Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-24 / 277. szám

ISM. november 24., csütörtök NÉPÚJSÁG 3 Hatvan gyerek, hatvan nagypapa, nagymama Csendes, borongós őszi nap köszöntötte az andornaktályai szociális otthon lakóit, amikor hatvan kisfiú és kislány balla­gott felfelé a szépen rendben- tartott szobákba. A kicsik suttogása az öreg szemekbe könnyet csalt, mert visszaemlékeztek arra az idő­re, amikor még körülöttük is ott csipogtak saját gyermekeik, unokáik. Ma már a múlt idé­zése, a hajdani fiatalságra való emlékezés a mindenük. Ebben az otthonban semmiben nem éreznek hiányt, az állam gon- doskodó keze mindent biztosít az öregeknek, hogy további életüket kellemessé, otthonossá tegye. De valami mégis hiányzik Hiányzik a magános emberek­nek a kis unoka, akire elpaza­rolhatják minden szeretetüket, féltő gondoskodásukat. S mi történt ezen a borongós, buj­káló napsütéses őszi napon? Hatvart andoj-naktályai kis­lány, kisfiú széledt szét az ott­honban, és kicsi szívének min­den szeretetével — nagymamát, nagyapát választott. Nagyma­mát, aki most már csak az ő nagymamája lesz, akinek leve­let ír majd, akinek az ünnepek alatt csomagot, ajándékot hoz­hat, e akinek reszkető keze fél­tő szeretettel simogatja majd a „kisunoka” haját. Megható volt az az őszinte gyermeki megnyilvánulás, ahogy felol­dódtak a kicsik az első zavart percek után. Nemsokára Vi­dám esi vi teles, sok-sok kacaj, csacsogás járta be az otthon szobáit Nem kérették magu­kat a gyerekek! Elmondták, hogy milyen a Bodri kutya, mit szeret a Cili cica, melyik a kedvenc játékuk, milyen a ház ahol ők laknak, meg aztán minden előkerült, ami csak el­képzelhető. ... és a nagymamák, a nagy­apák, akiket a közös. sors ho­zott ide, fénylő szemmel, bol­dog mosollyal búcsúzkodtak a kicsiktől. Szívükben feloldódott az egyedüllét jeges gondolata, Az első negyedév végén EGY JELENTŐS szakasza lezárult az 1960/81-es tanév­nek. Ezekben a napokban rö­vid számvetésre kerül sor az iskolákban: valamennyi pajtás megkapja a tantestület véle­ményét eddigi munkájáról. Ha jól dolgozott, dicséretben ré­szesül, a hanyag tanulókat vi­szont intésben, rovásban része­sítik. Nem érdektelen, ha ebből az alkalomból visszatekintünk az elmúlt időszak úttörőmunká- jára is. Hiszen a csapatélet nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy iskoláinkban egy­re kevesebb az intett-rovott tanulók száma, annak ellenére, hogy a mindennapi élet köve­telményeivel együtt arányosan nőnek az iskola követelményei is. Ahol gondos, és lelkes út­törőélet folyik, ott nem is okoz különösebb megerőltetést meg­felelni ezeknek a követelmé­nyeknek. Erre számtalan pél­dát tudnánk felhozni a,gyakor­lati életből, dq talán elég le­gyen a tarnaleleszd szellemi oíimpiász példáját megemlíte­ni, amiről a közelmúltban szá­moltunk be olvasóinknak. Ügy gondoljuk, ők megtalálták azt a formát, amivel a csapat leg­fontosabb tennivalóját meg­oldhatjuk: nevezetesen az is­kola oktató-neVelő munkájá­nak alátámasztását, kiegészí­tését. Az úttörőélet természetesen nem merült ki ebben az egy feladatban. Sokrétűségénél fogva, az élet számtalan terü­letén ad a pajtásoknak hasznos ismereteket, készségeket. A. nyári élmények helyes kiakná­zása nagy lendületet adott a folyó tanév, munkájához. Csa­pataink felismerték ezt és rö­viddel a tanévkezdés után ün­nepélyes csapatgyűfésen szá­moltak be a táborokban, országjárásban részt vett paj- 1ások élményeikről. Mintegy a nyári évad lezárására ren­dezte meg az Egri Városi Út­törőelnökség a szarvaskői nagyszabású hadijátékot, amelynek városunk valameny- nyi csapata részvevője volt. De közvetve, szinte az ország valamennyi úttörője együtt örülhetett velünk ennek a szép élménynek, amikor a te­levízió képernyőjén látta paj­tásainkat, belefeledkezve a számháború izgalmaiba. Ab­ban az időben egyébként más is magára vonta az -or szág fi­gyelmét. A hadijáték alkalmá­val került sor büszkeségünk: az Űtförővasút felavatására. Azóta is már sokan vették Dús bozontú szemöldök, Szo- bor-nyugalmú arc. Barázdák­kal, kusza ráncok rajzaival. Szeme éles tekintetű, akár a mozdonyvezetőké, mikor a vas­pályán, a gépből kihajolva. maguk előtt fürkészik az utat. Nyugodt mozdulatú, biztos lép­tű. Vigyázatos. Mintha mindig háztetőkön, épületek gerincén járna, ahol elegendő egy bi­zonytalan lépés, és máris az alatta tátongó mélységbe zu­han az ember. Együtt ébred a hajnallal. Bi­rodalma — a Főiskola, a bíró­ság, a Csíky Sándor utca és a Hatvani-hóstya határolta terü­let — háromezer kémény. Har­minckét esztendeje „csinálja" a kéményseprést. Egerben hét esztendő óta. Azelőtt Mezőkö­vesden élt. Itt is inaskodott, ebben a „matyó-világváros­ban”. Dakovil József mester­nél. Tizenöt éves volt, siheder- nyi férfi, mikor ' először vette vállára a kormos létrát, a hosszú, drótból font szárú kot­rót, a kéményseprők „minde­nes” szerszámát, a kaparó­vasat. Heten voltak testvérek. A fiúk közül egyedül 6 válasz­totta á kéményseprő foglalko­zást. Miért? — Ehhez volt kedvem, mint másnak a gépekhez, szerszá­mokhoz. Kíváncsi voltam erre a mesterségre. A kíváncsiság később szere­tetté érlelődött benne. S a sze­retet igazi munkáshűséggé ed­ződött. Nem is cserélné fel mással a kéményseprő tudo­mányt. Es ha újra tizenöt éves lehetne Váraljai József, akkor se választana másként Akkor iS csak kémény*- 'uhuk állna. Szerény és b>- •.< ember. Szerény, mert önmagáról alig akar, nem szer, ’széln . (Pe­dig Váraljai József * Hevet .•.VAV.VAV,* •.« A kéményseprő EGY ISKOLAI negyedév nem hosszú idő. A kezdet eredményei azonban azt mu­tatják, hogy jó úton halad me­gyénk úttörő-mozgalma. Egyre színesebb, vonzóbb foglalko­zások teszik kedvessé, élmé­nyekben gazdaggá gyermeke­ink életét, aminek eredménye­ként valóban jól felkészülhet­nek a következő feladatokra, a szocializmus, majdan pedig » kommunizmus építésére. Hogy ebből már most is igye­keznek részüket kivenni, bizo­nyítják azok az eredmények is, amiket a társadalmi mun­kák területén értünk el. Nem egy csapat szocialista szerző­désben Vállalt kötelezettsége­ket fontos feladatok elvégzé­sére. Komoly részt vállaltak pajtásaink megyénk termelő- szövetkezeteinek segítésében is. Az őszi betakarítási munkák­ban való részvétel mellett je­lentős erkölcsi támogatást nyújtanak azáltal, hogy az is­kolában és a csapatfoglalkozá­sokon megismert igazságokat igyekeznek közvetlen környe­zetük! n elterjeszteni. Szüleik, ismerőseik körében végzett fel­világosító munkájuk során nem kis mértékben járultak hozzá .megyénk szocialista me­zőgazdaságának megteremtésé­hez. Még számtalan oldala van az úttörőéletnek, ami a minden­napi apró munkák elvégzésé­ben mplatkozik meg. Talán nem is vesszük észre, talán ma már természetesnek vesszük az ő megjelenésüket egy-egy ren­dezvényen, s nem is gondolunk arra, hogy mennyi fáradozás gyümölcse, mennyi szeretettől fűtött foglalkozás eredménye mindez. Hogy ez így van. a csapatvezetők és a vezetőségi tagok szerény, csendes, de cél­ratörő munkáját dicséri. Való­ban, minden elismerést megér­demelnek azok a felnőttek* akik szívügyüknek tekintik az úttörőmunkát, mint ahogy csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk azokról az ifivezetőkről is, akik időt és fáradságot nem kímélve vesz­nek részt a pajtások nevelésé­ben. AZ ELSŐ NEGYEDÉV szép eredményeket hozott. Ha nem is dicsekedtünk el mindennel, a felsoroltak is azt mutatják, hogy ifjúságunk, élete az úttö- rőrhozgalmon belül helyes irányba fejlődik, és minél töb­ben vállalnak részfeladatokat, annál több hasznát látja egész társadalmunk, és a szocializ­mus ügye. Fel hát, pajtások, az új ne­gyedév új sikereiért. Győzzük le az esetleges nehézségeket fiatalos lendülettel, ép ifjúi szívünk minden erejét, lelkese­dését fektessük bele új felada­taink megvalósításába. Szép a mi életünk, s hogy még szebb legyen, ez csak rajtunk múlik. Dolgozzunk érte, hiszen mi magunknak építjük a jövőt! Halasy László — AZ EGKRCS EIII Bá­nyaüzembe ‘ megérkeztek a széngyalu alkatrészei. Aa 1961-es termelést évben mái üzembe helyezik a széngya­lus frontot, ezáltal továbt szélesedik az acéltámos éí acélsüveggerendás biztosítás rendszere az üzem munka­helyein. Goetlie-koilokviuni Wuímarhan SÄ November olajén Wei- n.arban öt­napos Goe-, the-kollok- viumot tar­tottak, amely a Goethe-kutatások problémá­ival foglalkozott. Az értekezle­ten, amelyen húsz előadás és néhány róvidebb beszámoló hangzott el, száz szakember vett részt, köztük neves nyu­gatnémet és külföldi vendégek. Jelen volt; k többek között dr. Wachsmuth nyugat-berlini professzor, a Goethe Társaság elnöke, dr. Heinz Bluhm, a New Haven-í Yale Egyetem tanára, dr. Draye professzor Belgiumból, dr. Nyikolaj Vil- mont a Szovjetunióból dr. Mo- jaszevics professzor Jugoszlá­viából, dr. E. Goldstuecker Csehszlovákiából és mások. i megyei Kéményseprő Vállalat egyik legjobb munkása.) Büsz­ke, mert az ő mestersége — kevesek mestersége. Es szeren­csét hozó, öreg mesterség is. ,.. „Ha Jcéményseprőt látsz, nyálazd meg ujjaiddal gombo­dat, s akkor nem szalasztód el szerencsédetí” — így tartja a néphit... Még a középkorból származik ez a „szerencse-le­genda” ... Akkor, a középkor­ban, sok volt a kéménytűzből eredő tűzeset. Egész városré­szeket, városokat égetett porrá a vörös kakas. A kevés ké­ményseprő, mint a kobzosok, patkányfogók vándoroltak egyik városból a másik város­ba. Minden polgárhoz betérni nem tudtak. Ügy kapkodtak hát értük, mint ritka éksze­rekért. Akiknek kéményét tisz­tára seperték, az valóban sze­rencsés embernek mondhatta magát. Az ő háza nem égett le kéménytűz miatt... Innen a legenda a szerencséről. Európában először Ausztriá­ban intézményesítették a ké­ményseprést. Mária Terézia volt az első uralkodó, aki tör­vényben rendelte el, hogy a kéményseprők céhekbe tömö­rüljenek. Talán ez volt a Habsburg-királynő egyetlen he­lyes intézkedése... Dakovil mezőkövesdi ké- ményseprómestemél nehéz esztendőket, kemény inas esz­tendőket tűrt át Váraljai Jó­zsef. A mester úgy fizette mun­kája után, ahogyan éppen akarta. Pedig nem volt sze­gény mester. Tekintélyes kis vagyonkát gyűjtöttek neki az emberei. — Akkoriban volt olyan ké­ményseprőmester az ország­ban, hogy két alispánt is nyu­godtan zsebrevághatott — mondja Váraljai József. — ... Annyi pénze volt... Ruháról, felszerelésekről ne­kik maguknak kellett gondos- kodniok, A mester nem adott semmit, csak munkaalkalmat, munkalehetőséget. És az elvég­zett munka után csekélyke bért. Ha tetszett a „pintli” — így nevezték a saját munkaru­hát —, akkor maradhatott a segéd. Ha valamiért nem nyer­te meg ízlését, akkor odébb­állhatott a munkátlan kémény­seprő, kereshetett magának egy másik mestert. Vagy pedig tovább kuporgottá a pénzt, hogy megfelelőbb ruhát tudjon a mester elébe tenni. — Most annyi fizetést ka­pok, amennyiért megdolgozom. Havonta 1700 forint körül ke­resek. Iskoláztatni tudom a gyermekeimet... öt gyermeke van. A legidő­sebb 20 éves. Az már dolgozik. A többiek mezőgazdasági, köz­igénybe kirándulásaik lebo­nyolítására ezt a kedves lehe­tőséget. Bizony, szorgalmasan kell dolgoznia a vasutas szak­csapat tagjainak, ha helyt akarnak állni a jövő évad elö- revárható nagy forgalmában. A szorgalomban nincs is hiány, erről adnak számot a kikép­zésben részt vevő szakembe­rek, valamint maga a csapat- vezetőjük. A VASUTAS szakcsapaton kívül Egerben újabb csapat alakulásáról Is hírt kaptunk a negyedév során. Az új csapat különösen nagy figyelmet ér­demel. hiszen a Siketnémák Intézetében alakult. Vezetőjük nagy szeretettel és türelemmel irányítja a pajtások életét, és ezáltal biztosítja, hogy ezek a természet által oly súlyosan érintett gyermekek is élvez­hessék az úttörőélet örömeit, kivehessék részüket azokból az élményekből, amikkel szabad életünk, szocialista rendsze rünk oly messzemenően gon­doskodik róluk. örömmel adtunk számot ar­ról is, hogy az egri I. sz. iskola úttörőcsapata szakcsapattá mi­nősült. A művészeti ágakban már eddig is oly kimagasló eredményeket elért pajtások most regős csapatban nagyobb teret szentelhetnek ennek a munkának, amivel országos hírnevet sikerült maguknak kiérdemelni. Csapatainkban egyébként már rendes kerékvágásban fo­lyik az élet. Szorgalmasan ké­szülnek a pajtások a próbák letételére. Az elmúlt évek ta­pasztalatait felhasználva. a esapatvezetöségek erre a mun­kára különösen nagy gondot fordítanak és új, ötletes meg­oldásokkal igyekeznek meg­szabadítani mozgalmunk életét a rosszemlékű „iskolásdi” ízé­től. Vannak tervek, amelyek szerint a próbázás lebonyolítá­sára nagyszabású kirándulás, másutt pedig táborozás során kerül sor. Már a felkészülés időszakában is igyekeznek a pajtások . számára lehető leg­több élményt nyújtani azzal, hogy kiviszik a csapat tagjait a falu, illetve a város határá­ba és ott a terepen gyakorol­tatják azokat a hasznos Isme­reteket. amiknek olyan sok hasznát veszik majd az élet különböző területein. Csapataink a sokirányú fel­adatok elvégzése során nem feledkeznek meg a nagy év­fordulók megünnepléséről sem. gazdasági technikumban tanul­nak. Legidősebb lánya ápoló­női iskolát végzett, S mindezt olyan természetesen mondja, mintha mindig így lett volna a világ rendje. Pedig ő nem jut­hatott tovább a hat eleminél. Es kéményseprőnek állt, mert ahhoz érzett a legtöbb kedvet. Naponta 80—100 kéményt se­per tisztára a „fekete doktor”. Hány beteg kéményt gyógyí­tott már meg a harminckét évi szolgálat alatt — azt megszá­molni se tudja. Sokat. Renge­teget. Esőben, fagyban, hóhul­lásban. Mindennap megjelent, vállán a kormos kotróval, a kaparóvassal, a házakban, és tisztította a kéményeket. Ar­cába, tüdejébe szállt a füst, a korom. Arcának mély ráncai­ban ott ülnek az apró, lehelet­nyi szemek. Beleitta, beleette magát a bőre alá is. De nagyon szereti a mesterségét. Harminc­két év ebben a szakmában — egyetlen vallomás a szakma szeretetéröl. Egyetlen vallo­más — a munkáról. A szépsé­gekről. Amelyeket naponta lát. Messze a háztetőkön át. Mert háztetők gerincén állva, mesz- szire ellát az ember, őszi reg­geleken is. Mélyen alatta ut­cák nyílnak, az utcákról lassan száll föl a köd. Látja a város elmosódó tornyait, kupoláit, a tetősorok megszámlálhatatlan hullámait. Ha felhők közül elő­bukkan a nhp, csillognak a bá­gyadt fényben a nedves ház­tetők. Szürkén, bársonyosan. Olyan színekkel, mint a ha­vasi gyopár. ... Ezt nem láthatja az, aki szűk utcák macskakövein lép­ked. Csak a kéményseprő. Aki az utcák fölött jár, hasas, vé­kony, kapcsos téglatörzsű ké­mények között, a város ház­tetőin ... Pataky Dezső mert az apróságok most már ott állnak mellettük, s szívük szeretetéből jut a „fogadott” nagymamának, nagyapának is! (á) ezek, amelyek arra a követ­keztetésre juttatják a gondol­kodó embert, hogy soha még történelme folyamán ennyi se­gítségben, támogatásban nem részesült a magyar parasztság az állam részéről, mint éppen most, amikor a kisparaszti parcellás gazdálkodásról át­tért a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára. Nem volt könnyű az első esztendő, a kezdet, de az ál­lam segítségével eszközölt be­ruházások, valamint a saját erőből történt ^építkezések már megadták a fundamentumot, s most már csak a tagság igye­kezetén, szorgalmán, a szép tervek megvalósításán múlik, hogy milyen gyors lesz az elő­rehaladás a következő idő­szakban. És felvetődik a kérdés: mi­ért hozott ilyen hatalmas áldo­zatokat az állam? Egyértelmű a válasz. Azért, mert segíteni akarja a szocialista gazdálko­dás útján elinduló parasztsá­got, könnyíteni akar a kezdeti lépések gondjain, s így minden erejével hozzájárul ahhoz, hogy mindkét lábunkkal a szo­cializmus talaján álljunk, meg­szűnjön a népgazdaság kettős­sége, amely az utóbbi időben már komoly mértékben fékez­te előrehaladásunkat. Ez a sokoldalú segítség mindenek­előtt hasznos az egész pa­rasztság számára, akik gyor­sabban. fokozott ütemben épít­hetik ki a szövetkezet gazda­sági életét, nagyobb lehetősé­geket biztosít, amelyből anyagi haszna van úgy a szövetkezet­nek, mint a tagoknak egyaránt. A mezőgazdaság fejlesztése, átszervezése ugyanakkor első­rendű népgazdasági érdek is, érdeke a munkásnak, paraszt­nak, értelmiségieknek egy­aránt, hiszen számunkra nem lehet közömbös, hogy a mező- gazdaság milyen mértékben járul hozzá a dolgozók ellá­tásához, a népgazdaság készle­teihez. A parasztság számára az egyetlen járható út a nagy­üzemi szövetkezeti gazdálko­dás, amely nemcsak nagyobb lehetőségeket nyújt, nagyobb terméseredményeket, hozamo­kat biztosít, de egyben megte­remti, kiformálja a művelt, jómódú, szocialista parasztsá­got is, amely többé nem szol­gája, robotolója darabka föl- decskéjének, hanem szövetke­zetének ura. Szalay István szerint csupán építkezésekre az állam az idén 12 millió 150 000 forint összeget biztosí­tott itt a szövetkezeteknek. Egy járásban több mint 12 millió csak építkezésekre, de akkor hol van még a többi járás, a megye beruházásai, a gépek, vetőmag s minden egyéb, amellyel a nép állama a fiatal és régebbi termelőszö­vetkezetek segítségére, támo­gatására siet? És ha mindeze­ket meggondoljuk, akkor talán megértjük annak az egyszerű, de okosan és józanul gondol­kodó sarudi idős szövetkezeti tagnak a szavait, aki a maga módján próbálta felmérni az állam sokoldalú segítségét. A kimutatásokból az is ki­tűnt, hogy az állami beruhá­zásokon kívül a tsz-ek mintegy három és félmillió értékben végeztek saját erejükből épít­kezéseket, amelyek szintén je­lentősek ugyan, de egymagá­ban, állami segítség nélkül mindez nem lett volna elegen­dő. Es mindenekelőtt az állam segítsége tette lehetővé, hogy a szövetkezeti járás első esz­tendejének végére, a termelő- szövetkezetek 86 létesítmény- nyel gazdagodtak, s ha még egyelőre nagyvonalakban is, de már kialakultak az új szö­vetkezeti központok, amelynek további erősítésére, fejleszté­sére már saját erőből is köny- nyebben futja az elkövetke­zendő években. Egy másik kimutatás is fel­keltette érdeklődésemet a já­rás központjában. E kimutatás arra adott választ, hogy meny­nyi pénzt, milyen összegeket fizettek ki dolgozó parasztok­nak a szövetkezetbe bevitt jó­szágokért, mezőgazdasági fel­szerelésekért — több helyen vetőmagért, takarmányért is. E kimutatás szerint csupán a füzesabonyi járás területén az idén kifizettek 4 millió 248 ezer forintot a bevitt állato­kért, felszerelésekért, vető­magért pedig közel 2 milliót. Elgondolkodtató számok Egy idős parasztbácsival be­szélgettünk a minap Sarudon. — Örül az ember lelke, ké­rem, amikor látja az egymás után épülő, napról napra mind jobban kiformálódó szövetke­zeti tanyákat itt a mi járá­sunkban is — mondta, aztán elgondolkodva még hozzátette: — Nagy áldozatába kerülhet ez az államnak, hiszen nem­csak a füzesabonyi járás van a világon, ahol a parasztok ké­rik, várják az anyagi támoga­tást, segítséget. Igaza volt ennek az ember­nek, aki deresedő fejjel még jól emlékszik azokra az idők­re is, amikor az állam nem barátja, de • éppen ellensége, lehet így is mondani: „megölő ellensége” volt a kisparaszti rétegnek, amikor nem adott, de követelt, és ha a paraszt fi­zetni nem tudott, akkor bi­zony hamarosan megperdült a dob, a házikó, vagy a darabka föld felett. Igaz, akkor is vol­tak „védett” birtokok, de azo­kon a gazda mással túratta a földej, s birtokára, mirit szere­tő atya vigyázott az állam. A szegényparasztot, kisparasztot még az ág is húzta, s nem cso­da, ha most, amikor vetőma­got, pénzt, építőanyagot, hitelt és számtalan kedvezményt kap a dolgozó nép államától, ak­kor eszébe jut a múlt. Ilyesfajta gondolatokkal nyi­tottam be a Füzesabonyi Járá­si Pártbizottság mezőgazdasá­gi osztályára, ahol a járási összesítőből gyors egymás­utánban kerültek noteszom Lapjaira az alábbi számok: — Hat darab — összesen háromszázötven férőhelyes — magtárpadi ás os istálló, 10 együttesen ötszázférőhelyes növendékistálló, 28 sertésfiaz- fcató, 15 süldőszállás, 15 koca­szállás, 3 juhhodály, 12 do­hánypajta és más egyéb épít­mények nevei, 'szám szerint 86 létesítmény, amely állami hitelből épült fel az idén a já­rás területén, szövetkezetei­ben. Es a felsorolás után egy szám, egy végösszeg, amely A dolgozó nép állama sokoldalúan segíti; a termelőszövetkezeteket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom