Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-29 / 306. szám
9«0. december 29.. Csütörtök NÉPÚJSÁG s Gyilkosok Szabadlábon Néhány nappal ezelőtt e lap hasábjain ejtettünk szót az amerikai LIFE című magazin ttorijáról: Otto Eichman náci kos önvallomásáról. Ami- e sorok írója ama cikk vé- megemlítette, hogy nem- Eichman járt-kelt szabad ,on hosszú éveken keresztül, nem megszámolni is nehéz jlna azokat a nácikat, akik na Nyugat-Németországban vezető pozíciót élveznek, — jobbára a már ismert és tudott nevekre és egyáltalán nem misztikus megsejtésekre támaszkodott. Azóta csak néhány nap telt el, s itt fekszik az íróasztalon egy jószándékú nyugatnémet lap cikke, amely ezt a címet viseli: Schleswig Holstein barna krónikája." S ez a barna krónika Nyu- gat-Németország egyetlen tartományának nyüzsgő náci han- gvabolyáról rántja le a leplet. Nem lehet sem a cikket, sem a cikk következtetéseit felháborodás és meghökkenés nélkül olvasni, s nem lehet megszabadulni attól a gondolattól sem, hogy ez nem a véletlen műve, ez tudatos és tervszerű politika következménye, egyenes függvénye. 1939-ben a birodalmi igazságügy minisztérium nagytermében hirdette meg Hitler az eutánázia-programját, amely nem a halál-kínok az orvosetikába amúgy is ütköző „enyhítését" volt hivatva megoldani, hanem erre hivatkozva ezrek és tízezrek megsemmisítését megvalósítani. E program kihirdetésekor ott volt dr. Franz Schlegerberger profesz- szor, igazságügyi államtitkár is, aki az orvosok előtt kifejtette, hogy a Führer parancsa az „értéktelen élet elpusztítására nem ütközik törvénybe és az alkotmányba." E parancs és a professzor okfejtései alapján 18 hónap alatt 80 ezer embert öltek meg az eutánázia intézeteiben. Ezért és másért a professzor urat Nürnbergben életfogytiglani fegyházra ítélték, ahonnan már 1951-ben az amerikai főbiztos jóvoltából kegyelem után szabadult és attól a perctől kezdve havi 2849,08 márka nyugdíjat folyósították számára. A nyugdíjat ma is kapja, utóvégre megszolgált érte! Lautz, birodalmi főügyészt jól ismeri mindaz, aki még emlékszik a Hitler elleni merényletre. A merénylet részvevőit a birodalmi főügyész ítélte halálra, tisztek számára szokatlan módon, akasztást követelve, s arról sem feledkezett meg, hogy a kampóra akasztott áldozatok haláltusáját, magát az egész ítélet végrehajtását filmszalagra vegye. A főügyész egyébként a népbíróság működése alatt 393 esetben kért halálbüntetést. 1947-ben Nürnbergben Lautzot tízévi börtönre ítélték, de csak három évig ült, s már 1951. áprilisától havi 1692 márka nyugdíjat folyósított számára a nyugatnémet pénzügyminisztérium. A tiltakozások ellenére nyugdíjat má is kap, bár csökkentették az eredeti ösz- S2eget, de kapja, niert ó is megszolgált érte. Itt ván dr. Werner Hey de, az „ismert” és rettegett eutánázia professzor, volt SS dan- dárparancsnók, aki részese volt 70 ezer ember kivégzésének. A professzor ma is szá- badlábon él, éppúgy, mint dr. Herta Oberheuser, volt koncentrációs tábori orvosnő, alti a ravensbrücki női táborban végzett kísérleteket. A kísérletek eredményéről az ebbe belepusztuló százak és/ezrek tanúskodhatnának. Oberheu- sert mindezért 20 évi fegyházra ítélték, de már 1952-ben kegyelmet kapott, sőt, mint „késői hazatérő” pénzbeli kártalanítást is. A most 49 éves orvosnő egy klinikán helyezkedett el, s hiába próbáltak ellene eljárást indítani, Schleswig törvényszéke azzal utasította vissza, hogy „a koncentrációs táborokban elkövetett bűncselekmények büntetését már kimerítették ...” A tartományi törvényszék álláspontja akkor válhat teljesen érthetővé, ha megnézzük, vajon kik tartják kézben e tartomány vezetését. Elegendő erre — úgy gondolom — egyetlen név is, s e név: Heinz Reinefahrt, volt SS tábornok és Várső „védője”. A tábornok úr a velejéig reakciós, revansista Áttelepültek Pártja küldötteként 1958. szeptember 28-án bevonult a tartományi parlamentbe. Igaz, hogy Reinefahrt ellen eljárás 'folyt, mert „a varsói felkelés leverése alatt bűnrészese vált polgári személyek jogtalan tneggyilkolásá- nak”, de ez nem lehet akadály sót, ez volt az alap, amelyre pártja is épített és mint a példa igazolja, — teljes joggal. Minek sorolni tovább? Nevek és gyilkosok. Akik szabadon járnak-kelnek Nyugat-Németországban, politizálnak, hatalmi tényezők, állami nyugdíjat kapnak, bizalmat élveznek, pedig nevük mindenkor tízezrek halálának kegyetlenül tömör fogalma. Ezek az emberek, volt nácik, SS-ek, eutáná- zia-professzorok, saját kézzel is ölő gyilkosok irányítják ma a nyugatnémet kül- és belpolitikát, ezeket támogatja az amerikai hivatalos politika is. Nyugat-Németországban Ius- titiának nemcsak félszemét, de mindkettőt vakították meg, le is köpték, s aztán egyszerűen a mai „eutánázia-program” keretében el is pusztították. A gyilkosok természetesen nem felejtenek. De természetesen, mi sem. És mi vagyunk többen! Gyurkó Géza végki Árusít as Embertelen nyomorúság Szicíliában Nemrégiben a Danilo DolCi- féle szociális szervezet megbízásából egy Pampiglioni nevű római bakteriológus részletes beszámolót készített a nyugatszicíliai Palma di Montechiaro helységben uralkodó viszonyokról. Noha a szicíliai nyomor eléggé köztudomású az egész világon, Pampiglioni adatai mégis megrendítették aZ olasz közvéleményt. A bakteriológus 3402 személy, összesen 500 család életkörülményeit vizsgálta meg és megállapította, hogy 3952 darab aprójó- szággal és kisebb háziállattal, továbbá 662 szamárral, lóval és kecskével együtt 700 „lakó- helyiségben” laknak. A helyiségek egyharmadának nincsen ablaka. Az emberek fele írás- tudatlan, egyharmad részük beteg. Palma di Montechiaro 21 000 lakosának közel a fele napszámos, de évente legfeljebb 130 napon át talál munkát. A lakosság több mint 15 százaléka reumás, 16 százaléka maláriás. iWS1 A Daily Mirorr közli egyik olvasója levelét, aki nem mentes a jószívűségtől, sem az ötlettől. Szerinte minden börtöncelló- ba kanárimadarat kellene * helyezni, mert e kedves kis madár jelenléte sók gonosztevőt jobb élet- szemléletre indítana. A humanizmussal magam részéről a legteljesebb mértékben egyetértek, csak a kanári madarat nem érI tem. Miért né lehetne inkább egy beszélő papagályt elhelyezni a cellába, amely rendre csak ezt haj- gatná: „Gazember voltál. Bili... Javuh meg, Bili”. Esetleg szarkát, hogy mód legyen a megfelelő tapasztalatcserére, vagy még- inkább egy tyúkot, nely napi tojástermelésével kétségkívül hozzájárulna a börtönkoszt kalóriatartalmának kétségtelen megjavításához 4 lehetőségek korlátlanok, tessék élni vele! (—ó) Felfelé — mindig csak felfelé • • • Elfárasztotta szívét a bánya, Nem akart tudni róla, bár ezt juttatta eszébe a lakótelepi emelkedő, s mikor a „népes” ütközőit csattogtatva viszi le az altáróba egykori munkatársait — és ő nem mehet velük. A bányához jó fizikum, erős szív kell, — kevés az akarat. Sápi András petőfibányai vájár hiába akart bányász maradni. Hiába volt fiatal, nem omlaszthatta tovább a lignitet, nem ácsolhatta a gyantaszagú fenyőt, s nem Illeszthette a gépek olajos alkatrészeit. Az orvosok eltanácsolták a fizikai munkától. Nem fogadta pedig szívesen ezt a tanácsot. A föld mélyét megszerette, ragaszkodott a szikrázó villanymoz- domyhoz, az imbolygó fényű karbidlámpákhoz, a „népes” szűk lócáihoz, ahol mondattöredékek lebbentik a pislogó lángokat, de legfőképpen ragaszkodott az emberekhez, munkatársaihoz. A csákány azonban már nehéz volt számára, így gépkezelőnek tették. ö ennek csak azért örült, hogy lent lehetett a bányában. Aztán ennek is vége lett — nyugdíjba küldték. Sápi András kommunista vájár ezzel tétlenségre lett volna kárhoztatva, de csak lett volna, ha belenyugszik abba, hogy ő „nyugdíjas”. Ha a csákányt le is tette, nem szakadt el a bányától. Egykori munkahelyének kommunista pártcsoportját vezeti ma is. Arcán még ott látszik a bányavonta sápadtság. Még a betegséggel küzd. de percei, órái nem telnek nyugdíjasán. Mikor találkoztunk vele a pártcsoportvezetők értekezletén számolt be kétheti munkájáról, arról, hogy miként dolgozik a hat kommunistából Sugárhajtású motorok földi használatra Egy Ohio állambeli repülőgép- és motorgyár újabban J—57. típusú sugárhajtású motorokat alkalmaz a földgáz csővezetékekbe való pumpálásra. Az eljárás kidolgozói szerint a sugárhajtású motorokat más célokra is fel lehet használni az olaj- és petrokémiai Iparban, valamint az elektromos áramfejlesztésben, stb. A diesellel meghajtott egységekkel szemben a sugárhajtású gázturbinák előnye, hogy félannyiba kerülnek, fele annyi helyet foglalnak el, egyhatodá- val kisebb a súlyuk, könnyebben ellenőrizhetők és karban- tarthatók. — Hej! Pedig milyen jó üzlet volt ez valamikor! iiiiiiiiiiiiaHiii«iiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiluiuiiiiiiiiiiiiiiiiii«uiusuiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiniuiiiiiiiiiiiiiHliiluiiiiiiiuiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiitiiii,i!iiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiii]ii{aiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiieiiiiiiiiiii álló kis közösség, amelynek ügyeit intézi. Az értekezlet után beszélgetésre marasztaltuk. Szívesen vette. E beszélgetés megmutatta, menny} energia, akarat van ma is benne. Ahogy beszélt a pártról, a pártmunkáról, amely kitölti napjait, úgy éreztük — bár a nehéz fizikai munka kifárasztotta szívét —. az emberekhez, a párthoz, a bányához való szeretet* és hűsége mitsem csökkent e szívben. — A munkámról? Mint tudják, pártesoport bizalmi vagyok. Ez ad munkát bőven. Mert nálunk az a szokás, hogy a tagsági bélyeget mindenkinek a lakására viszi a bizalmi. S ha már ott vagyunk, beszélgetünk a bányáról, a világ eseményeiről. Nagyon jó az, ha az ember tanácsot adhat, segíthet, megoszthatja örömét, baját. Nemrégen Godó Józsefet látogattam meg. Nem ment munkába, gondoltam, elnézek hozzá, mi baja. Beteg volt. Dehát ki tudjon mindenről, ha nem a bizalmi? — kérdezi, s már arról beszélt, milyen alapos lelkiismeretességgel kell készülni a politikai oktatásra (előadó a marxizmus—leninizmus első évfolyamán), miként kell számot adni arról, hogy pártcsoportjának tagjai hogyan dolgoznak, tanulnak, és miként végzik pártmegbízatásukat. Miként a pártcsoport vezetője, úgy a többi hozzátartozó kommunista is részt kér a munkából. Kotrócz Dezső, a robusztus termetű párttitkárra és munkásőrre, Jakab József-. re, aki nem hagy szó nélkül; egyetlen marxista-ellenes nézetet sem. Rácz Árpád szak- szervezeti bizalmira és a többiekre is, Kovács Mihály. Palotai Antal népnevelőkre, mintha átragadt volna bizal- ■ mijük nagy hite, akarata, ten- nivágyása, olyan lelkiismeretességgel veszik ki részüket a társadalomnak oly fontos munkákból. S aki megfáradt szívével ott halad köztük, és sokszor előttük, osztatlan elismerésüket bírja. S nemcsak az övékét. Sápi András rokkant nyugdíjas vájár — aki erős elhatározással minél előbb fel altar gyógyulni, s újra elfoglalni helyét a bányában —, betegségé; idején is olyan elismerést vívott ki, amely bármely kommunista becsületére válna. Bár szívét elfárasztotta a bánya, e szívben nem fogyatkoztak az emberi érzések, s ha érzi is a hirtelen emelkedőket, mégis felfelé törekszik tudásban is, emberségben is. Mindig csak felfelé. Kommunista módra. Ebben találja élete értelmét, ezért becsülik társai, ezért becsülik mindazok, akik őt ismerik. Kovács Liidr® — Nyugodtan gyertek csali be, ti, vén kópék, a feleségem nincs itthon. Most itt az ideje hogy meglocsoljuk a torkunkat!” Péterke és három kis barátja ültek az asztalnál és azt próbálták, hogyan lehet snap- szot inni az építőkockákkal. — Most még iszunk egy pohárral! — mondta éppen a nagy Péter fia a házigazdái parancsot. A restelkedés kínos elvörösödése borította el .az apa arcát: „Mit játszanak ezek a gyerekek tulajdonképen?” „Magukfabrikálta játék ez, vagy valami, amit otthon vagy valahol másutt hallhattak” — volt a válasz. Wersel kisasszony kinyitotta az ajtót. „Ó, te máris itt vagy, apu, pedig mi most értekezletet játszunk.” „Gyere azonnal — a nagy Péternek most nagyon sürgős volt a távozás. Kínos ügy „Nekem valóban több felelősséggel kellene viselkednem a saját fiam iránt. Még egyszer ilyesmi nem fordulhat ele velem!” SOKAT GONDOLKOZOTT Péter, míg végül elhatározta; a legközelebbi alkalommal Pé- terkét elviszi a nagymamához, ha.;. Németből fordította: Farkas Andrés hogy hirtelen más témára térhessen át. „Kérem, figyelje csak, hogyan eszik Péterke! És egyébként is, nem mindig mond igazat. — Nem, nem, én nem tűrök semmiféle hamisságot!” Amint így elhangzottak a megjegyzések, megfogadta, hogy egy nevelési szakkönyvet elolvas és miután így lelkiismeretében megnyugodott, fiával együtt eltávozott az óvodából. Még észrevette, hogy az óvónénik, a bájos kisasszonyok, mosolyogva megnézték őt: „Kár, hogy mindig a feleségét küldi a szülői értekezletre!” ★ ESTE, MIKOR Péterkét az óvodából haza akarta vinni, így kérdezték Pétert: „Van egyáltalán Valami megbeszélnivaló, ami ránk, férfiakra tartozik?” — Ö, igen — volt a válasz valahonnan —, például az, hogy az apák miben és hogyan jelentenek példaképet gyerekeik számára. Péter éppen udvariasan nevetni akart és ezzel a nevetéssel hízelegni is, amikor a gyerekszobából meghallotta Péterke hangját: persze, néhány üveggel kell majd hoznom!” Péterke nagyon mulatságosnak találta a bácsikat, akik estefelé nagy hallózással megjöttek. Nézte őket, egészen tíz óráig, hogyan játsszák a tarokkot, aztán ágyba ment. Amikor a nagy Péter ellenőrizte őt, megállapította, hogy Péterke alszik. Ez két óra után lehetett. ★ Péterke értelmes fiúcska volt, mert a következő reggelen, amikor az ébresztőóra hiába csörgött apa fülénél, addig trombitált, amíg végre felébredt a nagy Péter. Péterkét nem zavarta az sem, hogy a nappali szoba olyan képet mutatott, mintha egy kisebb vihar száguldott volna benne végig. Gyakorlati érzéke kitűnő volt és azonnyomban elkezdett vasutat játszani az üres borosüvegekkel. ★ „Kissé fáradtnak látszik, Werner úr? Mégsem olyan egyszerű dolog azért egy háztartás vezetése — vagy igen?” Az óvónéni kérdése mintha faggató lett volna. Péter mormogott valami mentegetőzésfélét, egy „hosszabb ülésről”, Péter, a felnőtt biztonságával. A hármas részleg egyik ked- : vés titkárnője a villamoson éppen melléjük ült: — Nem is tudtam, hogy magának ilyen kedves fiacskája van? A részlegvezető is váratlanul az emberibb oldaláról mutatkozott be és a nagy Pétert megértette, mint olyan, alá szintén papa a maga módján. Az óvodában is minden igen kedves volt a nagy Péter számára. — Tulajdonképpen szamárság — gondolta Péter, a felnőtt —, hogy ő eddig mindig dühösen vonakodott attól, hogy Péterkét elhozza az óvodába. Ide nem egy apa elkíséri gyermekét! Nemcsak egyenjogúság van a világon — mint ahogyan azt Gerda unalomig hangoztatta —, hanem egyforma kötelezettség is. — Na, igen-igen, de most a legfontosabb, hogy ezen a három héten valahogy túl legyünk! ★ GERHARDOT, Horstot és Klaust felhívni — állt az előjegyzési naptárban. „Tipikus agglegény este!...” „Világos, hogy mi mindnyájan... izé...” „Péterke, ő majd alszik ..., na, ANYUKA háromheti időtartamra elutazott, hogy részt vegyen egy szakszervezeti tanfolyamon. Ez alkalommal a kicsi és a nagy Péter családi tanácskozásra ült össze: — „Nekünk nem kell nagynéni!” Ebben a kijelentésben a két férfi teljesen egyetértett. „Mindig ezek a teljesen lég- bőlkapott anyagi gondok!” „Igenis, én mindig pontosan fogom vinni Péterkét az óvodába!” „Igenis, Péterkét mindig idejében fogom lefektetni!” „Nem, én a hálószobában egyáltalán nem fogok dohányozni!” „Sőt, Péterke sem fog egyetlen alkalommal sem az én ágyamban aludni!” Az ötesztendős és nála in- nen-onnan harminc évvel idősebb Péter, az atya, így maradtak egyedül — anyu nélkül. — Reggel elviszlek az óvodába — így az öregebb -Péter. — Ragyogó, én meg megmutatom neked Wersel kisasz- szonyt — így a kisebbik. Az öregebb Péter ezután az éjjeli- szekrényen levő hamutartóban elnyomta cigarettáját és Péterbe odafeküdt az ágyba, az apjához és elaludtak, álmukban a pompás háromheti szabadságról álmodva mindketten. Néha a gondoknak akadnak előnyös oldalaik is, amikre az ember először nem is számíthat — állapította meg az első szabad reggelen az öregebb KÄTHE SCHULZ: Péterke papát játszik
