Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-06 / 5. szám

1961. január 6., péntek

NÉPÚJSÁG

5

A kétezredik esztendő

Méa ebben az évben:

Több. mint tízezer könyvtár — Az ország lakosságának mintegy 16 százaléka könyvtárlátogató — Huszonhárom művelődési autó járja a tanyavilágot

A legutóbbi statisztikák tanúsága szerint mind a tanácsi. mind a szakszervezeti könyvtárak tagjainak száma meghaladja a nyolcszázezret. A tanácsok kezelésében levő kölcsönzőket 855 863-an látogatják. Az ország lakosságának több mint tizenhat százaléka könyvtárlátogató.

A sok százezres olvasótábor 10 031 könyvtár között oszlik meg. Kiszámították, hogy hazánkban átlagosan minden 985 lakosra jut egy könyvtár. A hálózat azonban nem arányos. A városok külső negyedeinek és a tanyavilágnak lakói sokáig „mostohagyerekek” voltak. Az elmúlt években jelentősen javult a helyzet: 1958-ban üzembehelyezték a művelődési autókat, amelyeknek száma ma már eléri a huszonhármat. Ezek a gördülő könyvtárak bejárják a nehezen megközelíthető, kicsiny falvakat, a tanyákat, s hónapról hónapra felfrissített könyvgyűjteményt visznek magukkal. (MTI)

— NÉGYEZER állandó olvasója volt az elmúlt évben a Megyei Könyvtárnak, a város lakosságának mintegy tizenkét százaléka. Ebből a gyermekolvasók száma, 1200. ami a város általános iskolásai 26 százalékának felel meg. 1959-hez viszonyítva 600-al növekedett a könyvtár olvasóinak száma.

Eger város vízvezeték hálózatát háromzónás rendszerre építik ót

1960-ban készítették el Eger város vízvezetékhálózatának háromzónás rendszerre való áttervezését, s a tervek végrehajtására még ebben az évben sor kerül. Új fúrásokat is végeznek. Az első kút fúrását a Turista Szálló udvarán kezdik,

mivel a múlt év őszén ezeket a munkálatokat nem végezték el. A Turista Szálló udvarán bővizű forrásra akadtak a kutatók s most ennek a vizét akarják a város új, háromzónás rendszerű vízvezetókháló- zatába bekapcsolni.

Város, ahol „nem épül semmi"

MIKOR az autóbusz ablakából elénktűnt a Gyöngyös szélén épült háztömbök sokasága, az egyik útitársunk, aki Hatvanban lakik, keserűen jegyezte meg:

— Csak a mi szerencsétlen városunkban nem épül semmi, csak oda nem adnak pénzt.

Az utasok megkockáztattak néhány ellenvetést.

— De, hisz nem régen készültek el a „papagály”-házak.

— Hallom, a malmot is korszerűsítették Hatvanban — száll vitába egyre több útitárs.

— És a hidroglobus a cukorgyárnál?

— Meg a kórház?

Ütitársunkat azonban ezzel

nem lehetett meggyőzni, tovább erősítette cseppet sem helytálló véleményét és a végén olyannak festette Hatvant, hogy az ő elbeszélése után nem akadt volna vállalkozó szellemű ember, aki hatvani polgárnak merte volna magát vallani.

AKKOR, azon a beszélgetésen, akik csak felületesen, egykét látogatás alapján Ismerték

a várost, nem győzhették meg kesergő hatvani útitársukat, de a dolog nem hagyott nyugton; valóban olyan szerencsétlen lenne ez a város, valóban ennyire mostohán kezelnék, tényleg nem épül ott semmi?

A válasz, azt hiszem, megnyugtató lesz hatvani útitár- suhknak is, akinek mindnyájunknál jobban kellett volna ismerni, milyen kedvező változást hozott csak az 1960-as esztendő is városa életében, neki kellett volna becsülni leginkább azokat a létesítményeket, amelyek a város lakosságának szocális, kulturális igényeit hivató« kielégíteni.

Egy év nem nagy idő a város történetében. Mégis, ha csak az 1960-as évet vesszük alapul, láthatjuk, mennyit fejlődött, szépült 365 nap alatt, s mennyi hasznos dologgal örvendeztette meg lakóit.

. Hozzávetőleg 100 millió forintra tehető az az összeg, amelyet Hatvan városra „költöttek” az elmúlt évben. Százmillió forintból épültek lakóházak, járdák, vízvezetékek, ebből korszerűsítették a város kisebb-nagyobb üzemeit, és miként a tanács vezetői megállapították: ez az összeg a hatvani dolgozó emberek szükségleteinek jobb kielégítését szolgálta.

Ebben a 100 millióban benne van a hatvani lakosok által végzett társadalmi munka is, közel félmillió forint értékben.

Minden valószínűség szerint: panaszkodó útitársunk nem vette ki részét a várost szépítő munkából, hiszen akkor tudnia kellett volna, (mert akik ebben segítettek, tudják) mennyi pénzt adott államunk ahhoz, hogy megépüljön a szabadtéri színpad, amelyre több mint 300 ezer forintot költöttek, láthatta volnak, miként szaporodtak a járdák, a köves- utak (szintén jelentős összeggel szerepelnek a községfejlesztési tervben), s ha figyelemmel kísérte volna városának életét, fejlődését, minden bizonnyal nem ment volna el szótlanul amellett a tény mellett. hogy csak a város jobb vízellátására majdnem 10 mii- lió forintot költöttek az elmúlt évben.

TÁLÁN azt sem tartja lebecsülendő eredménynek, hogy abban a városban, „ahol semmi sem épül” 94 állami költségen épült lakás falait húzták fel, s ezek az építkezések több mint 13 millió forintba kerültek. Hatvani létére, minden bizonnyal észrevehette az új lakásoknál épített üzletet, s egy másikat, az új önkiszolgáló boltot is, amely szintén az 1960-as év „ajándéka”.

Sorolhatnánk még, hogy a város üzemei milyen jelentős összeggel bővültek, hogy csak a cukorgyárban 32 millió forint szolgálta a gyár jobb termelését. erőmű-telepet bővítettek, gépeket szereltek be. Vagy említsük a konzervgyárat, ahol a messzire látszó hidroglóbu- son kívül, amely több mint félmillió forintba került, raktárt építettek, vízvezetéket, lakást, gépszínt, hogy többet ne említsünk.

Igen nehéz lenne valamenynyi új épületet, amely 1960-ban épült, e cikkben felsorolni. Még nem is szóltunk a termelőszövetkezetek által felhúzott gazdasági épületekről, amelyek szintén több mint egymillió forint értéket képviselnek, s azokról a kisebb-nagyobb beruházásokról, amelyek, ha nem is kerültek millióba, de a hatvani lakosok jobb ellátását biztosítják. S itt, a felsorolás végén, feltétlenül meg kell említeni, hogy ezt a százmilliós összeget nem adókból és a hatvaniak által fizetett városfejlesztési hozzájárulásból sikerült előteremteni, hiszen ezek a bevételek elenyészően kicsik ehhez az óriási összeghez képest. A százmillió forintnak túlnyomó része állami hozzájárulásból adódott, s ha ilyen nagy arányú városfejlesztést saját erőből végeztek volna el a hatvaniak, úgy még a csecsemőknek is több mint 5000 forint hozzájárulást kellett volna fizetni.

TERMÉSZETESEN a hatvani munkások, dolgozó parasztok közvetett úton hozzájárultak ennék a Százmillió forintnak az előteremtéséhez, hiszen a népgazdaság vagyona valamennyiünk munkájából jön létre, s azok az emberek, akik sopánkodás helyett becsülettel kivették a részüket ennek a 100 millió forintnak a megteremtéséből, a nagyarányú városfejlesztési munkákból, azok értékelni Is tudják azt a kedvező változást, amely a város életében az elmúlt évben végbement.

Az autóbuszban lezajlott beszélgetéshez hozzáfűzve, szeretnénk remélni, hogy egyre többen lesznek, akik „sírás helyett” ez évben is azon igyekeznek, miként lehetne a rendelkezésre álló pénzt a legjobban hasznosítani, annak összegét nagyarányú társadalmi munkával növelni, amely a város fejlesztését, szépítését segíti elő. S talán ön is, kedves útitársunk, az autóbusz ablakából kitekintve, ha látja a Gyöngyösön épülő szép házsorokat, nem az jut eszébe, hogy „Hatvanban semmi sem épül”, hanem, figyelembe véve a tényeket, elismeri és becsüli azt a gyors ütemű, igen lényeges fejlődést, amely Hatvan városát is jellemzi.

Kovács Endre

Lányok a

Deák Máriával, Lőrinc? Évával és Czibulya Ágotával beszélgettünk a gyöngyöshalászi Kossuth Tsz-ről, akik szüleik mellett családtagként dolgoztak a szövetkezetben a nyáron.

Deák Marika büszkén dicsekszik munkája eredményével:

— Én 230 munkaegységet szereztem a kertészetben Édesanyámmal együtt kettőnknek megvan a négyszáz egységünk.

— Nekem is megvan a kétszáz, sőt valamivel több is — kontráz rá Lőrincz Éva, s ha már ketten nyilatkoztak, Czibulya Ágota sem hagyhatja magát:

— Ahogy én számoltam, a család 725 munkaegységéhez kétszázzal járultam hozzá a kertészetben végzett palántázással, kapálással, gyomlálás- sal, paprika-, paradicsom-szedéssel. — Aztán igazolásul, hogy nem hanyagságból maradt le társnői mögött, hozzáteszi: — de csak azért volt ennyi munkaegységem, mert én május végéig Pesten dolgoztam, csak akikor jöttem haza, s álltam munkába a tsz- nél.

— Hol dolgozott a fővárosban?

— A 16. Autóközlekedési Vállalatnál. Jó beosztásom volt, de mégis otthagytam.

— Miért?

— Még nem vagyok tizennyolc éves, hat órát dolgozhattam, s természetesen, ennek megfelelő bért kaptam. Hatszázötven forint fizetést pedig teljesen egyedül, szüleim segítsége nélkül nagyon nehéz volt jól beosztani, amikor csak az albérleti szoba ára kétszáz forint volt egy hónapra.

— S itthon jól érzi magát?

— Jól. Nem panaszkodhatott, mert mindenem megvan, legfeljebb csak a szórakozási lehetőség kevesebb, mint a fővárosban.

Ezt persze, nemcsak Ágota érzi így, hanem a többi lány is, Mária, Éva, s azok is, akik velük együtt ugyancsak a tsz- ben dolgoznak, számszerint még vagy tízen, csak most, ennél a beszélgetésnél nincsenek jelen. Gyöngyöshalászon eddig meglehetősen kevés alkalom volt a szórakozásra. Éva így mondja:

— .A mozin kívül máshová alig járhattunk. Bál is három— négy havonként volt mindösz- sze, s előadásokat is ritkán rendezett a KISZ. A „Majd a papa” bemutatása óta meg mintha megszűnt volna minden élet. Pedig ennek a zenés vígjátéknak nagy sikere volt. Tizenkétszer kellett előadnunk otthon és a környékbeli községekben.

— De ezután ez is másként lesz. A napokban megkezdték az új művelődési otthon műszaki átadását, s megszűnik a legnagyobb gond: a helyiséghiány.

A lehetőséget biztosan kihasználják majd a halászi fiatalok, ha már ennyire figyelik az új művelődési otthon állapotát, s tudják a műszaki átadás napját is. De addig?

— Ügy szórakozik mindenki, ahogy tud — válaszol Éva. Mi Ágotával esténként általában társasjátókozunk, olvasgatunk, kézimunkázunk, legtöbhnyire náluk.

így beszélnek a lányok, s közben tervezgetik a jövőt. A harmincöt holdas kertészet, amelyben dolgoztak, s a termelőszövetkezet többi földje is,

ts%-ben . • #

jó jövedelmet hoztak az elmúlt évben a Kossuth Tsz tagjainak. Egy munkaegység értéke 30—40 forint között lesz. Lehet tehát számolni, mire futja a keresetből, a munkaegységekből, hiszen rövidesen elérkezik a zárszámadás ideje.

— Én úgy állapodtam meg édesanyámmal, hogy nem kérek magamnak különösebbet abból, amit kerestem a tsz- ben, csak annyit, hogy úgy öltözködhessek, olyan ruhát vehessek magamnak, amilyen nekem tetszik. Bútor még nem kell, nem akarok férjhez menni — vallja Ágota, de két társnője más véleményen van.

— Én már meg akarom venni a bútort. Ki is néztük, milyet. De amellett ruházkodom is — mondja Éva.

— Most, Szilveszterre is, körülbelül ezer forintot költöttem magamra — s gyorsan elmondja, milyen ruhát, cipőt vett ebből az összegből.

Marika szintén eldicsekszik:

— Én pliszérozott szürke szoknyát, s fekete pulóvert vettem Szilveszterre.

S Ágota?

— Lila ruhát, s hozzá fekete körömcipőt. Ezeket gondoltam a legjobbnak ...

Egyik ruhadarabjuk sem régi fazonú, falusias, a legutolsó városi divat szerint készültek, ide, Gyöngyöshalászra, a három fiatal lánynak, meg a többieknek is, akik egy hajszálnyira sem maradnak el mögöttük. Van rá lehetőség, s miért ne lenne azoknak a fiataloknak, akik ezekért a szép ruhákért becsülettel meg is dolgoztak. Sőt, a bútorért .is, amit nemcsak Éva vesz, hanem már Marika is kinézett magának.

Ezért érzi jól magát, s nem kívánkozik el otthonról Ágota, Éva, Marika, meg a többi lány. Mindenük megvan, vagy ami még nincs, azt is megvásárolhatják maguknak szorgalmas munkájuk jövedelméből. Ezek közül ebben az évben is sok lekerül majd a „még hiányzó cikkek listájáról.”

Deák Marikánál méginkább, mert őt, jelenleg is foglalkoztatják a tsz-ben.

— A melegházakra kell gyékénytakarót készíteni — mondja. — Már hozzá is kezdtünk volna, csak az első nap, amikor már dolgozni akartunk) hideg volt a helyiség, mert nem volt kályha, hogy befűt- senek, s így hazamentünk — de biztosan ezen is segítenek rövidesen.

A többi lánynál meg azért) mert mint Lőrinc Éva mondjaj

— Januárban egy kicsit pihenünk, de aztán, februárban, ismét hozzákezdünk a munkához a kertészetben ...

S az idén is olyan szorgalmasan dolgoznak majd, mint az elmúlt esztendőben, mert melyik fiatalnak ne lenne évről évre újabb bevásárlás! gondja, terve? Olyat nem nagyon tudnának mutatni a gyöngyöshalászi lányok, de olyat sem, aki ha többet járhat szórakozni esténként, gyakrabban vehet részt társaival együtt vidám összejöveteleken, — amelyeken nemcsak nevetni, hanem tanulni, művelődni is lehet —, rosszabbul, kedvet- lenebbül végezné munkáját, mint annak előtte. Ennek biztosítására pedig rövidesen megnyílik az új művelődési ház, amelynek legalább úgy örülnek a gyöngyöshalászi fiatalok, mint a sok munkaegységnek, az értük járó szép pénznek, s a megvásárolt ruháknak, bútoroknak...

Weidinger László

„K alóriavadáss^-br igáéi a Mátravidéki Erőműben

Még az elmúlt évben brigádot alakítottak az Erőmű kiszistái, s elhatározták, hogy az üzem területén felülvizsgálják az energiafogyasztást. Munkájuk nem volt hiábavaló. A fiatalok üzemrészről üzemrészre járva kutatták fel, hogy

hol égnek fölöslegesen a villanyok, hol sok az önfogyasztás. Munkájuk eredményeként az első értékelésnél félmillió forintos energiamegtakarítást értek e! az üzemben, amely fél- százalékos önköltségcsökkentést jelent.

j\,j ostanában egyre több szó esik róla.

Mostanában egyre erősebb a hit bennem: megérem én azt az új századot. A huszonegyediket. Napról napra bizonyossággal menetelünk feléje. Az egykor felfoghatatlánnak vélt kétezredik év rohamos léptekkel közeledik, érett ésszel és tudással felfogott üzenete minden fiatalkori álomnál lenyű- gözőbb csodákat ígér.

Városokat, ahol villamosított a közlekedés, a járművek az utcák alatt futó nagyfrekvenciás áramú kábelekből kapják a hajtóanyagot, az energiát. Városokat, ahol föld alatt építik meg a pályaudvarokat, s alagutakban futnak a vasúti vonalak is. Az autókat kisugárzott energia hajtja majd. Nem lesz az utcákon benzinszag és por. Este mesterséges nap világít. Gépek segítik a tanulást. Százezer tonnás hajók száguldanak a tengerek mélyén, 50 000 lóerős atomhajtású mozdonyok robognak a teherszállítmányokkal. És a többi.

Megérem én ezeket az álomnál is lenyűgözőbb csodákat.

És ebben most már biztoß vagyok.

M ikor először olvastam a kommunista és munkáspártok moszkvai Felhívását — talán szerénytelenül hangzik —, bennem olyan érzések ébredtek, hogy öt világrész fog össze annak érdekében, hogy én ezt a kétezredik esztendőt megérhessem.

Vajon megengedhetö-e, hogy egy világtörténelmi jelentőségű, korunk legégetőbb kérdésére választ adó, az összes népeket foglalkoztató dokumentumokat ennyire egyéni módon, személyes közelségből vizsgáljak?

Meggyőződésem, hogy igen. Meggyőződésem, hogy a világ népeihez intézett felhívás hatalmas hordereje éppen abban van, hogy napjaink és az egész emberiség történetének legnagyobb jelentőségű kérdését ki- nek-kinek személyes ügyévé teszi. Az, amit a Békefelhívás tartalmaz, amire mozgósít, nemcsak politikai pártok, nemesik kormányok és államok ügye, nem egyszerűen a jelenlegi nemzetközi problémák egyike, hanem alfája és ómegája sorsunknak, vágyainknak, törekvéseinknek, emberségünknek. Meggyőződésem, hogy nem az jár el helytelenül, aki a Békefelhívást egybekapcsolja legszemélyesebb

gondolataival, ügyeivel, hanem az, aki nem így tekinti, aki nem ismeri fel ezt az összefüggést.

Pgy hete sincs, hogy szá■*“* zadunk a hetedik évtizedbe fordult. Üj naptár, új időszámítás, új rend és mérték szerint telik számunkra a perc, óra és a nap — másfél évtizede. Mi, a másfél évtized alatt, a népi hatalom éveiben — a szó legszorosabb értelmében — otthonná építettük ki hazánkat minden dolgozó ember számára. S otthonná vált számunkra a világnak szocialistává alakult része. Otthonunk a szocializmus. a béke, a munka, a jólét, az emberség társadalma. A történelem megállíthatatlan menete otthonná változtatta és változtatja milliók és milliók szülőföldjét a világ minden részén. Azok, akik egykor pénzük és fegyverük hatalmánál fogva, otthon mondták magúikat Ázsia. Afrika volt gyarmati országaiban, nem tudtak és a jövőben sem tudnak gátat vetni a jog szerinti otthonteremtők igaz küzdelmének. A Békefelhívás alapeszméje, hogy minden embernek otthona ez a Föld, és minden embernek éreznie kell benne az otthon nyugalmát és biztonságát. Ahogy a gyermek szemében a szülői ház küszöbén megtorpan és kívülreked minden, ami rossz, ami félelmetes, ami bajt- hozó, úgy kell kirekesztenünk Földünkről a legnagyobb rósz- szót — a háborút.

A gyermek felnő és meg- tanulja: a rossz elől megfutamodni nem lehet, a rosszat le kell küzdeni, ki kell irtani. A világnak még soha olyan érett lehetőségei, olyan hathatós eszközei nem álltak rendelkezésére az otthon legnagyobb ellenségének, a háborúnak és a háborús veszélynek megfutamítására és szétzúzására, mint napjainkban. Ha mindenki, akinek drága az otthona, összefog és együttes erővel küzd ellene — a háború elkerülhető.

Amikor én születtem, a gazdasági válságok hullámvölgyeiből, ki tudja hányadszor, kilábolt kapitalista világ virágzásának lármás idejét élte. Akkor az volt a legnagyobb csoda. Azóta a csodák is megváltoztak. Más csodák születtek. A szocialista világ elsőnek hatolt a kozmosz titkaiba. És a tudomány óriási hódításokat ígér az alkotó embernek. Elképzelni sem lehet nagyobb, értékesebb, gazdagabb kincseket

ígérő hódítást a béke biztosításánál.

A béke jótéteményeit miniden nép élvezné, és ha az általános és teljes leszerelésen keresztül sikerülne véglegesen biztosítani a békét a Földön, ezzel minden ország lakosságának életkörülményeit jelentős mértékben meg lehetne javítani. A béke nemcsak a legkövetkezetesebb védelmezőjének, a szocialista világrendnek az ügye. De az Is igaz, hogy a békés alkotó munka eredményei sehol oly teljesen, oly átfogóan nem mutatkoznak meg, mint a szocialista rend keretében. Minden békés esztendő hatalmasabbá változtatja ezt a rendet, amely minél erősebb, annál nagyobb mértékben képviseli a háború elkerülhetetlenségének legfőbb biztosítékát. A kétezredik esztendő beköszöntéséig nap mint nap szívós és kemény küzdelmet kell vívnunk a háború ellen. A Békefelhívás arra figyelmeztet, hogy ezt a harcot nem lehet abbahagyni, nem lehet elodázni, ezt a küzdelmet terveinkért, vágyainkért, álmainkért nem akkor kezdjük meg, amikor az emberi vágyak ellenségei már eloldották a békés otthonok lerombolására szánt halálos fegyvereket. Ezt a küzdelmet késedelem nélkül kell megkezdeni, még ma, azonnal. Az én kétezredik esztendőm, mindnyájunk jövőjének kulcsa, itt van századunk naptárának hatvanas éveiben.

A kétezredik esztendőt na- gyón várom. S talán ez megint szerénytelenségnek hat, — biztos vagyok benne, hogy a történelem Igazolja majd az Itt leírt sorokat. Mert a kétezredik esztendő az az idő, a halhatatlanságot rejti magában. Az emberiség boldogságának halhatatlanságát.

Pataky Dezső