Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-10 / 291. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XI. évfolyam. 291. szám Ara 50 fillér 1960. december 10., szombat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ AUTOMATIZALÄS HAZÁNKBAN Adám Éva: VÖRÖS KERESZTES VEZETÖSÉGV ALASZTO TAGGYŰLÉS ISTENMEZEJÉN ★ KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK Suha Andor: ŐSZI KÉPESLAP ★ n magyar népi demokrácia, a párt és a nép összefogott ereje világraszóló győzelmei aratott — mondotta Kádár János országgyűlési zárszavában Befejezte munkáját az országgyűlés ülésszaka Az országgyűlés pénteki ülésén folytatta a mezőgazdaság helyzetéről és az előttünk álló feladatokról szóló beszámoló vitáját. Részt vett az ülésen Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla. Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, dr. Nezvál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sík Endre, Tausz János, Trautmann Rezső miniszterek. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a vitában először Papp Lajos szólalt fel. Papp Lajos képviselő a mezőgazdasági építkezések helyzetéről, problémáiról szólott. Boros Gergely, Békés megye országgyűlési képviselője, számadatokkal ismertette, hogyan hódított tért a megyében a nagyüzemi gazdálkodás, s mennyivel magasabbak voltak a termésátlagok a szövetkezeti gazdaságokban, mint az egyéni parcellákon, majd Lombos Ferenc, Győr-Sopron megyei képviselő ismertette az első termelőszövetkezeti megye eredményeit. Ezután szünet következett, majd Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Kádár János elvtárs beszéde Tisztelt országgyűlés! Képviselőtársaim! A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezése fejlődésünk jelenlegi szakaszában valamennyi belső kérdésünk közül a legnagyobb horderejű és minden tekintetben a fejlődés kulcsa. A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa megállapította, hogy a népköztársaság rendjének konszolidálása és megszilárdítása után rendszerünk további politikai erősítése mindinkább és döntően a soron levő gazdasági és kulturális feladatok helyes megoldásától függ. Ami a gazdasági fejlődést illeti: ismeretes, hogy a Központi Bizottság múlt év márciusi határozata nagy visszhangot keltett az országban. Munkások, parasztok, értelmiségiek százezrei, milliói tették magukévá azt a jelszót, hogy gyorsítsuk meg hazánkban a szocialista építést. Ennek eredményeképpen nagy lendületet vett az ipari termelés fejlesztése, a mezőgazdasági termelés fejlődésnek indult, előre haladtunk a közművelődésben, a művészeti és a tudományos élet területén is. Hároméves tervünk még nem fejeződött be. de az eddig ismert adatok szerint valószínű, hogy az ipari termelés növekedése meghaladja a 40 százalékot, a mezőgazdasági termelésé pedig a 12 százalékot. A beruházás lényegesen nagyobb volt a tervezettnél. Külön kiemelem a mezőgazdasági nagygépek beszerzésére fordított összegeket. Az ország gépállománya — a traktorok, kombájnok és más mezőgazdasági nagygépek száma — tavaly csaknem egynegyedével, az idén pedig több mint 30 százalékkal növekedett. Nem kérkedni akarok ezzel, csupán a fejlődés ütemét akarom érzékeltetni, hiszen aligha van ország amely egymást követő két esztendőben ilyen mértékben emelte volna a mezőgazdasági nagygépek számát. A terme’ésben. a beruházásban elért nagyarányú fejlődés együtt járt az életszínvonal megfelelő emelkedésével, önök tudják, hogy 1957 elején a dolgozók reálbére 14—16 százaikkal növekedett. Az utána következő időszak feladata volt, hogy ezt a reálbérnövekedést megfelelő termelőmunkával alátámasszuk. Teljes mértékben sikerült célunkat elérni, a tervezett hat százalék helyett kilenc százalékos az egy keresőre jutó reál béremelkedés. A jövedelem növekedését tükrözi a fogyasztás is: három év alatt 20 százalékkal növekedett. Ez pádig nem csekélység. Mindent egybevetve: ha az év végén összegezzük majd a hároméves terv eredményeit, megállapíthatjuk, hogy az ország nemcsak visszajutott a szocializmus építésének egyenes útjára, hanem újabb nagy lendületet vett hazánkban a szocialista építőmunka. A hároméves terv teljesítésével és túlteljesítésével a magyar népi demokrácia, a párt és a nép összefogott ereje világraszóló győzelmet aratott. Ezzel elértük másik célunkat, mely tudvalevőleg az volt, hogy új ötéves tervünkhöz magasabb és szilárdabb kiindulópontot, alapot teremtsünk. Népgazdaságunk mostani helyzete lehetővé teszi, hogy a jövő évben töretlenül haladjunk tovább előre. A jövő A korábbi elképzelések módosítását megköveteli az a másik — Központi Bizottságunk és kormányunk szerint igen pozitív — tényező is, hogy az elmúlt két esztendő alatt olyan ütemet vett a mezőgazdaság szocialista átalakulása. ami legszebb reményeinket is meghaladja. Az ötéves tervet tehát átdolgozzuk. Ehhez két-három hónap szükséges még. De az átdolgozott új ötéves terv — s ezt szeretném itt az országgyűlésnek és erről a helyről az egész dolgozó magyar népnek megmondani — a VII. kongresszuson elfogadott fő irányszámokon alapszik. Attól annyiban tér csak el, hogy valamennyi lényeges vonatkozásban magasabb célokat tűzünk ki, mint ahogy azt egy évi tervek kidolgozása befej e- | zéshez közeledik, s így a gyárait minden valószínűség szerint a legközelebbi hetekben megkapják jövő évi tervüket. Az ötéves terv egészével némiképpen más a helyzet, ötéves tervünket két évvel ezelőtt kezdtük kidolgozni. Közben olyan nemzetközi tárgyalásokat folytathattunk, amelyeknek eredményeképpen egy döntő vonatkozásban máris jobban állunk, mint bármely eddigi tervünk indulásakor. ötéves tervünkhöz több mint hetven százalékig biztosítottuk a nyersanyag- és energiaszükségletet és ami nem kevésbé fontos: , a megfelelő rendeléseket is. A terv egésze azonban még J nincs készen. Át kell dolgoz- [ ni. De pontpsan ellenkező okokból, mint amikről a Magyar Népköztársaság ellenségei beszélnek. Arról van szó, hogy amikor mi — némi óvatossággal — a hároméves terv időszakára az ipari termelésben évenként hat-hét, legfeljebb nyolcszázalékos fejlesztést terveztünk, a fejlődés pedig 11— 12—13 százalék, akkor nyilvánvaló, hogy évvel ezelőtt terveztük. (Nagy taps.) Kádár J^nos ezután a termelékenység alakulásáról és a normákról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a termelékenység a hároméves terv időszakában kedvezőbben alakult, mint az azt megelőző években, de növekedése valamivel alatta maradt annak az aránynak, amit három év alatt szerettünk volna elérni. Véleményem szerint — s ez nemcsak az én véleményem — két tényezőre vezethető ez vissza. Az egyik a normák nem helyes kezelése. Szeretném emlékeztetni, a tisztelt ország- gyűlést arra, hogy 1957 elején, amikor a Központi Bizottságunk és kormányunk kidolgozta gazdaságpolitikánk fő vonalait, elhatároztuk, hogy — figyelemmel mindarra a negatí- ! vumra is, amit az előző évek I gyakorlata mutatott — a nor- I mák megállapítása rál más ! módszert követünk, mint korábban. A normákat ugyanis a j világon mindenütt fejlesztik, s : ez így is lesz mindaddig, ! amíg szervezett emberi munka, termelő tevékenység lesz. Ezt azért mondom így, mert ellenségeink már megint hangoztatják: Íme, „újból jönnek i a normával”. A korábbi évek- | ben nálunk két-három, esetleg négyévenként kormányrendelettel, tehát az egész országban egys__.re egységesen rendez- J ték a normát. Ez egyik módja a normarendezésnek. Mi azonban úgy ítéltük meg, hogy ez a módszer nem helyes, nem le- : hét igazságos, mert ha három-, négyévenként az egész országban egyszerre, nagyjából azonos nívón rendezik a normákat, akkor ez óhatatlanul hátrányos lehet a dolgozók egyes kategóriájára. Mindenki tudja ugyanis, aki termeléssel foglalkozik, hogy a műszaki fejlődés nem egyszerre és nem azonos szinten jelentkezik az iparágak összességében. Ha tehát egyszerre, azonos szinten rendezik a normákat az egész országban, akkor az hátrányos lehet az olyan üzemben dolgozókra, ahol nem fejlődött arányosan a technika, vagy nem tartottak lépést a munkaszervezés korszerű követelményeivel. Ezért mi a normarendezés másik módját választottuk. Azt mondtuk, hogy a normarendezésnek folyamatosnak kell len- e. Tehát ha egy termelési ágazat vagy üzem — jobb munkaszervezéssel, vagy Szocialista hazánkban az élet viharos tempóban megy előre, és ez természetesen nagyobb lendületet kíván általában a dolgozó emberektől. Több fejtörést, gondolkodást és az új helyzethez való alkalmazkodást mindenkitől, smég inkább a vezetőktől. Vonatkozik ez elsősorban a gazdasági vezetőkre. Csaknem négy esztendő tapasztalata bizonyítja, hogy az általunk kidolgozott gazdasági irányelvek helyesek. Jól döntöttünk a megtermelt értékek elosztásáról, arról, hogy a megtermelt értékből mennyit fordítsunk a termelőerők fejlesztésére, mennyit fogyasztásra, s milyen iparágakban Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bízzák, képviselje és hajtsa végre kellő elvhűséggel és állhatatossággal. Más szavakkal úgy is mondhatnám, hogy emberi helytállást kell követelnünk. A kommunista elvhűség teljesen megfelel az emberi helytállás fogalmának: a tisztesség, az erkölcsi bátorság olyan fokát, a közérdek 1 új gépek beállításával — megteremti a gyorsabb, könnyebb és jobb munka feltételeit, akkor ott a normákat is rendezni kell. Ez az igazságos, helyes út. — A gyakorlatban azonban mindez nem ment úgy, Ahogy 1957-ben elhatároztuk. Miért nem? Gazdasági vezetőink egy részének gondolkozásában — talán az ellenforradalom egyik káros hatásaként — visszamaradt olyan ferde szemlélet, amely valamiféle népszerűtlen dolognak tekinti a normarendezést. Ezért nem módosították megfelelően a normákat olyan Iparágakban, illetve gyárakban, ahol pedig az elmúlt három évben korszerűsítették a munkaszervezést, a technológiát, vagy jobb nyersanyagot kaptak. — Most óva intjük a gazdasági vezetőket * mindenfajta kapkodástól, attól, hogy amolyan „dirr-durr bele” alapon egy-lrét hét alatt akarják megoldani mindazt, amit két- három esztendő alatt elmulasztottak. A szocialista építés és a dolgozó nép elemi érdeke, hogy ezt a kérdést az előttünk álló évben körül- tekinően és feltétlenül a dolgozókkal folyatott előzetes tanácskozások alapján oldjuk meg. — A másik tényező a gazdasági vezetés bizonyos nehézkessége. Állítom, hogy a mi gazdasági vezetésünk nem rossz. Lehetetlenség is volna az ellenkezőjét mondani, amikor a hároméves terv ilyen eredményeiről adhatunk számot. helyezzük el a beruházandó tőkét. Következetesen megvalósítottuk azt az egyik fő gazdaságpolitikai elvünket is, hogy a szocializmus építése együtt járjon a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Enélkül ugyanis nem lehet szocialista társadalmat építeni. Nem egészen következetes azonban a gazdaságpolitikai elvek érvényesítése a mindennapok gyakorlatában. Most ezt kell megkövetelnünk. — A gazdasági irányításban a vezetési módszerek felülvizsgálatán kívül — úgy gondolom — még egy nagyon fontos tennivaló van: olyan képviseletét követeli, amilyent ma szocialista hazánkban joggal várhatunk minden vezetőtől. Emberi helytállásra, kommunista elvhűségre van most szükség! Most mindezzel összefüggésben visszatérek a normákra. Ebben a kérdésben már három hónapja bizonyosfajta „szavaztatás” folyik az üzemekben: a dolgozók széles köbével vitatjuk meg. Nagyon jó j tapasztalatokat szereztünk. Ha megkérdezzük a dolgozókat, kell-e több termék, több iparcikk. több élelmiszer — feltétlenül azt mondják, hogy kellj Rövidítsük a munkaidőt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk. Mi is azt akarjuk — miként a szovjet dolgozók —, hogy mielőbb elérjük a hétórás munkaidőt. Akarjuk rendszeresen emelni az élet ínvonalat? Akarjuk és akarják a munkások is. De hogyan lehet rövidíteni a munkaidőt, hogyan lehet tovább emelni az életszínvonalat? Csak többtermeléssel, csak jobb és gazdaságosabb munkával! A normának nem az a célja, hogy mj a munkásoknak kellemetlenséget okozzunk, hanem az, hogy a munkásság, a dolgozó nép élete évről évre szépüljön, gazdagabb és jobb legyen. A kormány, illetőleg a kormány szervei az egész nép előtt vállalják a felelősséget, amikor kijelentjük, hogy a normákat rendszeresen módosítani, tökéletesíteni kell. Mi vállaljuk a felelősséget, amikor azt mondjuk, hogy ahol a munka feltételeit silcerült javítani — akár új technikával, vagy a munka jobb megszervezésével, akár például jobb nyersanyaggal — ott ezzel párhuzamosan a normákat is állandóan javítani kell. A helyi vezetőnek ugyanakkor vállalnia kell a kezdeményezést is és a felelősséget is annak eldöntéséért, hogy a saját üzemében mikor érkeze tt el a normák módosításának az ideje. Kádár János elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a népgazdaság általános fellendítésének számos feltétele adva van. Mindenekelőtt maga a szocialista rendszer, a párt és a nép ösz- szeforrottsága, a helyes gazdaságpolitika, valamint a tömegek öntudata, tettvágya. Ez hatalmas erő. A népgazdaság további gyorsabb fejlesztése alapvetően a mezőgazdasági termelés előrehaladásától függ. A számok azt mutatják, hogy míg az ipar termelése a fel- szabadulás előttinek három és félszerese, a mezőgazdasági termelés csupán 20—22 százalékkal nőtt. Ezért nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági termelés erőteljes fellendítése a népgazdaság általános fejlődésének és a nép élet- színvonala gyorsabb emelkedésének alapvető feltétele. — Az imperialisták és kiszolgálóik gyakran szemünkre vetik, hogy „a régi rendszerben Magyarország fél Európát (Folytatás a 3. oldalon.) a fejlődés üteme új helyzetet teremt az ötéves terv szempontjából. Gazdasági vezetésünk bizonyos javításra szorul erélyesebben követeljük meg a kommunista elvhűséget.
