Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-04 / 30. szám

A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI KÖZPONTJÁNAK HETI HÍRADÓJA Választmányi ülés Hevesen A héten járási választmányi ülésen beszélték meg a hevesi járás elmúlt évben végzett el­lenőrzési, hálózatfejlesztési, valamint szövetkezetpolitikai feladatok végrehajtását. Mol­nár Gábor válásztmányi elnök megnyitó szavai után Való- vies László, a földművesszö­vetkezetek járási központjának elnöke számolt be a múlt év­ben végzett hálózatfejlesztési munkákról. Beszámolójában elmondotta, hogy az 1960. évben szép ered­ményeket értek el a járás te­rületén. Huszonnégy egység dolgozik ma már új kereske­delmi formában. Különösen Hevesen nagy az előrehaladás ezen a téren. Nem kielégítő a tiszanánai és az erdőtelki föld­művesszövetkezetek fejlődése. A járásban igen előrehaladott az új kereskedelmi formák el­terjesztése, hiszen van olyan község is, mint Tárnáméra, ahol az egységek már teljesen önkiszolgáló, önkiválasztó rend­szerben dolgoznak. Az egysé­gek korszerűsítésénél elmara­dások mutatkoznak a járás né­hány kisebb községében. A legsürgősebb teendő azonban Tiszanána és Erdőtelek közsé­gekben van. Ugyanis ez a két község a járás legnagyobb köz­ségei közé tartozik és a keres­kedelmi egységek nem felelnek meg a követelményeknek. A vendéglátás helyzetéről Valovics elvtárs elmondotta, hogy a régi, füstös kocsmák helyét felváltják a kisvendég­lők és a szépen berendezett italboltok. Nagy fejlődés mu­tatkozik a cukrászdák létesíté­se terén. A kulturált szórako­zás elterjesztésében nagy sze­repe van a járás területén mű­ködő négy cukrászdának. Most építik Erdőtelken az ötödiket, amely a község vendéglátását hivatott felemelni. Ezekután a szövetkezetek dolgozóinak képzéséről számolt be az FJK elnöke. Ismertette, hogy az elmúlt évben járási •zinten továbbképzést tartot- ík a legfontosabb ismeretek elsajátításáról, a földművesszö­vetkezetek igazgatósági elnö­keinek. Ez az oktatási forma elősegítette a munkájukat és jd.^'Hól kezdve, ebben az év­ben^ négy hónapon keresztül havonta egy esetben megtart­ják az előadásokat. Második napirendi pontként a választmányi ülés megtár­gyalta a földművesszövetkeze­tek választott szerveinek mun­káját. J.uhász Károly, a já­rási központ politikai előadó­ja számolt be az 1960. évben végzett munkákról. Megállapí­tásai szerint a járásban szép eredmények születtek az el­múlt évben. A választott veze­tőségek üléseiket rendszeresen megtartották, ott határozatokat hoztak a munka megjavításá­ra. Lényegesen megjavult az ellenőrzésekbe bevont társadal­mi munkások munkája is. Az elmúlt évben a jár. földműves­szövetkezet egységeiben 1238 ellenőrzést tartottak összesen. Javult az ellenőrzések minősé­ge is. A társadalmi ellenőrök ma már a tisztaság és rend biz­tosításának ellenőrzésén túl­menően, megvizsgálják a bolt­vezető munkáját is. Észrevéte­leiket minden esetben rögzítik, hogy uz intézkedéseket minél előbb megtehessék a felügye­leti szervek. A körzeti földművesszövet­kezetek helyi szerveinek mun­káját értékelve, a választmá­nyi ülés megállapította, hogy jobban látják el feladatukat, mint az elmúlt évben. A vá­lasztott vezetőségek munkájá­hoz elsősorban a múlt évben bevezetett téli oktatás nyújtott segítséget. Ismerték feladatai­kat, tudták, mit kell tenni az ellenőrzéseknél. A tagbizottsá­gok munkájában mutatkozik még némi lemaradás. Üléseiket nem rendszeresen tartják meg és nem is igen vesznek részt néhány földművesszövetkezet­ben az ellenőrzési munkában. Különösen jó munkát végez­nek az erdőtelki és kiskörei tagbizottságok. Lemaradás a tarnamérai és az erki földmű- vesszöveitkezetnél mutatkozik. A beszámoló után élénk vita alakult ki, melyben a jelenlevő választmányi tagok 70 százalé­ka szólalt fel. A választmányi tagok elmondották észrevéte­leiket és általában mindazokat, amit tapasztaltak ellenőrzéseik során; A vita után határozathoza­talra került sor, amelyben a választmányi tagok meghatá­rozták a járásban végzendő munka ez évi feladatait,-# Együttes erővel... A múltheti számunkban fog­lalkoztunk a baromfinevelési, hizlalási éá tojásértékesitési szerződéskötések előnyeivel. A földművesszövetkezeti dolgo­zók együttes feladata, hogy ezt az új akciót megismertessék a községek termelőszövetkezeti dolgozóival. Sokan, talán ma­guk az egységek dolgozói is úgy gondolkoznak, hogy „nem az én feladatom és nem csiná­lom”. Ez a nézet helytelen, hi­szen a népgazdasági feladatok végrehajtásában minden dol­gozónak — .legyen az irodai, vagy bolti eladó — együttes erővel részt kell vennie. Tapasztalataink szerint az új kezdeményezést általában ide­genkedve fogadják. Földmű­vesszövetkezeti rendszerünk­ben tehát a szövetkezetek dol­gozóira hárul az a feladat, hogy ezeket a kezdeményezé­seket megismertessék a falvak lakosaival. Még az elmúlt évben bein­dult az új szerződéskötési ak­ció, melybe eddig még igen ke­vés földművesszövetkezeti dol­gozó kapcsolódott be. Ebből eredendően a tervek teljesíté­sénél is lemaradás mutatkozik. Az szükséges tehát, hogy vala­mennyi földművesszövetkezeti dolgozó kapcsolódjék a szerző­déskötési akcióba és minél több termelőszövetkezeti tag­gal ismertesse meg az új mód­szer előnyeit. Nem lehet kétségfes senki előtt, hogy baromfinevelési és hizlalási akció a termelők elő­nyeit szolgálja. Az előlegek, a •takarmányjuttatások és mind­az, amit a szerződés megköté­sek után kapnak a termelők, nagyban hozzájárulnak a jöve­delem emelkedéséhez., Maguk a háziasszonyok tud­ják legjobban, mit jelent az, ha a nyár és ősz folyamán pénzt tudnak gyűjteni a ház körül nevelt baromfi értékesí­téséből. A szerződéskötéssel előbb jutnak pénzhez, mivel már most előleget kapnak. Kü­lönösen a naposcsibe vásárlá­sánál kapnak nagy kedvez­ményt a vásárlók. A földművesszövetkezeti dol­gozók feladata tehát, hogy megismertessék e nagyszerű és nagy előnyökkel járó akciót a falvak dolgozóival, mert csak így tudunk jó eredményeket elérni és így tudjuk népgazda­sági kötelezettségeinket teljesí­teni. fLa.) Este a pétervásári kisvendéglőben (Szabó Lajos képes riportja.) Ha valaki évekkel ezelőtt Pétervásárán járt és most is­mét oda utazik, nagy változá­sokat tapasztal a községben. A változás nemcsak abban ta­pasztalható, hogy a község dolgozói a közös gazdálkodás útjára léptek, hanem abban is, hogy Pétervására fejlődik, épül. A község főterén levő földművesszövetkezeti egysé­gek még az elmúlt év folya­mán új színt öltöttek és át­építést nyertek. A kisvendéglő ma egyik leglátogatottabb he­lye a községnek. Plósz Kálmán, a vendéglő vezetője, érdeklődésünkre el­mondotta, hogy az i^pbbi hó­napokban, de főleg az 1960-as évben nagy változáson ment át a vendéglő munkája is. Át­építették, korszerűsítették és ma már a látogatottság is na­gyobb. Vidám hangulat van estéről estére a vendéglőben. Gondos­vezetője, elmondotta még, hogy a nyár folyamán, de az őszön is már egy-két esetben halászvacsorákat • tartottak. Ilyen esetben valóban meg­növekedett a vacsoraforgalom. Bizonyítja ezt az is, hogyha 100 adagot készítettek, akkor 150 fogyott volna el. Voltak olyanok is a községben, akik a halászvacsorákat nem a ven­déglőben fogyasztották el, ha­nem hazavitték és otthon, csa­ládjuk körében. Érdekesség­ként kell megjegyezni, hogy a pétervásári kisvendéglőben elég gyakran váltották egy­mást a vezetők. A mostani vezető kilenc hónapja intézi a vendéglő ügyeit, és a község dolgozói elégedettek munká­jával. A kisvendéglő átépítése még jelenleg is folyik. Most újabb két helyiséggel bővül, mivel a látogatottság emelkedése foly­tán szűkösnek bizonyult a A fiatalok is szívesen jön nek esténként vacsorázni a vendéglőbe. Kulturáltabb körülmények között jobban érzik magukat. kodik erről Puporka JAna's és népi zenekara. A napi munka után kulturált körülmények között szórakozhatnak Péter­vására dolgozói. De nemcsak az esték ilyen hangulatosak. A járási szék­hely forgalma naponta nagy munkát ad a vendéglőnek is. A környező községekből be­utazó személyek ügyes-bajos dolgaik végeztével felkeresik meglevő terem. A vendégek ma már kulturáltabb körül­mények között szeretnek szó­rakozni, amit itt Pétervásárán is tapasztalni lehet. Igénye­sebbek az italfogyasztásban is. A vendéglő vezetőjétől meg­tudtuk, hogy nagy közkedvelt­ségnek örvendenek a különfé­le palackozott áruk és a kü­lönleges likőrféleségek. A község dolgozói az első Bocsi Sándorné szakácsnő ízletes ételei mindig elnyerik a fogyasztók dicséretét. A napi ételek mellett, ételkülönle­gességeket is készít, amelyek egyre közkedveltebbek a kis­vendéglőben. a vendéglőt. Az étteremben naponta átlagban 50 ebéd fogy el. A havi forgalom ételből meghaladja a 20—25 000 forin­tot. Vannak azonban zsúfolt napok is. Ilyenkor 100—120 ebédet kell felszolgálni a ven­dégeknek. Plósz elvtárs, a vendéglő időkben idegenkedtek a kis­vendéglőtől. Megszokták a ré­git, a talponálló fogyasztást. Ma már esténként szívesebben ülnek a terített asztalok mel­lett, és szívesebben jönnek szórakozni a kulturáltabb és ízlésesen berendezett kisven­déglőbe. Elénk kulturális munkát fejt ki a novaji föld mii vesszövetkezet A novaji földművesszövet­kezet a kereskedelmi munkák mellett a kulturális területet sem hanyagolta el az elmúlt évben. Élénk kulturális tevé­kenységet fejtettek ki. Megala­kult a szövetkezet színjátszó csoportja és a tánccsoportja. Az elmúlt évben a tánccsoport Stépán Lászlóné irányításával több helyi táncot és a „Bagi” leánytáncot tanulta be. Ezzel a két tánccal eredményesen sze­repeltek a Hámán Kató verse­nyen és a kiskörei szövetkezeti találkozón. A színjátszó csoport helyben tartott egy nagysikerű előadást. Ebben az évben az a tervük, hogy tovább fejlesztik a kultu­rális munkát. A vegyes tánc- csoport mellé egy fiú tánc­csoportot is szerveztek, akik most a „Kun” verbunkost ta­nulják, de a lányok is készül­nek csoportos tánccal a bemu­tatókra. A színjátszó csoport eddig a „Száz házas lakoda­lom” című színdarabot mutat­ta be. A csoport megszervezésében és munkájának irányításában nagy érdemeket szerzett Hegyi Józsefné szövetkezeti nőbizótt- sági elnök, aki karöltve dolgo­zik a csoport vezetőjével. A csoport működéséhez a helyi és megyei szervek is nagy se­gítséget adtak. Hz eredmény nem megnyugtató Az elmúlt napokban igazga­tósági ülésen beszélték meg az abasári takarékszövetkezetnél az 1960. évben végzett munká­kat. Fülöp Ferenc, a takarék- szövetkezet könyvelője ismer­tette az elmúlt év eredménye­it. Többek között elmondotta, hogy a betétállomány a köz­ségben 500 000 forint, ami Abasár viszonylatában egyál­talán nem kielégítő. A község dolgozói még ma is idegen­kednek a takarékszövetkezet­től, pedig számosán bebizonyí­tották mér, hogy mennyire segíti a rájuk szoruló dolgozók életét. Sokan még ma is oda­haza őrzik megtakarított ösz- szegeiket, inkább, minthogy azt kamatoztatnák.A betétállo- máijy_ csupán 2,9 százalékkal növekedett az elmúlt évben. Jelenleg 382 tagja van a taka­rékszövetkezetnek. Az 1960. évben 114 tagnak folyósítottak kölcsönt, mintegy 435 000 forint értékben. A községben működő takarék­szövetkezet munkája egyálta­lán nem kielégítő, mivel az ilyen nagy segítségadás mel­lett a község dolgozói nem támaszkodnak a falusi bank munkájára. Az igazgatóság lelkiismeretes munkát végzett, elbeszélgettek dolgozó társaik­kal, az eredmény azonban az elmúlt évben Is elmaradt. A beszámoló után hozzászó­lások következtek, amelyben az igazgatósági tagok elmon­dották, hogy a betétállomány nem azért nem növekszik, mert nincs pénz a községben, hanem a község dolgozói szí­vesebben dugdossák odahaza a megtakarított összegeket. Az elmúlt évben is nagy jövede­lemre tettek szert az abasári dolgozók. Csupán a szőlőoltvá­nyokért több mint 4 millió fo­rm tott fizetett ki a SZÖLFA Vállalat. A felvilágosító mun­kának kellene jobbnak lennie, és megismertetni Abasáron is a takarékszövetkezet előnyeit. Zárszámadás kultúrműsorral A hevesi földművesszövet­kezet kultúrcsoportjának mun­káját már az elmúlt években megismerték a község és a környező falvak lakosai. Egész évben jó munkát végeznek és vidám műsorukkal sok kelle­mes perceket szereztek már a hevesi dolgozóknak. Az ősz folyamán részt vettek a „ta­karékossági napok”-on, majd a vendéglőben rendeztek elő­adásokat Most ismét nagyszerű kez­deményezés született a kultúr- csoportban. Elhatározták, hogy három termelőszövetkezet zárszámadási közgyűlését vi­dám kultúrműsorral teszik színesebbé. Már az első elő­adásukat megtartották Ten- ken, a Béke Termelőszövetke­zetben. A következőkben az átányi Kossuth és a hevesi Pe­tőfi termelőszövetkezetek köz­gyűlésén vesznek részt. — 6 — Tanúinak a föidmüvesszüvetkezetek dolgozói A Heves megyében működő 83 földművesszövet'kezet és körzeti földművesszövetkezet választott vezetősége részt vesz a téli oktatásban. A földműves- szövetkezetek 15—20 helyi veze­tőségi tagja: parasztemberek, termelőszövetkezeti tagok, a jogszabályokkal, új rendeletek­kel, a szövetkezett gazdálko­dással. a boltok, kocsmák el­lenőrzési módszereivel ismer­kednek meg. Február közepéig hallgatják a hat előadásból álló továbbképzésüket elősegí­tő sorozatot. Emellett a legtöbb földművesszövetkezetnél rend­szeres politikai oktatást is tar­tanak. Megjelent a Népszerű Technika legújabb száma Megjelent a Népszerű Tech­nika legújabb, februári száma. Mit olvashatunk az ismert tu­dományos »lapban? Érdekes cikkeket a rákkutatás új ered­ményeiről, a magyar műszaki újdonságokról, a nyomdaipar­ban az ún. szitanyomásnál al­kalmazott új technológiáról, a Szahara jövőjéről, s a február 15-én tapasztalható napfogyat­kozásról. A Népszerű Technika közli hathónapos rejtvénypá­lyázatának első fejtörőit is. A helyes megfejtők között ha­vonként 1 db. Badacsony rá­diókészüléket, 1 db. fényképe­zőgépet, márkás töltőtollakat, könyveket és hanglemezeket sorsolnak ki. Akik a Népszerű Technika rejtvényének mind a hat fordulójában helyes meg­fejtéseket küldenek be, részt vesznek a főnyeremények sor­solásában. A hathónapos rejt­vény páy ázat főnyereményei: Panni motorkerékpár, Berva motorkerékpár, Tavasz TV- készülék és még további száí nyeremény. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom