Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-17 / 271. szám

I960, november 17., csütörtök

NÉPŰJS4Q

5

Az úi tagok is úgy dolgoznak, mint akik tizenegy éve kezdték a közös gazdálkodást

Ez a ió eredmény „titka" a iüzesabonyi Szabad Nép Tsz-bes

SÁR, SÁR, FENEKETLEN nagy sár mindenütt Puszta- szikszón. Annyira, hogy az állami gazdaság lánctalpasa az utána akasztott simitó lappal hiába járja akár egész nap az utakat, a nyomában vergődő szekér, vagy teherautó újra csak tengelyig merül a ragadós, sok helyen már egészen folyékonnyá vált* földbe. Az állami gazdaságban, s a vele szomszédos tsz-bén dolgozó emberek azonban mór szinte fel sem veszik, hogy ha kijönnek egy épületből, gumicsizmájuk, vagy bakancsuk minden áron ott akar maradni a v-endégmarasztaló sártengerben. Kisebb gondjuk is nagyobb annál, amikor tele vannak még munkával, s az idő egyre sürget A Szabad Nép T z tagjai közül többen még motorkerékpárral is átvergődnek* az útjukat álló akadályokon, kora reggel, s késő este is.

Igyekeznek a tsz központjába. ahol a legnagyobb szobában folyik mostanában a fontos munka; a dohánysímitás.

Gál István bácsival, a dohánytermelő brigád vezetőjével — aki egyben a tsz elnök- helyettese is —, azért lehet néhány szót váltani.

— Nagyon fontos most nekünk a dohánysimítás — mondja —, mert tíz holdnyi termésünk olyan jól sikerült, hogy nem tudjuk, végzünk-e időben az átadásra előkészítésével. December 26-ra kell leadnunk a dohányt, s eddig csak tizennégy mázsát szállítottunk eL Dolgozunk is most erősen, kora hajnaltól késő délutánig, csak igen rövid ebédidőket tartva, méghozzá nem is az eredeti tízfős dohányos brigáddal, hanem húsz emberrel.

— Mennyi dohány termett ezek szerint egy holdon?

— Gál bácsi legyint:

— NEM JÖ ERROL BESZELNI, mert ha ezt számoljuk, mindig eszünkbe jut a jég. Kárt tett a nyáron a dohányban. Ha ez nem lett volna, egy holdról tizenkét mázsát szedünk le, de azért még igy is jó volt a termés, kilenc mázsás átlagosan. Az eddig átadott dohány minőségre is jobb volt, mint bármelyik eddig. 17 600 forintot kaptunk érte.

— S a többi termény?

— Búzánk 15,15 mázsát adott holdanként, tavaszi árpából 16,76 mázsa termett átlagosan,

««liiMiitiuriiiiiiiiniiitiiiiiiiiiiil'iiiiiiiliiiiiiiiitiiu

iránt, és megvetést Szeretné arculköpni magát, vagy megkorbácsolni a testét, hadd fájjon az is, ne csak a szíve vé- reazék. S a legborzasztóbb a rátörő egyedüllét érzése, hogy nem tartozik sehová, hogy nincs senkije. Vagy... vagy mégis ... hiszen az asszony, az igazi azt mondta, hogy visszavárja. Ahogy ő, a felesége megtudott alázkodni, úgy ő is megtud. De nem ma este. Nem. Ma csak meglátogatja, bemehet hozzá, nála maradt az egyik lakáskulcs. Vagy ma ne menjen? Muszáj, mennie kell, mert különben megbolondul.

★

A nagy, kétemeletes

bérház kapuját még nyitva találta. Lerázta kabátjáról a havat, s mintha tolvaj lenne, óvatosan lépegetve felment az első emeletre. A folyosón balra tért és máris ott állt régi lakásának ajtaja előtt. A kis sárgaréz lapocskát a nevével, még azt sem vették le, s ez most határtalan örömet okozott neki. Zsebében kotorászott a kulcs után, közben pedig mélyeket szippantott a bérház ismerős szagából. Mariannái gyakran viccelt: fogadjunk, kitalálom, hogy a házban ma milyen nap volt. Különösen a kelkáposztás napokat találta el, s jót nevettek ezen.

Végre, ráakadt a kulcsra. Csendesen, betörő módjára, zaj nélkül csúsztatta a zárba. Apró, parányi neszt okozott csupán és máris benn volt az előszobában. Kellemes meleg fonta körül, s már hallotta is, hogy a szobában szól a rádió. Vékony, hosszú fénycsík jelezte az ajtónál lent, hogy a villany is ég, s lassan, lábujjhegyen

zabunk is 15,38 mázsát adott.

Nem tartozik a nagy termelőszövetkezetek ‘közé a füzesabonyi Szabad Nép. Mint ki derül, az összes szántóterület 660 hold. S ehhez még a rét, legelő, erdő számítható. A tagok száma sem túlságosan nagy,

— Kilencvenkét tagunk vari, akik részt vesznek a munkában, s a nagyobb részük új — mondja Gál István. — Egy évvel ezelőtt léptek be a termelőszövetkezetbe, azóta segítik a’ munkát.

— S megszokták már itt a szövetkezetben ?

— Az eredmények, a jó termések azt mutatják, hogy igen. Dolgoztak és dolgoznak ma is szorgalmasan. Csak jót mondhatunk róluk. Mert ha nem így lenne, zárhatnánk-e olyan jól, mint ahogy tesszük? Nehezen.

— Tudja — s már kérdezés nélkül árad a szó az idős brigádvezetőből —, mi régiek, tizenegy évvel ezelőtt kezdtük a közös gazdálkodást, s ez idő alatt sokat tanultunk. Nem voltunk sokan. Földterületünk is arányosan kevesebb volt. mert vagy négyszázötven holdat most hoztak be az újak, de az első évek nehéz munkája után már mindenünk megvolt. Láttuk mindennap, hogy mit jelent az együttes munka, s azt mondtuk: másként nem is tudnánk csinálni már. Ezért szívesen fogadtuk az elmúlt évben jelentkezőket, éljenek ők is jobban, mint eddig. Kitártuk a kapukat: jöjjenek, vegyenek részt velünk együtt a munkában.

— AKI AKARTA, MEGÉRTETTE ezt, s magától jött, úgy, hogy becsülettel helytáll majd a munkában. Tőlünk jó példát látott mindegyikük, azt, hogy nem üres kézzel fogadjuk az új belépőket, hanem gondoskodtunk róluk. Mi még régebben áttértünk a forintos elszámolásra, s mivel volt terményfeleslegünk, számítva a felfejlödésre, itthon tartottuk. Az új belépő tehát, ha hozott magával állatot is, biztosítva láthatta annak ta- kr-nányát már az első perc- 1 "i. Ez jó biztatás volt, segített abban, hogy mihamarabb elmosódjék a különbség a fiatal és a régi tagok között.

— A megnövekedett föld- és állatállomány nem hozott zökkenőt a munkában?

— Nem. Mert mire a földeken megkezdődött a munka,

mindenki megszokott itt nálunk, s a földön úgy ment minden, ahogy csak kellett. Az állatállomány növekedése meg jól is jött Azelőtt Volt nyolc lovunk, most tizenkettőre szaporodott számuk. Segítettek a munkában, s a két Ze tor is sokat jelentéit. A több szarvasmarha több tejet, s több hízó jószágot, tehát több pénzt hozott, s biztosította a tervezett munkaegységhez szükséges pénást, meg a tizennyolcforintos havi előlegeket Is.

—- így most huszonkét fejőstehenet, négy előhasút, 19 növendéküszőt, 27 növendékbikát, s egy szopósborjút tartunk nyilván. Sertésünk 350 van. Ebből 67 hízó. Ez azonban már a második hizlalás. mert ettől az évtől kezdve áttértünk a kétszeri hizlalásra.

— Ezek a tények mind csak erősítették a termelőszövetkezetet. Itt nálunk mindenki láthatja, hogy mit csinálunk, s azt is, hogy miért tesszük amit kell. A kötelességeink teljesítésén kívül a magunk jólétéért. Többet is fizetünk az év végén a tervezett 50 forint kilencven fillérnél egy munka, egységre.

— S jövőre?

— A TERVEK MÉG NEM

készültek el, de a mostani esztendő alapján azt mondhatjuk, jövőre is meglesz az, ami az idén. Az őszi munkák során is -úgy dolgoztak az új tagok, mint akik tizenegy éve kezdték a közös gazdálkodást. Végeztünk a cukorrépa-szedéssel, vasárnap befejeztük az őszi búza vetését — igaz, hogy nem azon a területen került a földbe a mag, amelyiken számítottuk, mert a sok eső miatt nem tudtuk megmunkálni az erre szánt földet — s a kukorica is csak egy 22 holdas táblán betakarítatlan még. Egyedül a dohány ... Azzal lesz még sok munkánk — terelődik vissza az elnökhelyettes szava erre a „gondra”, amelyet azonban — azt hiszem — szívesen vállalnak a tagok itt a Szabad Nép Tsz- ben, mert megéri a fáradságot a vele való bajlódás.

Weidinger László

TUDÓSÍTÁSOK AZ EGRI FINOMSZERELVÉNYGVAR KOMMUNISTÁINAK

HÉTKÖZNAPJAIRÓL

Vili.

Az idő pora lepi az ósdi normákat

Rendkívül kedvezőtlen helyzet alakult ki a gyárban. A létszám állandóan emelkedett, új gépek érkeztek, a termelés mennyisége pedig egyre csökkent. Ugyanez volt a helyzet az egy főre jutó termelésben is, amelynek statisztikai görbéje még jobban lefelé mutatott. Augusztusban például 62,3 százalékra tudták csak az egy munkás egy napra jutó termelékenységi tervét teljesíteni.

Mindez arra mutatott, baj van a munkaintenzitással, a munkaidőkihasználással, s főleg a normákkal.

„Ha baj van vele, változtatni kell rajta” — ez volt, i ez ma is a finomszerel- vénygyári pártbizottság, az üzemvezetőség és minden becsületes, reálisan gondolkodó munkás véleménye.

A „kényes” kérdés így került napirendre.

— Normáink „szakállasak”, valósággal belepte őket az idő pora — így vélekedik a gyár igazgatója, de még pontosabb lenne, ha idézőjelbe tennénk a

norma szót, annyira nem fedik az igazi fogalmat a gyárban alkalmazott követelmények.

— Úgy készültek az ellenforradalom utáni Időkben a normák, hogy összeült a munkaügyes, meg az üzem műszaki gárdája és hozzávetőlegesen

A következő lépés...

A pétervásári járás üzemeinek, termelőszövetkezetei vezetőinek részvételével pártbiBajzáth József szerelő véleménye: hallgassák meg a munkások, művezetők véleményét a normák kialakításánál.

felbecsülték, hogy egy-egy munkadarabból mennyit kell készíteni bizonyos idő alatt. A normák többsége ilyen becsült norma még ma is. Huszonötharminc százaléka csak műszakilag megalapozott, ezek is több évesek — ismerteti a helyzetet Dénes József igazgató.

S hogy mennyire megért a helyzet a laza normák megváltoztatására, az is bizonyítja, hogy egyre-másra kérik a dolgozók, törüljék el a teljesítmény felső határát (most ez 130 százalék). Az emberek tehát megerőltetés nélkül többet tudnak és többet akarnak termelni a 130 százaléknál. A mostani 100 százalék tehát nem reális, nem a jelent, hanem a múltat tükrözi.

Ezekben a napokban a kommunisták tevékenysége ennek a helyzetnek a tisztázását is elősegíti. Jelen voltunk néhány munkásgyűlésen, beszélgetésen, ahol már szó esett erről. A vélemények még eléggé vegyesek. Azt mondja az egyik felszólaló:

— Erős a norma. Mert nem lehet hat óra alatt teljesíteni?

— Igen, mert a lazsálok visz- szahúzzák a többieket is — vágott vissza rögtön egy másik munkás.

— Nem maradhatunk a réginél, ha többet akarunk, ha jobban akarunk élni — mondta rá Bukucs József, a forgácsolóüzem munkásgyűlésén.

— Lehet rendezni a normát, csak lássanak el bennünket munkával, anyaggal. — Ez a felszólalók többségének véleménye. Az aggályoskodóknak a műszakiak igyekeznek választ adni.

— Elsősorban munkát biztosítunk, s ha lesz is kisebb kiesés, időbért, vagy álláspénzt kap a dolgozó, hogy ne károsodjanak a normarendezés miatt.

Érik tehát a normarendezés gondolata. Egyaránt foglalkoztatja a műszakiakat, a fizikai dolgozókat. A kommunisták, a példák özönével győzik meg azokat, akik görcsösen ragaszkodnak a régihez, a kényelme-,

sen teljesíthető, elavult flóf* mákhoz.

Még a művezetők közt is találkoztunk maradi felfogásúval, aki a rosszul értelmezett , munkásvédelem” ürügye alatt hadakozik a normarendezés ellen. De a tények egyre több embert győznek meg arról; igenis, szükség van a laza normák rendezésére, szükség van arra is, hogy az eddig szorosnak bizonyult normákat lazítsák, mint például a húzóüzem egyes munkáinál. Ezt követeli a fejlődés ezt követeli a megváltozott, kedvezőbb munkakörülmény, ezt sürgeti a nagyarányú gépesítés is.

A présgépeknél például az acélszalagokat bevezető és adagoló berendezést szereltek fel. Azóta kétszer annyit termelnek a gépek, nem maradhat tehát a régi norma. Az alkatrészek tömeggyártásánál automatikus adagolókat szerelnek fel, miként maradhatna a régi követelmény, mikor többet, könnyebben termelnek a gépek.

S mikor a fecskendőgyártásnál az esztergályosok egy órával a munkaidő lejárta előtt már azzal dicsekedhetnek, hogy megvan a 130 százalék (ráadásul hat és fél óra alatt), nyilvánvaló, hogy az elavult, szinte nevetséges követelmény itt sem maradhat fenn sokáig;

Gyorsbefogókat szerelnek a szerszámgépekre, amelyekkel sok időt takaríthatnak meg a munkások, növekszik a teljesítmény, természetes, hogy itt is magasabban kell megállapítani a követelményt, mint korábban volt.

S igy sorolhatnánk tovább, de azt hisszük, felesleges. Ezeket a tényeket jobban ismerik a gyár dolgozói, s tisztában vannak vele; nem tarthatók fenn ilyen gyors fejlődés, gépesítés mellett az évek óta elavult normák!

A becsületes munkások, a kommunisták nem is a normarendezés ellen szólnak, inkább azt tanácsolják és kérik (s mennyire jogos a kérésük), hogy őket is hallgassák meg, szívesen segítenek abban, hogy a valóságnak megfelelő követelményeket állapítsanak meg;

Ezt vallja Bajzáth József szerelő is, aki 130—150 százalékot teljesít, pedig az anyaghiány ugyancsak akadályozza munkáját.

— Most is azt mondom, beszéljék meg az emberekkel, ha változtatni akarnak a normákon. Ne azt tegyék, mint nemrégen veiem is történt, hogy sürgős szerelés miatt bejöttem dolgozni, többször műszak után is — ez természetesen növelte teljesítményemet —, 8

így anélkül, hogy szóltak volna, megváltoztatták a normát. De nemcsak nekem, hanem a művezetőnek se szóltak róla; Az emberek szeretnek dolgozni. De elvárják, hogy ne a hátuk mögött intézkedjenek. És azt se feledjék — kötötte lelkünkre —, hogy a húzórészlegnél van néhány szoros norma. Csak külön utasításra préselnek néhány anyagot, mert nem jönnek ki vele — magyarázza, s mintegy végkövetkeztetésként mondja: — az a fontos: igazságos legyen, s ne egyoldalú az egész rendezés.

Bajzáth József véleményében ott tükröződik a többi becsületes munkás elgondolása is. Látják, hogy elavult a norma, érzik a változás szükségességét, csak a megvalósítás módozataiért aggódnak;

Ebben megegyezik a véleményük a pártbizottságéval, éppúgy, mint az üzemben dolgozó többi kommunistáéval, ez biztosíték arra, hogy a műszakiak, a munkások meghallgatásával, tanácsaik figyelembevételével alkotják majd meg a helyes normákat.

(Folytatjuk.)

Kovács Endre

még sosem hallott hangon nevetett és azt mondta:

— Nem, egyáltalán nem haragszom és ... és ... ne légy er már olyan kimért, kedves Béla

Aztán újra a férfi hangja:

— Köszönöm a bizalmát Marian kedves. Meglátja, soha- soha nem bánja meg, ha feleségül jön hozzám. Tudom, hogy sokat szenvedett...

Balázsi a többire nem volt kíváncsi. Amilyen csendesen jött, olyan csendesen, észrevétlenül leosont a lépcsőn. Kabátja gallérját felhajtva kilépett a havas, téli, hideg estébe. Az utcán már alig jártak, puhán, kényelmes himbálódzással hullt a hó, s mögötte siető léptű, magas, bundás férfialak jött ki a bérházból. Utána mindjárt hangosan csattant a kapu, s a színház órája csengőn-bon- gón tízet ütött.

Balázsi még néhány percig ott topogott a bérház előtt. Felnézett rá. Az első emeleten csupán egy ablak világított kedves fénnyel — melegen, hí- vogatóan. Majd egy jól ismert, selyempongyo- lás női alak je- - lent meg benne, és összébb-1 húzta a függönyt.

A ZUTÁN KIALUDT az a ' ^ fény is, és Balázsi me- [ rév, átfázott lábaival taposni j kezdte a havat.

Valamerre — egyedül. ■

közelített az ajtóhoz. — Biztosan megörül nekem — gondolta, s már-már azon volt, hogy lenyomja a kilincset, amikor ismeretlen, kellemes férfihangot hallott:

— Remélem, kedves Marian,

megbocsájt, amiért ilyen sokáig időztem magánál.

Az asszony, Balázsi előtt

zottsági ülést tartottak a napokban a járási művelődési házban.

, A napirenden a mezőgazdaság jelenlegi helyzete szere- [pelt, amelynek előadója Nede- \liczki Pál, a járási pártbizott- [ság titkára volt.

? Beszámolójában részletesen [ ismertette a járás termelőszö- ■ vetkezeteinek munkáját, az [üzemek, vállalatok termeléséinek alakulását.

[ — Járásunk ez évben tériméi őszövetkezeti járás lett. A [földterületek nagy részén meg- \ alakultak a termelőszövetkezetek, amelyekben közel hat- iezer paraszt dolgozik. E nagy [átalakulás nem megy máról ■holnapra, sok nehézséggel keil {még megküzdenünk. Sokan, jmint Mátraderecskén is, még {nem látják szükségét a közös [munkának, nem éreznek felelősséget az ország, de a saját [maguk kenyere iránt sem. | Annak ellenére, hogy az eleműit napok kedvező időjárása Amiatt meggyorsultak az őszi {mezőgazdasági munkák, még imindig sok mulasztásról számolhatnak be a tsz-ek vezetői. [ Ugyanezt mondhatjuk el a ^járásunk egyes üzeméről, ahol, [mint a Mátravidéki Fémmű- iveknél, vagy a 3. sz. Kőbánya [Vállalatnál 100 százalékon iáiul teljesítik a tervet, megsértik a munkafegyelmet, ^adóssággal zárják a hónapo- jkat

? A beszámoló után értékes [vita alakult ki, amelyből végső •tanulságként azt lehetett le- [vonni, hogy a járás üzemei- inek, termelőszövetkezeteinek [vezetői tisztában vannak a [párt szeptemberi határozataival, tudják mi a következő lé- jpés, hogy megjavuljon az ipa- iri termelés, az őszi vetésű ga- [bona magvai idejében a földbe ikerüljenek. (K. 3.)