Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-26 / 49. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI IRODALMI KÜR KIADÍSABAN HARGITAI ISTVÁN: PAPP MIKLÓS versei: Téli őrjárat A medve visszafordul Ugyan, de vár kissé még — Belélegezve zordul A Nap vigyori képét: Körülnézett mogorván — Mert hát sehogy se jól van S árnyékát túrva, orrán Meghempergett a hóban... A hegy meg mozdulatlan Szikrázott, s homlokáról A februári napban Őrjárat indult távol: A levegőben frissen Szakadtak fel a párák, S lehömpölyögtek Ibsen Hősének nyomdokán át. A lejtőt házak zárták Keményfából hasítva, Ablakukon cirádák, Függönyük barna irha. Keményvonalú arcok Néznek a csalfa Napra, Veszik a síbakancsot S indulnak napnyugatra... Előbb csak tompa dörgés Hallatszott, azután még: A fényesség letűnt és — Mint láthatatlan árnyék Jött, jött maga a mélykék Ég bűvös ködfalával. — A medvék ekkor lépték Barlang küszöbét által... KOVÁCS SÁNDOR: Szólj, pityegő kis cinke! Szólj, pityegő kis cinke, Táncolva az ágon! Neked is jó, nekem is Kedvem van ma, látom. Hangod csöpp filléreit Szórd közöttünk széjjel! Mi fölkapkodjuk, nézd csak, Gyerek szenvedéllyel. Énekszomjas szívünknek Oltsd el buja éhét. Nekünk, bármily parányi, Hangod, csoda érték! Szólj, pityergő kis cinke! Csengővíz dalodat Halljam, ha fonder beszéd Tévesztőn csalogat! 6 ÁRKÖZI MIKLÓS verseit Mint ifjú anya . . . Várom, hogy a rét sutba dobja fagyos ködmönét és feloldja vén tél-jegyesét s újra felöltse puha-lengén koszorút kötve szűzi leplét, a virágos zöldet. És karoljon át puha karja: — aranyszőtt homály, mely bevonja a kószáló párt. Mint ifjú anya kis gyermekét, elvetett mag a nap melegét — úgy várom a Tavaszt Az élet szerelmese vagyok Jöjjetek márványkeblű lányok s ti is puhakarú asszonyok, égő szerelmek, csalódások — a Vér szerelmese vagyok. Nyíljatok ki, erdők és mezők, és ti is, tűz-fényű pipacsok, vezessetek völgyben, s hegytetőn — az Utak szerelmese vagyok. Kísérjetek, tavaszi esték, s ti részeg, nyári alkonyok, várjatok még őszi naplementék — az Idő szerelmese vagyok. Igyatok be, esti neon-fények* s ti parkokban foglalt kis padok, csókokba fűló pihegések — az Ifjúság szerelmese vagyok. Olvadjatok föl, vidám kacagások, s ti dübörgő, fájó sóhajok, színes álmok és valóságok — az Élet szerelmese vagyok. A VERS SZÜLETÉSE Tó Föld Való-sziklák fognak és a mélyen gondolatok: ólom, s gáz-halak.: tó-testemben: golyók, hasítanak s cikáznak az ösztön-ész szegélyen; mindannyiukat ki kell fogni, érzem, de horgász-tollú kezem, a vad felkavarja a víz-hullámokat elszárnyal a sok hal... tinta-éjben látnék és csak nézek, mindenütt sötét hab hullámzik, mint a füst, a horog áll, olyan, akár a vak; a tó vagyok és a halász is egyben, két más fonna, ugyanegy életben s kifogok néha egy-egy kis halat. Gyerekkar-puha és ököl vagyok velem dolgozó emberek mása, egyik se, mind is: hosszúbarázda és végigcsíráznak kalász-magok; hogy jó föld legyek: ennyit akarok, megrezzenni serkent szél szavára, s őrködni mindig tél, szél ellen állva értük-értünk: ennyit akarok: meleg rög lenni, s adni, friss dalom eggyéóriásuló tábláimon már száll, sok dallal összefonódva; a föld vagyok, ki mindig többet ad, s költő, aki lassan megtanulja az embermagasságú szavakat. vNAAAAAA/SAA/\^/NA^^^^\A/VS^^^\AA^^/VSA^^V'^^WWWWVSAAAA/WVWSAA/V\AAA/V^V\AAAA/WSAA/WWW^VA/\^^AA/WVA/' BESSENYEI GYÖRGY FARKAS ANDRÁS versei: Színpad Az életem szerényebb díszletéül Háttérben áll a révedé komolyság, S ha percek olykor jól reflektorozzák, Sorsom hatása már nemesre mélyül. A színen gond, öröm és szenvedély ül, S valami ösztönös, bolond okosság, Alig pirul, amikor zavarba hozzák, És várom is, hogy elfut sírva végül. A nézőtéren néhány hallgatóban Talán szorongás fészkel, s félelem, Hogy fent, a színen, néha sok a szólam, De a szavakból buzgó tett terem, Hiszen az eszme szép őszintesége Nevetve fut a hősdség elébe, TV éhány hetekkel ennekML ’ előtte nagylelkű hazánkfia, valóságos emberbarátja, a Magyar Nyelvnek, s li- teratúrának nagy pártfogója és előmozdítója, Tekintetes Bessenyei György úr, Bihar vármegye Kovácsi helységében ... hasznos életét bérekesztette... Halála után végső akaratja szerént udvari kertjében egy nagy árnyékos fa alatt ásott sírban temettetett el kedves atyafiaitól minden halotti ceremónia nélkül”. Így adott hírt a Magyar Kurír 1811. június 21-én a felvilágosodás korabeli magyar irodalom nagy vezető alakjának, Bessenyei Györgynek haláláról. Bessenyei így hát hű maradt felvilágosodott elveihez. Pap nélkül temettette el magát az Alföld homokjába, a magyar Parlagba, melynek feltöréséért éppen ő annyit tett 1765 táján, mikor a daliás vidéki nemes ifjú felkerül testőrnek a messze császárvárosba, Bécsbe, Magyarországon alig jelenik meg magyar nyelvű könyv. Az iskolákban a latinnal kínozzák a gyermekeket, a magyar Parlagra veszedelmes, tunya csend borul... Bessenyei az akkor már világvárossá vált Bécsben ébred maga és nemzete elmaradottságának tudatára. Látja ennek veszedelmes voltát és nekiesik a tudománynak, hogy minél előbb maga is szólhasson; magyar nyelven írt könyvekkel forrón szeretett hazájához. t 17 évet tölt Bécsben, mint testőr, majd mint a protestánsok ágense. Csaknem húsz kötetet nyomat ki ezalatt, nem is szólva azokról az írásokról, melyeket az egyházi cenzúra még a királyné kedves emberének sem enged kiadni. Lázas mohósággal olvas és ír Bessenyei. Magábaszivja az angol és francia felvilágosodás tanításait és adja tovább magyarul azoknak, akik még „setétség- ben” vannak. ír tragédiát, vígjátékot, eposzt, regényt, filozofáló költeményeket, röpirato- kat, esszét, irodalmi kritikát. Fordítja, magyarítja Voltairet és Popét IV em a költői dicsőség, ’ nem a hírnév, hanem a hazaszeretet fűti ezt a hatalmas erejű embert Minden írásával egy a célja: felrázni a magyarságot modem tudománnyal, magyar nyelven, hogy ez a régen vitézségéről el- híresült nemzet a modem értelemben vett nemzetek sorában is kivívja a maga helyét a nap alatt Bessenyei minden műve új politikai szemléletet, új világnézetet, új műveltséget áraszt. Lázasan, sietve dolgozott, munkáin nem javított. Még így is nagy művésze lett nyelvünknek. De mégsem a művészt becsüljük ma már benne elsősorban, hanem az ébresztőt, a kul- túrpolitikust. Fellépte az 1772- 3 esztendő, méltán jelzi a modern magyar irodalom, művelődés kezdetét Bessenyei György volt a magyar kultúrpolitika első rend- szerezője. Az általa adott átfogó művelődési program megvalósításán az utána következő nemzedékek egész sora dolgozott. Éppen az ő bécsi tartózkodása idején rendezi a Habsburg királynő először államilag • magyar iskolaügyet S ren(1747-1811) dezésnek alapokmánya az 1777- ben kiadott Ratio Educationis, az első magyar állami tanügyi rendelet. Tartalmazott az a változott idők szellemének megfelelően sok okos dolgot is. Azt azonban aligha kell bizonygatnunk, hogy Mária Teréziának és tanácsadóinak nem a magyar nép kulturális felemelése volt a célja, hanem, hogy az osztrák összbirodalom számára elég művelt és főleg engedelmes alattvalókat formáljon az iskolákban. Bessenyeinek éppen az a legnagyobb érdeme, hogy ráébredt: a nemzeti kultúra létfontosságúvá vált, ezen áll vagy bukik a nemzet jövője. Ezért ő a Ratio Educationissal szemben egy magyar fogantatású kultúrpolitikai tervet készít, és azt propagálja röpirataiban. Ez a művelődéspolitika nemzeti és nemzetközi — a felvilágosodás szellemében. Két alaptételen nyugszik. Az egyiket magyar tudományos akadémiát sürgető írásának első soraiban fogalmazza meg: „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány...” Élete végén írt regényében, a Tarime- nes utazásában is töretlen hittel hirdeti azt a felvilágosult meggyőződését: „Minden tanult embernek legszentebb kötelessége az emberi értelemnek világát terjeszteni, mivel a tudatlanság e világnak vesztve... az emberi társaság közönséges boldogságának pokolbéli éjszakája”. D essenyei másik alaptéte- lével így egészíti ki az elsőt: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”. Írjatok magyarul a magyaroknak hazám tudós fér- fiai! — kiáltja oda a latin nyelv tekintélyének bűvkörében élő kortársainak. Emeljük a magunk nyelvét, tisztítsuk és gyarapítsuk, mert elméink ezen világosodnak a legköny- nyebben, a leggyorsabban. És ez az nyelv, mely urat és parasztot mégiscsak egybekapcsol ebben az országban, melyet éppen azért nem lehet semmi erővel sem kiirtani innen, mert a parasztság ragaszkodik hozzá, még ha az urak el is akarnák felejteni ... Nyugaton halad a világ. Már a szomszéd Bécs is ráébred német voltára. „Csak nekünk is jobb hát a nagyvilág után menni!” Milyen tudományt akart Bessenyei nemzetének adni? Az ő legnagyobb érdeme, hogy szembeszáll az akkori magyar művelődés elavult tartalmi elemeivel, a Corpus Jurissal és a szentírással. A klerikális-vallásos és jogi színezetű művelődés elavult, mondja Bessenyei. Ezek mellett és ezek helyett „jó, tiszteletre érdemes hasznú tudományok”-at kell művelni. Az akkoriban Budára helyezett egyetem tanáraihoz intézett, alig ismert gyönyörű levelében írja körül a legtömörebben művelődési ideálját: „Az emberi nemzet régi s mai viselt dolgainak ismérése és a természet mély munkáinak tanulása szülik a bölcsességet.” — A modern értelemben vett társadalomtudományokra és a természettudományokra utal világosan a maga ízes, régi magyarságával. Ez a modem műveltség, ez a haladó tudomány és nem a szentírás és a Corpus; Juris! Kinek szánja Bessenyei ezt a kultúrát? Nemes úr volt, aki emberségesen bánt a paraszt-; tál, de nem gondolt felszabadítására. Elsősorban tehát a kis- és középnemesség áll előtte, mely falusi kúrián él és szellemi tápláléka a ponyva, a kalendárium, meg az álmoskönyv. — Volt azonban egy időszak Bessenyei életében, amikor túl tudott látni osztály- korlátain. A nevezetes 1778-as esztendő ez. leghaladóbb politikai írásainak ideje. Nem is csoda, hogy A törvénynek útja nem jelenhetett meg a maga korában. Ekkor a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés gondolatáig elmerészkedik Bessenyei — messze megelőzve Martinovicsot és társait. Ekkortájt érlelődik benne az akadémiai eszme, és a Jámbor Szándékban úgy véli, hogy a tudományoknak „az országnak minden rendű la- kossaira egyaránt” ki kell terjed niök. Dessenyei nem áltatta ma- gát egy pillanatig sem: az egyházak kezén levő iskolák az ő általa javasolt műveltséget még sokáig nem fogják vállalni. Igaza volt ennek a nagy realistának. Ez az idő csak 1948-ban következett el. Addig pedig a nemzet iskolán- kívüli oktatását, nevelését a magyar írók, a magyar litera-I túra fogja elvállalni, mint legszentebb feladatát — vallja Bessenyei György. Az irodalom eszköze az írás. „Lármázza fel pennánk perelő hazánkat!” — biztatja írótársait. — Az írás, a: tanító szó erejében mindig hitt, ez a sokban kételkedő. sokat I töprengő férfi. „Nincs nagyobb fegyver rokon a pennánál” vallja mé» öregkori filozófiai költeményében, A természet világában is. Persze, nem mindegy az, hogyan forgatja az ember a tollát. Nem mindegy az. hogyan kezdjük el tanítani az embereket az igazságra. Bessenyei igen jól ismerte az embereket és sokat gondolkozott a tanítás módszerein. A felnőttoktatás pedagógiáját nála tanulhatjuk • még ma is haszonnal. — Ma, amikor nálunk szinte az egész nép tanul és felnőtt korában is tanul, az iskolapadban, vagy otthon, az olvasólámpánál, Bessenyei, a kultúrpolitikus és a pedagógus újra nagyon aktuálissá, tanítása újra nagyon felhasználhatóvá vált. Más kor gyermekei vagyunk, A felvilágosodásból azóta kifejlődött a marxi—lenini tanítás. - Nincs jobbágy és nemes, és már tőkés és kizsákmányolt j sincs. Szebben ragyog az ember; méltósága. Egy új társadalom felépítésén munkálkodunk,; melyben valóra válnak a Bessenyei Györgyök álmai, Ilea 150 éve halott Besse* ^ nyei nemcsak a tiszteletet érdemlő előd és úttörő számunkra. Ma is példaképünk lehet lángoló hazaszeretetével, a tanulás és a gondolatközlés: szenvedélyességével. Elődünk' és még mindig tanítómesterünk is, a haladó tudomány terjesztésében, népünk kulturális színvonalának emelésében, Némedi Lajos Ébredés Hajnali óra, ha baktat az égen, S szürke köpenyben a földre lebámnl, Látja, hogy alszik a táj, meg az ember, Hagyja, hogy álmaikat simogassák. Ámde, ha gyullad a fény keleten már, S szép szekerén diadallal elindul, Ébred az égen a pára, a csillag Oltja tüzét-parazsát, hamuját is Sepri a láng, meg a tiszta lehelet, Mit csak reggeli áhítat áraszt. Ébred a fényre, a zajra az ember, Izmai nyúlnak a tettek után már, Hajlik a cél is, a mozdulatokban Rengeteg ész keverődik acéllá, S vágja rövidre a végtelen álmot. Robban a földön az ősi valóság: Tenni akarnak a szellem, a szív Is, Alkot a vágy, a remény, meg az izmok Tánca pereg a karokban, agyakban. Űj csecsemőnek ad életet anyja, Boldog örömmel a teste tövében, És a fiú a világon az első Vágyait elkiabálja, hogy enne, Mert vele jött, vele él ma a hajnal. MISKOLCZI SÁNDOR versei: Voltál, maradtál Az emlék joggal követel, visszavetít az álmom, itt vagy és mégsem vagy nekem, maradtál a hiányom. Megfognálak, de nem tudom, most hány lépés a messze, és nem biztat a képzelet, hogy folytatása lesz-e. Az emlék félt és követel, visszavetíti az álmom, voltál, maradtál, ennyi vagy, a hiányom. Kirándulás Irénnel . . . —■" Fázol? — Rádterítem a kabátom. Csöpög az eső. Meg ne ázz. — A kendő? — Annak nem árt, csak a hajadra vigyázz, hisz annyit bajlódtál véle, kedves, reggel a tükör előtt. — Duzzogsz? — No, ez szép kirándulás! Tehetek róla, hogy ilyen az idő!? Mi? — Szorít az új cipő? Miért nem szóltál már előbb. — Mutasd? Dagadt a bokád, Ó, te ázott kis madaram. Gyere, hadd csókolom meg a szád, azt a sírásra görbülőt: Nézd, már nem is esik, csak csepereg, s a nap, az aranyhajú kisgyerek, a kopasz fák között ránk nevet. P. KOMAROV: Az éneklő fenyő Az erdőn egy luc énekel. Törzsét villám sebezte, és amikor tavasz jön el, vérzik: gyantát eresztve. A szűk ösvényen napra-nap minden tavaszi este elbűvölve, a lomb alatt megáll egy lomha medve, úgy tetszik néki: álom ez, oly sejtelmes az ének, s dalol a luc, zeng, így szerez örömet a medvének. Ha egyszer utad valahol talán majd arra vinne, hallgasd, mily szép! A luc dalol és hallgatja a medve... Fordította: Antalfy István.
