Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-28 / 255. szám

1360, október 2S,, péntek NEPOJSAG 3 »Mi a munkások öntudatára építünk“ A Szerszám- és Készülékgyárba látogatott Somogyi Miklós elvtárs, az MSZ HP Politikai Bizottságának tagja SZERDÁN Gyöngyösre láto­gatott Somogyi Miklós elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a SZOT elnöke. Putnoki László, az MSZMP Heves megyei Pártbizottságá­nak első titkára, országgyűlési képviselő, Furucz János, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára és Molnár Gusztáv, a városi pártbizottság titkára kíséretében a Szer­szám- és Készülékgyár munká­saival és vezetőivel találkozott Somogyi elvtárs, A délutáni órákban aktívaülésen tárgyal­ták meg a gyár munkáját. Több kérdés is elhangzott, amire Somogyi elvtárs őszinte szavakkal válaszolt. — Ami nálunk, itt, az or­szágban történik — mondotta Somogyi elvtárs —, azért mind­annyian felelősek vagyunk. Ez a felelősség nemcsak a kom­munistákra vonatkozik, hanem minden becsületes dolgozóra, hiszen szocialista társadalmi rendünket a párttagok és pár- tonkívüliek közösen építik. En­nek a közös munkának egyik feltétele, hogy kicseréljük gon­dolatainkat. Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy az ország vezetői ellátogatnak egy-egy üzembe vagy községbe, és a dolgozókkal megbeszélik mind­azt, ami ma érdekli az embe­reket. Ilyen alkalom most ez a mai is, és szeretném, ha ez a beszélgetésünk valóban köz­vetlen és eredményes lenne. AZ ÜZEMI AKTÍVA rész­vevői ebben a szellemben mondták el véleményüket, és tették fel kérdéseiket. Hogy miről volt szó ezen az aktíván, legjobban Somogyi elvtárs ösz- szefoglalójából derül ki. Az üzem életével kapcsolat­ban arról beszélt Somogyi elv­társ, hogy a műszaki dolgozó­kat az üzem céljainak érdeké­ben brigádokba kellett volna szervezni, egy-egy brigádot meg kellett volna bízni bizo­nyos feladatokkal, és ellen­őrizni kellett volna, hogy a munkájukat hogyan végzik. Ugyanígy kell foglalkozni az üzemben a fiatalokkal is. En­nék az üzemnek egyik jellem­ző vonása, hogy döntő többsé­gében fiatalokat foglalkoztat. Az üzem dolgozóinak átlagos életkora 23 évre tehető. — A mi fiataljainkat a be­csületes helytállás, a lendület, a tettre készség jellemzi. Ezt a lendületet, ezt a tettre készsé­get kell az üzem érdekében felhasználni. A vezetőknek egy kicsit a fiatalok szemével is kell nézni az életet, és ezért nem árt, ha a felnőtt dolgozók felelevenítik magukban saját fiatalságukat, azt a módot, ahogy gondolkoztak és csele­kedtek ifjú korukban. Nem! szégyelljük bevallani, hogy mai fiatalok bizonyos mérték­ben felelősségteljesebben él­nek és gondolkoznak, mint régiek, de ez így is van rend­jén, hiszen ők ma már szocia­lista társadalmunk neveltjei. Természetesen mindez nem je­lenti azt, hogy elnézünk a fia­talok hibái fölött, hanem azt jelenti, hogy türelemmel, meg értéssel, de felelősséggel ne­veljük tovább ifjúságunkat. A SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜ­LÉKGYÁRBAN az elért ered­mények mellett vannak még hiányosságok is a termelésben, a tervteljesítésben, a termelé­kenység fokozásában, a takaré­kosságban. — Nem jó az, ha csak hat embernek vannak álmatlan éj­szakái egy ilyen gyárban mondotta ezzel kapcsolatban Somogyi elvtárs. — Az a jó, ha három-négyszáz embernek van gondja az üzem belső élete mi­att, mert ebben az esetben egy­re ritkábbak lesznek az álmat­lan éjszakák, és egyre jobbak az eredmények. ,Ha a párt, a szakszervezet és az üzemvezetőség együtt dolgo­zik, ha összefogják az üzem mdnkásait, az eredmények nem maradhatnak el. Nem az a jó vezető, akinek nagyon sok a munkája, hanem az, akinek sok ideje van az ellenőrzésre. A jó vezetőnek nyíltan és vilá­gosan kell beszélnie a dolgo­zókkal. A termelési értekezle­teken az adott helyzetet kell elemezni, ebből az adott hely­zetből kiindulva kell a felada­tokat kijelölni, mert csak így lehet a munkásokat a cél érde­kében mozgósítani, mert csak így lehet a gyár becsületét megóvni, és csak így járnak jól anyagilag is a gyár dolgozói. — Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről is a munkafegye­lem kérdését — fűzte tovább a gondolatsort Somogyi elvtárs. — A kapitalista gyárában el­képzelhetetlen volt például a késés. Ha valaki öt percet ké­sett, a legjobb esetben a műve­zető aznapra hazaküldte, hogy gondolkozzon el; de a gyako­ribb eset az volt, hogy a műve­zető azzal küldte el a munkást: majd szombaton két órára jöj­jön vissza a fizetéséért és a munkakönyvéért. ÜZEMEINKBEN általában még nincs minden rendben a munkaidő teljes kihasználásá­ban. Országos átlagban 6—6 és fél óra a munkaidő kihasz­nálása. Ezt a megállapítást százhúsz üzemben végzett vizs­gálat nyomán tehetjük meg. Nemcsak mi állapíthatjuk meg ezt a tényt, megállapították azok a munkásküldöttségek is. amelyek nyugati országokból látogattak el hozzánk. Ebben az évben Ausztriából mintegy kétezer munkás járt nálunk, egy-egy üzemből legalább 20— 40 dolgozót hívtunk meg, és amikor megkérdeztük őket, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, mindegyik küldött­ség felteszi a kérdést: — Nem tudnátok ti jobban is dolgozni? Mi a kapitalisták­nak dolgozunk, de nem így! Ti pedig magatoknak dolgoz­tok, de lehetne ezt jobban is. Somogyi elvtárs ekkor hang­súlyozottan szólt arról, hogy mi nem akarunk hajcsár-rend­szert bevezetni, mint ahogy az a tőkés üzemekben volt nálunk valamikor és van ma a nyu­gati országokban. Mi a dolgo­zók öntudatára építünk. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek, hogy csak adminisztratív esz­közökkel serkentsük munkása­inkat a jobb és a több terme­lésre. De nem tartjuk helyes­nek azt sem, hogy akkor is ad­junk prémiumot, amikor vala­ki csak azt a munkát végzi el, amiért fizetést kap. Általában a termeléssel nálunk nincs kü­lönös baj, a tervünket teljesít­jük, bizonyos vonatkozásban túlteljesítjük, azokat a muta­tókat, amiket magunk elé tűz­tünk, elérjük. De látnunk kell, hogy mindezt még jobban is teljesíthetnénk, még többet is tehetnének. Ma egyre inkább nőnek az igények, és ez he­lyes. A megnövekedett igényeket azonban csak akkor tudjuk kielégíteni, ha az igé­nyeknél nagyobb mértékben emeljük a termelést, fokozzuk termelékenységet, csökkent­jük az önköltséget. Mert mi gazdasági egyensúlyra törek­szünk. Régi mondás, de igaz: ad­dig nyújtózzunk, ameddig a takaró ér! — mondotta Somo­gyi elvtárs. — Ha tovább aka­runk nyújtózni, akkor a taka­rót is meg kell nyújtani. Ez pe­dig azt jelenti, hogy még töb­bet kell termelnünk, hogy ám- bőséget kell mindenben te­remtenünk. Kinek az ügye ez? A dolgozók, minden dolgozó­nak lelkiismereti ügye. Az az idő, amit itt az üzemben eltöl- töttem, nem volt ugyan sok, de azért sikerült az üzemmel, az üzemi élet és a munkások problémáival megismerked­nem. Ezek közé a problémák közé tartozik a lakáskérdés is, de ide tartozik az ifjúság sporto­lási lehetőségének kérdése is. Jelentős problémák ezek, ami­ket meg kell oldanunk és meg is oldunk, ha mindnyájan ösz- szefogunk. Mi kell a megoldás­hoz? Termeljünk többet, ter­meljünk olcsóbban, takarékos­kodjunk az anyaggal, és akkor majd lesz lakás, lesz több la­kás és mindez hamarabb meg­lesz. Ha hiba van a termelés­sel, kevesebb lesz a lakás, és később juthatnak az üzem munkásai is új lakáshoz, sport- létesítményekhez. Ezt világo­san meg kell mondanunk, mert felelőtlenül mi sohasem ígé­rünk semmit. RÁMUTATOTT ARRA So­mogyi elvtárs, hogy a lakosság igényeinek kielégítésében bizo­nyos fontossági sorrendet is meg kell tartanunk. Jó dolog a sportpálya, jó dolog és szüksé­ges a művelődési otthon, de ne­künk pillanatnyilag sokkal égetőbb kérdés a lakásépítés, az iskolák és napközi otthonok, a rendelőintézetek építése, kór­házi ágyak számának emelése. Az aktívagyűlés részvevői közül többen tettek fel kérdést az ENSZ működésével kapcso­latban. Somogyi elvtárs ezekre a kérdésekre válaszolva ki­emelte, hogy a világbéke meg­őrzése érdekében a szocialista tábor országai élnek az ENSZ adta lehetőségekkel, hiszen az ENSZ-ben ma már 99 ország képviselői jönnek össze, és ez a fórum lehetőséget ad arra, hogy egyre szélesebb körben ismerhessék meg a világ népei a szocialista tábor harcát a békéért, harcát a leszerelésé­ért, és megismerjék a kapita­listák, elsősorban az USA há­borús szándékait. SOMOGYI MIKLÓS ELV­TÁRS, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az aktíva­gyűlés hallgatóinak kérdéseire adott válaszát a következő gon­dolatokkal fejezte be: — Ügy ismertem meg a gyá­rat. hogy ebben a gyárban megvan a szándék a jobb és eredményesebb munka eléré­séhez. Hadd tegyem hozzá: nemcsak a szándék van meg, de megvan hozzá a képesség is. Az a fiatalokból álló mun­kásgárda, ami erre az üzemre jellemző, ha összefog, ha egy­séges, kollektívává kovácsoló- dik össze, „csodákat” képes mű­velni. Ehhez pedig: vélemé­nyem szerint, az kell, hogy a vezetőség építsen az üzem dol­gozóira, őszintén értsen szót a munkásokkal, appelláljon a munkások öntudatára, a kom­munisták helytállására, és ak­kor az az eredmény, ami az el­múlt évhez képest ma már jel­lemző az üzem munkájára, to­vább fokozódik, és a munká­sok büszkék lesznek üzemükre. Ha egy félév múlva újra meg­látogatom az üzemet, biztos vagyok benne, hogy az elv­társak jó eredményekkel büszkélkedhetnek majd. Kívá­nom, hogy ez így legyen! G. Molnár Ferenc fl kezdet iA Mátraballán s hogy a folytatás Is kedvező lesz, arról a tsz-tagok gondoskodnak EDDIG MÉG NEM ] is fu­tott különösebb híre annak me­gyénkben, hogy Mátraballa dolgozó parasztjai is, oly sok. előttük álló példa láttán, nem sokkal több mint egy hónapja a közös gazdálkodás útját vá­lasztották. A község határában levő szántóföldek túlnyomó ré­sze az Űj Barázda Tsz tagjai­nak közös tulajdonába került, s ezzel a falu lakói jogot nyer­tek arra is. hogy a köves út melletti helységjelző tábla Mátraballa felírása alá kite­gyék a másik táblát is ezzel a szöveggel: Termelőszövetke­zeti község. Aki most azt gondolja, hogy ennél sokkal több nem is tör­ténhetett — mert ugyan mi történhetne még más is oly rö­vid idő alatt egy községben —. téved. Hogy miért és főként milyen nagyon, kiderül abból, amit Répás József, a fiatal tsz elnöke mond el: — Szeptember elején már el­kezdtük a közös munkát, még­hozzá nem is akárhogyan, ha­nem a közgyűlési határozatok szigorú betartásának szellemé­ben. Ezzel tulajdonképpen min­dent meg is mondott a tsz el­nöke. Mert ebben a községben az emberek hirtelenében talán nem is tudnának mást monda­ni, ami olyan nagy tiszteletnek örvend, mint éppen a közgyű­lés és annak határozatai. Amikor itt a nemrég még egyénileg gazdálkodó parasz­tok aláírták a belépési nyilat­kozatot, azt mondták: a földek művelését mindenki úgy vé­gezze, hogy kevesebb jövede­lem sohase legyen, mint amennyi eddig volt. Ennek az igen egyszerű és ésszerű kikö­tésnek alapján születtek meg a közgyűlési határozatok, s az el­múlt hetekben az első nagy­szerű munkasikerek. köz- j gyú­Kétszeres jó származott eb­ből az első közös megmozdu­lásból. Az, hogy már az első esztendőben nagy területen vé­geztek trágyázást, s az, hogy a tsz vezetői le tudták mérni, mennyire vették komolyan a tagok a közös gazdálkodásra vonatkozó elhatározásukat. — Tapasztalataink jók vol­tak — mondja az elnök —, ezért a második közgyűlésen tovább léphettünk. Több véle­mény, ötlet alapján határozati javaslatot terjesztettünk elő a közös munka végzésével, illet­ve a fegyelem megtartásával kapcsolatban. Ennek alapján vált termelőszövetkezetünk tagjainak törvényévé az, hogy attól, aki egy napot mulaszt a munkából, amikor szükség len­ne erejére, három munkaegysé­get vonunk le esetenként. — Másként fegyelmezzük azokat, akik már mint tsz- tagok szarvasmarha-hizlalást vállaltak. Mi ugyanis jelenleg még nem tudtunk másként hiz- lalási szerződést kötni, csak úgy, ha a tagok otthon vállal­ják az ezzel kapcsolatos tenni­valókat. — NEM ÖNKÉNYES — A LEGELSŐ lésünk még nyáron volt lékezik az elnök. — Akkor még nem kezdtük meg a közös munkát, mindenki utolsó egyé­ni termésének betakarításával volt elfoglalva. Mégis maradt arra idő, hogy a legelső hatá­rozatnak eleget tegyenek a ta­gok. Ez arról szólt, hogy az 1961. évi jó termés érdekében minél hamarabb el kell kezde­ni a trágyázást a felszabaduló földterületeken ... Több mint ezer kocsi istállótrágya került ki így még akkor a szántókra, amikor a régi kis parcellák mezsgyehatárai el sem tűntek. 7ödz a. (aluoéijeji intézkedés ez, a tagság emelte közgyűlésen határozati rangra a javaslatot, s örömmel tapasz­talhattuk eddig, hogy be is tar­totta mindenki. Éppúgy, mint azt, amely arra vonatkozott, hogy minden család ad a tsz- nek egy jó zsákot, vagy azt, amely arról szólt, hogy a má­sodik közgyűlés után — amely vasárnap volt — még két nap álljon mindenki rendelkezésére az őszi betakarítás befejezésé­hez, utána, szerdán reggel pe­dig kezdődjék meg a közös munka a földeken. Erre a szerdái napra min­denki emlékszik a mátraballai Űj Barázda Tsz-ben. Hatvan- kilenc fogat indult a közös föl­dekre az őszi vetések alá szán­tani. — Hetvenegy lett volna — [ számol az elnök —, de kettő későn kapta meg az értesítést a munka megkezdéséről, A kö­vetkező nap reggelén azonban már ezek is bekapcsolódtak a szántásba. S nemcsak a fogatosok dol­goztak, hanem azok is, akik nem rendelkeztek lovakkal. Amit egy nap alatt felszántot­tak, azt ugyanaznap estig már be is vetették búzával, rozzsal, őszi árpával. — így ment ez egészen most szerdáig — mondja Répás Jó­zsef, egy kicsit büszkén, aztán hozzáteszi: — egészen addig, amíg az utolsó szem búza a földbe került. Mert Mátraballán már vé­geztek az őszi vetési munkák­kal. Méghozzá jobban, mint tervezték. Háromszáz hold he! lyett 315-ön vetettek őszi bú­zát, húsz helyett 23 holdon rozsot, s terven felül tíz holdon őszi árpát is. — Két hold takarmánykeve­rékünk is van — teszi hozzá a felsoroláshoz az elnök —, szük­ségünk lesz arra a jövő évben. S ha már itt tart, a tervek­ről beszél: — Most még nincs más álla­tunk a lovainkon és a házak­nál beállított hízó ökrökön kí­vül. Rövidesen kapunk azon­ban kétszáz juhot. Ezeknek sincs megfelelő helyük, ezért egy nagy csűrt alakítunk át számukra szálláshelyül az egyik háznál — ideiglenesen. Elsősorban építkezni akarunk. A tsz központjának valamilyen helyiséget, mert a tanácsházán sem maradhatunk örökké, de még ennél is fontosabbként a tehénistállót, lóistállót, juhho- dályt, kutricát, hogy kialakul­hassanak a törzstenyészetek. PERSZE. MINDEZ '_,d 5 ká.r- _______ dese is. De Mátraballán, ügy látszik az eddigi tevékenységből is, nem várnak. Elébe mennek szor­galmas munkával, közös aka­rattal, elhatározott tettekkel. Weidinger Lászlé A kislány lelkes boldogsággal vállalja a nagy feladatot, kö­télnek áll az apa is, de Nagy Lajos, aki eddig inkább szótla­nul hallgatta a beszélgetést, már nem, ő már kifogásokkal él. Es milyenekkel! — De engedelmet, így ne lássam meg magam ... Ilyen ruhában kellett lennem, mert hát dolgoztam az öcskösnek ... De fényképen már mégsem ... S hiába minden agitáció, rossz ruhában, munkaruhában nem áll a fényképezőgép elé. Még talán azt találná hinni va­laki. hogy neki nincs jobb. Szó sem lehet róla ... Akaratlanul egy régi kép jut eszembe, korabeli újságban láttam, ahol fényképen néznek szembe a rájuk keserű világ­gal a falu rongyosai, s arcukon legfeljebb csak a keserűség, de nem szégyen látható. A vi­lágért sem akar ez most vala­mi erőltetett párhuzam lenni, s legkevésbé az egész cikk an­nak állítása, hogy most már városon és falun, a város szí­vében, vagy a faluvégen min­den fenékig boldogság és be­teljesülés. Akad még gond, baj éppen elegendő, de több, olyannyival több a szép, a jó a mi életünk­ben, hogyha nem is öntelten, de nem is titkolt büszkeséggel írhat és ír róla a mindenna­pok krónikása. Gyurkó Géza padlózatlan... Nem lehet min­dent egyik napról a másikra, — Kölcsönt kaptam az állam­tól, segítséget a családtól — büszkélkedik Nagy László. Így épült fel a két szoba, kony­ha... — ... meg a pad — szól közbe lelkesen Nagyék fekete kislá­nya. aki szemmel láthatóan a padlásért lelkesedik, hisz létra helyett most már oda is lép­cső, mégha fából- is, de lépcső vezet. Érthető az öröm és a büszke­ség az új ház miatt, amely nemcsak egyszerűen az új otthon, de az új életforma ki­fejezője is. Majd november e'ején, összegyűl a család, meglátogatni a múltat, a jelent meg nem ért apa sírját, s ki­csit házat is szentelni. Együtt. Eljön a két orvos, itt lesz az autóbuszellenőr, itt lesz a ta­nár Debrecenből, és termé­szetesen eljön a traktorista is, aztán az is. aki most nyugdí­jas, s természetesen itt lesz Nagy Lajos, meg a háztulajdo­nos. László. Mind a nyolcán, akik közül ugyan nem mind­egyik épített házat, pedig mind a Bocskay utca 20-ból indult el, s nem mindegyik lett orvos, vagy tanár, hanem lett kerék­gyártó is. tejellenőr is, meg traktorista is... Fényképet kellene csinálni — kicsit megmutatni a csalá­dot, töprengünk kollégámmaL Itt, Poroszlón, a faluvégen lakott, a Bocskay utca 20. szám alatt — mert száma volt a há­zaknak, nehogy eltévedjen az adóvégrehajtó — a Nagy csa­lád. De írhattuk volna kisbetű­vel is a nevet, hogy jelző le­gyen belőle, mert szó szerint is nagy volt ez a család: nyolc gyerek, meg a szülők, éppen ti­zen. Egyszoba-konyhában. In­nen, az italboltból, ahol Nagy Lászlóval, meg bátyjával, La­jossal, sört ürítünk a találko­zásra. régi ismerősök lévén, odalátni arra a faluvégre', meg a másikra is, amely most itt vetette meg lábát, egy kis időre, szemben az italbolttal, hogy nyújtózkodjék majd to­vább. mint ahogy nem sok év kellett ahhoz, hogy idáig érjen, új házaival. Mert innen már az új házakat is látni lehet, nem lévén ez nagy feladat, mert Nagy László új háza majdnem hogy szemben van már a falu­végi egykori kocsmával. Ez is faluvég. Sztálin út 76! Szép, modem, pincés, pad- lásos ház, palatetővel, két szo­bával, nagy, üveges verandá­val, konyhával, udvarral, vil­lannyal és — három lakóval. Ülünk a konyhaasztal mellett, szól a rádió, az is új, az is szép, kicsit még mindig érezni a friss-szagot, hisz a ház ugyan felépült, de Lajos, a bátty, aki civilben kerékgyártó, most fab­rikálta meg éppen a padlás­feljárót, az egyik szoba még nem kimondottan koldus. Aki a falu közepén, az legalábbis jómódú, ha nem kimondottan nagygazda. Ha megperdült a dob egy jobbmódú paraszt há- zatáján, ott a falu közepetáján, egyben megadta a marsjelet is: menetelt rá a család, mígnem a faluvégig nem jutott. A nya­valyás vályogházak, félpofára süppedt homlokukkal, tenyér­nyi ablakukkal aztán kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy a munkától, éhezéstől, meg­gyengült, ideszorult emberek maguk közé fogadják az ezer­nyi népbetegséget, korai cse­csemőhalált, amelyek elől, ha volt, hát legfeljebb Ameriká­ba volt menekülés. Falu végén kurta kocsma... azazhogy most italbolt a neve A Szamos is hibádzik, mert itt a Tisza folyik, az is éppen a falu másik végén, de hát még ez lenne a legkevesebb. A leg­több: a faluvég változása. Mert. ha valaki annak idején betekintést szeretett volna nyerni a nyomor sűrűjébe, az szépen ellátogatott — ha éppen nem ott lakott — a város, vagy a falu végére, ahol a szegény­ség volt az úr, s rangját nem mulasztotta el. sem a „kurta kocsmával”, sem a viskóházak sorával is igazolni. Aki a faluvégen lakott, az legalábbis szegény volt, ha

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom