Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-05 / 235. szám

2 N EP 0 J S A G 1960. október 5., s»erd;i Kádár János beszéde az ENSZ közgyűlése IS. ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) talpraállított és nagyra növelt agresszív német militarizmus. Nyugat-Németországban na­ponta hangzanak el revansis- ta kijelentések. Még a nyugati közvéleményt is felkavarta a nyugatnémet tábornokok atomfegyvert követelő memo­randuma. Miképp lehetséges, hogy or­szágok vezetői oly hamar el tudják felejteni az áldozato­kat, a történelmi tapasztalato­kat, a német imperializmus megsemmisítéséről tett ünne­pélyes nyilatkozatokat, az e célból kötött nemzetközi szer­ződéseket? Más népek mérhe­tetlen szenvedéseiről és áldo­zatairól most nem szólva, va­jon valóban oly régen lett vol­na az, amikor francia, angol és amerikai katonák tömegei es­tek el a német imperializmus­sal vívott öldöklő háborúban? Nem, ez nem volt olyan rég. Az özvegyek, az árvák, a rokkantak még élnek és a né-- pék, közöttük a magyar nép, nem felejtettek. Ellenkezőleg, az újraéledt német imperializ­mus határozott megfékezését, a háború maradványainak fel­számolását, a fennálló két né­met állammal megkötendő bé­keszerződést követelik. A ma­gyar nép öt év teljes nemzeti jövedelmét, az egész nemzet ötévi munkájának minden eredményét látta porrá égni a második világháborúban. El­vesztette felnőtt lakosságának mintegy 8 százalékát, félmillió­nál több emberéletet, megkö­zelítőleg annyit, mint a lélek- számban 17-szer nagyobb Egyesült Államok. Népünk sa­ját hazájában felszámolta a há­ború forrását jelentő monopól- tőke imperialista uralmat. Ná­lunk nincsenek fegyvereken nyerészkedő, háborúra speku­láló emberek. A népek közötti gyűlölködés szítását, a háborús uszítást törvény tiltja. Népünk joggal gyűlöli a háborút, az imperializ­must. Békében akar élni minden más néppel. Dol­gozni akar és békében akarja élvezni munkájá­ban mind bővebben termő gyümölcseit a jövőben is. A magyar közvélemény is úgy látja, hogy az emberiség most válaszúton van. Arról van szó, hogy az emberi élet példátlan pusztulását okozzák-e a tudo­mány korszakalkotó vívmá­nyai, vagy pedig gazdag és bol­dog jövő vár azTemberiségre. A népek számára a választás nem nehéz. A megoldás is meg­található. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy az Egyesült Államok befolyásos körei kijó­zanodjanak a megbukott erő­politikából, belássák a hideg­háború mindenki előtt nyil­vánvaló csődjét és már most, ezen a közgyűlésen a megegye­zés készségével kezdjenek tár­gyalni az általános és teljes le­szerelésről. Ez megszilárdítaná a békét és új gazdasági felvirágzást hozna. Üj lendületet adna a két társadalmi rendszer békés ver­senyének, s ennek nagy hasz­nát látnák a dolgozó emberek Keleten és Nyugaton egyaránt. A Magyar Népköztársaság kormánya, küldöttségünk teljes mértékben támogat­ja az ENSZ legutóbbi köz­gyűlésén benyújtott, s ott elvben egyhangúlag támo­gatott szovjet általános és teljes leszerelési javasla­tot. Ugyancsak támogatjuk a szov­jet küldöttség most benyújtott újabb javaslatait, mert ezek alkalmasak arra, hogy előbbre jussunk a leszerelés megvaló­sulása felé. Elnök úr! Küldött urak! Az egész emberiség együttérzéssel és feszülten figyeli a gyarmati népeknek felszabadulásukért vívott, széles sodrású és drá­mai küzdelmét. Valóban küldöttség azzal kísérletezett, hogy a Szovjetunióra és a né­pi demokráciákra szórt durva rágalmakkal terelje el a fi­gyelmet a gyarmatokról és az igazi gyarmatosítókról. Ez hiá­bavaló próbálkozás. Még a gyermekek is tudják az egész világon, hogy a gyarmatok és félgyarmatok Ázsiában, Afri­kában és Dél-Amerikában, a gyarmatosítók és a gyarmati rendszer fő támaszai pedig nem Kelet-Európábán, hanem Nyugat-Európában és Észak- Amerikában vannak. Nem a gyarmati népek bűne az a tény, hogy a gyarmatosí­tók által oly hosszú időn át kiszipolyozott országoknak úgyszólván nincs iparuk, me­zőgazdaságuk elmaradott, pri­mitív, lakosságuknak gyakran több mint 90 százaléka írástu­datlan, éhezik és az átlagos életkor 30—35 év. Az én hazámban az ipar ad­ja a nemzeti jövedelemnek csaknem kétharmadát, mező- gazdaságunk fejlődik. Az ipar fejlődési üteme az 1920 és 1945 közötti évek átlagában éven­ként egy százalék volt. A felszabadulás óta eltelt idő alatt évenként átlagban 11 százalékkal emelkedett az ipari termelés. A középiskolai tanulók szá­ma a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt 52 000-ről 204 000- re, az egyetemi hallgatók szá­ma 11 és félezerről 34 és fél­ezerre növekedett. Írástudat­lan nincs. Az átlagos életkor Forrón üdvözli a győzelmes kubai forradalmat, szolidáris Algéria és Kongó népével. Kí­vánja valamennyi, ma még gyarmati vagy félgyarmati sorban sínylődő népnek, hogy mielőbb nyerje el teljes nem­zeti függetlenségét. A gyarmati rendszer felszá­molása szempontjából küldött­ségünk célszerűnek tartaná, ha az egyes gyarmati országok felszabadulásával kapcsolatos minden eljárásból ki lenne zárva az az ország, amelynek imperialistái korábban az adott ország elnyomói voltak, így az ENSZ elejét vehetné a különböző lehetséges provoká­cióknak és annak, hogy a ko­rábbi elnyomást valamilyen más, burkoltabb formában fenntartsák. A volt gyarmati országok­nak nyújtandó segély esz­méje igazságos, amennyi­ben biztosítva lesz, hogy a segélyt az abban részesülő ország politikai független­ségét, vagy gazdasági ön­állóságát sértő feltételek­től mentesen adják. Elképzelhető' és a jószándék tényleges bizonyítéka lenne, ha az a fél, amelyik onnan koráb­ban nagy hasznot húzott, a fel­szabaduló országok népének A Kínai Népköztársaság szó­vivői teljes joggal mondják, hogy őket csak azok a nemzet­közi megállapodások kötik, amelyeknek kidolgozásában részt vesznek. Az ENSZ önma­gának tartozik azzal, hogy vé­get vessen annak a szűklátó­körű, önző és mindenkire néz­ve káros nagyhatalmi politiká­nak, amellyel az Egyesült Álla­mok képviselete annyi éve megakadályozza, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalja jo­gos helyét az ENSZ-ben. Ezzel a kérdéssel nagy felelősséggel kell foglalkoznia minden kül­döttségnek. Az angol küldöttség például, amelynek kormánya egyébként diplomáciai kapcsolatban van a Kínai Népköztársasággal, na­gyon jól tudja, hogy az úgyne­vezett tibeti kérdés a hideghá­ború mesterségesen gyártott terméke, a Kínai Népköztársa­ság rágalmazása. Ugyanakkor ez az ENSZ tagállamai között hevesen vitatott kérdés is. En­az 1930-as 48 évről 65-re, az­az 17 évvel emelkedett. A gyarmatosító urak még saját országaik fejlődésében sem tudnak ilyen tempót fel­mutatni, nemhogy az általuk leigázott gyarmati népek éle­tében. Hogyan merészeli bárki is hazám és a Szovjetunió viszonyát rágalmazni, amikor népem az utolsó 15 év viharos fejlődését nem utolsósorban a Szov­jetunió sokoldalú, és ön­zetlen, szocialista szellemű, gazdasági és kulturális segítségének köszönheti? Nálunk nincs idegen tőke és senkinek sem fizetünk osztalé­kot. a szovjet—magyar keres­kedelmi kapcsolatok keretében a Szovjetunió több mint 80 százalékban nyersanyagot, energiát és félkész-gyártmá­nyokat szállít Magyarországra, a Magyar Népköztársaság pe­dig több, mint 80 százalékban ipari terméket szállít a Szov­jetuniónak. A kapitalista országok veze­tői jól értenek a kereskedelem­hez, és tudják, hogy ez mit je­lent. Nem tudnak megnevezni egyetlen kapitalista országot sem, amely nála kisebb és gaz­daságilag kevésbé fejlett or­szággal, a kis ország számára ennyire kedvező kereskedelmi kapcsolatokat tartana fenn. Ilyen nincs, ez ellentmondana az imperializmus fosztogató természetének. méltányos és ésszerű összegű jóvátételt fizetne. A magyar küldöttség támogatja a gyar­mati rendszer teljes megszün­tetésére tett szovjet javaslatot, annak közgyűlési megvitatását, a nyilatkozat-tervezet elfoga­dását. Az ENSZ közgyűlése, a ja­vaslatot magáévá téve, nö­velhetné e világszervezet tekintélyét a népek szemé­ben, (taps) ha majd a gyarmati rendszer megszüntetése révén már szabad lesz az önálló nemzeti létre képes valameny- nyi nép és ha országa meg­kapja ENSZ-tagságát, akkor a szó igazi értelmében megvaló­sul e szervezet egyetemessége is. , Képtelenség azonban akár az ENSZ egyetemességéről, akár az egész emberiség képviseletéről beszélni ad­dig, amíg a 650 millió em­bert magában foglaló Kí­nai Népköztársaság képvi­selői el nem foglalják az egyedül őket megillető he­lyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Csak gondolni kell reá és mindjárt nyilvánvalóvá válik, nek ellenére az angol küldött­ség a főbizottságban a tibeti kérdés napirendre tűzése mel­lett foglalt állást. Másfelől viszont nem átal- lotta azt mondani, hogy ellen­zi Kína képviseletének kérdé­sét a közgyűlés napirendjére tűzni, mégpedig azzal az indo­kolással, hogy ez a tagállamok közötti vitás kérdés, a vita rontaná a közgyűlés légkörét. Hogyan? Az nem baj, ha a tibeti kérdés körüli vita újabb ellentéteket szül, csak a Kínai Népköztársaság jogainak érvé­nyesítéséről ne vitatkozzunk? Csak azzal ne rontsuk a köz­gyűlés légkörét? Fel kellene már hagyni a nagy kérdések ilyen kezelésével. Túlérett már Kína ENSZ-képviseletének kérdése. Meg kell oldani s ez­zel az ENSZ tekintélye, tár­gyalásainak hatékonysága, döntéseinek ereje csak növe­kedni fog. Küldöttségünk a Kí­nai Népköztársaság jogainak érvényesítése mellett van és támogatja a Mongol Népköz- társaságnak az ENSZ-be való felvételét is. Elnök úr! Küldött urak! Más kérdésekről is szeretnék szólni. Az ügyrendnek megfe­lelően már júliusban szétküld- ték a tagállamoknak az úgy­nevezett előzetes napirendet. Ezen 73 kérdést javasoltak az illetékes ENSZ-szervek és a különböző tagállamok a köz­gyűlés 15. ülésszakának napi­rendjére tűzni. Várakozással vette kezébe ezt az okmányt mindenki, aki az emberiség égető kérdései, a leszerelés, Algéria, Kongó és más nagy kérdések iránt érdeklődik. Bennünket meglepett, hogy az Egyesült Államok kormá­nya, amely szavaiban a béke híve és nagyra értékeli az ENSZ-t, ezen az előzetes napi­renden egyetlen kérdést sem terjesztett elő. Nem érdekte­toznak. Az is köztudomású, hogy az úgynevezett magyar kérdés az ENSZ közgyűlésén, vagy bizottságaiban nem más, mint kizárólag hidegháborús célokat szolgáló áskálódás és rágalomhadjárat az ENSZ két tagállama, a Magyar Népköztársaság és a Szov­jetunió ellen. A kettő közül a fő célpont persze nem a Ma­gyar Népköztársaság. Mi ma­gyarok hajlamosak vagyunk ugyan néha azt hinni, hogy a föld mi körülöttünk forog, de még mi sem hisszük, hogy az Egyesült Államok befolyásos körei a Magyar Népköztársa­ságban látják világuralmi ter­veik megvalósításának fő aka­dályát. Mindaz, ami az úgyneve­zett magyar kérdés körül az ENSZ-ben eddig tör­tént, méltatlan e világszer­vezethez, de méltatlan az Amerikai Egyesült Államok kormányához is, egy kormányhoz, amelytől azt várná el a különböző országok lakossága, közöttük a magyar nép, hogy világos és pozitív lé­péseket tegyen a feszültség enyhítése, a leszerelés, a tartós béke előmozdítása érdekében. Nagyon tévednek az Egyesült Államok felelős tényezői, ha azt hiszik, hogy a várt pozitív lépések hiányát pótolhatják ta­vasszal egy U—2-es repülőgép­pel, ősszel pedig az általuk gyártott úgynevezett magyar, meg tibeti kérdés sietett felve­tésével. Ma már sokkal tájéko­zottabb a politikában az em­beriség, semhogy bármely kor­mány ilyesmivel megőrizhetné az ő személyében tekintélyét és befolyását. Az úgynevezett magyar kérdésnek az ENSZ- ben van köze a hidegháború­hoz és sok mindenhez, de sem­mi köze sincs a magyar való­sághoz, sem pedig a világszer­vezet alapokmány szerinti ren­deltetéséhez. Van valami köze a jelenleg közismerten nem jó amerikai—magyar államközi viszonyokhoz. Valóban van számos rende­zetlen kérdés viszonyunkban, ezek egy kérdés kivételével rendkívül könnyen rendezhe­tők. Mi készen is vagyunk a rendezésre és erősen bízunk abban, hogy ezek a kérdések előbb vagy utóbb, de mindkét felet kielégítő módon megol­dást is nyernek. Bízunk ebben, mert tudjuk, hogy még a leg­rosszabb akaratú ember is képtelen egyetlen olyan kér­dést is megnevezni, amelyben az amerikai és a magyar nép érdekei ütköznének. Ellenke­zőleg. Mi azt valljuk, hogy a ma­gyar és az amerikai nép érdeke közös a béke meg­őrzésében, népeink barát­ságának fejlesztésében, az államaink közötti kapcso­latok normalizálásában. Szólnom kell az amerikai— magyar viszony egyetlen ko­moly es nehezen rendezhető len azonban, hogy ezt követő­en, augusztus 20-án érkezett a Szovjetuniónak egy javaslata és erre szinte válaszként az Egyesült Államok is benyúj­tott még ugyanaz nap egy má­sik javaslatot. A Szovjetunió javaslata pót­lólag beterjesztett kérdések hi­vatalos listáján a 8. sorszámot az Egyesült Államoké a 9. sor­számot kapta. A Szovjetunió kérte, hogy a közgyűlés tár­gyalja meg az Egyesült Álla­moknak a Szovjetunió elleni agresszív cselekedeteit. Az Egyesült Államok az úgyneve­zett magyar kérdés megtárgya­lását kérte. A nemzetközi élet kérdései­vel foglalkozó minden ember számára ez maga is teljesen világossá teszi, hogy mikor és milyen alkalmakra kell az Egyesült Államoknak a ma­gyar kérdés az ENSZ-ben. kérdéséről is, minhogy annak nemzetközi vonatkozásai van­nak. Béke idején az amerikai— magyar viszony, fennállásának lehetségessé válása óta, min­denkor korrekt volt. Csak 1947- óta rossz. Hangsúlyozom, 1947 és nem mint azt sokan hiszik, 1956 óta. A magyar—amerikai állam­közi viszony jó, sőt időnként szívélyes volt akkor, amikor Magyarországon a kormány az arisztokraták, a földesurak és a nagytőkések kezében volt. Csak azóta van baj ezzel a viszonnyal, amióta Magyaror­szágon a kormány és a hata­lom a munkások és a parasztok kezén van. Ebből mi arra kö­vetkeztetünk, hogy nem kieléi gítő viszonyunk és még aí úgynevezett magyar kérdés­nek az ENSZ-ben való szorgal­mazása mögött is valójában az rejlik, hogy az Egyesült Álla­mok kormányköreinek velünk tulajdonképpen egy bajuk van. Nem tetszik nekik a Magyar Népköztársaság társadalmi rendszere. Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetét tudvalévőén különbö­ző, szocialista és kapitalista rendszerű országok hozták létre, éppen azzal a céllal, hogy biztosítsák a különböző társa­dalmi rendszerű országok bé­kés egymás mellett élését, ba­rátságát, és együttműködését az emberiség létérdekeit érin­tő, közös kérdések megoldásá­ban. Az alapítók már tudták és ideje lenne most már minden­kinek tudomásul vennie, hogy a világon különböző társadal­mi rendszerű országok létez­nek. Sőt, azt is tudomásul kell ven­nünk mindnyájunknak, hogy ezeknek a különböző rendszerű államoknak bé­kében, egymással normális államközi kapcsolatban kell egyidőben és egymás mellett létezniük. Ez elkerülhetetlen. A magyar dolgozó nép örökre véget ve­tett a nagytőkések és a földbir­tokosok hatalmának, kizsák­mányoló tevékenységének. Szocialista államot és társa­dalmat teremtett önmaga szá­mára. Abban él most és abban fog élni a jövőben is. Ez az egyes személyek akaratától függetlenül ható társadalmi törvények következtében ala­kult így: történelmileg befeje­zett és meg nem változtatható tény. Az amerikai—magyar vi­szony is azonnal rendbejönne, az Egyesült Nemzetek Szerve­zete is azonnal megszabadulna egy reá erőltetett, viszálytkel- tő, hidegháborús kérdéstől, ha (Folytatása az 5. oldalon.) megérett az idő a gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolására, annál is inkább, mert a gyar­mati rendszer, az imperializ­mus e gyászos terméke az ösz- szeütközések állandó forrása. Megszüntetése nagy lépés lesz előre azon az úton, amely az embermilliók létét fenyegető háború végleges kiküszöbölése felé vezet. A gyarmatosítók sokáig gá­tolták az elnyomott gyarmati népek fejlődését, gazdaságilag kizsákmányolták őket. Barbár módon, milliószámra pusztítot­ták a gyarmati országok lakos­ságát. Hallottuk itt a kongói népet oly hosszú időn át rabságban tartó belga imperialisták hang­ját arról zengedezni, hogy megadták Kongó népének a függetlenséget, s legutóbbi ka­tonai akcióikat csak a belga nők és gyermekek biztonságá­nak védelmében hajtották vég­re. Elfelejtettek azonban szólni arról, hogy az ottlevő belga ál­lampolgárok biztonságát nem Kongó békés népe, hanem csakis az imperialisták provo­kációi fenyegették. Elfelejtet­tek beszélni arról, hogy ele­fántcsont- és nyersgumi- beszolgáltatás megtagadása cí­mén sok éven át kongói férfiak, nők és gyermekek ezreinek kezét vagdosták le a belga gyarmatosítók. Nem esett szó azokról a borzalmakról sem, amelyekről Le Morell, egykori angol szerző „A fekete ember sorsa” című könyvében írt. E könyvben közölt adatokról ki­derült, hogy a belga uralom kezdetén még a legóvatosabb becslés sem tette húszmilliónál kevesebbre a kongói lakossá­got. Az 1911-ben tartott nép- számlálás Belgiumban közzé nem tett, de egy brit konzuli jelentésből nyilvánosságra ke­rült adatai szerint, viszont ek­kor már csak mintegy 8,5 mil­lió volt Kongó lakossága. Ez csaknem 12 millió ember el­pusztítását jelenti, alig 25 esz­tendő alatt, s ez csak a legala­csonyabb becslés. Némely gyarmatosítók most alakoskodva fehér tógát ölte­nek és arról beszélnek, hogy ők azok, akik felszabadították az adott gyarmat népét. Ez ha­mis beállítás. A gyarmatosítók csak el­rabolták a gyarmati népek szabadságát, és most nem ők adják, hanem a gyar­mati népek küzdelmes harcban maguk szerzik vissza elrabolt szabadsá­gukat. A gyarmatosítók arról be­szélnek, hogy ők civilizálták és nevelték a gyarmati népe­ket. Sőt, még mérlegelik is, elég érettek-e már az önálló nemzeti létre. Mindenki tudja azonban, hogy a gyarmatosítók megjelenése előtt már régen létezett például az ősrégi kínai, indiai, indonéz kultúra és civi­lizáció, a magas színvonalú arab csillagászat és matemati­ka, léteztek hatalmas és jól szervezett afrikai államok. Nevelésről beszélnek. Egy­másután hallottuk itt felszólal­ni Nkrumah urat, a Ghánái Köztársaság elnökét, Fidel Castrót, Kuba miniszterelnö­két, Sukamo urat, az Indonéz Köztársaság elnökét és az egy­kori gyarmati és félgyarmati népek más, neves képviselőit. A kéretlen tanítók és nevelők közül sokan tanulhatnának tő­lük emberiességet, felelősség- érzést, államférfiúi ítélőképes­séget. Nem utolsósorban tisz­teletreméltó az imperializmus­sal szemben megnyilvánuló, nagy erkölcsi bátorságuk. A gyarmati rendszer eddigi haszonélvezőinek meg kell érteniük, hogy e kérdésben nincs többé hatása sem a mellébeszélésnek, sem pe­dig az igazság kiforgatása- nak. Tudomásul kell venniök, hogy eljött a gyarmati rendszer ma­radéktalan felszámolásának ideje. A történelem menete meggyorsult. A gyarmati rend­szer alapjai annyira megren­dültek, hogy minden olyan kí­sérlet, amely gátat akar vetni a felszabadulás folyamata elé, nem megállítja azt, hanem meggyorsítja. Az általános vitában néhány A. Magyar Népköztársaság népe és kormánya a szabadság eszméjét támogatja aki ellenzi azt, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglal ja helyét az ENSZ-ben, az ellenzi azt is, hogy átfogó leszerelési megegyezés jöjjön létre. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a vitatott 1956-os magyarországi események a történelem által lezárt, túlhaladott kérdések és a múlt problémái közé tar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom