Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-28 / 305. szám

8ÉPÜJ6AG 1968, december 28., szerda úntM ASZTALITENISZ. ■ Eger város asztalitenisz csapat- bajnokságáért újabb mérkőzést ját­szottak, ezúttal az Egri Lendület együttese 10:6 arányban nyert a MÉK csapata ellen. A Lendület győzelmeit Balázs 3, Szűcsije 3, Pók-2 és dr. Sóvári 2 szerezek, míg a MÉK győzelmeit Nagy 3, Bóta 2 és Báder aratta. — Egyénileg Balázs, Szucsik és Nagy nyújtotta a legjobb teljesítményt. (Bardóczi) Záróra... A nyári sikerek, a sok-sok ver­őén y után, a természetjárók is pi­henni térnek a versenyzésben. Mielőtt azonban az aktív pihenő­nek szentelnék a telet, — a Mátra Klub versenyzői még egy utolsó rendezvénnyel búcsúztak el az óév­től. Páíosvörösmarttól északra, a Mátra egy kevésbé ismert, de cso­dálatos szépségű helyén rendeztek versenyt, amelyen 24 természetjáró vett részt, s a felnőttek, a nők, valamint a serdülők külön csopor­tokban mérték össze tudásukat, ör­vendetes a serdülő versenyzők ki­tűnő szereplése, ami arra enged következtetni, hogy a Mátra Klub természetjáró szakoszályában nagy gondot fordítanak az utánpótlás ■nevelésére. Ezzel a versennyel a Mátra Klub lezára az 1960. esztendőt. Ezek után gS'alog- és sítúrákkal, valamint minden csütörtökön este elméleti képzéssel készül az 1961. évi ver­senyekre. EREDMÉNYEK: Férfi felnőtt egyéni: i. Szerencsés Imre, 2. Gömbös Dezső, 3. Dr. Dörnbach Lajos. 'Nők (párban): 1. Bodonyi Kata- lin-Rónai Klára, 2. Berta Vera- Juhász Mária. Fiú serdülők (párban): 1. Juhász Balázs—Jónás Zoltán, 2. Tóth Daru Péter-Kosztya Gábor. A Mátra Klub versenyzői és tag­jai a megye valamennyi természet­járójának sporfcsikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánnak. 1 4z E. Vasas úszói sikeresen szerepeltek az ózdi úszóversenven Az év hagyományos utolsó úszó­versenyét ezúttal is az Ózdi Ko­hász SE úszószakosztálya rendezte, az ózdi 25 méteres fedett uszodá­ban. A Fiedler Ottó emlékére kiirt vándordíjas úszóversenyen sokan álltak rajthoz, a fővárosiak és a helybeliek mellett ott voltak az Egri Vasas úszói is. A legnépesebb gárdát a BVSC vonultatta fel, a kevesebb létszám­mal induló egriek igen értékes győzelmeket arattak, s néhány jó helyezést értek el. A pontverseny végeredményét nem számították ki, mert a fővá­rosi edzők a kiírástól eltérő módon akarták a verseny értékelését meg­ejteni, ami vitára adott okot, s ezért a versenybíróság úgy dön­tött, hogy az értékelést Budapes­ten ejti meg. 9 EREDMÉNYEK: 100 m férfi gyors: 1. Bodnár (Egri Vasas) 1:01, 2. Száll (BVSC) 1:01.6. 100 m férfi pillangó: 1. Bodúki (BVSC) 1:09,5, 2. Szepesi (E. Vasas) 1:11,4. 100 m férfi mell: 1. Aradi (Vasas) 1:16,9, 2. Korompai (BVSC) 1:17,5. 100 m férfi hát: 1. Bodóki (BVSC) 1:10,1, 2. Bodnár (E. Vasas) 1:12,5. 100 m női mellúszás: 1. Bobori (E. Vasas) 1:28, 2. Papp (Özd) 1:32,8. 100 m női gyors: l. Frank (E. Va­sas) 1:07,7, 2. Túróczi (BVSC) 1:15,4. WO -in női hát: i. Jacsó (BVSC) 1:18,2, 2. Frank (E. Vasas) 1:21,7. 100 772 ifj. leány mellúszás: 1. Ma­jor (BVSC) 1:31. 2. Oláh (E. Vasas) 1:32,1. 50 m gyermek fiú mellúszás: 1. Csikász (E. Vasas) 46,5, 2. Takács (BVSC) 46,7. Uszisportot kedvelők, figyelem! A Heves megyei Testnevelési és Sport Tanács, valamint a Heves megyei úszószövetség elnöksége 1961. április 24-től május 1-ig egy­hetes, bentlakásos gyakorló úszó- edzői, vízilabda edzői és úszómes­teri tanfolyamot rendez Egerben. A tanfolyamon részt vehet min­den úszni tudó, 18. életévét betöl­tött férfi és nő, akik a tanfolyam sikeres elvégzése után oklevelet kapnak. A már testnevelő tanári oklevél­lel rendelkezőknek csak vizsgát kell tenniök. A felhívás annál is inkább fon­tosabb, mivel az 1961. esztendőben, minden olyan helyen, ahol uszoda van, csak képesített úszómester vállalhat állást l A tanfolyam részvevői 50 forintot fizetnek tandíj hozzájárulás címén, Az UEFA a jövő évben, március 28. és április 10. között Portugáliá­ban lebonyolításra kerülő ifjúsági labdarúgó-tornájára, a nevezési határidőig a következő 19 ország jelentette be részvételét: Ausztria, Belgium. Bulgária, Ang­lia, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Len­gyelország, Románia, Spanyolor­szág, Törökország, Jugoszlávia, NDK, NSZK és Portugália. Csak röviden... — Magyarország jégkorong válo­gatottja Szófiában két mérkőzést játszott Bulgária válogatottjával, s mindkét mérkőzésen nagy gólará­nyú győzelmet aratott. Az első ta­lálkozón 7:1 (2:0, 1:0, 4:1), a máso­dikon 11:0 (5:0, 2:0, 4:0) arányban bizonyult jobbnak a magyar csa­pat. — A csehszlovák sportújságírók szavazása alapján Éva Bosakova az olimpiai bajnok tornásznő lett sporto­7597 óra — társadalmi munkában *- t X Aki az utóbbi időben Bélapát­1 falván járt és elvetődött a ( j sporttelep környékére is, meg- ) 2 lcpetéssel tapasztalta, hogy a J I labdarúgó-pálya milyen szépen I i karban van tartva, új kerítést ( 1 vontak a pálya köré, a talajt > 2 rostált salakkal töltötték fel, a y « labdarúgó pálya szomszédságá- J ( ban felépítettek egy 40x20 mé- I ) teres kézilabda-pályát, sőt a ré- ) 1 gi pálya fölötti részen új, kor- * • szerű labdarugó-pálya építését J ( kezdték meg. > J Ebben végeredményben nincs , { semmi különös, hiszen nemcsak i ( Bélapátfalván, hanem szerte az / c országban mindenütt találkoz- ) ' hatmik hasonló jelenségekkel, r 2 gombamódra szaporodnak és J r szépülnek sportlétesítményeink. / r amelyek biztosítékai a tömeg- 2 « sport kifejlődésének. ­j Csakhogy a bélapátfalviak a , r fent felsorolt munkákat társa- . I dalmi úton végezték el! A Bél- } í apátfalvi Cement- és Mészmű l í dolgozói, a labdarúgók, tenné- J I szetjáxók, asztaliteniszezők, ; sakkozók és tekézők a legna- 1 gyobb készséggel tettek eleget 1 l a társadalmi munkára való fel- J • hívásnak és lelkesen dolgoztak J \ nap mint nap, a munkálatok 1 : során közel 500 köbméter föl- I , det, 72 köbméter salakot moz- J # gattak meg! ! t A munkálatokban összesen j i $15 fö vett részt, s az általuk ) l elvégzett társadalmi munka ér- i r téke meghaladja az 50 ezer fo- I k rintot! \ \ Nagy lelkesedéssel segítették 1 5 az építkezést az üzem KISZ' í tagjai, az úttörőcsapatok tag- $ »ai, valamint az apró általános 2 Iskolás gyermekek is. A mozgó- I sftásból, a szervezésből pedig í az asztalitenisz, a sakk és a te- ) ke járási szövetség elnöksége 2 vette ki alaposan a részét. *■ A 7597 társadalmi munkában í eltöltött óra fényes bizonyítéka J annak, hogy Bélapátfalván sze- 2 rétik a sportot és azért az első * * szóra áldozatot is hajlandók j* | hozni. ( J Köszöntjük a bélapátfalvi tár- I i sadalmi munkásokat, akik — J l többek között — így járultak * \ hozzá a község sportéletének 3 ' további fejlődéséhez! I 1 az év legjobb csehszlovák lója. — A napokban ülésezett az olasz vívószövetség rendkívüli közgyűlé­se, amely megválasztotta az új el­nökséget. Egyhangú szavazás alap­ján Renzo Nostini, a volt kiváló versenyző lett az olasz vívószovet- ség új elnöke. — Chris von Saltza, az amerikai­ak legjobb gyorsúszónője február hónapban három versenyen talál­kozik majd Svédországban római legnagyobb ellenfelével, a 400 mé­teren ezüstérmet nyert Jane Ceder- qvist-el? — Nemzetközi labdarúgó ered­mények: Vorwaerst Berlin-—Wienna 4:3 (2:1), Berlin. Wiener AC—Máltai vegyes 4:2 (4:0), La Valletta, — Szerdán, csütörtökön nemzet­közi gyorskorcsolyázó versenyt rendeznek Budapesten; amelyen magyar, lengyel, osztrák és cseh­szlovák gyorskorcsolyázók indul­nak. A Népújság totó-tippjei I» hét: 1. Bologna.—Róma 1 X o 2. Catania—Bari 1 3. Lanerossi—Spai 1 4. Lazio—Atalanta 1 X 5. Lecco—Juventus X 2 6. Milan—Fioretina 1 7. Sampdoria—Padova 1 8. Torino—Inter. X 2 9. Udinese—Napoli 2 X 10. Lens—Angers 1 2 11. Rennes—Monaco X 2 12. Grenoble—Nimes Pótmérkőzések: 1 X 2 13. Troyes—Rouen 2 X 14. St. Etienne—St. Francais 1 15. Toulouse—Lyon 1 X 16. Le Havre—Nancy 1 8 ff" ( OS 7 6- 1 NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja; Felelős szerkesztő: Suha Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat; Felelős kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 56-74. 56-78. Postafiók: 33. Gyöngyös, Köztársaság tér 15; Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1*. Telefon: 24-44. Postafiók: 23; Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca 4. Felelős vezető: Mandula Ernő; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U Tii a vidéki hallgatók még 50 forinttal járulnak hozzá a szállás- és étke­zési költségekhez. Ezenkívül a hallgatók fedezik a kötelező jegy­zetek és kötelező oktatási könyvek árát is, ami körülbelül 15 forintra rúg. Jelentkezni lehet 1961. február 1-ig a Heves megyei Üszószövetség elnökségénél (Eger, Megyei TST, Megyei Tanácsház). A jelentkezésnek tartalmaznia kell a hallgató nevét, születési évét, pontos lakcímét, munkahelyét és iskolai végzettségét. A megyei TST és a megyei úszó­szövetség elnöksége ezúton is kéri a vízisportot kedvelők népes tábo­rát, hogxj ezekre a tanfolyamokra minél nagyobb számban jelentkez­zenek. Eisenhower költözködik Mint a DPA hírügynökség írja, Mamie Eisenhower máris megkezdte az elnöki család személyes ingóságainak átköl­töztetését Gettysburgba. A washingtoni elnöki palota egyébként teljesen berende­zett, úgyhogy az új elnökök legfeljebb egy-egy saját bútor­darabbal egészítik ki a beren­dezést. Eisenhower elnök sze­mélyes ingóságain kívül kizá­rólag az „elnöki széket” viszi magával a Fehér Házból. Eb­ben a karosszékben ült ugyan­is a kormány tanácskozásai al­kalmával. Amerikai hagyomá­nyok szerint ezt a karosszéket minden távozó elnöknek jogá­ban áll magával vinnie, a „kárt” a kormány száznégy dollár értékben megtéríti. Eisenhower egyébként iá je­lentette, hogy a Fehér Ház előtt gyors ütemben felépülő lelátó miatt — amely az új el­nök beiktatási ünnepségére ké­szül — úgy érzi magát, mint egy rab, aki a börtöncellából kitekintve figyeli az akasztófa ácsolását. Illemtudó oroszlán Egy afrikai kutató házaspár néhány évvel ezelőtt 3 hónapos nőstényoroszlánt talált, ame­lyet felneveltek. Amikor elér­kezett a párzás ideje, az orosz­lánt kiengedték az őserdőbe. Az oroszlán nemrég kölykeivel együtt átúszta a folyót, hogy meglátogassa „nevelőszüleit”, majd visszatért az őserdőbe. Hipnózis az iparban? Dr. Stephen Black, az angol egészségügyi kutatótanács tag­ja, a tudományos műszerek előállításának társaságában beszámolt arról, hogy a gépek kezelőszemélyzete hipnózis alatt jobban felfedezi a gépek és tudományos műszerek fo­gyatékosságait. Elmondta, hogy kísérletképpen három munkást állítottak egy újfajta komplex gép elé. Megmutatták nekik, miként kell kezeim a gépet és megkérdezték a véleményüket. A munkások csak néhány ál­talános megjegyzést tettek. Dr. Black ezután hipnotizálta őket és hipnózisban határozott /VIiért gyenge a hevesi járás labdarúgó-sportja ? A labdarúgás viszonylatában két­ségkívül a hevesi járás megyénk leggyengébb járása. Megyei I. osz­tályú csapata nincs, s járási szin­ten is olyan alacsony színvonalú bajnokság folyik, amire eddig rit­kán volt még példa. Csak a Hevesi MEDOSZ két együttese képvisel jó játékerőt, s szabályszerű MLSZ igazolással, is -- nem beszélve az orvosi igazolásról — ez a két MEDOSZ-csapat rendel­kezik. Az utánpótlás nincs rend­szeresen foglalkoztatva, s a járás abszolút gyenge labdarúgó sport­élete talán éppen erre vezethető vissza... A járási bajnoki mezőny gyenge­ségét mi sem bizonyítja jobban, mint ez a rövid kis táblázat: 1. Hevesi MEDOSZ I. 17 pont, 2. He­vesi MEDOSZ 11. 15 pont, 3. Káli Honvéd 10 pont (a Hevesi MEDOSZ H. versenyen kívül indult)... Mi lehet az oka a labdarúgó- sport teljes visszaesésének? Elsősorban a sportköri vezetők érdektelensége. Az őszi idény fo­lyamán sokszor egészen komoly­talan jelleget öltött a járási baj­nokság, nem egy csapat maradt távol idegenbeli bajnoki mérkőzé­sétől, arra való hivatkozással, hogy azon a napon éppen búcsú volt a községükben! Ilyen „búcsús” csa­patok közé tartozik az átányi és a pélyi együttes ... A másik nagy baj az, hogy a sportkörök vezetői egyszerűen fittyet hánynak a járási TST ki­írásainak, felszólításainak, s még arra sem voltak hajlandók, hogy a labdarúgó játékosok igazolásait ér­vényesítsék! Az pedig mindennek a teteje, hogy sok sportköri vezető az orvosi igazolást csak hírből ismeri. Ilyen nehéz körülmények között tehát elképzelhető, hogy a járási labdarúgó szövetség níilyen gon­dokkal küzd. —. Ha ragaszkodnánk a szabály- szerű igazolásokhoz, akkor csak két—három csapat maradna a baj­nokságban — mondotta legutóbb Nagy Ferenc, a szövetség elnöke —, mi azonban kénytelenek vagyunk elnézni a sportkörök hibáit, mert különben a falvakban, ahol jófor­mán csak a labdarúgást ismerik, teljesen meghalna a sportélet. A harmadik hiba, amiről szól­nunk keli: Nagy Ferencnek kevés segítőtársa van, pedig sok lelkes társadalmi aktívára volna szükség ahhoz, hogy a hevesi járás labda­rúgó vonalon is elfoglalja méltó helyét a megye többi járásai kö­zött. Már most felhívjuk a figyelmet az év eleji sport-vezetőségválasztá- sok jelentőségére. A sportkörök­nek olyan vezetőséget kell válasz­tani, amely képes a feladatok ellá­tására. Ha a többi járásokban rendben mennek a dolgok, — a he­vesi járásban is meg lehet ugyan­ezt csinálni! *• váry « javaslatokat tettek bizonyos alkatrészek megváltoztatására. Dr. Black véleménye szerint hipnózis alatt az emberekben megszűnnek a gátlások és sza­badabban beszélnek. Nem fél­nek attól, hogy miként reagál­nak mások a bírálatukra és nem ébred fel bennük a gon­dolat, hogy a szakértők, akik tervezték a gépet, „úgyis job­ban tudják, hogy mi a helyes”. Rét érdekesség IONESCO FELLÉP EGT KOLLÉGA DARABJÁBAN Eugene Ionesco, a román szár­mazású francia színpadi szer­ző Párizsban rövidesen mint színész is bemutatkozik a kö­zönségnek. A Theatre Dutece- ben eljátssza Ames Kenan iz­raeli szerző „Az oroszlán*’ című színdarabjának egyik szerepét. AZ ELEKTROMOS ENERGIA VEZETÉK NÉLKÜLI TOVÁB­BÍTÁSÁNAK PROBLÉMÁJA Az Ukrán Tudományos Aka­démia mellett működő rádió- technikai intézet munkatársait jelenleg az elektromos energia vezeték nélküli, rádióhullá­mok segítségével történő to­vábbítása foglalkoztatja. A kérdés megoldása sok millió tonna színesfémet szabadítana fel, amelyekből ez idő szerint a vezetékeket készítik. Ezen­kívül lehetővé tenné az elekt­romos traktoroknak a mezei munkában való széleskörű felhasználását. Télre bőrkesztyűt! PATTANASOS, mitesiszeres arcok kikezelése, korszerű szépségápolás szövetkezetünk kozmetikájában, Eger, Dobó tér 1. Telefon: 58-82. SAJÄT nevelésű dán kan eladó, vagy hízóért elcserélném. A kan egyéves. Erdélyi Gyula, Felsőtár- kány, 179. szám. Itez-tag. NAGY gyakorlattal rendelkező könyvelő munkahelyet változtatna. Cím a Kiadóhivatalban. (—) KÜLFÖLDI pianínó sürgősen el­adó. Budapest, V.; Vigyázó U; 6. Török. 316-416. (—) PRÍMA állapotban levő angol kis­kocsi igényesnek eladó. Érdeklőd­ni: Bp. 220-076. <—) Olvasd! Terieszd! a NÉPÚJSÁGOT Szilveszterezzen az újonnan megnyíló Gyöngyi>8i Mátra Étteremben Asztal biztosítás a Mátyás király utcai bejáratnál, a Sörözőben. Női béleletlen, sertésbőr- kesztyű 54,20— 90,20 Ft-igr, Női bélelt sertésbőr­kesztyű 95,80—124 Ft-igr. Férfj béleletlen, sertésbőr­kesztyű 62,80—107,40 Ft-ig. Férfi bélelt, sertésbőr­kesztyű 108.30—156,40 Ft-igr. KISLAKÁSOK ÉPÍTÉSÉT, TATAROZÁSÁT, festő-, asztalos-, bádogos-, lakatos- és villanyszerelő-munkák elkészítését a lakosság részére HATÁRIDŐRE VÁLLALJA HATVAN ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ KTSZ, HATVAN, Horváth M. út 9. Telefon: 16-20. WÉejen szaktanácsot ar. Állami Biztosít» fcéraetfeljigyeléjetok Figyelem ! Figyelem! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! Sertéslartők! Olyan sertéshizlalási szerződésre, amelyet 1961. évi januártól októberig történő átadásr? kötnek, vagy kötöttek az Állatforgalmi Vállalattal, as állam minden darab sertés után 1,50 q ssem es takarmányt ad készpénzért, az állami eladási áron. Kukorica eseté­ben 215 forint mázsánként. A takarmányutalványok már december elején be­válthatók a községenként meghirdetett napokon a Terményforgalmi Vállalat telepein. Akik eddig szerződtek hízott sertésre, 1961. évi átadásra, szintén megkaphatják az 1,50 mázsa takarmányt darabonként, csak írásban kell ezt kérni az Allatforgalmi Vállalat járási kirendeltségétől. Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és a járási kirendeltségek adnak. SZOLNOK— HEVES MEGYE! ALLATFORGALMI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom