Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-16 / 245. szám

4 8 KEPÜJSAG 1960. október 16., vasárnap Általános iskoláink sportéletéről (Az MTST és MÍSB legutóbbi ülésén elhangzott előadás rövidített változata) MEGYÉNKBEN 176 általános is­kola működik. Ez a szám magá­ban foglalja az osztott, részben osztott és a kisiskolákat is. Ebből kiindulva kell tehát megvizsgál­nunk iskoláink sportjának hely­zetét, hiszen másként kell értékel­nünk azokat a tanyai kisiskolákat, ahol egy-két nevelő működik, s más mércét kell alkalmazni az osztott iskoláknál, ahol a feltéte­lek megközelítik a legjobbat. Ezen alapvető szempontok figye- ’embe vételével elmondhatjuk, hogy az általános iskolás testne- elő-tanárok és testnevelést tanító nevelők jó munkát végeztek, a megelőző évhez viszonyítva, hatá­rozott előrehaladás volt tapasztal­ható minden területen. Iskoláinkban jelenleg 50 szakos • estnevelő van. Ez a szám, sajnos, ■ílszomorító, mert azt jelenti, hogy 176 iskolánk közül 126-ban nem szakos testnevelő működik. Jelen­ős változást csak hosszú évek múlva várhatunk, amikoris a pe­dagógiai főiskolák padjait ifjú ne- előink három szakos képesítéssel hagyják el és akik egy része test­nevelő tanári képesítést is szerez. Meg kell jegyeznünk, hogy a ■ •sekély létszámú szakos nevelők elosztása sem a legszerencsésebb. selypen például, ahol megyénk egyik legkorszerűbben felszerelt ornaterme van, nincs szakos test­nevelő, a mellette levő Zagyva- cántón viszont, ahol a tárgyi fel­ételek lényegesen rosszabbak, — zakos testnevelő tanít. Több eset­ben előfordul az is, hogy szakos cstnevelőink csak négy—hat órá- ■an tanítanak testnevelést, de csa- adi körülményeik folytán, pilla­natnyilag nem helyezhetők át másik iskolába. Iskoláink szerrel való ellátottsá­ga jónak mondható. Az elmúlt tanévben a művelődésügyi minisz­tériumtól 80 000, a megyei tanácstól oedig 60 000 forintot kaptak felsze­relés vásárlására. Szinte minden iskola rendelkezik ugrószekrény- nyel, ugrómórcével, súlygolyóval, kislabdával és kézilabdával. A megyében jelenleg 12 torna­termet és 19 szükségtomatermet tartanak nyilván. A közelmúltban fejezték be két nyolctantermes is­kola építését, amelyekhez tornate­rem is épült, de az egri iskola tor­natermében nincs köszönet! A le­hetetlen tervezés miatt ez a tor­naterem bolthajtásos mennyezettel készült, ami azt jelenti, hogy* kö­zépen hat méter magas, a két vé­gén pedig csak 280 centiméter. Ügy véljük, ehhez nem kell bő­vebb kommentárt fűzni..« Figyelmesebben! Nemrégiben méltán keltett visszatetszést az Egri Spartacus sportkör berkeiben, amikor la­punk hasábjain megjelent, hogy az Egri Spartacus—Gy. Bányász megyei ifjúsági labdarúgó-mér­kőzés a gyöngyösiek 2:0 arányú győzelmével ért véget. Hasonló hangok érkeztek Gyöngyösről, a Gy. Spartacus sportkörtől, í amikor közöltük, hogy a Gyön­gyösi Spartacus ifjúsági csapata 5:2 arányban győzött a Gyön­gyösi Bányász ifjúsági együt­tese ellen* Mi, minden esetben a játék­vezetői jelentések alapján adunk hírt a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság eredmé­nyeiről, de éppen a fenti két sportkör reklamálására győződ­tünk meg arról, hogy a játék­vezetők némelyike felületesen és hibásan írja meg jelentését, amely pedig köztudomású, hogy elsőszámú dokumentum. Az E. Spartacus—Gy. Bányász mérkőzést 2:0 arányban nem a Gy. Bányász, hanem az Egri Spartacus nyerte, holott Diósze­gi játékvezető jelentésében pon­tosai! fordítva volt feltüntetve az eredmény. A Gy. Spartacus— Gy. Bányász mérkőzésen sem 5:2 arányú Gy. Spartacus győ­zelemmel ért véget, hanem, he­lyesen 5:0 volt az eredmény a Spartacus javára. Felhívjuk tehát játékvezető­ink figyelmét jelentésük pontos megfogalmazására, mert a téve­dések komoly zavarokat jelen­tenek a táblázatok elkészítésé­nél. Kézilabda A füzesabonyi járási kézilabda­bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. Nők: Dormándi Tsz SK—Bese- nyőtelki Tsz SK 5:0 (2:0), Egerfar- mosi KSK—Füzesabonyi Tsz SK 0:0. Férfiak: Feldebrői Tsz SK—Dor- mándi Tsz SK 10:6 (5:2), Egerfan- mosi KSK—Nagyúti KSK 5:0 (3:0). A Füzesabonyi Tsz SK—Besenyő­telki Tsz SK és a Karácsondi KSK —Füzesabonyi VSC mérkőzéseket elhalasztották. A bajnokság állása: Nők: ÖRVENDETES viszont, hogy ta­nácsaink egyre tcbb gondot fordí­tanak a meglevő tornatermek kor­szerűsítésére; az elmúlt évben pél­dául négy terem kapott „generál­javítást”. Persze, az iskolák is igyekeznek minél többet tenni a testnevelés ügyéért, egyre többet hallunk saját erőből épített kis­pályákról, ugrógödörről, függő­szerállványokról, stb. A nevelők zöme rendszeresen felkészül az órára, az év elején készített tanmenet alapján. Nehéz­séget jelent viszont, hogy a felső­tagozatban tanító, nem szakos ne­velők számára kézikönyv nem je­lent meg, s így jórészt magukra vannak hagyatva. A tanítás alapjában véve megfe­lelően folyik. — noha vannak hi­bák. Ezek közöt kell említenünk azt, hogy a tanulók a testnevelési órák zömén egyáltalán nem, vagy csak igen keveset játszanak. A ne­velők egy része, sajnos, érthetet­len módon idegenkedik a mozgá- sos játékoktól, pedig tudjuk jól, hogy az iskolásgyermek nagyon sokat szeret játszani. De ha játsza­nak is, mindig ugyanaz a 4—5 já­ték követi egymást, ami bizonyos idő múlva unalmassá válik. Érzé­sünk szerint mindez a gyakorlati tapasztalat hiányából, vagy a tan­terv helytelen értelmezéséből ered. A tornaórákat mindenképpen von­zóvá kell tenni, különben csak részben érik el a céljukat. Hasonlóképpen lesz még tenni­való az erkölcsi, politikai nevelés területén is. Még mindig találko­zunk olyan nézettel, hogy a test­nevelés végeredményben csak ti- zedrangú kérdés, a nevelők jórésze nem veszi figyelembe, hogy a testnevelés igen szoros összefüg­gésben van a szocialista nevelés egyéb területeivel. A HIBÁK felszámolásában ko­moly segítséget jelentett a 'lelki- ismeretes, a hozzáértő szakfelügye­leti látogatás. A megyében járá­sonként egy segéd-szakfelügyelő működött, akiket egy fél-függetle- nített vezető szakfelügyelő irányí­tott. Az 1960—6l-es tanévtől kezdve e téren is változás történt, ameny- nyiben a jövőben három általános iskolai szakfelügyelő működik me­gyénkben. s munkájukat fél-füg­getlenített beosztásban látják el. Az 1959—60-as tanévben 120 álta­lános iskolai sportkört tartottunk nyilván. A sportköri munkát zö­mében értékesnek kell monda­nunk. A nevelők jól felkészítették tanítványaikat a versenyekre, amelyeknek színvonala — éppen ennek következtében — emelkedett. A járásokat, nagyon helyesen, kör­zetekre bontották és a házi verse­nyek után itt vetélkedtek egymás­sal a sportkörök. Így alakult ki a?: igazságos felju- tásos rendszer, mert a tanulók előbb a háziversenyeken, majd a körzeti és a járási versenyeken ke­resztül jutottak el a megyei dön­tőkig. Példaként kell említenünk a hatvani járás helyzetét, ahol atlé­tikában a házi versenyeken 323 ta­nuló, a körzeti versenyeken 244 ta­nuló, a járási versenyeken pedig 155 tanuló vett részt. Az egri já­rásban a körzeti versenyek során 16 kézilabda-csapat küzdött, míg a járási döntőkre 8 csapat jutott. A MEGYEI DÖNTŐKRE termé­szetesen már csak a járási bajno­kok kaptak meghívást, mivel itt a minőségi fejlődés lemérése volt a fő cél. A megyei bajnokságok után megállapítható volt, hogy je­lentékeny fejlődést értünk el £ kézilabda és az atlétikai sport­ágakban. Nem mondható viszont ugyanez el a torna-sportágról, ahol bizonyos fokú stagnálás tapasztal­ható. Itt is találunk azonban pozi­tív eredményt, a pétervásári járás­ban például hosszú évek után elő­ször sikerült megrendezni a tor­nász-bajnokságot, s a járás igen ügyes tornászai a megyei bajnok­ságon is részt vettek. A versenyekkel kapcsolatos ki­adásokat a Heves megyei Tapács VB művelődési osztálya által biz­tosított összegekből fedezték. Vízalatti bányászat A Földünkön található ter­mészeti kincsek nagy részét a földkéreg rejti magában. A szárazföldön a tudomány és a technika megoldotta ezek fel­tárását. Bolygónk felületének nagyobb részét azonban tenge­rek és óceánok borítják, ame­lyek a földkéregben rejlő ter­mészeti kincseket elzárják az ember elől. A tengerfenék partmenti részein már sikerült megoldani az olyan hasznos ásványi kincsek felszínre ho­zatalát, mint például a kőolaj. Gondoljunk a Baku környéki szovjet tengeri olajbányákra, ahol a feltárást a tengerfenék­re rögzített oszlopokon, a víz színe fölé épített munkahely­ről végzik. Nyilvánvaló, hogy az ilyen szerkezetek csupán ki­sebb mélységeknél alkalmaz­hatók. Az óceánok mélye azon­ban több ezer kilométer, s itt megoldhatatlan a tengerfenék­re támaszkodó vízfeletti mun­kahely építése. A tengerfenék kincseinek kiaknázása ma már nemcsak tudományos fantasz­ták képzeletét izgatja, hanem időszerű problémát jelent, amelynek megoldásán a szov­jet tudomány és technika ki­váló szakértői fáradoznak. Vajon milyen különleges eszközökre van szükség ezek­nek a kincseknek a feltárásá­hoz? Ezek az eszközök termé­szetesen nem lehetnek kapcso­latban a víz felszínével, hi­szen a tengeri viharokkal járó nagyerejű hullámverés meg­gátolhatja az egész rendszer működését. A víz alatti bányászok szá­mára támaszpontul szolgálhat egy tengeralattjáró, amelyet nehéz horgonyokkal, száz mé­ter mélységben rögzítenek. A tengeralattjáróról csendes idő­ben csövet tolhatnak a felszín­re. Ennek segítségével megold­ható a levegőutánpótlás, vala­mint az embereknek a felvo­nón történő fel- és lebocsátá- sa. A tengeralattjáróról ugyan­akkor automatikus fúróberen­dezést bocsáthatnának le. Ezt a készüléket olaj- vagy gázve­A Hatvani Kinizsi előnye három pontra nőtt a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság vasárnapi fordulójának meglepetése, hogy az első helyért szoros versenyben levő verpeléti együttes nagy küzdelem után csak döntetlent ért el Hatvanban a HÍVSE ellen és így a nagy gólarány- nyal győző Hatvani Kinizsi előnye három pontra nőtt és a gólaránya is szinte egyedülálló: 10 mérkőzé­sen 32 gólt lőttek és csupán egyet­len gólt kaptak a cukorgyári fiata­lok! Tovább folytatja jó szereplését a Gyöngyösi Spartacus és az Egri Spartacus, amelyek szilárdan tart­ják a harmadik, illetve a negyedik helyet. A legnagyobb meglepetést talán Tiszafüred együttesének sze­replése okozza, ez a szélsőséges tel­jesítményt nyújtó csapat vasárnap 5:0 arányban lehengerelte a jóké­pességű Lőrinci Erőmű együttesét. A táblázat alsó felében hatalmas tömörülés van, a 10. helyezett Fü­zesabony és a 16. helyezett Előre között mindössze három pont a különbség. Az egész megyei baj­nokságnak egyik fő érdekessége a bélapátfalvi csatárok gólképtelen­sége. A cementgyáriak felnőtt csa­pata 10 mérkőzésen mindössze há­rom gólt rúgott, ami páratlan gól­szegénységre vall. Hasonlóképpen az ifik, akik a 10 mérkőzésen mind­össze négyszer tudták bevenni el­lenfelük kapuját. A jövőben nagy súlyt kell tehát fektetni Bélapát­falván a korszerű támadójáték ki­alakulására — ha feljebb akarnak kerülni a táblázaton. A vasárnapi forduló eredményei: Recsk—Füzesabony 2:1, Gyöngyö­si Bányász—Hatvani Kinizsi 0:4, Gyöngyösi Spartacus—-Egri Előre 1. Egerfarmos 7 6 1 — 40: 9 13 2. Besenyőtelek 8 4 — 4 42:27 8 3. Szihalom 7 3 ■ 4 24:31 6 4. F-abony 7 2 1 4 23:35 5 5. Dormánd 7 2 — 5 17:44 4 Férfiak: 1. Nagyút 12 10 — 2 197: 89 20 2. Karácsond 11 6 1 4 126:118 13 3. FVSC 10 5 1 4 84: 87 11 4. Besenyőt. 11 5 1 5 79: 97 11 5. F. Tsz SK 11 5 — 6 73:100 10 6. Feldebrő 12 3 > 2 7 94:122 s 7. Dormánd 12 3 2 7 114:159 8 R. Egerfarmos 3 1 1 1 30: 29 3 St, Kompolti MEDOSZ törölve 4:0, Selypi Kinizsi—Egri Sportiskola 0:0, Tiszafüred—Lőrinci 5:0, Egri Spartacus—Petőfibánya 3:1, Bél­apátfalva—Apci Vasas 0:1, Hatvani VSE—Verpelét 1:1. A bajnokság állása: 1. Hatvani Kin. 10 10 — 32: 1 20 2. Verpelét 10 8 1 1 32: 5 17 3. Gy. Spart. 10 8 — 2 41: 8 16 4. Egri Spart. 5. Tiszafüred 10 6 2 2 27:14 14 10 5 — 5 22:18 10 6. Apc 10 4 2 4 18:22 0 7. Egri Sport. 10 3 3 4 12: 7 í) 8. Hatvani VSE 10 2 5 3 12:12 9 9. Selyp 10 3 3 4 9:14 9 10. Füzesabony 10 3 2 5 20:26 8 11. Lőrinci 10 3 1 6 7:21 7 12. Gy. Bányász 10 3 1 6 9:28 7 13. Recsk 10 2 2 6 12:34 6 14. B-falva 10 2 2 6 4:16 6 15. Petőfib. 10 2 1 7 10:23 5 16. Előre 10 í 3 6 7:25 5 EGERBEN beköltözhető ház el­adó. Érdeklődni: Sertekapu u. 18. FÉDERES kocsi eladó. Eger, Május 1. u. 33. VILÁGOS, modem, 6 részes né­met háló sürgősen, áron alul el­adó. Megtekinthető: vasárnap 8—20 óráig. Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. I. 6. ÉPÜLETBÁDOGOS javítási mun­kákat vállal Bablonkay, Eger, Szé­chenyi u. 11.' rADIóJAVITAS, vidékieknek azonnal, Egerben, autóbuszmegálló­nál, Bajcsy-Zsilinszky u. 3. 1958-AS típusú Wartburg eladó. Eger, Csákány u. 12. Holló. ELADÓ! Fekete ribizli-, sima- és gyökeres-dugvány. Szabó Gyula, Gyöngyös, Kossuth u. 19. GÉPPEL favágást vállalok, Lend- vai, Eger, Balassa u. 25. Telefon: 15-55. EGERBEN, Kővágó térnél, fel­németi vámnál, házhelyek eladók. Cím: „olcsó” jeligére: Egri Hirde­tőbe. KITŰNŐ állapotban levő Moszk­vics 402. eladó. Borsodnádasd, Le­mezgyár. Telefon: 203. MODERN, szép ebédlőbútor, ki­fogástalan állapotban eladó. Meg­tekinthető: Tündérpart 4. EGY db Skoda oktávia Szuper, kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető: hétköznap, Eger, Zalár József u. 1. Megyevill. «■■■■■■BEgESBBHaHü Országos vállalat Borsod—Heves megyék területére, motorkerékpár­ral rendelkező KARBANTARTÓT SÜRGŐSEN FELVESZ, írásbeli jelentkezést Buda­pest, V., Felszabadulás tér 1. címre, „Automata-biliárdasztal” jeligére kérünk. ÍRBHBÍ8RSBIIIHÍ Az Egri Sportiskola—Füzesabony mérkőzésen egyik csapat sem ka­pott pontot; Sporthírek — Hatvani Kinizsi—Szihalmi Tsz SK 16:7 (9:3) Megyei I. osztályú férfi kézilabda-mérkőzés, Szihalom. Közepes színvonalú játékot hozott a találkozó, a játékosok mindkét részről sportszerűen, fegyelmezet­ten kezdtek, (később azonban a kö­zönség egy részének fegyelmezet­len viselkedése némely szihalmi já­tékost sportszerűtlenségre ragad­tatta. Hogy mégis rendben folyt le a mérkőzés, ezt főleg a csapatok­ban szereplő pedagógus játékosok­nak köszönhető, akik sikerrel csil­lapították le a kedélyeket; (rigó) Sportérdekességek CONNOLLY TRÜKKJE Rugyenkov mesélte ezt a törté­netet egy moszkvai sajtófogadá­son. Connolly már Melbourne-ban rop­pant ideges embernek bizonyult. Mint világcsúcstartó érkezett oda, de Krivonoszov is jó formában volt. Krivonoszov mindennap ki­ment Harold edzésére, együtt do­bálták a kalapácsot, de a szovjet fiúé néhány centivel mindig tovább repült. Harold szemlátomást zsu­gorodott, egy zseniális ötlet azon­ban megmentette számára az olim­piai bajnokságot. Egyik nap a szokásosnál fél órá­val előbb ment ki a pályára, fogta a kalapácsot és a hetven méteres jelzésnél néhányszor belevágta a földbe. Mire Krivonoszov megérke­zett, Connolly már távozóban volt. — Na — mondta a szovjet óriás­nak — ma végre magamra talál­tam, most már rendben leszek. És elment. Krivonoszov természetesen, ke­resni kezdte a pályán Connolly ka­lapácsának nyomait. Nem telt sok időbe, míg megtalálta azokat a gödröket ott, a hetven méternél. Megtalálta, elsápadt, s két nappal később — persze, hogy elvesztette a versenyt. — Zseniális trükk volt — mondta befejezésül Rugyenkov. — De olyan, ami legfeljebb csak egyszer sülhet el. Mert másodszor már .; . Igen, a többit, a „másodikat” már láttuk .;; BAJUSZ-TÖRTÉNET Amikor a Tour de France mező­nye Svájc határát „átkerekezte”, a kísérőkocsiknak, természetesen, meg kellett állniok az őrháznál. Útlevélvizsgálat, satöbbi, satöbbi; A Daiiy Telegraph munkatársa, Bobby Mills, nyalka kis bajúszkát viselt, olyan kis Errol Flynn-sze- rűt. A határőr egy pillantást vetett Bobby útlevelére és elkomorodott: — Ez nem ön, hiszen ön bajuszt visel, az útlevélképen pedig csu­pasz a képe. Bobby kétségbeesetten magya­rázkodott: — De kérem, azóta növesztettem bajuszt. Az kinő! Nagyon hamar kinő! A tisztviselő hajhatatlan maradt: — öt percet adok, hogy leborot­válja a bajuszt. Ha akkor hason­lít a képre, simán átengedem. Bobby ragaszkodott a bajuszá­hoz. Töprengett, töprengett, az­tán .;. remek ötlete támadt. Elő­vett egy ceruzát és a fényképre rá­rajzolt egy bajuszt! Olyasfélét, amilyet maga is viselt. A tisztviselő megnézte, végig­mérte Bobbyt is, aztán elmosolyo­dott és tisztelgett: — Kendben van, uram. Leradi- rozhatja, MENYASSZONYI ruhakölcsön- zés, Eger, Vécsey utca 37. alatt. Megtekinthető: délután S-től. zeték kötheti össze a víz fel­színével, esetleg a legközeleb­bi szárazfölddel. Ugyancsak kivitelezhető meg­oldást jelenthet egy hatalmas, távirányítású, víz alatti tank. Ez a legközelebbi partról gör­dülhetne a tengerfenékre, mi­közben egy forgódobról, maga mögött lerakná a hajlékony olaj-, illetve gázvezetéket. A tankot automatikus fúróberen­dezéssel szerelnék fel. Az egész szerkezet méretei igen nagyok lehetnek. A súlyát a víz fel­hajtóereje csökkenti, s így hernyótalpaival könnyen le­küzdheti a tengerfenék egyenet­lenségeit, Az olaj-, vagy gázve­zetékkel együtt a tank maga után bocsáthatja az irányítá­sához, mozgásának ellenőrzé­séhez, hajtóműveinek és fúró­berendezéseinek energiaellátá­sához szükséges kábeleket. A tengerfenéken dolgozó szerke­zet irányítása hajóról is tör­ténhet. A szovjet tudománynak az óceánkutatásban és a technika fejlődésében elért sikerei biz­tosítják, hogy a tenger alatti bányászat rövidesen a min­dennapi élet valóságává válik. .AAAAAAAAAAAÁAAy | Olvasd! > Terjeszd! I O HÉPÚISflGOl WYWWWVVVW A GYÖNGYÖSI Könyvesbolt ut­cai könyvárusításra, kereskede­lemben jártas dolgozót keres, juta­lékos bérezéssel. Nyugdíjasok előnyben. hiuiiiiiiai!itiii!ii!iiiiiii((iiiiiia;iiiiii!iiii!ii!!iiiliia HIRDETÉSI DÍJAK: Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.— Ft. vasárnap szavanként 2.— Ft. laiiiiiBiiaiiiiiiuiiiiiiaiiaiiaiiBiiaiiBiiaiiaiiBiiBiiBiiBiiBiiaiiBiiBiiBiiBiiBiiBiiBiiBiiBiiBiiaiiBiiaiiBiiaiiBitaiiBiiBiiiiiiit A NAGYGOMBOSI TANGAZDASÁG lucerna- és léhere- velősnag tisztítását vállalja A tisztításra váró termények a Tangazdaság Lőrinci üzemegységébe, Vasútállomás: Lőrinci, küldendők. 0 ©@©® ® srs&.'S.SjfS.® s •» tOTTO NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspát Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztői Suba Andor; Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalati Felelős kiadó: Tóth Józsefi Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz U; 3; Telefon: 56-74. 56-7B. Postafiők: 33 Gyöngyös, Köztársaság tér 15; Telefon: 697; Kiadóhivatal: Eger; Bajcsy-Zsilinszky utca li Telefon: 24-41. Postafiők: 23; Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca i. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél; Előfizetési dij; egy nőnapra u Ft; 09 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom