Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-25 / 48. szám

4 NÉPŰJS AG 1961. február 15., szombat 'll «üst Ég és föld között Hevesen és Poroszlón az elmúlt napokban bővítették a villamos hálózatot. Rövidesen a kisnánai és a tamaszentmiklósi termelőszövet­kezetekbe vezetik be a villanyt. Falvakban és tanyákon új fények gyúlnak ki. Süvít a szél, testet gémberítő hideg van, de az új osz­lopokat azonnal le kell festeni, hogy ne marja azokat a rozsda. Ég és föld között szorgalmasan dolgoznak az ÉMÁSZ munkásai. — NAGYARÄNYÜ építke­zéseket hajtottak végre az el­múlt évben megyénk terme­lőszövetkezetei. A zárszám­adások befejeztével kiderült, hogy saját erőből 51 millió forintot fordítottak beruházá­sokra szövetkezeteink egy év alatt. — A FÜZESABONYI járási Jcultúrotthonban vasárnap 3 árakor rendezik az Erkel Fe­renc Kórus zászlóavató ün­nepségét. A zászlóavató ün­nepség tiszteletére dalostalál­kozót is szerveztek, amelyen Gyöngyös, Mezőkeresztes, Kál, Eger és Füzesabony énekesei vesznek részt. — AZ IDÉN MEGYÉNK­BEN 1186 vagon húst termel­nek termelőszövetkezeteink, és háztáji gazdaságaink. Ez a mennyiség holdanként 60,5 kg-os átlagnak felel meg, s en­nek 74 százalékát a szövetke­zetek adják. — 50 JÓL, DOLGOZÓ tsz- fiatal utazik Csehszlovákiába a hevesi járásból a KISZ-bi- zottság és a termelőszövetke­zetek költségén. A fiatalok jó része az erdőtelki tsz-ek tag­ja. A faluból mintegy 26-an vesznek részt az utazáson. — KORSZERŰ MŰHELY­KOCSIT építenek az ÉMASZ lakatosműhelyében. A kocsi építésénél a külső munkákat már elvégezték, jelenleg a belső szerelvényezést végzik. A közeli napokban elkészülő műhelykocsi nagyban fogja segíteni a hálózatépítők, a szocialista brigádok körülmé­nyes munkáit. ■GRI VÖRÖS CSILLAG Próbaút EGRI BRODY öt perc a paradicsomban GYÖNGYÖSI PUSKIN Ármány és szerelem GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az áruló bankjegy HATVANI VÖRÖS CSILLAG Magasabb elv HATVANI KOSSUTH Isten után az első HEVES Egy tiszta szerelem története petervására Mesterdetektív FÜZESABONY A megbilincseltek ■gerben este 7 órakor: DALOL A TAVASZ (Bianco-bérlet) ■rdőkövesden este 7 órakor: Kilóg a lóláb ■gercsehiben este 7 órakor: Különleges világnap Pierre Auguste Renoir 1841 -1919 1 ftdl február 25-én szü­1 ur* letett Auguszte Re­noir, a nagy francia festő, aki­nek munkássága elválasztha­tatlanul összeforrt az impresz- szionizmusnak, a XIX. század vége új festészeti irányá­nak születésével és virágzá­sával. 1874-ben először szerepelt Párizsban közös kiállításkereté­ben egy pár fiatal festő, akik ezzel a lépésük­kel új korsza­kot nyitottak meg a modern festészet számá­ra. A művésze­ket, akiknek so­raiban ott ta­láljuk többek között Auguste Renoirt, Claude Monet-t, Paul Cezannet, a ko­rabeli kritika gúnyosan „imp- resszionisták”- nak nevezte el a kiállításon szereplő „Nap­felkelte, imp­resszió” című kép alapján. Ez az eredetileg gúnynévnek szánt elnevezés azóta az ő álta­luk képviselt iránynak elter­jedt és hivata­los elnevezése lett. A tárlat­nak volt látó- gatója bőven, mert a sajtó és a közönség Pá- rizs-szerte tár­gyalta az „örül­tek festészetét az őrültek számára”, és a szen­zációra éhes közönség özönlött a „botrányos” képek megtekin­tésére. Az impresszionisták első ki­állításán Auguste Renoir hat képpel szerepelt, köztük a „Pá­holy” cíművel, amely azóta a XX. század festészetének gyöngyszemei között előkelő helyet foglal el. Renoir ekkor már nem volt kezdő. Amikor ilyen módon először lépett nyilvánosság elé, már küzde­lemmel teljes ifjúság volt mö­götte. Korán pénzkereset' után kellett látnia és mint porcelán­és legyező-festő kereste meg a művészi továbbképzéshez szük­séges összeget. 1863-ban ismer­kedett meg Eduard Manet-val, akinek modern művészete se­gítette tovább azon az úton, amelyen a párizsi Louvre kin­cseinek tanulmányozása során megindult; A kezdeti keresgélés után rö­videsen kialakult Renoir festői felfogása. Fiatalságtól, élet­örömtől, alkotókedvtől duzzadó évek következtek. Ez az a kor, amelyben az impresszionisták közelében él és dolgozik, sok tekintetben maga is hozzájá­rulva ennek az iránynak a ki­alakulásához, gazdagításához. Ebből az időből származó ké­peinek ragyogó színei, frisse- sége, könnyedsége arról az élet­imádatról, meleg érzékiségről és alkotóörömről beszélnek, amely lényegileg mindig jelle­mezte Renoir festészetét, csak későbbi korszakaiban, más for­mában jelentkezett A „Reggeli a szabadban” cí­mű festménye is ezt a festőből áramló életörömet sugározza. Az alakok csoportosításán az ő elfogulatlan, könnyed kom­ponálás! módja figyelhető meg. Renoir a század utolsó évei­ben elismert és jól kereső festő lett, anyagi gondok nélkül él­hetett művészetének. A művé­szet számára az élet egyetlen célja és formája volt. Erősödő köszvénye elle­nére egyenes vonalban fejlő­dik festészete és a XX. század elejére olyan művésszé ala­kul, aki telje­sen saját for­máinak világá­ban él. Ebben a korszakban lesz Európa egyik kimagasló alkotójává, sőt az egész leg- újabbkori festé­szet egyik leg­nagyobb akt­festőjévé. Ek­kori képeire valami irizáló gyöngyházfény jellemző, és ez a vonás szép­testű aktjainak csodálatos élet- teliségetés egy­ben egészséges érzékiséget köl­csönöz. Renoir ecsetje az élet örömeit és a női szép­séget ünnepelte. Ez a sajátsága hozza olyan kö­zel művészetét a nemrégen elhúnyt nagy ma­gyar festőnkhöz. Csók István­hoz. Mind a keltőjük munkás­ságából saját népük egészsége, életereje, közvetlen emberies­sége sugároz felénk. És bár Csók István és Auguste Renoir festészete, világnézete, társa­dalmi helyzete polgári volt, mégis mindkettőjük művészete halhatatlan értéket jelent a szocialista művészet számára, mert festészetük az élet szere- tetét, derűjét, az emberi bol­dogságot hirdette. Dr. BASKAI ERNÖNÉ, a TIT tagja 1961. FEBRUAR 35., SZOMBAT* GÉZA 120 évvel ezelőtt, 1841. február 25- én született PIERRE RENOIR francia festő és szobrász, az im­presszionizmus mestere. Műved fi­nom színekkel a modem életet (A páholy, A séta), gyöngéd, bájos nő­alakokat ábrázolnak (Fürdőző nők): Késői képei a vöröses színek ki­hangsúlyozása miatt egyhangúakká váltak. Élete végén szobrászattal is foglalkozott (Venus-szobor): 80 évvel ezelőtt, 1881-ben ezen s napon született WILLIAM FOSTER, az USA kommunista pártjának ala­pító tagja, ö szervezte meg az első amerikai vasmunkás szakszerveze­tet. Híres műve: Az amerikai föld­rész rövid története. 5S évvel ezelőtt, 1906-ban e napon született LÖWY SÁNDOR kommunista ifjúmunkás, a KIMSZ titkára, a magyar munkásmoz­galom harcosa és mártírja. Az 1926-os választások után Indított perből kifolyólag elítélték és a börtönben megölték. 90 éve, 1871-ben e napon született LESZJA UKRAINKA ukrán írónő. 40 évvel ezelőtt, 1921-ben ezen a napom alakult Szovjet-Grúzia: A Különleges világnap Hatvanban A Hatvani MÁV kultúrott­hon színjátszói vasárnap nagy sikerrel adták elő Tabi László Különleges világnap című víg­játékát. A színjátszók jó alakí­tásaikkal vitték színre a szerző mondanivalóját. A vígjáték rendezője és egyben főszerep­lője is Pádár Béla, Zsenda ÜB-elnök szerepében, ügyes alakításával sikeresen érzékel­tette az ÜB-elnök jellemét. A két fiatalt, akik az öregek fel­fogásával ellentétes nézeteket vallanak, Kovács Magda és Szalontai Csaba játszották. A közönség lelkes tapssal jutal­mazta K. Kőhalmi Éva Zsen- dáné, Kovács Károly, dr. Bara­nyai és Árti Klári feleség ala­kítását. Még a néhányszavas szerepe­ket is plyan jó színjátszók ala­kították, mint Menyhárt Pál, Vukovics Jenő, Basa József, Juhász Ferenc és Komáromi Péter, akik általában főszere­pekben mutatkoznak a közön­ség előtt. A komikus szerepei­ről jól ismert Gyarmati János szinte kétszavas szerepével is azt bizonyította, hogy a rende­zőnek sikerült megteremtenie a nagyobb és kisebb szerepek közötti összhangot. Az ötletes és szépen kidolgozott díszlete­ket C'tai László tervezte éa készítette. Dr. Rőczey Ödön Ceruzavég Állítólag a nevetés hizlal. Javaslatom: nevetéshez prelu- dint! *• A házasságot a nő találta fel. A válást — a férfi! «* Érdekes, hogy minden gye­rek csodagyerek, okos és meg­lepő dolgokat tud mondani, tenni. Talán az lenne a leg­jobb, ha soha nem nőnénk fel. Csak akkor hogyan lenne gye­rek. *• A diplomácia eddig olyan tudomány volt, amelyben úgy kellett mondani a semmit, hogy valaminek tűnjék, a va­lamit pedig úgy, hogy semmi­nek. Ennyi volt az egész. Bele is bukott a kapitalizmus! HOP vAm JÓZSEF: »««»« • • » _ . m _ ••••••• »VI • ••••••••••••••••••• • V.V.-.V. K fí uÉlMt v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v, .•»»:•». *1« VC-Jl < V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V. (48.) — Más kapva kapna az al­kalmon, hogy elhessegessen minden apró gyanút, te pedig tépelődsz, mint egy megszep­pent gyerek. Másodszor: mi igenis a magunkéból élünk. Nem vagyunk tolvajok, és sen­kin sem élősködünk! Sőt! Mi adunk! Mi egy sereg ember­nek kimondottan jót teszünk! Mi kenyeret adunk a szabók­nak, a cipészeknek, a varró­nőknek, a cselédlánynak, és még isten tudja, ki minden­kinek. A mi házunk tárva- nyitva a vendégeink előtt. Mi embereket segítünk, szárny- szegett embereket, mint ezt a tehetséges, de utcára dobott Bencsiket is. Jótétemények fűződnek a nevünkhöz. Es ak­kor te ilyen badarságokon tö­röd a fejedet, ezzel a képte­lenséggel emészted magadat? Júlia szelídre fogta a hang­ját és gyöngéden átölelte Sze­rencsés vállát: — Verd ki a fejedből ezeket a butaságokat. Légy okos és erős! Szerencsés feje tele volt ku­sza gondolatokkal. Az asszony fölényes érvelése valamelyest megnyugtatta. Talán teljesen feloldódott volna, ha nem kí­sérti egy éles látomás, amely egy pillanatra sem tágít előle. Benkő arca, derűs, szerető tekintete. Igen, mintha megint szem­közt ülnének, és Benkő most már számon kémé tőle egész ! életét. Gyakran elfogja ez a szorongató érzés, és ilyenkor kiszárad a torka és pirosság ömlik szét az arcán. Szinte babonás tisztelettel bámul fel erre az emberre. S ha gondo­latban fölidéződik előtte, szű­köl a lelke, mint a megvert kutya, amely nem is a verést fájlalja, de restelli, hogy ösz­töneinek engedelmeskedve megcsalta gazdáját, bemászott a tyúkólba és felfalta a tojá­sokat. Az egyetlen ember, aki­nek nem tud magabiztosan, pökhendien a szemébe nézni. Most már maga is csodálko­zott az osztályvezetői yértekez- leten lezajlott epizódon, ho­gyan is tudott visszavágni Benkőnek. Szerencsés egy idő óta a magasból bámészkodott lefelé mindenkire. Ügy érezte, fut­kosó törpék, silány emberkék rohan^ásznak körülötte két krajcár után, akik, ha egy- egy új göncöt vagy vacak rá­diót, vagy netán egy hitvány karórát vesznek maguknak azt hiszik, övék lett a világ. Egy sem ér fel őhozzá! Milyen nyomorúságos, szennyes kis életek vannak. Hányszor jön­nek be hozzá kétszáz forintos előlegek engedélyezéséért, hát micsoda rongy élet az olyan? Némelyik úgy fest, mint egy ágrólszakadt. Ez a Bolgár is, micsoda fráter! Mindennap zsíros kenyeret ebédel. Cso­da-e, ha ezeket az embereket ő úgy vezeti orruknál fogva, ahogy akarja? De Benkő... ö megcsalja ............. v.v.v.t.v.v.v.v.v.v.v.v. Benkőt is, aki visszahozta az életbe, aki mellé állt a fogság reménytelen, öntudatlan évei­ben, aki mindenét megosztotta vele, akinek derűs, tiszta lé­nyéből táplálkozott a lelke, aki visszaadta hitét és megta­nította arra, hogy érdemes él­ni ... És aki úgy bízik benne, mint még soha senki más. Hi­szen úgy állt a gyárvezetőség elé, mint az égből pottyant ember, azt sem tudták, kicso­da, és ebben a mai világban, amikor két kézzel kotorász­nak az emberek származásá­ban, számon tartják és szám­ba veszik olyan távoli rokona­it is, akikkel soha két szót sem váltott — Benkő habozás nélkül fedezi őt a becsületé­vel, a tisztességével, a bizal­mával. Es Szerencsés, nyakig me­rül közvén a mocsokban, a meg-megmoccanó lelkiismeret serkentésére úgy nézett fel Benkőre, mint az egyetlen cö­löpre, amelybe legalább fél kézzel belekapaszkodhat, mi­előtt prrán-száján át beomlik a fullasztó mocsár leve, s 51 ezt a cölöpöt elengedné, vég­képp elsüllyedne nemcsak a világ, de önmaga előtt is. Ru­tinos alakoskodó volt már, szemrebbenés nélkül hazudott bárki képébe, de Benkő te­kintete előtt visszarettent. Nem tudta rászánni magát, hogy egyszer meghívja Benkő­éket otthonába. Pedig neki szívesen adna, de nem leplez­heti le magát előtte. Mint a magasfeszültségű villamos- áram, úgy futott végig a ge­rincén a megrettenés: ha Ben­kő megtudná, amit sohasem szabad megtudnia, vajon ... vajon megbocsátana-e neki? Ettől a gondolattól irtózva igyekezett menekülni. Pedig minél inkább szabadult volna tőle, annál fenyegetőbben ágaskodott fel agyában a fel­ismerés: egyszer minden ka­landor kitörheti a nyakát. De hogyan is fordulhatna vissza? Nincs út visszafelé. És ha egy­szer eljön a számonkérés órá­ja, Benkő is elfordul tőle, ő végzetesen egyedül marad. Csak ezt ne! Lelkének utolsó tiszta érzésfoszlányával ka­paszkodott Benkő barátságába. Egy pillanatig sem ringatta magát abban az ábrándban, hogy Benkőben cinkosra talál­hat. De vajon nem sejt valamit Benkő? Erre a kérdésre még mindig, nem tudott felelni, bár az emlékezetes beszélgetés óta százszor is megpróbálta kita­lálni a valóságot. Júlia asszony már fél nyolc­kor szemügyre vette Szeren­csést. — Mutasd magad! Fordulj csak! Szent Isten, milyen rosz- szul áll neked ez a nyakken­dő! Várj, hozok másikat. Emeld feljebb az állad. Ügy, ez jó lesz! Ugye, milyen más? Hol a díszzsebkendőd? Szerencsés leplezetlen gúny­nyal kísérte ezt a túláradó gon­doskodást: j — Ha nem babrálnál Ánnyit velem, olyan lennék, mint egy madárijesztő, igaz? Ezt akar­tad mondani? — Ugyan, szívem, még az hiányzik, hogy felhúzd az orrodat. — Mindjárt itt lesznek. Azt akarom, hogy nett légy .[.Vég­re ott tartynk, hogy Felpéczy keresi a társa­ságokat. örül, hogy eljöhet hozzád. Vacso­ra után én a mamával és Felpéczynével félrevonulok, ti kártyázza­tok és disku- ráljatok. Majd elfelejtem, fi­acskám, ami­kor megjön­nek, te kezet- csókolsz Fel- péczynének. Gyere, próbál­juk ki. Szerencsés tiltakozni akart, de Júlia sodró lendületétől nem jutott szóhoz. Esetlenül kezetcsókolt a fejedelmi póz. ban tetszelgő Júliának. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom