Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-16 / 296. szám

NÉPÜJSAG I960, december 16., péntek Az Egri ITSK ökölvívói szombaton délután megkísérlik behozni az MPSC pontelőnyét A mérlegen : I960 Megyei labdarúgó-bajnokság HONVÉD KORVIN OTTÓ SE A megyéi labdarúgo-bajnokság küzdelmeiben 16 csapat vesz részt, az őszi idény befejeztével közülük a Honvéd Korvin Ottó SE csapata végzett az első helyen. A táblázat rá vonatkozó része így fest: 1. Honv. K. SE 15 ü 3 1 36:8 25 A népszerű verpeléti csapat tehát a megszerezhető pontok 83,3 száza­lékát szerezte meg, 11 győzelmet anatott, s csupán egyetlen egyszer szenvedett vereséget — ami igen 6zép teljesítménynek számít egy olyan mezőnyben, ahol két volt KB III-as csapat is szerepel! A csatárok 36 gólja azt jelenti, hogy egy-egy mérkőzésen átlago­san 2.4 gólt szereztek, s ennél jobb eredményt csak a petőfibányaiafk tudnak felmutatni. A védelem teljesítménye szinte lőO százalékosnak mondható, mert a lejátszott 15 mérkőzésen 8 gólt kapott a csapat, s ez mérkőzésen­ként mindössze 0,53 kapott gólt jelent. Ilyen teljesítményre évek óta nem volt példa a Heves megyei labdarúgó-bajnokságban! A verpe­létiek az elmúlt 15 forduló alatt a következő helyeket foglalták el a táblázaton: 8-9., 4.; 1., 1., 2.; 2.; 1., 1., 1., 2., 2., 2.. L, 1;; 1: Ez a számsor is aláhúzza a Hon­véd-csapat kitűnő szereplését. A csatárok gólképességére jel­lemző, hogy a 15 mérkőzés közül egyetlen egy sem akadt, amelyen a verpeléti ötösfogat tagjai ne vet­ték volna be az ellenfél hálóját. A csapat szereplésével természe­tesen a szurkolók is elégedetek voltak, amit azzal igyekeztek ked­venceik tudomására hozni, hogy minden hazai mérkőzésre jófor­mán megtöltötték a nézőteret. A verpelétiek 7 mérkőzést játszottak odahaza, s a mérkőzéseknek össze­sen 10 600 nézője volt, egy-egy mér­kőzésre tehát átlagosan több .mint 1500 néző jut! Ilyen nagy nézoátlaggal csak ki­tűnő teljesítményekre képes csapat rendelkezhet. Ezt a nézőátlagot egyébként egyetlen megyei csapat sem tudta még csak megközelíteni sem! A 36 lőtt gólon 7 játékos oszto­zott. A legeredményesebb góllö- vők: Lohner 14 (ezzel ő megyei I. osztály őszi ..gólkirálya”), Molnár 11. A gólok.közül kettő szabadrúgás­ból, három fejesből és egy 25 mé­teren túlról leadott lövésből esett. A verpelétiek hazai pályán elért teljesítménye is páratlan! Otthon: 1. Verpelét 7 7--------24:0 14 Ez az eredmény 100 százalékos! Idegenben: 2. Verpelét 8 4 3 1 12:8 11 Teljesítmény: 68,75 százalék. A Honvéd Korvin Ottó SE az őszi idényben mindössze 13 játé­kost szerepeltetett — s ez az össze­szokottság eredményezte, főleg a nagyszerű szereplést. Hét játékos szerepelt valamennyi mérkőzésen: Papp, Ács, Marosi, Sinkó, Rem- port, Lohner, Molnár II. Egy-egy mérkőzésen nem játszott Kiss és Gulyás. A csapat játékosai közül Papp, a kiváló kapuvédő érte el a legjobb teljesítményt, s ezzel a megyei I. osztályú bajnokság ,,őszi legjobb játékosa” címet is elnyerte. Telje­sítménye 106.4 százalék. A további sorrend: Lohner 92,3, Pető 90,3, Remport 89,9, Molnár II. 89,6, Sinkó 89,3, Ács 88,7, Kiss 88,6, Gulyás 88,2, Marosi 88,1. A csapat edzéseit Mészáros Ber­talan vezette. (szkocsovszky) Három gyöngyösi versenyző az ökölvívó válogatott keretekben Az ökölvívó szövetség a csapat- bajnokság befejezte után kijelölte az ökölvívó válogatott kereteket. A 29 tagú A kereten kívül 31 tagú utánpótlás keretet is létrehoztak. Az utánpótlás keretben helyet ka­pott a gyöngyösiek tehetséges ver­senyzője, Gácsi is. Az A válogatott, amely január 3-án kezdi meg kórós munkáját, tulajdonképpen a belgrádi Európa- bajnokságra készül. A kisváltósúlyban Pál (Újpest), Trimmel (Győr) mellett a gyön­gyösi Tóth I. is tagja a keretnek, míg középsúlyban Csiszár (Csepel), Wallenhoffér (Vasas Dinamó) és a gyöngyösi Borda alkotja a keretet. Pampuk ifjúsági válogatottba va­ló kerülése után mindez újabb el­ismerése Gyöngyös város ökölvívó sportjának! SERLEGTISZTÍTÁSHOZ NEM KELL ÁLLAMI SZUBVENCIÓ A nyugatnémet sporthatóságok rendeletüeg véget vetettek annak az évek óta tartó képtelen állapo­toknak, hogy a sportfogadásból eredő állami szubvenció egyrészét a sporctróíeák, serlegek tisztításá­ra fordítsák. Dr. Emmert állam­tanácsos kijelentette, hogy a „szub_ venciót a sporttevékenység elő­mozdítására, nem pedig ezüstsérle- gek tisztítására kell fordítani. Ha a sportklubok tagjaiból hiányzik a kellő lelkesedés ennek a munká­nak elvégzéséhez, akkor ezentúl nem ezüstserleg^ket, hanem cse­répedényeket fogunk jutalmul osz­tani’^. Ismeretes, hogy az Egri ITSK ökölvívó csapata az országos vi­déki csapatbajnokság döntőjében remek győzelmet aratott a tavalyi országos bajnok Kaposvári Dó­zsa együttese felett, s bejutott az országos döntőbe. ahol vasárnap Újpes­ten, a döntő el­ső találkozóján 14:8 arányú ve­reséget szenve­dett az MPSC csapatától. Egerben kévésén várták azt, hogy a fiatal, tapasztalatlan ököl­vívókból álló együttes túljut majd a Kaposvári Dózsa elleni akadá­lyon, annak legyőzése után azon­ban — mint ahogy azt mondani szokták — ,.megjött az étvágy” és az MPSC elleni mérkőzésen is na­gyon sokan sikert vártak. Vagy legalább is egészen szoros veresé­get. Az egri csapat ezen a találkozón is jól küzdött, s hogy 6 pontos ve­reséggel hagyta el az újpesti Ifjú­sági Ház kultúrtermében felállított szorítót, az főleg annak volt tulaj­donítható, hogy három tartalékkal volt kénytelen a mérkőzésre kiáll­ni. Pifk-ó ugyanis nem hozja sú­lyát, Serfőző edzéshiány miatt nem állt rendelkezésre, Vasst pedig egy­szerűen nem engedték el az Egri Bútorgyárban levő munkahelyéről! Újpesten nagyon érdekes mérkő­zést vívott egymással Lakatos és Zöllner. Az első menetben az egri fiú könnyelműen ment előre, bele­szaladt Zöllner, egy nagyerejű jobb­horgába, amelytől megroggyant és nyolcat számoltak rá. Szerencsére rögtön megszólalt a gong, s a nagy akaraterővel rendelkező Lakatos magához tért a szünetben. A má­sodik menetben fokozatosan át­vette a kezdeményezést, nagyerejű ütéseivel két ízben is padlóra küldte ellenfelét, akit a vezető bí­ró végül is Lakatos döntő fölénye címén leléptetett. Reméljük, Laka­tos levonja majd ebből a tanulsá­got: egy ökölvívónak . soha egyet­len másodpercre sem szabad köny- nyelművé válnia! A következő mérkőzésen az egri Nagy Pál hosszúkarú ellenfelet kapott az újpesti Lőrincz szemé­lyében. Nagy hősiesen küzdött, ez azonban nem volt elég, a techni­kailag is képzettebb újpesti fiú biztosan győzött. A nap legszebb mérkőzése a vá­logatott Cserge I. és az egri Pu- porka összecsapása volt. Az első menetben Puporkß szemmel látha­tóan „tisztelte” ellenfelét, utána azonban olyan küzdőerényeket csillogtatott meg, amilyent csak régen látott az újpesti közönség. A nézők tombolása közben óriási ütés-váltás folyt a két .ökölvívó kö­zött, s a szinte drámáinak mond­ható küzdelemből végül is a válo­gatott Cserge I. került ki győzte­sen — minimális pontkülönbséggel. Ezután kellett volna következnie Pifkónak, az ugyancsak válogatott kerettag Cserge II. ellen. Sajnos, az egri fiú „nem hozta súlyát”, s így a 1 tapasztalatlan, tartalék Ver- hovszky lépett szorítóba. Ennek el­lenére küzdőképességből jelesre vizsgázott a fiatal • egri ökölvívó, ezúttal is igazolta tehetségét, de a jóval képzettebb Csergével szem­ben alulmaradt. A Nyíri—Balogh mérkőzést főleg a győzniakarás jellemezte. A kö­zönség nagy ütés-váltásokat látha­tott, a technikailag képzettebb egri Nyíri remekül keresztbe verte Ba­logh támadásait és biztosan győ­zött. Mint fentebb említettük, az ed­zés nélküli Ser főző helyett a hosz- szúkarú Kovács lépett szorítóba Balogh II. ellen. Az egri csapat tartaléka nem ijedt meg ellenfélé­től és szépen keresztbe verte Ba­logh rohamozásait. Véleményünk szerint Kovács pontosabb ütéseivel — a második és harmadik menet­ben — a maga javára fordította' a mérkőzést, nem értünk tehát egyet azzal, hogy a bírák Balogh H-t hirdették ki győztesként. Ez a mérkőzés volt egyébként az egész küzdelem fordulópontja, mert ha itt Kovács győz, az MPSC csak minimális pontelőnnyel indul­hatott volna szombaton az egri visszavágón. A Stalmayer—Kosztolni találkozó nem sokáig tartott. Az egri fiú ugyan jól állta a sarat a válogatott Kosztolnival szemben, de mivel győzelmi reményei egyáltalán nem .voltak, edzője — félve egy esetle­ges sérüléstől — szorítóba dobta a törülközőt. Remek küzdelmet hozott a Fo­dor—Zöllner J. találkozó. Az erő­sebb testalkaú újpesti fiú az első menetben alaposap meglepte Fa** dort, de az egri ökölvívó kitűnő felkészültségére vall, hogy nem vesztette el lélekjelenlétét, az első menet végén egy kemény balegye­nessel padlóra küldte Zollnert, majd a második menetben jelentős fölényt harcolt ki. Egy pontos bal- horog-ütésétől Zollnerra rászámol* lak. s máris röpült a törülköző ... örvendetes Fodor magabiztos ököl­vívása, kitűnő formája. Sajnos, ezután mérkőzés nélkül jutott értékes két ponthoz az új­pesti Kárpáti, mert — mint f fentebb említettük — az egri Vasst nem en­gedték el munkahelyéről. Úgy vél­jük, ehhez nem is kell különösebb kommentárt hozzáfűznünk . .. A nehézsúlyúak viaskodása sem tartott sokáig. Az egri Erdélyi, aki­nek egyébként minden adottsága megvan ahhoz, hogy kitűnő nehéz­súlyú ökölvívó váljék belőle, meg­ijedt az állandóan rohamozó, erős testalkatú újpesti Tuharszkitól. Ahelyett, hogy ellépegetett volna a támadások elől, beállt verekedni, s ekkor Tuharszki többször is rávit­te a kötélre, végül is feladta a küzdelmet. Szombaton az eddigi legnagyobb feladat előtt állnak az Egri ITSK ökölvívói. Nem kisebb tétről, mint a magyar bajnokság megnyerésé­ről van szó. Az MPSC előnye elég tekintélyesnek látszik, s a papír­forma szerint ebben az évben va­lószínűleg Újpestre kerül az orszá­gos ifjúsági csapatbajnoki cím. Az egri fiúk azonban nagyon fogad- koznak: mindent elkövetnek, hogy szombaton behozzák az Újpesten .elszenvedett hátrányukat. Persze, sok minden függ majd a közönség szurkolásától is . . . Szerintünk nincs még veszve minden! Szeren­csés párosítás, jó erőnlét és nem utolsósorban, megfelelő küzdőké­pesség — és nem várt siker szü­lethet. A mérkőzés iránt, amely szom­baton délután 5 órakor kezdődik az egri Szakszervezeti Székház nagytermében, városszerte nagy az érdeklődés. (~dy) A KERESKEDELEM AJÁNLJA fff w Qfid9i03aB:iaaQ3K£;g>EBBBae!asus>">->*- Boámon BBnasöasBBErasHair *ocaptrjaafi*c«nsuEei5jsaBniisEMnfc. 5BHSESrtJín2HC3BSr3SSSIt0fca!!r.^- mBaBJünmuijfíaffacasf aiTíaEBair.i«i flffnsBirsuEoyp------------­SB UffiEOGU-'Otc * ESÍ\B!BBí!1IŰE __ eESaHWHE?JBHfn'i}B!nE> fStffflfcBNfgnLiaBast iBaBaiaBBOBaasBa ~nsas®s*&BBt . BunasaoaBSB ujjispy Baasso cBsuassEaear una^aasöss B8S<a8Sa35SSfc.á C80 S3 SEBÖSIB HtfiBi E*Etía9B#!iai2ISl GBHHBB/ÖRí---------­no anifttasei ."S222?!S££5S2SSí!!!5522!ía=5!!!;<«f3*||^. uieaaaauBBiiiaBiaaauBataitmnfl Karácsonyi szükségletét az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat árudáiban szerezze bel KARÁCSONYFA FÜGGELÉKEK nagy választékban: EDESSEGEK, CSOKOLÁDÉS ARUK, CUKORKÁK. MINŐSÉGI ITALÁRUK! SZAKBOLTJAINK: EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, PETÖFIBÁNYÁ EGERCSEHI V Éttermekben. italboltokban, csemege és élelmiszer üzletekben kérje az Állami Pincegazdaság kiváló minőségű I áj jellegű palackos és hordós borait » » Az Egri Önkiszolgáló Ajándékbolt karácsonyi és újévi ajándék slágerei: Német porcelán csipke-figura 60 Ft-tói Kínai váza 25, 40, 60 Ft Zenélő doboz 584 Ft Női neszesszer 190 Ft Finom, bőr levéltarca 200 Ft Porcelán, gyermek-figurák 30 Ft-tól „Semena” kisfilmes fényképezőgép 600 Ft Strassz-nyakék 75 és 80 Ft Cím: BAJCSY-ZSIL1NSZKY UTCA T9. (Vasíizlet mellett) ms. MBHB és &<ztóiMey*.íe$ kf/?u<.o-f*>roK. éVÁmA* eil40MSXS*SLVtiMY6V4e « ST 6 1 R » A SZÍN BÁNYÁSZATI Földkotró Vállalat V. eosédi üzemvezetősége bányaipari. vagy mélyépítőipari szakon végzett mérnököket és tech­nikusokat keres felvételre műszak­vezetői beosztásra. Fizetés meg­egyezés szerint. A flzétésen felül hűségjutalom, prémium, a család- fenntartóknak havonként illet­ményszén-juttatás. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal Ecséden a Szénbányászati Földkotró Vállalat üzemvezetőségénél. NAGYON szép műbútor ebédlő, esetleg 2 darabja, nagy kredence és' asztala külön is eladók. Budapest, V„ Néphadsereg ll 12. I; Dim­ka. (—) ♦♦♦♦♦ ♦ Olvasd! Terjeszd! a NÉPÚJSÁGOT Fenyőfa vásár Értesítjük a vásárló kö­zönséget, hogy a FENYŐFÁT EGERBEN az alábbi helyeken áru­sítjuk: Széchenyi u. 57, (udvarban.) Húsospiac (Állami Áruház játékpavilonjával szemben). Piactér (Maczky Valér utca). Az Kiárusítás 10-én kez­dődik és kérjük vásárló­inkat, hogy az ünnepek előtti torlódás elkerülése végett a fenyőfákat mi­nél előbb vásárolják meg. A lucfenyőnek 20 Ft métere. HEVES MEGYEI ÉLELMISZER KISKER V. j K0 VOLTOS, lMO-W-os váltóára­mu agregátor, motor nélkül, kifo* gástalan állapotban eladó, 1400 fon* dulat. Soltvadkert, Bocsikay u. 66, Tóth. (—) SÖTÉT dióháló, új, fizetési köny- iiyítéssel eladó. Újpest, Rózsa 47. (-) ___________________________ SÉ RVKÖTÖK, gyógy haskötők, lúdtalpbetétek. Kérjen díjtalan is- mertetőt. Horváth Imre, Bpest, V.j Néphadsereg tl 3. (Onszágház- nál). (—) PATTANÁSOS, mitesszer es arcot kikezelése, korszerű szépségápolás szövetkezetünk kozmetikájában Eger, Dobó tér 1. Telefon: 58-82; Értesítjük vásárlóinkat9 hogy december hó 18-án, Aranyvasárnap, ÉDESSÉGBOLTJAINK reggel 8 órától fél 1-ig délután 4 órától 6 óráig nyitva tartanak. Ugyancsak december 18-án FENYŐFAVÁSÁR reggel 7 órától 1 óráig, az elárusító helyeken. HEVES MEGYEI ÉLELMISZER KISKER V. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspar Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja* Felelős szerkesztő: Suha Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat; Felelős kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3; Telefon: 56-74. 56-78. Postafiók: 3 Gyöngyös, Köztársaság tér 15. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsiünszky utca 1; Telefon: 24-44. Postafiók: 23* Heves megyei Nyomda Vállalat; Eger, Bródy Sándor utca 4; Felelős vezető: Mandula ErnÄ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom