Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-19 / 43. szám

NÉPÚJSÁG 1961. február 19., vasárnap fi I Ifi Elmélet és gyakorlat Gyöngyösön politikai gazda­ságtant tanítanak a honvédség­nél. A termelékenység és az önköltség alakulása szerepelt a pártoktatás aznapi programjá­ban. Mi tagadás, elvont téma volt ez a katonák részére. A tisztek és harcosok elláto­gattak a Szerszám- és Készü­lékgyárba. Ott a munkapadok­nál — a gyakorlatban — mind­járt érthetővé vált az elmélet. El is határozták, hogy a jövő­ben munkás—honvéd találko­zókat rendszeresítenek. Bizo­nyára gyümölcsöző lesz ez a barátság azok között, akik „teg­nap” még katonák voltak és azok között az ifjúmunkások között, akik „holnap” lesznek katonák. F. L. — A RECSKI ÉM 3. sz. Kő­bánya Vállalatnál befejező­dött az autogénhegesztő- és villanyszerelő tanfolyam. Nyolc ember sikerrel tett vizsgát. — NAGY SEGÍTSÉGET nyújtanak a pétervásári járási kultúrotthon vezetői Ivád, Kis­füzes, és Bátor termelőszövet­kezeti községek kulturális munkájához. Gyakran láto­gatnak a községekbe, az isme­retterjesztő előadások szerve­zésében is közreműködnek. — AZ IDÉN, mintegy 15 millió forint értékben korsze­rűsítik a kál-kápolnai vasút­állomás sínéit; s ugyanebből az összegből: kicserélik a Bél­apátfalvi Cementgyár belső vágányhálózatát. — 7 372 700 FORINT költség­vetési hitelt biztosít az Egri Járási Tanács a járás területén fennálló 28 általános iskola működéséhez. . — RÉDEI JENŐ, a hatvani Járás műszaki csoportjának vezetője, Csányban átadta a forgalomnak az újonnan léte­sített buszgarázst. A garázst a Csányi Községi Tanács a községfelhasználási alap fel­használásából építtette. A munkához az AKÖV is hoz­zájárult mintegy 40 ezer fo­rinttal, — FEBRUAR 15-én rendkí­vüli ülést tartott a megyei bé­kemozgalmi operatív bizottság. Az ülésen részt vettek a Me­gyei Tanács, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, a nő­tanács, a TIT, a Magyar Hon­védelmi Sportszövetség, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság, a MÉSZÖV és a KIOSZ me­gyei csoportjának képviselői. A részvevők megtárgyalták a kongói helyzetet. —i TEGNAP, szombaton este, az egri Bartók Béla téri IV-es számú iskola hetedikes és nyolcadikos tanulói vidám, jelmezes karnevállal búcsúz­tatták a farsangot. — A GYÖNGYÖSI MÁV Ki­térőgyártó Üzemi Vállalathoz különjáratú busszal tapaszta­latcserére érkeztek a csepeli Egyedi Szerszámgépgyár dol­gozói. Szakmunkások, mérnö­kök és adminisztratív dolgozók tanulmányozták a gyöngyösiek munkáját, s elmondták, hogy ők mit csinálnak másként. — EGEK F ARMOS legna­gyobb termelőszövetkezete az Űj Barázda Tsz. A zárszám­adás alkalmával készült ösz- szesítés szerint kiderült, hogy a szövetkezetben az egy tagra eső átlagkereset az elmúlt év­re meghaladja a 17 ezer 466 forintot. — MEGYÉNK termelőszö­vetkezetei jó munkát végeztek az elmúlt évben. Ezt bizonyítja az is, hogy az állam mintegy 25 millió forint kedvezményt nyújtott eredményes munkáju­kért szövetkezeteinknek. Csak a füzesabonyi Petőfi Termelő- szövetkezet másfél millió fo­rint hitelelengedésben része­sült 1960-ban. musora: Egerben délután három és este 7 ó: DALOL A TAVASZ Tamaőrsön este 7 órakor: Dul&zka asszony erkölcse Berzsenyi Dániel Derzsenyi Dániel, az egy- házashetyei nemesúrfi már az iskolás évek alatt is különös egyéniség volt a ma­ga nemében. Középiskolai ta­nulmányait korához képest elég későn kezdte, s még tűig tizenkilenc éves, amikor vég­leg elhagyja a soproni evangé­likus líceum falait. S mégis, a pár évi soproni tartózkodás kitörölhetetlen nyomokat ha­gyott lelkében. Nem csoda, hisz Sopronban ekkor már működött a nagyhírű és sza­bad gondolkodást sugárzó szervezet: a Soproni Magyar Társaság, amelynek olyan ve­zetője volt, mint a Kazinczy- barát Kiss János, a későbbi közismert költő. Bár Berzse­nyi nem volt az önképzőkör tagja, mégis innen, ennek könyvtárából merítette a fel­világosult eszmék szellemét. (Még Sopronból való távozása után is innen kapott könyve­ket.) Hazatérte után csakhamar megvált a szülői háztól; meg­nősült és a kemenesaljai Söm- jénbe költözött saját birtoká­ra. Minden bizonnyal itt adta fejét először komolyabban versírásra, bár első versei mintha diákos próbálkozások­ra mutatnának. Egy azonban bizonyos: a kemenesaljai ma­gányban leli meg igazi költői hangját, s válik a klasszikus formák avatott magyar műve­lőjévé. Ez pedig annak kö­szönhető, hogy „eredeti költő akart és mert lenni”. 1776-1838 C1 Iső ódái a császárt, a he- mességet, annak vitéz­ségét, hősiességét dicsérik, de olykor már feltűnik az ország kulturális elmaradottságának bírálata is. Az 1800-as esztendő bekö­szöntésével meg mintha telje­sen felhagyott volna a hasonló problémákkal, búcsút mond az ódáknak, s a falusi élet idilli­kus képéit veti papírra Hora­tius modorában. Ezzel a mo­dorral nem is igen szakít, csak úgy 1805 táján, amikor Napóleon és franciái már Bé­cset szorongatják. Ekkor is­mét visszatér az ódákhoz, s megszületnek e műfaj legmes­teribb Berzsenyi-darabjai. (A magyarokhoz II., Az ulmai ütközet, stb.). Azonban a má­sodik óda-korszak sem tart már soká, felismeri az udvar­hoz fűzött illúziók légszerűsé­gét s készül a leszámolásra. Almaim tűnnek, leesik szememről A csalárd fátyol, s az aranyvilágnak . Rózsaberkéből sivatag vadon kél Zordon időkkel, Hol csak a kölszín fedi a valóság Puszta országát bíbor állepelben. Ámde a bölcsek beható szemével Játszani nem mer. — olvassuk Barátimhoz I. c. versében. L” zután egyre jobban elszi- *-J getelődik annak ellené­re, hogy 1808 és 1810 között Kazinczyval nagyon jól meg­értik egymást. A nyelvi és verselési kérdésekben felme­rülő ellentétes vélemények EGRI VÖRÖS CSILLAG 19—20-án: Kenyér, szerelein, Andalúzia EGRI BRÖDY 3.9—20-án: Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN 19—20-án: A bíró GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 19—20: Dr. Faustot elvitte az ördög HATVANI VÖRÖS CSILLAG 19—20: Szép Lurette HATVANI KOSSUTH 19- én: Diplomácia, 6! 20- án: Nincs előadás HEVES 19-én: Az elvarázsolt herceg 2fl-án: Thomas Müntzer PETERVASÁRA 19- én: Bölcsődal 20- án: Nincs előadás FÜZESABONY 19—20: Hulot úr nyaral EGRI BÉKE 19—20: Fapados szerelem azonban csakhamar a jóvi­szony elhidegüléséhez vezet­nek. 1817-ben megjelenik az ismert Kölcsey-bírálat, amely végleg letöri a teljes magá­nosságban élő, de versei után a közép- és főnemesi udva-; rokban igen népszerű költőt. Ezen az áldatlan helyzeten csak a húszas évek közepén állt be változás, amikor tanul­mányaival ismét jelentkezik az irodalmi életben. Némi elégtételt jelentett számára és főként jogos megbecsülést, hogy 1830-ban elsők között vá­lasztották meg az akadémia tagjává. Ezután még 1833-ban jelentkezett ismert tanulmá­nyával (A magyarországi me­zei szorgalom némely akadá­lyairól), amelyben „ ... alap­jában véve ... megkerüli a jobbágyfelszabadítás szükség- szerűségét ...” pMete végén, a romantika térhódítása után végleg magára maradt, s ilyen „iro­dalmi elhagyatottságban” fe­jezte be életét az 1836-ik esz­tendőben, százhuszonöt - évvel ezelőtt. Lőkös István EUGENE scribe 1961. FEBRUAR 19., VASÁRNAP: ZSUZSANNA 100 éve, 1861. február 20-án halt meg EUGENE SCRIBE francia író. Munka társaival együtt mintegy 500 színdarabot és operaszöveget, re­gényt, novellát írt, amelyeket ko­rábban sokat játszottak és olvas­tak. Közülük a ma is színen levő Egy pohár víz aratott maradandó sikert. * 115 éve, 1846-ban e napon halt meg KISS JÁNOS író, a nyelvújí­tás lelkes híve. Műfordításai, filo­zófiai és esztétikai munkái mellett figyelemre méltó önéletrajza. * 10 éve, 1951-ben e napon halt meg ANDRE GIDE francia író, a modem francia irodalom vezető egyénisége. Művei közül sok je­lent meg magyarul is (Vatikán titkai, A tékozló fiú visszatér). 1947-ben Nobel-díjat kapott. * 100 éve, 1861-ben szüntették meg Oroszországban a jobbágy­rendszert, ettől számítjuk az oroszországi kapitalizmus kezdetét, * 1961. FEBRUAR 20., HÉTFŐ: ALADAR 75 évvel ezelőtt, 1886-ban e napon született KÜN BÉLA, a ma­gyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. * 115 évvel ezelőtt, 1846. február 20-án kezdődött meg a KRAK­KÓI FELKELÉS. A Demokratikus Társaság irányításával a felke­lők bevették Krakkót és ott nemzeti kormányt alakítottak, meg­hirdették a demokratikus jogokat, felhívták a népet a függetlenségi harcra. A felkelést az osztrák és egyéb külföldi csapatok leverték. Marx és Engels nagyra értékelte a felkelés politikai hatását. tltnfórum Kenyér, szerelem, Andalúzia Olasz - spanyol film Vittorio de Sica, ez a fárad­hatatlan és kiapadhatatlanul leleményes olasz filmszínész, a címben szereplő filmsorozat­nak csaknem kizárólagos hőse, olyan bravúrra vállalkozott ezekben a filmekben, ami — véleményünk szerint — meg­valósíthatatlan: egyetlen róká­ról a szemünk előtt akar le­húzni több bőrt. Hogy nem si­kerül a művészi ámítás, azt a legújabb alkotás is megmu­tatta. Énekel, vezényel, szövi apró szálait egy érdekesnek ígérke­ző mesének, búcsúzik és meg­érkezik, vitatkozik és pózol, de mintha ezek az önmagukban érdekesen és finoman meg­komponált, nem egyszer két­ségkívül mulattató jelenetek csak csillogó darabok marad­nának, nem tudnak egységgé, egyetlen hatássá alakulni. Bá­gyadtan csörgedez a film apró patakja és csak részben ka­punk kárpótlást a felvételek­ben, a nagyszerű tájképekben. Carmen Sevilla tempera­mentumos jelenség, nagyszerű­en táncol, énekel, de szerelmi jelenetei nem tudtak meggyőz­ni bennünket arról, hogy érzé­seit művészi formában tudja megeleveníteni. Violante, a há­zasságra vágyó asszony arcát már korábbról ismerjük. Dolo- rest, a férjre és szerelemre vágyó özvegyét Columbia Do- miguez alakítja. Vittoria de Sica nemcsak a főszerepet játszotta, de zenét is írt ebben a filmben, Alles- sandro Cicogninivel együtt. Sem az alakítás — bár részle­teiben itt-ott a nagy de Sica csillogott —, sem az általa irt zene nem kötötte le figyel­münket. Peppino szerepében Peppino de Filippo a neorealista filmek jellegzetes figuráját mutatta be. A filmet Javier Seto rendez­te. A vérszegény és az ismét­lésekbe bocsátkozó forgató­könyvírók meséjével nem ha­ladhatott sokra. (f. a.) HORVÁTH JÓZSEF: Gyurkó tovább heveskedett: — Ugyan! Szemináriumi du­ma ez, öreg. Az én órabérem akkor hat ötven, ha két kraj­cárért palotát építtetnek ve­lem, meg akkor is, ha egymil­lióért kecskeólat. Kulcsár Pista bácsi a vállára tette a kezét: — Ezt magad sem gondolod komolyan, Imre. Ugye, nem? — nézett rá szelíden. — Dühös vagy? Én is dühös vagyok, de tudom, kire-mire vagyok dü­hös. Például az emberek gyá­vaságára. Szaladhatsz oda, sen­ki sem mer felelősséget vállal­ni semmiért. Szerintem Szeren­csés Jani is rájött, hogy a II. csarnokot elrontjuk, de ahhoz már nincs bá­torsága, hogy leállítsa a mun­kát, kijavíttas­sa a terveket, és másképp folytassuk az építést. Mert az ilyesmi ké­nyelmetlen. Tudod te, hogy van ez? Azt mondja a fel- sőbbség: hát mi ez, baba­ruha, ha elron­tom, újra kez­dem? Ha meg ráhagyja az egészet, a ku­tya se szól ér­te semmit. Hát az ilyesmire én is dühös va­gyok. De hogy én mindezt szó nélkül hagy­jam? Vagy ta­lán a rend­szert hibáztassam? Az nem. Gyurkó elgondolkozott. Az öreg cigarettát sodort. — Mi van evvel a Szerencsés Janival, Pista bácsi? — kérdez­te végül Gyurkó tűnődve. — Az­előtt utálta az irodát, mindig itt sündörgött, most meg ki sem bújik onnét. (Folytatjuk.) (43.) Júlia asszony szalonjában egész délután és egész este bömbölt a zenegép. A lemeze­ket Wolfné szállította, aki ame­rikai csomagokból élt, s a fia minden csomagban küldött ne­ki néhány tánclemezt. Ezeket Szerencsésné bőkezűen megvá­sárolta. Bencsik tanár úr mind sű- rőbben fordult meg ebben a szalonban. Júlia csakhamar teljes odaadással viszonozta a tanár lobogó érzelmeit. Külö­nös viszony volt ez, nem holmi diákszerelem, s nem is egy el­szédített asszony önfeledt oda­adása. Júlia tudatában volt annak, hogy Bencsik az ő kegyeiből él. Sohasem tűrte el, hogy Ben­csik bármit is kezdeményez­zen. Ezt a jogot fenntartotta magának. Bencsik vére akkor gyűlt lángra, amikor Júlia asz- szony megkívánta. Eleinte nemegyszer megalázó vissza- utasítáisban volt része. Azt hit­te, ez az asszony pillanatnyi szeszélye csupán. De csakha­mar meg kellett értenie, hogy erről szó sincs. Júlia megvásá­rolta ezt csecsebecsét, amikor kedve szottyant rá. Végül is Bencsik nem lázadozott. Úgy fogta fel szerepét, mint egy különleges, kellemes és hasz­nos foglalkozást. Kulcsár Pista bácsi, az öreg építőmunkás, halkan bekopo­gott Rostás Mancika szobájá­ba. A titkárnő hosszan telefo­nált. Kulcsár kivárta a beszél­getés végét, s az osztályvezető ajtaja felé bökött: — Bent van Szerencsés elv­társ? — Bent, Kulcsár bácsi, de tárgyal. Nem lehet bemenni — rázta szőke fürtjeit Rostás Mancika. Kulcsár bácsi hangjában öre­ges indulat vibrált: — Harmadszor vagyok itt, elvtársnő, és Szerencsés elv­társ sohasem ér rá fogadni. Hogyan lehet az? — Ó, Kulcsár bácsi, ha tud­ná, mi megy itt! Szegény gaz­dámnak nincs megállása. Gyak­ran még az ebédjét is kutya­futtában kapja be. — Ha tudná, miért keresem, biztosan ráérne egy negyed­órára. — Nem megy, Kulcsár bácsi, semmi szín alatt sem megy. Maguknak olyankor kellene az ilyesmit elintézni, amikor Sze­rencsés elvtárs kimegy a mun­kálatokhoz. Ott elcsíphetik. Rostás Mancika az asztalon tett-vett, s nem láthatta, hogy Kulcsár bácsi szája széle meg­rándult erre a fogalmazásra. „Maguknak olyankor kellene az ilyesmit elintézni...” Va­gyis maguknak, közönséges munkásoknak. Mert az iroda nem erre való. Az irodában tárgyalni kell és értekezni. Hajaj! De nagyon érti már ez a lány. Vagy a gazdája is? Mancikát idegesítette, hogy Kulcsár bácsi nem mozdul, csak áll és töpreng. Pedig kel­lemetlen volna, ha Szerencsés osztályvezető gondolna egyet és csak úgy, mint más, szemé­lyesen kijönne a titkárnői szo­bába, s akkor Kulcsár bácsi láthatná, hogy dehogyis tár­gyal ő odabenn, nincs nála sen­ki, csak hát Mancika anyásko­dó gondossággal óvja őt a fá­radalmaktól, márpedig reggel látta, hogy fáradt és gondter­helt. El is határozta, hogy ma senkit sem enged be hozzá. — Óhajt még valamit, Kul­csár bácsi? — kérdezte immár türelmetlenül Mancika. — Nézze, kislány — keményí­tette meg a hangját Kulcsár bácsi —, én nem a magam ügyében jöttem Szerencsés elv­társhoz. Mostanában hiába vá­rok arra, hogy Szerencsés elv­társat elcsípem a munkánál, mert maga is tudja, hogy na­gyon ritkán jön le az irodájá­ból. Én azért jöttem, mert azt látom, hogy a II. csarnok re­noválása rosszul halad. Rossz volt a terv is és van ott olyan pocséklás, amilyet én még nem láttam. Hát kinek szóljak, ha nem Janinak, vagyis Szeren­csés elvtársnak? Neki sem jó az, ha elrontanak valamit, hi­szen ő is viseli a felelősséget érte! De hát... Kulcsár bácsi széttárja a kar­ját, aztán tétován, halkan el­köszönt Rostás Mancikától. Mancika örült, hogy végre el­megy. Pont ez hiányzik ma Sze­rencsés elvtársnak, hiszen úgyis milyen fáradt és gond­terhelt .. Legszívesebben meg­neki. Azt hiszem, már most is késő. De tudja mit, Pista bácsi. Ha nekik nem fontos, nekem még úgysem. — Ostoba beszéd! — korholta az öreg. — Nekem, neked, mindnyájunknak, igenis na­gyon fontos, hogy semmit se fuseráljunk el, s ne pocsékol­junk. ágyazna neki a bőr kanapén, de hát még félreértenék. Túl­áradó szeretettel gondolt a fő­nökére. Nincs is nála jobb fő­nök, aranyosabb ember ezen a világon! Mi egyéb is lehetne az ő titkárnőjének hivatása, mint­hogy megkönnyítse életét, ké­nyelemmel vegye körül, s ár- kon-bokron át kímélje az ide­geit? Kulcsár Pista bácsi vissza­ballagott a II. csarnok renová­lási munkálataihoz. Gyurkó Imre, a nyurga kőműves, kér­dőn pislogott rá. Kulcsár a fe­jét ingatta: — Tárgyal. Nem jutottam be hozzá. — Elég baj az, a szentségit

Next

/
Oldalképek
Tartalom