Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-03 / 285. szám
1 NEPÜJSAG 1%0. december 3., szombat A KISZ-élet hírei A társadalom hasznára A Gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Válllalat fiataljai arról ismertek, hogy szívesen vesznek részt a társadalom hasznát szolgáló munkában, akár termelőszövetkezetek segítéséről, községfejlesztésről, akár üzemük csinosításáról légyen szó. Miután a nyáron aratásban segítettek, üzemüket parkosították, őszre már 9000 óra társadalmi munkával dicsekedhettek. ami a többi üzemek fiataljainak eredményeihez v->est igen jónak mondható. Élen a munkában, élen a tanulásban Ez a jelszava a Mátravidéki Erőmű lószistáinak. Ennek megfelelően végzik munkájukat. most, mikor megnöveke- dett feladatok várnak a villamosipari dolgozókra. Ifjúsági őrjáratokat szerveznek. amelyek tagjai a takarékosságra hívják fel a do’gozók figyelmét, felkutatják az elfekvő anyagokat, s azzal, hogy vigyáznak, nehogy üresen járjanak az elektromotorok, s ne égjen feleslegesen egyetlen lámpa sem, az eddigi 10 százalékról 8,6 százalékra csökkentik az Erőmű áramfogyasztását. Ami a tanulást illeti, még számottevőbb eredménnyel dicsekedhetnek. A fiatalok közül igen sokan határozták el, hogy megszervezik a második szakmához is a képesítést, 95 százalékuk részt vesz a politikai oktatásban, többen tanulnak technikumokon. egyetemen, különböző szakmai tanfolyamokon, iskolákon. Ahogy Szabó László fiatal mérnök mondotta, arra törekednek, hogy a VII. kongresszus szellemében dolgozzon minden fiatal a Mátravidéki Erőműben. Ahogy eredményeiket látjuk, nem lehet kétséges, sikerül ezt a szellemet meghonosítani. Várják az ifi vezetőket Az utóbbi időben igen szépen fejlődik a KISZ-szervezetek és az úttörőmozgalom kapcsolata. A megyében több mint ezer úttörő végzi munkáját, de még újabb és újabb fiatalok jelentkezését várják az úttörőcsapatok, akik segítenének a pajtások nevelésében, személyes, jó pé dójukkal ösztönöznék lelki- ismeretesebb tanulásra az úttörőket. Bebizonyosodott, hogy azoknál az úttörőcsapatoknál, ahol kiszista ifivezetők dolgoznak, sokkal eredményesebben halad a munka. Megyeszerte még több mint ezer kiszista ifivezetőt várnak az úttörőcsapatok. Ezernyi kiszistának ad ez „munkaalkalmat”, hogy bebizonyíthassa: ifjú kommunistához méltóan akarja kivenni részét a fiata’ok neveléséből a társadalom haladását elősegítő munkákból. Ateista propaganda Megyénk középiskolái közül — ezt nyugodt lelkiismerettel ki lehet jelenteni — az Egri Alpári Gyula Közgazdasági TechIz ENSZ-közgyülés csütörtökön folytatta a gyarmati kérdés vitáját Jugoszlávia határozati javaslatát. egyhangúlag elfogadták. Az ENSZ-közgyülés politikai bizottsága csütörtökön folytatta a leszerelési vitát NEW YORK (MTI): Az ENSZ-közgyülés politikai bizottsága csütörtökön folytatta a leszerelési vitát. Nesbitt kanadai küldött felszólalásában arról beszélt, hogy a nukleáris kísérletek szüneteltetése kormánya nézete szerint önmagában véve nem leszerelési intézkedés. Hozzátette azonban, hogy a kísérletek felfüggesztése jelentékenyen javítaná a nemzetközi légkört. Schurmann holland küldött néhány szóban a genfi atomértekezletről emlékezett meg és kifejezte reményét, hogy a tárgyalások sikerrel járnak. Ezt követően öt afrikai ország, Ghana, Guinea, Etiópia, a Mali Köztársaság és Marokkó közös határozati javaslatot terjesztett be, amelyben felszólít minden államot, hogy Afrikában ne hajtson végre nukleáris kísérleti robbantást. A határozati javaslat sürgeti azt is, hogy Afrikában szüntessék meg a katonai támaszpontokat és a rakétakilövő bázisokat, Afrikát nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. Mint a Reuter megjegyzi, az öt afrikai állam határozati javaslata megtiltaná, hogy Francia- ország a Szaharában atomkísérleteket végezzen. A bizottság nem tudott megegyezni abban, milyen sorrendben szavazzanak a beterjesztett határozati javaslatokról. Ezért az ülést elnapolták, a küldöttek legközelebb hétfőn ülnek ismét össze. KAIRÓ: Az AP jelentése szerint BeU kaszem, a szabad algériai kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere, csütörtökön New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ- közgyúlés december 5-én kezdődő algériai vitájában. (MTI) NEW YORK (TASZSZ): Az ENSZ-közgyülés immár negyedik napja folytatja a heves vitát a gyarmati rendszer megszüntetésére előterjesztett szovjet nyilatkozat-tervezetről. A csütörtöki ülésen elsőnek U Than burmai küldött szólalt fel, hangsúlyozta, hogy az úgynevezett nyugati civilizációt imperialista módszerekkel, a leigázott népek kirablása útján terjesztették a gyarmatokon. Figvelmeztette a gyarmattartó hatalmakat, hogy a függő területek felszabadításának további halogatása a nemzeti felszabadító harc fokozódását vonja maga után. Ezután Honduras képviselője saját határozati javaslatot nyújtott be, amely a gyarmat- tartók érdekeit szolgálja. Javasolja, hogy Afrika, Ázsia, La- tin-Amerika egy-egy képviselőjéből, valamint a gyarmat- tartó országok képviselőjéből alakítsanak öttagú bizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy tanulmányozza a gyarmati rendszer problémáit és meghatározza a függetlenné válás feltételeit. Megjegyzendő, hogy a nyugati hatalmak már több ízben folyamodtak hasonló módszerhez, amikor zsákutcába akarták vinni egy időszerű probléma megoldását. Jói lia képviselője ismertette a nemzeti felszabadító mozgalom arányait és hangsúlyozta, hogy most milliók tekintete fordul az ENSZ felé, várva e nemzetközi szervezet ítéletét. A pakisztáni küldött a szovjet nyilatkozat-tervezetről szólva kijelentette, hogy az egész világ „hálás lehet Hruscsov úrnak az emberiségről való gondoskodásáért”. Az ülés a perui küldött felszólalásával ért véget. Befejeződött az ENSZ-ben a földreform vitája Az ENSZ-közgyúlés gazdasági és pénzügyi bizottsága csütörtökön befejezte annak a határozati javaslatnak vitáját, amelyet Bolívia, Ghana, Irak, Kuba, az EAK és Jugoszlávia terjesztett be a földreform kérdéséről. A határozati javaslat megállapítja, hogy a földreform a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egyik alapfeltétele, s javasolja az ENSZ főtitMAURITÁNIA FÜGGETLEN 1960. november 28-án Mauritánia Iszlám Köztársaság a független államok sorába lépett. Az új állam az afrikai kontinens 16. állama, amely 1960-ban nyerte el függetlenségét. Területe kereken 1 millió négyzetkilométer, lakóinak száma csupán 660 000 fő. A lakosság zömében Dél-Mauritániára, a Szenegál-folyó körzetére koncentrálódik. A mostoha természeti körülmények következtében Kelet-Mauritániában — ez ország területének héttizedén — a lakosságnak csupán egynegyede, talál megélhetést. Mauritánia természeti kincsei — ma még — feltáratlanok. A közelmúltban a Spanyol-szaharai határvidéken gazdag és jóminőségű réz- és vasérctelepeket fedeztek fel. Az ország legfontosabb kiviteli cikkeit jelenleg a mezőgazdaság szolgáltatja. Az oázisok két föterményét: a datolyát és az arabmézgát (népszerű nevén gumiarábikumot) exportálják. Említésre méltó még a tengerparti szalmákban folytatott sókitermelés és a partmenti halászat is. Háztartási műanyag újdonságok kiállítása az EGRI MU 4I\YAGBOL kárának, hogy tanulmányozza a földreformot végrehajtó országokban a tapasztalható haladást. Indítványozza, hogy a főtitkár terjesszen jelentést a gazdasági és szociális tanács elé azoknak a tényezőknek elemzésével, amelyek gátolják a földreform további végrehajtását a gazdaságilag elmaradott országokban. V. Szolonjov, a Szovjetunió képviselője felszólalásában elmondta, hogy a gyarmattartó hatalmak mezőgazdasági nyersanyag-függvényeikké tették a tőlük függő országokat és így azok mezőgazdasága egyoldalúan fejlődött. A legjobb földeket külföldi monopóliumok kaparintották kezükbe. A gazdaságilag elmaradott országok többségében maroknyi földes- úr birtokolja a föld 50—90 százalékát. A szovjet küldöttség véleménye szerint — mondotta Szolovjov — földreform nélkül nem lehet haladást elérni a mezőgazdaságban és az iparban, nem lehet megszüntetni az éhínséget. A vita során a küldöttek túlnyomó többsége a földreformról szóló határozati javaslat elfogadását sürgette. A nyugati hatalmak képviselői nem mertek nyíltan szembeszállni a gazdaságilag elmaradott országokban végrehajtandó földreform gondolatával, inkább a mezőgazdaság technikai tökéletesítéséről szóló hosszas elmefuttatásokkal próbálták elterelni a küldöttek figyelmét a kérdésről. Az Egyesült Államok képviselője a föld magántulajdonának elvét vette védelmébe és hangoztatta, hogy a dél-koreai, a tajvani és a japán mezőgazdaságban végrehajtott „változások” példaként szolgálhatnak a gazdaságilag elmaradott országok számára. A szavazás során Bolivia, Ghana, Irak, Kuba, az EAK és LEOPOLDVILLE Mobutu klikkje féktelen terrorintézkedésekkel igyekszik elejét venni a törvényes kormányhoz hű államférfiak ősz- szefogásának. Miután letartóztatták Okitót, a szenátus elnökét, valamint Mpolo hadügyminisztert, Mobutu biztonsági rendőrsége Kikvitben Lumumba családjának öt tagját, közöttük két nőt is, őrizetbe vették. Az AFP értesülése szerint a „túszokat” valószínűleg Leo- poldvillebe szállítják. (MTI) Időjárásjelenfcs A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás szombat estig: Párás, többfelé ködös idő. Nyugaton lassú felhősödés, szombat délután néhány helyen már esővel. Keleten kevés felhő. Mérsékelt, a Dunántúlon helyenként élénk déli szél. Hajnali fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5— 9, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0-mínusz 4 fok között. (MTI) KAIRO (MTI): Nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint néhány órával azután, hogy Kaszavubu kiutasította az Egyesült Arab Köztársaság nagykövetét és a nagykövetség beosztottait Leopoldvilléből, Kairóban az elnöki palotában bejelentették, hogy államosítják az EAK-ban levő összes belga javakat, amelyeket haladéktalanul kormányellenőrzés alá helyeztek. Hate.m, az EAK államminisztere, Kaszavubunak azzal az intézkedésével kapcsolatban, hogy felszámolta a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársasággal, bejelentette, kormánya összeköttetést teremtett más „szabadságszerető és az imperializmus ellen küzdő országokkal, hogy döntő intézkedéseket hozzanak az imperialisták összeesküvésével szemben”. Az EAK-ban államosítottak minden belga tulajdont jai úgy döntöttek, hogy terven felül Í000 darab különböző bútort készítenek a kongresszus tiszteletére, s védnökséget vállalnak az új termelési eljárások fölött. Az egri fűtőház fiataljai elhatározták, hogy egyszázalékos anyagmegtakarítást érnek el, szénből pedig a tervezett mennyiség 12 százalékát takarítják meg. Ezenkívül ígéretet tettek a mozdonyjavítási határidők lerövidítésére is. A vállalások értékelésére a KISZ-kongresszus után, illetve az év végén kerül sor. A Hajlóin űgyár egri telepének fiataljai már arról számolhattak be, hogy több mint egymillió forintos megtakarítást értek el a kongresszus tiszteletére indított munkaverseny eredményeként. 200 színházbérlet / AzEgfcj. Pedagógiai Főiskola kis/, -szervezete egyik fontos feladatának tartja, hogy fellendítse a kulturális tevékenységet. ezért különböző kollégiumi estéket tartanak. 130-an vesznek részt közülük a színjátszó- csoport munkáiban. A fiatalok érdeklődését mi sem mutatja jobban a kultúra iránt, mint az, hogy 200 hallgatónak van színházbérlete. A kiszisták sikerrel szerepeltek a kulturális seregszemléken is. Elhatározásuk, hogy az általuk patronált KISZ-szervezeteket is segítik a kulturális élet fellendítésében. (K. E.) i megyeszékhelyen letve aktívákkal, akik az MSZBT küldötteiként jártak a Szovjetunióban. December hónapban még 6-án érkezik 68, 7-én 34, 9-én 34 és 12-én 68 fős turistacsoport, akiket üzemek, termelőszövetkezetek látnak vendégül itt-tartókodásuk alatt. ;yei Tanács Kórháza az orvosi könyvkiadásról az I. sz. kórház ebédlőjében, amelyet dr. Bálint Péter egyetemi tanár vezetett. Ma, a jubileumi ünnepség- sorozat zárónapján a megyei kórház dolgozóinak ünnepi ülésére kerül sor a megyei tanács dísztermében. Dr. Kiszely Sándor elnöki megnyitója után ünnepi beszédet mond dr. Osváth Gábor kórházigazgató-főorvos, majd kiosztják a jubileum alkalmából a jutalmakat. Az elnöki zárszóval az ünnepségsorozat be is fejeződik, s este a kórházi dolgozók baráti találkozójával a rendezvények véget is érnek. nikum Asztalos János KISZ- szervezeténél +udták legsikeresebben megszervezni az ateista propagandát. Itt tudnak legeredményesebben küzdeni a vallásos ideológia el'en. Ennek egyik megnyilatkozása volt a napokban tartott nyilvános szakköri ü amelyen dr. Földi Pál, a szakkör vezetője, az ateizmus történetéről tartott igen színvonalas előadást. A szakkör ülésén több száz diák vett részt, s értékes hozzászólások hangzottak el, amelyben a diákok egy-egy szemelvény alapján ismertették. miként cáfolja a tudomány a vallásos ideológia egyes tételeit. A szavalatok, hozzászólások igen nagy sikert arattak. A diákok közül egyre többen vesznek részt ezeken a havonként megtartott nyilvános, szakköri üléseken, ahol népszerű formában ismerkednek meg a va’lásról alkotott marxista- leninista nézetekkel. Ezért a kezdeményezésért méltán illeti dicséret az Asztalos János KISZ-saervezet tagjait, az ateista szakkör vezetőit. A kongresszus tiszteletére Az egri üzemek kiszistái is csatlakoztak a Hajtóműgyár egri telepe Asztalos János KISZ-szervezetének felhívásához. hogy takarékosabb, jobb munkával köszöntsék a KISZ rövidesen összeülő kongresszusát. Az Egri Bútorgyár fiatalSzovjet vendégek : Kujbisevből jött szovjet elvtársak látogattak el Egerbe, megismerkedtek a várossal, majd meglátogatták Kerecsend községet. Péntek este újabb csoport érkezett a városba, akik ma találkoznak azokkal az egri MSZBT-tagokkal, ilTízéves a Heves me^ Jubileumi ünnepségsorozatot rendez a megyei kórház alapításának 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepségek már december 1-én megkezdődtek, amikor jubileumi tudományos ülés volt a megyei kórház művelődési termében. Az elnöki megnyitó — amelyet dr. Osváth Gábor kórházigazgató-főorvos tartott — utána Papp Sándorrié, VB-el- nökhelyettes a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevében köszöntötte a tudományos ülést. A továbbiak során dr. Sós József egyetemi tanár, Kos- suth-díjas, az orvostudományok doktora, az ETT elnöke, Markhót Ferenc emlékelőadást tartott „Kísérletes szívinfrak- tus és hypertonia alimentáris tényezői” címmel. December 2-án országos an- kétot tartottak a kórházi gazdasági ellátás, számvitel és belső ellenőrzés helyzetéről és időszerű feladatairól a Szak- szervezeti Székház művelődési termében. A referátumot Fü- löp Ernő gazdasági igazgató és Hamvas Ferenc főkönyvelő tartotta meg. Este ankét volt Jön! Jön! .VWW/AAóyV AAAAAAAAAAA/i fiz ajándékozás időszaka Mindenkinek öröm az ajándékozás, azért MAR MOST SZEREZZE BE AJÁNDÉKTÁRGYAIT! Nem gond a megfelelő tárgyat kiválasztani, ha ÜVEG-, PORCELÁN-, MÜANYAGÄRUT VÁSÁROL! Nagy választékban minden igényt kielégítenek a HEVES MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÄLLALAT SZAKARUDAI Műanyagbolt: Eger, Fő utca. Üveg-, porcelánszaküzlet: Eger, Dobó István tér. Üveg-, porcelán-, müanyagszaküziet: Gyöngyös, Mátyás király útja. Üveg-, porcelán-, múanyagszaküzlet: Hatvan, Vöröshadsereg útja. Az árudákban ajándékozási tanácsadás is van, vegye igénybe szolgálatait: HEVES MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. ÜVEG- ÉS PORCELÁN ÉRTÉKESÍTŐ V.