban sorra kerülő női ké­zimunkaórák elvégzését. |gy a 20 óra női kézimunkát né­hány hozzáértő szülő vezeti le az iskola politechnikai osztályában. — AZ ELMÚLT ÉVBEN ter­melőszövetkezeteink növelték a nagyüzemi szőlő és gyü­mölcs területeiket is. Tavaly 164 hold szőlőt és 750 hold gyümölcsöt telepítettek. — JÖL MŰKÖDIK a heve­si községi vöröskeresztes alapszervezet Anyák iskolája. Egy-egy előadáson 20—25 asszony vesz részt és érdek­lődéssel fogadják a részben felvilágositó, részben segítő jellegű előadásokat. — KÖM Lő termelőszövetke­zeti községben ebben az évben befejezik a falu teljes villamo­sítását A múlt évben 360 ez­ret fordítottak villamosításra, az idén pedig 110 ezer forintot. — A TENKI Béke Terme­lőszövetkezetben 200 juhanyá- tól 232 bárány született az elmúlt napokban. — A TENKI Béke Termelő- szövetkezetben 56 hold kerté­szetet létesítettek ebben az év­ben. Az év végére a kertészet­ből 700—800 ezer forint jöve­delmet várnak. — AZ EGRI járásban az idén 6 ezer '3 méteres, 20 ezer 1—2 méter magas nyárfacse­metét és 5—6 ezer vadgesz­tenyefacsemetét ültetnek eL — A SZ1HALMI földműves­szövetkezet felvásárlási üzem­ágának múlt évi nyeresége el­érte a 28 336 forintot. EGRI VÖRÖS CSILLAG Házasodni akarunk EGRI BRODY Hamupipőke GYÖNGYÖSI PUSKIN Kenyér, szerelem, Andalúzia GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A kolostor titka HATVANI VÖRÖS CSILLAG A darvak dala HATVANT KOSSUTH Különös kirándulás HEVES Meztelen igazság PÉTERVASÁRA Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás Egerben este 7 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁSOK (Bianco-bérlet) „Légy vidám, forradalom /“ Visnyevszkij: OPTIMISTA TRAGÉDIA című művének bemutatására készül az Egri Gárdonyi Géza Színház Ezekkel a szavakkal zárja le Visnyevszkij, a modem drá­mairodalom egyik legmegrá­zóbb drámáját, az Optimista tragédiát. A halottak üzenete ez, az élőkhöz; A forradalom hősei­nek, a Balti-flotta tengerészei- neu üzenete ez, az utódokhoz. „A harcosok nem kívánták, hogy szomorkodjátok pusztu­lásukon. Az élet nem hal meg. Az emberek tudnak nevetni és még enni is szeretteik sírja fölött. És ez így is van rend­jén. Legyetek derűsek! Ezt kí­vánták a harcosok, mielőtt el­pusztultak. Légy vidám, for­radalom!” — ezekkel a szavak­kal kezdi el drámai szimfóniá­ját Visnyevszkij. E két azonos üzenet között játszódik le a színdarabban a világtörténelem leghatalmasabb drámája: az októberi forrada­lom. De hogyan? Ahogy megszoktuk, ahogy hozzászoktatott a lakkozott irodalom? Nem! Csikorog, zúg, sikolt, újjong és förcsköl a valóság. Ügy meghökkent szókimondása, hogy szinte megijedünk: szabad-e így írni, így játszani, így ábrázolni? Szabad-e például a hősöket a halál előtt félni látni, szabad-e a kommunistákat szenvedé­lyekkel ábrázolni: akár olyan szenvedélyek is, amelyek, no­ha emberiek, de mégis igen vitathatóan értékesek, sőt nem egyszer a lélek és a test ala­csonyrendű vágyaiból fakad­nak? És hihető-e, hogy ebbe« az októberi forradalomban, az eszmék, indulatok, vér és ima, hősiesség és gyávaság, a vil­lámfényes értelem és az állati ösztönök kohójában létezhetett egy olyan asszony, mint a da­rab komisszárja: a modem történelem Jean d’Arc-ja, aki tisztán, utolérhetetlen egysze­rűségében úgy magaslik a tör­ténet és a történelem fölé: mint egy felejthetetlen dal? Egy asszony, aki fehér keszke­nőjében gyöngéd nőiességé­vel, ott áll az élet és a halál sűrűjében, s rendíthetetlen bá­torsággal magasra tartja a bol­dogság vörös zászlaját? Lehe-e, szabad-e az élet va­lóságát ilyen könyörtelen igazsághűséggel és ugyanak­kor ilyen poétikus vízióként ábrázolni? Szabad-e a forrada­lom népét, matrózokat, anar­chistákat, katonákat, asszo­nyokat, fehér tiszteket, kade­tokat, parasztokat, munkáso­kat és értelmiségieket ilyen nyerseséggel, és ugyanakkor ilyen stilizált költőiességgel színpadra állítani? Maguk a nézők feleltek. Leningrad! ősbemutatója óta, Európában és Ameriká­ban, színházak százaiban mu­tatták be a darabot. Legutóbb Párizsban, a Nemzetek Szín­házában döbbentette meg a nézőket meséjének merészsé­gével és szárnyaló eszmeisé­gével és forradalmi modernsé­gével. Kiderült, hogy Vis­nyevszkij az egyik legmoder­nebb európai szerző. Maga Visnyevszkij így írt az Optimista tragédiáról. (A jegyzeteket a német Theater című lap közölte, Brecht szín­házának, a Berliner Ensemble- nek nagysikerű előadásával kapcsolatban): „Az a véleményem, hogy a régi, naturalista színjátszásnak befellegzett. Az a színház, amely, ezt nem ismeri fel, az ügyes kézművesek epigonjáté­kát űzi, erre pedig semmi szükségünk.” „Nem vagyok hajlandó szok­ványos darabokat írni.” „A régi irodalomban az élet­nek a vak sorssal való küzdel­mét ábrázolták. Ez a tragikus elem erős hangsúlyt kapott. Én azonban egy optimista tra­gédiát akartam írni. A belső folyamatokra figyel­tem. Mi adott tartalmat az em­berek életének, milyen gondo­latok foglalkoztatták őket, ho­gyan szerettek, hogyan harcol­tak, s mindezt miért?” Igen: a miértnek ez a hű, lakkozásmentes felvetése tette azt, hogy Európa oly különbö­ző országaiban mindenütt visszhangzó szívek ezreire ta­lált a darab. A forradalom az emberi bol­dogság nevében történt Az egészség nevében, a jóltáplált- ság nevében, a szerelem nevé­ben, a táncolás nevében, a műveltség nevében, a szépsé­ges szenvedélyek nevében. — De a harcoló matrózok, kato­nák, civilek, párttagok és pár- tonkívüliek előtt nem egyértel­műen, sokszor véres, zavaros ellentmondásokkal terhesen ködlött fel a jövő a forradalom napjaiban: hiszen voltak akik szavaikkal és cselekedeteikkel azt hirdették, hogy a forrada­lom a vak ösztönök, az öncélú gyilkosságok, a terror megszál­lottjainak, a hatalom őrültjei­nek, elszabadult pokla. Ki után megy a sokmilliós ország? Ki után megy a forra­dalom, teszi fel a kérdést Vis­nyevszkij. Miért mennek a balti matrózok meghalni? A bolsevikok vörös zászlajáért? Az anarchia fekete lobogójá­ért? És vajon a forradalom győzelme érdekében elég volt megsemmisíteni azokat, akik a barikád túlsó oldalán állot­tak? Nem! Az ellenséggel mérkőzve, magunkkal is meg kellett mér­kőznünk, mondja Visnyevszkij. A kérdés ilyen feltevése az élet nyers igazsága, a forrada­lom igazsága, amelyet a szín­padon sokáig simának, kon­fliktus nélkülinek ábrázoltak. Ezekben a napokban lázas izgalommal folynak az Opti­mista tragédia próbái. Nem je­lentéktelen feladat színrealkal- mazni Visnyevszkij művét. Az előadás minden részvevőjétől — színésztől, világosítótól, ter­vezőtől, rendezőtől — a darab sajátos formája nagyon érzé­keny egyensúlyérzéket követel. Meg kell találni, a próbák fo­lyamán kikeresni egy sajáto­san stilizált előadásmódot, amelyet mind a színészi játék, mind a díszlet, mind a zenei és szcenikai hatások egysége­sen és igen dinamikusan fe­jeznek ki. Talán lesz még al­kalmam erről az izgalmas kér­désről bővebben írni. Minden­esetre, éltet bennünket az a hit, hogy előadásunk szenvedé­lyes vallomás lesz egy kiala­kuló új világ mellett, s hogy meggyőzően fogja tükrözni a felejthetetlen harcosok üzene­tét: „Légy vidám, forradalom!” Horváth Jenő Megelőzik a kait Az SZMT munkavédelmi fel­ügyelői elhatározták, hogy ezentúl valamennyi új létesít­mény és rekonstrukció átvéte­lénél jelen lesznek a megyében, és szigorúan ellenőrzik az új létesítményekre vonatkozó munkavédelmi előírások be­tartását, hogy ezáltal is bizto­sítani tudják a munkahelyek és munkavédelmi folyamatok veszélytelenségét. Az átvételi munkát megelő­zően a Megyei Tervező Irodán megvizsgálják a tervdokumen­tációkat, hogy a biztonságos­ság követelményeit már a ter­vezésénél érvényre juttassák. 1961. MÁRCIUS 31., PÉNTEK: árpád 110 évvel ezelőtt, 1851. március 31-én született MIHAIL LAZAREV orosz tengernagy, híres felfedezői aki 1820—1821-ig körülhajőzta a déli sarkvilág szárazföldjét és Bellingshausennel együtt felfedez­te az Antarktiszt. 340 évvel ezelőtt, 1621-ben e na­pon született ANDREW MARVELL angol költő, a puritán mozgalom szószólója, Cromwell lelkes híve. Szatirikus költeményeket és az angol vidék életét festő költemé­nyeket irt. 330 évvel ezelőtt, 1631-ben e na­pon halt meg JOHN DONNE an­gol költő. Bonyolult stílusú, nehe- zen érthető verseivel az ún. metafizikus költői iskola kialakítója volt. Dalokat, szatírákat, szonetteket, elégiákat írt, melyek csak halála után jelentek meg. Müveiből Kosztolányi Dezső és Vas István fordított. Érdekes találmányok és felfedezések: 150 évvel ezelőtt, 1811-ben e napon született ROBERT BUNSEN német kémikus. Felfedezte a színképelemzés módszerét, amellyel az anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai azok színképeiből meg­állapíthatók. Két elemet, a rubidiumot és a céziumot ő fedezte fel. Szerkesztett egy 1,9 voltos galvánelemet. A ,,Bunsen-égőt” la­boratóriumban világítógázok égetése révén; hevítésre használják. MIHAIL LAZAREV Vidám élüzemavató ünnepséget rendeztek az egri vasútállomás dolgozói Szerda délután 4 órai kez­dettel került sor Egerben a vasútas székházban az egri vasútállomás dolgozóinak él­üzemavató ünnepségére. Az ünnepségen részt vett Kácsor Jánosné elvtársnő, Eger város pártbizottságának titkára, dr. Pásztor Pál, a Miskolci Vasút- igazgatóság vezetője, Szabó Béla, a Miskolci Vasútigazga- tóság III. osztályának vezető­je Az ünnepség Nagy József főtiszt megnyitó szavaival kez­dődött el, majd Szabó Béla elvtárs, a Miskolci Vasútigaz- gatóság III. osztályának ve­zetője emelkedett szólásra. Ün­nepi beszédében méltatta áp­rilis 4. jelentőségét a magyar történelemben. Elmondotta, hogy a felszabadulás előtt a magyar vasút dolgozója mi­lyen nehéz körülmények kö­zött tengette életét és most, napjainkban mennyire meg­változott a vasutasok élete — Az egri vasútállomás dol­gozói 1960. második felében nyújtott teljesítményükkel az éiüzemszint fölött teljesítették feladataikat — mondotta töb­bek között — és így az állomás dolgozói ma megérdemelten ünnepük élüzemavató ünnep­ségüket Ezután kérte a párt, a KISZ és a szakszervezet segítségét, hogy továbbra is adjanak meg minden támogatást az állomás dolgozóinak, mindennapos munkájukhoz. Szabó elvtárs beszéde végén a miskolci igazgatóság nevé­ben 16 egri vasutasnak nyúj­totta át a kiváló dolgozó jel­vényt 6 dolgozónak pedig a kiváló dolgozó oklevelet. Ki­váló dolgozó kitüntetésben ré­szesült többek között Páder Miklós jegyvizsgáló (a vasutas zenekar vezetője), Juhász Fe­renc szállítmányozási irányító, Nagyváradi Antal pénztárfő- tiszt, Tátrai Jánosné oktató­tiszt, Gulyás Balázs KlSZ-tit- kár, Varga János váltóőr, Ala­ki János tolatásvezető, Mátyus Béla raktári munkás és má­sok. A kiváló dolgozó kitünte­téseken kívül sokan kaptak! ezen a napon pénzjutalmat is. Kedves s2ánfoltja volt az ün­nepségnek az, amikor sor ke­rült a nyugdíjas dolgozók ju­talmazására. Azok a nyugdíjas vasutasok, akik jó munkájuk­kal segítették az állomást az éiüzemszint elérésében az el­múlt évben, pénzjutalomban részesültek. 300 forint jutal­mat kaptak Tóth Benjámin, Galambos János és Galasi Gá­bor, nyugdíjas vasútasok. Az ünnepség után közös va­csorán vettek részt az állomás dolgozói, majd a vasutas zene­kar éjféüg húzta a vidám talp- alávalót az ünnepeiteknek.- f. i.­DUlllJ A/Ä6IBMM : Anna Vasziljevának az ötö­dikben kellett megtartania el­ső óráját. Alig hallgatott el a tanítás kezdetét jelző csenge­tés, amikor a tanterembe lé­pett A gyerekek felállva üd­vözölték. — Ma a főnévről fogunk tanulni... A főnév arra a kérdésre felel: ki, kicsoda, mi, micsoda? Például: mi ez? Könyv... — Bejöhetek? ... A félig nyitott ajtóban egy kis legényke állott, kopottas filccsizmában, amelyről oiva- dozott a rátapadt hó. A fagy­tól piros, kerek arc lángolt, mintha céklarépával kenték volna be. Sapkája prémje és szemöldöke még zúzmarás volt — Már megint későn jössz, Szavuskin! — A fiatal tanító­nő hangjában inkább panasz, mint korholás csengett Szavuskin beleegyezésnek vette a tanítónő szavait, be­lépett, gyorsan levetette ka­bátját, és padjához sietett. A fiú késése felbosszantotta a tanítónőt. Ezeket a késése­ket már kolléganői is említet- I ték. Legutóbb épp«» a fold­rajztanárnő, akiről ugyan — különös, érthetetlen módon — mindig az éjjeli pávaszem ju­tott az eszébe... —- Értettétek?... — fordult hirtelen ismét az osztályhoz — Igen! Igen! — hangzott kórusban a válasz. — Na, jó! Akkor mondjatok nekem példákat! Néhány pillanatnyi csend támadt, majd egy bátortalan hangocska szólalt meg: — A cica... — Helyes... — mondta An­na Vasziljevna, és ebben a pillanatban úgy tűnt neki, mintha tavaly is, éppen a ci­cát mondta volna első példa­ként egy kis tanítványa. De az is lehet, hogy téved ... Ügy látszik, megtört a jég, mert most már minden oldalról ki­abálni kezdtek a gyerekek: — Ablak... asztal... ház... út... város!... Hirtelen, mintha most ocsúd­nék, Szavuskin állt fel és har­sányan kiáltotta: — A téli tölgy! A gyerekek nevetésben tör­tek ki. — Csend? — csapott tenye­rével az asztalra Anna Vaszil­jevna. — A téli tölgy! — ismételte meg Szavuskin, mintha észre se vette volna a többiek neve­tését, vagy a tanítónő felkiál­tását. Nem úgy mondta, mint a többiek, a szavak úgy törtek elő belőle, mint valami vallo­más, mint valami boldog ti­tok, amelyet nem tudott már tovább tartani csordultig telt szívében. A tanítónő nem értette a gyerek különös izgatottságát. Ingerültségét leplezve szólt a kipirult fiúra: — Miért mondod, hogy téli tölgy? Mondd egyszerűen: a tölgy... — Miért csak a tölgy? Mi az: a tölgy? Nem! A téli tölgy! Igen, a tói tölgy! Az a főnév! — Ülj le, Szavuskin! Látod, ez azért van, mert mindig el­késel az iskolából! A „tölgy” az a főnév, és az, hogy „téli”, olyan szó, aminek a szerepét még nem tanultuk. A szünet­ben gyere be hozzám a tanári szobába, szeretnék beszélni veled! ★ — ülj le! — mondta a fiú­nak, amikor az a tanári szo­bába lépett. — Légy szíves, mondd meg nekem, miért késel az iskolá­ból! — En azt egyszerűen nem tudom, Anna Vasziljevna! — mondta a fiú, és eközben olyan magyarázó mozdulatot tett a kezével, mint egy fel­nőtt. — Egy óráig tart az út idá­ig... — Nem szégyelled magad, ilyet mondani, hogy neked egy óra kell ahhoz, hogy ideérj?... — En nem az országúton jövök, hanem az erdőn keresz­tül... — mondta Szavuskin, mintha az egészen ő csodál­koznék legjobban. — Ez szomorú, Szavuskin! Nagyon szomorú! Feltétlenül beszélnem kell a szüléiddel! Reggel megy az édesanyád munkába? — Nem, a máSodik műszak­ban dolgozik, három órától... — Na, az éppen jó. Két óra­kor végzek a tanítássál. El fogsz kísérni hozzátok ... ★ Az ösvény, amelyen Sza­vuskin Anna Vasziljevnát ve­zette, ^mindjárt az iskola mö­gül indult. Amikor az erdőbe értek, és a fenyők hóval meg­rakott ágai ismét összezárul­tak mögöttük, hirtelen egy egészen más, elvarázsolt vi­lágba kerültek, ahol különös csend honolt. A kis ösvény a patak men­tén futott, majdnem párhuza­mosan vele. Engedelmesen követte kanyargásait, majd átvágva rajta, megint csak mellette tekergőzött. Olykor- olykor szétnyíltak a lombok, s szabaddá tették az utat, és a kilátást a napfényes, ezerszer- ezer parányi csillaggal csillo­gó tisztásra, amelynek hósző­nyegét nyulak nyomai szelték keresztül-kasul, mint valami óriási óralánc szemei, s mind az erdő titokzatos homályába vezettek. Amarrébb lóhere­alakú nyomok tarkították a csillogó hótakarót. — Jávorszarvas járt erre ... — mondta Szavuskin, mintha csak egy jó ismerőséről be­szélne. Észrevette, hogy a ta­nítónő nagy érdeklődéssel né­zi a nyomokat. — Nem kell félnie... — tette hozzá megnyugtatólag — Nem bánt senkit... Majd ismét előresietett, és erősen meghajolva, figyelme­sen nézett körül. Széthajtotta a fák ágait, s előre mutatott. A kis tisztás közepén, fény- özönben, csodálatosan és ha­talmasan, mint valami monu­mentális székesegyház, ott ál­lott ragyogó fehér palástjában — a tölgy. A téli tölgy ... Ügy látszott, mintha a többi fa hó­dolattal venné körül, kissé hátralépve, hogy annál job­ban, annál teljesebben tűnjék elő a tölgy minden szépsége, hatalmassága... — Ott! Ott! A téli tölgy! — kiáltotta szenvedélyesen Sza­vuskin. Anna Vasziljevna arcán kü­lönös melegség futott át. Ügy érezte, hogy az a csodálatosan szép fa ott, a tisztás közepén»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom